Anabelle Drops volt a legboldogabb nő a világon. Ezt onnan tudta, hogy alig negyvennyolc órája még ő volt a legboldogtalanabb. Az emberi sorsok ennyi idő alatt is száznyolcvan fokos fordulatot képesek venni. A keserű tegnapból édes ma lett, a kilátástalanságot felváltotta egy új esély. Egy új esély nekik, a kapcsolatuknak, az életnek. Szabadon, béklyók nélkül. Végre minden értelmet nyert, minden puzzle darab a helyére került, és már tudta, minden okkal történt. Helye volt annak az estének, amikor különváltak, az eskünek, a meghiúsult főzetnek ahhoz, hogy megkapják ezt az új esélyt. Így talán több időt nyernek együtt, mint pár hónap. Hiszen Sirius így életben maradt. Ana éveket akart vele tölteni. Leélni egy egész életet.

A még mindig eszméletlen férfi mellett ült az ágyon kezét az övében tartva, finoman simogatta azt. Szemei vöröslöttek és égtek a milliónyi elhullatott könnycsepptől, de végre már örömében sírhatott. Csak nézte Sirius arcát, ami olyan békés volt, mintha soha nem élt volna át semmilyen borzalmat.

Az ajtón halkan kopogtak, majd Alfrida nyitott be rajta.

- A lenti úr azt mondta, jöjjek ide fel.

- Igen, köszönöm - hálálkodott Ana. - Örülök, hogy ilyen hamar el tudtál jönni.

- Igen, szerencsére nem kellett éjszakai műszakban is bent maradni. Mindenki jól van.

- Merlinnek hála! - Ana felállt, Sirius kezét finoman tette le oldalához.

- Ezek mind neked jöttek - nyújtott át Alfrida egy stóc borítékot, mikor újra felé fordult. Ana sejtette, hogy a Minisztériumból érkeztek. - Legalább egy tucat bagoly várt kint.

- Köszönöm. - Ana a hóna alá fogta a borítékokat, pillanatnyilag nem érdekelte a munkahelye. Ha egy évig képesek voltak a homokba dugni a fejüket, akkor rá is tudnak még várni pár órát. - Alfrida, arra kérnélek, maradj vele egy kicsit, míg vissza nem jövök. Dolgom van Mr. Botkinnal, utána pedig a Minisztériumba kell mennem. Természetesen megfizetem a fáradozásaid, biztosan kimerültél te is az este.

Alfrida bólintott. Pillantása Siriusra esett, majd bizonytalanul Anához fordult.

- Biztos, hogy ártatlan?

- Egészen biztos - mosolygott Ana. - Részben ezért is megyek a Minisztériumba. Tisztázni kell a nevét. Ő az egyik legjobb ember, akit ismerek.

Alfrida szemmel láthatóan megkönnyebbült. Fáradtan roskadt le az egyik székre, fejét a háttámlán pihenő alkarjára hajtotta, Ana pedig elhagyta a hálót, hogy lesiessen Botkinhoz a nappaliba, közben átfutotta az egyik levelet. Jól sejtette. A Minisztérium elismeri Voldemort visszatértét, miután maga Cornelius Caramel is látta őt a saját szemével. A többi, bontatlan borítékot az asztalra dobta, nem is sejtve, hogy azok közt lapul egy olyan is, ami nem a munkahelyéről jött.

A varázsló már várt rá, hogy átvegye tőle az éveit. Miután éjfél is elmúlt már, ezen a születésnapján plusz hét évet fog öregedni. Testben harminchárom lesz.

- Ne izguljon nagyon - nézett fel rá Botkin, szemmel láthatóan ő is fáradt volt. Kinyújtott lábait bokájánál vetette keresztbe, úgy könyökölt az asztalnál. - Alig fog érezni bármit is.

Ana már nem félt semmitől, pláne a fizikai fájdalomtól.
- Mire van szükség?

Botkin maga alá húzta lábait, előredőlt, szemében mohó fény villant.
- Csak a kézfejére.

Csizmájából egy tőrt húzott elő, és miután Ana leült vele szemben, hosszú sebet ejtett, előbb saját, majd Ana tenyerén. Összeérintették őket, majd Botkin kántálni kezdett, vad pálcalengetés közepette. Anát nem érdekelte az egész szertartás, gondolatai a fenti férfi körül forogtak.

Elmegy a Minisztériumba, nem várhat tovább, már így is elég baglyot kapott onnan az este. Addig Alfrida vigyáz Siriusra, és hagy majd egy rövid üzenetet, amiben leírja, hogy mindenki jól van, és hogy utoljára legyen türelemmel, míg visszajön és mindent elmagyaráz neki. És persze tudatja vele, mennyire szereti. Végre megint megteheti.

Újra Botkinra nézett, a látvány egészen elképesztő volt. A férfi arcán húzódó ráncok egyre halványodtak, arca feszesedett valamennyit. Ana a sajátjához nyúlt, de különösebb változást nem érzékelt a tapintással. A varázsló elengedte tenyerét, és pálcájával beforrasztotta a vágásokat.

- Meg is volnánk, aranyom, maga semmit sem változott, mintha egy évet sem adott volna - közölte lelkesen. - Öröm volt magával üzletelni. Remélem még lesz szerencsénk egymáshoz. Tudja, hogy talál meg. Egy időre elég volt Angliából, szerintem teszek egy hosszabb látogatást Ausztráliában.

Botkin felállt, meghajolt, és miután felegyenesedett megcélozta a bejárati ajtót.

- Mr. Botkin - szólt utána, mire a férfi megfordult. - Köszönöm. Hogy megmentette őt.

Ana szemeiben könnyek csillantak, és Botkin arcán is igazán emberi vonásokat vélt felfedezni. A varázsló halványan elmosolyodott, újra meghajolt, és elbúcsúzott.

- Enyém az öröm. - Azzal sarkon fordult és távozott.

Ana gyorsan megírta a levelet Siriusnak, beszélt Alfridával, átöltözött és rendbe szedte magát. Hiába mondta neki Botkin, hogy nem sokat változott, ő azért látta az öregedés nyomait magán. Felfedezett pár új ráncot, és mintha a szeme alatt sötétebben festettek volna a karikák. Szarkalábai mélyebbnek tűntek, az egész arca valahogy másnak, idegenebbnek tűnt. De ezt lehet, hogy csak beképzelte.

☆☆☆

Ana hosszú órákkal később tudott csak elszabadulni a Minisztériumból, ahol eddig soha nem látott káosz uralkodott. Késő délután volt, mire hazahoppanált, és ahogy felbukkant háza előtt, rögtön meglátta őt. Hát magához tért, gondolta. Olyan hirtelen történt minden, és olyan sűrű volt az elmúlt két nap, hogy fogalma sem volt, hol kezdje mondandóját.

Sirius a tengert bámulta karba tett kézzel a tornác egyik oszlopának támaszkodva, majd a pukkanás hangjára Ana felé fordította tekintetét. Haját arcába seperte a tengeri szél, kezével simította ki azt belőle újra, meg újra. Ellökte magát az oszloptól és lelépdelt a lépcsőfokokon szemét le sem véve a nőről. Ana levetette talárját és a forró homokba ejtette. Túl meleg volt, Sirius pedig amúgy sem szerette őket. Megbűvölve nézte a lépcső alján álló férfit, és nem akart mást, mint a karjaiban lenni.

Megállt előtte és felnézett rá. Szürke szemei hidegen fénylettek, mégis melegséget árasztottak. Anát az éjszakai égen felragyogó csillagokra emlékeztették. De már nem fényévekre voltak tőle, hanem csak egy karnyújtásnyira.

- Jól érzed magad? - kérdezte suttogva, mire Sirius bólintott. Valóban nem látszott rajta semmi sérülés. A szeretett arcra helyezte tenyerét, a barna szempár beleolvadt a szürkébe. Sirius gyengéden fogta kezébe Ana kezét, és csókot lehelt rá. Majd még egyet a csuklójára. Egy újabbat tenyerébe, míg másik kezével magához vonta őt. Szemeik rabul ejtették a másikét, azok egy pillanatra sem szakadtak el egymástól.

Ana szíve össze-vissza vert, a jól ismert bizsergés futott végig testén. Sirius a nyakára vezette kezét és megcsókolta. Ana elbódult, beleroskadt szerelme karjaiba, aki biztosan tartotta őt. Ajkaik szenvedélyesen fedezték fel újra egymást, Ana boldogan ízlelgette bennük a jövőt.

A férfi felvette őt és Ana kedvenc karosszékébe telepedett vele.

- Szeretlek - suttogta Ana két csók között, és ha lehetett volna, akkor még közelebb nyomakodott volna a férfihoz. Eggyé akart olvadni vele, ahogy a Nap beleolvad a horizontba.

Sirius egyre követelőzőbben csókolta, két karjával védelmezőn szorította őt magához, Ana pedig a varázsló imádott haját csavargatta ujjai között. Ha nem lép ki az ajtón Alfrida, ki tudja, meddig maradtak volna így.

- Bocsánat - szabadkozott, és visszalépett a házba. Ana felpattant Sirius öléből, és a lány után eredt.

- Alfrida, ne haragudj. Menj csak haza. Köszönök mindent és - az egyik polcon pihenő ládából egy kisebb erszény galleont vett elő -, ez legyen a tiéd. Kérlek, még mindig ne szólj senkinek róla.

A szőke hajú lány bólintott.
- Ana - kezdte bizonytalanul, és fülig pirult. - Ha te ezzel a férfival vagy együtt, akkor ő szabad?

Ana elmosolyodott, tudta, hogy Alfrida Marcusra gondol. Közben Sirius is csatlakozott hozzájuk, hátulról ölelve át őt.

- Igen. - Ana Sirius felé fordult, és nem tudta rejtegetni széles vigyorát, ahogy a varázslóra nézett. - Én már majdnem egy éve ezt a férfit szeretem. - Sirius mellkasának dőlt, úgy nézett újra Alfridára - Ha jól tudom, Marcusnak nincs senkije. Szólhatok pár szót az érdekedben.

- Öhm, persze, nem is tudom - motyogta, miközben lehajtott fejjel ujjait babrálta. - Mindegy is, én nem is zavarok tovább - hadarta, ahogy az előtte turbékoló párra nézett.

Ana nem tudott nem boldog lenni ezekben a pillanatokban. Szűnni nem akaró jókedve levakarhatatlan vigyort rajzolt arcára. Alfrida elment és ők végre kettesben maradtak. Újra kimentek a tornácra, ott egy pokrócra heveredve bújtak egymás karjaiba. Mindketten tudták, hogy sok megbeszélnivalójuk van, a szavakat mégis csókok, érintések, vágyakozó sóhajok és halk nyögések váltották fel, nem tudtak betelni egymással.

- Nem látsz rajtam valami furcsát? - kérdezte Ana. Kissé hátrébb hajolt a férfitól, hogy az jobban láthassa arcát.

Sirius felvont szemöldökkel nézegette őt. Megfogta állát és jobbra-balra forgatva is megnézte magának.

- Mit kéne látnom? - hangja őszintén csengett, Ana pedig mosolygott magában. Férfiak, gondolta. Azt sem vennék észre, ha a harmadik szeme nőne az embernek. - Van itt egy forradás, erre gondoltál? - húzta végig ujját Ana halántékán.

- Igen, arra - bújt vissza hozzá megkönnyebbülve. - De mindegy, hagyjuk.

- Akkor most már, hogy ezt megbeszéltük - nevetett fel -, itt az ideje, hogy elmondj mindent.

Ana háttal Sirius mellkasának simult, ujjaival a varázsló alkarját kezdte simogatni, amik körbeölelték őt. Belekezdett mondandójába, attól a rettenetes éjszakától kezdve, amikor az esküre kényszerítették, a felszabadító főzeten keresztül, egészen a minisztériumi csatáig. Mondandójából, csak a fizetségül kínált éveket hagyta ki. Érezte, ahogy Sirius néha megfeszül a dühtől monológja közben, de egyszer sem szakította félbe.

- Bocsáss meg - suttogta Ana, ahogy befejezte a történetet. - Azért a sok fájdalomért, amit okoztam neked.

- Neked semmiért sem kell bocsánatot kérned. Én voltam a hülye, hogy egy percig is elhittem. - Szemébe szomorúság költözött, hangja keserűségtől csöpögött.

- Ha akkor, ott nem hiszed el, meghalok, szóval ne korhold magad. - Ana a férfi füle mögé tűrt egy tincset. Nem akarta, hogy rosszul érezze magát.

- Rá kellett volna jönnöm. Ki kellett volna derítenem...

- Sirius - fogta be Ana a varázsló száját. - Ennek így kellett történnie, hát nem érted? Az álmom, hogy meghalsz, az a jóslat rólad, a halálodról... Talán mind megtörtént volna ha rájössz, vagy ha hamarabb megtörik az eskü. Ne gyötörd magad.

Sirius szorosabbra zárta ölelését. Finom csókot lehelt Ana nyakára, arcát a nő hajába temetve élvezte bőrének illatát.

- Igazad lehet. De hogyhogy most mégis beszélhetsz róla?

- Fogalmam sincs. - Anának egy nap is kevés volt rájönnie a titok nyitjára. Egyetlen furcsa gondolat ötlött fejébe, valamiért Perselus Pitont érezte a kulcsnak ehhez a rejtélyhez. De őt nem akarta emlegetni Sirius előtt. És különben sem volt rá bizonyítéka, hogy a bájitaltan tanárnak bármi köze lett volna az esküjéhez. - Talán valóban meghaltál egy pár pillanatra, és így megtört. Nem tudom.

- Apropó halál - szólalt meg Sirius. - Lehet, egy kicsit tényleg meghaltam. - Azzal beszámolt a Mennyben, vagy csak szimplán a fejében lezajlott eseményekről.

- Látod, itt a bizonyíték, hogy megtörtént volna. Meghaltál volna, ha végül nem így alakulnak a dolgok.

- Ismét megmentettél, te átkozott - nevetett fel a varázsló. Egy szempillantás alatt a hátára fektette a boszorkányt, ő pedig felé hajolt. - Hogy tudnám ezt neked valaha is meghálálni?

- Mondjuk úgy, hogy megcsókolsz - húzta magához a varázslót, és ők újra édes csókban forrtak össze. - Hmm, egy csók biztosan nem lesz elég. Rengeteget akarok, milliónyit, és...

- Életem végéig csókolni foglak, te átkozott - fojtotta belé a szót, Ana pedig felkönyökölt.

- Megígéred? - nézett komolyan a szemébe.

Sirius egy percig csak nézte őt.
- Megígérem.

Ana soha nem érezte még magát ennél boldogabbnak. Jókedvét csak a fejük felett lebegő háború sötét fellegei árnyékolták. Nem tudta mikor jön el az életük végéig, azt viszont tudta, hogy ki akar használni minden pillanatot. Az élet visszaadta neki a férfit, és ő élni akart a kapott új lehetőséggel. Talán néha el kell viselni a rosszat, hogy kiérdemeljük a jót.

- Ne rontsuk el többször - suttogta hozzá. - Olyan rövid az élet.

- Én sem szeretném. - Sirius homlokon csókolta.

- Nem szeretném természetesnek venni, hogy vagy. Minden napot úgy akarok leélni, mintha egy ajándék lenne. Hiszen az is. Látod, milyen könnyen oda lehet minden. Pláne ezekben az időkben. Ne öljön meg minket a szürkeség.

- Ígérem, minden napra kitalálok valamit, amivel feldobjuk, rendben? Most, hogy nem leszek többé bezárva oda, ez könnyebben fog menni. - Szemében gyermeki huncutság csillogott, ajkába harapva vigyorgott rá, és Ana szíve majd belehalt a látványba és a szerelembe. Biztos volt benne, hogy a varázsló betartja a szavát.

- Mit forgatsz a fejedben?

- Nem gondolod, hogy elárulom? Lepődj csak meg minden egyes nap. Kreatív leszek, abban biztos lehetsz.

- Mint az imperius órákon?

- Annál sokkal kreatívabb. Te átkozott.

Mindketten felnevettek, majd újra felültek. Ana Sirius ölébe bújt, és egy darabig csak a tenger halk morajlását hallgatták, a hullámok olyan szelíden simogatták a partot, mint ők egymás kezét.

- Szóval mindenki halottnak hisz? - kérdezte a férfi, a végtelen tengert bámulva.

- Igen. Nem találkoztam senkivel a Rendből, de még ott a Minisztériumban láttam, hogy Harry mennyire összetört. És Remus is.

- Harry - mondta, inkább csak magának, az aggodalom mélyebbre ásta ráncait homlokán. Ana szorosabban ölelte őt.

- Bármikor felfedheted magad. Így, hogy Voldemort megmutatta magát, már nem kell sem a dementorcsóktól, sem az Azkabantól tartanod. Szabad vagy, tiszta a neved. Sőt, nyilvános bocsánatkérésre és egy csinos kártérítésre is jogosult lennél...

- Nem is tudom, Ana. - sóhajtott, és Ana látta, hogy nagy csata zajlik most a lelkében, ami kiült tekintetére is. - A Minisztérium nem érdekel, teszek rá, nem kérek a bocsánatkérésükből. Tőlem bekaphatják... Viszont Voldemort engem használt csalinak, hogy elkapja Harryt. Egy olyan gyenge pontja vagyok neki, ami veszélybe sodorhatja.

- Mit akarsz ezzel mondani? Higgyen inkább halottnak?

- Talán az lenne a legjobb, igen - sóhajtott szomorúan. Elgyötört hangja, facsarta Ana szívét.

- Csak, hogy tudd, attól, hogy téged halottnak hisznek, Harrynek marad még más gyenge pontja is, amiket ki tudnak használni.

- Tudom, és jól át kell gondolnom ezt a dolgot. Ki tud még rólam Alfridán kívül?

- Botkin. De ő hosszú időre elment Ausztráliába.

- Értem. - Sirius hosszú percekig nem szólalt meg. Ana szinte látta maga előtt gondolatai kusza hálóját. Egyszer csak talpra szökkent és fel-alá kezdett járkálni a tornácon.

- Ha szeretnéd, én lehet tudok segíteni új személyazonosságot szerezni - kezdte Ana.

- Nem tudom, mi legyen. Szeretnék végre egy szabad életet, de úgy, hogy senkire nem hozok veszélyt. Talán a háttérből jobban tudnám vigyázni Harryt, míg a háborúnak vége.

- Ezt neked kell eldöntened. Bármit is választasz én melletted állok, és segítelek, amíg csak élek - lépett a varázslóhoz és felnézett rá.

- Megígéred?

- Megígérem. Ezt a háborút együtt fogjuk végigharcolni.

A délután egyre inkább estébe fordult, a nap vöröses árnyalata rózsaszínre festette a tengert. Sirályok köröztek Korallszirt felett, nem törődve azzal, milyen súlyos döntést kell az ottlakóknak meghoznia. Merthogy Sirius Black innentől kezdve ottlakónak számított. Esze ágában sem volt visszatérni a Grimmauld térre. Egy percre sem. Még a holmijáért sem.

Sirius kézen fogta Anát és lesétáltak a partra, egészen addig, ahol a víz utoljára a parthoz ért. Egymásba karolva nézték a horizontot.

- Ha halott maradok nem vehetlek el - szólalt meg hirtelen Sirius. Kezével Ana álla alá nyúlt, és arcát sajátja felé fordította.

- Nem érdekes - Anát meghatotta a gondolat, hogy a férfi elvenné őt. - Szeretlek. Csak ennyi számít.

- Én is szeretlek, Ana. Én is szeretlek. - Homlokon csókolta és magához vonta őt. - Szóval azt mondod, össze tudnánk hozni egy új személyazonosságot?

- Megvannak erre a megfelelő és lefizethető emberek.

Sirius az állát dörgölve mélyedt gondolatai közé.
- Kigyúrhatnám magamat, levághatnánk a hajamat olyanra, mint annak a piperkőc bájgúnárnak...

- A hajadat? - kérdezte Ana teljesen kétségbeesve, mire Sirius felnevetett.

- Jó álca fog kelleni. De még kell egy pár nap mire eldöntöm, mi legyen.

- Persze, ez egy komoly döntés. Mindkét választásnak megvan a maga előnye a háborút illetően. Azt avatsz be a titokba, akit csak akarsz.

- Tudom. És életemben először jól akarok dönteni. Nem forró fejjel, hanem higgadtan. - Sirius akkorát sóhajtott, hogy egy hurrikánt is megidézhetett volna. - De most gyere. Ma este jól akarom magam érezni, és boldoggá tenni a szülinapost.

- Hát emlékszel rá, hogy ma van?

- Lehet egy ilyen fontos dátumot elfelejteni? - Cinkos mosoly kíséretében ragadta meg Ana blúzát, és húzta le róla egy mozdulattal.

- Hé, Alfrida azt mondta, sokat kell pihenned - szólt rá Ana, tettetett felháborodással.

- Akkor ma csak te dolgozol. - Ana csak a szemét forgatta. -  A vízben meg egyébként is könnyebb minden.

- A vízben?

- Bizony ott!

Sirius finoman szabadult meg megmaradt ruhadarabjaiktól, és karjában a szeretett nővel bemasírozott a tengerbe. Ana lábával a férfi derekát, kezével a nyakát kulcsolta át.

- Fogadod-e Anabelle Drops - kezdte hirtelen a férfi. - Hogy az itt jelenlévő, vágytól felajzott Sirius Blacket szeretni és támogatni fogod amíg csak élsz? Egészségben, betegségben, meg a többi blablabla

Ana hangosan kezdett nevetni, arcán lecsurgó könnyein megcsillant a Hold fénye.
- Fogadom. Hát persze, hogy fogadom. - A férfi keze tollpihe puhasággal simította le a könnyeket arcáról, és mosta bele a tengerbe. - Na, és te, Sirius Black, fogadod-e, hogy a karjaidban lévő, átkozott boszorkányt szeretni, óvni, tisztelni, becsülni, dicsérni, kényeztetni, magasztalni...

- Túlzásba viszed - morogta egy elfojtott mosoly kíséretében. Ana újra felnevetett, de Sirius befogta a száját. - Fogadom. Fogadom, te átkozott. - Ana abbahagyta a nevetést a férfi komoly hangját hallva. - Megcsókolhatlak? - simított egy tincset a boszorkány háta mögé.

Ana bólintott. Sirius ajkait ismét az övén érezte, ami varázslatosabb volt minden eddiginél. A víz lágyan ringatta kettejüket, míg ők testben és lélekben is eggyé váltak. Véglegesen, végérvényesen. Szerelmük beteljesülni látszott, tanújuk csak a Hold volt, és az éjszakai égbolton legfényesebben ragyogó csillag, a Szíriusz.