Ana érezte, hogy a férfi megtántorodik nekiütköző súlya alatt. Karja Sirius nyaka köré fonódott, arcát a fekete, selymes hajba temette megfeledkezve minden másról, ami körülvette őket. Eltévedt vitorlás volt ő, akit a zord szelek messzire sodortak a kikötőtől, ami a biztonságot nyújtotta, de most egy pillanatra mégis újra otthont adott neki. Ugyanis az egész nem tartott tovább pár pillanatnál. Sirius határozottan nyúlt hóna alá, hogy megszakítva az ölelést, maga elé helyezze őt. Kicsusszantak Ana ujjai közül a sötét tincsek, keze a varázsló vállán állapodott meg. Nem bírta elereszteni őt.

- Mi a francot keresel itt, Ana? - hangjából kiszűrődő közömbösség nyílvesszőként hatolt Ana szívébe, mégsem hibáztathatta érte a varázslót.

Felnézett Siriusra, ha hangja nem is, szeme azért elárulta, nem múlt el iránta minden érzelem. A felismerés egyszerre volt édes és savanyú, egyszerre melengette meg szívét és mart bele vérző árkokat. A varázsló haja hosszabb volt, mint mikor utoljára látta, az túlnőtt már vállán is, Ana pedig szívesen simította volna azt Sirius füle mögé.

- Te mit keresel itt? - kérdezett vissza, szemét le sem véve a férfiról. Ajkaira tévedt pillantása, a vágy, hogy újra csókolhassa őket, őrjítő kegyetlenséggel fészkelte be magát bőre alá.

Sirius nem válaszolt, helyette elnézett Ana feje felett, ő pedig látta azt a másodpercnyi rémületet kiülni a férfi arcára, amit jól megvilágított a fák ágai között átszűrődő telihold. A felismeréstől Ana lába a földbe gyökerezett, pedig az egyhelyben állás volt a lehető legrosszabb, amit csak tehetett ebben a helyzetben.

- Fuss - lökte meg Sirius a vállát, ő maga pedig átváltozott medve méretű kutyává.

Vérszomjas farkasüvöltés rezegtette meg a fák ágait, még a kavicsok is remegtek belé, a legkétségbeejtőbb felfedezés mégis az volt, hogy az ordítás túl közelről hallatszott. Ana hátrafordulva látta meg a termetes ragadozót, aki fenyegetően vicsorgott párosukra. Sose látott még vérfarkast azelőtt, és nem is nagyon igyekezett jobban megnézni azt magának. Sirius orrával bökte meg őt újra, hogy mozduljon végre. Nekiiramodott, úgy rohant, hogyha egy Tűzvillámot nem is, de egy Nimbusz kétezrest egészen biztosan lehagyott volna. Legalábbis szerette volna ezt gondolni.

A szívébe költöző iszonytató rettegés elnyomta az erdei növényzet okozta fizikai fájdalmat; ruháját tépték a bokrok ágai, a gallyak szúrós vesszőként hasították fel arcbőrét. Nem tudta megállni, hogy újra és újra hátra ne pillantson. Pár méter után azonban aggodalma Siriusért merev görcsbe rántotta izmait, megállásra kényszerítve őt. A síri csend egyenesen fülsértően hatott, nem hallott mást, csak zakatoló szívét, ahogy az az ereibe pumpálja a vért. Kitágult pupillákkal meredt a borzongató sötétségbe. Pulóvere ujjába törölte le arcáról az izzadtsággal vegyített vércseppeket, remélve, ez a kis vér nem vonzza jobban hozzá a többi vérfarkast. Csak akkor kapott észbe, mikor a csendet dobogó léptek és hangos lihegés törte meg. Óriási fekete foltként közeledett felé a kutya, de ezüstösen derengett fel az őt üldöző vérfarkas is. Ana nem tudta eldönteni, ki kerget kit, talán Sirius a vérfarkast.

Ana újra szaladni kezdett, lába azonban beleakadt egy, a földből kiálló, vastag gyökérbe, és ő arccal előre elterült az avarban. Érezte, ahogy bokája oldalra bicsaklik, a belenyilalló éles fájdalomtól felsikoltott, de a következő pillanatban már mégis négykézlábra vergődte magát, majd a kínnal mit sem törődve botorkált tovább előre.

Ana szeme sarkából látta az ezüstös pacát, amint közeledve egyre csak nő, morgása, félelemmel kísérve fülén keresztül furakodott be minden sejtjébe. Csak ment tovább rendületlenül, előbb, hangos és vérszomjas morgások, állkapcsok erőteljes csattanása, majd szívszorító nyüszítés hangja késztette újbóli megállásra.

- Neeee - sikította rémülten, mikor meglátta Siriust még mindig kutya alakjában egy fa tövében pihegni, miközben a vérfarkas készül egyenesen rávetni magát, azonban a sikításra egész testével Ana felé fordult.

A vérfarkas habozott, melyik prédára vesse magát először, és Ana minden bátorságát összeszedve közeledett felé, bokájába nyilalló éles fájdalom, mintha egy csapásra megszűnt volna. Érezte, hogy a félelemmel vegyített düh, amit jelen pillanatban az egész világ iránt érzett, előhívta benne azt az erőt, amit sosem volt bátorsága használni. Senki nem bánthatja Siriust, nem fogja hagyni, hogy egy vérfarkas, vagy bárki más végezzen vele, főleg azelőtt, hogy ő, Ana újra elmondhatná neki, mennyire szereti.

Az apró, forrón izzó gömb a tenyerén fáklyaként világított a sötétben, azt maga előtt tartva haladt a vérfarkas felé. Az állat elhátrált Siriustól, és Ana pont ezt akarta elérni. Nem tudta, vajon, ha szabadjára engedi a gömböt egyenesen az állatnak, az elriasztja, vagy éppen felbőszíti, ezért csak lassan, lélegzetét visszafojtva közeledett felé. Különben is, mégiscsak egy ember bújt meg a farkasbőrben, állhatna vele szemben éppen Remus, vagy a tábori kislány is. A gondolatra összefacsarodott a szíve, ha taktikája nem válik be, képes lesz-e gyilkolni? A vérfarkas azonban legnagyobb megkönnyebülésére hátrálni kezdett, ő pedig pálcája segítségével egyre nagyobbra varázsolta az izzó golyót, mígnem már ruhája is majd' kigyulladt tőle. Pokoli melege támadt, homlokáról egymás után gurultak le az izzadságcseppek, de nem állt meg. Nem állhatott meg. Mikor a már visszaváltozott Sirius mellé ért, a vérfarkas láthatóan végigpillantott a két emberen, és lemondhatott róla, hogy megszerzi bármelyiket is magának, mert hátat fordítva nekik, bevetette magát a fák közé.

Ana a megkönnyebbüléstől végre kieresztette benntartott levegőjét, a tűzgömb egyre csak zsugorodott, majd teljesen eltűnt. Ana szeretett volna segíteni a varázslónak felállni, de ahogy hóna alá nyúlt, az a fájdalomtól felordított, Ana pedig rémülten húzódott távolabb.

- Kiugrott a vállam - nyögte. A kín torz grimaszt rajzolt az arcára. - Fel tudok állni egyedül is - tolta arrébb a lány karját.

Ana megbántva húzta vissza kezét, és nézte végig, míg a férfi kínkeservesen feltápászkodik.

- Vérzel - aggodalmaskodott. Újra a férfi segítségére akart sietni, aki épp csak botladozott. - Csak nem...

- Nem harapott meg. Egy éles szikla volt. Tűnjünk innen - morogta, és Sirius megindult előre. - Nem lehet már messze a határ, ahonnan tudunk hoppanálni.

A varázsló fagyos hangja egy kósza pillanatra megdermesztette, de végül követte őt, amilyen gyorsan csak tudta. Igyekezett nem feljajdulni minden lépésénél, nem akart gyengének látszani, pedig a csillagokat látta, ahogy bal lábára nehezedett. Az ő fájdalma semmiség lehetett a férfiéhoz képest. Neki ugyan még sosem ugrott ki a válla, de azt így is tudta, hogy irgalmatlan fájdalommal jár.

- Hát akkor, Ana, viszlát - fordult hátra mikor a levédett körön kívül értek.

- Várj. Sirius... én, nem hiszem, hogy tudok most hoppanálni. Ha használom az erőm... ideiglenesen legyengülök. - Ana végre teljesen beérte a varázslót. - És neked is segítségre van szükséged - mutatott vértől csatakos pólójára.

- Gyere - nyújtotta felé jó kezét, és Ana belekapaszkodott. - Legalább lesz, aki visszarakja a vállam.

Mielőtt Ana felfoghatta volna Sirius szavait, már be is rántotta őket a sötétség, hogy a Grimmauld téren okádja ki őket magából. Sirius hangosan üvöltött fájdalmában, a hoppanálás egészen biztosan nem tett jót vállának. Ana nem mert hozzáérni, nehogy még nagyobb fájdalmat okozzon neki, hagyta, hogy a varázsló önállóan tántorogjon be a konyhába. Az egyik szekrényből két üveg lángnyelv-whiskey-t és egy poharat vett elő. Az egyik üvegnek ügyetlenül ki is tekerte a nyakát, töltött magának, majd egyből le is húzta.

- Kérsz? - töltötte újra a poharat, és Ana felé nyújtotta, aki maga is lehúzott egy adagot. - Neked kell a helyére tenned a vállam - ült le az egyik székre. Ana szíve megszakadt, ahogy látta a varázslót borzalmas kínokat kiállni. Fogát összeszorítva tépte le magáról pólóját, amit aztán az asztal tetejére hajított. Ana jól látta, hogy Sirius vállával valóban nem stimmel valami, az erőtlenül lóg előre, kulcscsontja pedig groteszk módon próbálja átszúrni bőrét. Emellett bal oldalán elég mélynek tűnő, hatalmas vágás éktelenkedett, a sok kis apró mellett.

- Inkább elviszlek egy mugli orvoshoz. Nem akarom elrontani, hogy aztán...

- Én nem megyek innen sehová - jelentette ki, ami az ő szájából elég furcsán hangzott. - Te is meg tudod csinálni, nem egy nagy dolog!

- Nem nagy dolog? - találta meg végre a hangját a lány. - Ezt mások évekig gyakorolják, én pedig még sosem csináltam ilyesmit!

- Nem arra kérlek, hogy a gerincem férceld össze, csak a kicseszett vállam rakd a helyére! Egy mozdulat az egész! - Sirius mellkasa vadul járt fel és le, látszott, mennyire igyekezett jobb karját nem mozdítani. - Gyere már! Mondom, hogy mit csinálj.

Ana tétován lépett közelebb.

- A jobb kezeddel nyúlj a hónom alá - utasította.

- Biztos jó ötlet ez?

- Csak csináld már - szívta be a levegőt összezárt fogsora között. Ana végül úgy tett, ahogy a férfi kérte. - A bal kezeddel fogj rá a felkaromra a könyökhajlatomnál. - Ana ráfogott, Sirius pedig felszisszent. - Erősebben - motyogta erőtlenül, és lehúzott egy újabb pohárral.

Hátravetette fejét, teste ívben feszült meg a fájdalomtól. Ana látta a nyakán kidülledő ér vad pulzálását, és ő még erősebben szorította Sirius karját.

- Háromra, lökd felfelé, majd hátra a karom, olyan határozottan, ahogy csak tudod. Érezni fogod, ha bekattan a helyére. Egy - Ana összehúzta a szemét, míg a férfi számolt -, kettő, három.

Artikulálatlan üvöltés követte Ana mozdulatát, a művelet nem sikerült, ő pedig dühösen kiabált a varázslóhoz.

- Mondtam, hogy inkább orvoshoz viszlek! Én nem vagyok az! A sebedet is ki kéne mosni!

- Én viszont nem megyek! A seb ráér, a vállam fáj! Próbáld meg újra!

- Sirius...

- Próbáld meg újra!

A férfi elgyötört arcát látva, Ana minden erejét és bátorságát összeszedve fogta meg újra azokat a pontokat, amiket az előbb is.

- Egy, kettő, három.

Ana felrántotta Sirius karját, és most valóban érezte, hogy az beugrik a helyére. A férfi arca megkönnyebbülésről árulkodott, baljával sérült karját tapogatta.

- Kitisztítom a sebeid. - Ana örömmel konstatálta, hogy annyi ereje még maradt, hogy egy lavór tiszta vizet és egy rongyot varázsoljon elő. Sirius elé húzott egy széket, amire ráült, hogy ellássa őt.

- Nem kell - legyezte arrébb kezeit magától.

- De igenis kell! - kiabált vele a boszorkány. - Tiszta sérülés vagy!

Ana a vízbe áztatta a rongyot, és a legnagyobb vágást kezdte áttörölni vele. Sirius úgy morgott, mintha még mindig kutya lett volna, folyamatosan ciccegett, fel-felszisszent és ellökdöste Ana kezét, aki viszont kitartóan tisztogatta a sebeket.

- Hagyd már, elég! - vette ki kezéből a rongyot a férfi, és a lavórba dobta. Ana összerezzent, ahogy víz szanaszét fröccsenve beterítette fél arcát.

- Még nincs kész! - kiabált Ana pulóverébe törölve meg arcát. - Le kell fertőtleníteni.

- Jó lesz így is. - Sirius a whiskey-ért nyúlt, de Ana gyorsabb volt, és magához vette mindkét üveget.

- Fel kell kötni a karodat, és rendesen le kell kezelni a sebeidet! - sipította immár egy oktávval magasabb hangon, mint az előbb. Elege volt már a férfi makacs ellenállásából.

- Téged kéne alaposan lekezelni, hisztérika! - vetette oda a lánynak.

Ana összepréselte ajkait, a kezében tartott üvegeket majd' összeroppantotta dühében. Tudta, miért viselkedik lehetetlenül vele Sirius. Valószínű, ha a férfi szakított volna ővele, és közölte volna, hogy sosem szerette, ő is hasonlóképp viselkedne. De ami sok, az sok.

- Tölts inkább egy pohárral - morogta Sirius.

- Whiskey-t szeretnél? - lóbálta meg mindkét üveget, a bontatlant fogával nyitotta ki. - Ezt szeretnéd?

- Add csak ide - nyúlt érte a férfi.

- Megkapod, de Merlinre, előbb megfürdesz benne!

Mielőtt Sirius bármit tehetett volna, Ana az egyik üveget a fejére, a másikat, tátongó sebére locsolta. A varázsló újra üvölteni kezdett fájdalmában, az alkohol marta, égette a sebeit. Felpattant a székből, egyik kezét oldalára nyomta, a másikkal kicsavarta Ana kezéből az üveget, és miután a falhoz vágta azt, megragadta a boszorkány csuklóját. A lány hátrálni kezdett, míg az asztalba nem ütközött.

- Megőrültél?! - tajtékzott a varázsló, úgy fújtatott, mint egy felbőszült rinocérosz. - Mi a francot művelsz? - Magas alakjával Ana felé tornyosult, a boszorkány pedig felé emelte tekintetét.

Sirius mindene a bourbontől bűzlött, ázott haja beesett arcára tapadt, ideges-szaggatottan vette a levegőt. Érezhette, hogy túlságosan markolhatja Ana csuklóját, ugyanis lazított a szorításon. Szabad kezével a bútor élének támaszkodott, bezárva a boszorkányt maga és az asztal közé

- Csak lefertőtlenítettelek - suttogta Ana. A férfi közelsége őrült vágyat ébresztett benne, még akkor is, ha épp készültek megfojtani egymást. - Ebben a szobában csak egy hisztérika van, és az nem én vagyok. - Szabad keze az asztalra tévedt, és rátalált a whiskey-s pohárra, amiben épp akadt még egy korty. Felhajtotta, és nyelvével végignyalt ajkain. - Jó lenne, ha lekezelne valaki.

Ajka megremegett, ahogy kimondta a szavakat. Fogalma sem volt, mi vitte rá erre, talán az a nagy pohár whiskey bátorította fel ennyire, amit érkezéskor ivott. Sirius meggörnyedt kissé, hogy a lány combja alá nyúlva felültesse őt az asztalra. Fájós karja miatt, ez nem ment egyszerűen, ezért Ana rásegített. Az asztallapra támaszkodva nyomta fel magát a bútorra, majd jó lábát a férfi dereka köré fonva húzta őt közelebb magához.

- Te átkozott - simította ki tenyerével a lány haját az arcából. Keze lesiklott a nyakára, és megcsókolta őt.

Ana viszonozta a szenvedélyt, szorosabban vonta a férfit magához, és pontosan érezte, hogyan szökik a varázsló vére a fejéből, egy egészen másik testrészébe. Sosem akarták abbahagyni a csókot, több, mint két hónap vágyakozás tört a felszínre mindkettőjükből. Ana megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy egyelőre nem szegett meg olyan szabályt, ami az életét követelte volna.

Sirius lehúzta pulóverét, így ajkaik kötelezően váltak el egymástól.

- Mugli ruha van rajtad - lihegte a férfi, hideg szemei vágyakozva csillantak meg, ahogy Ana pólója is a földre került. - Kócos vagy és piszkos, ráadásul tele mindenféle horzsolással. Rettenetesen nézel ki.

- Te sem vagy épp egy Casanova - csúszott előrébb az asztalon, hogy közelebb nyomakodjon Siriushoz.

- Nekem mégis most vagy a leggyönyörűbb.

Ana szíve óriásit dobbant. Ebben a pillanatban fogta fel igazán, hogy hol van, és kivel. Ezredjére is megfogadta, hogy kerül, amibe kerül, de megszabadul az eskütől. Ajka újra a férfiéra tapadt, keze végigszántott oldalán, mire Sirius a fájdalomtól összerezzent.

- Nem számít - mondta gyorsan Ana bűnbánó képét látva. Testével teljesen a boszorkánynak feszült, és Ana érezte azt az erőt, ami mindig is sugárzott a varázslóból.

Mikor azonban a férfi a csizmáját akarta lehúzni, ő szisszent fel hangosan.

- Mi a baj? - kérdezte, de mikor látta, hogy a csizmát Ana háromszorosára dagadt bokája miatt nem tudja lehúzni, pálcájáért nyúlt, hogy levágja a lábbelit. - Hozok rá jeget - mondta, és finoman az asztalra fektette Ana mindkét lábát. - Csak előbb magamat is lehűtöm.

Ana szólni akart, de Sirius már el is lépett tőle. Majd' felrobbant, annyira kívánta a férfit, ezt a hirtelen távolságot alig tudta elviselni lángoló teste. Ezzel a férfi is hasonlóképp lehetett, ugyanis szinte kétrét görnyedve, teljesen a mosogatóba hajolva engedte fejére a hideg vizet. Egy percig is állhatott így, mire végül felegyenesedett, és kutyamódra rázta meg fekete sörényét. A lavórért nyúlt, hogy tiszta vizet öntsön bele, amit aztán nyomban jéggé varázsolt. Ana pólóját használva zsákként, beletöltötte a jeget, csomót kötött rá és Ana dagadt, liláskék bokájára helyezte. A lányt szinte égette a hideg, önkéntelenül rándult meg a lába.

- Rendbe fog jönni - emelte tekintetét Sirius a boszorkányra, kezét annak térdén nyugtatta. - Csak pihentesd.

- Fel kéne kötni a vállad. Neked is pihentetned kéne, nehogy visszamaradjon valami. Az a pálcás kezed.

Sirius vállat vont.
- Már nem fáj. - Megkerülve az asztalt felült Ana mellé, hosszú lábait ő is kinyújtóztatta az asztalon. - És ha nem vetted volna észre, még mindig itt rohadok. Minek nekem pálca egyáltalán.

Anának újra kezdtek derengeni az este emlékei, amiket szinte teljesen el is felejtett az utóbbi egy órában.

- Ezért támadtál rám? Hogy egy kicsit harcolhass?

Sirius felnevetett.
- Jó mókának tűnt egy kicsit letesztelni a tudásod. Szépen lerendezted a rád támadó vérfarkast.

- Hogy kerültél oda? - Ana magához húzta pálcáját és elkezdte beforrasztgatni Sirius sérüléseit.

- Remus mondta, hogy találkoztatok, és hogy a vérfarkaskolónia felől érdeklődtél. Azóta minden este ott vártam, hogy felbukkanj. És te képes voltál pont teliholdkor megjelenni. Miért, Ana? Mit akartál ott?

Ana befejezte a sebkezelést, és zavartan kezdte piszkálgatni az asztal repedéseit.

- Máskor nem lett volna rá időm - szemlesütve kaparászott tovább ujjával. - Nekem pedig sürgős volt.

Anának most először jutott eszébe Uriel jóslata azóta, hogy elhagyta a tábort. Szívébe újra rettegés költözött, figyelmeztetnie kell a férfit.

- Sirius - folytatta remegő hangon, és a férfi szemébe nézett. - Ígérd meg nekem, hogy akármi történjék, nem fogsz a Minisztériumba menni!

Sirius kérdő tekintettel bámult rá. Homlokát mintha több ránc szelte volna át, mint legutóbb.
- Miért mennék oda?

- Nem tudom. A múltkor is oda akartál rohanni. Mikor megvádoltak, hogy te segítettél a halálfalóknak.

- Hogy jön ez ide? Mi ez az egész? - húzta össze szemöldökét.

- Azért mentem ma a vérfarkasok közé, mert a látóval, Uriellel kellet beszélnem. Rólad. - Sirius felhúzta térdeit és rákönyökölt. - Azt jósolta, hogy meg fogsz halni, Sirius. Valószínűleg a Minisztériumban.

Ana hangja elcsuklott, a feltörni akaró sírás fojtogatta torkát. Sirius csak bámult rá, és halványan elmosolyodott.

- Akkor jobb lesz, ha megírom a végrendeletem - dőlt hátra ismét, két tenyerére támaszkodva. - Ezt a házat Harryre hagyom, a tickallit pedig Remusra. Vagy te szeretnéd?

- Ez nem vicc! - csattant fel a lány. - Hogy tudsz ilyen közönyös lenni?

- Mondd csak, mikor fogok meghalni?

- Azt... azt nem tudom. Nem derült ki.

- Akkor az is lehet, hogy hosszú éveim vannak még hátra, nem igaz? - Sirius szinte már nevetett.

- Éppen, lehet, de... - Sirius a szája elé emelte mutatóujját.

- Nézd, Ana. Ha a közeljövőben következne be, Merlinre még örülnék is neki...

- Hogy mondhatod ezt? - Ana kezével újra és újra a férfi arcát simogatta. - Miért adod fel, ilyen könnyen? Miért nem akarsz élni?

- Én nem adom fel - szemében feltűnő lemondás az ellenkezőjéről árulkodott -, és persze, hogy élni akarok. De ha harcolni kell mennem oda, nem fogok gyáván elbújni. Pláne nem itt. Ez itt, így nem élet, Ana. - mutatott körbe. - Nekem ez nem élet.

Ana felzokogott, és magához szorította a férfit. Értette őt. Megértette, hogy a férfinak jelen helyzetben a halál egyenlő a szabadsággal. Tudta, hogy mondhat ő bármit, Sirius akkor is ott lesz a Minisztériumban, ha a szíve vagy a kötelességtudata oda hívja. Sirius átölelte őt, és nyugtatóan simogatta a hátát. Hogy lehet, hogy még a férfi nyugtatgatja őt? Egyetlen reménye, hogy ez a jóslat Sirius nevének tisztázása után következne be. Akkor lelkiismeret-furdalás nélkül próbálhatná megmenteni. De így, szereti-e igazán, ha megfosztaná attól, ami őt valóban felszabadítja?

Ana Sirius bal vállára hajtva fejét próbált megnyugodni. Botkin segítségével, meg fogja törni ezt az átkot, és el fogja neki mondani, mennyire szereti. Tudnia kell róla.

- Ne mondd el senkinek ezt a jóslatot. - Sirius Ana hajába fúrta fejét. - Kérlek. Csak megpróbálnának feltartóztatni. Már ha ez az egész igaz.

Ana távolabb húzódott, és bólintott. Keze a varázsló nedves hajába szántott, majd megcsókolta őt. A felismerés, hogy talán utoljára, újra könnyeket csalt elő szeméből. Ahogy megmozdította lábát, az olvadó jégkockák megzörrentek rajta. Sirius elengedte derekát, helyette vállaira fektette tenyerét, és lassan hanyatt döntötte őt. A varázsló mellé feküdt az asztalon, ujjait a lányéba fűzte, és megcsókolta kézfejét. Ana pislogni sem akart, nehogy egy pillanatot is elvesztegessen abból, hogy nézheti őt.

- Mesélj valamit, mi volt veled mostanában? Látom, a képességed szépen kiaknáztátok. A bájgúnár segített?

Ana nevetni kezdett. Nevetése mosolyt csalt Sirius arcára is.

- Igen, ő segített - Ana egy darabig ecsetelte a férfinak, hogy hogyan is fedezték fel Marcusszal képességét. - És képzeld csak, új üzlet van kilátásban Botkinnal, amihez kellene még egy tincs tőled.

- Megkaphatja. De ugye nem fenyeget semmivel?

- Nem, dehogy. - Ana újra a bűntudattal küzdött, amiért ismét titkolóznia kell Sirius előtt. - Ha szerzek egy böklencszarvat, akkor még fizetséget is kapok.

- Böklencszarvat? Az egy elég veszélyes állat, Ana. Képtelenség, hogy megszerezd a szarvát egyedül.

- Állítólag elhullajtják a szarvukat tíz évente, és csak kevesen tudják, hogy igazából tele velük a hegyvidék - mosolygott Ana. - Holnap akartam menni, de most, hogy a lábam... - Ana a varázsló füle mögé tűrte még mindig nedves haját? - Elkísérnél?

- Egy utolsó kiruccanás? - csillant fel a férfi szeme. Valószínűleg a hangsúly Siriusnak a kiruccanáson volt, Anának pedig az utolsón. - Na, ne nézz már így! Még élek.

- Igen - suttogta. Sirius őszintén mosolygott, és ő kezdett el mesélni.

Hátára feküdt, két karját hetykén fűzte tarkója alá, Ana pedig felkönyökölve hallgatta a történetet, amit Sirius mesélt, egy roxfortos Tiltott Rengeteg-beli kalandról. Ana magában megbeszélte a Halállal, hogy csak másnapig tart a közös kimenőjük Siriusszal, nem fogják újrakezdeni kapcsolatukat. Reggelig beszélgettek az asztal tetején heverve, majd Anát a varázsló karjai közt érte el az álom.

Most nem a boltívről álmodott, hanem egy boldog életről a férfival, akit mindennél jobban szeret. Bensőjét körbejárta a szeretet, és Dumbledore hangja szólalt meg fejében, amitől földöntúli nyugalom szállta meg: Az igaz szeretet bármire képes, egy jóslat, vagy látomás sincs kőbe vésve.

Sziasztok! Ha van köztetek hozzáértő, megírhatja, hogy mennyire hiteles a leírásom a kiugrott vállal és visszatételével kapcsolatban. Próbáltam utánanézni, de nem vagyok benne biztos, hogy jó az, ahogy leírtam.