- Sirius! Sirius! - szólítgatta Ana a tükröt, de a férfi nem jelent meg benne.

Még mindig haragszik, gondolta Ana, és a tükröt mellkasának szorítva sétált tovább a Marcusszal megbeszélt helyszínre. A lámpaoszlopokon már kigyúltak a fények, és Párizs utcái most egy másik arcukat mutatták. A sarki zöldséges kókadozó articsókái a szemetes mellett hajtották álomra a fejüket a hajnali kukásautó érkezéséig. Míg Madame Collignon leszámolta az aznapi bevételt, addig Monsieur Collignon az üzlet rolóját lehúzva üzente Párizs népének, hogy már csak másnap találkoznak újra. Elhalkuló autók zaja hoztak nyugalmat a városra, megszűnt a zsúfolt forgatag, a színes kavalkád. Viszont az evőeszközök csattogása és a poharak csörömpölése még jó darabig hallható volt, és bármelyik étterem vagy kávézó színes falevelekkel tarkított teraszán ihatott a megfáradt ember egy jó pohár burgundit. Párizs hamarosan elaludt, és álmát - mint egy gondos édesanya, ki gyermekeit fektette ágyba - őrizte a Sacré Coeur bazilika, a város fölé magasodó Montmartre tetején.

Két hete tartott már minden idők legnagyobb nemzetközi mágus kongresszusa, és Ana, ha értékelnie kellett volna az elmúlt időszakot, azt mondta volna: Nehéz kezdés után, izgalmas folytatás. Hiába komoly, vezető beosztású varázslók és boszorkányok gyűltek itt össze, a kulturális különbségeket a kezdetekben alig lehetett kiküszöbölni. Míg a német az asztalra csapott, hogy Gehen wir Arbeiten!, addig a spanyol legyinett Mañana!, és hátradőlve székén tovább olvasta az újságot. Az olasz meg! Előfordult, hogy délig be sem ért, és ha mégis, rövid idő után Siesta!-t kiáltott. A francia, aki az etikett elkötelezett híve volt, fogta a fejét a többi nemzet lezserségét látva, míg a flamand megsértődött, mert a szünetben franciául mertek szólni hozzá. Ana pedig igazi brithez méltó nemesi jómodorral próbálta kordában tartani a megjelenteket.

Ilyen fejetlen környezetben teltek az első napok, míg végül aztán a káoszból kezdett valamiféle rendszer születni, és az érdemi munka is elkezdődhetett. Bár az első hét teljesen lefárasztotta, és szinte csak aludni járt kijelölt szálláshelyére, Ana mégis élvezte, hogy itt lehet. Nagyrészt az ő munkájának gyümölcse érik be ezekben a hetekben. Bár mindennél jobban hiányzott neki Sirius, mégsem tagadhatta maga előtt a tényt, milyen boldoggá teszi, hogy kiszabadult a Grimmauld téri ház nyomasztó falai közül. Boldogságával együtt azonban a bűntudat is lelkébe költözött, hisz tudta, a varázslónak egyelőre még nincs kiút onnan.

- Sirius! - próbálkozott ismét egy félreeső árkád alatt, de a tükörben csak saját magát látta. Szemét lesütve táskájába rejtette az eszközt, majd lépteit megszaporázva, kesztyűs kezét talárja zsebébe süllyesztve haladt tovább az úton.

Éjszaka egyedül mászkálnia még itt, Párizsban sem volt tanácsos, de mit tegyen, ha egyszer imádja a város éjszakai arcát bámulni. Marcusra gondolt, aki már biztos a helyszínen van és előkészített minden szükségeset. A férfinek - mivel ebből a projektből kivették a katonai egyezményt - nem is kellett volna olyan sűrűn Párizsban tartózkodnia, mint amennyit ténylegesen ott volt. Heti négyszeri zsupszkulcsos utazás Anát biztosan kikészítette volna, hisz azt az egyet is alig bírta, amivel idejöttek. Marcuson viszont sosem látszott semmi olyasmi, ami arra utalt volna, hogy kellemetlenséget okozna neki ez a fajta helyváltoztatás. Szerencse, hogy a férfi Amelia unokaöccse, más főnök nem biztos, hogy jó szemmel nézte volna elmaradozását a Minisztériumból. Bár Amelia nem volt a Főnix Rendjének tagja, tudott működéséről, és támogatásáról biztosította őket.

Ana betért egy szűk kis utcába, és megállt egy mugli mosodának kinéző üzlethelyiség előtt, aminek ajtaján nagy betűkkel a Temporairement fermé pour problémes techniques (Műszaki okok miatt átmenetileg zárva) felirat volt olvasható. A tábla már több éve ott lógott, de a muglikat ez szemmel láthatóan nem zavarta. A lány benyitott az ajtón, s ahogy azt sejtette, Marcus már ott várt rá.

- Szia, Ana! Felkészültél? Mindent előkészítettem. Gyere! - invitálta a boszorkányt egy belső helyiségbe. - Először is, az a legfontosabb, hogy az érzékszerveid legyenek nagyon kifinomultak, és ez a gyakorlóterem, pont ebben fog segíteni. Ilyen terem egyébként otthon, Londonban is van, ott is fogjuk majd tudni használni.

Ana mindig meglepődött, milyen hivatalos stílusba ment át Marcus magatartása, ha munkájáról volt szó. Nincs mosoly, nincs pihenés, csak a feladat van, amit tökéletesen kell elvégezni. A lánynak kétsége sem volt afelől, hogy Marcus nem lesz sem elnéző, sem engedékeny vele. És egy gyakorló óra sem csap át szenvedélyes szeretkezésbe. Ana pont ezek miatt választotta őt Sirius helyett.

Marcus a terem közepére vezette a lányt, és miközben bekötözte a szemét, elmagyarázta mi lesz a dolga.

- A feladat nagyon egyszerű. Végig kell menned itt. Közben a terem egyes pontjairól különböző zajokat fogsz hallani. Ha beazonosítottad a zaj forrását, küldj arra egy piros fénycsóvát. Az, hogy bekötöttem a szemed, segít abban, hogy a hallásodra támaszkodj. Egy kör tíz lövés, aztán kezdjük elölről. Hajrá!

Marcus ellépett a lánytól, és Ana minden erejével arra koncentrált, hogy abba az irányba küldje a fénycsóvát, amerről a hangot hallotta. Ez nem is volt olyan könnyű feladat, nem is sikerült mindig eltalálnia a megfelelő szöget, de az is előfordult, hogy túl későn reagált.

- Sajnos ebben a körben is meghaltál - közölte Marcus a harmadik forduló után.

- Szuper - dörmögte a lány. - Mennyit hibáztam?

- Négyet. Ez már mondjuk jobb, mint az első kör, de fejlődésről, majd csak a húsz-harmincadik kör után beszélhetünk. Ne aggódj, senkinek sem megy ez egyből. Koncentrálj jobban, lélegezz mélyeket. Hidd el magadban, hogy jó vagy és bárkit legyőzhetsz.

Ana bólintott, próbált teljesen elvonatkoztatni attól, hogy mennyire zavarja bekötött szeme. Maga elé képzelte, hogy sarokba szorít egy halálfalót és diadalmaskodik fölötte. Nagyon akarta, hogy így legyen. Erős akart lenni, akit nem lehet csak úgy legyőzni. Hallott bokorzörgést, halk lépteket, pálca suhogását, hangot, ami varázsigét dörmög. A köröket már nem is számolta, és azt, hogy az idő mennyire eljárt felettük is csak abból tudta, hogy Marcus felhívta rá a figyelmét.

- Ideje mennünk. Holnap folytatjuk, és kicsit nehezítünk a dolgon. A végére már elég jól belejöttél. - A férfi végre elmosolyodott.

- De még mindig nem tökéletes - csüggedt a lány.

- Ne várd, hogy rögtön az legyen. Gyakorlat teszi a mestert, ugye. Elég jók a reflexeid, ahogy megfigyeltem, nálad sokkal rosszabbak is váltak már kiváló aurorrá.

- Csakhogy nekem nincsenek éveim, hogy megtanuljam.

- Nem is lesz szükség évekre. - A férfi hangja komolyan csengett, ami megnyugtatta Anát. - Gyere! Sétálni szeretnél? Mert akkor elkísérlek.

- Igen, köszönöm. - Azzal kiléptek a helyiségből, hogy Ana szálláshelye felé induljanak.

- Hogy haladnak a tárgyalások?

- Most már egész jól. Mindenkinek sikerült felvenni a ritmust, és láthatóan komolyan is veszik a munkát. Minden részleg keményen dolgozik. Nagyon bízom benne, hogy tudjuk tartani a menetrendet és nem lesz csúszás. Otthon is minden rendben?

- Úgy tűnik igen. Gilbert a kezdeti nehézségek ellenére elég jól boldogul a helyettesítéseddel. Mondjuk, nincs is más számottevő projekt otthon. Caramel még mindig paranoiás őrült, és Umbridge-dzsel hozzák a nevetségesebbnél nevetségesebb oktatásügyi rendeleteket.

- Tudom, Sirius mondta. - Marcus kérdőn nézett rá. - Van egy alternatív módunk a kommunikációra. Igaz, három napja nem beszél velem. - Ana nem tudta, hogy miért mondja ezt el a férfinak, csak kikívánkozott belőle. Egy jó ideje Siriuson kívül nincs más, akinek ki tudná önteni a szívét. Erre most ő sem áll szóba vele.

- Remélem, nem miattam.

- De, attól tartok miattad - sóhajtott. - Valahol megértem őt, de...

- Lehetne ő is megértőbb?

- Igen. Valamiért azt gondolja, hogy mivel ő bűnhődik ártatlanul, majd tizennégy éve, akkor hadd alakuljanak úgy legalább a mi dolgaink, ahogy ő akarja. És legtöbbször engedek is neki, de mindenben nem tudok. Közben meg megszakad a szívem érte.

- Elhiszem. Az, amin neki kellett keresztülmennie... én biztosan beleőrültem volna. Akárhogy is alakultak a dolgok köztünk - és tudom, hogy miattad nem szívlel engem - nem tudom őt nem tisztelni.

Ana Marcusra nézett, meghatódott a férfi szavain. Igazán nemes lelke lehet, mert Sirius tényleg lehetetlenül viselkedik vele. Pontosabban levegőnek nézi.

- Ő akart tanítani engem párbajozni. De én tudom, hogy nem tudnék koncentrálni a közelében. És muszáj megtanulnom jól harcolni. Mikor elmondtam, hogy inkább téged kérnélek meg, hát... nem reagált túl jól. Amúgy is nehéz neki a bezártság és a semmittevés, ráadásul már Harryvel sem tud beszélni... És még én is elárulom. Legalábbis ő így érezheti.

- Hát gyakorolj vele is.

- Félek arra meg úgy fog gondolni, hogy csak sajnálatból kérem a segítségét. Nem egyszerű eset. - Ana nagyot sóhajtott. - Sajnálom, hogy ilyen kellemetlenné alakult ez a helyzet. És azt is, hogy rám kell felügyelned, és miattam nem alakíthatsz ki egyelőre te sem semmilyen kapcsolatot.

- Emiatt ne fájjon a fejed. Eddig sem volt túl sok hosszútávú kapcsolatom, szóval... kibírom, ha még várnom kell. Na meg, amúgy sincs más, aki komolyan érdekelne - mosolygott a lányra. - Bár azt nem tagadom, hogy lenne pár lány, akivel szívesen randiznék néha-néha.

- Randi alatt itt most nem randit értesz, ugye? - kétkedett a lány, mire Marcus elnevette magát.

- Nem. Vagyis csak a randi egy bizonyos részére gondolok.

- Hát, ha van olyan lány, aki szívesen randizik így veled, ahogyan te gondolod, akkor hajrá! - nevetett Ana is.

- Az a baj, ha kiderülne, az egyikünkre se vetne túl jó fényt.

- Te jó ég, ez igaz! Főleg ha valami Rita Vitrol-félék fülébe jutna. - Ana elkedvtelenedett ebbe belegondolva. Bár csak pletykaszinten voltak ők egy pár, de ha Marcust valaki együtt látná egy másik lánnyal, akkor a férfit csélcsap szoknyapecérnek, Anát pedig egy szánalmas egyedülállónak bélyegeznék, aki minden bizonnyal vénlány marad. - Sajnálom. Ezt is.

- Mondtam, hogy emiatt ne bánkódj. - Kis szünetet tartott, majd hozzátette: - Ha van valami, ami irigylésre méltó Sirius sorsában, az te vagy.

Ana zavarba jött a varázsló utolsó mondatától, nem is tudta, mit válaszolhatna rá. Mióta Marcus előtt nyilvánossá vált a Siriusszal való kapcsolata, nem közelített felé úgy, amiért a lány igazán hálás volt, és remélte, ez nem is fog változni.

- Mi a helyzet a szüleiddel?

- Semmi. Meredith másnapi levele óta nem tudok róluk semmit. - Anának összeszorult a torka. Unokatestvére levelét azóta sem találta meg, pedig olyan sokat jelentett neki.

- Biztos, hogy ne beszéljek apáddal? Rám lehet, hogy hallgatna...

- Nem. Jöjjön csak majd rá magától. - Ana hangja határozottan és szigorúan csengett. Azt akarta, hogy apja bűnhődjön azért, amiért nem állt ki mellette, és az egész család előtt megalázta. - Úgy jobban fog neki fájni.

Anának eszébe jutott édesanyja, aki a történtek óta szintén nem kereste, ami még apja viselkedésénél is jobban bántotta. Némán baktattak még pár utcát, mire Ana szálláshelyéhez értek.

- Tudod, hogy bármiben számíthatsz rám, igaz? - tette a férfi a boszorkány vállára a kezét.

- Igen, és nem is tudom, hogy köszönjem meg. Néha úgy érzem, kihasznállak...

- Nem kell ezt érezned. Tényleg szívesen segítek.

- Köszönöm. Marcus! - szólt utána Ana, mikor a férfi már hátat fordított. Gondolta  megemlíti neki különleges képességét, hátha abban is a segítségére tudna lenni, hogyan aknázhatná ki jobban. De egyelőre még mindig tartott tőle, és inkább párbajozni szeretne jól megtanulni, így elvetette a gondolatot. - Nem érdekes. Menj csak. Holnap találkozunk!

Marcus elbúcsúzott, Ana pedig felment a szobájába. Leült ágya szélére és bár tudta, elég késő van, mégis elővette a tükröt.

- Sirius! - Ana heves szívdobogással várta szerelme felbukkanását, de hiába. - Szeretlek! Jó éjszakát! - A tükröt ágya fejtámlájának támasztotta, majd ő is álomra hajtotta a fejét.

☆☆☆

Másnap Ana minden gondját feledni akarta, és úgy döntött, nyakába veszi a várost, amire eddigi itt tartózkodása alatt a rengeteg munka miatt nem volt lehetősége. Nem akart sem a családjára, sem a durcás Siriusra gondolni, háborúra meg végkép nem. Ma csak jól akarta érezni magát, és gyönyörködni a városban. Gitárját a vállára dobta, majd hetyke francia sapkáját ferdén - ahogy azt kell - fejére helyezte, majd kezében egy fényképezőgéppel felkerekedett.

Bár már igencsak benne jártak az őszben, az időjárás ezen a napon gyönyörű volt Párizsban, ami segített megőrizni Ana jó hangulatát. Mivel szállása a Montmartre lábánál helyezkedett el, úgy döntött, felsétál a tetejére, közben pedig megreggelizik valahol. Kávéja kortyolgatása közben kamerájával próbálta megörökíteni a montmarte-i reggelt. A művészek közül, ki-ki felállította a maga standját, amin legbecsesebb alkotásaikat tették közzé, hogy odavonzzák velük a műkedvelő turistát. Míg rájuk vártak, hullott a forgács, ahogy kihegyezték az előző nap megkopott ceruzavégeket, amiket aztán fém tartójukba gondosan sorakoztattak fel. A festő ezalatt ecseteit vette számba, s azt, amelyiknek már foghíjas volt sörtéje vége, egy könnyű mozdulattal lökte a kukába félre.

Ana a reggeli végeztével lefelé szánkázott a Sacré Coeur előtti, mindig zöld park lépcsőin, s ahogy leért az aljára, újra kattintotta kameráját. Tudta, hogy majd az itt készült képen turisták százai fognak nyüzsögni, akik élvezik a napfényben úszó őszi Párizs vendégszeretetét. Megnézte a Moulin Rouge épületét, ami az éjszakai élet szimbóluma, majd felszállva Pigalle állomásán, a mugli metróval egészen a Concorde-térig utazott.

Lábai a Szajna felé vitték, hogy láthassa, ahogyan a folyó lassan nyaldossa az őt körülölelő beton árkot, a rajta ringó hajók pedig unottan csorognak lefelé, míg a rájuk tűzött francia lobogókat könnyed őszi szellő lebegtette meg. Ana egészen a III. Sándor-hídig követte figyelemmel a folyón zajló történéseket, hogy aztán a hídon átkelve, az Invalidusok házában gyönyörködve, majd azt is megörökítve, egy padra telepedjen, s az időközben fejében megszülető új dalt kezdje játszani gitárján.

Hiába szórta a Nap szikrázó sugarait, október közepe lévén egy helyben ülve, azért könnyen átfázik az ember. Így hát Ana is hamarosan továbbállt, hogy felsétálva a Champs Elyesées-re, az úton hömpölygő tömeggel ismét a Concorde-tér felé vegye az irányt. A téren keresztülvágva érkezett meg egy számára oly kedves üzlet kirakatáig. A Rue Cambon 31-es szám alatt Coco Chanel mugli ruhákat árusító butikja előtt állt, amiből jól tudta, hogy egy titkos ajtón keresztül maga a mennyország várja. Pár perccel később pedig már a legújabb Chanel talárkollekciók között válogatott, és jópár galleonnal szegényebben hagyta el az üzletet. Végül is szüksége van új talárra, hisz vezetőként elegánsan kell kinéznie, pláne itt. Becses szerzeményével a hóna alatt tért be az elegáns Camélia étterembe ebédelni, lakomája végeztével pedig megivott még egy pohár Martinit. Miután számláját kifizette, hagyott még pár frankot borravalóként, majd összeszedte holmiját, s közben további programján törte a fejét. A Notre Dame- hoz még szeretett volna ellátogatni, mielőtt Marcusszal találkozna, de haza is kéne előtte ugrania, ezért lehet, hogy a gyorsabb haladás érdekében hopponálva kéne közlekednie...

- Elnézést, kisasszony! - Ana úgy elmerült a gondolataiban, hogy a bejárati ajtón kifelé menet észre sem vette, hogy jönnek vele szemben, így egyenesen nekiütközött az egyik érkezőnek, és az eleséstől csak annak karjai mentették meg.

- Én kérek elnézést, túlságosan a gondolataimba merültem. - nézett Ana zavartan figyelmetlensége áldozatára. - Kérem, ne haragudjon.

- Nem történt semmi kellemetlenség, sőt! - jött a válasz egy kacsintás kíséretében.

- Nos, akkor, viszlát! - Ana hátat fordított az idegennek, s folytatta eltervezett útját a Notre Dame székesegyházhoz.

A gótikus épület már sokadjára nyűgözte le, és arra gondolt, hogy milyen zseniális is a mugli építészet. Leszámítva az unalmas lakóházakat, és az egyre több helyen burjánzó felhőkarcolókat. A hatalmas épület mellett az ember egészen aprónak és jelentéktelennek érezheti magát. Ana azon gondolkodott, befejezik-e valaha a székesegyház két tornyát, majd elővette fényképezőgépét egy portréra, amikor egy galamb pottyantott a vállára.

Remek, húzta el a száját, ezek szerint ez volt a jel, hogy ideje indulnia. Pálcáját nem akarta a tömegben elővenni, így egy papírzsebkendővel próbálta megoldani a dolgot. Pár perccel később pedig már indult is a szállására, hogy lepakolja holmiját, és egy rövid pihenő után újra gyakorolni induljon Marcussal.

Ahogy az ágyra dobálta cuccait, hallotta, hogy a nevén szólítják.

- Sirius! - kiáltotta boldogan és magához ragadta a tükröt. - Már nem haragszol?

- Azt hiszem - mondta még kissé mindig durcás hangnemben.

- Figyelj - kezdte a lány -, tudom, hogy rosszul érint, de ha ketten vagyunk nem tudok úgy koncentrálni a feladatra, mert a jelenléted... azt hiszem, tudod. - Ana mosolygott, és a férfi szája is valami hasonló ívet készült felvenni. - De az Imperiust folytathatnánk tovább, mint régen.

- Az Imperiust? - Sirius most már leplezetlenül vigyorgott. - Akkor rávehetnélek egy-két dologra...

- Hé, nem ér visszaélni a helyzettel!

- Ezt bízd csak rám - vigyorgott tovább. - És most már nem gondolhatod meg magad. Lődd csak szét a bájgúnár képét, nekem meg marad az Imperius. - Sirius az állát dörgölte, mintha épp azon törné a fejét, hogy miket fog kitalálni.

Anának nevetnie kellett a varázslót nézve, és boldog volt, hogy újra szent a béke. Miközben elkezdett készülődni a Marcussal való találkozásra, a tükröt íróasztalára állította, és úgy mesélte el az elmúlt pár napját.

- ... aztán persze nem tudtam megállni, és vettem egy újat magamnak... Ez meg azt hiszem, mehet a mosásba... - jutott eszébe a galambpotyadék - aztán ettem egy isteni ebédet a Cameliában... - Ana elhallgatott.

- Mi a baj? - kérdezte Sirius.

Ana épp a levetett talárja zsebeit ürítette, mikor egy pergamen akadt ujjai közé. Kibontogatta, és ahogy ránézett, szemei elkerekedtek. A pergamenben elképedve ismerte fel Meredith levelét.