DESTINY

Csendben ültünk Sannal egy kisebb katonai sátorban, miközben én egy takaróba voltam bugyolálva.Éreztem, ahogy a kint szobrozó Lay folyamatosan fülel minden neszünkre, így nem mertem egy szót sem váltani a piros hajúval, hogy meg tudakoljam jól van-e.De ő is ideges és aggódó pillantások ezreivel bombázott.
-Lay hagyd már őket levegőhöz jutni, kérlek szépen!-hallom meg Ana hangját, ahogy kicsit indulatosan szól oda a jelenleg őrként funkcionáló Laynek
-Szerinted bent állok és bámulom őket?Hát nem!De ott a másik tény hogy elszökhetnek!-oktatja ki a lányt, aki csak egy hitetlenkedő nevetéssel díjazza ezt
-Nem fognak hidd már el!Nem idióták!Itt az egyetlen idióta, akit látok az te vagy!Semmiben sem különbözöl az őröktől, ha tovább folytatod ezt a viselkedést!-mostmár teljes figyelmem a sátor kijárata fele terelődik, amin egyre jobban jön be a fény
-Nyugodtan ki jöhettek, nem bántunk.-lép be félig-meddig Ana és küld egy aranyos mosolyt felénk
-Egy kicsit még melegszünk, kösz...-szólal meg San a tőle eléggé furcsa stílusban és rám néz
-Hát rendben, de elküldtem innen Layt szóval nem kell szorongani.-mondata végén vállat von és elhagyja a sátrat, majd csak nézem távolodó árnyékát, ami végül teljesen eltűnik a látókörömből
-Jól vagy?-kérdezzük a másiktól egyszerre, amin mindketten elmosolyodunk, majd vált át az arcom paradicsom vörössé
-Igen, de te annál kevésbé...-húzódik közelebb hozzám aggódva-Jéghideg a kezed...-simít a takaróból kilógó kezeimre-Használd az erőd...-suttogja fél szemmel kinézve a kijárat felé
-De...mi van, ha meglátja valaki?-suttogok én is értetlenül
-De így meg egyre rosszabbul vagy.A takaró úgy tűnik nem segít!-néz mélyen a szemembe, amitől a bensőm megremeg
-Jó.De ha valaki észre veszi...-egyezek bele, közben kezeimet kémlelem amik már tényleg kezdnenek elfehéredni-Félni fognak tőlem.
-Az ismeretlentől mindenki fél, amíg meg nem ismeri.-simít hátamra finoman, így nyugtatva
-Te félsz tőlem?-szegezem neki a kérdést fel nézve sötét íriszeibe, amik között ide-oda járatom tekintetem idegesen
-Nem.Nem félek.-mosolyog lágyan, amitől szemei is ugyanúgy vidámságot tükröznek
-Kérdezhetek valamit?-terelem a témát, hiszen borzasztóan zavarban vagyok az égető pillantásaitól
-Csak nyugodtan.-biccent
-Neked kettő erőd van...és lehet én vagyok hülye és tudatlan, de tudtommal mindenkinek csak egy van...-hát Destiny igazán értelmesen kinyögted ezt...nagyszerű...
-Valójában...-vakarja meg a tarkóját kínosan nevetve-Nem tudom hogy történt...vagyis csak sejteni tudjuk.Mikor bekerültem anno ebbe a táborba csak a vizet tudtam irányítani, azt is épp ahogy...valamelyik nap bevittek a burába és a szokásos kísérlet zajlott le, mikor egy idős hapsi lépett be a szobába sárga védőfelszerelésben, majd valamit ott csevegtek amiből nem értettem semmit, később beraktak hozzám egy növényt...már nem is tudom mi volt...talán egy orchidea.Rá kényszerítettek, hogy szívjam el előle a vizet, amit én gyerek fejjel nem nagyon értettem és egyenesen fájt a tudat, hogy megölök egy élőlényt, de muszáj voltam megtenni...és talán innen ered a növény manipuláció.-fejezi be miközben néhol felemeli szemöldökét, ahogy elgondolkodik és vissza eleveníti az egészet
-Én...sajnálom...-hajtom le a fejem-Neked elvették az egész gyerekkorod ez borzalmas...-mérhetetlen szomorúság száguld át rajtam, amint végig gondoltam az egészet mégis min mehetett keresztül...de nem érezhetem át teljesen pedig az összes fájdalmat átruháznám magamra és a többi fiúét is
-Igen ez igaz...de...ott voltak a többiek mindig, így nem voltam egyedül így szerencsésnek mondhatom magam.-homályos tekintettel nézek a csillogó szempárba, ami mosolyogva kémlel engem
Olyan erős...és akár egy égből leszállt angyal...
-De ha nem bánod én is kérdeznék valamit...nem tolakodásból csak aféle kíváncsiságból...-hebeg egy kicsit, mire biccentek, hogy kérdezhet nyugodtan-Mikor...elkezdődött ez az egész...gyerek begyűjtés...mindent átfésültek és mi is sokszor költöztünk el, hogy megmeneküljünk...-kapkodja a tekintetét zavartan
-Én Busanban laktam.Anyukám riporterként dolgozott, így hamar eljutottak a hírek hozzá, úgyhogy aznap felmondott és elköltöztünk Jeju szigetére, ami egyszerűen csodás és mesébe illő hely volt.Rengeteg menekült család volt ott akiket ugyanúgy fenyegett ez a vész.Elszállásoltak minket egy gyönyörű szikla takarásába.-emlékszem vissza, így aprót elmosolyodom-Már azt hittük nem lesz semmi és megúsztuk az egészet, de mint kiderült anya főnökét megzsarolták és tudomást szereztek rólam.A főnöke aznap hívott minket, hogy meneküljünk, de esélytelen volt, hisz a technológia már elég fejlett volt, így könnyedén megtaláltak...-észre sem veszem, de a végére a kezeim teljesen melegek voltak és nyoma sem volt már a fagyásnak és a hideg érzetének és azt sem vettem észre hogy időközben a szemeim nem a kezét vizslatta, hanem az arca minden szegletét

San már éppen szólalt volna meg mikor a sátorba egy váratlan vendég érkezett.
-Kaja.-mondja tömören Lay és hogy még ellenkezni se legyen időnk megint leszobrozott csak azzal a különbséggel hogy mindvégig minket figyelt-Gyerünk gyerünk!-emeli meg a hangját, amire én csak szúrósan nézek végig lényén, de a piros hajúval egymást segítve feltápászkodunk és mintha valami mágnes vonzaná össze a kezünk és simul testünk közelebb egymáshoz

Kisétálva a verő fényes napsütésbe hunyorogva pillantok végig a helyen.Érdekes alakok néznek vissza rám és kezdenek el suttogni.Mindegyik lassan, de fél szemét rajtunk tartva haladnak a már lábasban bugyogó főzelékhez és vesznek maguknak egy adagot.Sannal minket is előrébb lök Lay egy morgás kíséretében, így félve és bizonytalanul veszek magunknak egy-egy tállal teli gőzölgő ételt, majd egy kidőlt farönkre helyetfoglalunk tisztes távolságban a többiektől.
-Destiny...-lök óvatosan oldalba San, így megrázva a fejem pillantok fel magas lényére-a kezed...-suttogja alig hallhatóan, amit én is épp ahogy kivettem mit szeretne két falat között, oda kapva tekintetem az említett testrészemhez veszem észre, hogy tényleg az ereim megint nem éppen a természetes árnyalatot vették fel és inkább ijedtségemet leplezve észrevétlenül helyezem a még mindig hátamon elterülő takaró takarásába-Nem tetszik ez az egész...-jön közelebb San hogy jobban halljam mit mond a ropogó tűz közelében-Az erőd véd szóval...-kezdi de közbe vágok
-San...ne vonjunk le következtetést...hisz ők is ugyanolyan foglyok voltak mint mi.-érvelek miközben kedvetlenül turkálok a kanállal az ételben
-Igaz, de jobb előbb cselekedni, mint később.-mondja magabiztosan
-Én is tartok ettől a helytől de emlékszel?Az ismeretlentől mindenki fél, amíg meg nem ismeri.Ezt te mondtad nekem.-mosolygok rá halványan, mire ő csak halkan sóhajt egyet
-Tudom.De...-keresi a szavakat, de ebben megakadályozza a felénk vészesen közeledő Lay, aki unottan rúgja le cipőjéről a rajta maradt tűleveleket
-Még ma megeszitek a kaját vagy finnyáskodtok, mint a kisgyerekek?-köpi a szavakat, de olyan stílusban hogy még a süket idős hölgy is a botjával kólintaná fejbe
-Tiszta Baekhyun...-morogja mellettem San, miközben kevergeti az ételt
-Micsoda?-hangjában meglepődöttséget vélek felfedezni, mire érdeklődve tanulmányozom arcát-Mit mondtál?-feszülten nézi a piros hajút, aki nem törődve az őt vizslató ideges szempárral kóstol bele a már kihűlt ételbe
-Kicsit sótlan...-húzza el a száját, mire Lay emelné fel a kezét, hogy behúzzon Sannak, mikor egy vékony ujj csuklója köré fonódik, ezzel is megakadályozva a balhét, aminek hálás vagyok, hisz az erőm kezdett éledezni már a tenyereimbe
-Az enyém kicsit sósabb, ha szeretnéd cserélhetünk...-ajánlja fel Ana, miközben határozott mozdulattal teszi Lay kezét le
-Nem kell köszönöm...-biccent San, mire Lay csak hitetlenkedve felnevet
-Rendben.-mosolyog szelíden a lány-Lay meg már ment volna aludni, igaz?-toldja meg a végét ellentmondást nem tűrően, miközben végig a duzzogó férfit vizslatva, aki egy morgás után elcaflat
-Köszönjük az ételt...-szólalok meg halkan, mire a lány ajkai felfelé ívelnek
-Remélem ízlett azért.Sajnálom, hogy csak ezzel szolgálhatunk.-húzza el a száját és meghajol amin meglepődök
-Finom volt.-hajolok meg én is viszonozva udvariasságát
-Ennek örülök.Nyugodtan ti is menjetek lepihenni, nem kell félni!Őrködik mindig valaki.-biztatóan mosolyog felénk, amit egy biccentéssel viszonzok-Akkor...jó éjt!-majd ő is elsétál a sátra felé
-Baj van?-kérdezem a mellettem ülőt és utalok az előbbi jelenetére
-Semmi.-mondja szűkszavúan és látom rajta, hogy nem nagyon akar beszélni, így inkább csöndben figyelem a szikrák táncát a lángoló farönkökön

~^^~
Sziasztooook!❤️Íme a kövi rész!!💖💓Remélem elnyeri a tetszésetek!😊Addig is további szép hétvégét!Pihenjetek sokat!😊Fighting a sulihoz!🙌🏻Jó olvasást a részhez!💕

💖:_YU_97

~~~~~~~~~~~~~
A "Pillanatok alatt" c. könyvem elérte az 5K-t!Uram isten el sem hiszem!!!Ez hatalmas szám😱Hisz eléggé össze-visszáságnak gondolom...Azt a könyvet egy eléggé nehéz időszakomban írtam, mikor a fejemben csak, úgy kavarogtak a gondolatok, de álmomban sem gondoltam volna, hogy befejezem, hisz nem az volt az első publikált könyvem, így eléggé féltem a véleményektől és visszajelzésektől.Nem tartom magam jó írónak, sőt...de mindig igyekszem fejlődni és újra és újra megpróbálni, újra írni a részeket a publikálás előtt.A "Szabadság Angyalai" c. könyvem is csak egy ihlet volt és egy piszkozat a wattpadomon, mikor a történet és a cselekmény szálak egyre csak hosszabbodtak, mígnem egy nagyon jó barátnőm biztatására folytattam az írását és végül publikáltam.Innen is nagyon köszönöm neki és mindenkinek, aki olvassa és tetszik neki, amiket publikálok!Nagyon hálás vagyok nektek❤️🙏🏻💓Ez ad erőt, hogy tovább folytassam az írást és, hogy hozzam az újabb és újabb részeket nektek!Köszönöm köszönöm!💖Szuperek vagytok!!!❤️❤️❤️❤️❤️
~~~~~~~~~~~~~