Tegnap késő este feküdtem le, mégis pár óra alvás után kipihenten keltem fel. Ezt pedig jó barátnőmnek Olivianak köszönhettem és ügyes bájital készítőképességének. Mély alvást idéző főzete, olyan gyorsan kiütött engem, hogy reggel alig bírtak a lányok kirángatni az ágyból.

Szombathoz képest rengetegen voltak fent ezekben a korai órákban. Leginkább mardekárosok tömkelege foglalta el a folyosókat, de nem is volt véletlen ez, hiszen ma volt a Kviddics válogató. Sokak seprűt tartottak a kezükben, őket körül állták a barátaik, akik egytől egyig biztató szöveget mondtak az éppen válogatóra készülő diákoknak. Azok közül a legtöbb alig evett valamit, vagy csak remegtek, mintha gurkóval vágták volna őket hasba, de volt néhány, akik magabiztosan lépkedtek, ezek közé én is tartoztam. Hiszen úgy sem kellett mitől tartanom. Köztudott tény volt, hogy eddig minden válogatónál engem vettek be elsőnek. Én voltam az elmúlt 3 évben az egyedüli lány a csapatban. Anno még 2.-ba fogóként kezdtem, de aztán átmentem hajtónak. Mindkét poszton jól teljesítettem, de még is jobban élveztem azt, ahogy a kvaffal süvítek a levegőben. Mindig is imádtam repülni és amikor fent voltam senki sem állíthatott meg. Olyan voltam, mint egy szabad madár, aki ráébred arra, hogy repülni képes. A gurkók a nyomomba sem értek, az őrző pedig még csak éppen megmozdult, mikor én már átdobtam az egyik póznán labdát. Mindenki tudta, hogy milyen jó játékos vagyok, ebbe a tanárok is beletartoztak. Elvileg ebben az évben én lettem volna a kapitány, ha nem kellene RBF vizsgát tennem.

– Rachel sok sikert a válogatóhoz! – ült le elém Cissy a barátaival együtt. A szőke lány mosolyogva nézett rám. Látszott rajta, hogy őszintén mondta a dolgot, de ezzel sem bírta Oliviat megszerettetni magával. A legjobb barátnőm világéletében mindig is utálta a Black lányt. Szerinte csak azért barátkozik még mindig velem, mert tudja, hogy ha akarnám simán eltaposnám őt. Amiben igaza is van valahol.

– Nem kell neki sikert kívánni. Úgy is messziről leveri a mezőnyt. Mindenki tudja, hogy ő a legjobb hajtó az iskolában! – vágott közbe Olivia, mire az előttem ülő Black végre egy pillantásra méltatta őt.

– Na és te, Olivia ezért nem indulsz a válogatón? Mert tudod, hogy levernek? – tette fel az ártatlannak tűnő kérdést Narcissa, mire a Nott lánynak az arca elvörösödött. Az, hogy a dühtől vagy a zavartságtól már más kérdés volt. Ahogy felnéztem, szinte azonnal kiszúrtam, hogy a kettőjük párosa között vibrált a levegő. A mérhetetlen düh, amit a szemükben rejtőzött én, Scarlett és Jane is észrevette, meg persze a Black lány barátai is. Másodperceken múlt, hogy egymásnak ugranak, de mivel én nem ezen a reggelen akartam, hogy Narcissa Blacket kinyírja Olivia Nott, így nyugodt, szinte unott hangon szóltam bele a kettőjük csevegésébe.

– Olivia indul a válogatón – támasztottam meg az államat a kezemmel, miközben vártam, hogy Narcissa Black reagáljon erre. Ahogy arra számítottam Cissy meglepődve vett vissza a stílusából, olyan volt a reakciója, mintha éppen leordítottam volna őt. A mellettem lévő lány viszont csak elmosolyodott, persze tudtam, hogy színészkedik, hiszen őt is pont úgy megleptem, mint az előttem ülő Black lányt.

– Ez komoly? – fordult Narcissa Olivia felé, mire ő bólintott.

– Nyáron együtt gyakoroltunk és nagyon jól ment neki. Sőt volt olyan alkalom, mikor több pontot gyűjtött be, mint én. Bár még mindig én vagyok a legjobb, de abban biztos vagyok, hogy ebben az évben 2 Nott is lesz a csapatban – folytattam csevegő hangnemben, amely talán még jobban eltántorította a lányt. – És te Cissy indulsz majd a válogatón?

– Nem szoktam kviddicsezni – válaszolt halkan kínjában.

– Oh...persze, szinte már el is felejtettem – álltam fel. – Akkor majd a pályán látsz minket, ahogy beválogatnak. Majd talán mi is észreveszünk, bár rengetegen lesznek a lelátón, de hátha megtalállak a tömegbe. Sajnos nem ígérhetek semmit, tudod vannak olyan emberek, akik könnyen a tömegbe vesznek – mosolyodtam el, majd elindultam a Nagyterem kijárata felé, nyomomban a három barátnőmmel.

________________

______________________

Amint kiértünk a Nagyteremből utunk a klubhelyiségbe vezetett, ahol egy-két későn kelő háztársunkat láttuk. Egy részük nyújtózkodva és ásítozva, lassú felvételben mozogtak, míg a másik fele teljesen megkergült. Balra-jobbra futkostak és estek-keltek, olyanok voltak, mint a megsebesített vadak. Némelyikük még a kanapékat sem vette figyelembe, így azokon átesve rohangált. Sajnos a két csoport közül az utóbbiból volt a legtöbb, így a helyiséget hamar megtöltötték a káromkodások, kiáltások és fenyegetések tömkelege. Mire mi lányok felbírtunk érni a szobánkba nem egy kis taknyost kellet arrébb löknöm vagy megátkoznom. Szerencsétlenségükre nem én voltam az az ember, aki tolerálja azt, ha lökdösik.

– Ha még egy ilyen nekem jön esküszöm kiátkozom az iskolából, aztán még a tóba is fogom fojtani – mérgelődtem hangosan, majd kivágtam a szobánk ajtaját.

A helyiség elsőnek üresnek tűnt, de volt bent valaki, még pedig a szobatársunk Olsen, aki a földön ülve egyik kezével a macskáját simogatta, míg a másikkal éppen levelet írt. Lábán ott feküdt egy vastag könyv, amire a pergamenjét fektette, titánját, pedig a földön helyezte el. Ő maga egy párnán ült, teljes kényelemben.

– Nocsak, nocsak kit látnak szemeim, Olsen! Micsoda meglepetés! – nevette el magát gúnyosan Olivia, mikor meglátta a szőke lányt. A szobatársunk letette a pennáját és felnézett a Nott lányra, miközben megfogta a pálcáját.

Egy normális esetben hagytam volna, hagy szórakozzon Olivia, de most nem értünk rá ilyen butaságokra, ezek mellett pedig Lupinnak is megígértem, hogy nem bántják a lányt. Bár igaz egyességünket oly könnyen ki lehetett volna játszani.

– Elég legyen Olivia! – álltam a barátnőm elé fenyegetően, amitől ő szinte azonnal megtántorodott. Nem sokszor ordítottam eddig rá, sőt igazán kevés alkalommal. Az viszont, hogy megvédtem egy félvért nagyon szokatlan volt tőlem. – Nem érünk most erre rá! Öltözz fel és indulunk is a pályára! Nem fogunk azért elkésni, mert éppen Olsennel játszol egy kicsit. Majd legközelebb bepótolod.

Az előttem lévő Nott lány átpillantotta a vállam felett, majd dühösen kifújta a levegőjét és elkezdett öltözni. Mögötte Jane és Scarlett csak meglepődve kapkodták a tekintetüket, hol rám, hol Oliviára, de még Olsent is megbámulták egy ideig. Nem értették mi történt az előbbi másodpercekben. Jómagam viszont elsétáltam a seprűmig, majd azt felkapva Olsen felé fordultam, aki fürkészve engem bámult.

– Ne hidd, hogy megkedveltelek Olsen – néztem a földön ülő lányra. – Ha nem lenne a kis Lupin barátod és nem most tartanák a válogatót, akkor Olivia most éppen veled szórakozna. És igen tudok arról, hogy kisírtad magad a kis naiv cicuskának. Elég szánalmas vagy, hogy azt hitted nem fogom megtudni. – Egy pillantást váltottunk Oliviával, majd egy bólintással mindent elintéztem vele. Tudta, hogy nem azért védtem meg a kis félvért, mert olyan volt a kedvem, hanem mert oka volt, amelyt, amint 8 szem között vagyunk elmondok neki.

Amikor Olivia átöltözött azonnal elindultunk a Kviddics pálya felé, útközben elmeséltem nekik részletesen, hogy pontosan mi is történt tegnap este. Ekkor már megértették, hogy miért is védtem meg Olsent, bár még Scarlettnek párszor elkellet mondanunk, de ez a lányból kiindulva nem volt meglepő. Miután ezt az ügyet is letudtuk áttértünk Cissyre, ami leginkább Olivia ,,jó" kívánságaiból állt.

– Esküszöm, hogy egyszer megfogom ölni Narcissa Blacket. – morogta kellemetlenül, miközben sorolta ölési módszereit.

– Szívesen segítek. Nem értem mit esznek azon a lányon a fiúk – forgatta meg a szemét mogorván Scarlett.

– De lehetőleg nem mindenki előtt nyírjátok ki – szólt bele a beszélgetésbe Jane. – Bevallom még számomra is nehéz lenne kihozni abból a bajból.

– Ha ugyanígy haladnak, mint most, akkor épp az évzáró kellős közepén ölik meg Jane – haladtam Olivia mellett egészen addig, amíg a pályára nem értünk. Ott Scarlett szinte azonnal letámad egy kék felszerelésben lévő fiút, akit aztán csókokkal halmozott el, majd nemsokára hozzánk terelte.

– Lányok, ő Jon, a barátom és a Hollóhátasok kviddics kapitánya – mutatta be nekünk az aranyvérű srácot, aki nem is volt annyira ronda. Még helyesnek is mondható volt a fekete hajával és a kék szemeivel. Izmosnak tűnt a fiú, ami egy kapitánytól azért elvárható volt. Nem mondanám azt, hogy közel állt ahhoz, hogy levegyen a lábamról, sőt elég távol állt tőlem az ő stílusa, de Scarlettnek tökéletes pasi volt.

– Rachel Morgan – nyújtottam a karomat felé, amit ő el is fogadott.

– Jon River – viszonozta, majd megszorítottam erősen a kezét és megráztam. Ezzel még jobban kimutatva felsőbbrendűségemet nála. – Gondlom mindketten bejuttok, de azért sok sikert. Elég sokan eljöttek a válogatásra és még más házak tagjai is itt vannak, hogy nézzék. Ezek mellett az idő se a legjobb.

– Igaz, de ez nem állít meg egy Morgant és egy Nottot – feleltem, majd a két barátnőmre néztem.

– Sok sikert! Mi fent leszünk, majd – bökött a fejével a lelátó felé Jane, majd magunkra hagytak Oliviával. Még távolról is hallgattuk Scarlett hangját, ahogy éppen ecsetelgeti a legújabb híreket barátjának, aki kicsit megszeppenve csak hallgatta őt.

Fejemet az égre emeltem, ahol felhők gyülekeztek, de nem volt még vészes. A szél is fújt, de az sem volt átkozottul rossz, így nem kellett aggódnunk. Az viszont igaz volt, hogy rengetegen eljöttek, mivel már így is körülöttünk rengetegen voltak. Hátra néztem a barátnőmre, aki a körmével a seprűjét kopogtatta. Látszott rajta, hogy ideges és frusztrált, még pedig a válogató miatt.

– Ne izgulj! Egy Nott vagy és a legjobb barátnőm, menni fog! – tettem a vállára a kezemet és elmosolyodtam. – Lesöpörjük őket a pályáról!

– Közel sem vagyok annyira jó, mint te – nézett fel rám.

– Igaz, de attól még bekerülhetsz, amikor kviddicseztünk jó voltál, szerintem esélyes vagy. Emiatt pedig ne izgulj! Ha nem kerülsz be, akkor sem fog senki sem szólni, főleg Cissy nem. A reggeli incidens után már nem.

Jon, Scarlett barátjának, teljesen igaza volt. Amint jobban a pályára értünk megláttuk a Mardekárosok tömkelegét. Gyakorló seprűkön lovagló elsősöktől a vadi új seprűjüket villogtató hetedikesekig, mindenki meg található volt a pályán. A legtöbben egy csoportba gyűltek, aminek a közepén Lucius állhatott. Mi is arra felé indultunk meg, ahol a Malfoy fiú állt. Pár perc után megtaláltuk Thomast, Rabastant és Regulust, akik mind a saját seprűjükkel álldogáltak. A tavalyi csapatból én, Thomas és Regulus voltunk azok, akik még itt maradtak. Én és a Black fiú hajtók voltunk, míg az idősebbik Nott terelő volt. Így volt már tapasztalatunk.

– Srácok – biccentettem egyet, majd beálltam Olivia és a bátyja közé, így együtt 5-en egy kört alkottunk, ahol kényelmesen elfértünk és még Luciust is láttuk.

– Lányok – mosolyodott el Thomas és ránézett a testvérére. – Húgi nem is tudtam, hogy jelentkezel. Hajtónak, mi?

– Ja, annak – szűk szavú válasza, szinte tükrözte Olivia állapotát, amelyet a bátyja is észrevett, de csak egy biztató mosollyal nyugtázta ezt – Gondolom Rabastan te terelő akarsz lenni.

– Igen az – bólintott erőltetett lazasággal a fiú. Látszott rajta, hogy ő is olyan ideges, mint Olivia. Nevetségesen összeillet ez a kettő.

– Na és Lucius? Mi van vele? – pillantottam a szőke fiú felé, aki most már jobban eltűnt a tömegben.

– Nagyon ideges, még az apja is kezes bárány a mostani állapotához képest. Azzal kezdte, hogy két Griffendélest konkrétan kiátkozott a pályáról. A többi ház már be se próbált jönni – nevette el magát Regulus, majd azonnal be is fogta, mivel Lucius sípja szólalt fel, a válogató kezdetét jelezve ezzel.

Malfoy magához hívott minden jelentkezőt, majd tízes csoportokba parancsolta őket. Én, Thomas, Olivia, Rabastan, Reg, még 5 másik gyerek került velünk egy csoportba. Azokból két 3. éves diák volt, akik magabiztosan álltak és azt bizonygatták, hogy bekerülnek a csapatba. Még egy 4. éves kis félvér álldogált zavarodottan és egy 1. éves kis gyerek, aki a barátaival már nem repülhetett. Valahogy senki nem mert hozzánk jönni önszántából, – kivéve azokat a 3. éveseket, akiknek fel sem tűnt szerintem, hogy kikkel állnak szemben, – ez leginkább annak volt köszönhető, hogy tudták, hogy mi 3-an benne voltunk az előző csapatba, ezek mellett, pedig tisztában voltak vele, hogy kik is vagyunk mi. Mondjuk, akik gondolkodtak kicsit gyorsan kitalálták, mire szolgálnak a csoportok. Hiszen nem volt véletlen, hogy tízesével osztottak minket be, mivel feladat az volt, hogy repüljünk 10 kört a póznákat megkerülve, így szitálta ki a Malfoy fiú azokat, akik nem bírtak még seprűn se lovagolni. Ugye az ember ilyenkor elvárná azt, hogy olyanok jelentkezzenek, akik tudnak repülni, ez viszont valóságban nem így volt. Az első csoport csomó balfékből állt. Egyik sem bírt egy kört megtenni. Volt olyan gyerek, aki fordítva szállt fel a seprűjére és éppen a falnak vezette. Az első csapat válogatója, így igazán mulisra sikeredett, persze én, Reg és Thomas nem fogtuk vissza magunkat. Olyan hangosan nevettünk, amilyen hangosan csak tudtunk. Ezt még megkoronázta Lucius szavai is, ahogy megfenyegette és elzavarta a pocsék kviddicsezőket.

– Ha ez ilyen lesz végig, akkor jót fogok röhögni – törölte Thomas könnyeit, miközben az eget kémlelte, ahol már a 2. csoport volt fent. Az sem sikeredett jobbra, bár most már egy diák megbírt tenni egy kört, de az örömében egyenesen egy póznának hajtót és fent is ragadt rá, egészen addig ott lógott, míg Lucius le nem szedte őt onnan egy átok kíséretében.

A harmadik kör már jobb volt valamelyest, de ott sem volt borítékolható a siker. Amíg repültek a Mardekárosok felvezettem a tekintetemet a lelátókra. Rengetegen voltak ott. A Griffendéleseket, Hollóhátasokat és a Hugrabugosokat is beleértve. Nem tartott sokáig míg kibírtam szúrni Janet, Scarletett és annak a barátját, akik az elsősorban álltak. Tőlük nem messze viszont, újabb ismerős arcokat láttam meg, viszont ők nem Cissyék voltak, hanem a Tekergők. Potter és a barátai nevetve nézték a szerencsétlenkedő Mardekárosokat, akik éppen azért küzdöttek, hogy fent maradjanak a seprűn.

– Ott vannak Blackék – jegyeztem meg komoran, félbe szakítva Reg és Thomas diskurzusát az új 10-es csapatról.

– Ki jött az az ütődött testvérem? – kapta fel a fejét Reg mérgesen. Hát őt sem irigyeltem azért a családtagért.

– Még a barátait is hozta – koronáztam meg a hírt.

– Hogy szúrtad őket ki Rach? – hunyorgott Thomas a lelátó felé, hátha kiszúrja őket, terve viszont sikertelen volt.

– Most már hagyd Thomas! Úgy is mi jövünk. – Utolsó pillantást vettem az előző csapat maradékaira, majd felültem seprűmre és ellöktem magam a talajról.

A harmadik csoport elkullogott a pályáról, őket viszont követte pár szitokszó, amely Luciustól hangzott el. A szőke fiút teljesen lefárasztották már, amikor meglátott minket szinte kivirult, bár én is így tettem volna, ha ennyire rossz bandát kapok.

Amint levegőbe szálltunk egymás mellé álltunk a csapattal, majd Lucius jelzésére vártunk, amit kimondottan gyorsan meg is kaptunk.

– Mehet! – kiáltotta el magát, mire kilőttem, mint egy puskagolyó. Előre hajoltam annyira a seprűmre, amennyire csak tudtam és olyan gyorsan száguldottam amennyire csak lehetett. A szél ekkor rendesen felerősödött már, de nem bántam. Melegen felöltöztem, így nem fáztam, de hiányzott kicsit azért a köpenyem, aminek lobogását már megszoktam a kviddics meccsek alatt. Akkor ott viszont semmi sem zökkentett ki. Csak előre koncentráltam és arra, hogy milyen sebességgel megyek. Attól viszont nem kellett tartanom, hogy a gyorsaságom miatt leesek a seprűről. Mikor felszálltam és a szél belekapott a copfomba nálam valami beindult. Úgy repültem, mint egy sólyom és olyan magabiztossággal mentem, mintha mindig is ezt csináltam volna. A versenyszellem hajtott, így észre sem vettem mennyire lehagytam a többieket. Talán az 5. körnél tűnt fel, hogy a többieket nemsokára utol érem. Talán egy háromnegyed pálya volt csak köztünk, viszont, ami még feltűnt, hogy kevesebben lettünk. Reg és Thomas ment elől, bátyja mellett szorosan Olivia haladt, míg tőlük nem messze Rabastan. A 3. évesekből csak egyet pillantottam meg alattam, aki éppen hányt. A többiek felszívódtak, de annyira nem is zavart ez. Éppen egy újabb kanyart vettem be, mikor megláttam Scarlettet, aki engem nézett. A pillantásunk találkozott, mikor közelebb kerültem hozzá, akkor mindketten tudtuk mit fogok csinálni a következő körben. Amikor befordultam újra ahhoz a lelátó szakaszhoz, ahol Scarlett ült. Lejjebb ereszkedtem, de nem megszokott módon. Messziről úgy tűnt a tömegbe zuhanok, de még az utolsó pillanatban felhúztam a seprűmet, de csak annyira, hogy ne az embereknek csapódjak. Addig a szőke hajú barátnőm már kinyújtotta a kezét. Én pedig teljes sebességgel arra tartottam, de mielőtt megtörténhetett volna a dolog lelassítottam kicsit, hogy ne legyen baja a lánynak. Mielőtt oda értem volna egyik kezemmel elengedtem a seprűt, majd kidőltem kicsit és egyenesen a lány tenyerébe csaptam. Majd nemsokára elhúztam Potter és Black feje mellet, amelyet élvezettel néztem, hiszen az arcukra kiült egy fajta torz grimasz. Nemsokára meghallottam a Mardekár ujjongó tömegét, tapsoltak és éljeneztek. Ez pedig egy önelégült mosolyt rajzolt az arcomra. Amint meg volt a 10 kör Lucius fele vettem az irányt, majd őt megkerülve feljebb szálltam és jól láthatóan belebokszoltam a levegőbe. Győzelem ittasan lejjebb ereszkedtem, hogy a Malfoy fiúval legyek egy szintbe. Közben a Mardekáros diákok végig ujjongtak a háttérben.

– Évről évre egyre jobb leszel. Igazi Sólyom vagy – jegyezte meg, melyre felé fordultam.

– Köszönöm, Luc – becenevemet és a bókot hallva halk kis kacagás szakadt ki belőlem.

Sólyom – Nem csak a családunk becses címerállatja, de még az én becenevem is volt. Kviddicsezéssel töltött első évben ragdt rám, nem véletlen. Egy sólyom gyorsaságával és ügyességével áldott meg az élet. Néha úgy éreztem nem is a földre hanem az égre szánt Merlin engem.

Jó kedvűen fordultam a barátaim felé, kik csak most érkeztek be a próbakörökről. Mindannyian eléggé megviselt külsővel szálltak le, még Regulus is, aki rendszerint bírni szokta a tempómat, hisz a három hajtó közül mi ketten foglaltunk el két helyet is a tavalyi csapatban.

– Anyás Rachel – jegyezte meg kifulladtan Thomas, ahogy mellém ért – Ha így fogsz repülni tovább valaki kifogja törni a nyakát melletted.

– Az biztos – érkezett meg Olivia lihegve.

– Mi az húgi nem bírod a tempót? – sandított oldalra Thomas.

– Fogd be te anyaszomorító mágus! Te estél le majdnem a seprűdről, amikor Rachel elsuhant melletted, nem én! – lobbant harag barátnőm szemébe, amely megmosolyogtatott engem. Tipikus Nott testvérek, nem férnek meg egymás mellett sohasem.

– Nyugi srácok, jó kör volt, vagy eddig az egyetlen értékelhető – morogta Luc kinézve a pályáról, ahol egy újabb csapat sorakozott fel. Ezek után mindannyian arrébb vonultunk beszélgetni és pihenni egy kicsit. Én viszont csak egy kis ideig voltam ott, mivel nemsokára újra Lucius fele vettem az irányt, de előtt biccentettem Oliviának, aki egyből széles mosolyt vetett felém.

Lassú léptekkel haladtam a most már földön álló fiú felé, aki a következő próbafutamot nézte, ők már megtudtak legalább tenni 2 kört, de a csapatkapitány, így se volt megelégedve ezzel. Szinte sosincs megelégedve semmivel. Tipikus Malfoy tulajdonság volt ám ez. Halk léptekkel settenkedtem mögé, majd amint odaértem lágyan vállára helyeztem kezem, s nyugtatóan megsimogattam a fiút, amelyet halk kuncogással fogadott.

– Rachel? – nem vette le szemeit a pályáról, de tudtam, hogy minden figyelmét nekem szenteli.

– Csak gondoltam ide jövök. Nehéz lehet ez a sok munka, minden zűrzavar, amely a kapitánysággal jár. Mármint én már a felhozatalt meglátva kiakadtam volna – óvatosan közelebb léptem, majd a fiú vállához simultam.

Most vagy soha Rachel.

Miközben az arcát kémleltem a fiúnak kezemet átvezettem a fiú válláról a kezére, így egy ideig nézhettem a fiú karján lévő izmokat. Vággyal teli kis játék volt ez. Igaz ez pontosan addig tartott, amíg a Malfoy fiú le nem vette a tekintetét a versenyzőkről és át nem vezette a rám.

– Ráérsz a válogatás után? – kérdezte meg tőlem hirtelen, amely kicsit meglepett, de boldogsággal is töltött el, mivel én is ugyan ezt akartam kérdezni.

– Persze, de mit szeretnénk csinálni? – tettem fel az ártatlannak tűnő kérdést.

– Beszélni szeretnék veled. Kettesben. – Teljes nyugalom csendült a hangjában. Abban a pillanatban, viszont nekem kihagyott egy ütemet a szívem. Nem vágytam semmire jobban, mint Lucius társaságára és azt, hogy kettesben legyünk az, hogy ez mind az ő szándékából történt teljesen elcsábított. Ez pedig kívül is meglátszott, mivel jó pár pillanatig, csak a Malfoy fiú arcát kémleltem.

– Rachel akkor benne vagy? – zökkentett ki Lucius a gondolataimból, mire felkaptam a fejemet.

– Persze, hogy benne vagyok szívesen lennék veled kettesben – vágtam rá.

– Oh..Ezt jó hallani – reagált rá a fiú zavarodottan, majd visszapillantott a fent lévő játékosokra. – Most viszont figyelnem kell. Menj vissza Thomasékhoz, majd a válogatás után több időnk lesz beszélni – felelte egy mosollyal az arcán, majd felült a seprűjére és felszállt. Én a fellegekben járva visszasétáltam a többiekhez, majd leültem és onnan néztem, ahogy a többi diák próbálkozik.

A csoportunk után már olyanok következtek, akik már tudtak seprűkön lovagolni, bár nálunk egyik csapat sem volt sikeresebb. Lucius viszont csak azokat engedte tovább, akik megbírták tenni azt a 10 kört. Miután minden olyan Mardekáros ki lett dobva, akik még seprűn sem tudtak lovagolni Lucius elosztotta a csoportokat. Hajtó, terelő és védő csapatok lettek, mellettük pedig ott voltak azok, akik még nem tudták. Lucius elsőnek a hajtókkal kezdte. A tavalyi Őrzőt beállította a kapu elé. Ő most egy 7. éves fiú volt. Tudni kellet róla, hogy egy nagyon okos srác volt, aki a tanulásnak élt. Olyan volt, mint egy Hollóhátas szinte. A Kviddicset abbahagyta még tavaly évégén, amellyel a csapat nem értett egyet, de az ő döntése volt. Az viszont vitathatatlan volt, hogy jó őrző volt.

A válogatás úgy nézett ki, hogy a hajtók és azok, akik nem tudták mik legyenek felszálltak és egy kört alkottak. Két kvaff volt a levegőben. Az egyiket a körben állók passzolgatták egymásnak, míg a másik annál a próbálkozónál volt, akit éppen próbára tettek. A feladat az volt, hogy 10 dobásból a lehető legtöbbet találjuk be. Ha valaki az 5. dobásig nem talált be egy póznába, akkor kiesett.

Én, Olivia és Reg a végén voltunk, addig végig néztük, ahogy a legtöbben elszúrják a dobásokat. A legtöbb 5/4 volt eddig, pedig nem volt nehéz a célpont, mivel még terelők sem voltak, akik gurkókkal dobáltak minket. Már csak négyen voltunk, mikor Regulus sorra került. A fiú jól indított az 5 dobásból 5-öt betalált, majd mikor a 6. jött pontosan eltalálta az őrző seprűjét, ugyanígy volt az utolsónál is, így Reg pontszáma 8 lett. Ezután jöttem én, amikor Tyler meglátott csak sóhajtott egyet, mind tudtuk, hogy 10/10 pontom lesz, ez így halad egészen az utolsó dobásig, mikor pontosan eltaláltam a fiú fejét. A kvaff olyan erővel csapódott neki, hogy majdnem a seprűjéről is lesett szerencsétlen. Viszont a labda így nem ment állt póznán, ezért csak 10/9 pontom lett.

– Bocs Tyler! – kiáltottam oda, majd Reg mellé szálltam és lepacsiztam vele. Mindketten a levegőből figyeltük, ahogy Olivia a kezébe kapja a kvaffot. Elsőnek bizonytalanul nézett az őrzőre és a kezében lévő labdára, de mikor meglátta, hogy én és Reg még a levegőben vagyunk és őt nézzük elszánta magát. Egymás után célozta a póznákat meg, melyből összesen 7 dobás sikerült. Amely egy elég szép eredménynek volt mondható, de jobbra is képes lett volna.

– Üdv a csapatban! – veregettem meg a vállát, mikor mellénk repült. – Szerintem leszállhatunk úgy is mindenki tudja már kik lesznek a Mardekár hajtói.

Így is tettünk. Az irányunkat Rabastan és Thomas felé vettük. A fiúk már nagyban beszélgettek, mikor odaértünk. Mi is gyorsan belerázódtunk a témába, mikor Lucius szállt mellénk, mellette egy számomra ismeretlen lány állt önelégült arccal.

– Olivia van még egy dobásod – szólalt meg Lucius, mire csak kérdően felhúztam a szemöldökömet.

– De hiszen előbb dobott! – értetlenkedtem, mikor is magabiztosan előrébb lépett az eddig Lucius karját simogató csaj.

– Bocsi, hogy elrontom a kedveteket, de én is 7-et dobtam, így Nottal ugyanannyit találtunk volt – felelte egy laza mosollyal a száján, melyre mérges pillantást vetettem felé

– Még dobáltok kicsit, az fog veszíteni, aki először hibáz – jelentette ki a szőke fiú, mire a mellette álló csaj felszállt a kvaffal a levegőbe, miközben mondott pár szót Luciusnak.

– Befogod dobni! – mondtam határozottan. – Mindegyiket egytől egyig! Te leszel a hajtó, nem pedig az a...lány.

– Hát ez még nem olyan biztos – szólt bele a testvére is. – Az a csaj is jól játszik. Könnyen meg lehet, hogy többet fog bedobni.

– Kizárt! – kaptam fel a Olivia és a saját seprűmet.

– Miért vagy ebben olyan biztos? – kérdezte meg Reg. – Ne vedd magadra Nott! Tudod nem, mintha nem Oliviának szurkolnék, csak pontosan ismerlek Rachel. Mit tervezel?

– Az a lány, ha rajtam múlik nem fog törött csontok nélkül lejönni – vettem elő a tokomban tartott pálcámat, amit megforgattam párszor, melyre csak elmosolyodott Regulus.

– Amúgy meg ki az a csaj ott? – szúrta a szememet a látványa

– Új lány. Ebben az évben jött Amerikából. Elég jó csaj és jó nagy szája van. Talán még nálad is jobban gyűlöli a sárvérűeket – mesélte Thomas, miközben tekintetét le sem vette a lányról. – Azt hiszem Julia Bennett a neve, Cissy haverja.

– Nálam jobban senki sem utálhatja azokat a mocskokat! – jelentettem ki a csajt méregetve – Amúgy még sosem hallottam a nevét.

– Pedig nagyon kemény lány. Tuti barátok lennétek, még Lucius is bírja – mondta Rabastan, mire én csak mérgesen felültem a seprűmre. A másikat pedig gazdájának Oliviának dobtam, akiből szinte áramlott az idegesség.

Pár pillanat alatt Julia mellett termettem, aki szorosan a Malfoy fiú mellett állt, miközben a csapatkapitányunk magyarázta nekik, hogy miről van szó. Már a látványtól is hányom kellet, hogy ennyire oda simult hozzá Cissy barátnője.

– Érthető volt? – kérdezte a fiú, mire mindkét lány bólintott.

– Majd én kezdek – felelte ártatlanul Julia és már dobott is. A jobb oldali póznát vette célul, ám az utolsó métereknél még is felhúzta a seprűjét és bedobta a középsőbe. Ez olyan gyorsan történt, hogy se én se Tyler meg se tudott mozdulni, mikor már kvaff átsuhant a karikán. A lány ekkor a labda után indult, amit viszonylag gyorsan vissza is hozott. Oda adta Oliviának, miközben halkan suttogott valamit a fülébe. Én addig a pálcámmal egyenesen Tyler seprűjére céloztam. Mikor Olivia célba vette a jobb oldali póznát, valamilyen okból kifolyólag Tyler seprűje baloldalra rántott ki. Ezután újra Cissy barátnője volt, aki gond nélkül bedobta. A Nott lány második dobásánál, viszont a drága terelőnk felfele indult el, ezzel utat biztosítva a kvaffnak. Mikor a 6. os Mardekáros lány jött, már nem bíztam a véletlenre, az ő seprűjét is elátkoztam, mire az mindennek az ellentétét csinálta. Így nem volt meglepő, mikor az eldobta a kvaffot, hogy az legalább 10 méterrel arrébb suhant el a jobb oldali póznától. A pont a mondat végén az még is az volt, mikor Olivia olyan erővel dobta el a kvaffot, hogy szinte majdnem lelökte a seprűjéről Tylert, aki természetesen nem tudta ezt már kivédeni.

Egy győzelemmel teli vigyorra pillantottam vissza a fiúkra, akik csak nevetve nézték a jeleneteket. Én viszont gyorsan visszafordultam, hogy ne bukjak le, így találkozott a tekintetem Luciuséval, aki a pálcámat nézte a kezemben. A szőke fiú felpillantott rám, míg én csak lefagyva néztem a reakcióját, amely csak ennyi volt:

– Üdv a csapatban Olivia!