- Nem számítottam magára, Mr. Malfoy.- Ana olyan magabiztosnak akart tűnni, amennyire ez, ebben a helyzetben lehetséges volt. Rettegett, hogy mi fog történni, de meg kellett őriznie hidegvérét. - Mit tettem, hogy a pálcája szinte keresztülszúrja a szívemet?

- Mostanában csak egy szívet szúrtak keresztül - hangja hideg volt, mint ez a februári éjszaka. Ana nem értette, mit akar ezzel mondani. - Beszédem van magával.

- Akkor azt hiszem, be kéne mennünk. Így elég kényelmetlen.

Malfoy előbb belenyúlt Ana talárjának zsebébe, hogy elvegye pálcáját, majd hátrált egy lépést. Sajátját még mindig Anára szegezte. Ana lassan megfordult, vére lüktetett a fülében, adrenalin-szintjét valahol a Marson kellett volna keresni. Egy gondolata volt csak: menekülni, amint tud. De a rá szegeződő pálca óvatosságra intette.

- Jöjjön, Miss Drops, invitáljon be. Csak maga után.

Ana elhaladt Malfoy mellett, s a csillagok halvány fényében látta derengeni arcát, amiről haragot és csalódottságot olvasott le. Nem jó kombináció. Benyitott otthonába, a férfi pedig olyan szorosan követte, hogy teste szinte nekifeszült. Malfoy legyintett a pálcájával, mire a gyertyák százai, amik a házban lebegtek, lángra gyúltak. Csakúgy, mint Anában a vágy, hogy Sirius utána jöjjön.

- Milyen hangulatos - szólalt meg a férfi gúnnyal a hangjában.

- A neje mit szól hozzá, hogy ilyen késői órán velem van kettesben? - Ana érezte, hogy nincs abban a helyzetben, hogy szemtelenkedjen, de a szavak egyszerűen kikívánkoztak szájából, akárhogy is próbálta bent tartani őket.

- Ne foglalkozzon vele! - Ostorszerűen csattantak a férfi szavai, s Ana már-már érezni vélte a csípését magán. - Üljön le - húzott ki egy széket, és Ana engedelmesen ráült. - Ha jó kislány lesz, nem kötözöm a székhez.

Ana legszívesebben felnevetett volna kínjában. Lopva a kandalló felé pislogott, hátha Sirius kilép belőle. Az az istenverte Hop-por!, jutott eszébe, hogy elfogyott. A férfi, ha akarna se tudna a kandallón keresztül jönni. Malfoy észrevette a lány pillantását, s rögtön lezárta a kandallót, majd megállt Anával szemben, hideg szemeit az övébe fúrta. Az előbbi kevélység kezdett leolvadni arcáról., helyét valami más vette át. Ana kérdőn nézett rá, várta, hogy a férfi végre kibökje jövetele célját.

- Miss Drops - fogott bele végül -, van fogalma róla, milyen veszélybe sodorta magát?

Igen, gondolta, de nem szólalt meg. Tekintetét nem vette le a férfiról, de agyát szántották a gondolatok, hogyan tudna mielőbb kereket oldani.

- Azt hittem, okosabb annál, hogy azt gondolja, hogy a miniszter nem mondja el az újabb törekvéseit. Szövetséges Mágustársadalmak Szerződése. Egy szövetség, ami baj esetén ide csődíti a világ aurorjait. Hogy gondolta, hogy ez nem fog kiderülni?

Ana sosem gondolta ezt, csak azt remélte, hogy nem ilyen hamar jönnek rá. Azt remélte, mire kiderül, a szerződés már érvényben lesz. Mindig is tudta, hogy Caramel a leggyengébb láncszem ebben a történetben, és nem is tévedett. Na meg az az átkozott, akadékoskodó MACUSA!

- Sajnálom, hogy csalódást okoztam. - Hol van már Sirius? Miért nem jön utána?

- És nem csak ebben! - Csattant élesen újra a férfi hangja. - De erről majd később. A Nagyúr is meg fogja tudni, mit csinál.

Ana szeme elkerekedett, hátán futkosni kezdett a hideg. Az, hogy Malfoy felvállalta előtte Voldemort létezését, az azt jelentette, hogy a varázsló tudja...

- Tudom, hogy a Főnix Rendjének a tagja.

- Én pedig tudom, hogy maga halálfaló! - kiabálta Ana. - Vajon a miniszter mit fog szólni hozzá?

Malfoy felnevetett, s nevetése olyan gúnyos volt, hogy Ana reménye a szabadulásról, mint kártyavár omlott össze.

- Azt hiszi, lesz alkalma elmondani? Magánál nagyobb tisztségű mágusok is próbálták már meggyőzni őt erről, sikertelenül. A maga szava állna az enyémmel szemben. Maga szerint kinek hinne Caramel? - Ana tudta a választ, de tovább próbálkozott.

- Majd megmutatja neki a szép tetoválását! Jól tudom, hogy csak azért kerülte el az Azkabant, mert visszakuncsorogta magát Bagnold kegyeibe? És azóta is az épp aktuális miniszter talpnyalója. Ehhez mit szólt az ura? Micsoda gyáva féreg maga!

Malfoy orrlyukai kitágultak, a pálca megremegett a kezében. Nézte a lányt, és idegesen húzta el hüvelykujját szája előtt.

- Miért nem tudok magára haragudni? - tette fel a kérdést magának, miközben pálcáját forgatta kezében. - Roppant idegesítő. Miért lehet ez?

- Mit akar tenni velem? - Ana meredten bámulta Malfoy gyűlölt képét. Szabadulni akart, és ezért bármire képes lett volna. Ha ehhez meg kell ölnie a férfit, Merlinre, hát megteszi!

- Azt, amit eddig! Megmentem! Az, hogy a Főnix Rendjének tagja és a kis terve elég lehet a Nagyúrnak ahhoz, hogy meg akarja ölni magát. De lehet, már az előbbi is. Legjobb lenne, ha a legközelebbi külföldi útja után vissza sem térne. Merlinre, Anabelle! Olyan jó családból való! Miért keverte magát ekkora bajba? - Miközben ezt kérdezte, Anához hajolt, fél kezét megtámasztva a szék háttámláján, így egészen közel volt arca a lányéhoz.

Ana elérkezettnek látta a pillanatot a cselekvésre. Nem gondolkodott sokat, minden erejével megfejelte Malfoyt, aki szitkozódva kapott orrához, Ana pedig kihasználva a pillanatot, megpróbálta félrelökni a varázslót az útjából, de az szabad kezével talárjába kapaszkodott, s visszarántotta őt.

- Milyen tüzes kis bestia tud lenni maga! - Hangja eltorzult törött orra miatt. Orrából kiszivárgott vér végigfolyt egészen az álláig. Vigyora jobban megijesztette Anát, mintha ordítana vele.

- Nem is tudja, mennyire. - Ana szabad kezét a varázsló csuklójára szorította, és utat engedett rejtegetett mágiájának. Érezte izzani tenyerét, és szorítása alatt megperzselte a másik bőrét. Malfoy felordított kínjában. Elrántotta karját, Ana pedig annak reményében engedte el, hogy végre van lehetősége kijutni a házból, mielőtt a férfi képes lenne utána indulni. Mint az oroszlán elől menekülő gazella, úgy ugrott át a kanapén. Feltépte az ajtót, és egy mellkasnak ütközött. Egy pillanatig azt hitte, Sirius jött végre érte, de mikor felpillantott, egyszerre töltötte el lelkét a csodálkozás és a remény keveréke arra, hogy megmenekült. Perselus Piton állt előtte.

Malfoy kihasználva, hogy Ana nem jutott ki a házból ráküldött egy sóbálvány átkot. A boszorkány eldőlt, mint egy darab fa.

- Mi folyik itt? - kérdezte hideg, közömbös hangon az újonnan érkező. Tárgyilagos volt, mint mindig, gondolta Ana. - Mi történt veled, Lucius? - A varázslónak még mindig törött volt az orra, vére kezdett ráalvadni arcára. Fájdalmasan meggörnyedve körözött pálcájával csuklója felett.

Ana, ha tudott volna, mosolygott volna. Ő intézte így el Malfoyt pálca nélkül, és erre rendkívül büszke volt.

- Hozd ide és ültesd le! - utasította Malfoy. - Mi tartott ilyen sokáig!?

- A Roxfortból jövök, tudhatnád, hogy nem olyan egyszerű onnan hirtelen távoznom. - Piton felnyalábolta Anát a földről, és a székhez vitte. - Ilyen csúnyán elbánt veled egy nő? Pálca nélkül, Lucius? - gúnyos mosolya tetszett a boszorkánynak. - Mellesleg, akárki mást is hívhattál volna.

- Benned bízom legjobban, Perselus.

Mielőtt levették volna Anáról a sóbálvány átkot, Malfoy valamiféle burkot igézett Ana kézfejére, aki miután újra tudott mozogni, érezte, hogy láthatatlan kötelek szögezik a székhez, ereje nem tud áthatolni a mágikus burkon. Piton helyrerakta Malfoy orrát, és megtisztította a vértől, utána a szőke égő-sajgó csuklóját bűvölte.

- Helye marad, Lucius, mivel mágia okozta - morogta Piton, s fekete tekintetét Anára emelte. - Hogy csinálta?

Anának nem akaródzott válaszolni, de végül megtette.

- Az legyen az én titkom.

- Tele van titkokkal, Miss Drops, nem igaz? - Ana azt gondolta, hogy Malfoy az SzMSz-ről beszél, de amit ezután mondott, az pánikkal vegyes rémülettel töltötte el. - Perselus, tudtad, hogy Miss Dropst gyengéd szálak fűzik Sirius Blackhez?

Piton mindig rezzenéstelen arcán, most sötét árny futott keresztül, szemöldöke majdnem eltűnt fekete hajában. Ana minden erejét megfeszítve próbálta elrejteni rettegését.

- Nem tudom, miről beszél - mondta. Az árulás méregbe mártott pengéje húsába, majd csontjába vájt. Izzott benne, és legszívesebben üvöltött volna fájdalmában. Honnan tudhatja ezt Malfoy? Ki árulta el neki? Hisz csak pár rendtag tudott róla. Remus, Tonks, Kingsley... képtelenség, hogy bármelyikük elárulta volna. Aztán eszébe jutott még egy név: Marcus. Nem lehet, egészen biztosan nem ő volt. Az auror, aki bosszút esküdött családja miatt a halálfalók ellen. Vagy mindvégig megtévesztette volna? De hát Dumbledore is bízik benne. Ana gondolatai villámként cikáztak a fejében, kételyek kínozták bensőjét, hangtalanul viselte az árulás fájdalmát. Malfoy szürke szemei izzottak előtte.

- Ne próbáljon átverni! Biztos forrásból tudom! Miért pont Black? Maga sokkal jobbat érdemel. - Tartott egy másodpercnyi szünetet, fejét oldalra biccentve nézett a lányra, majd újra megszólalt. - A szépség és a szörnyeteg.

- Ő nagyszerű ember! - Ana nem tudta elviselni, hogy egy halálfaló szájára vegye Siriust. - Maga a szörnyeteg! Maga sosem fog a cipője talpáig sem felérni. - Ana hallotta, hogy Piton hitetlenkedve felnevet.

- Hallgasson! Megköszönhetné, hogy itt vagyok! Miért nem tudja értékelni, hogy segítek magának?

- Nem kell a segítsége! Inkább árulja el, hogy honnan tudja.

- Azt nem árulhatom el, Miss Drops - húzta gonosz kis mosolyra a száját.

- És most mi lesz? Mit akar velem tenni?

- Azt akarom, hogy szakítson Blackkel. Mondja meg neki, hogy nem szereti és sohasem szerette.

- Mi? Nem. Soha. Nem is hinné el. - Sajnos az utóbbi idők fényében Ana ebben nem volt olyan biztos. Szívébe remegés költözött.

- Legyen akkor elég meggyőző! - csattant fel. - Jobban teszi, ha azt csinálja, amit mondok, ha nem akarja, hogy a miniszter tudomást szerezzen róla, hogy Dumbledore embere. Viszlát Minisztérium, viszlát Unió, viszlát SzMSz projekt, üdv Azkaban. Ha szerencséje van egymás melletti cellát kap Blackkel. Ezt szeretné, Miss Drops? A szülei nagyon csalódottak lennének - biggyesztette le a száját tettetett szomorúsággal.

- Maga őrült! Beteg! Az urától megmentene, de az Azkabanba szemrebbenés nélkül bedobna, csak mert együtt vagyok valakivel, aki magának nem tetszik?

- Így van! Még az a Marcus gyerek is ezerszer jobb lenne! - Egészen közel hajolt Ana arcához. - Szakítson vele, vagy beváltom, amit mondtam.

Ana ajka remegett a dühtől. Annyi férfi közül, miért pont ez az egy pécézte ki magának? Mit érdekli, hogy kivel van együtt, hisz az övé soha nem lesz. Legszívesebben leköpte volna Malfoyt, de nem akarta tovább szítani a tüzet.

- Rendben. Szakítok vele - hazudta végül. Végül is, honnan tudná meg, hogy nem mondott igazat? Onnan, ahonnan azt is tudja, hogy ők együtt vannak, gondolta aztán, és a kétségbeesés hálója fonódott köré.

Malfoy felegyenesedett, és mosolyra húzta a száját. Magas bástyaként magasodott Ana elé, akire így sötét árny vetült. Piton végig csöndben álldogált Lucius mellett, de ennek ellenére a férfi jelenléte volt az egyetlen dolog, ami nyugtatóan hatott a lányra. Tudta, hogy Perselusszal egy oldalon állnak.

- Akkor nincs más hátra - folytatta elégedetten Malfoy -, minthogy megesküdjön rá.

- Tessék? - A rémülettől Ana szíve a torkában kezdett dobogni. Csak remélni tudta, hogy Malfoy nem arra gondol...

- Tegye le a Megszeghetetlen Esküt.

Ana érezte, hogy csigolyái mentén verejtékcsepp kúszik le. Szívét még mindig a torkában érezte, nem tudott megszólalni. A fogaskerekek életbe léptek fejében, mint pók a hálóját, úgy szőtte ő is a terveket, hogyan tudna ebből kimászni. Hát ezért hívta ide Pitont. Végig erre ment ki a játék. Neki kell elvégeznie a bűbájt. Majdnem hangosan felkacagott. Ana biztos volt benne, hogy a bájitaltantan tanár csak látszólag végezné el a bűbájt, esetleg levenné róla, ha Malfoy kikerül a képből. A Megszeghetetlen Eskü béklyóit az képes levenni, aki feladta. Jelen esetben, ez az ember ugyanúgy a Főnix Rendjének tagja, mint ő. Ana kezdett lenyugodni a tudatra. Nem akart azonban rögtön belemenni, nehogy túl feltűnő legyen, és bizalmatlanságot váltson ki a szőke hajú varázslóból a fekete felé.

- Miért csinálja ezt? - húzta az időt.

- Ne kérdezzen annyit! Hajlandó megesküdni?

Ana nyelt egyet, és lesütötte a szemét, majd halkan válaszolt. - Igen. - Fájt kimondania a szót, az egyetlen reménye Perselus Piton maradt. Essenek már túl ezen az egészen, és ő hadd menjen vissza Siriushoz a Grimmauld térre.

Malfoy eloldozta a lányt, és karjánál fogva felállította. A kezét ölelő kékes burok felvette ujjai mozdulatának formáját, ami összefonódott Malfoyéval. Piton kettejük közé állt, pálcáját az összefont kezekre szegezte.

- Esküszik - kezdte a halálfaló -, hogy három napon belül véglegesen szakít Sirius Blackkel, és nem is fogja újrakezdeni vele kapcsolatát?

- Esküszöm - suttogta Ana. Piton pálcájából arany lángcsóva tört elő, és csavarodott kettejük karjára.

- Esküszik, hogy azon lesz, Sirius Black elhiggye, hogy nem szereti és sosem szerette?

- Esküszöm. - A második csóva is karjaikra fonódott.

- Esküszik, hogy arról, ami ma este itt hármunk között zajlott, soha, senkinek, semmilyen formában nem tesz említést?

- Esküszöm. - Újabb arany csóva tekeredett rájuk.

Amint véget ért a varázslat, Malfoy visszalökte Anát a helyére, és újra megkötözte. A lány most már nem csak a láthatatlan béklyókat érezte, amik a székhez kötözték, hanem valami mást is. Valami a lelkét szorongatta. Egy vas marok, aminek szorítását nem tudta lefejteni magáról. Megijedt. Fogolynak érezte magát saját testében.

- Miss Drops, fogadja meg a tanácsaimat, és mihamarabb tűnjön el innen - suttogta a fülébe Malfoy, hogy csak ő hallja. A férfi most óvatosabb volt, oldalról hajolt hozzá, nehogy másodjára is eleredjen orra vére egy jól irányzott fejlendítéstől.

Ana semmit sem szólt. Ült némán, és fortyogott magában. A bosszú járt a fejében, hogy egyszer kicsinálja ezt az embert. Őrült rajongása irányába pokoli élményekkel gazdagította, amit meg akart torolni. Saját magától is kezdett félni érzései miatt. Még sosem akart szándékosan ártani senkinek úgy igazán.

Malfoy felállt, és Ana pálcáját a földre hajítva hátat fordított neki és intett Pitonnak, hogy kövesse.

- Nekem még van egy kis dolgom Miss Dropsszal - fordult Piton Malfoy felé.

- Hát persze - pillantott hátra, majd kisétált a házból.

Ana mélyet sóhajtott, és hangosan fújta ki a levegőt. Mérhetetlenül megkönnyebbült. Piton háttal állt neki fejét lehorgasztotta.

- Nem tudtam, miért hívott ide - magyarázkodott.

- Igen, sejtettem - válaszolt bizonytalanul Ana. Hangja még mindig halk volt.

- Miért pont Black? - szegezte ő is neki a kérdést, ahogy végre szembefordult vele. Arca kifürkészhetetlen volt. - Maga bárkit megkaphatna.

- Én tudom, hogy maguk nem jönnek ki jól Siriusszal, de én más oldalát is látom, mint maga. Ő olyan...

- Tudta, hogy Black meg akart ölni hatodikos korunkban? - vágott a szavába a férfi. Láthatóan nem akart semmi jót hallani Sirius Blackről.

Ana riadtan nézett fel Pitonra, barna szeme feketévé változott, ahogy pupillája teljesen kitágult. Sirius sosem mesélt neki erről, de hogy jön ez most ide? Nem akarja hallani, mi történt, vagyis most már inkább Siriustól hallaná, nem Pitontól. El akart menni végre hozzá!

- Tehát nem - nézett a szemébe a férfi. - Nem lep meg, hogy Black nem dicsekedett el magának ezzel a húzásával. - Ana hallgatott. - Mindig rosszban sántikáltak Potterrel, én pedig tudtam, hogy olyan tiltott dolgokat művelnek, ami egyrészt sokakra veszélyes lehet, másrészt ki is csaphatják érte őket. Ki akartam deríteni, mi az, amire persze Black is rájött. Azt mondta, ha annyira tudni akarom, mivel töltik az idejüket, holdtöltekor menjek el a szellemszállásra az alagúton keresztül, ami a fúriafűz tövéből indul. Tudtam, hogy igazat beszél, és úgy cselekedtem, ahogy kérte. Azt viszont nem tudtam, hogy a szellemszálláson egy kifejlett vérfarkas fog fogadni engem. Egyetlen szerencsém, hogy az az idióta Black elmondta Potternek, hova tartok, aki még időben utolért, így nem lett katasztrófa a kirándulás vége. És Black persze megúszta, Potter pedig hős lett mindenki szemében.

Ana nem hitt a fülének, és legszívesebben viaszt öntött volna bele, hogy ne is hallja Piton szavait. Nem akart Siriusra, mint valami kegyetlen emberre gondolni, aki ilyesmire képes. Hallani akarta az ő verzióját. Miért van még mindig megkötözve?

- P...Perselus, én értem a haragját, és jogos is. Ennek sosem szabadott volna megtörténnie. El fogom mondani neki a véleményem, ne aggódjon. Ráveszem, hogy bocsánatot kérjen magától. - Ana tudta, hogy ez lehetetlen, de már nagyon szabadulni akart.

Piton felhúzta a szemöldökét.
- Hogyan is gondolta ezt? Szakít vele, majd ráveszi, hogy kérje a bocsánatomat? - Piton keserű mosolyra húzta száját.

Ana hirtelen fuldokolni kezdett. Alig tudta kipréselni a szavakat magából.

- De... én abban bíztam, hogy maga... Tudja, hogy elrontja a bűbájt és az eskü érvénytelen.

- Nem rontottam el. Az eskü él.

- Akkor most leveszi rólam, ugye? Maga adta, maga megszabadíthat tőle. - Ana hangja remegett, remélte, hogy Perselus csak azért hajtotta végre helyesen a bűbájt, nehogy feltűnjön Malfoynak, hogy az nem igazi. Ez volt az utolsó reménye, az utolsó szalmaszál.

- Nem veszem le - közölte tárgyilagos hangon.

- Miért? - Ana szemét marták a sós könnyek, amik legördülve piros csíkokat hagytak arcán. Egy rémálomba csöppent, amiből fel akart végre ébredni, ez nem történhet meg! - Ennyire nem gyűlölheti!

- Fogalma sincs, mennyire gyűlölöm. Black nem magához való, meneküljön tőle, amíg lehet. Nem sokan vannak életben azok közül, akik valaha szerették. Lépteit csak halál és sötétség követi, gondoljon csak arra a tizenkét muglira, akit megölt.

- Nem ő ölte meg! - Ana megtalálta a hangját. Nekifeszítette testét láthatatlan köteleinek, küzdött, hogy engedjék el. Rá akarta vetni magát egykori tanárára, kényszeríteni, hogy vegye le ezt a rohadt átkot róla. Nem hitte el, hogy ilyen csapdába csalták. Ha tudja, hogy Piton nem veszi le róla a bűbájt, inkább meghal, mintsem igent mondjon. - Bíztam magában. Azt hittem, a mi oldalunkon áll. Mit szólna ehhez Dumbledore?

- Először is - kezdte ő is emelkedettebb hangon -, bár közvetlen Black valóban nem gyilkos, arra még sosem gondolt, hogy ha nem akar forró fejjel önbíráskodni Féregfark felett, az a tizenkét mugli még most is élne? Ha nem olyan öntelt, hogy azt képzelje, igazságot tehet a Minisztérium helyett, akkor azt a tizenkét embert nem gyászolja a családja?

Ana fuldoklott a férfi szavaiban. A muglik és az ő kvibli bátyja még ma is élhetne. Csak a fejét rázta miközben könnyei hullottak az ölébe. Keserű gyomorsav marta nyelőcsövét, rosszul volt a férfi szavaitól, amik csak részben voltak igazak. Sirius csak egy embert akart bántani, nem gyilkos, és nem hagyta, hogy bárki belébeszélje ezt. Pláne a legnagyobb gyerekkori ellensége.

- Másodszor pedig, én a Főnix Rendje oldalán állok, de ez itt nem a Rend ügye. Itt most nincs olyan, hogy mi, Miss Drops. Black van, maga van, és Lucius. És kivételesen Luciussal értek egyet. Szakítania kell Blackkel.

- A döntést, hogy akarok-e valaha szakítani vele, nekem kell meghoznom! Értem, hogy gyűlöli őt, de engem miért büntet?

- Ó nem, Miss Drops, én nem büntetem magát. - Sötét alakjával Ana felé tornyosult, és előhúzta pálcáját. - Én megmentem. Most pedig, elnézését kérem, de muszáj módosítanom kicsit az emlékezetét. Nem lenne jó, ha emlékezne rá, hogy ebben én is benne voltam.

Sziasztok!
Hát ezt történt.
Tudom, hogy nagyon sok a Piton rajongó, amit valahol értek is, de ő az én szememben mindig inkább kicsit negatív karakter lesz. Tudom, hogy bátor volt és végig segített Harrynek és Dumbledorenak, a Rendnek, és always, meg minden, de azt gondolom, Blackket élete utolsó pillanatában is gyűlölte, és tényleg azt gondolhatta, hogy ezzel csak jót tesz Anának.

Szívesen venném erről a gondolataitokat. Tett-e volna ilyet Piton, vagy sem? Ki hogyan gondol őrá? Köszönöm, hogy olvastok és ha megosztjátok a véleményeteket!

Millicent Bagnold a tizenöt évvel ezelőtti Mágiaügyi Miniszternő volt. (A millió galleonos kérdés című fejezetben említve volt már a neve)

A fenti fantasztikus fanartot Lucius Malfoyról vad.plan készítette, az instangramon megtalálható, hihetetlen szuper HP-s munkái vannak. Hmm Mr Malfoy, hogy maga milyen...hot! :D itt van még egy :)