Ana rettegéssel a szívében húzódott vissza a sírkő mögé. Hátbatámadták! Hogy kerültek ezek ide!? - lett rajta úrrá a pánik, de tudta, hogy össze kell szednie magát és hideg fejjel kell gondolkodnia, különben... Megrázta a fejét, erre nem is akart gondolni. Újra kilesett a sírkő mögül, ahonnan eddig a Siriust figyelte.

Két sötét alak sziluettjét látta közeledni Sirius felé. Az egyik hátára fordította a varázslót, valamit motyogott felette, míg a másik valószínűleg harmadik társuk segítségére sietett. Fojtott hangú beszélgetésbe kezdtek, amiből Ana egy szót sem értett. Szerencséjére eszébe jutott, hogy két napja vett a Weasley ikrektől egy telefület. Hangtalanul turkálni kezdett táskájában, míg meg nem találta a hússzínű köteget. Eldobni nem merte, nehogy meghallják puffanását, így lebegtető bűbájjal óvatosan közelebb varázsolta a telefület a támadókhoz. Kezében annyira remegett a pálca, hogy alig sikerült kivitelezni a műveletet. Ne most, Ana! Ne pánikolj, Sirius élete lehet a tét! Próbálta magát nyugtatni, nem túl nagy sikerrel. Mire a telefület a kellő helyre irányította, már mindhárom alak Sirius felett állt.

- Nem hittem volna, hogy Black ennyire ostoba, hogy pont idejön. - motyogta egy mély férfihang. - Ráadásul az után, hogy reggel megmutatkozott a pályaudvaron kutya képében. Még jó, hogy a fiaddal kiszúrtátok.

- Valóban. Két éve sikeresen bujkál a Minisztérium elől, erre egy napon belül két ilyen szarvashibát vét. - Anának ez a hang borzasztóan ismerős volt, de egyelőre nem jött rá, ki lehet az. - Add a pálcáját! Elteszem.

- Biztos, hogy ő az?- kérdezte a harmadik, akit Sirius először ártalmatlanított.

- Ki más üldögélne itt Potterék sírjánál ennyi ideig? Ráadásul itt motyogott hozzájuk egész végig, mint valami eszelős! Hiába, az Azkaban, az Azkaban. Valamennyire mégiscsak megőrült ez is.

- Mi legyen vele? Megöljük?

- Merlinre, dehogy! - mondta az ismerős hang. - Hol voltál mikor Blackről volt szó!? A Nagyúrnak kell Black. Ha ő nála van, úgy rángathatja Harry Pottert, ahogy csak akarja. De a Nagyúr most házon kívül van. Keresi a megoldást a jóslat problémára.

- Akkor vigyük hozzátok, Lucius.

- Nem lehet! Narcissa minden évben, mikor Draco visszamegy a Roxfortba, fogadást tart a többi unatkozó boszorkánynak. - A férfi ezt kissé gúnyosan mondta. - Így vezeti le a feszültséget, hogy nem látja a fiát hónapokig. Ma este tele a ház. Nem tudjuk észrevétlenül becsempészni Blackket. - Ana, Narcissa nevének említésekor jött rá, hogy a három támadó egyike nem más, mint Lucius Malfoy.

- Tudom már! - szólalt meg a mély hangú ismét. Hangjában színtiszta gonoszság csendült. - Vigyük Blacket ide a Potter házba. Ismerős környezetben eljátszunk vele egy kicsit. Utána idehívjuk a Nagyurat.

- Rendben - szólalt meg Malfoy. - Macnair, te menj előre, és készítsd elő a terepet a Potter házban. Avery, te meg menj, és kerítsd elő Féregfarkat. Ő biztosan meg tudja mondani, hogy ez Black-e, vagy sem, mielőtt szólítjuk a Nagyurat. Semmit sem bízhatunk a véletlenre.

Féregfark említésére Ana gyomra még nagyobb görcsbe rándult. Az igazi tömeggyilkost idehozzák. A bosszú halvány reménye egy pillanatra fellángolt lelkében, de gyorsan elhessegette. Most Siriusra kell koncentrálnia, hogy őt kiszabadítsa sértetlenül.

- Minek nekünk ide az a féleszű! Egy kis cruciatus, vagy egy kis legilimencia, és eldalolja szépen ő maga, hogy kicsoda. Egyébként meg, biztos vagyok benne, hogy ez itt Black!

- Először is, ha igaz, amit Blackről mondanak, akkor nem biztos, hogy a kettő közül bármelyik segít. Másodszor pedig, több szem, többet lát. Harmadszor meg, az is lehet, hogy ez egy csapda, és ez itt nem is Black, csak valaki az ő alakjában!

- Rendben - suttogta Avery - de megvárjatok a bulival! A Világkupa óta nem volt részem hasonló szórakozásban, és már eléggé hiányzik.

- Minél hamarabb előkeríted azt a hitvány patkányt, annál hamarabb lesz részed benne. Reméljük, a Nagyúr nem vitte magával. Visszatérése óta, nagyobb kegyben részesíti őt, mint bármelyikünket.

- Kizárt, hogy magával vigye! - szólalt meg a mély hangú Macnair is. - A Nagyúr senkit nem visel el maga mellett az ilyen útjai során, pláne egy ilyen kis senkit. Még akkor sem, ha ő segített neki visszatérni.

- Legyen most már elég! - kezdte elveszíteni türelmét Malfoy. - Tegyétek, amit mondtam! Avery, menj Féregfarkért, Macnair, neked meg irány a Potter ház. Alaposan nézd át, nehogy valami bűbájba fussunk, ami még mindig halálfalók ellen véd!

- Na és te, Lucius? Addig itt üldögélsz a temető biztonságában? - gúnyolódott vele Macnair.

- Igen, Blackkel együtt lenni valóban nagyon biztonságos - felelte sötéten.

- De hát nincs is magánál! - nevetett Avery, és megrugdosta a földön heverő Siriust. - És úgy meg van kötözve, hogy ebből aztán nem szabadul!

- Tűnjetek már innen! - mordult rájuk Malfoy türelmetlenül.

A másik két halálfaló dehoppanált, Malfoy pedig egyedül maradt a földön fekvő Siriusszal, akit láthatatlan béklyók kötöztek meg. Ana még mindig a sírkő mögött bujkált, és attól félt, hogy szíve, ami majd kiugrott a helyéről, olyan hangosan ver, hogy Lucius Malfoy meghallhatja. Agya fogaskerekei csak úgy jártak, próbálta számba venni a lehetőségeit. Segítséget hívni nincs ideje, s különben is, a Rend egy része a Roxfortban, Remus távoli küldetésen, Mordon, Kingsley és Tonks pedig valószínűleg Roxmorts faluban töltik az estét. Rátámadni nem mer Malfoyra, mert életében sosem párbajozott még, és úgy gondolta, hogy Malfoy fél kézzel is legyőzné őt. Ezzel pedig, nem hogy nem segít Siriusnak, de még őt és magát is veszélybe sodorná. Úgy döntött, legjobb lesz, ha más stratégiát választ.

Tovább figyelte Malfoyt, aki most Siriusra emelte pálcáját. - Stimula! - mondta. Ana hallotta, hogy Sirius megmozdul a földön.

- Lám, lám, lám. Sirius Black, semmi kétség - szólt Malfoy. - Azért várunk még egy kicsit, nehogy százfűléfőzet legyen a háttérben, és valaki más legyél. Bár ez igen valószínűtlen, de biztosra kell mennem. Tudod, Black, a Nagyúr most jóval szigorúbb velünk, mint régen, nem hibázhatunk. De ennek te még biztosan örülsz is, nem igaz? Crucio!

Anának megint a szájára kellett tapasztani a kezét, hogy nehogy felsikítson. Már épp úgy döntött, hogy mégis nekiront Malfolynak, mikor az megszüntette az átkot. Siriusnak egy hangját sem lehetett hallani, valószínűleg a Cruciatus mellé némítóbűbájt is kapott.

- Ez volt az ízelítő. Lesz még benne részed, ne aggódj! Na gyere, Black, sétálunk egy kicsit. De semmi meggondolatlanság! A pálcád nálam, és tettem rád hoppanálásgátló igézetet is, szóval jobb, ha nem próbálkozol semmivel. Gyerünk!

Ana látta, ahogy Malfoy talpra állítja Siriust, és míg egyik kezével szorosan fogta a varázsló karját, a másikkal pálcát fogott rá. Elindultak a temető kijárata felé, Ana pedig elrakta a telefület, és ő is hátrálni kezdett kifelé. Terve már nagyjából összeállt a fejében, igaz egyáltalán nem volt benne biztos, hogy működni is fog. Hangtalanul kihátrált a temetőből, de nem tévesztette szem elől a két alakot. Lucius végig körbe-körbe járatta a tekintetét a környéken, figyelve, hogy nem jár-e arra valaki. Ana a főtéren lévő egyik nagy fa árnyékában megállt, és megvárta, míg Malfoy és Sirius is a térre érnek. Elhaladtak egy lámpatest mellett, ami megvilágította őket, ahogy a Potter ház felé indultak. Ekkor a lány levette magáról a kiábrándító bűbájt, és elébük sietett.

- Mr. Malfoy? - kérdezte higgadt hangon. Mindkét varázsló egyszerre rezzent meg a lány hangját hallva. Malfoy Siriusról a lány felé fordította pálcáját. - Ugyan! Erre semmi szükség! - folytatta Ana halvány mosollyal, miközben a pálcára mutatott.

Malfoyt igencsak összezavarta a lány megjelenése, de leeresztette pálcáját, és a tőle telhető legmagabiztosabb hangon válaszolt.

- Miss Drops. Maga mit keres itt ilyen késői órán teljesen egyedül?

- Találkoztam pár barátommal - mutatott a kocsma felé. - Tudja, nagyon gyorsan repül az idő, ha az ember jól érzi magát, nem igaz?

- De igen. Ha megbocsát, Miss Drops...

- Be sem mutat a barátjának, Mr. Malfoy? - vágott a szavába Ana, és tekintete az elképedt Siriusra tévedt. Ana továbbra is higgadt maradt. Nem hagyhatta, hogy lerázzák.

- Nos, ő nem a barátom...

- Szent szalamandra, Mr. Malfoy! - kiáltotta tettetett meglepettséggel. - Csak nem...!? Ő itt...!? Maga elkapta teljesen egyedül?

- Jobb, ha nem üti bele az orrát az én dolgomba, kisasszony. Még megütheti a bokáját - sziszegte Malfoy.

Ana halkan felnevetett. - Ugyan, Lucius. Szólíthatom Luciusnak? Kérem ne fenyegessen, nem illik az ilyesmi egy úriemberhez. Ha jól tudom, egy oldalon állunk. Vagy tévedek?

- Nem téved. De mégis meg kell kérnem, most menjen innen, és felejtse el, amit látott. - Malfoy hangja ismét nyájas volt. Biccentett Ana felé, és elindult a dűlőút felé.

- Mégis hova viszi? - vonta kérdőre a lány a varázslót. - Azonnal a Minisztériumba kell vinni, és én is elkísérem!

Malfoy újra ráfogta a pálcáját, de Anának a szeme sem rebbent. - Azt mondtam, hogy ne üsse az orrát az én dolgomba. Black az én fogásom és nem a magáé!

- Szóval valóban ő - mondta Ana, és ő is előhúzta a pálcáját.

- Azt tegye el! - rivallt rá Malfoy.

- Nem gondolja komolyan, hogy itt álljak szemben Blackkel, és még csak a pálcám se legyen nálam! - Azzal Ana Sirius felé fordult. Látta a zavart a varázsló arcán, de ő továbbra is hidegvérrel tette a dolgát. Pálcájával kisimított egy tincset a varázsló arcából, s Sirius érezte, hogy a pálca nyomán, hideg járja át a testét.

- Pont ez az, hogy ne álldogáljon itt, hanem tűnjön már innen, különben...

- Petrificus totalus - küldte rá Ana az átkot Siriusra, aki szoborrá meredt, aztán megadóan a talárja zsebébe csúsztatta a pálcáját.

Malfoy elkapta a lány csuklóját.
- Mégis mit művel!? - kérdezte, és saját pálcáját újra a lányra szegezte.

- Lucius - suttogta Ana -, ne fogja rám azt a pálcát. Muszáj voltam egy kicsit ártalmatlanítani Blacket, hogy megbeszéljük ezt a dolgot. Talán tudja, hogy... hogy is mondjam... eléggé szeretek szerepelni. És a dicsőségért nos, sok mindenre képes vagyok. - Ana karját végigfuttatta Malfoy karján, majd megállapodott a férfi mellkasán. - Adja át nekem Blacket. Nem fogja megbánni.

Lucius Malfoy először meglepetten nézett a lányra, majd derekánál fogva magához húzta. - Akkor ebben hasonlítunk. Hízelgő az ajánlata, de akármilyen vonzó és tehetséges boszorkány is maga, Anabelle, senki sem hinné el, hogy egyedül kapta el Blackket - mondta egész közel Ana arcához.

- Ilyet nem is állítanék. Csak engedje meg, hogy én adjam át őt a Minisztériumnak. - Ana keze már a férfi gallérján játszott, és csábítóan nézett fel Malfoyra, miközben ajkaiba harapott. Malfoy lentebb eresztette pálcáját, és vággyal teli tekintettel nézett vissza a lányra. Ana a nyaka köré fonta karját.

- Maga egy rendkívül kívánatos boszorkány, Anabelle - suttogta, és a  lány nyakára csúsztatta kezét és hüvelykujjával arcát simogatta.

Ilyen egyszerű lenne? Pár szép szó, egy kis csábító mosoly, és azt is elfelejti, hogy épp vallatni vitte Siriust a többi halálfalóhoz? Férfiak.

- Hmm. Akárcsak maga, Lucius. Szeretem az érett férfiakat. És higgye el, tudom, hogy kell boldoggá tenni egy maga fajta férfit. Senki nem fogja megtudni...

Malfoy zsebre vágta pálcáját, mindkét kezével közre fogta Ana arcát, és megcsókolta. Ana arra várt, hogy a férfi végre fegyvertelenül álljon előtte. Gyűlölte ezt a csókot, de így volt alkalma hangtalanul a saját pálcájáért nyúlnia, amit most a férfi oldalának szegezett.

- Mi... - szakította el a száját a lánytól.

- Stupor! - kiálltotta Ana, mire Malfoy összeesett. - Vagyis, tudom, hogyan tegyek egy ilyen csótányt boldogtalanná! Exmemoriam! - hajolt a férfi fölé, majd mikor végzett, kitapogatta Sirius pálcáját a férfi belső zsebében, és levette Siriusról a sóbálvány átkot.

- Hogy kerülsz ide? - szegezte neki a kérdést. - Oltári nagy meggondolatlanság volt, amit csináltál! Honnan tudtad, hogy nem átkoz meg rögtön, amint elárulod, hogy tudod, ki vagyok!?

Ana a férfi szemébe nézett.
- Nem tudtam. De nem érünk rá csevegni. Főleg nem a meggondolatlanságról. Bármikor itt lehetnek. Az isten verje meg! Miféle bűbájjal kötöztek ezek meg!? Nem tudom hatástalanítani!

Sirius látta, hogy a lány egész testében remeg.
- Hányan vannak?

- Malfoyon kívül ketten. Potteréknél vannak. És az egyikük hozza Pettigrewt.

- Petert!? - villant mohó izgalom Sirius szemében.

- Eszedbe ne jusson! - Ana épp annyira szerette volna elintézni Pettigrewt, mint Sirius, de életben maradni a varázslóval együtt még jobban szeretett volna. - Amint kiszabadítottalak eltűnünk innen! A hoppanálásgátlót már levettem rólad. Na végre! Megvan! - A láthatatlan béklyó végre lehullt Siriusról, aki egyből felkapta pálcáját, bevonszolta Malfoy testét egy bokor aljába, és behúzott neki egyet.

- Vissza kell mennem Csikócsőrért! - fordult vissza az elképedt lányhoz. - Ott hagytam a hátsó kertben!

- A pokolba! Róla meg is feledkeztem!

- Menj el, Ana! Tűnj el. Hozom Csikócsőrt, és a Grimmauld téren találkozunk.

- Azt már nem! Veled jövök.

- De hiszen mindjárt összeesel! - Sirius nem járt messze a valóságtól, ugyanis Ana még mindig úgy reszketett, mint a nyárfalevél.

- Én... Én jól vagyok!- húzta ki magát a lány, de állítása egyáltalán nem tükrözte állapotát. - Veled megyek!

Sirius fájdalmas arcot vágott. - Nem bánom! De próbáld meg összeszedni magad! És maradj mögöttem!

Ana bólintott, és követte a férfit lefelé az utcán. Életében nem félt még ennyire, bár Sirius jelenléte kissé megnyugtatta. Mielőtt a Potter házhoz értek, lelassítottak, pont akkor, mikor az egyik halálfaló kilépett az utcára. Az nem számított a megjelenésükre, amit Sirius ki is használt.

- Obsturco! - kiáltotta, és az alak több métert repült hátrafelé, mire földet ért. Sirius alaposan megnézte magának.

- Ez Macnair - jelentette ki. - Remélem, nem talált rá Csikócsőrre. Töröld az ő emlékeit is. - Ana engedelmeskedett, és miután végzett, elindultak a ház felé. Lassan haladtak, Ana szorosan Sirius mögött.

- Gyere már, te gyáva patkány! - hallották Avery hangját a házból. - Hol vannak már!? Ennyi idő alatt rég ide kellett volna érniük!

Sirius és Ana a falhoz simultak, s várták, hogy a másik kettő kijöjjön a házból. Percekig semmi mozgás nem történt, majd Sirius közelebb araszolt a bejárati ajtóhoz. Ahogy befordult rajta, egy átok rögtön hátrataszította, a kerítés falának. Úgy látszott, hogy Avery számított a támadásra, ugyanis harsányan felnevetett.

- Nézzenek oda, Black! Csak nem kiiktattad a másik kettőt? Nos, ezen annyira nem is csodálkozom. Nem a két legélesebb kés a fiókban. Féregfark! Gyere, nézd meg a haverodat!

Avery ekkor kilépett az ajtón, s Ana, aki még mindig a falnak lapulva egy kábítóátkot lőtt felé, de elvétette. A férfi, mint a villám fordult a lány felé, és küldte rá saját átkát. Ana rövidesen a hatalmas bozótósban találta magát, testét pillanatok alatt horzsolások és vágások terítették be, ruhája több helyen kiszakadt, és a vágásoktól véres lett a talárja. De legalább a pálcája még a kezében volt, aminek segítségével próbálta kimetszeni magát a bokorból.

- Féregfark! Mire vársz még!? - ordította Avery, mert a jelek szerint Féregfark még mindig nem jött ki a házból.

Sirius pedig már újra talpon volt, és olyan indulattal támadt vissza Averynek, hogy még Ana is megijedt tőle. Távolról is látta, hogy a férfi arca teljesen eltorzult a dühtől, és egy pillanatra újra arra az őrült varázslóra hasonlított, aki a körözési plakátokon is szerepelt. Repkedtek az átkok a két varázsló között, mire Avery végre összeesett. Teste puffanását egy apró állat vonyítása követte, amely szélsebesen szaladt ki az utcára.

- Peter! - ordította Sirius, aki utána iramodott  hogy levadássza, de nem sikerült. Pettigrew olyan rutinosan közlekedett patkány bőrében, hogy ember legyen a talpán, aki elcsípi őt.

Ana végre kiverekedte magát a bokorból, s térdre rogyott. Fájt minden porcikája az eséstől, de előrébb kúszott Avery mozdulatlan testéig, hogy az ő memóriáját is kitörölje. Épp végzett a varázslattal, amikor Sirius ért vissza hozzá. Hóna alá nyúlt, gyengéden felhúzva őt a földről.

- Jól vagy? - kérdezte az aggodalom és bűntudat vegyes keverékével a szemében. Ana bólintott, bár a legkevésbé sem érezte így. Testén megint úrrá lett a remegés, és alig állt a lábán.

- Várj itt egy percet, hozom Csikócsőrt. Ilyen állapotban nem hoppanálhatsz. -  Azzal elindult a hippogriffért. Úgy tűnt, az állat senkinek sem szúrt szemet a ház hátuljában, mert az békésen szunyókált, fejét a szárnya alá dugva. Sirius kivezette őt a ház elé, és felsegítette az állat hátára a boszorkányt. Ana nem vitatkozott a döntéssel, ő is tudta, hogy ha most megpróbálna hoppanálni, annak súlyos következményei lennének. Bár azt sem tudta, hogyan fog fennmaradni a hippogriff hátán. Sirius is felmászott az állatra, de most nem a lány elé, hanem mögé ült, hogy fél kezével átkarolja őt, a másikkal pedig Csikócsőrt irányítsa.

- Nyomás, Csikócsőr! - adta ki a parancsot Sirius, és végre valahára elhagyták Godric's Hollow-t.

Ha tetszett a rész, nyugodtan hagyj nyomot magad után valamilyen formában :) Ha nem, azt is megírhatod :)