Ana másnap reggel kialvatlanul és fáradtan ébredt. Úgy érezte, nyúzott arcán még a smink sem segít, ezért az átlagosnál most duplán morcosabban indult útnak a Minisztériumba. Belépve irodájába, és meglátva az előző nap az asztalon hagyott papírokat sem lett jobb a kedve. Mit meg nem adott volna érte, ha gyűlölt ereje helyett, inkább plusz karnövesztő képességet, esetleg két fejet kapott volna. Úgy az egyik legalább mindig kipihent lenne. De ő egy haszontalan erőt kapott, amit még használni is alig tudott, és nem is igazán mert. Mindegy. Nem is akart gondolni rá.

Próbálta magában felidézni a Percytől hallottakat, de gyanúja, hogy előző nap egyáltalán nem figyelt a fiúra, beigazolódni látszott. Nem bánkódott ezen túl sokáig, elvégre volt már elég tapasztalata, hogy egymaga is elboldoguljon. Az asztalán maradt pergamenhalmokat elkezdte egytől-egyig átnézni azért, hogy mindennel képbe kerüljön. Erre a hétre biztosan ki is tart mire mindennek a végére ér. Ana szerencséjére a nemzetközi kereskedelem nem volt idegen számára, előtte is tanult és dolgozott ezen a területen, így hamar átlátta az egészet. Országok és képviselőik szerint rendszerezte az iratokat, amiket saját jegyzettekkel egészített ki, majd külön felírta, mely osztályokkal együttműködve kell felvenni a kapcsolatot a külföldi partnerekkel. A legfontosabbaknak máris baglyot küldött, a kevésbé sürgős eseteket kiadta helyettesének, Gilbertnek. Bokros teendői miatt a nap hamar elszaladt, és munkaideje lejárta után nem sokkal összepakolta táskáját, elköszönt a még bennlévő kollégáitól és a szüleihez vette az utat.

A Nap ezen a június végi délutánon is perzselően tűzött, nyakára tapadt haját, így kénytelen volt feltűzni a feje tetejére. Bosszantó módon, most még a szél sem járt, ami igen ritkán fordult elő az ország ezen részén. A patinás családi kastély Berdfordshire dél-keleti felén épült, végeláthatatlan birtokon, ami saját halastóval is büszkélkedhetett. A Dropsok nemzedékek óta éltek itt, gondozták a birtokot, és összesen hat házimanó szolgálta az ott lakókat. A főépület volt Ana szüleinek, Philip és Erica Dropsnak a rezidenciája. Mr. és Mrs. Drops öt évvel ezelőtt vonult vissza a társasági élettől, hogy élvezzék nyugdíjas éveiket. Már csak ritkán mutatkoznak nyilvános rendezvényeken.

A kastélyhoz tartozott egy keleti és egy nyugati szárny is. A keleti szárnyban élt Dorian nagybátyja, aki édesapja testvére, feleségével, Grace-szel és itt lakott velük, lányuk Meredith férjével, Gideonnal és fiaikkal.

A nyugati szárnyban lakott Dorian és Grace fia Morian, akinek három gyermeke volt, Telma, Tabitha és Tibalt. Morian felesége, Christa minden porcikájában az előkelőség jegyeit hordozta, az övénél sokkal jobban fent hordta az orrát és nézetei néha elég szélsőségesnek bizonyultak. Ana őt kifejezetten nem kedvelte. Moriannal sem volt olyan jó a viszonya, mint Meredith-szel, de gyermekeit feltétel nélkül szerette.

Szülei mindketten otthon voltak, amikor megérkezett. Minden vágya volt elmondani, hogy nem az volt fiuk gyilkosa, akit tizennégy éve annak hisznek, és a tudat, hogy mégis hallgatnia kellett, fojtogatni kezdte. Kilazította talárja gallérját, hogy levegője könnyebben jusson tüdejébe.

- Ó, Anabelle, drágám, milyen jó, hogy eljöttél - fogadta boldogan édesanyja és magához ölelte lányát. - Épp egy kis fahéjas ostyát készíttettem Zofrey-val, nem rég lett kész, már biztos meg is hűlt annyira, hogy enni tudjunk belőle.

Ana követte édesanyját a hatalmas és világos étkezőbe. A hosszú asztal legalább húsz személynek helyet tudott nyújtani, a székek bársonyhuzata bézs színben pompázott, amire Ana kisgyerek kora óta szívesen rajzolt mintákat az ujjával. Szerette, ahogy a bársony az ujjai érintésére egy sötétebb árnyalatot vett fel. A mennyezetet egy méter átmérőjű csillárok szelték keresztül, és az azokat díszítő kristályok a szivárvány összes színét tükrözték, mikor megfelelő szögben esett rájuk a Nap fényes sugara.

- Szervusz, apa. Írnak valami érdekeset? - kérdezte újságot olvasó apját, és vett egyet a fahéjas ostyából.

- Az edingboroughi Skotch Sighters kviddics csapat megint jól leszerepelt az országos válogatáson. Ami persze nem is csoda - bújt ki apja az újság mögül. Barna szeme Anáét idézte. - És te hogy vagy? Ma még nem is ettél, hogy így falod azt az ostyát? - nevetett lányára Mr. Drops.

- Tudod, apa, hogy az édességnek nem tudok ellenállni, pláne, ha Zofrey készíti. - Ezer szerencse volt, hogy nem igen tudott hízni. Bár ott, mell tájékban nem lett volna ellenére a dolog. Csakhogy, az ilyesmi nem kívánságműsor.

- Jajj, kisasszonyka, nem is tudja micsoda öröm ezt hallani egy házimanónak - hajlongott Zofrey, aki pont hallotta Ana megjegyzését, ahogy belépett az étkezőbe.

- Mi járatban vagy, gyermekem? Gondolom nem csak az édesség reménye hozott haza. Talán a kinevezésed szeretnéd megünnepelni?

- Nem, egyik sem. Ami azt illeti, egy igen komoly témáról szerettem volna beszélni veletek, ezért örülök, hogy mindketten itt vagytok - mondta Ana.

- Akkor csak arról lehet szó, hogy meg akarják kérni a kezed - Mr. Drops reménykedve nézett lányára. Ana évek óta mást sem hall szüleitől, csak hogy mikor állapodik már meg, és hogy egy ilyen gyönyörű, előkelő és okos boszorkány, hogyhogy nem talált még párt magának. Apja nagy csalódása, hogy Ana, ahelyett, hogy a Roxfort elvégzése után hozzáment volna akkori vőlegényéhez, Jacobhoz, inkább külföldre ment továbbtanulni. Meggyőződése volt, hogy apja szívesebben látná a tűzhely mellett, mint egy minisztériumi főosztály vezetőjeként. Az egykori felhőtlen apa-lánya kapcsolatuk, azokban az időkben siklott félre.

- Nem, apa - legyintett Ana, a maga részéről már nagyon unta a témát. - Ez sokkal fontosabb, mint a házasság.

- Hallgatunk, kedvesem - szólt Mrs. Drops, és ő is helyet foglalt az asztalnál

- Különös szóbeszédek keltek szárnyra mostanában, ami talán hozzátok is eljutott. Mégpedig az, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért.

- Ugyan, Ana csak nem tulajdonítasz ennek a pletykának jelentőséget? Tudjukki tizennégy évvel ezelőtt eltűnt és...

- Jól mondod, apa, eltűnt, nem pedig meghalt.

- Valószínűleg a kettő itt és most ugyan azt jelenti.

- Ne légy benne olyan biztos. Kérlek, hallgassatok végig. Tudjátok, hogy holmi szóbeszédre nem adnék, ha nem gondolnám, hogy tények is vannak mögötte. Dumbledore biztos benne, hogy Tudjukki visszatért, és hatalma nagyobb, mint valaha.

- Dumbledore sem tévedhetetlen, sőt. Ő is öregszik, és különben sem értem, honnan vesz ilyet. A Próféta sem ír semmi ilyesmiről.

- A Próféta nem biztos, hogy teljesen független a Minisztériumtól, de erről megkérdezhetjük Gideont, hiszen ő a főszerkesztője. Ismerem Dumbledore-t, talán jobban is, mint ti. Nem állítana ilyet, ha nem lenne benne száz százalékig biztos, hogy így van. Harry Potter maga látta Őt visszatérni.

- Ugyan már. A fiú biztosan rosszat álmodott, esetleg hallucinált. Tavaly is írtak róla, hogy ilyen problémákkal küzd az a gyerek. Különben is, az előbb azt mondtad, hogy nem adsz a szóbeszédre, ha nincsenek tényekkel alátámasztva. De hol vannak itt a tények? Hol a bizonyíték, Anabelle?

- Meg kell követnem magam, semmi kézzelfogható bizonyítékom nincs. Csak a Dumbledore-ba vetett hitem és a megérzéseim. Kérlek titeket, hogy legyetek nagyon körültekintőek, figyeljétek a jeleket. Vezessetek be óvintézkedések, jelszavakat, ha kell. Valami készül, tudom.

- Anabelle - állt fel a székből apja és hatalmas tenyerével az asztallapra támaszkodott -, Őszintén alaptalannak vélem az aggodalmad, megmondom miért. Tudjukki tizennégy évvel ezelőtt eltűnt, talán meg is halt, hála Harry Potternek. A halálból pedig még a legnagyobb mágusok sem tértek vissza.

- Azelőtt olyan embert sem ismertünk, aki túlélte volna a halálos átkot. De, mint mondtam, egyáltalán nem biztos, hogy meghalt - vágott apja szavába Ana, aki erre csak legyintett.

- Nézd, Ana. Ha igazad is van, a mi egész családunk aranyvérű. És azért remélem egyszer te is ahhoz mész hozzá. - Ana a szemeit forgatta. - Minket akkor sem érne támadás, ha Tudjukki újra hatalmat szerezne.

Ana ledöbbent a hallottakon, nem hitte el, hogy ezek az apja szavai.

- Mit akarsz ezzel mondani, apa? Azt, hogy nézzük ölbe tett kézzel, hogy egy ilyen kegyetlen zsarnok átveszi a hatalmat és ártatlan emberek halnak meg miatta?

- Kislányom - emelte fel a hangját Mr. Drops -, amikor a Nagyúr legutóbb hatalmon volt senki nem tudta megállítani, még maga Dumbledore sem. Pedig harcoltak ellene elegen. Nézd meg mi történt Longbottomékkal, a halálnál is rosszabb sorsra jutottak. Vagy nézd meg a McKinnon családot. Minden tagját megölték, mert szembeszállt a Nagyúrral. De említhetném a Potteréket is. Igazán nagyon bátor dolog szembemenni Tudjukkivel, de legalább annyira ostoba is. Én élve szeretném látni a családom és ha megvédhetem őket azzal, hogy nem harcolok a világ legnagyobb mágusával, hát megteszem.

- És akkor elnézed, hogy egy ilyen gyalázatos rendszerben nőjenek fel Meredith és Morian gyerekei? És mások gyermekei? Hogy mindennél feljebbvalónak gondolják magukat és elnyomják azt, aki nem tisztavérű varázsló? Hogy perifériára vessék mindazokat, akiket alacsonyabb rendűnek tartanak? Hogy egy olyan világban éljenek, ahol a szabad gondolat bűn? Amiben a szeretet korlátozott? Ugye, nem gondolod ezt komolyan, apa?

- Anabelle - apja hangja már-már fenyegetően csengett, bajsza erőteljesen rándult meg szája felett -, mint mondtam, számomra a családom élete az első, az ő érdekük fog mindig a szemem előtt lebegni. És azt ajánlom, kislányom, hogy te is jól gondold meg, mit cselekszel. Remélem, nem akarsz bajt hozni a fejünkre. Remélem, a lelkiismereted nem engedné, hogy veszélynek tedd ki a családodat. - Ezeket úgy mondta, mintha csak sejtené mire készül Ana.

- Nem, apa.

Anyja eddig egy szót sem szólt, ritkán hallatta a hangját vitás kérdésekben, szelíd természetével ellentétben állt bármiféle hangos szócsata. Ana mindig is túlontúl alkalmazkodónak, meghunyászkodónak tartotta édesanyját. Erica Drops most odalépett hozzá és átölelte.

- Ó, drága kislányom! Tudom milyen nemes a szíved, mindig is ilyen voltál. Kislányként is mindig az őszinte igazság oldalára álltál. De nagyon kérlek, ne csinálj semmi ostobaságot, a szívem szakadna meg, ha történne veled valami. Ha téged is el kéne veszítselek. - Erica Drops hangja elcsuklott, szemét feltörni készülő könnyei fátyolozták el.

- Hát pont ez az! - Anát elragadták az indulatai, kipirult arccal kiabált szüleivel. - Az egyik gyermeketek már elvesztettétek miatta, és...

- Nem Tudjukki ölte meg, hanem Sirius Black!

- Nem igaz! - csúszott ki a száján.

- Miket beszélsz?

- Úgy értem, ha Tudjukki nincs, akkor a csatlósai sem rendeznek vérfürdőt az utcán! És ti most ugyan úgy nem akartok tudomást venni a létezéséről, mint Caramel!

- Mert semmi nem támasztja alá, hogy visszatért, így feleslegesen is vitázunk! Ennek az esélye annyi, mint hogy a Skotch Sighter csapata egyszer világkupa döntős lesz. Zárjuk hát le ezt a témát - mondta immár ellentmondást nem tűrő hangon apja, és visszaült a székébe.

- Legyen - adta meg magát, és most ő támaszkodott öklével az asztalra. Fejét lehorgasztva vett két nagy levegőt, hogy lehiggadjon. Anyja eközben a hátát simogatta.

- Minden rendben, kislányom? Tudsz uralkodni rajta? - hangjába az őszinte anyai féltés vegyült.

- Már rég megtanultam. - Mikor már nyugodtan tudott beszélni, felegyenesedett. - Most megyek megnézem Meredith-t.

- Ilyen szép időben kint szoktak piknikezni a tó mellett. Keresd előbb ott őket - mondta az édesanyja, aki két tenyere közé fogta Ana arcát. - Szeretlek, kicsikém! Visszafelé majd ugorj be, csomagolok neked egy kis ostyát.

- Én is szeretlek, anya! Apa - biccentett apja felé és elindult megkeresni unokatestvérét.

Ana örült, hogy kiléphet szülei házából, a gondolatok és érzelmek csak úgy kavarogtak benne. Ilyen egyenes elutasításra nem számított. Döbbenten állt apja véleménye előtt, egyszerűen nem is ismer rá arra az emberre, aki felnevelte. Szülei elég konzervatívok voltak ugyan, de, hogy apja szemet hunyna a gonosz felemelkedése felett, ha magát biztonságban tudja. Ezt egyszerűen nem tudta megemészteni. Adrianára gondolt, a mugli lányra, akivel egy ideig közösen béreltek lakást. Milyen jóravaló lány! Mindig ámuldozott, hogy Ana, milyen rendet és tisztaságot tudott tartani a lakásban, annak ellenére, hogy mennyit dolgozott. Anának mosolyognia kellett a gondolatra, ugyanakkor kissé szégyellte is magát. Neki csak egy pálcaintés volt az egész, mégis büszkén zsebelte be a jogtalan dicséretet. Hogy is nézhetné el, hogy az ilyen remek embereket meghurcolják, csak azért, mert muglik? Ráadásul, ha Aiden élne? Akkor is így gondolkodna az apja? Hiszen a tulajdon fia is veszélyben lenne. E pillanatban biztos volt benne, hogy helyesen cselekszik azzal, hogy felveszi a harcot a gonosz ellen. Egy másik pillanatban pedig arra gondolt, hogy apjának igaza van abban, hogy veszélybe sodorhatja a családját. Ha belép a Főnix Rendjébe és felveszi a harcot Voldemort ellen, akkor a szeretteivel tudnák őt zsarolni. De Dumbledore teljes körű védelmet ígért a családjának...

- Hahó, Ana! - zökkentette ki gondolataiból unokatestvére. - Mi van veled, már vagy egy perce szólongatlak - nevetett.

Ana észre sem vette milyen messze elhagyta már az épületet és a birtokon lévő tóhoz érkezett. Meredith a terebélyes platánfa árnyékában üldögélt, a gyerekek pedig körülötte szaladgáltak.

- Ne haragudj, Mer! - sietett oda hozzájuk.

- Akkor szoktál ilyen képet vágni, amikor apád előhozakodik az esküvő témával. - Ana vállat vont és a tó tiszta, fodrozódó vizében nézegette tükörképét. - Na és, egyébként van már valami pasi a láthatáron? - kérdezett rá azért Meredith is.

- Tudod, hogy utálom a témát, és erre most úgy érzed, hogy neked is elő kell hozakodnod vele?

- De hát hónapok óta szóba sem hoztam! - védekezett. - Ne nézegesd már magad folyton! Nagyon idegesítő!

Ana gonosz kis mosoly kíséretében fordított hátat a víznek, pedig szerette bosszantani Meredith-t. Bár mióta gyerekei vannak ezt javarészt meghagyta nekik.

- Nincs senki - sóhajtott és leült unokatestvérével szemben. - Azt hiszem az angol férfiak nem nekem valók. Pláne, ha aranyvérű. Túl udvariasak, jól neveltek és piszkosul unalmasak. Vagy rondák - tette hozzá.

- Rondák! - nevetett Meredith. - Majd elfelejtettem, hogy te elfogult vagy a szép emberekkel.

- Ne legyünk álszentek. Az emberek úgy általában elnézőbbek a szép emberekkel, és jobban meg is bíznak bennük.

- Azért a külső nem minden, Ana...

- Tudom jól! - csattant fel. - De ha már egy életre választok párt magamnak, legalább szeressem nézegetni. És az sem baj, ha más nők is megbámulják.

- Javíthatatlan vagy - csóválta a fejét Meredith. - Na és olyan akad-e, aki csak kipókhálóz nálad?

- Mer! - vágott hozzá egy fadarabot. Meredith hangosan felkacagott és unokatestvére durcás képét nézte. - Olyan sincs - vallotta be végül kelletlenül, és ő is elmosolyodott. - Látod, az itteni férfiak még ahhoz is túl udvariasak, hogy megpróbáljanak falhoz vágni.

- Amerikából kellett volna hazahoznod valakit. Ők nem olyan unalmasak, mint az angolok.

- Tudod, hogy mikor eljöttem az Egyesült Államokból még Jacobbal voltam.

- Igen, ez igaz. Kár, hogy vele nem jött össze. Szimpatikus fiú volt.

- Szimpatikus, igen. És jól nevelt és illedelmes. Igazi lapos angol - nevetett fel Ana. - Biztos ezért szerették az amerikai nők!

- Jajj, Ana, hihetetlen vagy - nevetett tovább Meredith. - Akkor mégis milyen pasit szeretnél? Egy faragatlan tuskót? Akkor meg az lenne a bajod.

- Nem. Igazából én se tudom pontosan, mire vágyom. Csak legyen izgalmas és ragadjon magával. - Ana hanyatt dőlt és kezével a füvet kezdte tépkedni, szemével pedig a bárányfelhők lassú kúszását figyelte az égen.

- Igazából mindenki erre vágyik. Csak mindenkinek más az izgalmas.

- Igen. De talán az én csillagaimban nincs megírva a szerelem - vonta le eztán az egyszerű következtetést. - Sem az egyéjszakás kaland.

- A szerelem mindenkinek meg kell legyen írva.

- Szeretném ezt hinni.

- Egyszer érted is eljön herceg, aki elcsavarja a fejed, majd meglátod.

- Aha, biztos - vont vállat, és maga elé képzelt egy Gilderoy Lockhart kaliberű férfit - némileg több sütnivalóval -, akivel majd egy szenvedélyes viszonyba bonyolódik. - De ennél most nagyobb problémák gyötörnek - mondta végül komolyra fordítva a szót.

- Például?

- Mer - felült, hogy unokatestvére szemébe nézhessen -, egyelőre maradjon köztünk ez a beszélgetés, de...

Azzal Ana elmondta Meredithnek aggodalmát a jövővel kapcsolatban és az apjával folytatott beszélgetést is megosztotta vele. A Főnix Rendjéről és Sirius Black-ről neki sem tett említést.

- Nagyon súlyos dolgokat állítasz - kezdte Meredith. - Mindenesetre, én hiszek neked és Dumbledore-nak és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a családunk biztonságban legyen, de ennél többet nem tudok, hisz gyakorlatilag egész nap itthon vagyok, másokkal alig találkozom.

- Ó Mer, többet én nem is kívánok tőled. Már az is csodás, hogy hiszel nekem és hajlandó vagy óvintézkedéseket tenni a családod érdekében. Esetleg Gideon...

- Beszélni fogok vele. - Ana imádta ezt, hogy sokszor szinte kitalálták egymás gondolatait.

- Ami pedig apádat illeti, az ő korában már nehéz bármilyen komoly változást elfogadnia, ezért is nem vesz komolyan. Illetve tudod, hogy racionális ember lévén, csak az észérvek, bizonyítékok győzik meg bármiről is.

-Tudom, hidd el. De az, amit arról mondott, hogy ő inkább nem tesz semmit, mert minket a származásunk miatt nem érhet baj...

- Nézd, Ana - fogta meg Meredith Ana kezét, közben smaragd szemeit aggodalmasan emelte két fiára. - Neked még nincs gyermeked, ezért nem tudhatod, hogy milyen érzés a nap huszonnégy órájában aggódni értük, még akkor is, ha semmilyen - akár az előbb általad elmondott- veszély nem fenyegeti. Ő csak érted aggódik és értünk.

- Én ezt értem, de azt te sem akarhatod, hogy ezek a gyönyörű és okos fiúk egy olyan világban nőjenek fel, ami gyűlöletre épül...

- Persze, hogy nem akarom. Én csak próbáltam megérteni az apád álláspontját.

Ana úgy érezte, ő még mindig nem tudja ezt megérteni és nem sokkal később úgy döntött nem folytatja tovább a beszélgetést unokatestvérével, amúgy is nagyon elszaladt már az idő. Megölelte Meredith-t, elbúcsúzott a fiúktól és elindult vissza a ház felé. Beugrott a fahéjas ostyákért, elbúcsúzott szüleitől, kisétált a kovácsoltvas kapun és dehoppanált.