A nagy fehér autóban ülve elkapott az erős hányinger, ahogy egyre jobban közelítettünk a főhadiszállásra, miszerint a stábunk kiszimatolta az új sztorit a környékén.A gyomrom liftezett fel s le és nem nagyon akarta abbahagyni.Baekhyun biztosított, mikor találkoztunk a megbeszélt helyen a hibridekkel és a beépített katonákkal, hogy minden rendben lesz, de azért az ő arcán is némi pánikszerűséget véltem felfedezni.Nem lehetetlen a terv csak az ahhoz vezető út rögös és veszélyes.
-Készen van Rosalie?-kérdezi az egyik munkatársam érdeklődve, mikor már feltűnik előttünk a hatalmas építmény teteje, ami ridegen kacsintgatott felém
-Persze.-bólintottam egy nagy sóhaj kíséretében és nyakamba akasztottam az azonosító kártyám, majd megigazítottam a ruhámat-Csak hitelesen!-fordulok a stábtagok felé, akik feszülten, de bólintanak
Rajtunk múlik a terv egyik fontos része, muszáj jól végeznünk a ránk bízott munkát.Maximalista vagyok és nem tűröm a kudarcot, főleg hogy egyszer veszítettem ebben a játszmába, de most az ellenség háta mögött támadok a győzelem reményében.A második kört én fogom nyerni.
-A felvételeket tartsuk majd meg?-érkezik a kérdés, amire csípőre rá vágtam volna, hogy égessék el, de aztán fejen ütött a felismerés
-Igen.Kamerázzatok mindent fel!A későbbiekben lehet jól jön.-adtam ki az utasítást, amire egy egyöntetű bólintás érkezett újból, majd a kisbusz méretű fehér jármű, kerék csikorgatva jelezte nekünk az utazásunk végét-Munkára fel!-csaptam össze tenyereim és magabiztosan nyitottam ki az autó ajtaját, miközben egyik fülembe illesztettem az adóvevőt, amivel tudunk kommunikálni

A robosztus épület kísértetiesen magasodott a fák fölé és kirázott a hideg, amikor apró nyikorgás csapta meg a fülem vagy egy elhaló sikoly.Rácsok, drótok feszültek a falakon és rideg szürke falai taszították az embert.Jól védett volt ez nem tagadás, milliónyi katona masírozott, és akár egy éhező sas figyelt minket, várva mikor csaphat le ránk.Modern fegyverek lötyögtek a vállaikon és kezeikben.Hatalmas robotok dübörgése szűrődött a távolban és a pusztítás hangjai.A stábbal össze tömörülve indultunk meg a bejárat felé, figyelmem nem terelte el a katonák, akik mellkasán lifegett a szárny embléma, ami valamilyen szinten megnyugtatott.
-Illetéktelen embereknek tilos a belépés!-mér végig minket a bejutást akadályozó katona, aki mogorván köpi a szavakat felém
-A sajtó velünk van, nem emlékszel te ütődött?!-szűri a fogai között a mellé beosztott, akinek a katonai mellénye alatt csillog a jelvény, az illető habozva, de meghajolt és zsörtölödve kinyitotta a nagy vaskaput, ami lassan emelkedett fel és tűntek el a lézer falak sokasága, hogy ezzel szabadon be mehessünk az ördög barlangjába
-Kamera forog!-kapom az értesítést a fülembe levő kis adóvevőbe a kamerát kezelő embereimtől, amire csak halványan biccentek feléjük

A katonák természetesen nem tántorodtak el mellőlünk és kitartóan fogtak közre minket, hogy még véletlenül se menjünk másik irányba.A rácsokon bizonytalanul lépkedtem a magassarkú cipőmben és legszívesebben földhöz vágtam volna és mezítláb folytattam volna az utam, de megtartva határozott énem inkább lassú, kimért léptekkel haladtam tovább.A neonos fény csípte egy idő után a retinám, főleg ott ahol nem voltak ablakok, hogy beszűrődjön egy kis természetes fény.Hirtelen a katonák kicsit közelebb jöttek lényünkhöz és óvva intettek minket a látottaktól és figyelmeztettek a nyugodtságra.

Plekszi lapok előtt haladtunk el, amitől mélységesen ledöbbentem.Egy kis helyiségbe, inkább lyukba ültek fiatalok és mindegyik átlátszó lapon valami kód szerűség virított.Néhányukat eléggé megviselt falak vették körül, mintha szét lenne tépve, rombolva, karmolva, égetve.Valaki érdeklődve kémlelt minket, volt olyan is, aki csak a sarokban gugolt és remegett, de mindegyikük szemében félelem és mérhetetlen harag csillogott.A kamerás azt se tudta hova fordítsa a lencsét, ami nem nagyon tetszett a fiataloknak, mert az egyik neki rontott az átlátszó ajtónak és ütötte, vicsorgott, morgott, míg szemei sárgásan villogtak ránk.Nagyot kellett nyelnem, ahogy láttam milyen állapot uralkodik itt.Nem féltem tőle, tőlük, hisz nem ők tehetnek róla, inkább a kormányzót csapnám be ebbe a kis egérlyukba, hogy roskadjon meg ott örökre.A megtébolyult fiatalhoz hústorony méretű férfiak léptek be és erőszakosan lefogták.A többit nem láttam, hogy mit csinálnak vele, lehet nem is akartam látni, de az biztos kínkeserves perceknek néz elébe a fiatal, ugyanis segítségkérő, fájdalmas ordítása, még mindig visszhangzik a fülembe.

Én erre nem voltam felkészülve lelkiekben...igaza volt Baekhyunnak.Ami itt uralkodik borzalmas..és akkor mi folyik a táborokban?!Bele sem merek gondolni...A düh mostmár, úgy pumpálta fel a vérnyomásom az egekbe, hogy az ökleim bizseregtek.
-Itt lennénk...a kormányzó mindjárt fogadja önöket!-késztet megállásra minket az egyik férfi beépített katona és a nagy fekete lakkozású ajtót kinyitva tűnik el ott

Az ajtót gyönyörű vas kovácsolatú indák lepték be, míg kilincse levél alakú volt, amiben aprólékosan minden erezet meg volt formázva, és mintha apró erdei állatok bújtak volna meg az indák között.Egyszerűen meseszép volt, akár mint a gyermek mesékben, ahol egy varázs világ nyitják jelentené ez az ajtó, de mikor jobban körül nézel, vissza csöppensz a valóságba, a rideg fagyos valóságba, ahol az ajtó mögött nem egy különleges színes világ fogad, hanem maga az ördög lakhelye.Nem illik ebbe a közegbe ez a remekmű, szinte bántja a szememet, ahogy ebben a mocskos környezetben van.
-Bemehetnek.-ránt vissza gondolataimból a katona, aki pár perce tartózkodott bent, így dübörgő szívvel ugyan, de beléptünk a helyiségbe

Állításom be igazolódott, hisz mindenhol szürke és a fekete szín dominált, így az egész szobát sötétségbe borította.Sehol egy élénk festmény, még a nagy ablakok előtt is függöny volt behúzva.Egyetlen egy lámpa világította be a teret, ami a nagy feketetölgy író asztalon pihent.Mögötte foglalt helyet egy idősödő férfi, aki negédesen mosolygott ránk és beljebb invitálva minket intett a kezével maga elé.
-Üdvözlöm Rosalie.Foglaljon helyet!Rég láttam.-mosolya inkább vicsornak volt nevezhető, de én továbbra is tartva magam, foglalok helyet a kínált széken
-Kormányzó úr, üdvözlöm.Köszönöm szépen, hogy itt lehetünk.-erőltetek magamra némi udvariasságot és egy könnyed mosolyt
-Részemről a megtiszteltetés.
-Neki kezdhetünk az interjúnak?-keresztezem lábaim és ujjaim közé veszem a jegyzet füzetem és a hozzá tartozó golyós tollamat a táskámból, majd azt szorosan magam mellé helyezem, szinte éreztem, ahogy a fegyver erős markolata csípőmnek szorul
-Természetesen.-biccent egyet, így neki is kezdek az általános kérdéseknek, amikre nagyképűen válaszol, ezek a kérdések kukába valóak voltak és nem az én stílusom, de az elejére muszáj egy kis bevezetés, hisz senki sem hülye

-Tartsunk egy kis szünetet?-érdeklődöm, mikor látom, hogy az asztal szélére lehelyezett alkoholos üvegért nyúl csontos ujjaival, amiket arany gyűrűk sokasága díszített, mindenféle drágakővel megspékelve, amik ragyogva verték színeiket a lámpa fénye miatt
-Élnék a lehetőséggel.-ragadja meg azonnal az üveget és egy húzással le is küldi torkán, amire egy halkat köhint

Én intek a kamerásoknak, hogy állítsák le a kamerát, amit meg is tesznek, majd a jegyzetekbe mélyülök, mintha nagyon izgalmas lenne, pedig már ezerszer láttam ezeket a semmitmondó sorokat.
-Hibridek...két erő birtokában lenni...eszméletlenek...-motyogom hangosan, ezzel is felkeltve az előttem ülő férfi figyelmét, aki csak fél oldalasan elmosolyodik
-Inkább korcsok...
-Hogy mondja?-emelem fel a fejem, mintha nem is vettem volna észre magam és székem kicsit arrébb húzom-Ez a tudomány magasiskolája, ami ezekkel a gyerekekkel történt, nem gondolja?
-Ez csak egy katasztrófa sorozat velejárója.
-Akkor is épp ésszel felfoghatatlan, mikre nem képesek!-teszem le térdeimre a jegyzet tömböt
-Ez nem egy fantasy könyv Rosalie...-ahogy kiejti a nevem erősen elfog a ma már sokszor keletkező hányingerem-Felrobbant egy gyár és ez történt.-von vállat
-Tudtommal a gyár a maga tulajdonában állt, kormányzó úr.-engedek el egy apró mosolyt felé, ami inkább gúnyosnak hatott, amire halkan fel nevetve rázza meg a fejét
-Attól hogy valaminek a tulajdonosa vagyok, nem jelenti, hogy az én hibám.-néz mélyen fakó szemeivel az enyémekbe győzelemittasan
-Maga alkalmazta az embereket-érvelek
-Ha maga jobban érzi magát ettől a kis gyerekes vitától rajta.-bök felém, miközben megvonva vállát, dől hátra a székében, amit egy krokodil szenvedett meg
-Maga rosszabb mint egy óvodás, aki valami csínyt követett el és tagadja...-teszem karba a kezeim, mire az előttem ülő felvonja a szemöldökét-Maga nem jó a nyom eltüntetésben.Ismerős magának egy bizonyos Akihiko?-szinte minden izma megfeszült, ahogy kimondtam ajkaim közül a japán fiú nevét
-Nem ism...-ellenkezik rögtön, mikor az egyik stábtagomnak álcázott fiú lekapja a fekete baseball sapkáját, így felfedve kilétét, amire a kormányzó megnémul és köpni nyelni is elfelejt

-Mit akar Rosalie?-nevet fel egy kis csend után, ami erőltetetten hatott és arcélén izzadság cseppek gyöngyöződtek
-Az igazat.A színtiszta igazat.-nézek fel a fiúra, aki beletúrva sötét tincseibe, néz farkas szemet a feszülten helyezkedő férfival
-Emlékszik, mikor kirúgott arra hivatkozva, hogy rossz a végzettségem és hogy én nem értek az ilyenekhez?-szólal meg Akihiko és kezeit ráteszi a fekete tölgyfa asztalra, ami nyikorogva szólal meg erőkifejtése miatt-Semmibe vette a figyelmeztetésem, miszerint életveszélyes az üzemeltetése a gyárnak, ha így folytatja.
-Azt hittem kinyírtalak és rég a porban forgolódsz a saját véredben.-köpi a szavakat idegesen a kormányzó tikkelő szemekkel, elnézve a kérdés felett
-Tudja...mindent le kéne jobban ellenőriznie mindig...-húzza mosolyra ajkait a fiú, amire a férfi indulatosan az állványokhoz siet és tönkre teszi a kamerákat a stábtagok döbbenetére és főleg az enyémre
-Gyenge trükk, mit ne mondjak!-tapos rá újra a törött eszközre, ami recsegve hullik mégjobban darabjaira-Igen, én miattam robbant fel a gyár és nem hallgattam rád, na és?!A kis bárgyú polgárok nekem fognak hinni, nem egy halottnak vélt fiúcskának és egy híradós nőnek, akinek a lánya a legveszélyesebb mind közül.Eközben én átveszem a többi vezetőtől a hatalmat és megöllek egytől-egyig, ti mocskos korcs fajzatok!-az erei homlokán táncoltak és arca piros színűvé változott a harag miatt
-Mint mondtam, jobban le kéne ellenőrznie mindent...-mutat ujjaival a kilincs alá gondosan elhelyezett apró kamerára, amit az előttünk bemenő beépített katona helyezett fel, szinte lehetetlen volt észre venni, hisz a levél forma miatt pontosan illeszkedett a kis eszköz bele, ezért is ültem arrébb a székemmel, hogy jobban lássanak át a kulisszák függönye mögé az értetlen polgárok-Kár lenne széttörnie...élő adásban volt...már az egész ország látta, sőt szerintem mostmár az egész világ tudja-inti le őt halál nyugalommal a japán fiú, mire a bőszült férfi nekem rontva ragadja meg a nyakam

Villám gyorsasággal pattintom ki a táskám kapcsát és szegezem a fegyver hideg csövét az engem tartó férfi mellkasának.Amire hitetlen nevetéssel hátrál felemelt kezekkel, így levegő után kapok.Még mindig éreztem száraz ujjait a torkomnak szorulni.
-Vége, ennyi volt magának!
-Ne nevettessen Rosalie...-rázza meg a fejét és újra indulna meg felém, ha nem dördül el kezeim között a végzetes fegyver
Sziszegve nyúl oldalához és fehér ingét ellepi a piros vér, ott ahol a golyó eltalálta.Soha nem volt a kezeim között a fegyver, de ha nem lövök lehet ő végez velem, bármennyire itt van velem egy képességgel bíró fiú.
-Örüljön hogy nem öltem meg magát, rohadék.-vicsorgom és egyik kezemmel eltűröm a szemembe hulló tincseim, amik a kontyomból kiszabadultak és látásom útjába álltak

Ebben a pillanatban elkezdett az asztali lámpa pislákolni és hirtelen kialudt.Akihiko kezeiben kékes fény gyulladt fel, ezzel is bevilágítva az egész helyiséget.
-Mégis...?!!-kapkodja a fejét a földre kényszerített férfi, miközben kezeit szorosan a vérző részéhez tapasztja
-Csak várja ki a végét...-kacsint felé játékosan Akihiko, amire az illető csak morog egyet, de a fiút nem nagyon zavarja-Megleszel vele?-biccent fejével a kormányzóra és kezeit az íróasztali lámpára helyezi, ami újra fénybe úsztatja a szobát
-Menj nyugodtan.Elcsevegünk mi...-jön elő az anya tigris énem és fogaim szinte csikorognak egymáson
-Itt sem vagyok inkább.-nevet fel halványan és már csak az ajtó kattanását hallom
Remélem ez az őszinte mosoly, majd az én arcomon is rajta lesz, a siker mosolya, mikor a lányomat a karjaim között tarthatom.Addig is...
-Csevegjünk...Van mit bepótolnunk, hisz rég találkoztunk.-ajkaimon széles mosoly keletkezett, miközben a szabadon levő kezeimmel a széket magamhoz húzom és le ülve rá vezetem tekintetem a sarokban gubbasztó kormányzóra, kezeimben a fegyverrel, hátha úgy beszédesebb lesz

~^^~
Sziasztok!Itt lennék a résszel😊Elnézést kérek mindenkitől, hogy ilyen késői órákban került fel a rész...bocsánat!🙏🏻😔Remélem azért elnyeri a tetszéseteket!!❤️Végre kitört a nyári szünet hál'istennek!Pihenjetek rengeteget!!💕(Nem tudom hányan láttátok a WayV teasert, de én nagyon nagy fangörcsöt kaptam, mikor kijöttek és megláttam a koncepciót, a helyszín annyira hasonlít az általam elképzelt főhadiszállás helyszínéhez, hogy csak nagy szemekkel néztem😅💕Egyszerűen imádom a dalokat!Ti hogy vagytok vele?😶💕)További szép estét nektek és jó olvasást a részhez!~❤️😊😍

💖:_YU_97