- Kicsoda? - szegezték Siriusnak a kérdést mind a négyen.

- De valami nagyon furcsa. - Sirius szemeit egészen apróra húzta össze, úgy vizsgálta a képen szereplő férfit. - Tizenöt éve láttam, de ezeken a képeken, mintha fiatalabb lenne, mint akkor volt.

- Az hogy lehet? - tette fel a kérdést Kingsley, aki szintén az egyik képet tanulmányozta. - Esetleg metamorfmágus?

- Nem - legyintett Tonks. - Erre sajnos nem terjed ki a mágiánk.

- Nem tudom én sem. - Sirius levette szemét a fényképről, és fel alá kezdett járkálni a helyiségben. - Mondjuk nem biztos, hogy ezen meg kéne lepődni.

- Mondanál már valami konkrétumot is? Ki ez az ember? - csattant fel Tonks.

- Ő Alexander Botkin. Amolyan kereskedő és műgyűjtő-féle. Legalábbis ő ennek mondja magát. De egészen biztos, hogy több ennél. Elég nagy hatalma van.

- És honnan ismered? - szólalt meg Remus is.

- Mint mondtam, a szomszédom volt Tickallban, bár ott csak viszonylag keveset tartózkodott, talán két alkalommal láttam összesen otthon. Járja a világot, miközben ad-vesz. Meg a hóbortjainak él, mint a nílusi krokodilvadászat mugli módra - nevetett fel sötéten. - Persze varázslényekre is előszeretettel vadászik. Félelmetes mennyiségű mágikus tárgya és ereklyéje van, az egészen ártalmatlantól a legsötétebbig. Borgin&Burke biztosan ölni tudna némelyikért.

- Például?

- Vannak közönséges bájitalai, amiket csak a ritka összetevőik miatt nehéz elkészíteni. Elátkozott tárgyak garmadája. Mantikórbőr palást. Ugye, tudjátok, hogy a mantikórbőrön nem hatol át semmilyen átok? Gregoroviccsal is üzletelt állítólag. Neki viharmadár és főnixtollakat szerzett pálcamagnak. És ott van még a palackba zárt nundu lehelet...

- Lehetetlen - suttogta Ana maga elé meredve. Egy nundu legyőzéséhez legalább száz képzett varázslóra volt szükség. Az meg, hogy a gyilkos leheletét valaki palackba zárja... Elképzelhetetlen.

- Én is azt gondoltam. De a pasasnak tényleg elképesztő hatalma van, amit még én sem értek.

- Na, de mégis milyen kapcsolat volt köztetek?

- Nincs valamelyikőtöknek egy merengője? Egyszerűbb lenne úgy megmutatnom.

- Nekem van. Adjatok tíz percet. - Kingsley a kandallón keresztül távozott.

Sirius továbbra is fel- alá járkált a konyhában, Tonks az asztal tetején ült és maga elé meredve, pálcája hegyével ütögette az állát. Ana a többi képet vizsgálgatta, hátha azokon is felbukkan az emberük. Kingsley hamarosan visszatért, és az asztal közepére helyezte a rúnákkal telerajzolt merengőt.

- Sirius - szólalt meg Remus felnézve az egyik képről -, nem arra kért meg annak idején Dumbledore, hogy járj utána ennek az embernek?

- De igen. Dumbledore személyesen nem ismerte Alexandert, de hallott már róla és a hatalmáról. Ezért kért meg, hogy tudjam meg, melyik oldalon áll. Hónapokig kutattam a pasas után, de kiválóan rejtőzködik. Nehéz a nyomára bukkanni, hacsak pont nem ezt szeretné. Az, hogy felbukkant ezeken a képeken nem véletlen. Aztán végül az egyik riasztóbűbáj, amit a házára tettem, jelzett, hogy most épp otthon van. Akkor beszéltem vele először és utoljára. Nézzük hát.

Sirius a halántékához emelte pálcáját, és a belőle kiszívott ezüstös szálat a merengőbe helyezte, ahol azonnal kavarogni kezdett.

- Hát akkor, csak utánatok - mutatott Sirius a merengő felé.

Legelőször Kingsley hajolt az edény fölé, őt követte Tonks, majd Remus. Mielőtt Ana is az edény fölé hajolhatott volna, Sirius megfogta a kezét.

- Nem hiszem, hogy tartanod kéne tőle - mondta biztatólag, mire Ana biccentett.

A tickalli utca macskaköveit most a magasan járó Nap fényes sugarai perzselték, a templomtorony harangja pedig ebédre hívta az ott lakókat. Pont azzal a házzal szemben álltak, ahol egy hónapja megfordultak, de azt még nem lepte be sem a borostyán, sem semmilyen más gaz. A fiatal Sirius sietett ki házának kertjéből, fekete-ezüst talárja elegánsan simult tökéletes testére. Már ekkor is vállig érő, fekete haj keretezte kissé gőgös, de szép vonású arcát. Magabiztos léptekkel közeledett a vele szemben lévő ház bejárata felé, a többiek pedig követték, s a tornácon állva figyelték, ahogy Sirius bekopog az ajtón. Ana szétnézett, míg a válaszra vártak, és elszörnyülködött mikor a bejárati ajtó két oldalán egy-egy kitömött fekete párducot pillantott meg. Nem volt ideje szóvá tenni a dolgot, ugyanis ekkor kinyílt az ajtó, és egy távoli hang szólt ki a házból.

- Gyere csak be, fiam! Már vártalak.

Az emlék-Sirius, majd utána a többiek sorra vonultak be a tágas helyiségbe. Az arany bútorzat ízléstelen töménysége bántotta Ana szemét. A lány, miután jobban körülnézett, úgy érezte, hogy egy orvvadász lakásába csöppent. Mint holmi trófeák, a falakról különböző vadállatok preparált fejei ordítottak némán a látogatókra, s Ana egészen kicsire húzta össze magát, mert az a kellemetlen érzése támadt, hogy minden állat őt nézi és átkozza tekintetével. A szoba közepén, hatalmas étkezőasztal kapott helyet, körülötte egy tucatnál is több szék volt felállítva, mintha gyakori fogadások színtere lenne a kereskedő háza. Az üresen tátongó kandalló előtt egy oroszlán kiterített bőre feküdt, amin az állat feje eltátott pofával nézett az érkezőkre, mintha fel akarná őket falni.

Az emlék-Sirius elkanyarodott balra, egy dolgozószoba felé, ahol Alexander üldögélt keresztbe tett lábakkal egy alacsony, kerek dohányzóasztalnál. Elegánsan hátranyalt, fekete haja és szürke hajszálcsíkos öltönye mugli üzletemberre emlékeztette Anát. Ránézett az érkezőre, és elmosolyodott.

- Hát végre találkozunk. Alexander Botkin - állt fel, és kezet nyújtott Sirius felé, majd rögtön vissza is ült a helyére. - Foglalj helyet - mutatott a vele szemben lévő székre.

A szobában lévő magas polcok roskadoztak a rajtuk pihenő, ősréginek kinéző lexikonok alatt. Némelyik olyan vastag volt, mint Ana dereka és olyan elnyűtt, mint Sipor rongyai. Egy óriási üvegvitrinben, mindenféle, közönségesnek kinéző, de a lány sejtése szerint, nagyon is mágikus erővel bíró tárgyak sorakoztak. A földre terített méregdrága perzsaszőnyeg sírt a ráhelyezett dohányzóasztal és a két szék súlya alatt, ahogy megtörték a gondos munkával szőtt finom szálakat.

Ana most a férfi arcát kezdte tanulmányozni, és elkönyvelte magában, hogy Siriusnak igaza volt. Az itt ülő ember ötven éves lehetett, legalább tíz évvel idősebbnek nézett ki, mint tizenöt évvel később, amikor Ana látta futólag. Szikrázó kék szemei áthatóan figyelték Siriust, s Ana biztosra vette, hogy a férfi többet tud róla, mint hinnék.

- Nem könnyű magát utolérni - jegyezte meg Sirius. - Már hónapok óta...

- A nyomomban vagy. Szerencse, hogy riasztóbűbájt tettél a házamra, nemde? - kérdezte egy ravasz mosoly kíséretében, miközben hanyagul, de mégis elegánsan könyökölt széke karfájára. Tenyerét, mintha egy láthatatlan gumilabda lenne benne, folyamatosan ki-be nyitotta.

- Honnan tudta, hogy követem? - Siriusnak a szeme sem rebbent.

- Régi motoros vagyok már, bár ez talán annyira nem látszik rajtam. És még azt is tudom, hogy te ki vagy, Sirius Black. Ismertem pár Blacket, de te határozottan másnak tűnsz.

- Ezt elismerésnek veszem - mondta hűvösen.

Alexander fürkészve mozgatta szemét a fiatal Siriuson, mintha olvasni tudna belőle.

- Ami pedig az utolérhetetlenségemet illeti - folytatta végül -, az így van rendjén, kedves fiam. Tudod, az én szakmámban, jobb kerülni a feltűnést. Dohányzol?

- Néha - felelte Sirius, s máris előtte termett egy doboz cigaretta, egy öngyújtó és egy hamutál. - Hogy érti, hogy jobb kerülni a feltűnést? Maga egy kereskedő, nem igaz? - vette a szájába a cigarettát, és meggyújtotta.

- Én a pipázás híve vagyok, Sirius - mondta, mintha meg sem hallotta volna Sirius kérdését. Előkészítette a pipáját és azok tartozékait: a dohányt, a pipatartót, szárkefét, hamutálat, majd elkezdte megtömni a pipafejet. - Az egész olyan szertartásos. Szépen előveszek minden kelléket, és lépesről-lépésre haladva adom át a végén magam a dohányzás nyújtotta élvezetnek. Nem szeretek kapkodni, abból csak a baj van. Lassú víz, partot mos. De hogy a kérdésedre is válaszoljak, igen. Én amolyan kereskedő-féle vagyok. De amikkel kereskedek, azokról nem kell mindenkinek tudnia.

- Mikkel kereskedik?

- Mindennel. Bájital, méreg, elátkozott tárgyak ellenségekre, nagyhatalmú ősi ereklye... Van esetleg valami, ami érdekel?

- Egyelőre semmi. Más miatt jöttem.

- Albus Dumbledore parancsára.

- Ismeri?

- Személyesen nem. De sokakat ismerek, akik viszont igen.

Alexander meggyújtotta a pipát, mélyet szippantott belőle, pont akkor, amikor Sirius elnyomta az övét. Olyan eleganciával szívta a pipát, mintha egész életében ezeket a finom mozdulatokat gyakorolta volna.

- Mit óhajt tudni Dumbledore?

- Arra kíváncsi, hogy hogyan viszonyul a feltörekvő sötét erőkhöz.

Alexander felnevetett. - Csak nem azon aggódik az öreg igazgató, hogy ennek a Nagyúrnak és a csatlósainak - hogy is hívják őket? Halálfalók? - fogok beszállítani akármit is?

- Attól tartunk, hogy a maga által árusított veszélyes mágikus tárgyak rossz kezekbe kerülnek! - csattant fel Sirius indulatosan. - Az ország és a világ jövője a tét!

- Higgadj le, fiam - Alexander csak mosolygott, és eddig keresztbevetett lábait most egymás mellé zárta. Sirius visszaereszkedett a székébe. - Először is: én szabadúszó vagyok. Nekem nem parancsol se Dumbledore, se Millicent Bagnold, de még ez a Sötét Nagyúr sem. A portékáimat annak adom el, akinek akarom, annyiért, amennyiért akarom.

Sirius közbe akart szólni, de a férfi felemelte mutatóujját, hogy hallgasson.

- Viszont akár hiszed, akár nem, nem szeretném, hogy a világ a feje tetejére álljon. Bár jómagam nem vagyok angol, szeretem Angliát, és nem szeretném lángokba borulva látni. Sem dementorok nyálkás ködében.

- De nem áll a mi oldalunkra...

- Szeretek kimaradni az események sűrűjéből, pártatlanul nagyobb az esélyem a túlélésre - na nem mintha félnék bárkitől is - így valószínűleg hosszú időre eltűnök innen.

- Megfutamodik? - A fiatal Sirius igencsak lobbanékony természet volt. - Ahelyett, hogy mondjuk azokat a tárgyait, amik a hasznunkra lehetnének a háborúban...

- Csak nem azt kéred, hogy adjam át az én féltve őrzött kincseimet, hogy elpazaroljátok a kis háborútokra? - kacagott fel. - Soha! - dőlt előre a széken, s arca a beszélgetés alatt most először váltott át barátságosból egészen ijesztőbe. - Fel sem tudod fogni, mennyi munkám és energiám áll ezekben! A nundu leheletet talán az Abszol úton vettem? Nem! Vagy a mantikór bőrt? Nem, édes fiam. Ezekért én megszolgáltam, és ha felperzselik is a Földet, a két szép szeméért nem adom senkinek! - visszadőlt a székbe, és újragyújtotta pipáját. Hangja ismét nyájasan csengett. - Mint mondtam, annyit tudok tenni, hogy eltűnök innen, és nem üzletelek Angliában. Az Egyesült Államoknak úgyis nagyobb a piaca.

- Miért? Ha egy halálfaló jönne és meg akarná venni a mantikórbőrt, ami sebezhetetlenné teszi, eladná neki? - Sirius felháborodásában már kiabált a kereskedővel, aki csak szemtelenül mosolygott.

- Minden további nélkül. Természetesen, ha megfizeti az árát. Elvek! A magamfajtának az olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. Ahhoz túlságosan kapzsi vagyok. Bár nyugtasson a tudat, hogy engem elég nehéz megfizetni.

- És ha nem megvenni akarják, hanem elvenni? Voldemort nem üzletel, hanem meggyilkolja magát, és elveszi, ami neki kell. Mit csinál, ha a torkának szegezi a pálcát? - Sirius olyan hirtelen sebességgel rántotta elő pálcáját és fogta rá Alexanderre, hogy Anának felfogni sem lehetősége. - Mondjuk így?

A férfi felnevetett. Csettintett egyet, mire Sirius kezéből eltűnt a pálca, mintha köddé vált volna.

- Hogyan...

- Fiam... Korábban kell felkelnie annak, aki engem el akar tenni láb alól - mellényzsebébe nyúlt, kihúzta onnan Sirius pálcáját, és visszaadta neki. - Meg tudom védeni magam, annak ellenére, hogy csak egy üzletember vagyok.

- Akkor mondja, mije van még? Megveszem! Egy rakás aranyam van.

- Tetszel nekem, fiú - hunyorogva vizslatta Siriust a pipafüstön keresztül. - Bátor, elszánt, vakmerő és minden bizonnyal tehetséges. Gyere velem, legyél a segédem! Jobban élnél, mint azt valaha is gondolnád. Olyan kalandokban lehetne részed, mint csak keveseknek. Beutaznánk a Földet, s közben olyan tudás birtokába juthatnál, amiről eddig álmodni sem mertél. A világ a lábaink előtt heverne.

Sirius egy pillanatig habozott, úgy tűnt, elgondolkodtatta az ajánlat. - Nem lehet, most nem. Nekem itt kell harcolnom.

- Erre a válaszra számítottam - előrehajolt, és átható pillantással nézett Sirius szemeibe. - Nemes a lelked, fiú, akármennyire is igyekszel titkolni. De rád itt csak sötétség vár. A jövőd itt olyan fekete, mint a neved.

A levegő megfagyott körülöttük, és hiába volt ez csak egy emlék, Anát így is kirázta a hideg. Gondolta, ezzel a többiek is így lehettek. Biztosan érezte, hogy ez egy különleges képességekkel megáldott varázsló. Volt benne valami bizalomgerjesztő, de mégis félelmetes. Valami, ami óvatosságra intette őt. Sirius pislogás nélkül nézett farkasszemet Alexanderrel, mire az újból megszólalt.

- Az ajánlatom még egyszer és utoljára megismétlem, de előbb gyere, hadd vezesselek kicsit körbe. Hátha attól megjön a kedved.

Sirius érdeklődve követte a férfit abba a helyiségbe, amin nemrég keresztüljöttek. A férfi zakóját hátralibbentve csípőjére tette kezét, miután megállt a kiterített oroszlánbőr előtt, és ámulattal nézte trófeáját.

- Talán rájöttél már, hogy az egyik kedvenc hobbim a vadászat. Mágikus állatokkal csak a negyedik besorolás, vagy az fölött foglalkozom. A nem mágikusoknál is azt szeretem, ha minél vérszomjasabb. Imádom, mikor ott állok egy nagymacska előtt, a vérem úgy lüktet a fülemben, hogy majd szét pattan... és akkor támad. Nálam meg nincs egyéb, csak egy mugli tőr... Hát igen, csodálatos érzés diadalmaskodni egy másik csúcsragadozó felett. Téged érdekel a vadászat, Sirius?

- Nem igazán - felelte, miközben végigsimított egy tigris fején. - Én nem szívesen ölnék ártatlanokat.

- És ha az élete múlna rajta? - Sirius nem válaszolt. - Na ugye.

- Maga nem véletlenül kerül oda.

- Nem, de nem is mindig ölési szándékkal megyek. Általában csak összefutom ezekkel az állatokkal. És hát, nyilván mentem a saját bőröm.

Ana egy percig sem hitte, hogy ez igaz lenne, mert akkor nem lennének kitűzve ide ezeknek az élőlényeknek a fejei, mint valami furcsa győzelmi zászló.

- Már meg ne haragudjon, de nem úgy néz ki, mint aki maga alá tudna gyűrni egy tigrist.

Alexander ismét nevetett.
- Bátor és szemtelen. Tudod, fiam, sokszor nem az erőn múlnak a dolgok, hanem a technikán és a taktikán.

- Hogy tudta befogni a nundu leheletét?

- Ha velem tartasz, megtudhatod - azzal megpiszkálta a kandallóban parázsló tüzet, ami újra lángra lobbant.

- Képes pálca nélkül varázsolni. - Sirius ezt nem kérdésnek szánta, szimplán kijelentette.

- Sok mindenre képes vagyok. És a tudásom hajlandó lennék megosztani veled.

- Miért?

- Mondtam már, tetszel nekem. Olyan tűz van benned, amit kár lenne itt hagyni ellohadni.

- Segítsen legyőzni Voldemortot, és aztán szívesen magával tartok!

- Mondtam már, hogy nem! - rivallt rá a férfi. - Mi a válaszod? Velem jössz, vagy itt maradsz elpusztulni?

- Pusztuljak el, ha kell, de nem hagyom magukra azokat, akik fontosak. - Sirius arcából kifutott a vér. - Maga pedig éljen csak tovább a beteges megalomániájának - vetette oda lesújtóan, de a férfi csak derűsen mosolygott rá.

- Minden jót, Sirius!

Sirius kiviharzott a házból, a többiek követték, majd az emlék megszűnt, ők pedig ismét a Grimmauld téri konyhában álltak.

- Ez egy szemfényvesztő - szólalt meg Kingsley egyből.

- Nekem is eszembe jutott - dörgölte az állát Lupin. - De a korára ez sem magyarázat.

- Mi az a szemfényvesztő? - kérdezték a lányok.

- A legilimencia magasiskolája, még Voldemort sem képes ilyen szinten rá. Alig pár emberről lehetett hallani mende-mondákat a történelemben, akik el tudták ezt érni. A szemfényvesztő olyan illúziót tud kelteni a fejedben - és akár egyszerre többekében -, amilyet csak akar, és olyan soká, amennyire csak akarja. Még pálca sem kell hozzá. Sőt, még csak a szemedbe sem kell néznie, elég, ha egy helyiségben vagytok. Nem is csoda, hogy nem akadtál a nyomára. Ők szinte legyőzhetetlenek. Akkor árulta el magát, amikor eltűnt Sirius kezéből a pálca. Legalábbis úgy tűnt.

- A pálca végig a kezében volt? - Anának elkerekedtek a szemei.

- Minden bizonnyal.

- Hogy kerülhet Ana a képbe? - törte a fejét Tonks, majd hirtelen, mintha fény gyúlt volna elméjébe. - Látott titeket. A múltkor. Tickallban.

- Igen - erősítette meg Ana is. - Ott hagytam el a levelet, most már egészen biztos. És ő találta meg. Abból pedig könnyen rájött, hogy ki vagyok.

- Na, de mit akarhat, most?

- Ez az egymillió galleonos kérdés. Mit akar most?

- Pénzt? - tippelt Tonks.

- Nem hiszem. Valószínű, gazdagabb, mint Krőzus.

- Viszont, azt is mondta, hogy kapzsi.

- Meg kell várnunk, míg újra felbukkan, addig nincs mit tenni - zárta le a témát Sirius.

Ebben mindenki egyetértett. Várni kell, míg a szemfényvesztő újra felbukkan. Tonks és Kingsley hazamentek, a Grimmauld tér tizenkettő lakói, pedig hálószobáik felé vették az irányt.

- Ugye ma már nem mész Csikócsőrhöz? - reménykedett a lány.

Bár már főleg a szobájában aludt a férfi Anával, néha még lekívánkozott Csikócsőrhöz. Amíg Ana távol volt, addig pedig Sirius megint a legtöbb éjszakáját a hippogriffel töltötte.

- Nem. Ma beérem csak veled - ugratta a varázsló, és felkapta a boszorkányt, hogy a szobába vigye.

- Nem bántad meg? - kérdezte Ana a férfit, miközben feltett egy Queen lemezt a lejátszóra.

- Hogy nem mentem Alexanderrel? - Sirius egy percig nem szólalt meg. - Az Azkabanban ülve, volt egy olyan pillanatom, amikor megbántam.

- Csak egy pillanat?

- Igen. Az a tudás, ami neki van egészen biztosan feketemágiából származik. Én abból nem kérek.

- Nemes a lelked, fiú! - ismételte Ana Alexander szavait, és átölelte a varázsló derekát. - Látod, nem is volt olyan unalmas ez a szülinap. - Sirius csak fáradtan mosolygott, és a füle mögé igazította a boszorkány haját.

- Nem félsz?

- Azt mondtad, hogy nem kell.

- Azt mondtam. De attól még félhetsz.

- Annyi mindentől kéne félnem, hogy néha úgy érzem, már nem is félek semmitől. - A varázsló mellkasára hajtotta a fejét. Amíg ez a szív dobog és ő hallgathatja, addig bármilyen nehézséget elvisel, gondolta magában, és szorosabban ölelte a férfit, ujja az oldalát cirógatták.

Sirius a lány tincsivel játszott és a pillanatnyi békesség, ami most a lelkében szétterült, régi, elfeledett ismerősként üdvözölte. Talán ez volt élete legszebb születésnapja.

Ha tetszett a rész, nyugodtan hagyj nyomot magad után valamilyen formában :) Ha nem tetszett, azt is megírhatod :)