- Meredith! - ugrott talpra Ana, és unokatestvére felé lépett, mire az hátrálni kezdett. - Tedd le a pálcád, kérlek.

- Mi ez az egész? - Meredithnek esze ágában sem volt letennie a pálcáját, bár az szemmel láthatóan gondot okozott neki, hogy kire fogja azt. - Máris üzenek a Minisztériumba!

- Ne! Mer! Ne csináld! Kérlek, hallgass meg! Megmagyarázom! - könyörgött Ana.

Sirius a pálcája után nyúlt, hogy kiszabadítsa magát, de Meredith gyorsabb volt, és a pálca méterekre repült tőle.

- Mi ez az egész!? Mit csinálsz itt vele? Pont vele? - Meredith olyan hisztérikusan kiabált, hogy ha egy hegyoldalban ácsorogtak volna, hangja frekvenciája lavinát lett volna képes elindítani.

- Ha elteszed a pálcád elmagyarázom! Bízz bennem, Mer!

- Hogy bízhatnék benned!? Talán az apádnak igaza van. Megváltoztál.

- Ne, Mer...

- Mibe keveredtél? - Meredith már a könnyeivel küszködött.

- Hallgasd meg - szólalt meg Sirius, aki a lábkötöző rontásnak köszönhetően még mindig a hóban ült. - Sokat szenved. Én nem megyek sehová. Ha nem hiszel neki, átadhatsz a Minisztériumnak.

- Nem! - Ana védelmezőn ölelte át a férfit. Az nem lehet, hogy őt is elveszítse.

Meredith kezében megremegett a pálca. Viaskodott magában, hogy mitévő legyen, és az előtte zajló gyengéd jelenet teljesen összezavarta. Ana újra felé fordult.

- Ő nem gyilkos, Mer! Ártatlan! - Ana Meredith felé indult, aki hol rá, hol Siriusra nézett. - Higgy nekem! Hallgass meg, kérlek.

Meredith leeresztette a pálcáját. Ajkai remegtek, és Ana sejtette, nem a hidegtől. Egy lépéssel átszelte a közöttük megmaradt távolságot, és karjaiba zárta unokatestvérét.

- Köszönöm - suttogta a fülébe, és a két nő egymás karjaiban zokogott.

Sirius pálcája után kúszott, széles sávot húzva maga után a hóban. Mikor megtalálta, levette magáról a rontást, feltápászkodott, és közelebb lépett a két nőhöz, miközben alaposan szétnézett.

- Jön még valaki? - Hangja megtörte a a csendes szipogássá halkult sírást.

- Nem, csak én jöttem.

Ana ellépett unokatestvérétől és Siriushoz fordult.

- Magunkra hagynál?

- Hát persze. Addig visszamegyek. Te pedig vegyél kabátot, megfázol.

Anának eddig fel sem tűnt, milyen hideg is van odakint, és hogy rajta tényleg nincs semmi meleg öltözék. Lábujjhegyre állt, gyors csókot nyomott Sirius szájára, mielőtt az beleivott volna a laposüvegébe. Meredith ledermedve bámulta a jelenetet, ahogy Sirius lassan Marcus Bonesszá alakul. Hármasban indultak a ház felé, s miután Sirius kiadta Ana kabátját, a két nő nagy sétára indult.

- Nem is tudom hol kezdjem - Ana szája komisz félmosolyra húzódott. Úgy érezte, mintha újra kislány lenne, és a féltve őrzött titkát, hogy ő csempészett gnómokat a konyhába, most készül megosztani unokatestvérével. Csak mostani titka sokkal nagyobb és súlyosabb volt.

- A francba, Ana - mosolyodott el végre Meredith is. - Mi a mennydörgős ménkű folyik itt?

Ana kisebb-nagyobb kihagyásokkal beszámolt Meredithnek az elmúlt fél évéről. Titkai ólomsúlya, most pihekönnyűvé váltak. Végre megoszthatta érzéseit valakivel, aki igazán közel állt hozzá. Vagy húsz kört megtettek egymásba karolva a birtokon, míg beszélgettek. Meredith tátott szájjal hallgatta Ana szavait, és kissé irigykedett is rá izgalmas élete miatt.

Míg a két nő odakint rótta a köröket, a szalon ablakából Sirius bámulta őket. Nem félt, hogy Meredith nem hisz majd Anának, testtartásukból és gesztusaikból messziről is látszott, hogy egy baráti beszélgetés zajlik odakint, nem pedig egy kihallgatás.

- Nagyon szereted az én kisunokámat, igaz, fiam? - szólalt meg mögötte Mr. Drops. Sirius az öreg szemébe nézett.

- Nagyon, uram.

- És mi az oka, hogy ő nem szeret téged viszont?

- Ana mást szeret. És azt hiszem, boldog vele. De nem tud itt lenni az illető, mert külföldön van. Ezért kísértem én el.

- És az a másik nem fél, hogy ezidő alatt lecsapod a kezéről?

- Sose sikerülne - mosolyodott el. - Az a másik még nálam is jobbképűbb.

Mr. Drops olyan áthatóan nézte Marcus-Siriust, hogy Sirius majdnem biztos volt benne, az öreg tudja, mi folyik itt. És mit meg nem adott volna érte, hogy a saját bőrében megesküdhetne Mr. Dropsnak, hogy szeretni és óvni fogja unokáját, amíg csak él. Újra kibámult az ablakon, és látta, a két nő a ház felé tart. Végre bejönnek. A nap már majdnem teljesen lenyugodott, sötétséget hozva a délutáni órákra.

- Nagypapa, ez igazán kellemes meglepetés volt! - nyomott csókot az öreg arcára Ana, amikor beléptek a szalonba. - Örülök, hogy áthívtad Mert.

- Enyém az öröm kicsikém. Az én két csodás unokám. Jó titeket együtt látni. Nem játszanátok valami szépet?

- Egy négykezes? - fordult Meredith-hez Ana.

- Ezer éve volt már, Ana, nem biztos, hogy menne még nekem.

- Ugyan. Gyakorlunk kicsit és menni fog.

Ana karon ragadta Meredith-t és leültek a zongorához. Ahogy elkezdtek játszani, folytatták azt, amit odakint félbehagytak.

- Szóval, akkor, Ana, te szerelmes vagy? - kérdezte huncut félmosollyal Meredith.

- Mint a nagyágyú - válaszolta Ana, mire mindketten nevetni kezdtek, majdnem túlharsogva a zongorát. - Sosem éreztem még így.

- Bár ez a helyzet egészen elképesztő, és tökéletesen abszurd, mégis nagyon örülök neki, Ana. Szuper, hogy végre te is megtapasztaltad ezt az érzést. És valljuk be, nem egy unalmas tökfejet fogtál ki.

- Egyáltalán nem - nevetett. - Figyelj csak, Mer. Anyám miért nem keresett az elmúlt hónapokban?

Ana feltette azt a kérdést, ami a legjobban bántotta. Félt a választól, rettegett, hogy anyja érdektelenségből nem kereste őt eddig. Vagy, mert az apja sarokban tartja valamivel.

- De hiszen többször járt nálad! Csak sosem talált otthon. Most már tudom, hogy miért.

- Tessék?

- Volt, hogy együtt is voltunk Korallszirten, de sosem találtunk otthon. Erica rendszeresen estig is képes volt várni rád.

- Miért nem írt?

- Szerintem levélben nem tudta volna neked elmondani, amit akart. Anyád nagyon szeret téged, és azóta a délután óta rengeteget veszekednek apáddal.

Anának rettenetes bűntudata támadt. Hát persze, ő az elmúlt hónapokban szinte a Grimmauld téren élt. Ha haza is ment, akkor is csak azért, hogy elvigyen onnan valamit magával. Ha tudta volna, hogy anyja órákat képes volt rá várni ott...

- Mer, én itt töltöm majd az ünnepeket. Átjöhetnétek majd anyával és a fiúkkal ti is. Nagyapa biztos nem bánná.

- Remek ötlet! Karácsony másnapján átjövünk, megbeszélem édesanyáddal és Gideonnal. Biztos egyiknek sem lesz kifogása.

Anának máris jobb kedve támadt. Egyedül Siriust sajnálta, hogy ott marad a Grimmauld téren egyedül. De majd erre is kitalálnak valamit. Az unokatestvérek játszottak tovább, míg Sirius és Mr. Drops beszélgettek. Meredith hamar belejött a játékba  és sorra játszották a négykezeseket, egészen addig, míg Alfrida nem jelezte, hogy tálalva van a vacsora. Ana felvázolta nagyapjának, hogy nála maradna az ünnepekre, így egyrészt Alfrida is meg tudja látogatni a családját, másrészt, tudnak még egy kis időt együtt tölteni, ráadásul Meredith és családja is csatlakozna hozzájuk pár napra. Mr. Drops fellelkesült a híren, szívből örült, hogy többedmagával töltheti az ünnepeket. Az étkezés után Alfrida elvitte lefektetni Mr. Dropst, Ana, Sirius és Meredith pedig még egy darabig beszélgettek a szalonban.

- Lassan nekem is mennem kell - szólalt meg végül Sirius.

- Nem maradnál mégis éjszakára?

- Nem, Ana. Remusnak megígértem, hogy még ma visszamegyek, mert menni akar valahová. Ti pedig még tudtok addig pletykálni. Én meg leiszom magam magányomban - húzta el a száját, de Ana arckifejezését látva elnevette magát. - Csak vicceltem, oké? A tükröt itt hagyom - nyújtotta át neki a csomagot.

Ana szomorkásan bólintott.
- Akkor kikísérlek.

Sirius felállt, mire Meredith odalépett hozzá.

- Köszönöm, hogy megismerhettelek, ha csak egy kicsit is. És köszönöm, hogy boldoggá teszed a húgom. Remélem, mihamarabb tisztázódik a neved és a családban is köszönthetünk.

- Enyém az öröm, Meredith. Én is remélem, hogy hamarosan a saját alakomban is üdvözölhetlek. Ana pedig sokkal boldogabbá tesz engem, mint én valaha is képes leszek őt.

Meredith megszorította Sirius kezét, és meleg mosolyával indította útjára. Ana az ajtón kívülre kísérte Siriust, aki épp kezdett visszaváltozni.

- Hála Merlinnek! - mondta, és lábujjhegyre állva megcsókolta a férfit. Végtelennek tűnő percekig ölelték egymást, az elválás mindig borzasztó nehéz volt.

- Figyelj, Ana. Tudom, hogy örülsz, hogy végre elmondhattad valakinek a titkaid, de ugye tudod, hogy ezeket az emlékeit ki kell törölnöd?

Ana nagyot sóhajtott és lehorgasztotta a fejét.
- Igen, tudom. Meg fogom rá kérni és remélem, belemegy. Erőszakkal nem szeretném.

- Tudom. - Sirius megsimította Ana arcát. - Magyarázd meg neki, hogy ez az ő biztonsága érdekében van. - Ana szomorúan bólintott. - Mikor jössz majd át? Az ajándékom szeretném majd átadni.

- 25-e estére gondoltam.

- Rendben. Várni foglak. Addig meg marad a tükör. Szeretlek, Ana.

- Mit mondtál? - kapta fel fejét hitetlenkedve a boszorkány.

- Mit mondtam? - kérdezte zavartan a férfi.

- Azt, hogy szeretsz - Ana fültől-fülig mosolya a szemében is tükröződött.

Már rég letett róla, hogy hallja ezt a szót a varázsló szájából, de most Sirius olyan természetességgel mondta ki, mintha csak annyit közölt volna, hogy éhes. És ez a természetesség volt az, ami olyan különlegessé tette az egészet. Olyan valóságossá, olyan igazivá.

- Az ünnep közeledte nincsen rám túl jó hatással - köszörülte meg a torkát Sirius. Ana haragosan ráncolta homlokát, ugyanakkor széles mosolya még mindig arcán ragyogott

- Csináljak úgy, mintha nem is mondtál volna semmit?

Sirius magához vonta a boszorkányt, arcát a nyakába temetve duruzsolt halkan a fülébe. Kabátjával körülölelte a hidegtől kissé vacogó boszorkányt.

- Semmiképp. Szeretlek, Ana, bár ez a szó... annyira hétköznapi, annyira általános, hogy nem elég arra, hogy kifejezzem, mit is érzek pontosan.

Ana a varázsló mellkasához bújt. A boldogsággal vegyített mámoros fuvallat söpört végig összeölelkezett alakjukon, és perceken keresztül körözött körülöttük, hogy teljesen átjárja őket. Ana Sirius szemébe nézett, ami most olyan nyugodtan csillogott.

- Én is szeretlek - simított végig borostás arcán.

Sirius még egyszer megcsókolta, kibontakozott az ölelésből, és miután ivott egy kortyot a laposüvegéből, elindult, hogy alakját hamarosan elnyelje az éjszaka.

Ana visszatért Meredith-hez a szalonba, és még órákig csacsogtak. Viszont mielőtt lefeküdni indultak volna, Ana nehéz szívvel fordult unokatestvéréhez. Bár tudta, hogy Meredithnél minden titka biztonságban van, az ő érdekében mégis meg kellett lépnie az emléktörést.

- Figyelj csak, Mer - kezdte, és ujjait tördelve leült mellé. - El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy végre beavathattalak az életembe, és hogy nem ítélsz el érte.

- Ana...

- De, Mer. Mégis arra kell kérjelek, hogy azokat a dolgokat, amiket ma megtudtál, hadd töröljem ki az emlékezetedből.

- Na de...

- Így lesz biztonságos, hidd el. Különben nem kérném ezt. A te és a családod biztonsága miatt jobb, ha nem tudsz semmiről. És ha mindennek vége, visszakapod tőlem az emlékeket.

Meredith szemei könnyektől csillogtak, de mélyen legbelül ő is tudta, hogy így lesz a legjobb. Lassan bólintott hát, mire Ana elővette pálcáját.

- Köszönöm - suttogta, és megszorította Meredith kezét. - Exmemoriam. - Ana mai vallomásai mind elhagyták Meredith emlékezetét, és mikor Ana végzett a művelettel, csak ült ott üveges tekintettel. - Tegyük el magunkat holnapra. Eléggé elálmosodtam.

- Menjünk.

A két nő együtt ment fel az emeletre, és foglalták el hálójukat. Ana szobája kicsi volt, de a célnak pont megfelelt. Az ágy a szoba méretéhez képest egészen nagy volt, így kényelmesen elfért rajta. A puha matracon hamar elnyomta az álom, de hajnalban Sirius hangjára riadt fel, ahogy a nevét ismételgeti. Meggyújtott pár gyertyát, és magához vette a tükröt.

- Sirius! Mi történt?

- Itt vannak nálam a gyerekek és Molly. - Ana értetlenül bámult rá, fel sem fogta igazán a szavak jelentését. - Harrynek látomása volt az éjjel. Látta, hogy Arthurt megtámadja egy kígyó az őrszolgálat közben.

- Hogyan...? - Ana végre magához tért, riadtan ült fel az ágyban. - Egy kígyó? De hát...? És hogy láthatta? Hogy van Arthur?

- Életben marad, a Mungóban kezelik már. Dumbledore kimagyarázta az ügyet. A Harry és Voldemort közti különös kapcsolatnak köszönhetően volt tanúja Harry a dolognak. Ez most nagy szerencse, különben Arthur már nem élne. De ezt a kapcsolatot fel kell számolni.

- Igen, mindenképp. Ez nagyon ijesztő, Sirius. Belelátni Tudjukki fejébe... Miért nem lépett már valamit Dumbledore ezügyben? Hiszen régóta álmodik a Misztériumügyi főosztállyal.

- Nyugodj meg, erre most már biztosan lépni fog valamit. Egyelőre még nem üzent semmit, de ahogy megtudok valamit szólok. - Sirius nagyot sóhajtott. - Bárcsak itt lennél, Ana! Borzasztóan aggódom.

- Tudom, de próbálj, kérlek megnyugodni. Pár nap és megyek. Ezek szerint mindenki ott marad az ünnepekre?

Sirius valószínűleg még bele sem gondolt a dologba, de most, hogy Ana említette, egyből felvillanyozódott. Arcán széles mosoly jelent meg, amit Ana úgy szeretett.

- Igen, itt maradnak.

- Látod, nem leszel egyedül.

- Igen. Holnap el is kezdhetjük feldíszíteni a házat - csapta össze két tenyerét. - Igen-igen. Mind díszíteni fogunk, lesz zene és ének. Ismered a Jó hippogriffem szállj az égbe című dalt? Hát persze, hogy ismered.

Ana jól szórakozott a varázslón. Mikor ilyen jókedve támad, akkor egyszerűen ellenállhatatlan volt. Kicsit sajnálta, hogy nem vehet részt a készülődésben, de neki most itt a helye a nagyapjával. Különben is, lesz még épp elég karácsony, amire készülhetnek majd együtt.

A következő napokat Ana azzal töltötte, hogy lecipelte az emlékekkel teli dobozokat a szalonba, és nagyapjával együtt átnézték őket, néha Alfrida is besegített nekik. Ezek az órák kellemesen teltek, bár Mr. Drops még a képnézegetésben is hamar elfáradt. Ilyenkor Ana mindig zongorázott neki, amin az idős varázsló nagyokat aludt. Egyre többet aludt, és egyre kevesebbet volt ébren, és Ana tudta, hogy ez az utolsó karácsony, amit együtt fognak tölteni. Fájt a szíve a nagyapjáért, esténként Siriusnak sírta ki bánatát, de mindig megegyeztek abban, hogy Eughene Dropsnak nem ellensége a halál, és hogy ő megváltásként tekint rá.

A szenteste csendesen telt, vacsora után szokás szerint Ana zongorázott, míg nagyapja és Alfrida nyugovóra nem tértek. Másnap Ana talált egy több, mint száz éves fényképet az egyik felmenőjéről, aki egy, minden bizonnyal véla származású nővel állt a karácsonyfa előtt kart karba öltve. A nőről azért gondolta, hogy véla lehet, mert valami különösen furcsa, ezüstös fényű derengés lengte körbe auráját. Ez volt az első és egyetlen nyom, ami arra utalhatott, hogy valóban folyik némi véla vér az ereiben. A tudat annyira megnyugtatta, hogy van magyarázat a furcsa dolgokra körülötte, hogy a képet, mint megingathatatlan bizonyítékot kezelte. Bárki próbálta volna meggyőzni az ellenkezőjéről, ő már elkönyvelte magát ezredrészt véla származásúnak. Este izgatottan nyitott be a Grimmauld téri ház ajtaján, és a mámor tengerében úszva ölelte magához a felé siető sötét alakot.

Annyira hozzászoktak már a másik jelenlétéhez, hogy ilyen pár napos kihagyás is éveknek tűnt a szemükben. Sirius hangtalanul vonta magához a lányt, és csókolta meg. Csókuk gyengéd volt, de egyben mohó és követelőző. Sirius érezte, Ana lábai elgyengülnek, ezért azonnal felkapta, hogy a hálószobájába siessen vele.

- Nagyon gyengék a lábaid, mondtam már?

- Csak, ha a közeledben vagyok.

Sirius csak mosolygott, és ahogy felértek leült a boszorkánnyal az ágy szélére. A kandallóban kellemes tűz lobogott, Anának mosolyognia kellett a megannyi lebegő fagyöngyön a fejük felett. Sirius nem bízta a véletlenre a dolgot.

- Odaadhatom az ajándékod? Kíváncsi vagy?

- Nagyon.

- Akkor ettől meg kell szabadulnunk. - Az ágyra fektette Anát és elkezdte levetkőztetni.

- Csak nem egy óra szex kupon az ajándékom?

- Csak szeretnéd, te átkozott - suttogta Sirius miközben megszabadította a lányt a talárjától. - Gyere.

Azzal felhúzta az ágyról, kivett a szekrényből egy hatalmas dobozt, amit átnyújtott neki. Ana letette a fésülködőasztalra, majd kinyitotta. A törtfehér, puha szövet cirógatta az ujját, ahogy végighúzta őket rajta. Tudta, mi ez, rögtön ki is emelte a dobozból. Az anyag nem volt túl nehéz, kellemesem omlott le a földig. Sirius a boszorkányhoz lépett, kivette a kezéből a ruhát, és segített neki felvenni. Az, hogy milyen gyönyörű is valójában a ruhadarab, felvéve látszódott leginkább. Tökéletesen passzolt alakjához, orosz csipkegallérja gyönyörűen feküdt kecses nyakára. Szintén csipke felsőrésze finoman emelte ki domborulatait, épp csak annyira, amennyire illik. Sirius segített a boszorkánynak két középső ujjára akasztani a ruhából kilógó két hurkot.

- Sirius ez... csodaszép - Anának a lélegzete is elállt a varázslatos dísztalárt látva, könnyeit törölgetve nézte magát benne a tükörben.

- Te vagy a gyönyörű. De nézd, ez még nem minden. Fordulj meg és tárd ki a karod.

Ana úgy tett, ahogy a varázsló kérte, és amit ekkor látott, az teljesen ámulatba ejtette. A ruha hátsó részén egy nagy tűzlepke rajzolódott ki, aminek a ruha hátrésze volt a pillangó gerince, a karja és háta által bezárt anyagon pedig a lepke szárnyai rajzolódtak ki.

- Elképesztő! - Ana sosem látott még ilyen szépet.

- Ha rásüt a fény, olyan, mintha lángolna. Nappali fénynél majd megnézheted.

- Ennél szebb ajándékot ki sem találhattál volna. Gyönyörű, különleges és egyedi. Kár, hogy nem fogom tudni sehova felvenni.

- Pont olyan, mint te. - Sirius hátulról ölelte át a Anát. Lassan kezdte ringatni magukat, miközben a fülébe suttogott. - Ne aggódj, lesz majd egy esemény, amire külön kérni fogom, hogy ezt vedd fel.

- Milyen sejtelmes vagy. Beavatsz a részletekbe?

- Egyelőre elégedj meg ennyi információval.

- Rendben, de előbb-utóbb úgyis kiszedem belőled.

- Afelől nincs kétségem.

- Én is odaadhatom az ajándékod?

- Igen. És utána beválthatod a kuponod is. Egy egész éjszakára szól.

Ana próbált rosszallón nézni a varázslóra, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A táskájához lépett, és előhúzott egy vékony füzetet, amit átnyújtott a varázslónak.

- Tudom, ez nem olyan nagy ajándék, de arra gondoltam, hogy mivel annyira aggódsz Harryért a tükröt add csak oda neki. Így fogtok tudni bármikor beszélni. Nekünk pedig itt marad a füzet. Amit írsz az megjelenik nekem és vica-versa. Kicsit körülményesebb így kommunikálni, de a semminél ez is jobb.

Sirius átpörgette ujjai közt a lapokat. Ana önzetlen szeretetével voltak átitatva, ami mindennél szebbé tette ajándékát. Nem akart Harry és őközé állni, nem akarta kisajátítani magának, és megértette, milyen fontos neki a fiú.

- Fagyöngy alatt állsz. - Nem tudott hirtelen mást mondani neki. Magához ölelte, és megcsókolta. - Köszönöm. - El akarta mondani, hogy valójában miért vette neki azt a talárt, de még nem jöttek ajkára a szavak. Csak ölelte és csókolta, abban a reményben, hogy Ana érzi, mennyire szereti, mennyire fontos is neki. És Ana tudta. Érezte minden porcikájában a varázsló szerelmét. Az éjszaka folyamán többször hozták szavak nélkül egymás tudomására, mennyire szeretik a másikat. S ha előre tudták volna, hogy kapcsolatuk nem éri meg a tavaszt, talán azt kívánták volna, hogy ez az éjjel soha ne érjen véget...

☆☆☆

Másnap reggel Ana összeszedte holmiját, hogy visszatérjen nagyapjához, hiszen aznap érkezett hozzájuk édesanyja, Meredith, Gideon és a fiúk. A konyhában összefutott Mrs. Weasley-vel, egy darabig még beszélgettek az asszonnyal, mielőtt elhagyta a házat. A fiatalok még mind aludtak, így Ana nem találkozott velük, de üdvőzletét küldte nekik. Sirius kikísérte Anát, és egy búcsúcsókot lehelt a szájára.

- Hiányozni fogsz.

- Te is nekem. De csak pár nap és újra itt vagyok.

- Vigyázz magadra.

Ana bólintott. - Te is.

Harrogateben Ana kiment a piacra, hogy beszerezzen pár alapanyagot az aznapi ebédhez. Miközben a szép piros almák között válogatott, egy férfi lépett mellé, aki megszólította.

- Igazán gyönyörű almák, nemde?

- De igen. Ebből a fajtából ilyenkor érik a legszebb - válaszolta Ana, és az idegenre nézett. Szája tátva maradt a csodálkozástól. Mellette egy ravaszul mosolygó férfi húzta végig kezét az állán és pödörte meg kecskeszakálla végét, majd kezet nyújtott a boszorkánynak.

- Alexander Botkin, szolgálatára.