A vérvörösben izzó szempár elégedetten nézett végig magán. A hosszú, testetlen roncsként eltöltött évek után furcsának találta, hogy újra emberalakja van, de már egészen kezdett hozzászokni. Egyedül az arca. Az arca az, ami nem emberi. Az pont olyan, amilyennek egy emberfeletti erővel megáldott mágusnak lennie kell. Már neve is félelmet kelt az emberekben, de ha ráadásul meg is pillantják őt... Rettegés, pánik, halál. Ezek az érzések suhannak át rajtuk és ez így van rendjén. Féljék csak őt az emberek. Féljék a nevét, a puszta gondolatát, féljék hatalmát, ami nagyobb, mint bárki másé a földön. Széles vigyorra húzta a száját. Igen. Hatalma nagyobb, mint valaha. Ezt a zsigereiben érezte. A fiú vére megtette hatását.

Hüllőszerű, szűk pupilláit most a kezében lévő pálcára fordította. Priori Incantatem - gondolta magában és a pár nappal ezelőtti események jártak a fejében. Egy széles tölgyfaasztalhoz tolt székre ült, lábánál egy kígyó kezdett tekeregni szüntelenül.

- Nagini - sziszegte, mire a kígyó felkúszott a szék támláján, egyenesen gazdája ölébe csúsztatva izmos testét. - Ismét hiba csúszott a tervbe. Hű szolgám, aki egymaga többet ért, mint az a csőcselék, aki a temetőben megjelent, lelketlen roncs csupán. - Hosszú pókujjai közt a pálca, mintha táncot járt volna. - Harry Potternek pedig megint szerencséje volt és megszökött előlem. Dumbledore már tudja, hogy újra testet öltöttem. A további terv attól függ, ma milyen híreket kapok.

Voldemort gépiesen simogatni kezdte az állat fejét. Gondolatai most egy jóslat körül forogtak, amikor megjelent előtte Féregfark.

- Na-Nagyúr - dadogta. - Megjött Lucius.

- Mire vársz!? Engedd be, te szerencsétlen! Hisz egész nap őt vártam!

Féregfark eloldalgott és egy perccel később Lucius Malfoy lépett Voldemort elé.

- Nagyúr! - hajolt meg.

- Nos, Lucius, milyen híreket hoztál? - kérdezte fagyosan.

- Jó híreim vannak! Caramel és a Minisztérium hallani sem akar a visszatértedről. Caramel meg van róla győződve, hogy ez az egész kitaláció, ami mögött Dumbledore és Harry Potter áll, hogy elkergessék őt a miniszteri székből. Ki akarja iktatni Dumbledore-t. A Wizengamotból már ki is záratta.

Voldemort jeges hangon felkacagott.
- Micsoda egy ostoba alak! Egy igazi senki, aki azt hiszi magáról, hogy valaki. Ez a mi szerencsénk, Lucius. Ez a mi szerencsénk. Némileg kompenzálja, hogy a kölyöknek sikerült meglépnie előlem.

- Igen, Nagyúr. Caramel akaratán kívül is minket erősít. Amíg a saját szemével nem látja, hogy valóban visszatértél, nem is fogja elhinni.

- Ezért fogjuk meghúzni magunkat egy jó darabig. És te folyamatosan erősíted Caramelt abban a hitében, hogy Dumbledore és Potter őrültek és összeesküvést szőnek ellene. - Izzó vörös szemét Malfoyéba fúrta. - Van még más híred is?

- Igen, Nagyúr. Barty Kupor helyét - az idősebbikét - egy nő veszi át. Valami nagy dobásra készülnek a Minisztériumban. Azt még nem tudom minket mennyire érint majd a dolog.

- Ki az a nő? Aranyvérű?

- Az egyik legjobb családból való. Anabelle Drops.

- Drops, hát persze. Ősi mágus család. Tartsd rajta a szemed, Lucius, de egyelőre csak távolról. Ha bármi furcsa dolgot észlelsz, jelentsd. Aranyvérűeket csak a legvégső esetben bántunk. Persze, ha kiprovokálják... - Nyomatékot adva szavainak, meglendítette pálcáját és zöld fénycsóva repült egy, a sarokban békésen hálóját szövő pók felé, ami holtan hullott alá. Apró teste alig hallhatóan koppant a padlón.

- Reméljük nem kerül rá sor, Nagyúr. A nő, nos, elég dekoratív és tehetséges.

- Bízzunk benne, Lucius. Te csak járj nyitott szemmel. Az egyik legfontosabb minisztériumi emberem vagy. - Voldemort felállt, lépett párat és cipőjével eltaposta a pókot. - Most pedig távozz!

- Köszönöm, Nagyúr! - Malfoy újra meghajolt ura előtt és elhagyta a helyiséget. Nem akarta megemlíteni neki a boszorkányt, de elméjét nem zárta le időben.

Anabelle Drops nem ismerte őt, Luciust, ő viszont ismerte szüleit és Anabelle-t is többször látta már Minisztériumon belül és kívül is. Volt a boszorkányban valami különleges, ami vonzotta Malfoyt, de hogy mi az, azt ő sem tudta megmondani. Csak remélni tudta, hogy az a bizonyos nagy dobás nem lesz ura ellenére.

Sajnos tévedett.