- Sirius?

Ana teljesen összezavarodott. Nem értette, miért távozott ilyen hirtelen a férfi, és azt sem tudta, mit tegyen. Téblábolt egy darabig a viskó mellett, maga sem tudta, miért. Végül úgy döntött, a legjobb lesz, ha egyenesen a Grimmauld térre megy beszélni a férfival. Mégis mi a fene üthetett belé? A sötét folyosó a szokásosnál is baljóslatúbbnak tűnt, mintha tudna már valamit, amit ő nem. A fény ezúttal is utat tört magának a konyhaajtó résein keresztül, jelezve, tartózkodnak ott emberek. Mikor benyitott a Black ház konyhájába, ott csak a Weasley házaspárt és Remus Lupint találta. A hosszú asztalnál beszélgettek, s ahogy meghallották Ana érkeztét, egy emberként fordultak felé.

- Sziasztok! Sirius nincs itt? Kérdeznem kéne tőle valamit. - Ana a kamra irányába nézett, hátha előlép onnan a varázsló, de reménye hiábavalónak tűnt.

- Egy pár perce járt erre - kezdte Mrs. Weasley -, elég paprikás hangulatban volt, egyébként egész nap nem lehetett látni. Magához vett egy üveg mézbort, aztán gondolom, újra bezárkózott Csikócsőr szobájába.

- Értem, akkor talán jobb, ha ma nem zavarom. Holnap úgyis gyűlés, majd akkor beszélek vele.

- Tudunk valamit segíteni? Van valami baj?

- Nem, nem, Molly. Semmi baj, igazán. Én akkor most megyek. Holnap találkozunk.

Ana kisietett a helyiségből. Egy pillanatig megfordult a fejében, hogy mégis felmegy Csikócsőr szobájába beszélni Siriusszal. Lába már az első lépcsőfokon volt, amikor valaki szólította.

- Ana, várj egy percet, kérlek. - Ana visszafordult, Remus sietett utána kérdő tekintettel.

- Parancsolj.

- Mi történt? Sirius alig ért vissza, máris bezárkózott Csikócsőrhöz. Egy szót sem szólt.

- Én igazán nem tudom - ráncolta a homlokát a boszorkány. - Az egyik pillanatban még... Aztán a másikban meg... Nem értem. Merlinre mondom, nem értem - mondogatta zavartan, két karját kitárva.

- Hát, én sem lettem most sokkal okosabb.

Ana mintha nem is hallotta volna Remus megjegyzését, motyogott valami elnézésfélét, és inkább hazasietett. Bevetette magát a tornácon magányoskodó karosszékébe, és csak pörgette vissza agyában a nap eseményeit, hátha megtalálja azt a pontot, ami Sirius viselkedését így megváltoztatta. Úgy gondolta, minden rendben volt egészen addig, míg meg nem jelent az apja. Ana behunyta a szemét, felidézte az apja megjelenése előtti pillanatokat, és ugyan olyan vágy gyúlt benne a varázsló iránt, mint akkor. Sirius finom mozdulatai, ajkainak puha érintései gondolatban újra felperzselték, úgy, mint még soha semmi. Édes kínzás volt még az emlékezés is, karján libabőr futott végig, ahogy ujjait végighúzta nyakán, pontosan ott, ahol Sirius csókolta őt. Bárcsak egy perccel később jött volna az apja! Látta és érezte a férfin, hogy kívánta őt, és ezzel Ana is így volt. Ó, de még mennyire! De aztán valami megváltozott. Sirius megbánta volna ezt pillanatnyi fellángolást, esetleg féltékeny lenne Marcusra? Dehát az égvilágon semmi nem történt köztük, és Anát egyáltalán nem is érdekelte az auror.

Próbálta összerakni fejében a kirakóst, de azt a darabot, ami magyarázatul szolgált volna Sirius furcsa viselkedésére, egyszerűen sehol sem találta, hiába járt egész este és éjszaka ezen az esze. Forgolódott, többször kikelt az ágyból, járkált körbe-körbe a szobában, de végül leküzdve az őrült vágyat, hogy éjfélkor a Grimmauld térre menjen a magyarázatért, várta a másnapot, hogy végre minden tisztázódjon.

☆☆☆

Másnap két dologtól volt hangos a Minisztérium, ami sikeresen el is terelte gondolatait Siriusról. Az egyik Harry Potter augusztus tizenkettedikére kitűzött tárgyalása a Wizengamot előtt. Ana hagyta is az irodai munkát, helyette inkább a fülét hegyezte, és ő is csatlakozott egy-egy, a folyosókon kialakult csoportosuláshoz. Álláspontja nem volt titok, híre ment a Mafalda Hopkirkkel, majd a Caramellel folytatott beszélgetésének is, így akadt, aki elismerését fejezte ki felé, míg mások fejcsóválva néztek utána. Az egész délelőttje ráment ugyan, de sikerült több olyan varázslónak és boszorkánynak kifejtenie a fiú ártatlanságával kapcsolatos véleményét, akik befolyással lehetnek a tárgyalás végkimenetelére. Tette ezt mind megjátszott közönnyel, mint akit nem a fiú személye, csak a szabályok és törvények betartása érdekel. Ana elhatározta, álláspontja mellett a tárgyalás napjáig ki fog állni, és ahol egy kis bizonytalanságot, vagy megingást érez a Potter fiú esetével kapcsolatban, ő ott lesz, hogy a helyes irányba terelje az illető véleményét.

Dél körül gondolta, ideje a saját munkájához is hozzáfognia végre, de ahogy az irodája elé ért, megakadt a füle Gilbert szidalmain, amit az orra alatt motyogott.

- Pont ilyen szépfiú hiányzott még ide! Minden nő róla sutyorog, még Marlene is. Eddig se volt túl sok esélyem, de ezután még annyi se...

- Baj van, Gilbert? Mi miatt vagy ilyen ideges?

- A helyes kérdés az, hogy ki miatt. Ezek szerint te még nem is hallottad? Új osztályvezető érkezett a Kommandóhoz, nem is akárki. Amelia Bones unokaöccse, valamilyen Marcus.

Ana így már mindent értett. A nagy igyekezetben, hogy embereket győzzön meg a Potter fiú ártatlanságáról, meg is feledkezett a nap másik sztárjáról, Marcus Bonesról.

- Állítólag marha jóképű - folytatta Gilbert. - De a görög isten kifejezést is hallottam mások szájából.

Ana csak mosolygott. A sok kis buta liba most mind Marcusért fog versengeni. Szegény Gilbert meg... Hát, ő sajnos labdába sem rúghatott mellette, ha sármról volt szó.

- Ha bármelyik lány csak a pasi kinézete alapján dönt mellette, akkor az meg sem érdemel egy olyan kedves és jóravaló fiút, mint te, Gilbert.

- Jaj, ne gyere nekem ezzel a hülye dumával!

- Oké - tárta szét a kezét a lány. - A kedveset visszavonom.

Ana visszavonult, és a munkájába temetkezve próbált továbbra sem Siriusra gondolni, a feladat viszont nehezebb volt a vártnál. Percenként az órájára pillantott, de meg kellett állapítania, az idő nem teleik gyorsabban azzal, ha állandóan az óramutatót bámuljuk. Nevetségesnek tartotta magát, amiért alig tudta megállni, hogy Sirius Black monogramját firkálja a lapok szélére.

A fenébe is, Ana! Nem vagy már egy buta tini, hogy ilyeneket csinálj! Dolgozz! Tereld el a figyelmed!

Ana kicsit megpofozgatta az arcát, hátha a Siriusszal kapcsolatos gondolatai eltűnnek ezáltal.

A gyerekekkel is milyen édesen elvolt...

A figyelemelterelés éppen akkor érkezett, mikor Ana unokaöccsei és unokahúgai helyére egészen más kinézetű gyerekeket képzelt el. Lucius Malfoy kért engedélyt a bebocsátásra.

- Minek köszönhetem a látogatását, Mr. Malfoy? - kérdezte szívélyesen a varázslót, miközben hellyel kínálta.

- Miss Drops, maga ma is elbűvölően csinos - hízelgett Malfoy. - Milyen volt a hétvégéje? Hallottam az édesapjának születésnapja volt, Merlin éltesse. Rég beszéltünk már Philippel.

‐ Köszönöm a nevében is. Kisebb családi ünnepség volt - zárta rövidre mondandóját. Alig várt, hogy Malfoy a lényegre térjen.

- Ma pedig már újra munka, egy ilyen különösen furcsa hétfőn. Mindenki Harry Potterről beszél.

Ana kicsit meglepődött, hogy Malfoy sejtheti délelőtti akcióját.
- Sokakat érdekel, vajon tényleg dementorok támadták-e meg.

- Maga elhiszi.

- Mégis mi más oka lett volna patrónus-bűbájt használnia? - Ana tudta, óvatosnak kell lennie Malfoyjal, ha nem akarja munka nélkül végezni. És az még a jobbik eset.

- Mi okuk lett volna a dementoroknak pont Little Whingingben járni, mikor ők az Azkaban őrei. Miss Drops, a Potter fiú mániákus, ráadásul képzelődik, ezt már tavaly óta tudjuk róla.

- A dementorok nem házimanók. Nem lehet tökéletes kontroll alatt tartani őket.

- Azt mondja, valaki kérésére támadta meg a két dementor Pottert?

- Azt mondom, hogy Potter ártatlan, míg be nem bizonyosodik az ellenkezője. Nem szabad elfogultságból ítélkezni, csak mert Dumbledore kitüntetett figyelemben részesíti a fiút. Objektíven kell mérlegelni a dolgokat, önnek is ezt tanácsolom, Mr. Malfoy.

- Mégis ön próbál meg befolyásolni itt embereket.

- Csak a véleményem mondtam el, amit most ön is hallhatott.

- Értem - Malfoy érdeklődve fürkészte a boszorkányt, majd rendezve arcizmait felállt, hogy távozzon. - Akkor, ha most megbocsát... - búcsúzott. - Vigyázzon magára.

Ana bólintott, és követte tekintetével Malfoyt, ahogy az elhagyta irodáját. Nagyot fújt, és hátradőlt székében, Malfoy utolsó mondata fenyegetően csengett fülében. Talán nem volt elég óvatos a reggel. Hogy lehet, hogy máris értesült minderről? Majd beszámol az esti gyűlésen az esetről.

Ana nem tudta, minek maradt bent a Minisztériumban, mikor úgysem sikerült tovább munkájára koncentrálnia. Egyfolytában az órát leste, és mikor végül a kis mutató megállapodott az ötös számnál, a nagy mutató pedig a tizenkettesnél, mint a villám, összepakolta holmiját, és már indult is hazafelé. Azonban ahogy nagy lendülettel kifordult az irodájából, egy kemény mellkasnak ütközött.

- De sietős valakinek. - Ana felnézett a test gazdájára, és Marcus vakítóan fényes fogsorát látta az arcába mosolyogni.

- Á, szia, Marcus. Ne haragudj, hogy neked mentem. Ami azt illeti, tényleg eléggé sietek. - Ana nem akart hosszan beszélni a varázslóval. Fél szemmel látta, hogy Gilbert tátott szájjal nézi őket, és nem tudta eldönteni, hogy azért, mert Marcus tényleg elképesztően jóképű, vagy azon lepődött meg, hogy ők ismerik egymást.

- Nagy kár. Pedig szívesen meghívtalak volna egy munka utáni italra.

- Sajnálom, most nem megy.

- Esetleg máskor?

- Majd megbeszéljük. Viszlát, Marcus.

Faképnél hagyta a varázslót, és ez egy cseppet sem izgatta. Csak haza akart menni, átöltözni, és a Grimmauld térre sietni. Este hat órára oda is ért, a legtöbb rendtag már ott várakozott.

Rémszem körülbelül ezredjére vázolta fel az útirányt az élgárdának, és számtalanszor kitért az esetleges veszélyekre, amik menet közben érhetik őket. Anának is újra elmondta, hogy pontosan mit csináljon, hova menjen, mire figyeljen, mielőtt fellövi nekik a jelet, majd egyeztették óráikat. Ana bőszen bólogatott, de tekintetével közben Siriust kereste, aki unottan hintázott az egyik széken. Figyelte az eseményeket, de rá, Anára nem nézett. Nem látszott rajta túlzott idegesség, pedig mégiscsak most hozzák át keresztfiát a főhadiszállásra. Rosszul esett neki a férfi távolságtartása, még csak nem is köszönt mikor megérkezett. Az élgárda hamarosan elhagyta a házat, és egyelőre csak a Weasley házaspár, Bill, Mundungus és ő maradtak ott. Bill a szüleivel társalgott, és Ana elérkezettnek látta az időt, hogy Siriusszal beszéljen. De mire ezt kigondolta, odalépett hozzá Mundungus Fletcher.

- Ana, öhm.. heló. Ana, kedves válthatnánk egy pár szót?

Ana el sem tudta képzelni, mit akarhat a varázsló, hisz eddig túl sokat nem kommunikáltak egymással. Szíve szerint nemet mondott volna Mundungusnak, így is elég pipa volt rá a harrys dolog miatt, és különben is, ő Siriusszal akart beszélni. Azt viszont nem gondolta, hogy haragját tovább tudja fokozni a ravaszképű varázsló.

- Miről van szó? - Ana fáradtan dörzsölte meg halántékát.

- Igen-igen, máris mondom. Nos, az a helyzet, tudja, amiér' oda vótam a múltkó' este... Jött pár igen fontos üst szállítmány, amolyan prototípus. Fű alatt, ha érti mire gondolok. - Ana értette, és orrlyukai kitágultak a dühtől, mert volt egy sejtése, hová akart kilyukadni a varázsló. - Ezeket az üstöket próbálja meg egy jó barátom kereskedelmi forgalomba hozni. Üzlete van, tudja. Viszont ezeknek az üstöknek, sejtheti, nincs papírja... - Ana egyre dühösebb lett.

- Mundungus, ha maga engem a fekete kereskedelem és az orgazdaság bűnpártolására, valamint a pozíciómmal való visszaélésre akar rávenni...

- Gondó'tam, mivel bajtársak vagyunk itt a Rendbe', tudja... nem okoz olyan nagy problémát magácskának beszerezni pár papírt...

Ana feltette a kezét, jelezve, hogy hallgasson el. Próbált olyan higgadt, és olyan tárgyilagos lenni, amennyire jelenlegi állapota engedte.

- Mundungus... Nem elég, hogy a maga lopott üstjei miatt került Harry Potter bajba... Nem elég, hogy ezekkel lopott üstökkel a gazdaságunknak okoz károkat - amiről most úgy fogok csinálni, mintha nem is hallottam volna, mert bajtársak vagyunk ugye - De ráadásul szemtelenül megpróbál arra rávenni, hogy ezt a bűnhálózatot támogassam, hovatovább, szívességet tegyek, hogy aztán ezeket a lopott üstöket törvényesen, gondolom így extra haszonnal árusítsák...

- Magácskának is jutna a haszonbó', ha ez lenne a baj...

- Nem ez a baj! - Ana a határán volt, hogy megátkozza Mundungust. Nem akart hinni a fülének, hogy mennyire szemtelen ez a tolvaj. - Ez már mindennek a teteje, hogy...

- Mundungus, vedd már észre magad, és ne zaklasd Anát a pitiáner dolgaiddal! - dörrent Sirius hangja, majd beleivott a vajsörébe. Mióta Ana ott volt, most először szólalt meg.

Mundungus zavart bocsánatkérések közepette eloldalgott, és helyett foglalt a nagy kandalló melletti széken. Ana Siriusra nézett, aki unott arckifejezéssel billegett tovább a széken, de nem viszonozta pillantását.

- Ana, ideje neked is menni - hallotta meg Bill hangját.

- Igen, persze, indulok.

Ana kilépett a házból, és a megadott helyre hoppanált. Ránézett az órájára, még több, mint húsz perce volt nyolcig. Ezalatt pálcájával többször nagy köröket írt le ellenőrzésképp, hogy van-e valamilyen más mágikus tevékenység a közelben, de minden csendes és kihalt volt. Mikor órája elütötte a nyolcat, felküldte az első, piros fényjelzést. Még egy gyors kört írt le pálcájával, és felküldte a zöld jelzést is. Ha minden igaz, elindultak. Ana nagyon remélte, hogy semmi hiba nem csúszik a tervbe, és sima lesz az útjuk a Grimmauld térre. Ami magát illeti, visszatért a főhadiszállásra és ott várta ő is, hogy megérkezzen a csapat. Időközben megjött Perselus Piton és Minerva McGalagony is. Ana váltott pár szót egykori tanárnőjével, majd csendbe burkolózva vártak tovább. Dumbledore a kis csapat előtt néhány perccel érkezett meg. Pitonnal beszélgetett elmélyülten, mikor léptek dobogása jelezte, hogy az élgárda Harryvel együtt megérkezett. Mrs. Weasley és Sirius felpattant, hogy az érkezők elé siessen, de Dumbledore feltette a kezét.

- Majd a gyűlés végén üdvözölheted Harryt, Sirius. Addig Molly megmutatja neki a szobáját.

Sirius kelletlenül leült. Ana ránézett, de a férfi mintha direkt nem akart volna a szemébe nézni.

- Üdvözlök újfent mindenkit - kezdte Dumbledore. - Harry Potter szerencsésen megérkezett, amit köszönök az érintetteknek. Kérlek, Perselus, mondd el, mi újat tudtál meg Voldemort legújabb terveiről

Piton jelentést tett arról, hogy Voldemort jó úton halad az azkabani őrök saját oldalára állításával, és elég nagy a megosztottság a dementorok között. Azt viszont nem tudta megmondani, hogy az a két dementor, aki Harryre támadt, Voldemort parancsára tette-e. Beszélt még Bill a koboldokról, Lupin a vérfarkasokról, Mordon igen sok emberben látott valami furcsát, ami miatt óva intette a többieket. Tudjukki tartózkodási helyéről nincs pontos információja, de sejtése szerint valahol délen bujkálhat. Ana beszámolt Dolores Umbridge-dzsel folytatott beszélgetéséről, miszerint tanári babérokra törne, de Malfoyról végül nem tett említést. Az igazgató nem volt meglepve, és közölte, hogy sajnos még nem tudta betöltetni a pozíciót, de még van rá bő három hete. A Minisztériumban továbbra is őrszolgálatot kellett teljesíteniük, amiről Anának eszébe jutott, hogy elég régen vállalta már a feladatot, így gondolta, a gyűlés után be is írja magát pár napra.

A tanácskozás végeztével sokan elmentek, de páran maradtak vacsorára, köztük Ana is. Nem kellett sokat várni arra sem, hogy megjelenjenek a Weasley gyerekek, Hermione, és maga Harry Potter is. Ana csodálattal nézte, hogyan áll ki Sirius keresztfia érdekeiért Molly Weasleyvel szemben, a varázsló szenvedélye magával ragadta őt. Végül Mr. Weasley és Remus közbenjárásával Harryt és barátait javarészt beavatták a Rend dolgaiba. Mikor már lezárták a Renddel kapcsolatos témát, Ana odalépett Harryhez, aki eddig nagy valószínűséggel észre sem vette, hogy ott van.

- Szervusz, Harry Potter, Anabelle Drops vagyok, mi még nem találkoztunk. - Ana mosolyogva kezet nyújtott a fiúnak, aki elfogadta azt.

- Maga olyan ismerős nekem - mondta, és fürkészően nézett Anára. - De fogalmam sincs honnan.

- Ana Barty Kupor utódja a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán. Megjelent vele egy interjú a Prófétában, lehet, ott láttál róla fotót - szólt közbe Lupin.

- Lehet - tanakodott a fiú. - Nem túl fiatal maga, hogy főosztályvezető legyen? - kérdezte kíváncsian.

Ana felnevetett. Szerette, ha fiatalnak látták. Tetszett neki a fiú.
- Te meg nem vagy túl fiatal ahhoz, hogy megidézz egy inkarnálódott patrónust? Vagy hogy legyőzz egy baziliszkuszt? A kor csak egy szám, Harry. És kérlek, ne magázz - kacsintott rá.

A fiú mosolygott. Kérdezgetett még Anától pár dolgot a munkájával kapcsolatban, Ana pedig készségesen válaszolt. A lány a szeme sarkából látta, hogy Sirius figyeli őket, de egyszer sem szólt közbe. Ana egyre türelmetlenebb lett, és mihamarabb ki akarta deríteni a varázsló viselkedésének okát. A vacsora után, Mrs. Weasley felterelte a gyerekeket a szobába, majd a többi rendtag is szállingózni kezdett hazafelé. Mikor Sirius kikísérte a Tonks-Kingsley-Mundungus triót, hagyott egy kis időt, majd gyorsan elköszönt mindenkitől, remélve, hogy a varázslót a folyosón éri egyedül. Számításai bejöttek, ugyanis pont mikor felért az előszoba folyosójára, Sirius éppen akkor tartott visszafelé.

- Beszélhetnénk?

A férfi megállt, majd a következő pillanatban Csámpás kezdett el a varázsló lába körül nyolcasokat leírni. Sirius lassan hajolt le az állatért, és ahogy karjába vette, ujjait a vörös bundába fúrta.

- Gyere - szólt, és a macskával a kezében elindult felfelé a lépcsőn, Ana pedig követte őt a szalonba.

- Sirius, mi történt? - kérdezte habozás nélkül amint felértek, és egészen közel állt meg, felnézve a férfire. - Tegnap úgy eltűntél, ma meg látványosan kerülsz engem.

A varázsló vett egy mély levegőt.
- Nézd, Ana. Tegnap kissé elvesztettem a fejem, és ez nem ismétlődhet meg. Szerencse, hogy még épp időben jött az apád.

Anának mintha tőrt döftek volna a szívébe. Tehát, ami neki szerencsétlenség, az a férfinek szerencse.

- Elveszítetted a fejed? - hebegte. - És ha most nem jövök utánad, el sem mondod, mi bajod? Csak szimplán levegőnek nézel?

Sirius fél kezével beletúrt fekete hajába, másik karján pedig Csámpás nyújtózkodott elégedetten.
- Át akartam még gondolni. Nem olyan egyszerű ez a helyzet.

- Szerintem pedig nagyon is egyszerű. Két ember vagyunk, akik kedvelik egymást, és vonzódnak egymáshoz. Mi...

- A mi, Ana... - vágott a szavába. - Annyira mások vagyunk. Nekünk ez sosem működne.

- Miért vagy ebben olyan biztos? - Ana érezte, hogy a szíve kezd darabokra hullani. A világ a feje tetejére áll, de nem a jó értelemben. Sirius hangja fülsértő keménységgel kúszott hallójáratába.

- Rengeteg érvem lenne rá...

- Én is rengeteg érvet tudnék felhozni rá, hogy elkerüljelek, mégsem érdekel egyik sem! - csúszott ki Ana száján.

- Pedig lebegjenek csak a szemed előtt ezek az érvek! - mordult rá a varázsló sértődötten, de aztán higgadtan folytatta. - Azt hiszem, az Imperius elleni védekezést is fel kellene függesztenünk. És most, hogy Harry itt van, szeretnék egy kicsit több időt vele lenni. De természetesen szívesen látott vendég vagy a gyűléseken kívüli időkben is - tette hozzá mellékesen.

Ana hátrált pár lépést. Nagy erőfeszítésébe került, hogy ne sírja el magát ott helyben. Felszegte fejét, és amennyire tőle futotta, magabiztosan válaszolt, bár hangja így is meg-megbicsaklott.

- Értem, rendben. Ha így akarod... Én... Akkor most hazamegyek. Nem kell kikísérni. Jó éjt!

Ana hátat fordított a varázslónak, de még egy lépést sem tudott tenni, amikor megérezte a férfi gyenge szorítását a felkarján, ami megállította őt, közben hallotta Csámpás puha tappancsait koppanni a padlón.

- Ana - mondta, hangja veszített előbbi keménységéből. Ana szeméből lassan gördültek ki a könnyek, de nem akarta, hogy Sirius lássa őket. Nem akart semmi hamis vígaszt, vagy gyenge magyarázkodást hallani. A férfi nem is szólalt meg újra, és a boszorkány hátra sem fordulva, lefejtette a férfi kezét a karjáról, lefutott a lépcsőn, és a földszinten sem lassított. Feltépte az ajtót, becsapta maga után, hogy mielőbb otthonához hoppanáljon.

Mellkasa vadul hullámzott, akár az előtte elterülő tenger, mintha az is oly megbántott lett volna, mint ő maga. A visszautasítottság fájdalma szorongatta belülről, tüdeje összeszűkült, gyomra gyűszűnyire zsugorodott. A lelkét gyötrő kínok nem hagyták kiegyenesedni, görnyedt háttal bukott térddel előre.

Megölelve magát próbálta sírástól reszkető testét kordában tartani, hogy ne rázkódjon annyira. Könnyei szemetelő esőként öntözték a forró homokot.

Soha nem érezte még ennyire szánalmasnak magát. Ott, a homokban térdepelve kellett beismernie magának, beleszeretett Siriusba, azonban úgy tűnt érzelmei nem találtak viszonzásra. Nem ért annyit a férfinak, hogy valami komolyabba kezdjenek együtt. Nem akarta őt.

Hangosan felzokogott, tenyerébe temetve arcát. Olyan régóta várta, hogy valakibe képes legyen beleszeretni, erre a varázsló utasítja vissza őt. Az élet csúf tréfát űz vele, mintha büntetni akarná régi, felületes énje miatt, aki csak jóképű, sikeres férfiakkal kezdett. Ha így van, talán meg is érdemli a leckét.

Órákig ült a parton, titkon abban bízva, hogy Sirius utána jön, és... Igazán nem is tudta, miben reménykedett. Belemarkolt a homokba, és miközben felállt, hagyta, hogy ujjai közül peregjenek ki a szemek, hátha azokkal együtt bánata is elszáll. Hiú ábránd volt csupán, a kilátástalanság sötét fellege mellkasára telepedve kebelezte be a reményt, mint az éjszaka, ami elnyeli a nappali fényeket.