Ana másnapra többnyire túltette magát a Siriusszal töltött bizarr estén, és alig várta, hogy megnézhesse magának a kis túlélőt. Tudta, hogy nem közelítheti meg túlságosan, sőt jobb lenne, ha egy láthatatlanná tévő köpenyt is felvenne, de úgy gondolta, hogy mivel a fiú úgysem ismeri őt, így ha a körülmények is úgy hoznák, akkor akár észre is veheti. Persze minden feltűnés nélkül. Ha pedig szükséges, kiábrándító bűbájt szór magára. Mugli ruhába öltözött, farmert, fehér blúzt és egy nyári szandált húzott, és hátitáskájába pár darab szendvicset pakolt. Lófarokba kötötte hosszú haját és kisétált a házból, hogy a korábban Lupintól kapott instrukciók alapján Little Whingin határán egy ritkás kis erdőbe hoppanáljon, nehogy véletlenül muglik előtt bukkanjon fel. Ezután elindult, hogy felkeresse Arabella Figg házát a Wisteria sétányon. Ana, bár jól ismerte a mugli világot, azért mindig rácsodálkozott, hogy milyen unalmasak is tudnak lenni. Egy kaptafára készült házak, melyek szinte négyzetmiliméterről négyzetmiliméterre ugyan úgy néznek ki; gondosan ápolt pázsitok, kicsi, fehér kerítések, autóbeállók. Ana a fejét csóválta. Micsoda fantáziátlan népek ezek a muglik - gondolta magában, majd bekanyarodott a Privet Drive-ra. Elhaladt a Dursley ház előtt, ahol egyelőre nem fedezett fel semmiféle mozgást, pedig már délelőtt tíz óra is elmúlt, majd egy pár utcával lentebb, a kapott leírás alapján felismerte Mrs. Figg házát. Ana kopogtatott, és a nő hamar ajtót is nyitott neki, a lány orrát pedig áporodott káposztaszag ütötte meg.

- Jó napot, Mrs. Figg, Anabelle Drops vagyok, ma én őrzöm a Potter fiút. Még nem volt szerencsénk egymáshoz - nyújtotta a kezét.

- Üdvözöllek, kedvesem, kerülj beljebb. Dumbledore értesített, hogy ma te jössz - mosolygott rá a nő. - Készítettem teát, ülj csak le - invitálta vendégét Mrs. Figg, ő maga pedig ügyetlenül egyensúlyozva hozta be a kancsóval és csészékkel megrakott tálcát.

- Köszönöm, nagyon kedves. - Ana leült a díványra, és máris az ölébe ugrott egy barátságos tarka macska. Arca egyik oldala fehér, a másik vörös színben pompázott, teste barnás-vöröses cirmos, négy lába pedig fehér, mintha csizmái lettek. Ana fél kezével simogatni kezdte az állatot, mire az nyomban hangos dorombolásba kezdett.

- Harry délelőtt nemigen szokott császkálni, inkább csak késő délután megy el a otthonról. Nehéz észrevenni, nekem is csak sokára tűnt fel, de furcsamód szeret az ablak alatti virágágyásban feküdni.

Ana ezt elég különösnek találta, de hát a tinik valóban elég furcsán tudnak viselkedni.

- Jól ismeri a fiút, Mrs. Figg?

- Elég jól, kedvesem. A muglik sokszor bízták rám, mikor hármasban mentek valahová. Szegény gyermeknek elég mostoha sorsa van náluk, pedig milyen jóravaló fiúcska! Azt sem tudja, hogy én jól tudom, ki ő, és amióta csak letették ide, rajta tartom a szemem. Nem fedhettem fel a kilétem előtte, mert ha a muglik megneszelik, hogy jól érzi magát nálam, nem bízták volna rám többet. Hát ilyen emberek ezek, kedves Anabelle.

- Ez annyira szomorú. Szegény fiú. Remélem azért ma felbukkan, mert már annyit hallottam róla, hogy alig várom, hogy megismerjem.

- De csak légy óvatos. A fiú ne tudja meg, hogy figyelik. Egyébként Kormi úrral én is rajta tartatom a szemem - simogatta meg a mellette ülő fekete macska feje búbját.

- Természetesen - mosolygott a nőre. Beszélgettek még egy keveset Harryről, majd Ana megköszönte a vendéglátást, kiábrándító bűbájt szórt magára és elindult a Privet Drive négyes szám felé.

Az egész utcán egy lelket sem látott, biztosan a nagy hőség miatt inkább mindenki otthon hűsölt, és irígykedve gondolt a légkondícionált szobákra. Azért hasznos dolgokat is sikerült a varázstalanoknak megalkotniuk. Néha valóban ámulatba ejtő, milyen módon kerülik ki a mágiát. Unalmasak, de kétség kívül zsenik.

A Dursley ház szomszédságában, a kerítés mellett állt egy szép, sudár cseresznyefa, amiről Ana megállapította, hogy pont jó lesz onnan megfigyelni az eseményeket. Kiszórt pár instant védőbűbájt a ház köré, majd felmászott a fára. Ezt a két-három métert még tériszonya is jól viselte. Párnázó bűbájjal komfortossá tette a vastag ágat, amire leült, és várt. Innen valóban remek kilátás nyílt a Dursley házra és annak udvarára.

Több mint egy órán keresztül semmi sem történt, csak ő eszegetett párat a túlérett cseresznyéből, mikor egyszer csak egy kócos, fekete hajú, vékony fiú lépett ki a ház ajtaján. Rongyos, bő ruhái csak úgy lógtak rajta, és Anának az jutott eszébe, hogy náluk a házimanóknak különb ruháik vannak. Harry arckifejezése arról árulkodott, hogy legszívesebben a világ végéig átkozná rokonait. A villámokat szemében is látni lehetett, nem csak a homlokán. Mérgesen vágta be maga után az ajtót és vetette magát a nyitott ablak előtti virágágyásba. Két karját a feje alá tette és így feküdt teljesen mozdulatlanul. Értette már, hogy miért mondta Mrs. Figg, hogy csak sokára jött rá, hogy Harry az ablak alatt kuksol; ha csak az utcán sétál valaki, valóban nem veszi észre a földön heverő fiút. Ana legszívesebben odaszólt volna neki, hogy itt van, tudja ki ő és a varázsvilágból hozott híreket számára. De mivel ezt nem tehette, így csak ült tovább a fa tetején.

Órák óta ült már ott mozdulatlanul, de kezdett nagyon elgémberedni, ráadásul borzasztó melege támadt. Érezte a verejtékcseppeket legördülni gerince vonalán, és minden vágya egy hűs zuhany lett. Az út másik oldalán kiszúrt egy tíz éves forma kislányt sétálni, aki arca előtt egy fura szerkezetet tartott, ami levegőt fújva meglebegtette frufruját. Ana egy pillanatra kísértésbe esett, hogy kivarázsolja a gyerek kezéből azt a valamit, hogy magát hűsítse vele. Végül csak vágyakozó tekintettel nézett a lány után és kezével legyezgette arcát. Hangtalanul leszakított egy újabb cseresznyét, szájában szépen lerágva a gyümölcshúst a magról. Lenézett a mozdulatlanul fekvő fiúra, de csücsörítő szájából kiesett a cseresznyemag, egyenesen Harry Potter homlokának közepére. Ana megdermedt, mozdulni sem mert, az nem lehet, hogy az első küldetétés elbaltázza egy ilyen ostoba dologgal. Harry megriadt, idegesen dörgölte meg homlokát, tekintetét pont arra a pontra emelve, ahol Ana rejtőzködött. A lány a fiú arcát tanulmányozta, miközben az homlokráncolva kutatta a fa lombjait vakítő zöld szemeivel. Haja hátrahullott arcából, így messziről is tisztán kirajzolódott villám alakú sebhelye. Pár másodperc után úgy dönthetett, hogy nem tulajdonít jelentőséget a ráhulló cseresznyemag rejtélyének, mert visszafeküdt a virágágyásba, az előző pozícióba. Ana megnyugodott, újra mert levegőt venni, és örült hogy nem szúrt el mindent, már az első alkalommal. Párnázó bűbáj ide-vagy oda, már nagyon kényelmetlen volt neki a fa lombján ücsörögni és bízott benne, hogy Harry hamarosan továbbáll onnan. Legközelebb biztosan más módot választ, arra, hogy megfigyelje a fiút, és már tudta is hogyan.

Szerencsére, nem sokkal később Harry kikúszott az ablak alól, és elindult a Privet Drive-on felfelé. Az idő már kevésbé volt tikkasztó, biztos ezért kel pont ilyenkor útra Harry. Anának sikerült macskaügyességgel, nesztelenül leugrania a fáról, megerősítette magán a kiábrándító bűbájt és kellő távolságból követte a fiút, aki látszólag csak céltalanul bóklászolt. Közben előkotort táskájából két szendvicset, mert már farkaséhes volt és egy perc alatt befalta, remélve nem csapja el a gyomrát. Harry megállt az egyik park melletti padnál és leülve rá kémlelni kezdte, hol a parkot, hol az eget, Ana pedig rendületlenül forgolódott körbe-körbe, veszély után kutatva. A Rendben elmondták neki, hogy egyelőre nagy valószínűséggel nem fognak nyíltan a fiúra támadni, mivel Voldemort és csatlósai most kihasználják, hogy a Minisztérium nem hajlandó tudomást venni a visszatérésről, addig is csendben lapulnak és a más jellegű terveiket próbálják megvalósítani.

Hamarosan beesteledett, és Harry egy nagy sóhaj kíséretében felállt és újra útnak indult. Ana gondolta, hogy mostmár hazafelé igyekszik és fél óra múlva már be is ment a Dursley házba. Ana még várt egy darabig, tett egy utolsó kört a ház körül és kiszórt még pár bűbájt a ház köré. Mivel amúgy is láthatatlan volt, már nem volt kedve visszasétálni a hoppanálási pontra, így jó alaposan körbenézett mielőtt hangos pukkanással beleveszett az estébe.

Hazaérve, Ana első dolga volt, hogy letusolt, hajat mosott, izzadt testének jól esett a hűs zuhany. Jó szokásához híven kikészítette másnapi ruháit, amit majd munkába vesz fel. A feladat igen sok időt elvett tőle, rá is érvényes volt a nők, nincs egy göncöm, amit felvegyek védjegye, ezért jobbnak látta azt még este elintéznie, mint ezért hamarabb felkelnie reggel. Miután meglelte a megfelelő darabot, vékony köntöst húzott hálóruhájára és lement a konyhába. Teavizet tett fel főni, megírta az őrszolgálatról szóló rövidke jelentést Dumbledore-nak, és ekkor eszébe jutott, hogy Sirius biztosan örülne ha hallana keresztfia felől. Szerette volna jóvátenni az előző estét, amit, bár nem szándékosan rontott el, mégis bűntudata támadt miatta. Előhalászott egy pergamencetlit, amire a következőt írta:

Harryvel minden rendben.

Ana

Korallszirt

Címét azért írta oda, ha esetleg a varázsló megköszönné az információt, tudja hova címezze. Odalépett a kandallóhoz, beleszórt egy kis hop-port, majd amint felcsaptak a zöld lángok bedobta a cetlit és utánakiáltott: London, Grimmauld tér tizenkettő, konyha

Remélte, hogy üzenete célba talál és lesz ott, aki észreveszi a pergament. Nem is kellett sokat várnia, mire újra zöld lángok csaptak fel a kandallóban és a pergamen, amit elküldött visszaérkezett, de azon már más írás is volt.

Köszönöm, hogy megírtad. Mit csinált ma Harry?

Sirius

Ana már körmölte is a választ:

Sokáig az udvaruk virágágyásában heverészett, majd délután tett egy hosszabb sétát a környéken.

Újra bedobta a pergament a tűzbe. A teafőző fütyült, besietett a konyhába és elkészítette a teáját. Mire kijött, a cetli ismét a padlón a feküdt.

Akkor jobb napja volt, mint nekem. Én ma egész nap a házat takarítottam Mollyval és a gyerekekkel.

Ana kiérezte a keserű felhangot a sorokból és összeszorult a szíve. Sajnálta a varázslót, hogy abban a házban raboskodik most, amit annyira gyűlölt. Egy őrült ötlet jutott az eszébe, amit nem tudott, hogy meg merjen-e lépni. Egy percet tétovázott, aztán nagy levegőt vett és leírta a papírra:

Legközelebb velem tartasz?

Mielőtt meggondolhatta volna magát, gyors elküldte a levelet. Egy perc sem telt el, már jött a válasz:

Gyere ide! Most!

-Hát most biztos nem fogok így odamenni - mondta hangosan és ráírta a pergamenre:

Nem megy. Jövő héten találkozunk.

Ana bedobta a levelet és visszament a konyhába a teájáért. Lehet őrültséget csinált, gondolta magában. Arra megvolt a terve, hogy hogyan tudnának biztonságosan Harry közelében lenni, hogy az ne szúrja ki őket, de arra nem, hogy hogyan is tudna a varázsló észrevétlenül eljönni a Grimmauld térről. Némán őrlődött magában, mikor újra hallotta felcsapni a zöld lángokat, jelezve, hogy Sirius válaszolt. Gyorsan visszasietett, de nem a pergamen várta, hanem Sirius feje a kandallóban. Ana ijedtében felsikoltott és elejtette a kezében lévő teáscsészét, ami ezer darabra tört a padlón, a tea maradéka pedig kis tócsában terült szét a csészedarabkák alatt.

A varázsvilágban a hop-hálózaton keresztül hívatlanul beállítani valakihez, maximum csak életveszély esetén megengedett. Ez az íratlan szabály mindenkire vonatkozott, és mindenki be is tartotta azt. Egy-két kivétellel. Úgy tűnt Sirius Black ez utóbbi kategóriába tartozott, vagy azért mert a börtönévek kitörölték emlékezetéből ezt a társadalmi megállapodást, vagy - és Ana inkább ezt az eshetőséget tartotta valószínűbbnek - egyszerűen csak semmibe vette azt.

- Uram isten, Sirius! Mi ez? Mit képzelsz? Hogyan...? - húzta összébb magán köntösét.

- Nyugi, Ana! - szólt lazán a varázsló. Kirázta szemébe omló haját, és a mozulattal egy maréknyi fekete korom kötött ki, az egyébként makulátlan padlón. Úgy tűnt, az előző este semmilyen nyomot nem hagyott a férfin. Ana csak arra tudott gondolni, hogy a lehetőség, hogy valami hasznosat tegyen, elfeledtette vele az egész roppant kellemetlen szituációt. - Nem akartalak megijeszteni!

- Csak ne nyugtatgass itt engem! Hiába nem akartad, halálra rémítettél! Hogy kerülsz te ide egyáltalán? Írtam, hogy nekem most nem alkalmas. - Sirius arcátlan felbukkanása mélységesen felháborította, de ennél sokkal jobban idegesítették a férfi pimasz pillantásai, amikkel őt méregette. Parázsló tekintete szemtelenül futott végig meztelen lábán, és Ana áldotta magát, hogy rendszeresen szőrtelenít, annak ellenére, hogy már évek óta egyedül élt. Bele is halt volna a szégyenbe, ha egy férfi - legyen az akárki - szőrös lábbal látja.

Elkezdte összeszedni a csésze darabjait, hogy addig se kelljen a férfira néznie. Sirius meg sem hallotta a neki szegezett kérdést.

- Miért kézzel szeded azt össze? Hol a pálcád?

- Odafönt - morogta a lány, szeme villámokat szórt.

- Mi? Hogy lehetsz ilyen könnyelmű? A pálcád mindig legyen nálad! Emlékeztetnélek, hogy háborúban állunk!

Ana még dühösebb lett.

- Először is, ne oktass ki engem a saját házamban úgy, hogy meg sem lettél hívva! Másodszor, még senki nem tört rám eddig, egyedül csak te! Harmadszor pedig, csak örülhetsz, hogy nem volt kéznél a pálcám, mert ha nálam lett volna, valószínű, hogy már nem lenne hajad! És...és azért igazán kár lett volna, mert nagyon szép! - tette hozzá bizonytalanul, mire Sirius elvigyorodott. - Most bemegyek a felmosóért a konyhába, és mire visszajövök már ne legyél itt!

A varázslónak a szeme se rebbent. Szenvtelelenül nézte tovább a lányt, aki nagy sebbel-lobbal csörtetett ki a konyhába, visszafelé magával cipelve a felmosót. Haragosan nézett a kandalló felé.

- Még mindig itt vagy?

- Nézd, Ana - kezdte Sirius komoly hangon -, ezt nem mondtam neked tegnap, de mikor Jamest megölte Voldemort nála sem volt pálca. Az emeleten hagyta, Voldemort pedig pont akkor érkezett, mikor védtelenül állt a földszinten. Ha akkor nála a pálcája, talán még ma is él.

Ana megenyhülve nézett rá. Félretette a felmosót és felsietett az emeletre, hogy a pálcájával térjen vissza. Lekuporodott a varázsló fejével szemben, ami elég bizarr látvány volt.

- Tessék, most már itt van. De akkor sem törhetsz így rá senkire. Mi van, ha épp mondjuk... - meztelen vagyok tette hozzá magában. Nem tudta, miért pont ez jutott eszébe, nem is szokott meztelenül flangálni. A varázsló úgy válaszolt, mintha csak kitalálta volna a gondolatait.

- Akkor lett volna egy jó estém - az az őszinte, szép mosolya terült szét az arcán, amiről Ana egyszer már megállapította, hogy milyen jól áll neki.

- Mi? Azt akartam kérdezni, hogy mi van ha épp van nálam valaki és meglátja a körözött Sirius Black fejét a kandallómban? - hazudta és keresztbefonta két karját.

- Miért? Van itt valaki? - vigyorgott tovább.

- Nincs. Miért jöttél? - váltott témát hirtelen. Ujjaival idegesen dobolt alkarján.

- Ana, elég kényelmetlen ez a pozíció. Fáj a nyakam és a térdem. Nem engednéd meg, hogy átjöjjek rendesen?

- Nem. Nekem így pont jó - durcáskodott. Azért teljesen nem bocsátotta meg a férfinek, hogy így rárontott. Még ha csak a fejével is. Fájjon hát csak neki mindene.

- Rendben - forgatta a szemét a varázsló. - Azért jöttem, hogy megbeszéljük, hogy mikor és hogyan megyünk felügyelni Harryt.

- Meggondoltam magam, csak én megyek.

- Ne csináld, már bocsánatot kértem. Látni akarom Harryt.

Ana a varázsló szemébe nézett. Nagyon szereti azt a fiút és törődik vele. Ki ő, hogy két szerető rokon útjába álljon?

- Megígéred, hogy többet nem csinálsz hasonlót?

- Ha te pedig megígéred, hogy mindig magadnál tartod a pálcád. Zuhanyozásnál is.

Ana felnevetett, mikor elképzelte, hogy ezentúl pálcával a kezében próbálja szappanozni magát. Mosolyogva biccentett a varázsló felé.

- Megígérem.

- Én is megígérem, hogy többé nem jelenek itt meg váratlanul. Így jó lesz? - a lány újra biccentett. - Szóval mit találtál ki?

- Jövő vasárnap tudnék újra szolgálatot vállalni. Meg is kérlek, hogy ha visszamész, írj be aznapra. Persze, csak ha valaki más nem előzött meg. Addig én kiderítem utazik-e el mugli a Privet Driveról. Ha nem, az sem baj, de jobb lenne egy üres beálló. Bérelnék egy mugli autót, amit levédenénk varázslatokkal, hogy a muglik azt lássák, hogy üresen áll. A közelben leparkolnánk és láthatnánk merre megy a keresztfiad. Ha megy egyáltalán valahová. Ha egy üres autóbeállóban tudnánk várakozni az lenne a legkevésbé feltűnő. Mivel ő varázsló, így látná, hogy ülnek az autóban. Engem persze láthat, hisz úgysem ismer. Te meg hátul ülnél, hogy ha kiszúrna, téged ne lásson meg. De nem hiszem, hogy foglalkozna egy közönséges mugli kocsival. Ma egy fa tetején ültem több órát, borzasztó kényelmetlen volt, úgyhogy ezért kell valami kényelmesebb megoldás, így jött az autós ötletem.

- Ennél a pozíciónál nem hiszem, hogy kényelmetlenebb - morgott.

- Aki türelmetlen, az így jár.

- Hogyne lennék türelmetlen, lassan életem fele telik el úgy, hogy be vagyok zárva. Te meg meglobogtatsz egy lehetőséget, és közlöd, hogy majd beszélünk.

- Igazad van, sajnálom - sütötte le a szemét. - De tetszik az ötlet? A részleteket ráérünk megbeszélni, csak azt kell kitalálni, hogy te, hogyan tudsz észrevétlenül eljönni a Grimmauld térről.

- Ezt bízd csak rám. Mikor jársz erre?

- Nem tudom megmondani. Megyek, amint tudok. De most már neked is ideje menni - nyomott el Ana egy ásítást.

- Kirúgsz? - vonta fel a szemöldökét a varázsló

- Ki bizony.

- Hé, Ana! Ne feledd a pálcás dolgot.

- Menj már, mert alád gyújtok! - Ana fenyegetőn lengette meg pálcáját, de közben nem tudta elrejteni mosolyát.

- Úgysem mered.

Ana rászegezte a pálcáját.
- Akarsz fogadni? - A varázsló hamiskásan elmosolyodott, majd feje eltűnt a kandallóból.

- Helyes - gondolta elégedetten, és ekkor egy pergamenlap röppent ki a kandallóból. Szép álmokat! - olvasta a varázsló utolsó üzenetét. Szelíd mosolyra húzta a száját, utoljára visszanézett a már üres kandallóra. Micsoda különös férfi - gondolta és a pergamennel a kezében lépdelt fel a lépcsőn, hogy nyugovóra térjen.