- Ágas! Várj már meg! Itt vagyok!

Az Ágasnak szólított fiatalember megtorpant, majd visszafordult. Egy tisztáson álltak, a szemüveges, kócos férfi pedig épp futott, talán valami elől, vagy épp valami után. A szél bágyadtan ringatta a százszorszépek ezreit, a közeli forrás kristálytiszta vize visszaverte a Nap sugarait, miközben csendesen fodrozódva csordogált medrében.

- Tapmancs? - kérdezte Ágas, gyerekes arcvonásaira ráncokat szőtt a meglepettség, fekete szemöldökét csodálkozva húzta össze, hatalmasakat pislogott kerek szemüvege mögött.

- Hiányoztam, barátom? - kérdezte Sirius és kitárta a karját. James Potter szélesen elmosolyodott, amitől még gyerekesebbnek tűnt arca. Hatalmas lendülettel vetette bele magát barátja karjaiba, és a két régi cimbora csontropogtató ölelésben részesítette egymást.

Talán egy percig is lapogatták a másik hátát, mire Sirius megelégelte James egyre hevesebb ütéseit, és hátrált pár lépést.

- Már meg ne haragudj, öregem, de elég ramatyul nézel ki. Nem vagy már olyan jóképű, mint régen - ugratta James Siriust.

- Én legalább valaha jól néztem ki - vágott vissza. - Ellentétben veled, aki mindig is alacsony és nyeszlett voltál. Még a kviddics sem tudott megedzeni rendesen - vigyorgott.

- Szerencséd, hogy nem éltem meg harmincat, mert addigra simán kenterbe vertelek volna sármosságot illetően! - James tettetett sértődöttséggel fonta keresztbe karját.

- Mindig is nagy álmodozó voltál, pajtás. - Sirius szívből nevetett.

- James, hol vagy már? - csendült egy kellemes női hang a hátuk mögül. A két cimbora egyszerre fordult a közeledő nő irányába.

- Gyere, Lily, siess! Nézd, ki van itt!

A gyönyörű, vörös hajú nő gyorsan haladt feléjük. Léptei olyan könnyűek voltak, szinte nesztelenül közlekedett. Madulavágású szemei pont beleillettek a tisztás zöldjébe. Lenge, sárga, nyári ruhát viselt, amit a szél gyengéden simított karcsú alakjára. Az nő arcára is meglepettség ült ki, de ő is szélesen elmosolyodott.

- Á, Evans! Hadd öleljelek meg téged is! - Sirius boldogan indult felé, mire Lily is - csakúgy, mint pár perccel korábban férje - a karjaiba vetette magát, Sirius pedig körbeforgatta. - Merlinre, de jó titeket újra látni!

- Hogy kerülsz ide, Tapmancs? - kérdezte Lily, miután Sirius lerakta őt.

Lily férjébe karolt. Sirius végignézett rajtuk, látványuk békével és megnyugvással töltötte meg szívét. Pontosan úgy néztek ki, ahogyan emlékezett rájuk.

- Fogalmam sincs. Talán meghaltam? - kérdezte bizonytalanul. Nem tudott más magyarázatot adni arra, hogy most itt van egykori két legjobb barátja társaságában, egy ilyen békés helyen. Tehát, létezik a túlvilág, és megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy nem a pokolra jutott.

- Igencsak úgy néz ki, barátom. De mi történt?

- Hát nem tudjátok? Azt hittem, innen mindent látni.

- Csak akkor tudunk lenézni, ha szólítanak. Akkor is korlátozott ideig -  mondta Lily. - De te már egy ideje nem szólítottál. - Hangjában nem volt szemrehányás, csupán tényeket közölt, Sirius mégis lesütötte a szemét.

- Pontosan én sem tudom, mi történt... Te jó ég! Harry...

- Harry jól van - szólt szelíden Lily. Zöld szemében egyszerre tükröződött öröm és fájdalom. - Tudnánk, ha nem így lenne. Folytasd, Sirius.

A férfi megkönnyebbülve bólintott.
- A Minisztériumban párbajoztam Bellával...

- Az unokatestvéreddel?

- Nekem ő nem rokonom! - csattant fel Sirius, mire James megadóan tette fel két tenyerét, arcán nosztalgikus vigyor terült szét. Sirius folytatta. - Az utolsó, amire emlékszem, hogy átkot küld felém, de valamiért az a mennyezetbe csapódott, abból pedig egy jókora darab rám zuhant. Mintha valaki eltérítette volna az átkot. - Hirtelen kellemes, üde illat csapta meg az orrát. - Ana? - nézett körbe, de nem látta őt sehol.

- Ana? - kérdezett vissza Lily? - Ő az, akiről beszéltél nekünk, igaz? Godric's Hollowban.

- Igen. - Sirius szívébe fájdalom nyilalt.

- Ő lehetett az?

- Nem tudom. Nem láttam őt már... hónapok óta. Hogy tudta volna eltéríteni az átkot? Már ha egyáltalán tényleg ez történt.

- Ki tudja, Tapmancs. Talán Ana mégis ott volt, csak túlságosan lekötött a harc.

- Elképzelhető - egészítette ki feleségét James -, hogy ezért nem vetted észre. Tudjuk, mennyire bele tudsz merülni a párbajozásba.

Sirius még mindig úgy forgatta a fejét körbe-körbe, mintha Ana bármelyik pillanatban felbukkanhatott volna.

- Nincs itt - tette kezét a karjára Lily, és vigasztalóan szorította meg.

Akkor miért érzem őt folyamatosan? - kérdezte magától. Olyan érzése volt, hogy Ana ott van mindenhol ezen a helyen. A napban, a szélben, a fűben, a virágokban.

- Úgy látom, tényleg szerelmes lettél, haver - veregette meg a vállát James. - És mákodra ő is szeret téged.

- Ezt honnan tudjátok?

- Lehet, hogy te nem, de ő szólított minket - mondta bujkáló mosollyal Lily.

- Minden nap - nevetett fel James, barátja értetlen ábrázatát látva.

- Kért minket, hogy vigyázzunk rád. De beavatkozni a dolgokba csak ritkán tudunk. Nyomós indok kell hozzá és szoros kötelék. Mi nem ismerjük őt, így nem tudtunk segíteni. Csak meghallgattuk minden este.

Siriusnak minden vágya volt magához ölelni őt. Mutató- és hüvelykujjával dörgölte meg szemeit.

- Bajban volt, és én nem tudtam rajta segíteni - horgasztotta le a fejét. - Itt miért lehet fájdalmat érezni? Ez nem a Mennyország? - kérdezte mellkasát masszírozva. Szinte fuldoklott a tudattól, hogy míg ő a Grimmauld téren ült, Ana ki tudja mi ellen harcolt. És Harry is. Ő pedig egyiküknek sem segített.

- Hát, ha fájdalmat érzel, talán még nem haltál meg, barátom. Mi itt sosem érzünk olyat.

Sirius zavartan nézte barátait. Ha ez nem a mennyország, akkor micsoda? Akkor hogy lehetnek itt a legjobb barátai? Vagy ez még nem a vég? De akkor mégis mi? Barátai derűs tekintettel nézték a tipródását. Sirius felemelte a fejét, a távolba nézett James és Lily feje fölött. Pillantása egy távoli, de egyre közeledő alakra esett.

- Az meg kicsoda? - kérdezte a közeledő embert nézve.

- Nem ismerjük - mondta James, akit legalább annyira meglepett a dolog.

- Rajtad kívül itt még nem találkoztunk senkivel - ráncolta a homlokát Lily.

Mind kíváncsian figyeltek. Ahogy az alak közeledett, úgy rajzolódott ki, hogy az egy idősebb férfi, bottal a kezében. A bot amolyan felesleges kelléknek látszott, ugyanis az öreg könnyen mozgott. A három barát is elindult felé. Mikor elég közel értek egymáshoz, az idős varázsló megszólalt:

- Tapmancshoz van szerencsém? - kérdezte, és ráncos kezét felé nyújtotta. Sirius teljesen összezavarodott.

- Igen, tulajdonképpen. Sirius Black. Hivatalosan - fogadta el a kézfogást.

- Eughene Drops vagyok.

Sirius már felismerte őt. Mr. Drops évekkel fiatalabbnak nézett ki, mint amikor látta. A mennyország megszépíti az embereket. Kivéve őt. Talán mégsem halt meg. Mr. Drops kezet nyújtott Lilynek és Jamesnek is, majd visszafordult hozzá.

- Beszédem van veled, fiacskám!

- Parancsoljon, Mr. Drops - hajtott fejet az öreg előtt. Kíváncsian tekintett az előtte állóra.

- Járjunk közben egyet, olyan szép ez a hely.

- És olyan békés - tette hozzá Sirius.

- De Sirius Black nem szereti a békét - vigyorgott James. Sirius cinkosul nézett barátjára.

- Ezt itt talán meg tudnám szokni.

- Te csak ne szokjál meg semmit, fiacskám! - ripakodott rá Mr. Drops. - Te nem vagy idevaló.

- Tessék?

- Érzed ezt? -  Azzal botjával jól mellkason vágta Siriust.

- Au! Igen, eléggé fáj! - dörgölte sajgó mellkasát.

- Akkor, ez azt jelenti, hogy még élsz. És az unokám mellett a helyed, aki megmentett téged.

- Hogyan?

- Ő térítette el az átkot, bizony, jól sejted.

- De hát, ha pont Ana lőtte az átkot, ami eltérítette Bellatrixét, és így rám szakadt a mennyezet, akkor tulajdonképpen ő ölt meg engem. Ha nem avatkozik közbe simán kivédem, és most Bella magyarázkodna a Pokolban.

Mr. Drops olyan jóízűen nevetett, mintha a világ legjobb tréfáját hallotta volna. A három barát kérdőn nézett az öregre.

- Nem, nem, fiacskám! Az az átok telibe talált volna téged, pontosan itt. - Azzal botja végével nagy erővel bökött Sirius mellkasának közepére, mire a férfi újra feljajdult. Mr. Drops tovább nevetett. - És jól beküld téged a függöny mögé, ahonnan nincs visszaút.

- Hah - hitetlenkedett -, Ezt meg mégis honnan veszi?

- Nézz csak magadba. - Mr. Drops barátságos hangnemre váltott. Bölcs, öreg szeme elnézően tekintett rá. - Ha jól tudom, nem olyan nagyon rég megsérült a vállad. És azóta néha vacakol is. Nem mozog úgy mindig, mint kéne, mert nem hallgattál az én kisunokámra. Bizony fel kellett volna kötni és pihentetni a karodat.

- De az önfejű Sirius Black jobban tudta, igaz? - szólt közbe fejcsóválva James. - Félvállról vetted a dolgot, mi, öregem? - nevetett fel, mire Sirius vállon boxolta barátját, de az csak tovább röhögött. Lily pedig olyan szerelmes tekintettel nézett férjére az elmés beszólás után, hogy az egy jéghegyet is megolvasztott volna.

Sirius idegesen dörgölte meg tarkóját. Be kellett ismernie, így volt. Elcseszte, és azóta sem hozatta rendbe teljesen a vállát. Az az átkozott büszkesége... A nőknek pedig mindig igazuk van, a francba is!

- Szóval megmentett? - nézett kérdőn Mr. Dropsra. Most látta csak igazán, szeme mennyire hasonlított Anáéra.

Az idős varázsló bólintott, majd a házaspár mellé állt, két karját maga előtt fonva össze. James átölelte feleséget, Lily pedig Sirius kezére tette a kézét és rámosolygott.

- Tudod, mit kell tenned.

- Habozol még? - vigyorgott rá James.

- Annyi mindent mondanék még nektek, de...

- Bepótoljuk - tette keresztbe mutató és hüvelykujját James, és kacsintott hozzá. - Mi nem megyünk innen sehová.

- Hogy jutok vissza?

- Itt keresd a választ. - nyújtotta ki botját Mr. Drops, ismét Sirius mellkasának közepére mutatva vele.

- Vigyázz továbbra is Harryre! - búcsúzott Lily.

- Remélem, hogy sokáig nem látlak még, pajtás!

- Minden jót, Tapmancs!

- Várjatok! Ha itt minden olyan békés, miért nem akar mindenki meghalni?

A három alak nem válaszolt, csak mosolyogtak rá és eltűntek. Sirius lefeküdt a puha fűbe, két kezét a feje alá tette. Hallgatta a patak csendes morajlását, a falevelek halk zizegését.

- Ó, Ana, te átkozott! - nevette el magát. - Egyszer hagynod kell, hogy én mentselek meg téged!
Az elméje megtelt Ana és Harry képeivel. Emlékek tódultak a fejébe és kúsztak egészen a szívéig. Egy boldog családot látott maga előtt: Harry, Ana és ő. Talán egyszer így lesz. Melegség járta át a testét és hagyta, hogy elvigye az álom.

☆☆☆

Ana tovább hüppögött a varázsló mellkasán, a külvilág pedig mit sem törődött velük. Senki nem látta hármójukat, senki nem látta, hogy Sirius ott fekszik egy súlyos kőtömb áldozataként, és hogy valaki, akinek nem szabadna, mégis épp szerelmet vall neki. Hogy lehet akkor még mindig életben?

- A fiú nem halt meg - szólalt meg Botkin, aki három ujjával Sirius nyaki ütőerét vizsgálta.

Ana a varázsló oldalát szorongatta, mikor Botkin szavaival egy időben, fülét megütötte az ismerős hang. Áldott dobogás, amit olyan rég hallott utoljára, de amit sosem felejtett el. Ami a béke és a megnyugvás dallama volt mindig, és aminél szebbet egy hangszer sem tudott játszani.

Sirius Black szíve dobogott mellkasában. Lassan, de biztosan verte az élet ritmusát.

Ana felemelkedett, előbb Siriusra, majd Botkinra nézett.

- Ki kell vinnünk innen - fordult Botkinhoz az első gondolatával, ami eszébe jutott.

Ana körülnézett. Alig két lépésre tőlük, Lupin kíséretében két ismeretlen, auror egyenruhás férfi nézegette a boltívet, róluk tudomást sem véve. A vérfarkas sápadt volt, arca elgyötört, és Ana tudta, hogy most nem a telihold miatt. De majd megtudja az igazságot, ha kivitte innen Siriust, gondolta Ana. Az illúzió jól működött, Botkin értette a dolgát. Mintha valami láthatatlan burok vette volna őket körül, és aki nem volt ezen a burkon belül, azok hangja, mintha egy másik, távoli szobából szűrődött volna át. Botkin hordágyat varázsolt elő, majd rálebegtette Siriust, Ana pedig a varázsló pálcáját talárjába rejtette, és letakarta őt a láthatatlanná tévő köpennyel, ha hirtelen szűnne meg a varázs, akkor se lássák meg.

Harryt és Dumbledore-t már nem  látta sehol, viszont vagy egy tucat minisztériumi auror jelent meg a teremben. Ana csak még jobban a helyiségen kívül akarta tudni Siriust. Nem hagyhatta, hogy a Minisztérium kezére kerüljön. Látta Marcust több másik aurorral a megkötözött halálfalókat, köztük Lucius Malfoyt és Jugsont terelgetni kifelé a teremből, közben egy csapat Szent Mungo egyenruhás gyógyító látta el a sérülteket.

- Megszüntetem az illúziót - szólt Botkin.

- Várjon. - Ana kiszúrt a Mungósok között egy ismerős arcot. - Vonja be őt a varázslatba, kérem. Csak egy perc az egész. - Ana egy rövid szőke hajú boszorkányhoz sietett, és Siriushoz vonszolta, akiről előbb lehúzta a köpenyt - Alfrida, vizsgáld őt meg, kérlek.

Alfrida csak hápogni tudott, ahogy felismerte Anát, a lélegzete pedig teljesen el is akadt, mikor Siriust meglátta.

- Ő...

- Ő ártatlan, és segítségre van szüksége.

Alfrida Ana szemébe nézett, bólintott, majd alaposan átvizsgálta a hordágyon fekvő férfit. Felhúzta szemhéját, pupillájába világított, áttapogatta testrészeit. Pálcájával mormolt pár varázsigét felette, Ana pedig hallott pár csontot összeforrni.

- Súlyos fejsérülést szenvedett, de rendben lesz. Eltört pár nyaki csigolyája, de összeforrasztottam őket, és a fejét is elláttam a kellő varázslatokkal. Remélhetőleg megúszta maradandó sérülés nélkül. Pár napba is beletelhet, mire magához tér, utána is pihenjen sokat.

- Köszönöm. - Ana szívéről óriási kő esett le. - Ne beszélj senkinek arról, hogy kit láttál, kérlek. - Alfrida hevesen bólogatott. - Mit tudsz, veszítette itt bárki életét?

- Nem, tudtommal, nem. Róla hiszik azt - mutatott Siriusra. - A legsúlyosabb sérülteket, már elszállították a Mungoba, de ők is rendben lesznek.

- Ha végeztél, szeretném, hogy elgyere hozzám Korallszirtre, hogy ellenőrizd az állapotát. Megoldható?

- Persze, Ana. Amint tudok, megyek.

Ana magához ölelte a lányt, majd búcsút véve tőle, a láthatatlan Botkinnal, az újra láthatatlan Siriust manőverezve elhagyták a kaotikus állapotban lévő Haláltermet, majd pár perccel később a Mágiaügyi Minisztérium épületét is.

☆☆☆

Na, egy 1-től 10-ig skálán mennyire örülünk? :D

Egyébként ki számított a Botkin-féle szemfényvesztésre?

Senki ne menjen sehová, holnap érkezem az utolsó fejezettel, illetve az epilógussal, amik talán tartogatnak még izgalmakat :)