Ana felnevetett, de gyorsan el is hallgatott.

- Merlinre, te komolyan gondolod!

- Komolyan bizony! - Sirius felpattant a hippogriff hátára. - De csak veled, neked is jönnöd kell. Csikócsőr, ő itt Ana. Ana, ő pedig Csikócsőr. Hajolj meg szépen, Ana.

A boszorkánynak nem maradt ideje válaszolni, mert Csikócsőr eggyel közelebb lépett hozzá, borostyán szemeit egyenesen az övébe fúrva. Ana állta a tekintetét, és pislogás nélkül meghajolt. Eddig még sohasem látott hippogriffet ilyen közelről. Csikócsőr némi gondolkodás után behajlította első lábát, és fejet hajtott a lánynak. Ana közelebb lépett az állathoz, kezét óvatosan nyújtotta felé.

- Szuper! Gyere, pattanj fel.

- Sirius, én nem megyek - mondta a boszorkány, miközben megbabonázva nézte az állatot. - Először is, még mindig rettegek a magasban. Másodszor, nem vagyok úgy öltözve. Harmadszor pedig, ez amúgy is egy nagyon felelőtlen ötlet.

- Ezek nagyon jó kifogások, de csak kifogások. Először is, a félelmedet egyszer le kell győznöd. Másodszor, hozok neked valami más ruhát, ha ezen múlik. Harmadszor pedig, nem felelőtlenebb, mint bármelyik eddigi kiruccanás. És negyedszer, Ana Drops, ahogy rávilágítottál, ez az állat lehetetlen körülmények között él, és te vagy, aki egy kicsit kiszabadíthatja innen.

- Nem. - Ana hátat fordított a varázslónak, és elindult kifelé. Van tartásom, van tartásom - ismételte magában. Hallotta, ahogy Sirius leugrik a hippogriffről, és máris karon ragadta őt, hogy szembefordítsa magával.

- Ana... - Ana érezte a férfi illatát, a gint, feje kissé bódult volt, és legszívesebben megcsókolta volna Siriust. De nem hagyhatta, hogy a varázsló játsszon vele.

- És mi lesz utána? Ha visszajöttünk, hmm? Kitalálod, hogy megint inkább maradjunk távol egymástól? - Ana egy lélegzetvételnyi ideig várt, hogy Sirius válaszolhasson, de mivel az nem szólt semmit, folytatta. - Nem akarsz engem, de ha kedved úgy tartja, akkor maradjak még egy kicsit? Tartsak veled akárhová is? Folyton ezt csinálod. Közel engedsz, aztán eltaszítasz. Szórakozol velem, most pedig még manipulálni is próbálsz. De ezt nem teheted. Engedj el.

Sirius szemeiben valamiféle tompa fény égett. Keze szorítása enyhülni kezdett, végül teljesen elengedte őt. Ana megfordult, és igyekezett mielőbb elhagyni a szobát.

- Eszemben sem volt szórakozni veled - szólt utána csendesen Sirius, és Ana megtorpant. - Veled akarok lenni, mert szeretem a társaságod. Hiba volt az elmúlt egy hónap.

Ana kővé dermedt. Lehunyta szemét, nem tudta merre mozduljon. A szíve húzta vissza a férfihoz, de esze azt súgta, ne érje be ennyivel. Érezte, hogy Sirius kezei a mellkasa fölött fonódnak keresztbe, finoman szorítják meg a vállát, majd arcát a boszorkány hajába rejtve suttogott a fülébe.

- Emlékszel, mikor megkérdezted, hogy van-e valami, amitől félek? - Sirius félresöpörte a boszorkány haját, majd megcsókolta a nyakát. Ana egész testében megremegett, de a férfi nem engedte, hogy összeessen. - Vannak félelmeim - folytatta. - Több is. Nem az, hogy Sipor álmomban megöl, és nem is az, hogy kihullik az összes hajam. Attól félek, hogy amíg ebben az átkozott házban rohadok, elveszítek mindenkit, aki kicsit is számít. Attól félek, hogy a nyomasztó emlékek, amiket ez a ház ébreszt bennem maguk alá gyűrnek. Sosem voltam szent, csináltam megbocsáthatatlan dolgokat, és attól félek, Ana, hogyha jobban megismersz - ajkai ismét puha csókot leheltek Ana bőrére -, ha jobban megismered a múltam, és annak melléktermékeit, akkor elfordulsz tőlem. Ezért inkább én fordultam el tőled. A múltkor a szüleidnél túl sokat mondtam. Nem akarom, hogy gyengének láss, ha épp elkap egy roham. Csak egy roncs vagyok, Ana.

Ana Sirius karjába markolt, mintha az lenne az utolsó uszadékfa, amibe kapaszkodhat, mielőtt elsodorja a víz. Láthatatlan kezek facsarták szívét, mint egy nedves szivacsot. A kegyetlenül őszinte vallomás, fojtogatni kezdte, olyan váratlanul érte, hogy nem is tudott mit felelni rá. Megkapta a magyarázatot, amire várt, de nem volt boldog tőle. A férfi szenvedése neki épp ugyan úgy fájt. Könnyei megültek csukott szemének pilláin, és párat hagyott legördülni arcán.

Kibontakozott Sirius öleléséből, és karját a férfi nyaka köré kulcsolta.
- Sokat jelent, hogy ezt elmondtad. Az egyik félelmedet lehúzhatod a listádról: én nem fogok elfordulni tőled, és sosem foglak gyengének látni téged. A másik kettőt pedig... Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne történjen meg. Nem vagy roncs. Csak egy ember - suttogta a fülébe. - Most pedig menjünk innen, repüljünk el.

Sirius mélyeket lélegzett, és fésűként szántott ujjaival Ana hajába, feje felett bámulta a sötétben derengő árnyjátékot, amit egy olajlámpa fénye vetett a falra. Végtelennek tűnő idő telt el, mire újra megszólalt, de Ana türelmes volt.
- Biztos vagy benne?

- Nem, de az is elég, ha te az vagy. Ugye, nem hagysz leesni? Mert, tudod, repülni nem tudok, és mivel nem tudok, ezernyi, apró darabra törnék...

- Nem hagylak, csak fogd már be - húzta mosolyra a száját a férfi.

Ana egy csókot nyomott a varázsló arcára, majd maga után húzva őt visszatértek Csikócsőr szobájába. Sirius felpattant a hippogriff hátára, majd kezét nyújtotta Ana felé, aki örült, hogy a férfi arcán megint azt a széles, boldog mosolyt látja, amit úgy szeretett. Tenyerét a férfiéba helyezte, egyik labát megtámasztotta Csikócsőr szárnyának tövében, és már fel is huppant Sirius mögé. Megkurtított szoknyája teljesen felcsúszott combján, és már egészen megbánta, hogy nem hagyta meg eredeti hosszát. Mindketten elővették pálcájukat, és jó erős kiábrándító bűbájt szórtak magukra. Sirius tágító bűbájjal megnagyobbította az ablakot, hogy kiférjenek rajta.

- Készen állsz, pajtás? - kérdezte az állattól, mikor az megállt az ablakpárkányon. Csikócsőr dobbantott egyet, jelezve, hogy indulásra kész. - És te, Ana? - fordította hátra a fejét, bár a lányt nem láthatta.

- Aha, azt hiszem.

- Nem lesz semmi baj, megígérem - mondta olyan megnyugtató hangon, hogy Ana elhitte. - Kapaszkodj erősen, indulunk!

És Ana olyan szorosan ölelte át Sirius láthatatlan derekát, amilyen szorosan csak tudta. Arcát a varázsló hátába fúrta, és lehunyta a szemét. Érezte, ahogy a hippogriff elrugaszkodik a talajtól, és a hatalmas szárnyak mozgásba lendülnek. Az állat felfelé kezdett repülni, Ana pedig úgy érezte, menten lecsúszik a hippogriff hátáról, ezért még kétségbeesettebben szorította Sirius talárját. Amikor a kellő magasságba értek, Csikócsőr vízszintesbe fordult, és mint a szél, olyan sebességgel repült két útitársával. Mikor kellő magasságba értek, Sirius levette magukról a kiábrándító bűbájt.

- Ana, nézz le! Gyönyörű a látvány! - kiabált hátra a válla fölött.

- Rávettél engem erre az őrült kalandra, de ne kérd, hogy nyissam ki a szemem! Ez nem ilyen egyszerű! - kiabált vissza.

Sirius nem válaszolt, csak megkereste Ana kezét, és biztatóan megszorította.

Ó, Ana, te ostoba, minek mentél bele ebbe? Ott kellett volna maradni a Grimmauld téren. Vagy bárhol máshol, ahol talaj van a lábam alatt. De legalább Sirius boldog. Meg Csikócsőr is. Legalább egy kis ideig. Ha túlélem, akkor végül is megérte.

Már vagy húsz perce repültek, amikor Sirius ismét Ana kezére tette a kezét.

- Hogy lehet ilyen meleg a kezed? Én mindjárt jéggé fagyok

Ana nem tudta, hogy az alkohol, vagy az elmebaj számlájára írja a következőket, de úgy döntött, beavatja titkába a varázslót. Végül is, ma Sirius is kitárulkozott előtte.

- Gombold ki a talárod!

- Megőrültél? Most mondom, hogy jéggé fagyok! Te hogyhogy nem?

- Csak csináld, amit mondtam.

Sirius még motyogott valamit, amit Ana nem értett, de végül is megtette, amit kért, és szétgombolta a talárját. Ezután Ana vakon tapogatózva kihúzta a varázsló betűrt pólóját a nadrágjából, és mindkét kezét bedugta alá. Sirius előbb megrándult, majd megmerevedett a lány kezének érintésétől, amikor pedig felcsúsztatta két kezét a hasáról a mellkasáig, majdnem lefordult a hippogriffről. De a végső döbbenetet az okozta, amit ezután érzett. Melegség áradt szét a testében, melynek epicentruma Ana két tenyere volt. Mintha egy meleg kályhával fűtenék belülről

- Ana, ezt hogy csinálod? - kérdezte teljesen elámulva.

Ana nem válaszolt. Élvezte a helyzetet, hogy tenyerét a varázsló meztelen bőrén pihentetheti, és melegen tarthatja őt. Fejét továbbra is a hátába fúrta, szemeit még mindig nem nyitotta ki. Ana nem tudta, mennyi ideig utaztak így, de egyszer csak arra lett figyelmes, hogy teste előre dől, és még jobban belepréselődik Siriuséba. A menetszél alábbhagyott, a szárnyak nem csapkodtak tovább, csak vitorláztak lefelé, majd az óriási karmos lábak puhán értek földet a talajon. Ana kinyitotta a szemét, és egy folyóparton - feltehetően a Temzéén - találta magát. A dagadó Hold fénye világította csak meg a helyet, ahol landoltak. A parttól nagyjából harminc méterre egy erdő kezdődött. Kihúzta kezeit Sirius ruhája alól, a férfi pedig lepattant Csikócsőr hátáról, egy mozdulattal lesegítette Anát is. A varázsló ott állt szélfútta, kócos sörénnyel, félig kitűrt pólóban, nyitott talárral, mereven bámulva a lányt, aki majdnem elnevette magát az arckifejezésén.

- Gondolom, magyarázatot vársz - emelte fel két kezét. Sirius bólintott.

Ana felvett a földről egy darab fát, és a kezébe fogta. A fadarab felizzott, majd hamuvá válva hullott a földre.

- Gondolom, rájöttél, hogy a kezemmel tüzet tudok gyújtani. Ha akarnám az egész erdőt lángokba boríthatnám egy puszta érintéssel. Hat éves koromban jött elő ez a képesség, és tizenkét éves koromra tanultam meg teljesen uralni. Dumbledore maga tanított. Előtte... történtek balesetek. De egy szép talár sok mindent eltakar.

Ana kigombolta, és a földre dobta talárját, majd kibújt pólójából is. Egy szál melltartóban állt a varázsló előtt, aki közelebb lépett hozzá. Nem akarta szégyellni a testét. Sirius előtt nem. Anának a jobb vállán, két oldalt csípőjén, szinte az egész derekán és alhasán komoly égési sérülés éktelenkedett, de akadt pár apróbb is. Sirius végighúzta ujjait Ana megégett vállán, de az elhalt szövet teljesen érzéketlen volt.

- Ezek... - mutatott a csípőjén lévő hegekre.

- Ezeket akkor szereztem, amikor egyszer dühösen csípőre tettem a kezem. Ha jól emlékszem, pont azért, mert nem találtam a sárkánybőr kesztyűmet, amit az ilyen balesetek elkerülése végett kellett hordjak. Ironikus, nem igaz?

Ana hagyta, hogy a férfi a testét vizslassa a holdfényben. Sirius a vállán simított végig, majd ujjai lesiklottak egészen a boszorkány derekáig.

- Szóval ezeket kompenzálod - nézett újra Ana szemébe. - A talármániáddal.

Ana mosolyogva bólintott. A talárok, amikkel sok tekintetet vonz, de egyet sem taszít, és egyik sem látja a hibákat alatta. Viszont ahogy Sirius ott állt előtte, csak annyi vágya volt, hogy egyedül a varázsló ne nézzen úgy rá, mint egy testi fogyatékosra. És Sirius szemében valami egészen mást látott, egyáltalán nem tűnt úgy, mintha taszítanák a sérülései. Ettől függetlenül újra magára húzta pólóját.

- Láttad múltkor a patrónusom?

- Egy pillangó volt, nem?

- Igen. Egy nagy tűzlepke. Egy hozzá nem értő ugyan nem veszi észre, de a pöttyei elhelyezkedéséből látszik, hogy nem egy közönséges pillangó.

- És a múltkor a szekrénnyel...

- Valószínűleg könnyen felgyújthattam volna, de nem akartam, hogy mindenki rájöjjön. Ugyanakkor vannak olyan védőbűbájok és átkok, amiken nem tudnék áthatolni. Valamint az égetés sikerességét befolyásolja az anyag. A fa könnyen ég, pillanatok alatt hamu lesz belőle. De a fém például már nem ilyen egyszerű. El kell érnem az égéshatárt, ami időbe telik, és talán el is gyengít. - Sóhajtott egyet, majd folytatta - Egyébként a szüleimen, a nagybátyámékon, és Dumbledore-on kívül senki nem tud róla. Kivéve most már téged.

- Miért mondtad el?

- Mert fáztál, és mert megbízom benned - nézett rá komoly arckifejezéssel Ana, és valóban így gondolta. Az életét is rá merte volna bízni a férfira. - Az unokatestvéreim, Meredith és Morian is tudtak róla, de volt egy baleset még gyerekkorunkban, ami majdnem katasztrófával végződött. Akkor törölték az emlékeiket.

Bár lent a talajon nem volt olyan hideg, mint odafönt, Ana pálcájával begyűjtött pár fadarabot, egy kupacba rakta, és meggyújtotta.

- Igazából teljesen haszontalan képesség. Azon kívül, hogy néha felmelegítettem a kihűlt bögre teámat, soha nem használtam.

- Pedig harcnál elég jól jöhet ez a képesség.

- Ugyan - legyintett szomorúan. - Hisz mi a pálcánkkal harcolunk. Nem tudok senkihez hozzáférni, amíg pálcája van. És ha fegyvertelen is... minek mennék közel hozzá, ha az én pálcám megvan? Ráadásul, minél nagyobb egy tárgy, annál tovább tart meggyújtani. Nem tudom, mennyi idő lenne, hogy esetleg végezzek valakivel. Őszintén, nem is akarom megtudni.

- Én azért el tudok képzelni olyan szituációt, amikor igenis jól jön. Egyébként nem lehet kiterjeszteni?

- Hogy érted?

- Nem tudom. Például, hogy lángcsóvát tudj megidézni pálca nélkül.

- Elképzelhető, hogy lehet. Mikor nyár elején eljött hozzám Dumbledore, mondta, hogyha foglalkoztam volna vele, most nagyobb dolgokat is tudnék csinálni.

- És miért hanyagoltad el? Egy ilyen képességet?

- Hah, Sirius, szerinted miért? Abból, amit láttál nem jöttél rá, hogy én ezt a képességet gyűlölöm? A sérüléseimmel már úgy ahogy megbarátkoztam, de eszemben sem volt tovább játszani a tűzzel. Szó szerint. Egyébként is, sose gondoltam, hogy egyszer használnom kéne. Sosem akartam ártani. Félek tőle.

- Tudom, Ana - suttogta, és egészen közel lépett. - Mégis azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben, ki kéne aknázni a képességedet.

- Majd gondolkodom rajta.

- Rendben. - Hangja még csendesebben szólt, szelíden magához vonta, majd átölelte a boszorkányt. - Köszönöm a bizalmad.