ROSALIE

Nagy sóhaj kíséretében roskadok össze a kanapén és fejem a puha anyagnak döntöm.
-Micsoda állatok ezek!!!-dörmögi Donghae, miközben vissza akasztja a katonák álltal levert képet eredeti helyére-Jól vagy?-simít a vállamra finoman és ujjai utat találnak szőkés tincseimbe, amiket hanyagul hagytam elterülni vállamon
-Persze...-fújok ki egy adag levegőt tüdőmből és egy hamiskás mosoly kíséretében nézek férjemre fel, aki csak hitetlen fejrázással fogadja válaszom
-Rose....Él a lányunk ebben biztos vagyok, máskülönben nem jönnének nap, mint nap látogatóba a kormány emberei.-könyököl kezeivel fejem mellé és egy apró csókot hint homlokomra, amire a testem ellazul és belélegzem férjem bódító, férfias illatát, amivel bármikor megtud nyugtatni
-Erős lány tudom, de meddig Donghae?-nézek fel rá keserű mosollyal-Egyedül van...félek...
-Shhh....ne félj...-csitítja feltörekvő könnyeimet lágy érintésével, amik hatásosnak bizonyulnak, mert csak egy reszketeg sóhaj szökik ki ajkaim közül-Én jobban aggódom érted.
-Értem felesleges szívem.-ujjbegyeimet végig húzom éles vágású állán, amibe belesimul, majd fogságba ejtett tenyerembe csókol
-A sérüléseid még mindig csúnyák, azóta amióta kísérleteztek rajtunk azok a barmok...-szór szikrákat tekintete és izmai meg feszülnek
-Inkább ne is beszéljünk arról a napról, rendben?-mosolygok lágyan rá, amire lopva a távolságot közöttünk kerül egyre közelebb ajkaimhoz, de a megváltó csók nem következik be, hanem a csengő recsegő és dallamosan csilingelő hangja szakítja félbe, amitől testem megdermed és Donghae is kimért léptekkel közelíti meg a falapot, majd visszapillant rám
-A katonák megint?-tördelem ujjaim feszülten és feltápászkodom ülő helyzetemből, miközben a csengő továbbra is vidám dallamokkal tölti be az egész házat
-Nem látok semmit...-néz ki az ajtó kukucskálóján és fél kezét a kilincsre helyezve, egy hirtelen mozdulattal tárja ki, ezzel is teljes döbbenetet okozva, mind nekünk, mind a túlsó végében lévőknek
-Ömm...jónapot Mr Lee és Mrs East!-mosolyog ránk vissza egy göndör hajú fiatal lány, aki bátortalanul hajol meg előttünk egy aprót, mögötte kettő fiúval, akik szintén követik a példáját
-Ti kik vagytok?-néz rájuk össze szűkített szemmel a férjem-Ismerünk egyáltalán titeket?És mit kerestek itt....ilyen helyzetben?Nektek nem szabadna itt lennetek!-néz körbe gyorsan az utcán, hátha lát erre fele masírozó katonákat
-Veszélyes környéken vagytok...Gyertek be...-suttogom és gyorsan be rántom őket az ajtón belülre, amit kitágult szemekkel fogadnak-Donghae zárd be az ajtót és húzd le a redőnyöket!Én addig felviszem őket az emeletre.-utasítom a férfit, aki szó nélkül villámgyorsan fordítja el az ezüstös kulcsot a zárjában kettőször és indul meg az ablakok irányába, hogy megakadályozza a kíváncsiskodó szemeket
-Gyertek velem.-suttogom hátra feléjük és felvezetem őket a falépcsőkön a dolgozó szobám rejtekébe, ahol még gyorsan lehúzom a redőnyt és fel kapcsolom a plafonon levő villanyt a falon levő fehér kapcsolójával, ami másodpercek alatt világítja be az egész helyiséget, így mégjobban szemügyre tudom venni a három fiatalt, a lány mellett álló fiú talán idősebb volt náluk jóval, ezeket alátámasztotta a férfias arcvonalai és test felépítése, fekete tincsei hanyagul hullottak szinte azonosan sötét íriszeibe, ami titokzatosságot kölcsönzött neki, a lány másik oldalán egy pirosas hajú jóval fiatalabb fiú nézett vissza rám, akin végig vezetve tekintetem kapok levegő után, mikor fekete pulcsijából kikandikáló vékony csuklóján egy pirosas eléggé ismerős karkötő kacsint vissza rám, barna meleg szemeibe bele nézve veszem észre hogy ő is engem vizslat, majd zavartan nyúl pulcsija ujjához, hogy lehúzza azt ujjai hegyéhez

Mikor megláttam őket, tudtam, hogy nem véletlenül tévedtek erre, hisz fiatalok nem igen jártak erre, sőt úgy féltek a várostól, mint a szikrázó parázstól, jogosan, mivel ez a kormányzó területe volt, ahol a fiatalokat úgy kezelték akár, mint a veszett állatokat, cellákba dobták őket, majd egy még borzalmasabb helyre cibálták őket.Az emberek többsége, hisz az ilyen mendemondáknak, amit a kormányzó szája elhagy, hogy ők szörnyetegek, ezért is alakult ki ez a helyzet az egész országban, mert a társadalmat kettészakította ez a kettősség, volt aki hitt a kormányzónak és követte őt, mint egy pincsi, várva a jól megérdemelt jutalomfalatot, miközben voltunk mi, gyermekes szülők, akik a végsőkig kitartottak bármelyik fiatalért, akár ha ezzel veszélybe sodortuk magunkat.

Izgatottságomat palástolva, ajánlom fel nekik a kicsiny kis kanapét, ami a szoba egyik falánál foglal helyet, amit illedelmes meghajlás után birtokukba is vesznek, míg én a dolgozószobában levő gurulós széket húzom eléjük és huppanok le rá.
-Gondolom nem véletlen a látogatásátok.-kezdek bele, hisz látom rajtuk a megilletődöttséget, amin csak elmosolyodom-A nevemet tudjátok már, én viszont titeket nem ismerlek, lehetne hogy bemutatkoztok?-kérem kedvesen őket, amire egymásra nézve, de aprót biccentenek
-Én Ana vagyok...ők itt Baekhyun és San.-fordul az illetők felé, mikor neveik elhangzanak
-Örülök a találkozásnak Ana, Baekhyun és San.Mi szél hozott erre hozzánk titeket?-puhatolózóm finoman, amire a göndör hajú lány csak mélyet sóhajt és kobakját lefelé hajtja
-Maga Destiny anyukája igaz?-veszi át a szót Baekhyun kissé rekedtesen, a kérdésre megdermedek és az ütő is megáll bennem
-Mégis miért olyan fontos ez?-vonom fel egyik szemöldököm és testtartásom is merevvé válik, az idők alatt megtanultam hogy bizalmat adni valakinek nagy szó ebben az időkben járó helyzetben
-Destiny miatt vagyunk itt, bajban van és kéne a segítség, ahhoz hogy kiszabadítsuk a kormány marka közül!-folytatja, amire ajkaimba harapok
-Tessék?-szökik ki ennyi az ajkaimon és tovább nem tudom folytatni csak a fejemben jelennek meg sötétebbnél sötétebb rémképek a lányomról
-A lánya, Destiny különleges, jobban mint gondolná!-teszi összekulcsolt ujjait térdeire, majd úgy néz fel tincsei mögül rám-Destiny közeli barátai vagyunk, akiket a táborban ismert meg.Egy csapat vagyunk, ha fogalmazhatok így.
-Hallgatlak.-adom át a folytatás engedélyét neki és én is hátra dőlve székem hálós háttámlájára, fonom össze karjaimat egymással és minden idegszálammal figyelek a csiripelő fiatalokra

Döbbenten hallgatom végig a véget nem érő történetet, mind Baekhyuntól, mind Anatól, akik be avatnak mindenbe, mégha félig meddig leájulok a székről is.Nem voltam a gyenge nők csoportjának tagja, mindig erős akartam maradni bármilyen helyzetben, így most is megtartva a látszatot koncentrálok szavaikra, ami füleimnek őrültségnek hangzik, aminek hangot is adok.
-És mennyire válna be ez a terv?-érdeklődöm a szék karfájára támaszkodva fél kezemmel, ami szinte már görcsölt a bennem tengő feszültség miatt
-Az akkor derül ki, ha élesben menne.-von vállat lezserül Baekhyun-Nekünk is van egy beépített emberünk a kormánynál, de egyedül nem menne neki.
-Kérem segítsen nekünk!A lánya élete is múlhat rajta és másoké is!Azért esett a választásunk magára, mert a médiában dolgozik és ön Destiny édes anyukája.-kérlel Ana aggodalmas arckifejezéssel, amire gondterhelten megmasszírozom az arcom, főleg szemeim alatt
-Ismerek egy csoportot, akik a kormánynak dolgoznak, talán ők tudnak segíteni.-a szemükben csillogás ragyogott fel, a remény sugara, amit nem akartam besötétíteni, de szívemet egy kőszikla kezdte körül venni
-Mikor tudná őket beszervezni ebbe?-kérdezi rögtön Baekhyun
-Meg próbálom, akár már reggel, de nem ígérek semmit.A kormányzó veszélyes és jó szeme van, nem hülye.
-Biztos vagyok benne, hogy átveri őt Mrs East.-helyesel Ana lelkesen, amire csak aprót elmosolyodom és jóleső érzés bizsergett bennem, hogy ennyire megbíznak bennem, csak mert ismerik a lányom
-Minden tőlem telhetőt megteszek.-biccentek egy újabb sóhaj kíséretében-Ha ez az amivel meg mentehetem a lányom, akkor megteszek mindent ennek érdekében, akár azt is hogy a kormányzóval kell bájcsevegnem.-fog el az undor minden fajtája, ahogy bevillan az emlegetett férfi portréja elmémbe
-Hál'istennek azt hittem, hogy nem fog segíteni...-nevet fel kínosan tarkóját vakarva Baekhyun
-Hidd el én sem hiszem el, hogy bele megyek ebbe, de az idők változnak és mi is!-állok fel a székből-Menjetek mert lassan felkel a Nap és újabb ellenőrzés lesz!-sietettem őket, rá nézve az órára, ami mintha gyorsabban kattogott volna a szokásosnál, ezzel is fel küldve az adrenalin szintem az egekbe, mintha eddig nem lett volna elég magas, hogy az ájulás szélére sodorjon
-Köszönjük Mrs East!-hajolnak meg hálásan
-Még ne köszönjétek gyerekek!-simítok vállára Ananak kedvesen-A hátsó ajtón ki tudtok szökni, Donghae megmutatja!-biccentek férjem felé, aki az ajtóban várt ránk és biztatóan int kezével az ideiglenes vendégek felé
-Tudom őrültségnek hangzik, de ha a nevemre gondol tudunk kommunikálni, ez biztonságosabb, mint a telefon.-intézi futtában szavait Ana felém, amire kicsit zavarodottan bólintok, de mielőtt az induló brigád elhagyná a házat megragadom a piros hajú kezét, mikor már egyedül maradtunk a helyiségben, aki nagyokat pislogva néz rám-Te közel állsz a lányomhoz...-tűröm fel a sötét anyagot, ami alól megjelenik a mára-már kopottas pirosas karkötő, amit tőlem kapott születésnapjára a lányom-Vigyázz rá...-könnyeim le nyelve küldök felé egy biztató mosolyt, amit halványan viszonoz-Szeretnélek megismerni majd jobban, de biztos vagyok benne, hogy jó ember vagy a lányom melle, sőt tökéletes.-képzelem oda Destinyt a fiú mellé és gondolatban látom, ahogy a tipikus vigyorával karol bele a fiú karjába-Menj gyorsan.-engedem el, miközben még vetek egy pillantást gödröcskéire és már csak a távolodó fekete anyag hátával nézek farkasszemet az ajtó félfának dőlve

Mindig is biztos voltam benne hogy egy különleges embert fog magának találni maga mellé.És őszintén?Nem csalódtam.Lehet hülyeségnek hangzik, hisz alig ismerem a fiút, de már a jelenléte is bizalomgerjesztő és a tekinetete is melegséget áraszt, ami megnyugtatásra késztet.Minden éjszaka a lányommal álmodom, újra élem a közös emlékeink.Számomra ő a világ legkülönlegesebb dolga, de úgy tűnik ezt más is észre vette, de az illetőnek mások az értékei e téren és inkább a benne lakozó természetfeletti erőt létesíti előnyben.Undorodtam a kormányzótól, szinte kirázott a hideg, ahogy arra gondoltam, hogy beszélnem kell vele és jópofa képet kellene mutatnom felé.A terv megvalósításának százaléka nagyban megrendített és a mesélt hátborzongató történetek is, amiket még mindig alig tudtam épp ésszel felfogni, hogy több rejlik itt, mint azt emberi szem látná, mégis a bennem szunnyadó láng feléledt és cselekedett.Ösztönösen nyúltam a zsebembe és vettem elő a telefonom, majd robotszerűen ütöttem be a számokat ujjaimmal a megfelelő sorrendbe és emeltem fülemhez a készüléket, ami pár sípszó után elhallgatott és egy régen hallott női hang szólalt bele.
-Halló ki beszél?-érdeklődik kimért hangnemmel
-Szia én vagyok...tudnánk beszélni?-nem kellett ehhez elmondanom a nevem, hogy tudja ki is vagyok, csak fontos ügyben kerestük egymást mindig és ez most sem volt másképp, ezért is szerettem volna a tárgyra térni, nélküle valószínűleg lehetetlen lenne a megvalósítása a tervnek, amit kieszeltek ezek a nem mindennapi különleges gyerekek-Beavatnálak egy tervbe, amibe kell a segítséged sürgősen.
-Egy pillanat!-majd halk susogás hallatszódott a vonal másik feléről, miközben ujjaim idegesen kopogtak a telefon kemény hátulján-Hallgatlak.-adta meg a zöld utat nekem

KAI/JONGIN

Velőtrázó, segélykérő sikolyokra ébredtem fel mély álmomból, amik visszhangoztak a fülembe továbbra is, mégha már a szemeim nyitva is voltak.
-Aish!!-paskolom meg az arcom kicsit, hogy felébredjek, majd a szobában levő kis csaphoz lépkedtem, picit még kómásan, hogy felfrissítsem magam
Ahogy a hideg víz elérte a bőröm és szélsebesen száguldott le állam vonaláig elengedtem egy jóleső sóhajt, majd a fehér mosdókagyló szélére támaszkodva nézek farkasszemet tükörképemmel, ami mellett egy elmosódott alak tűnik fel, így azonnal megpördülök tengelyem körül, de az illetőnek hűlt helye sincs, visszafordulva a tükörhöz dörzsölöm meg a szemeim újra és újra, majd idegesen túrok tincseim köze, amikbe vége vizesen tapadt homlokomra ujjaimtól-Biztos vagyok benne hogy láttam...-mondogatom magamnak, de közben elhúzom ajkaim és össze szorítom a szemeim-Kész én megőrültem!Már DOt látom!-fakadok ki tükörképemnek, ami leutánozza kiakadásomat és vetíti szemeim elé a fáradt, nyúzott énem-Vagy nem is?-billentem oldalra a kobakom, amitől sötét tincseim újra eltávolodnak kreolos bőrömtől-A sikoly!!A sikoly!!!-csapok fejemre egy hatalmasat, amit meg is bánok, mert megszédülve rogyok földre-Bassza meg....Destiny!!!-ugrok fel olyan gyorsasággal, mint még soha és nem érdekelve, hogy póló nélkül és csipás szemmel léptem ki a hálómból rohanok egyenesen a megfelelő vasajtóig, ami továbbra is jobban van védve, mint a királynő ékszerei
-Ide csak engedéllyel léphetsz be Kai.-mormogja sisakja alól az egyik férfi és kezeit maga elé téve taszít hátrébb
-Feletted állok rangban, remélem ezt tudod!-ropogtatom meg a nyakam vészjóslóan, miközben ajkaim egy vicsorba torzultak
-Ez igaz, de feletted a kormányzó áll, akinek a parancsait előnyben részesítem, mint a tieidet, szóval kérj engedélyt, vagy inkább menj vissza aludni.-győzelemittas mosollyal mér végig-Menj már!-bök a fejével és hangját is megemeli

Szinte ráharaptam a nyelvemre, úgy indultam meg szikrázó tekintettel az iroda felé, ahol az említett személy tartózkodik.A harag csak úgy dúlt a testemben, ahogy ilyen egyszerűen lekoppintottak és a sikoly sem akart megszűnni a fejemben, amitől legszívesebben belefejeltem volna a szembe lévő falba.Az egyik sarkon épp hogy be fordultam volna, mikor valaki teljes erőből nekem nem jött, így ezzel földre terítve mindkettőnket.
-Nézz már a lábad elé!!!-förmedek rá, de segítő kezeit elfogadva érkezek biztos talpakra, majd a férfi csak mélyen meghajolt, miközben kezeimet szorosan tartotta, amit furcsa tekintettel kémleltem
A furcsa férfi elengedte a tenyerem és gyorsra véve a figurát tűnik el szemeim elől.Vállaim felett még utána nézek, de elmém a markomban maradt papír maradványra koncentrált, amit gyanútlanul süllyesztettem el nadrágom hátsó zsebébe, majd beosonva a közeli mosdóba zárom magamra az egyik kabin ajtaját és kapom elő a fecnit.
"A terv elkezdődött, vannak csatlósaink, hála Destiny anyukájának.Egy szárny szimbólumú jelvény van a ruhájukra tűzve az illetékes katonáknak, ők velünk vannak.Segíteni fognak mindenben neked, úgyhogy közben a kormányzónak se tűnjön fel, állítólag van egy felettesük, Destiny anyukájának egyik jó barátja, ő segít nekünk megvalósítani ezt az egészet és elsimítani a dolgokat.Gondolom valami főmufti...Emlékezz a tervre, fékezd meg Taehot!

-BH"

Szemeim előtt megjelenik az előbbi katona ruhája és a jellegzetes jelvény, amin csak aprót elmosolyodom.

-Köszönöm...-suttogom magam elé, hisz tudtam, hogy nem vagyok egyedül, de válaszra nem is várva, dobom be a wcbe az elolvasott üzenetet és semmisítem meg, azzal, hogy lehúzom azt, hogy eltűnjön örökre a süllyesztőben
Teljesítem a kérését főnök, úgy megfékezem, azt a szemetet, hogy azt se tudja, hogy fiú vagy lány...
Elrejtve fél mosolyom állok meg újra a vasajtó előtt és zsebre tett kezekkel nézek fel a katonára, aki elküldött.
-Látom megvan az engedély.-mér végig, majd félre állva nyitja ki nekem az ajtót és távolítja el a lézerfalat

Még oda cisszegek neki egyet, mintha felsőbb rendű lennék, de egy másodpercre váltok vele egy láthatatlan mosolyt és közben észrevétlenül nézem meg a csillogó jelvényt, ami a katona mellkasára volt tűzve, majd belépek a fagyos helyiségbe.

~^^~
Sziasztok itt lennék a mai résszel😊❤️Remélem elnyeri a tetszéseteket~🙏🏻❤️Remélem jól vagytok💕Kitartást mindenkinek, már nem sok van hátra a megváltó nyári szünetig!!!Fighting!!!Szurkolok nektek!!!Küldöm az energiát!😊❤️❤️❤️💕További szép napot nektek és jó olvasást a részhez~💞😍

💖:_YU_97