Ana első gondolata az volt, hogy Csikócsőr szobájába megy felkelteni Siriust, de amint a folyosó végére értek, látták, hogy fény szűrődik ki az alagsori konyhából, így arra vették az irányt. Benyitva először Remust pillantották meg, aki félmeztelenül ült az egyik széken, míg vele szemben Sirius próbálta a vérfarkas frissnek tűnő sebeit ápolni. A férfi keze megállt a levegőben, amint a belépő párosra emelte tekintetét. Arca döbbent kifejezést vett fel, Ana és Marcus pedig hasonlóan meglepődtek a fáradt, gyenge és meggyötört ábrázatú Remust látva.

- Uram isten, Remus! Te... jól vagy? Mi történt?

- Volt egy kis összetűzésem egy másik vérfarkassal. De megmaradok - húzta erőtlen mosolyra a száját.

- Mivel tisztítod a sebeit? - kérdezte Marcus Siriustól, aki erre felvonta a szemöldökét.

- Körömvirág kivonatba áztatott varangyepével - felelte kelletlenül.

- Az valóban sokat segít a vérfarkas okozta sérüléseken, de ha a varangyepét aloe vera és varázsdió keverékében áztatod, az még jobb. A kettő elegye sokkal nagyobb fájdalomcsillapító hatású, és gyorsabban húzza össze a sebeket.

- Ezer éve ezt használjuk a sebeire - válaszolta a kelleténél egy fokkal élesebben Sirius, majd hozzálátott az utolsó sérülés lekenéséhez.

- Mint mondtam, ez nagyon jó, de amit ajánlottam, az a legfrissebb kutatások eredménye. Az aloe vera mugli növény ugyan, de egyre elterjedtebb a mi világunkban is. Ja, és jobb, ha nem iszik utána alkoholt - mutatott a boros kupákra. - Az alkohol vizet von el a szervezettől, a vérfarkas sérülések gyógyulásához - ugyan úgy, mint az égési sérülésekhez - pedig fontos a hidratáltság.

- Kipróbáljuk, köszönöm, Marcus - fordította fejét Marcus felé Remus. Fáradt arcáról hála volt leolvasható, amit azok felé küldött, akik törődést mutattak irányába.

- És ti? - állt fel Sirius a székből. - Hogy kerültök ide?

Anának - akit kissé sokkolt a sebesült Remus látványa - most jutott csak újra eszébe, hogy tulajdonképpen, miért is jöttek ketten.

- Hívd ide Dumbledore-t, kérlek - kérte a boszorkány. - Lucius Malfoyról van szó.

Sirius bólintott, majd sietve távozott. Alig egy perc múlva tért vissza egy képkerettel, aminek vászna üresen és feketén tátongott.

- Phineas! Phineas! - rázogatta a képkeretet, habár jól tudta, hogy az mit sem ér. - Gyere már vissza az itteni portrédba, te....!

- Micsoda hangnem ez, fiacskám? Mi olyan fontos, hogy felverj az éjszaka közepén?

Ana még sosem látta ezt a festményt, és egyelőre azt sem értette, hogy Sirius miért hozta ide. A korosodó, mogorva férfit ábrázoló portré színpadiasan ásított, és bosszús tekintettel nézett végig a társaságon.

- Azonnal menj és szólj Dumbledore-nak, hogy várjuk a főhadiszálláson. Fontos!

- Mégis hogy gondolod, hogy parancsolgathatsz nekem? Hozzám képest te is csak egy taknyos kölyök vagy és elvárom, hogy...

- Phineas! - dörrent rá türelmét vesztve Sirius. - Nem érünk rá az önérzeteddel foglalkozni! Ha nem tudjuk hasznodat venni, akkor a portréd is megy a szemétbe a többi Black-kacattal együtt!

A férfi sértődötten távozott a képből, a vászon ismét teljesen fekete lett.

- Phineas Nigellus - magyarázta a többieknek. - A valaha volt legellenszenvesebb roxforti igazgató. Egyben az ükapám. A portré párja Dumbledore irodájában van.

Ana így már értette a dolgot, de abban egyáltalán nem volt biztos, hogy a portréalak a segítségükre lesz. Siriust nézte, akin viszont nem látta a kétség nyomait. Amíg várakoztak, Sirius egy kancsó vizet és bort készített az asztalra, majd elővarázsolt annyi kupát, ahányan voltak, a portrét pedig visszavitte a helyére. Pár perccel később tért vissza, pont akkor, mikor felcsaptak a zöld lángok a kandallóban, és a hálóruhás Dumbledore magas alakja lépett ki közülük. A professzoron nem látszott sem bosszúság, sem álmosság a késői ébresztés miatt, csupán kérdőn nézett a társaságra.

- Dumbledore - szólalt meg Ana. - Köszönöm, hogy eljött. Én kértem meg Siriust, hogy szóljon magának, ugyanis volt egy érdekes beszélgetésem Lucius Malfoyjal.

- Hallgatlak. - Az öreg varázsló leült az asztalhoz, hosszú ujjait egymásnak támasztotta. Ana vele szemben foglalt helyet, míg beszélt, Dumbledore végig figyelmesen hallgatta, kék szemeit le sem véve róla. Mikor bejezte, az igazgató csak annyit mondott:

- Mielőtt kiveséznénk a hallottakat, engedjétek meg, hogy idehívjam Perselust. - Azzal hirtelen megjelent, majd el is tűnt egy ezüst színű főnix. - Anabelle, meg kell kérjelek, ha Perselus ideért, ismételd el, amiket az előbb mondtál. Remus, utána pedig a te beszámolódat is kíváncsian hallgatjuk.

Ana és Remus is bólintottak, majd a boszorkány Siriusra nézett. Dumbledore mellett állt, és az előtte lévő szék támláját szorongatta. Látszott rajta, hogy mondandóját alig tudja visszatartani, és haragos tekintettel meredt az asztalon lévő több kupa borra. Remus a hallottak után kissé felélénkült, látszott, hogy ő is erősen gondolkodik a történteken, de nem szólalt meg. Marcus tűnt a legnyugodtabbnak, bár rajta is látszott, hogy fejében csak úgy pörögnek a fogaskerekek.

- Ki a fene az a Selwyn és Jugson? - tette fel a kérdést Sirius.

- Várjuk meg Perselust - intett Dumledore.

- Ha ezek ketten halálfalók, akkor Piton úgyis ismeri őket! Csak nekünk felejtett el szólni róla! - Sirius fel-alá kezdett el járkálni.

- Nyugalom, Sirius - csitította az igazgató. - Ana, akkor míg Perselus ideér kérlek világosítsd fel Siriust és Remust a két említett férfiról.

- Selwyn a Varázsjogi hivatal munkatársa - magyarázta Ana. - Joffrey Adams jobbkeze. Ő is jön velünk a kongresszusra.

- Vajon ez a Joffrey Adams is...?

- Nem - válaszolta Ana határozottan. - Ő az egyik mentorom volt. Egészen biztos, nem halálfaló.

- Jugson pedig - vette át a szót Marcus -, a Varázskereskedelmi Hivatalnál dolgozik. Szintén ott lesz a kongresszuson.

- Hát ez remek! A két legfontosabb főosztályról máris egy-egy halálfaló is jelen lesz a tárgyalásokon! - Sirius először nézett Anára, szemében aggodalom csillant.

Ebben a pillanatban kilépett a kandallóból a horgas orrú, zsíros hajú Piton. Dumbledore-ral ellentétben ő nappali ruházatban volt, és miután végigjáratta tekintetét a jelenlévőkön, az igazgatóhoz fordult.

- Hívatott, Dumbledore.

- Így van, Perselus. Érdekes dolgok történtek ma a Minisztérium Jótékonysági Bálján. Anabelle, légy oly kedves...

Ana újra előadta az este eseményeit, Piton pedig arcizmainak egyetlen rándulása nélkül hallgatta végig. Egyedül akkor vonta fel némileg sötét szemöldökét, mikor Lucius Malfoy Ana felé irányuló vonzalmáról beszélt. Mikor Ana befejezte, Dumbledore szólalt meg.

- Nos, Perselus, mit gondolsz? Lucius Malfoy igazat beszélt? Joggal inti óvatosságra Anabelle-t?

- Az eddig sem volt titok, hogy a Nagyúr nem akarja, hogy ez a katonai egyezmény létrejöjjön. Legjobb tudomásom szerint Luciusnak csak annyi lett volna a dolga, hogy információkat szerezzen Miss Dropstól. A jelek szerint Lucius továbbgondolta a feladatot.

- Miért nem tudtunk erről a két halálfalóról, Piton? - kelt ki magából Sirius - Ana minden nap ezekkel tárgyal!

- A válasz nagyon egyszerű, Black - fordult felé, és vetett rá egy lesújtó pillantást - Mert még újak. Maga Lucius Malfoy lett megbízva a beszervezésükkel, és még nem is végzett vele rendesen. Még a jelet sem kapták meg.

- Akkor is tudnunk kellett volna róla!

- Azt hiszed minden nap a Nagyúrnál vacsorázok, Black? Nos, nem. A Nagyúr visszatérése óta még a saját halálfalóiban sem bízik meg teljesen. - Sirius horkantott. - Láthatjuk, Lucius is épp az este árulta el. Nem úgy mennek a dolgok ott, mint itt a Rendben! Ott nem mindig tudunk egymás küldetéseiről. Az én elsődleges feladatom Dumbledore után kémkedni. Azt, hogy Lucius Malfoyt épp milyen feladattal bízza meg a Nagyúr, nem feltétlenül kötik az orromra! Erről a két leendő halálfalóról én is csak pár napja szereztem tudomást.

Siriuson látszott, hogy nem teljesen elégíti ki a válasz, és kétkedő tekintettel méregette Pitont.

- Miért szólhatott Malfoy Anabelle-nek? Valóban a vonzalma lenne az oka, vagy valamilyen csapdát sejthetünk? Lehetett-e ez valaki más Lucius Malfoy képében? - kérdezett közbe Dumbledore.

- Bár Lucius viselkedése meglep, de nem hiszem, hogy csapda, Dumbledore. Malfoyt úgy látszik, ez esetben nem a józan esze irányítja, hanem... valami más.

- Én sem hiszem, hogy csapda - szólalt meg, Ana. - Akkor a felesége nem rendezett volna féltékenységi jelenetet. - Plusz Godric's Hollowban sem csókolt volna meg, gondolta.

- Hogy mit? - hitetlenkedett Sirius. Ana beszámolójában eddig nem említette a Narcissával folytatott beszélgetésüket, de most előadta.

- Ha Malfoy bőrébe valaki más bújt volna, arról a felesége biztosan tudott volna, és nem esett volna így nekem.

- Ez egy igencsak váratlan, de szerencsés fordulat. Ezek szerint - akármilyen furcsán hangzik is - van egy őrangyalod a Minisztériumban. Ez a későbbiekben jól jöhet még - tanakodott Dumbledore. - Már csak az a kérdés, hogy lehetséges-e Selwyn és Jugson kikerülésével létrehozni a szövetséget - fordult Ana és Marcus felé.

- Elképzelhető - kezdte Marcus. - Bár megnehezítik a dolgunkat. De mivel az említett kettő a Varázsjogi, - illetve a Varázskereskedelmi Hivatal munkatársai, így a mi osztályunk tárgyalásán nem feltétlen kell jelen legyenek. Egy kis utánajárást és szervezést kíván, hogy Selwyn és Jugson ne tudjanak részt venni ezeken a tárgyaláson, csak azokon, amikben az ő részlegeik az érintettek. A francia, a belga és a német vezetőket jól ismerem, nekik külön is fel tudjuk vázolni a helyzetet, és biztos vagyok benne, hogy benne lesznek a tárgyalások titkosításában. Ez azt jelenti, hogy csak a mi, a Varázsbűn- Üldözési Főosztály vezetői tudjuk majd a tárgyalások végső kimenetelét. És persze Ana, később pedig maga Caramel is. Mivel így, hogy tudjuk, két halálfalóval van dolgunk, egy kis konfúziós bűbájjal rásegíthetünk arra, hogy abban a hitben térjenek vissza Angliába, hogy ez a szövetség még csak szóba sem került. Viszont ott vannak még a spanyol, az olasz és holland vezetők, akiket szintén meg kell győznünk. Igazából úgy gondolom, rajtuk áll, vagy bukik a dolog.

- A holland miniszterelnököt pedig én ismerem - tette hozzá Ana. - Úgy gondolom, őket is kipipálhatjuk. Marad a spanyol és az olasz.

- Ez eddig elég biztató. És szerencsére a saját Minisztériumunkkal ellentétben a spanyol és az olasz engem sem tart szenilis vénembernek - somolygott az igazgató félhold alakú szemüvege mögött.

Ana felállt a székéből. Ő nem tudott olyan derűs lenni, mint Dumbledore. Bár Marcus felvetése jól hangzott, de a buktatók száma konvergált a végtelenhez. Számtalan vezető egyetértése és titoktartására volt szükség, amit elérni a lány szerint lehetetlen. Ezzel a taktikával maximum csak elodázni tudják a bajt, de megoldani semmiképp. Aggodalmának nem adott hangot, mert bárhogy is álljon most a dolog, mindenképp meg kell próbálniuk jól kijönni belőle.

- Anabelle - zökkentette ki gondolatai közül Dumbledore -, végső soron pedig gondoskodnunk kell a te személyes biztonságodról.

- Tessék? - nevetett fel Ana, mintha egy rossz viccet hallana. - Csak nem akar testőrt állítani mellém, Dumbledore?

- Nem egészen. Mindazonáltal megkérnélek, Marcus, hogy amennyire lehetséges vigyázd Anabelle-t. Az sem lenne hátrány, ha híre menne egy köztetek lévő gyengéd kapcsolatnak.

- Mi szükség lenne erre, Dumbledore!? Ez egyikünkkel szemben sem lenne fair! - vetett ellen Ana.

- Nézd, Anabelle. Marcussal az oldaladon a halálfalók kétszer is meggondolnák, hogy megközelítsenek-e. Attól tartok, ha valami mégsem a terveknek megfelelően alakul, esetleg megpróbálnak ártani neked. Marcus? - nézett rá Dumbledore. - Megkérhetlek?

A férfi arca nem árult el érzelmeket. - Ha Ana sem bánja...

- Én is úgy vélem, hogy nagyobb biztonságban lenne - szólalt meg váratlanul Piton. - A halálfalók gátlástalanok, és nem riadnak vissza semmitől. Gondoljon csak Sturgisra.

Sturgis hat hónap Azkabant kapott, mert Imperius átokkal próbálták rávenni, hogy ellopja a jóslatot, de rajtakapták a betörésen. Ana magában elismerte, hogy valóban biztonságosabb lenne, ha azt hinnék, ők Marcusszal egy pár. Hiszen ő maga is ezt hintette el Lucius Malfoynak. Lopva sandított Sirius felé, aki fejét lehorgasztva újra a széknek támaszkodott. Mintha megérezte volna a lány pillantását, felnézett, s szinte észrevehetetlenül bólintott. Ana a tenyerébe temette arcát.

- Rendben - mondta, és visszaült a székre Remus mellé.

- Nos, akkor - nézett Dumbledore Remusra -, hallgatjuk a te történetedet Remus. Persze csak ha elég erősnek érzed magad hozzá.

- Minden rendben, Dumbledore - ült fel Remus. - Az információink helyesek voltak, a Pennine-hegység nyugati részén, Lancashireben valóban él egy nagyobb vérfarkas kolónia. Egészen pontosan a Bowland-erdőben telepedtek le. Nem volt túl nehéz rájuk találni, ugyanis rögtön az első nap, mikor Lancesterbe értem, szerencsémre az egyik fogadóban épp a Bowland-erdő közeli falvakról beszéltek. Egyre több ember költözik ki onnan az állatállományukat megtizedelő farkasok miatt. Mint később kiderült, a muglik nem is mernek bemenni az erdőbe, még állig felfegyverkezve sem.

- Elindultam hát oda, és már a második nap megtaláltam a közösséget. Ilyen nagy kolóniával még nem találkoztam, hisz ez elég veszélyes is lehet holdtöltekor, de szerencsére az erdő hatalmas. Összesen harminchárman vannak, ebből kettő gyerek.

- Te jó ég! - kapta a szája elé a kezét Ana - Csak nem...?

- Miután megharapták őket, a szüleik a közösségnek adták őket. Tudom, szörnyű - fogta meg erőtlenül Remus a könnyező boszorkány kezét. - Egy kis öröm az ürömben, hogy az ottaniak szeretettel nevelik őket. Szóval ez egy viszonylag békés közösség. Jóval békésebb, mint az előzőek, ahol megfordultam. Mivel, mint tudjuk, Umbridge-nek köszönhetően a munkavállalás számunkra különösen nehéz, így a muglik világában próbálnak helytállni. Van, aki csak holdtölte idejére jön az erdőbe, de az életét a muglik között éli. A legtöbben azonban az erdőben felhúzott táborban élnek.

- Rögtön befogadtak, ahogy elmeséltem a történetem, de volt két férfi, Uriel és Baltazar, akik aztán keresztülhúzták a számításaimat, és aminek végül ez lett az eredménye - mutatott végig magán.

- Hogyan fajultak el idáig a dolgok?

- Baltazar és Uriel a közösségen belül két kakukktojás. Semmilyen formában nem kívánnak dolgozni, nem is próbálkoznak semmivel. Eltartja őket a közösség, és ez így nekik baromi kényelmes.

- De miért tartják el őket? - kérdezte Ana.

- Először én sem értettem. Igénytelenek, büdösek, mint egy disznó, csak zabálnak és isznak egész nap, egyfolytában részegek. Néha még a nőket is molesztálják. Mondjuk ilyenkor a kolónia első embere, - vagy alfája, ha úgy tetszik - Tobias már közbelép. Baltazar jelentéktelen figura lenne, de ő Uriel legnagyobb cimborája, ők ketten már azelőtt együtt kóboroltak, mielőtt ez a kolónia ilyen formán összeállt volna. Uriel, viszont nem közönséges vérfarkas, és ha ezt tudom, akkor én is igyekszem jóban lenni velük. Uriel ugyanis egy látó.

- Egy férfi látó, aki ráadásul vérfarkas? - húzta fel a szemöldökét Piton.

- Én is megdöbbentem, és sajnos számomra ez csak későn derült ki. A többiek nem igazán beszéltek erről a két részeges disznóról, és én sem igazán törődtem velük. Egészen addig, míg egyik este Uriel összeszedett valami fiatal mugli lányt a faluból. Épp kint jártam, mikor láttam rohanni a lányt az elől a mocsok elől, amikor az egy kötöző-bűbájjal eltalálta őt. Pusztán csak véletlen lehetett a találat, ugyanis olyan részeg volt, hogy alig állt a lábán. Röhögve közeledett a lány felé, amikor közbeléptem. Ez persze nem tetszett neki,q és nekem esett. Könnyűszerrel lefegyvereztem és elvittem onnan a lányt, majd kitöröltem az emlékeit. Mire visszaértem, már Baltazar várt rám. Ő nem volt annyira berúgva, tisztán beszélt. Azt mondta, hogy csak azért nem tekeri ki a nyakam ott helyben, mert az alfa kedvel, de nincs elfelejtve a dolog. Ez egyébként így is volt. Tobiasszal jól kijöttünk, és amit elmondott magukról, abból azt szűrtem le, hogy ők inkább kimaradnának egy háborúból. Greybacket gyűlöli, mert a két gyereket is ő harapta meg. Mikor elmondtam, hogy engem is ő változtatott vérfarkassá, nem is volt számára kérdés, hogy befogadjon maguk közé. Meg hát, mindenkivel egész jól kijöttem.

- De ez az incidens Uriellel mindent megváltoztatott. Bosszút forralt ellenem, és pár napra rá elterjesztette a táborban, hogy látta, én pusztulást hozok a közösségükre, és azonnal el kell engem kergetni onnan. Sokakat nem riasztott el Uriel jóslata, tudták, hogy milyen, és én is próbáltam megmagyarázni, hogy miért csinálja ezt velem. Tobias, aki viszont az egész kolóniáért felelős, úgy döntött, hogy holdtölte után el kell hagynom a tábort, hiába mondtam, hogy ez egy kicsinyes bosszú Uriel részéről.

- De mégis miért nem hitt neked? - kérdezte Ana.

- Urielnek, mint kiderült volt jó pár igazi jóslata a kolóniával kapcsolatban. Ezt a mostanit pedig Tobias úgy értelmezte, hogy én egy háborúba rángatnám bele őket, amiben a vesztes oldalon harcolnának. Így a holdtöltét még az erdőben töltöttem. Uriel követett engem, egyszerre változtunk át és összecsaptunk. Legalábbis azt hiszem.

- Sajnálom, Dumbledore - sütötte le a szemét, és most Anán volt a sor, hogy megszorítsa a vérfarkas kezét. - Nem voltam elég alapos és körültekintő. Ezt a kolóniát elvesztettük.

- De legalább tudjuk azt is, hogy Greyback sem fogja tudni őket egykönnyen az oldalukra állítani - sóhajtott Dumbledore.

- Hacsak rá nem veszik őket valahogy mégis. Vagy elég, ha ezt az Urielt behálózzák... - tette hozzá Sirius.

- Hát igen. - Az igazgató felállt a székből, és kissé megszorította Lupin vállát. - Ne emészd magad, Remus! Nem lehet minden akció sikeres. Köszönöm, hogy megpróbáltad! Örülök, hogy jól vagy! Lassan térjünk nyugovóra, használjuk ki ezt a kis időt reggelig. Hamarosan találkozunk. Perselus - engette maga elé Piton.

A bájitaltan tanár biccentett a többiek felé, majd eltűnt a zöld lángok között.

- Majd elfelejtettem, Sirius - nézett rá sokatmondóan. - Olvastad a Reggeli Prófétát? - Sirius kelletlenül bólintott. - Botorság volt Tapmancsként kimenned a pályaudvarra - mondta, és követte Pitont a kandallón át.

Az ottmaradtakra telepedett csendet Marcus törte meg.

- Tapmancs? - kérdezte homlokráncolva, és előbb Siriusra, majd Anára nézett. Ana látta rajta, hogy egy kirakós darab a helyére került a férfi fejében. - Szóval a szüleidnél ő, vagyis te?

- Igen - válaszolta Sirius.

- Ezek szerint ti...

- Ezt nem mondhatod el senkinek, Marcus! - pattant fel a helyéről Ana. - Kérlek!

- Rendben. - Marcus rendezte arcvonásait. - Hallgatni fogok.

- Köszönjük - mondta komolyan Sirius, aki már Ana mögött állt, és kezeit a lány két vállan pihentette.

- Akkor én most megyek. Majd beszélünk. Jó éjszakát!

Miután Marcus elment, Ana egyből szembefordult Siriusszal, és átölelte őt. Erre vágyott amióta csak visszatért a Grimmauld térre. Fejét a férfi mellkasának döntötte, és próbált megnyugvást találni szíve ritmusos dobogásában. Sirius karjai gyengéden fonódtak teste köré.

- Ezek szerint minden rendben köztetek? - kérdezte Remus egy halvány mosoly kíséretében, de meg sem várta a választ. - Helyes! Legalább valami jó is történik. Én is lefekszem, kimerítő nap volt ez. - Azzal felállt, de lába kissé megrogyott.

Sirius nyomban ott termett, és barátja hóna alá nyúlva segített neki felmenni a szobájába. Ana követte őket, s miután Remus ágyba került, együtt indultak tovább Sirius szobája felé.

- Sikerült beszélned Harryvel? - kérdezte, ahogy magukra maradtak.

- Igen, de nem hiszem, hogy sikerült megnyugtatnom a sebhelyével kapcsolatban.

- Megértem. Engem sem nyugtatna meg a magyarázat. Miről beszéltetek még?

- Hagridról kérdezett, de mondtam, hogy miatta se fájjon a feje. Vajon mi miatt halad ilyen lassan visszafelé? Olympe már rég megjött, neki meg se híre, se hamva. Valamiben sántikál. Egészen biztos, valami őrültségben... Umbridge-ról mesélt még. A híres oktatási reformja az lenne, hogy egy könyvet olvasnak SVK órán. Nem engedi őket varázsolni, mondván úgysincs semmi, ami ellen védekezni kéne. Hah, ostoba gnóm! - Ana fáradtan felnevetett. - És persze nem akarja, hogy Roxmortsba menjek - tette hozzá csalódottan. Az ablakhoz lépett, és kifelé bámult rajta.

- Csak félt téged - lépett oda hozzá a boszorkány.

- Jamest pont a kockázat vonzotta volna...

- De ő nem James! És most nem az iskolából való kicsapás a tét, hanem az életed! A szüleit már elvesztette az a fiú, a keresztapját nem akarja! - Ana azon kapta magát, hogy kiabál.

- Jól van, nyugodj meg! - hárított a varázsló, de azért hozzátette: - Mellesleg, te is segítettél kijutni innen.

- De nem olyan helyre vittelek, ahol varázslók, vagy halálfalók megláthatnak! - Anának ekkor eszébe jutott valami, mire teljesen elsápadt. - Szentséges Merlin...

- Mi az?

- Narcissa Malfoy és az unokabátyám felesége, Christa jó baránők. Mi van, ha ő felismert téged nálunk, és informálta Malfoyékat?

- Azt mondtad, azt beszélték, hogy a pályaudvaron ismertek fel.

- Ez igaz. De mi van, ha Narcissa elmondja Christának, hogy animágus vagy, és egy nagy fekete kutyává változol, ő pedig rájön, hogy te voltál az!?

- Ne láss rémeket! Ennek a valószínűsége nagyon kicsi! Millió fekete kutya van az országban! Narcissa nem halálfaló, csak egy halálfaló felesége, nem számít a szava! És azt sem hiszem, hogy Sirius Blackről beszélget a barátnőivel. De ha mégis, Christának mi oka lenne azt feltételezni, hogy arról a kutyáról van szó, aki veled volt a nyáron? Semmi!

Sirius nem tudta, hisz még mindig nem mondta el neki, hogy a családja jobban gyűlöli őt, mint az átlag ember. Hisz bátyja gyilkosának tartják. Talán itt lenne az ideje, hogy elmondja Siriusnak. Nem. Inkább megtartja még magának a titkot. Elég, ha az ő lelkét nyomja.

- Lehet, hogy igazad van, de ki kell derítenem! Holnap elmegyek a szüleimhez. Ha összekötnek minket... Ha rajtam keresztül jutnak el hozzád...

- Nem fognak - nyugtatta Sirius és átölelte a boszorkányt. Ana szívből remélte, hogy így lesz. - Arról már tudnánk. És különben is, ott lesz ez a Marcus, aki megvéd...

- Sajnálom, hogy így alakult - nézett fel rá Ana.

- Nem te tehetsz róla. Inkább legyen melletted ez az okostojás, minthogy bajod essen. Én meg majd... túlteszem magam rajta.

- Tudom, nagy önerőre van szükséged, hogy ilyen nyugodtnak tűnj, de azért érzem rajtad a feszültséget.

- Legszívesebben szétvernék mindent, és megátkoznék mindenkit, amiért nem én védhetlek meg téged.

Ana magához húzta a férfit, hogy megcsókolja. Egyszer, kétszer, háromszor. Tudta, Sirius tökéletesen képes lenne vigyázni rá, ha szabad lenne. És ő nyugodt szívvel rábízná az életét. Az ágyhoz vezette őt, és együtt bújtak be a paplan alá.

- Meg fogom tanulni megvédeni magam. És akkor senkire sem leszek ráutalva.

- Lehet, hogy most még csak egy körözött bűnöző vagyok, Ana - vonta magához a boszorkányt -, de ha kell, én mindig ott leszek.

- Tudom. - Ana szorosan a varázslóhoz bújt, és soha nem is akart elválni tőle többé. - Valaki névtelenül tízezer galleont ajánlott fel adományba - suttogta, miközben szemhéjai félárbocra ereszkedtek.

- Ez egy igen nagyvonalú adomány.

- Te voltál az, igaz? - Ahogy Sirius a haját csavargatta, Ana szemei lecsukódtad, a férfi hangja távoli dallamként kúszott a fülébe.

- Jobb embernek gondolsz, mint, amilyen valójában vagyok.

- Tudom, hogy te voltál - motyogta utoljára, mielőtt végleg álomba merült.

☆☆☆

Ana az éjszaka közepén felébredt, maga sem tudta, miért, talán valami rosszat álmodott. Sirius már nem volt szorosan mellette, helyette félig ülő pózban, a háttámlának dőlve nézett maga elé a sötétben.

- Megint nem alszol - kúszott közelebb hozzá a boszorkány. - Jobb lett volna Csikócsőrrel?

Sirius ráfordította fáradt tekintetét, és elmosolyodott.
- Nem. Nem miattad van. Aludj csak, majd én is elalszom.

- Ez így nincs jól. Muszáj aludnod.

- Alszom én eleget. Te is feküdj csak vissza. - Azzal újra pödörni kezdte Ana haját.

- Gyere most te ide - kérte Ana, mire Sirius felmordult. - Gyere, feküdj ide. - Ana a hátára fordult, ki kellett fejtenie némi erőt, hogy magához vonja a férfit, de végül Sirius mellé bújt, fejét Ana mellkasára hajtva. - Mi a legunalmasabb téma, amiről életedben hallottál?

- Talárok - vágta rá egyből. Ana mérget mert volna venni rá, hogy Sirius mosolyog, és direkt bosszantani akarja.

- Rendben, csak figyelj.

Ana finoman simogatni kezdte Siriust, ujjaival haját babrálta, miközben talárokról mesélt neki. A belga csipkésről, a kínai gömblángsárkányosról, a japán cseresznyevirágosról. Ana érezte Sirius testét teljesen elernyedni, légzése egyenletesen nyugodttá vált. Mozdulni sem mert, nehogy felébressze őt, így hát lehunyta szemét, és az egyre kényelmetlenebbé váló pozíció ellenére, szerelme békés szuszogása őt is újra álomba ringatta.