- Sirius!? Itt vagy?

Ana távoli, elmosódott zajként hallotta meg Remus hangját. Nagyokat pislogva nyitotta ki szemét, beletelt pár másodpercbe, mire rájött, Sirius óvó karjai közt fekszik. Felfedezése pedig sosem érzett boldogságként járta át mindenét, feje búbjától a lábujjáig.

- Mit akarsz, Remus? - dünnyögte Sirius, aki most leginkább a pokolba kívánta legjobb barátját. - Szombat van. Hagyj aludni! - Azzal arcát visszatemette Ana nyakába, ujjaival önkéntelenül kezdte cirógatni a boszorkány hasát.

- Meddig akarsz aludni? Dél is elmúlt. Egyébként előkerült Sipor. Gondoltam szólok.

- Mondd meg neki, hogy számolja meg hány szem lencse van a tíz kilós zsákban a kamrában. Mire végez vele, én is lejövök.

Remus nem szólt többet, csak sietős léptei halkulása jelezte, hogy elment.

- Ugye, ezt most nem komolyan mondtad? - kérdezte Ana, miközben nagyot nyújtózva szembefordult Siriusszal.

- Én komolyan gondoltam, de Remus úgyse mondaná neki. Na meg, Sipor sem engedelmeskedne. De kit érdekel az az átkozott manó! Aludjunk még egy kicsit - kérte, és lusta csókot nyomott a lány homlokára. - Vagy...

- Mi az hogy előkerült? Hol volt? Csak nem elküldted?

Sirius a hátára fordult, és nagyot sóhajtott, így véve tudomásul, hogy ő már nem fog visszaaludni.

- Ne legyél már ilyen merev - dörmögte.

Ana bűnbánó tekintettel bámult rá. Egy ilyen felejthetetlen éjszaka után valóban lehetne kicsit kevésbé karót nyelt. Hiszen olyan csodás volt minden pillanata.

- Ne haragudj - bújt közelebb hozzá.

- Egy pár napja már nem láttuk. Többször átkutattam a házat, de mintha a föld nyelte volna el. Ruhát persze nem kapott, de egyszer kihajítottam a szobából. Remélem, nem gondolta, hogy akkor el is mehet.

- A manó csak akkor mehet el, ha ruhát kap.

- Igen, ezt én is tudom. Csak furcsa, hogy így eltűnt. Persze az is lehet, hogy direkt előlem bujkált.

- Kérdezd majd ki.

Sirius hümmögött valamit, majd megsimította Ana arcát.
- Hogy aludtál?

- Soha jobban - mondta, és arcát a varázsló tenyeréhez nyomta. - Csodás éjszaka volt.

- Hmm... felőlem folytathatjuk. - Sirius felkönyökölt. - Itt fekszik mellettem egy gyönyörű, meztelen nő, nem akarok most Siporral foglalkozni. - Csillogó szemekkel nézett végig a mellette fekvőn, ujjai Ana mellein köröztek.

- Túl kicsik, igaz? - kérdezte gyermeki ártatlansággal a férfit, aki erre majdnem hangosan felkacagott. Ujjai továbbra is a lány bőrén jártak lassú keringőt.

- Te is értesz a hangulatromboláshoz, úgy látom - csóválta meg a fejét, kócos üstöke mégis elegánsan hullott arcába. - Van erre a kérdésre jó válasz? Ha azt mondom, hogy nem, akkor azt mondod majd, hogy hazudok, ha pedig azt felelem, hogy igen.... Nos, azt nem szeretném megtudni - nézett rá kisfiús mosolyával.

Ana csak nézte a férfi vidám arcát, és egyszerűen nem tudott betelni vele. Őt akarta minden nap. Minden reggel őt pillantani meg először. Az őszinte, csodálattól átitatott szemeiben fürödni, és megnyugvást találni szavaiban. A boldogság egy olyan oldalát találta most meg, ami eddig ismeretlen volt számára.

Sirius keze oldalára siklott, és egyre haladt lefelé. Ana mindene lúdbőrössé vált egy pillanat alatt, és közelebb húzódott a férfihoz. Kezét nyakába fűzte, ajkait puhán érintette a másikéhoz.

- Ana - morogta a varázsló, de egy újabb kopogás megzavarta őket.

- Sirius, tudunk beszélni? - Harry volt az, mire Sirius egyből felpattant az ágyból.

- Persze, Harry, egy perc és jövök - szólt ki a fiúnak, aki erre közölte a konyhában fogja várni.

- Te addig pihenj még - hajolt a lányhoz egy utolsó csókra. - Beszélek Harryvel, elintézem ezt a manódolgot, aztán hozok neked enni. Itt legyél, mire visszajövök.

- Itt foglak várni. - Ana kényelembe helyezte magát, nem tudott volna olyan helyet mondani, ahol szívesebben lett volna, mint a varázsló ágya.

Sirius öltözni kezdett, szemei elidőztek a lányon, aki pedig az ágyból fekve figyelte őt.

- Mire gondolsz? - kérdezte Ana, és figyelte, hogyan húzza Sirius keresztül a fejét pólóján. Minden mozdulatát imádta, és az emlékezetébe akart vésni.

- Hogy milyen jól mutatsz az ágyamban.

- Hm. Jó válasz - nevetett Ana. - Siess vissza.

- Sietek.

Ana nagyot nyújtózott a hatalmas ágyon, gondolataiban újra és újra felidézte az előző éjszakát. Tökéletes volt. És most itt ébredni Vele... Mintha a föld felett két méterrel lebegne. Kiszállt az ágyból, és elgyengült lábain az ablakhoz lépett, hogy elhúzza a sötétítőt. A beomló fény vakította a szemét, de végül hamar megszokta. A lemezjátszóhoz lépett, feltett egy Beatles albumot, visszabújt az ágyba, és mélyen beleszagolt a paplanba, amiben érezte kettejük kevert illatát, majd elégedetten szenderedett vissza.

Talán egy óra is eltelt mire Sirius visszaérkezett, és egy mindenféle földi jóval megrakott tálcát tett az ágyra. Arca gondterheltnek tűnt.

- Baj van? - kérdezte a férfit.

- Harry sebhelye.

- Mi van vele? - ráncolta a homlokát a boszorkány.

- Időnként megfájdul neki, ami Dumbledore szerint normális. Főleg mióta Voldemort visszatért.

- Szerinted pedig nem az.

- Nem tudom. Senki sem találkozott ilyennel azelőtt. De aggódom érte.

Ana felállt, és egy lepedőt maga köré tekerve a varázslóhoz lépett. Ahogy Sirius feszült arcát figyelte, az ő szívébe is aggodalom költözött. A férfinak a legfontosabb ember volt a fiú, így ő, Ana sem szerette volna, ha bármi történik vele. Sirius azt már biztosan nem viselné el.

- Talán Dumbledore-nak igaza van, és nincs túl nagy jelentősége - próbálta nyugtatni a varázslót, de tudta, szavai nem sokat érnek. Sirus mégis ránézett, ujjaival finoman cirógatta meg Ana arcát. - Tetszik ez az oldalad.

- Melyik? - vonta fel a szemöldökét csodálkozva a férfi.

- Az aggódó szülő oldalad. Remek keresztapa vagy.

- Úgy gondolod? Én nem érzem különösképp annak magam.

- Mert te folyton lekicsinyled magad. Pedig hatalmas dolgokat vittél véghez eddig is. Kéne neked egy olyan tükör, ami megmutatja az ember értékeit. Akkor talán elhinnéd, hogy remek ember vagy.

- Rengeteg hibát vétettem, Ana. Nem voltam mindig jó ember - hümmögött Sirius. - És most sem...

- És melyikünk nem hibázott soha? - vágott a szavába a boszorkány. - Vagy melyikünk nem tett még bármi rosszat? A lényeg, hogy rájöjj, ha hibáztál, és ha nem is tudod helyretenni, legalább újból ne kövesd el. Te már megfizettél minden bűnödért. Ne vezekelj tovább.

Sirius csak nézte tovább őt, ujjai még mindig az arcát simogatták. Ana lehunyta szemét, és élvezte a finom mozdulatokat, majd elmosolyodott, mikor érezte, ahogy a férfi homlokon csókolta. Sirius elengedte őt, és idegesen szólalt meg újra.

- És itt van ez az átkozott manó is. Hol a pokolban volt? - Sirius fel-alá kezdett járkálni a szobában. - Persze nem ad egyenes választ, félrebeszél, ahogy szokott.

- Ha parancsba kapta, hogy nem beszélhet senkinek a Rendről, akkor nem tud beszélni. Köti a mágia.

- Túlságosan agyafúrt manó ez, Ana. És túlságosan gyűlöl engem. Miért öltözöl fel? - váltott témát, mikor látta Ana öltözködni kezdett.

- Mert már dél is elmúlt, és ideje, hogy elkezdődjön a nap. - Ana már épp a nadrágját húzta magára. - Arra nem gondoltál még, hogy úgy viselkedj vele, hogy esetleg megkedveljen?

Sirius elengedte a kérdést a füle mellett, egyértelműen nem akart több szót fecsérelni Siporra.

- Pedig Ana Drops, mostantól akkor látlak meztelenül, amikor csak akarlak.

- Tessék? - kérdezte értetlenül az immár teljesen felöltözött lány.

- Bizony. Elég csak behunynom a szemem. - Azzal leült a fotelba és lecsukta a szemét. - Hm, aha, már látom is. Aww micsoda gyönyörű test! Halvány, puha bőr, csodás mellek... és nézzük csak, mi van még. Á, igen...

- Hagyd abba! - nevetett a boszorkány. Ölébe ült, karját a férfi nyaka köré fonta. - Nem kell képzelődnöd, ha itt vagyok. - Ana megcsókolta a férfit, aki szenvedélyesen viszonozta azt.

Sirius egyből pólója alá vezette kezeit, Anán jóleső borzongás söpört végig, amitől halkan nyögött bele a csókba. Már épp ruhájától szabadította volna meg újra a férfi, mikor hangos kopogás és csapkodás hallatszott, az ablak felől. Egy bagoly vergődött ott eszeveszettül, karmai közt egy újságot tartott. Ana felállt, hogy beengedje az állatot, de Sirius visszahúzta.

- Hagyd, majd elmegy - suttogta és újra megcsókolta a lányt.

De a bagolynak esze ágában sem volt elmenni, tovább verte csőrével az ablakot, hangos szárnycsapásait még hangosabb huhogás követte. Ana nem bírta tovább, odalépett az ablakhoz, hogy megszabadítsa az állatot a küldeményétől.

- Átkozott madár! - szitkozódott a varázsló, majd előrehajolt, és kissé görnyedt testhelyzetben várta, hogy elmúljon izgalma. - Remélem, valami rohadt fontosat hozott.

- A Szombati Boszorkányt - mondta nevetve Ana a férfi kínlódását látva. - Biztos a tegnapi interjú miatt küldtek egy tiszteletpéldányt.

- Remek. Szóval a béna talárjaid miatt, most megmenekültem egy jó kis szextől - morogta.

- Béna talárok? - húzta fel a szemöldökét a lány.

- Ajj, Ana, tudod, hogy nem úgy gondoltam. De te nem vagy férfi, nem értheted. - Még mindig előregörnyedt helyzetben nézet fel a boszorkányra. - Bassza meg még mindig áll a farkam, és kurva nehéz lelohasztani.

Anának vissza kellett fognia magát, hogy ne nevessen fel hangosan. - Gondolj Sipor hátsójára, hátha segít.

- Csak a te hátsódra tudok gondolni, mi lenne, ha inkább folytatnánk?

- A béna talározás miatt, ezt a lehetőséget eljátszottad.

- Nők... - sóhajtott lemondóan Sirius. - Sipor hátsója, Sipor hátsója - mantrázta. - Undorító! De... úgy látszik, ez segít.

Ana jót szórakozott a varázslón, kicsit furdalta ugyan a lelkiismeret, amiért parlagon hagyta, de hát meg kell tanulnia, hogy van, ami nem tréfadolog. Azért megfogadta magában, hogy kiengeszteli majd a férfit. Leült az ágyra a reggelis tálcához, és enni kezdett egy almát, miközben kinyitotta az újságot, hogy megkeresse az interjúját. Sirius egy perccel később leült mellé, de ő még mindig csak lapozta az újságot.

- Miért nem nézed meg a tartalomjegyzékben, hogy melyik oldalon van?

- Milyen buta vagyok, hogy én erre nem gondoltam! - szórakozott vele a lány. Egy csókot akart neki adni, de Sirius durcásan elfordult.

- Ne érj hozzám.

- Azt hittem, így csak a lányok viselkednek - ugratta.

- Látod, te sem tudsz mindent - válaszolta bujkáló mosollyal. - Na, lapozz már.

Ana tovább lapozta az újságot, míg végül megtalálta. Az interjú majdnem egy oldalas volt. Az egyik, cikkhez tartozó képen Ana állt, és egymás után vette le a fogasról szebbnél szebb talárjait, megmutatta a kamerának, majd visszatette őket. A másik fotón Ana egész alakos képe volt látható a főnixes talárban.

- Ez legalább húsz talár itt.

- Egészen pontosan huszonöt, és ez nem a teljes készlet - mosolygott a varázsló arcába. - Bolondnak tartasz, igaz?

- Egy kicsit mind bolondok vagyunk - válaszolt a férfi együttérzéssel a hangjában.

Anában ekkor a szerelem érzése óriási méreteket öltött. Itt ült Vele, a férfival, akit szeretett és egy teljesen hétköznapi dolgot csináltak, de még ez is olyan különleges volt. Csak nézte ezt a számára oly kedves arcot, ami éveket fiatalodott azalatt a két hónap alatt, mióta ismerte. Vagy lehet, csak ő látta így, de mégis... Szerette volna elmondani érzéseit, de ekkor Sirius megszólalt.

- Ana, ez nem az az öntelt majom, aki ott volt a szüleidnél? - kérdezte az újság másik oldalára mutatva. - Hogy is hívják? Tényleg, mi van vele?

Anát sokként érte Marcus fotójának látványa az újságban. Mióta beszéltek, most jutott eszébe először, hogy elígérkezett vele másnapra.

- De igen, ő az. Marcus Bones. Nincs vele semmi - vonta meg a vállát, és örült, hogy nem kell a férfi szemébe néznie. Nem akarta tönkretenni azt a harmóniát, ami tegnap este óta közöttük volt, ezért hallgatott a találkáról, és úgy döntött, le is fogja azt mondani.

- Ana, figyelj. Szeretnék elmenni Godric's Hollowba, és szeretném ha velem tartanál.

A lány igencsak meglepődött a váratlan kérésen, homlokráncolva nézett a férfi szemébe.
- Godric's Hollowba? Miért?

- James és Lily sírja miatt. Mióta meghaltak, nem volt alkalmam elmenni hozzájuk. A haláluk másnapján már az Azkabanban voltam. Miután megszöktem, az első utam Harryhez vezetett, és utána is a közelében maradtam. Kivéve mikor külföldön bujkáltam.

Ana meghatottan hallgatta a varázsló szavait, vérzett a szíve érte, de mégsem gondolta, hogy túl jó ötlet lenne elmennie oda.

- Magadat hibáztatod, igaz? A halálukért.

Sirius elfordította a tekintetét, és mereven kezdte bámulni az ablakot.
- Nekem kellett volna meghalni helyettük.

- Ne! Ne mondd ezt! - ölelte át Siriust, aki csak fáradtan viszonozta azt. - Senkinek sem szabadott volna meghalnia. Senkinek. Te nem vagy hibás. Nem vagy az, hallod?

Ana érezte, korábbi monológja csak falra hányt doxipete volt. Mégis azt kívánta, bárcsak enyhíteni tudna a varázsló bűntudatán, és mindennél jobban szerette volna, ha a férfi megbocsát magának. Maga felé fordította az arcát, kényszerítve, hogy ránézzen.

- Nem vagy hibás. Te csak a legjobbat akartad. Egészen biztos, hogy ők sem tartanak...

- Ők már sosem fogják tudni elmondani, hogy mit gondolnak.

Sirius kibontakozott az ölelésből, felállt, hogy az ablakhoz lépjen. Ana követte tekintetével őt, a férfi magas alakját éles fénynyalábok festették világosabbá. Haja szinte barnának tűnt, bőrét fehérebbre színezte a fény. Kinyújtott karjával az ablakkeretnek támaszkodott, fejét könyökhajlatába támasztotta.

- Átgondolom, rendben? - suttogta felé a lány. - Csak attól tartok, halálfalók figyelik a helyet, akár a te, akár Harry ottani felbukkanása miatt. És egyébként is, az egy javarészt varázslók lakta hely. Félő, hogy felismernének. Bár a körözési plakáton lévő képre egyáltalán nem hasonlítasz, de...

- Álcáznánk magunkat - mondta kifelé bámulva az ablakon.

Ana mellé lépett, karjával megölelve magát bámult arra a pontra, ahova a varázsló is. Volt egy olyan fura érzése, hogy ha nemet mond, Sirius akkor is odamegy, és ebben az esetben jobb, ha elkíséri. Támasza akart lenni a bajban.

- Veled megyek - jelentette ki egyszerűen. Felnézve a férfira, hálás mosolyt látott kiülni arcára. Ana szíve mindig összefacsarodott, ha arra gondolt, hogy Sirius legnagyobb öröme, ha elhagyhatja ezt a házat. Pedig ennek olyan természetesnek kéne lennie, mint az, hogy eszik, vagy alszik. Sirius Ana mögé lépve karolta át őt, és egy darabig csak bámultak kifelé az ablakon, miközben nagyokat hallgattak. Harmonikus hallgatás volt ez, nem az a kínos fajta, amit valamelyik fél kényszeresen meg akarna törni.
Egyikük sem tudta meddig álldogáltak így, de végül Ana törte meg a csendet.

- Hazamegyek, rendben? - fejét a férfi mellkasába fúrta, igazából egyáltalán nem volt kedve magára hagyni őt.

- Mi? miért? - Sirius maga felé fordította Anát, tekintete nyugodt volt.

- Át kell öltöznöm, és van egy háztartás, amit vezetnem kell. Te pedig használd ki az utolsó délutánod Harryvel. Este pedig, ha szeretnéd visszajöhetek, és bepótolhatjuk, ami elmaradt - kacsintott rá a boszorkány.

Sirius szeme felcsillant.
- Hm, ez igazán remek ötlet. Bár így is, úgy is vissza kell jönnöd.

- Miért is?

- Ó, igen, el is felejtettem mondani, hogy Dumbledore üzent, ma gyűlés lesz nyolckor.

- Épp időben szólsz - morgott a lány.

- Valami új tagot szervezett be. Kíváncsi vagyok ki lehet az.

- Hm, én is. Szuper, hogy egyre többen leszünk. Na de akkor, én megyek. Az is lehet, kicsit előbb jövök. ‐ Ana felmarkolt egy adag hop-port, és a kandallóhoz lépett.

Sirius utoljára átölelte.
- Máris hiányzol! - dorombolta a fülébe.

- Édes vagy! - nevetett Ana. Szembefordult vele, és már nem is számolta, hányadjára csókolta meg a férfit.

- Elég, mert csak megint felhúzol - mondta a lánynak, és rávert a fenekére. - Menj! Tünés!

Ana nevetve tűnt el a zöld lángok között, hogy otthonában lépjen ki közülük. Szárnyalt a boldogságtól. Mintha minden baj, ami a világban van, hirtelen eltűnt volna. Úgy nézett ki, szerelme viszonzásra talált. Végre egy férfi, akit igazán szeret, és úgy érezte, Sirius is szereti őt. El is kezdte fejében megtervezni az estét, azt akarta, hogy tökéletes legyen. Lezuhanyozik a saját tusfürdőjével, keres valami szexi fehérneműt, és visz magával háló- és váltásruhát, ha ott éjszakázik megint. Énekelve és táncolva készülődött, úgy érezte, semmi sem történhet, ami kedvét szegné. Nem is gondolta, mekkorát téved.