Ujjaimat tördelve nézek magam elé.A fejemben a gondolataim továbbra is megőrjítenek, amikből a megmentőm Baekhyun volt, aki barátiasan megveregette a vállam.Gyűrűi az ujjain halkan koccantak egymással és fehér csuklóján az ezüstös karkötő is csilingelő hangot hallatva jutott el hallójárataimba.Hálás voltam neki, amiért szó nélkül velem tartott, nem morgott, nem ellenkezett, hanem önként vállalkozott, ami meglepett.Jókedve csak álca volt a külvilág számára, de a környezetében senkit sem tudott átverni, hisz mind ismertük már, akár a rossz pénzt.Örülök, hogy megismerhettem az igazi Baekhyunt, aki törődő és önfeledt szeretet van benne.Gonosz módon rejtegette előlünk és csak Anaval osztotta meg.Kellemes csalódás volt az említett lány is, az elején féltettem Destinyt tőle, hisz az ereje félelmetes volt másokra nézve, de a napokban egészen jól szót értettünk.Seonghwa meg továbbra sem változott meg, ő és az aggódás felsőfokon, de ezért szeretjük a mi szőke hyungunkat.
-Készen vagy?-pillant rám Baekhyun, miközben fekete tincseit kifújja szemei közül, ami rettenetesen hasonlított Destinyre frufru fújására, amire gyorsan párat pislogok és a fiú értetlen pillantásával találom szembe magam-Biztos jól vagy?-mér végig aggódva-Eléggé sápadt is vagy.Aludtál te?-nyomorgatja meg az arcom és húzogatja a bőrt, akár egy idős hölgy, felvéve egy hamiskás mosolyt ajkaimra lököm el finoman a kezeit
-Jól vagyok nyugi!-egyik szemöldökét fel vonva sóhajt egyet, ezzel is jelezve felém hogy nem dőlt be az álcámnak
-Ne nyúzd a gyereket Baek!-érkezik meg Ana is és a párja vállára helyezi könyökét, majd úgy néz fel az illetőre-A helyében te is ilyen lennél.
-Miért van neked mindig igazad?-mosolyog le rá játékos fénnyel a szemében a fekete hajú
-Nőből vagyok...-von vállat lezserül a lány-Mindig igazam van.-húzza rózsaszín ajkait egy fél mosolyra, amire válaszként a párjától csak egy nevetést kap és kezei birtoklóan simulnak a csípőjére, ezzel is még közelebb vonva őt magához-Menjünk szerintem, mert ha felkel a Nap sokkal jobban szemet szúrunk mindenkinek, mint most, este.-biccent fejével a kijárat felé, miközben ki csúszva a fiú szorító öleléséből húzza fel sötét színű pulcsiját
-Miért izgulok ennyire?-kérdezem inkább magamtól, de a helyiségben tartózkodók nagy szerencsétlenségemre meghallják
-Ne aggódj kölyök, minden okés lesz.-küld egy biztató vigyort felém az idősebb, amire csak elhúzom a számat, hisz a gyomromban levő görcs nem oldódott-Na menjünk tényleg!-tapsol egyet, ezzel is sietettve minket és a vérnyomásomat az egekbe küldve
-Nem lesz semmi baj San.-böki meg a vállam finoman a göndör fürtű lány-Tudom hogy most a sötét démonok átveszik a gondolataid felett az uralmat, de ne hajolj meg előttük, küzdj és lebegjen a szemed előtt, hogy mindjárt vége, már csak egy kicsi kell!-szorítja ökölbe a kezeit és a levegőbe boxol egyet
-Legyen igazad.-fújok ki egy nagy adag levegőt és megropogtatva a nyakam megyek közelebb a pároshoz
-Na gyerünk!-dörzsöli össze tenyerét Baekhyun és mikor szét húzta kezeit egymástól, közöttük lilás fény kezdett villodzani, ami egyre nagyobb lett, mígnem teljesen ember nagyságúvá mem vált, hogy kényelmesen átférjünk-Menjetek.-szó nélkül tesszük, amit mond és egy szempillantás alatt termünk a sötétségbe burkolózott utcába, amit csak a magas lámpák világítanak be, de fényük a kisebb elágazásokba nem ér el
-Hátborzongató.-suttogom körbe nézve és a hideg fuvallat belopakodva pulcsim alá, kelt libabőröket hátamon és karjaimon
-Egyetértek...-mondja halkan a lány is

A környék kiürült volt, sehol egy lélek.Se kutya ugatás, se gyerek ordítás vagy fiatalok hangos nevetése a közeli bárból.Mintha egy szellem világba léptünk volna.Az ablakok zárva voltak és semmi fény sem szűrődött ki rajta, hisz a sötétítő függönyök és a redőnyök nem engedtek be látást a szobákba, ezzel is azt az érzetet keltve, mintha egy teljesen kihalt helyen lennénk.Az egyetlen hang forrás a szél hangja volt, ami a földön levő szemetet sodorta ide-oda.
-Undorító ez az ember...-vezetem a tekintetem egy plakátra, amin a kormányzó arca éktelenkedik a gyér fényviszonyban és még így is győzelemittasan vicsorog ránk
-"Fiataloknak helye nincs, ott ahol mi, emberek élünk!"-olvassa fel Ana a fekete nyomtatott betűket a koszos papírról, ami a lámpa fémes oszlopára volt ragasztva-"Ha látja őket, azonnal hívja ezt a számot..."-a végét elharapva gyűri össze és dobja a rácsokkal ellátott lefolyó csatornába, ami a járda mellett pihent, a galacsin visszhangozva ért földet a mocskos vízben
-Erre.-Baekhyun inkább nem szólt hozzá a témához és minden figyelmét a telefonja képernyőjének szentelte, amin valami GPS szerűség rajzolódott ki, Ana dühös léptekkel követi a meginduló párját, én meg csak néma csendbe burkolózva futok utánuk, nem szívesen maradnék egyedül itt, mintha egy horrorfilm kellős közepén lennénk a főszereplők és erre a nyikorgó ajtók sem segítenek és a fák levelei között zörgő lények sem-Állj.-szorít minket a falhoz hirtelen és óvatosan kikukkant a repedezett fal mögül-Ellenőrzés van.Bassza meg...-szitkozódik és idegesen lejjebb húzza a kapucnit a szemei elé
-Tudják, hogy készülünk valamire...-suttogja Ana és ujjai görcsösen szorítják Baekhyun pulcsiját-Taeho esetleg...?-pillant ránk kétségbeesetten
-Nem hinném!Lehetetlen!!!-rázom a fejem hitetlenkedve
-Csönd!-int le minket kezeivel és még jobban hozzá passzírozza testünket a hideg építménynek

A katonák bakancsai alatt pattogott az utcát befedő apró kavicsok.Elhaladva előttünk még levegőt is alig mertünk venni.Sötét lényük egyre távolodott a célunktól és tőlünk, ami megnyugtatott.Megmerevedve álltunk a feketeségbe, mikor a velünk szemközti ház oldala előtt levő fémkukából egy macska feje kandikált ki és sárga szemei villódzva párbajoztak velünk
-Már csak ez hiányzott...-morgom orrom alatt, figyelve, hogy megtartsam a suttogás hangszínét
-Marad a cicus...okos cicus....-kezeivel nyugtató mozdulatokat végzett a macska felé, aki úgy tűnt nem nagyon preferálja hogy mi itt tartózkodunk és Baekhyun kéz mozdulatai sem jönnek be neki
-Nem hiszem hogy ez...-akarnám leállítani az idősebbet, mikor éktelen lárma csapta meg a fülünket, a fém teteje a kukának hangos csattogás közepette ért földet és a kuka is recsegve gurult ki az útra, ahol a katonák tartózkodtak, Ana ajkait el nyitva egymástól nézi az eseményeket

Kitágult szemekkel bámulunk a macskára, aki felhúzott orral ugrik fel a házhoz tartozó kerítésre és hátsóját mutatva tűnik el a kertbe.
-Hogy az a rohadt dög!!!-csattan fel Baekhyun, amire Ana és én is reagálunk, egyszerre fogjuk be az illető száját a kezünkkel, ezzel elhallgattatva a jogosan háborgót
-Van ott valaki?!-érkezik egy mély orgánum és a bakancsok caflatása is mintha közelebbről hallatszódna, testem megfeszül és gyomromban a görcs és a feszültség üti fel a fejét
-Háromra támadunk.-mondja Ana határozottan, amit mi értetlenül reagálunk le
-Ez őrültség!-erőlteti a suttogást Baekhyun, miután lerángatta kezünket a szájáról-Azt se tudjuk hányan vannak!!!
-Nem fogok a kormányzó markába kerülni!!-sziszegi Ana és szemei fehérré változnak, eltüntetve zöldes íriszeit, amivel úgy tűnik meggyőzte a fekete hajút, mert amaz csak hümmögött egyet

Az egyenletes csoszogás és a megnyúló árnyékok vészesen közeledtek, de a lány csak maga elé bámulva nézett és fülelt.
-Várj!-ragadja meg az indulni készülő szerelme karját, a fülemben a vér erősen dobogott, miközben ujjaim között az erőm kavargott, már várva a Ana végső szavait, a fekete alak már az orrunk előtt volt, de a szó továbbra sem hangzott el a lány ajkai közül, ami egyre jobban feszélyezett-Mo...-kezdené a lány, ha a katona körül nem kezdene egy zöld aura keletkezni és ragadt át a többire is, a fegyvereik sorjában teremtek előttünk az utcai lámpa fénye alá
-Mit csinálsz?!!!-kér számon Baekhyun, mikor kimerészkedtem a menedékből az egy helyben álló katonák irányába-Lehet csapda!!
-Nyugi...-válaszolom futtában a vállam fölött és remegő ujjakkal kezdtek hadonászni a férfi semmitmondó arcmimikája előtt, de nem reagált semmit, mégis féltem, hogy csak megtévesztés és bármelyik pillanatba bilincsbe verik a kezünket vagy épp áramütéssel díjaznak
-Mi bajuk van?-merészkedik Ana mellém és ő is meghökkenve nézi a mozdulatlanná vált személyeket, sőt még meg is löki őket, de reakció továbbra sincs
-Nézzétek...-mutatok a katonák lábai előtt felfedezett hologramos neon zöld időzítőre, amint lejjebb vezettem a pillantásom koszos bakancsaikra, amiknek kísérteties hangjuk továbbra is csengtek a fejemben
-Épp itt az idő menni...-sürget minket Baekhyun utalva a visszaszámlálásra, ami vészesen közelít a nulla felé
-Igazad van.Már itt vagyunk egy karnyújtásnyira Destiny szüleitől!-bök az egyszerű kis családi házra a göndör hajú, amit szememmel gyorsan fel mértem, magam előtt látom, ahogy a kis Destiny két copfban fogott szőke tincseive ugrál le a lépcsőn, ami egy keserű mosolyra késztet, szívesen meghallgattam volna a lány történetét és vigyorogva hallgattam volna a nosztalgiás sztorijait
-Gyere Baek!-szól oda az egyhelyben álló srácra, aki komor tekintettel méri végig a sötét sikátorokat, ahova én is hunyorogva nézek
-Jó.-adja a tömör választ, de futtában még vissza pillant és mintha elmosolyodott volna

Végül én is elengedtem egy sokat sejtő mosolyt a korom sötétbe.

~^^~
Sziasztok😊Itt lennék a folytatással~Remélem tetszik^^Mindenkinek kitartást!❤️Fighting a sulihoz!!Szép napot és jó olvasást a részhez!💕💖🙏🏻

💖:_YU_97