18+ részt is tartalmazó fejezet!

☆☆☆

Amint Csikócsőr lábai végre talajt fogtak a Grimmauld téren, Ana rögtön lefordult róla, s arccal a földre zuhant. Nem várta meg, hogy Sirius a segítségére siessen, talpra ugrott, és hátat fordított a varázslónak. Gyengeségét próbálta leplezni kevés sikerrel, ugyanis a sokktól, ami az este miatt érte, újra remegés járta át a testét, emellé a gyomra is émelygett a repüléstől. Csak Siriusnak köszönhette, hogy nem esett le már valahol félúton.

Nem tudta, mit mondhatna a varázslónak. Pontosabban ezer dolgot akart mondani neki, de mintha elhagyták volna a szavak. A megkönnyebbülés, a harag és a szégyen hármas érzete némította meg. Karjaival átölelte magát, mintha így véget tudna vetni a remegésnek.

- Gyere, Ana! Kicsit rendbeszedlek. - Ana érezte Sirius két kezét a vállán, majd azt, ahogy finom maga felé fordítja őt. Ügyelt rá, hogy ne nézzen a férfi szemébe, mert ha megtette volna,
vagy felpofozza, vagy megcsókolja őt. - Gyere! - ismételte a varázsló, és gyengéden magához vonva kísérte le a konyhába.

Ana még mindig remegett, hiába igyekezett stabilan menni, rendszeresen meg-megrogyott a lába a lépcsőfokokon. Sirius végig támasza volt, ami végtelenül jól esett a boszorkánynak, ám nem tudott nem arra gondolni, hogy végtére is, a varázsló miatt kerültek ekkora bajba. A konyhába érve Sirius levette róla talárját, leültette, majd mindkettejüknek egy-egy pohár whiskey-t töltött.

- Idd meg, jót fog tenni. - Ana gépiesen emelte szájához a poharat, és itta ki annak teljes tartalmát.

A maró ital köhögésre kényszerítette, aminek hatására a boszorkány újra érezte, hogy minden porcikája fáj. Lenézett két karjára, látta a számos apró sebet és horzsolást, ami vörösen éktelenkedett mindenhol. Sirius helyet foglalt vele szemben, pálcájával egymás után forrasztotta be a sebeket. A férfi érintése meleg volt, megnyugtató és gyengéd.

- Sosem harcoltál még, igaz? - kérdezte közben, de Ana nem szólalt meg, és nem is nézett rá. - Nem, hát persze hogy nem. Remélem, nem gondolod, hogy ez szégyen. Szerencsés vagy, amiért nem volt még benne részed. Ezt most leveszem.

Finoman lehúzta Anáról szakadt pólóját, hogy az alatta lévő sebeket is eltüntesse. Ana nem ellenkezett, ha a körülmények mások lettek volna, még élvezte is volna Sirius érintéseit. Az este eseményei azonban még mindig túl élénkek voltak ahhoz, hogy a férfi elfeledtesse vele, hogy majdnem meghaltak. Amint a varázsló kész lett, rögtön visszahúzta magára pólóját, és tüntetőleg bámulta ölében heverő kézfejét.

- Látom, hogy megviselt az este, és tudom, hogy dühös vagy. Joggal. Meg is érdemelném, hogy behúzz egyet. De hidd el, akármennyire is haragszol rám, eltörpül ahhoz képest, hogy én hogy haragszom magamra.

Ana nyelt egyet, de még mindig nem nézett a férfira, inkább a szemét is lehunyta. Idegesítette Sirius nyugodtsága, mintha nem csatából, hanem kártyapartiról jött volna. Érezte, hogy megfogja az állát, hogy maga felé fordítsa arcát, és eltüntesse arról is az este nyomait. Sirius ugyanazt a műveletet hajtotta végre arcán, mint a többi testrészén, és hajából is kivarázsolta a beleakadt levél -, és ágdarabokat. Ana nem tudta, hogy a lekezelt sérülések, vagy a whiskey, esetleg mindkettő hatására, de jobban lett. Remegése megszűnt, fájdalmai is jócskán enyhültek. Szemét továbbra sem nyitotta ki, mert még mindig magán érezte Sirius tekintetét, majd hirtelen kezét a nyakán, és ajkait a sajátján. Ana úgy ugrott fel, kezét szája elé kapva, mintha eddig tüzes parázson ült volna. Elméjébe beférkőzött Lucius Malfoy csókja, s kis híja volt, hogy az előbb elfogyasztott whiskey egy kis gyomorsav társaságában nem köszönt vissza.

- Mennem kell. Hamarosan a Minisztériumban kell lennem - hadarta, és felkapta viharvert talárját, hogy távozzon, de Sirius megragadta a karját.

- Ígérd meg, hogy visszajössz.

Ana lefejtette a férfi kezét a karjáról.
- Mennem kell - ismételte, és egy marék hop-port szórva a kandallóba eltűnt a zöld lángok között.

☆☆☆

Dél körül Ana azon gondolkodott, hogy elmenjen-e ebédelni, hogy csillapítsa farkas éhségét, vagy inkább aludjon egyet az asztalnál. Mindkettőre elengedhetetlenül szüksége lett volna. Tanakodását asszisztense, Gilbert zavarta meg.

- Menj haza, Ana. Nem nézel ki valami jól. Sápadt vagy, karikásak a szemeid, és alig állsz a lábadon.

- Nem lehet, egy csomó dolgom van. Meg kell írnom egy kérvényt a Gringottsnak, hogy ideiglenes széfet a külföldi, állandó lakhellyel nem rendelkező varázslók is nyithassanak, plusz két jelentést, egyet a kereskedelmi osztálynak, egyet pedig...

- Megcsinálom - szakította félbe Gilbert. - Nyugodtan bízd rám.

Ana ránézett a fiúra, és hála öntötte el a szívét.
- Most legszívesebben megölelnélek.

- Egy köszönöm is megteszi - legyintett egy félszeg mosoly kísértében.

- Köszönöm, Gilbert. El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok.

- Holnap találkozunk. Addigra szedd össze magad - atyáskodott, és erre Anának mosolyognia kellett.

Összeszedte holmiját, de mielőtt elindulhatott volna Marcus nyitott be hozzá.

- Ne haragudj a zavarásért... Jól vagy? - kérdezte, amint találkozott a tekintetük.

- Ami azt illeti, épp haza készülök, mert nem igazán vagyok jól. Ez a hétvége elég zűrösre sikerült...

- Akkor nem is tartalak fel, csak annyit akartam mondani, hogy Amelia helyett én megyek veletek Franciaországba a tárgyalásokra.

- Komolyan? Hogyhogy?

- Mivel én már jól ismerem az ottani Minisztériumot és a részlegemhez tartozó vezetőket, így mindenkinek egyszerűbb lesz. Ez a Rend szempontjából is hasznos lehet - tette hozzá suttogva.

- Igen, valóban - értett egyet a boszorkány, és remélte, hogy Marcusszal az oldalán, hamarabb nyélbe lehet ütni a katonai egyezséget. - Majd említsd meg a legközelebbi gyűlésen.

- Mindenképp. De most már menj! Csak ezt akartam elmondani.

- Köszönöm, szia, Marcus!

☆☆☆

A szeptemberrel megérkezett az őszi idő is, és Anát álomba ringatta az esőcseppek dobolása. Óriási üvegablaka párkányára heveredve próbálta kipihenni a hétvége fáradalmait.

Álmában különös helyen járt, ami egyszerre volt ismerős és ismeretlen. Egy teremben állt, aminek aljára lépcsők vezettek le, közepén pedig egy romos, faragott boltív állt egy emelvényen. A boltíven fátyol lógott, és olyan finoman lengedezett, mintha nem is zárt térben, hanem valahol a szabadban egy fuvallat lebbentené meg újra és újra. Anát kíváncsisággal vegyített félelem kerítette hatalmába a boltívet látva, de nem értette, miért. Szívverése felgyorsult, ahogy egyre közeledett a függönyhöz. Kezét nyújtotta felé, el akarta tolni, meg akarta nézni mi van mögötte. Szíve már úgy vert mellkasában, mint egy csatára hívó dob, ujjai pedig már majdnem elérték a függönyt, mikor verejtékben úszva felriadt álmából.

Szíve a valóságban is olyan hevesen vert, mint álmában, és ugyanazt a félelmet érezte, mint a függöny előtt állva. Remegő lábain botorkált ki a konyhába, hogy egy nyugtató teát készítsen magának. Az eső még mindig esett, de a nap még nem nyugodott le teljesen. Álmára már alig emlékezett, és épp visszaindult a nappaliba, hogy ott fogyassza el teáját, mikor kopogtattak az ajtaján, ezzel elérve, hogy itala majdnem a padlón kössön ki.

- Miss Drops! Meghoztuk a talárjait - kísérte egy hang a kopogást, és Ana megnyugodott. Résnyire ajtót nyitott, adott pár sarlót a futár fiúknak, és közölte velük, hogy innen már megoldja. Épp befelé bűvölte a talárokkal teli dobozt, mikor a kandallóban felcsaptak a zöld lángok, és a nyúzott képű Sirius lépett ki belőle.

- Nem bírtam kivárni, hogy eljössz-e. Muszáj beszélnünk - kérte.

Ana leeresztette a pálcáját.
- Ezért újra rámtörsz?

- Ne csináld ezt - lépett közelebb hozzá a férfi. - Meddig fogsz haragudni rám?

- Ha az ostobaság mértékével lenne arányos a haragom, akkor még nagyon sokáig - duzzogott. Karját összefonva maga előtt bámult kifelé az ablakon.

- Tudom, hogy hiba volt...

- Hiba? - Ana megtalálta a hangját, és már majdnem kiabált a varázslóval. - Majdnem megöltek téged!

- Ana...

- A fenébe - Ana kezéből kiesett a pálca, ahogy Sirius karjaiba vetette magát. A férfit meglepte a mozdulat, de szorosan, mégis finoman tartotta őt, mintha valami törékeny tárgy lenne. - A jó fenébe, Sirius...

Ana két kezébe fogta szerelme arcát, és megcsókolta. Mind lábával, mind kezével erősen szorította magához, mint aki el sem hiszi, hogy alkalma van még érezni a másikat. Csókjuknak Ana könnyei adtak enyhén sós ízt, ahogy azok lassan folytak végig az arcán. Érezte, ahogy a férfi ujjai gyengéden marnak oldalába, ezzel is erősítve a tényt, hogy életben van. Ana ekkor fogta fel igazán, hogy egy akkora bajból keveredtek ki, amibe akár mindketten belehalhattak volna.

- Azt hittem, megölnek - suttogta erőtlenül, már maga a gondolat is, hogy Siriust elveszítheti vasmarokkal fojtogatta. - Hogy sosem látlak többé.

- Sajnálom. - Sirius az asztalhoz lépett Anával, és leültette rá, de egy percre sem engedték el teljesen a másikat. - Mindent sajnálok.

- És végül is megérte? Mármint, amiért oda akartál menni. James és Lily. Te tudtál velük...

- Igen, azt hiszem, igen.

- Már nem hibáztatod magad?

- Életem végéig hibáztatni fogom magam, Ana. De most jobb. Könnyebb.

- Akkor nem volt minden hiába - mosolygott rá. Ha erről az oldaláról nézte a dolgokat, akkor egészen megérte. Ő, Ana túl volt élete első komolyabb akcióján, Sirius lelke pedig valamelyest megkönnyebbült.

- Talán nem. De nem akartalak ilyen bajba keverni. Tudnom kellett volna, hogy nem biztonságos, és...

- Már a pályaudvaron felismertek - vágott a szavába Ana. Hirtelen eszébe jutott, hogy az estének maradt egy tanúja. - Lucius Malfoy és a fia. Így már tudják, hogy itt vagy, hiába töröltük az emlékeiket az estéről. Plusz Pettigrew...

- Peter nem fog beszélni senkinek a tegnap estéről, ebben biztos vagyok! Ő egy gyáva féreg, és nem fog azzal hencegni, hogy ahelyett, hogy segített volna a társainak elkapni engem, rettegve eliszkolt.

- Akkor talán Dumbledore sem tudja meg.

- Nem érdekel, ha megtudja - vont vállat a varázsló.

- De ugye azt tudod, hogy így még inkább meg kell húznod magad a Grimmauld téren? - pillantott fel rá Ana.

- Tudom. - Sirius idegesen a hajába túrt, majd lehorgasztotta a fejét. - Hogy kerültél oda?

- Én csak el akartam menni hozzád bocsánatot kérni. Aztán különös érzésem támadt, valami egészen borzasztó. Elmentem a Grimmauld térre, láttam, hogy eltűntetek Csikócsőrrel. Egyértelmű volt, hogy Godric's Hollow-ba indultatok. Odamentem, és a temető bejáratánál várakoztam. Aztán meg is jelentél. A többit már tudod.

- Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél.

- Nem mertem rájuk támadni. - Ana mintha meg sem hallotta volna a férfi előbbi megjegyzését. Könnyei újra elhomályosították látását, ahogy Siriusra nézett.

- Emiatt ne ostorozd magad! Sosem harcoltál még, ez...

- De akkor sem, mikor Malfoy már egyedül maradt. Féltem, ha elvétem, akkor... - csuklott el hangja. - És én azért inkább... Azért választottam más taktikát...

- Semmi baj, Ana! Nem volt egy bombabiztos ötlet, de bejött, és ez a lényeg. Jól csináltad! Megmentettél, érted? Megmentettél!

- Én azt hittem, tudok majd harcolni, ha úgy hozza a sors. De kudarcot vallottam.

- Ne mondd ezt! Neked eddig nem volt rá szükséged, hogy párbajozni tudj, de majd megtanulod, mint bármi mást. - Sirius letörölte a könnyeket Ana arcáról. - Felejtsd el azt a csókot. Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy veszélybe kerültél, és olyat kellett tegyél, amit nem akarsz. Fel kell készülnöd rá, hogy egy háborúban sok minden megtörténhet.

- Tudom, de...

- Ana, meg kell végre értsd - mutatott a doboznyi ruha felé -, hogy az élet többé nem talárokról, feltűnősködésről, interjúkról és zenélgetésről szól. Néha úgy érzem, túl rózsaszínben látod a világot, még mindig.

- Te pedig túl feketén - védekezett Ana, de tudta, hogy a férfinak igaza van.

- Mert én ezt már egyszer átéltem!

Ana a doboznyi ruhára nézett, és lemondóan sóhajtott. Kiválogatott pár darabot, amivel felrohant az emeletre, majd lejött pár másikkal. A dobozba hajtogatta őket, aztán levitte a kanapéja alól nyíló rejtekajtón. Ana elhelyezte az egyik sarokban a dobozt és visszafutott a gitárjáért.

- Azt hagyd - vette ki a kezéből a varázsló, és a falnak támasztotta.

Ana varázslattal lezárta a csapóajtót, és visszabűvölte rá a kanapét.
- Eddig még semmit sem vittem le oda - mondta fojtott hangon, és érezte, hogy a férfi biztatóan megszorítja a vállát.

- Így lesz a legjobb, hidd el. Épp elegen ismernek már így is, ne legyen ennél is nagyobb a feltűnés. Büszke vagyok rád. És ne feledd, ez csak ideiglenes.

Ana tudta, Siriusnak igaza van. Élete teljesen megváltozott azzal, hogy belépett a Rendbe. Le kell mondania bizonyos dolgokról. Munkája kapcsán így is szerepel ő eleget, nem kell, hogy magánélete apró kis részleteibe is belelássanak, vagy elkezdjenek szaglászni utána.

- Ana - kezdte újra Sirius -, tegnap te... találkoztál vele? - Anát meglepte a kérdés, de bólintott. - Tudod, gondolkodtam, és azt hiszem, ti valóban helyes pár lennétek.

- Tessék!? - csattant fel a lány.

- Ő jó kiállású, fiatal, sikeres és meg tud téged védeni, ha kell. Minden nő ilyen férfiről álmodik.

- Én nem. Én már rég mást szeretek, és ezt Marcusnak is megmondtam. - Ana végre kimondta, ami már olyan régóta nyomta a szívét, és az sem érdekelte, ha nem kap viszonzást.

- Hogyan? - lépett közelebb hozzá a férfi.

- Mi van, süket vagy? Megmondtam neki, hogy mást szeretek.

Siriusnak megrándult a szája széle, mintha egy mosolyt próbálna elfojtani.

- Mégis kit?

- Egy önfejű, szánalmas alakot.

- Attól te jobbat érdemelsz. - A varázsló már egészen közel állt hozzá, Ana szíve pedig egyre gyorsabban kezdett verni. Vére száguldott ereiben, ahogy a varázsló arcához ért, tekintete úgy vonzotta az övét, mint orrontó furkászt az arany csillogása.

- Tudom, de mit tehetnék?

- El kéne felejtened.

- Lehetetlen.

Sirius forró és heves csókja átjárta Ana minden porcikáját. Gyomra görcsbe rándult, teste megremegett, és a varázsló hajába túrva adta át magát a szenvedélynek. Sirius derekánál fogva ölelte át szorosan a lányt, mintha sosem akarná elengedni. Ana pedig boldogan simult bele szerelme karjaiba, és a világ megszűnni látszott körülötte.

- Ana... - lihegte Sirius, és a boszorkány nyakába temette arcát - én nem tudom megadni neked azt, amire szükséged van.

- Nekem egyedül rád van szükségem! Ne lökj el megint magadtól! Vagy neked ez az egész a szexről szólt?

Sirius a lány felé magasodott, úgy nézett a szemébe.
- Nem, dehogy. Ana...

Ana a varázsló mindig fáradt szemeiben látta megbújni a kételyt, amit ő is érzett. De hiába tudta, hogy akár rosszul is elsülhetnek a dolgaik, a szívének nem tudott parancsolni. Akarta az előtte álló férfit a múltjával és minden sérülésével, hibájával együtt. Akart kettejüknek egy új esélyt.

Magához húzta a férfi kezét, és megcsókolta. - Mondd el, mi a baj?

- Hogy magyarázzam, hogy megértsd? - Sirius nagyot sóhajtott. - Mikor veled vagyok, olyan boldogságot érzek, amit nagyon régóta nem. És ezért súlyos árat fizetek. Minden egyes boldog pillanat után ezerszeres bűntudatot érzek, amiért épp nem Harryért aggódok, pedig ő Voldemort első számú célpontja. Bűntudatom van, amiért nem a háborún jár az agyam, hanem rajtad. A francba is, nekem ilyesfajta boldogság nincs leosztva a lapjaim között! Pedig őrülten vágyom rá! De fogalmam sincs, hogy működik egy kapcsolat. Látod, hogy egyből el is szúrtam az egészet...

- El kellett volna mondanom akkor rögtön.

- Elismerem, túlreagáltam. Sosem tűrtem a hazugságot, Peter árulása óta azonban csak még jobban ki vagyok rá hegyezve.

- Sajnálom - sütötte le Ana a szemét.

- Nem akartam úgy beszélni veled. Nem érdemelted meg...

- Ahogy te sem. Sirius - folytatta a boszorkány, és ujjaival finoman simított végig a varázsló arcán. - Te ugyanúgy megérdemled a boldogságot, mint bárki más. Hisz nem szenvedtél már épp eleget? Attól, mert nem aggódsz a nap huszonnégy órájában, még nem vagy rossz ember. Tudom, hogy a keresztapja vagy, felelősséget vállaltál érte és a legjobban szereted őt a világon, és Merlinre mondom, a legjobb keresztapa vagy! Sose kérném, hogy helyezz engem őelébe. Ő marad az első, nem is kérdés, de ne tagadd meg magadtól azt a kis boldogságot, amit talán mi nyújthatnánk egymásnak. Talán Harry ellenezné? Talán nem örülne, ha a keresztapját boldognak látná?

- Tudom, hogy örülne.

Ana kihúzta magát, arca egészen közel került a férfiéhoz. Ajka szomjazott az övére, képtelenségnek tartotta megállni, hogy ne csókolja meg újra és újra őt.

- Van még valami, ami elbizonytalanít?

- Igen. Van fogalmad róla, hogy ha kiderül, hogy velem vagy, Harry és utánam, te leszel a harmadik elsődleges célpont Voldemort szemében? Ez a kapcsolat sosem léphet ki a Rend falain kívülre, sosem vállalhatjuk fel, mert azzal csak még nagyobb veszélybe kerülsz. Nem beszélhetsz róla sem a szüleidnek, sem a barátaidnak, senkinek, sőt az elméd legmélyére kell elrejtened, míg ennek az egésznek nincs vége. És most több évről is szó lehet. Én nem akarlak ilyen korlátok közé szorítani, ahogy nem akarlak több veszélybe sem sodorni. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha miattam történne veled valami. Nem is tudod, mennyit jelentesz...

- Vállalom a kockázatot.

- A tegnap este után valóban így gondolod?

- Igen! Szeretlek Sirius Black, és vállalom a veszélyt, ha kell. Majd... majd megerősödöm.

Sirius elmosolyodott, és megsimogatta a lány arcát.
- Te tényleg ezerszer jobbat érdemelnél.

Ana a férfi nyaka köré fonta a karját.
- Adjunk ennek egy esélyt - suttogta.

- Ana. - Sirius közelebb húzta a boszorkányt magához. - Vágyom rád. Mindenhogy.

A bizsergés, amit a férfi szavai okoztak beférkőzött a bőre alá. Ő is akarta férfit. Mindenhogy. Sirius hagyta, hogy a boszorkány csókolni kezdje nyaka vonalát. Érezte, hogyan lüktet a vér a varázsló ereiben, amitől neki is hevesebben vert a szíve. Csókolni és érinteni akarta mindenhol. Sirius ledobta magáról talárját, Ana pedig lehúzta pólóját. Végigsimított a férfi mellkasán és hasfalán egészen nadrágja széléig, majd ujjait visszavezette hátán keresztül a nyakáig. A látvány, hogy az ő érintéseitől keletkezik látványos domborulat a férfi nadrágjában, csak még jobban feltüzelte. Ana a férfi fülét kezdte becézni.

- Hmm... Nem is tudtam, hogy ez a fül dolog ilyen izgató - sóhajtotta Sirius csukott szemmel.

- Örülök, hogy tudok újat mutatni.

Sirius elégedetten morgott, közben kezeit a lány ruhája alá csúsztatta, ujjai Ana meztelen bőrét cirógatták. Lehúzta róla pólóját, és csupasz felsőtestük egymáshoz simult míg újra forró és hosszú csókban forrtak össze. A férfi végighúzta kezét a lány gerincének vonalán, amibe Ana egész teste beleremegett. Feszülő melleinek jól estek a férfi vad csókjai, nadrágja és alsóneműje már róla is lekívánkozott.

Ana hagyta, hogy most a férfi ujjai térképezzék fel őt még jobban, és kezdjen játszani rajta, mint egy zongorán. Sirius igazán jól kezelte teste billentyűit, és a legszebb dallamot ott játszotta, ahol a lány a legjobban élvezte. A földöntúli szimfóniát Ana nyögései és sóhajai egészítették ki, s tették még varázslatosabbá. Mikor a játék a tetőfokára hágott, Ana teste megfeszült, millió apró robbanás szántotta keresztül testét, fejében rózsaszín csillagporrá váltak a gondolatok. Mohó ajkaik újra egymásra talált, és miközben élvezték egymás ízét, Sirius birtokba vette őt, és Ana nem is akart máshová tartozni többé. Testük eggyé olvadt, mindketten egyszerre nyögtek fel, ahogy Sirius lassan mozogni kezdett. Elégedett sóhajokkal és nyögésekkel töltötték meg a szobát, az asztal meg-megnyikordult egyre gyorsuló szenvedélyük alatt. Biztonságuk érdekében a varázsló karjaiba vette a kipirult boszorkányt, és a kanapéra ült vele. Ana csípőjét ringatva kormányozta magukat a csúcs felé. Sirius szorosan ölelte a lány derekát, míg Ana szerelme tarkója köré fonta karját, testük eggyé vált, ahogyan a lelkük is. A kirobbanó csoda egyszerre érte el őket, s kielégülten ernyedtek bele a másik ölelésébe. Ana lehunyt szemmel hallgatta, hogyan áll be Sirius szívének ritmusa a megszokott tempóra. Örökké képes lett volna hallgatni. Egy kis idő után a varázsló maga felé fordította a lány arcát és kisöpörte belőle a haját.

- Én - kezdte a boszorkány szemébe nézve, de Ana érzékelte, hogy a férfi küzdelmet folytat magával.

- Nem kell kimondanod - suttogta, mutatóujját a férfi szájára téve -, ha nem így érzed.

- Nem erről van szó - sietett a magyarázattal, elhúzva Ana kezét szája elől. - Csak... - Sirius elhallgatott, azonban érintései és a szemének átható pillantása beszéltek helyette. Ajka félszeg mosolyra húzódott, Ana pedig már pontosan tudta, hogy Sirius is hasonlóan érez, mint ő. Megértette, a férfinak nehezére esik szavakkal kifejezni érzéseit, nem is erőltette volna rá. - Mikor megláttalak ott... Rettenetesen megijedtem. Szoborrá dermedve csak arra tudtam gondolni, hogy ússzuk meg ezt az egészet. Csak neked ne essen bajod. Ana... Akarlak téged. A hiúságoddal, a szereplési vágyaddal, a felesleges locsogásaiddal, a hegeiddel együtt. Legalábbis, azt hiszem - tette hozzá csibészes mosolyra húzva a száját.

- Ezután már nem is tudsz lerázni - nevetett rá Ana, és ez a vallomás is tökéletesen boldoggát tette.

- Gyere velem vissza a Grimmauld térre!

Ana bólintott, ujjai újra és újra a férfi haját szántották, a varázsló pedig fejét a háttámlának támasztva élvezte azt. Mindkettejüknek nehéz volt elszakadni a másiktól, de nagyjából egy órával később már Sirius szobájában álltak.

- Mi ez a hatalmas lyuk? - mutatott az ágyra a boszorkány.

- Ne is kérdezd - dörmögte Sirius és beledőlt az ágyba.

Ana betoldotta a lyukat, és nem firtatta tovább az ügyet, inkább befészkelte magát Sirius ölelésébe, hogy nyugovóra térjenek. Ana hamar elaludt, de rendszeresen felébredt a férfi mocorgására, forgolódására.

- Mi a baj? - kérdezte, ahogy felült. A varázsló az ágy szélén ült lehorgasztott fejjel.

Sirius mélyet sóhajtott. - Nem tudom. Talán csak nem vagyok hozzászokva, hogy van mellettem valaki.

- A múltkor nem volt baj.

- Akkor valószínű, túl fáradt voltam.

Anának összefacsarodott a szíve a gondolatra, hogy a szerelme, majd tizenöt éve csak rideg falak közt alszik magányosan, egyetlen társa Csikócsőr, ő is csak az utóbbi egy évben.

- Szeretnéd, hogy elmenjek? - kérdezte Ana, minden rosszallás nélkül.

- Merlinre, dehogy! - kapta fel a fejét Sirius, és magához vonta a lányt.

Ana sóhajtott, maga sem hitte el, amit kérdezett a férfitól. - Akkor szeretnél inkább lemenni Csikócsőrhöz, és vele aludni? - A varázsló nem szólalt meg. - Nem gond, ha igen. Én... én itt leszek, és reggel találkozunk.

Ha volt is egy halvány kétely a Siriusban afelől, hogy akarja-e ezt a nőt, és ezt a kapcsolatot, ebben a pillanatban az is szertefoszlott. Lenne más valaki, aki így reagál egy ilyen abszurd helyzetre?

- Látod, milyen szánalmas vagyok? - szökkent talpra hirtelen. - Milyen idióta alszik szívesebben egy hippogriffel, mint veled!?

- Sirius... - Ana odalépett hozzá, és két tenyere közé fogta a varázsló arcát. - Te nagyon komoly megpróbáltatásokon mentél keresztül. Az, hogy az utóbbi majd tizennégy évnek vannak mellékhatásai, teljesen természetes. Ezek a traumák nem múlnak el egyik napról a másikra, főleg, ha segítséged sincsen. Megértem, hogy nehéz hozzászoknod egy másik ember jelenlétéhez. Majd megoldjuk, szépen lassan. Most pedig menj. Reggel találkozunk - mosolygott rá, és egy csókot lehelt a szájára.

Sirius fájdalmas arckifejezéssel nézett a lányra, magára kanyarította talárját, majd kiment az ajtón. Ana visszabújt az ágyba, és mielőtt elnyomta volna az álom, még elhatározta, hogy segít a varázslónak levetkőzni démonait. Hajnal lehetett - legalábbis úgy érzékelte - mikor ismét felébredt, de most arra, hogy Sirius bebújt takarója alá, és hátulról átkarolta őt. Ana mosolygott, és ujjait a férfiéba fonva aludtak tovább reggelig.

Érthető Sirius reakciója, miszerint még Csikócsőrrel, vagy egyedül jobban tud aludni? Érdekel a véleményed, megtisztelsz ha megosztod velem! :)