A következő három napban Sirius és Ana folytatták az Imperius átok megtörésének gyakorlását. Kettejük kapcsolata ebben a pár napban igazán felhőtlennek bizonyult. Az órák után még sokszor hajnalig beszélgettek, zenéltek és nevettek együtt. Ana külföldi útjai történetével szórakoztatta a varázslót, Sirius pedig sokat mesélt Roxfortos éveiről, a régi Rendről, az akkori tagokról. Többször átbeszélték a mostani helyzetet, tanakodtak, találgatták, vajon mi fog történni. Ana élvezte, hogy a férfi most olyan kiegyensúlyozott és jókedvű, nyoma sincs a pár nappal ezelőtti szeszélyességének. Egyetlen bánata - amin maga is meglepődött, hogy így érez miatta - az az volt, hogy Sirius nem próbált meg közeledni felé.

Az idillinek mondható körülményeknek volt az is köszönhető, hogy Anának egyre jobban ment az átoktörés. Az olyan parancsokat, mint Állj fel!, Gyere ide!, Menj az asztalhoz!, már könnyedén megtörte, amin ő maga is meglepődött. Az összetettebb parancsok, mint a Mesélj a Főnix Rendjének legutóbbi üléséről, azonban még gondot okozott neki.

- Nem lenne egyszerűbb, ha simán megölnének? Nem kéne velem bajlódniuk. Beültetnék az emberüket a helyemre, és áthúznának mindent, amit eddig csináltam. - Ana a szalon padlóján ült és hátát a falnak vetette, tenyerével a padlóra támaszkodott. Sirius mellé telepedett.

- Nézd, Ana - sóhajtotta gondterhelt arccal -, először is egyáltalán nem biztos, hogy Voldemort eljut odáig, hogy akkora hatalomra jusson, amivel megbuktathatja a Minisztériumot, vagy hogy egyáltalán a közeledbe tudjon férkőzni. Másodszor pedig, te aranyvérű befolyásos családból való vagy, amit Voldemort nagyra becsül, és mivel már csak kevés tisztavérű család van, ha nem muszáj, nem öli meg őket. Persze ha kiderül, hogy a Főnix Rendjének tagja vagy... Harmadszor pedig, a te befolyásod és szakmai tekintélyedet nem tudja akárkivel pótolni. Amin most dolgoztok a többi ország vezetőivel, azt ő is az előnyére tudja fordítani, de ehhez rád lesz szüksége, mert te ismered a projektet teljes egészében.

Sirius ujjai most bátortalanul kúsztak Ana kézfejére. Ana viszonozta az érintést, amivel kellemes bizsergés kúszott bőre alá, és újra érezni vélte a férfi jelenléte nyújtotta biztonságot. Lassan játszadoztak kezeikkel, már egészen megszokták egymást. Mintha táncoltak volna ujjaik. Vagy mintha szeretkeztek volna, gondolta Ana, és örült a félhomálynak, amiben nem látszott, mennyire belepirult a gondolatba. Apró érintések, de neki mégis olyan nagyon sokat jelentettek. Talán már túl sokat is.

- Igazad lehet - válaszolt elgondolkodva. - Na, nem mintha ez az eshetőség sokkal megnyugtatóbb lenne.

- Ettől egyelőre még nem kell tartanod.

- Igen, tudom - sóhajtott. - Sirius, mit csinálnál, ha tizennégy éve, mikor Tudjukki rátámadt Harryre, akkor meg is halt volna, és most béke lenne?

- Valószínűleg még mindig az Azkabanban ülnék.

Anának most is - mint bármikor, amikor az Azkaban szóba került - könnyek gyűltek a szemébe és elszorult a torka. Önkéntelenül a mellkasához kapott, hogy szapora légzését kontroll alatt tartsa.

- Mi a baj? - kérdezte Sirius és aggódva fordult testével a lány felé.

- Jaj, ne haragudj - kezdte szipogva és tenyerébe temette arcát. - Csak mikor elképzellek, hogy te... Te ott a dementorok között... azzal a tudattal, hogy árulónak tartanak... ennyi éven keresztül...én csak nem tudom ezt feldolgozni. Kaphatok egy pohár vizet?

Siriusnak nem kellett kétszer mondani, rögtön elővarázsolt egy pohárral. Ana megpróbálta összeszedni magát, nem akart egy sírós kislánynak tűnni. Sirius, kezét a boszorkány ölében pihenő kézfejére tette és hüvelykujjával finoman simogatni kezdte.

- Hé, próbálom a dolgok jó oldalát nézni - mondta lazán. - Ha nem így alakulnak a dolgok, valószínű sosem ismerlek meg téged.

Ana hitetlenkedve nézett a varázslóra, akinek arcvonásai most teljesen ellágyultak. Legszívesebben a nyakába ugrott volna, hogy megcsókolja ezután a mondata után.

- Őrült vagy - nevetett rá. - Ez nem lehet a mérleg két oldala.

- De ha nem sittelnek le, valószínű most próbálnám felszedni a világ leggyönyörűbb, legpiperkőcebb és legkarakánabb nőjét.

- Hagyd abba. - Ana szíve kalapált, mint egy kakukkos óra, majd' kiugrott mellkasából. Hozzá volt szokva, hogy szépségét dicsérik, de Sirius szájából hallani, mégis olyan más volt. Elhitte, hogy tényleg gyönyörű. - Egyáltalán nem vagyok piperkőc - duzzogott, és Sirius jót nevetett rajta. Ana átölelte felhúzott lábát és arcát Sirius felé fordítva, fejét térdén pihentette. Haja barna folyóként hullámzott le lábszárán. - Karakán sem vagyok, látod, itt bőgök, mint egy kislány, és még mindig félek a haláltól. Szépnek is csak azért gondolsz, mert nem láttad még Bill barátnőjét.

Sirius a lány haja után nyúlt, ujjára csigaként tekerte fel a tincseket.

- Észrevettem, hogy most nem megy a cipőd a hajad színéhez - ugratta. - Lehet, mégsem vagy olyan piperkőc, és én tévedtem. - Ana hallotta hangján, hogy mosolyog. A varázsló kellemes hangja, és az, hogy ujjaival a haját birizgálta, teljesen elálmosította. - De karakán vagy, abból az állításból nem engedek.

- Miért?

- Hogy miért? Mert már megismerkedésünk óta mindig eléred, hogy kicsit jobb embernek gondoljam magam, és hidd el, ez eddig nem sok embernek sikerült. Eléggé meg tudom makacsolni magam.

- Te nem vagy rossz ember - ásított a lány. - Csak valaki, akit az élet a kelleténél többször tett próbára. És mindennek ellenére itt vagy.

Percekig némán ücsörögtek egymás mellett, Sirius tovább pödörgette Ana haját, aki egyre inkább küzdött elnehezedő szemhéjai lecsukódása ellen.

- Láttam már Bill barátnőjét - suttogta hirtelen Sirius, közelebb hajolva a füléhez.

Ana szemei kipattantak, a mondat egykettőre kiűzte belőle az álmosságot. Az nem lehet, hogy a varázsló szebbnek gondolja őt Fleurnél. De amikor felegyenesedett, és a férfira nézett, annak elégedett mosolyából tudta, komolyan így gondolja. Arca egészen közel volt a férfiéhoz. Szeme ajkaira tévedt, és vágy, hogy megcsókolja már sokadjára járta át minden porcikáját.

- Ne csodálkozz így - nevette el magát a férfi, és Ana álla alá nyúlva feljebb emelte fejét. Az érintésre Ana gyomrában ezernyi cikázó cikesz kelt életre. - Hoztam neked valamit. - Sirius egy ruganyos mozdulattal talpra állította magát. Az íróasztalhoz lépett, és több dolgot vett le róla.

- Ez az egyik - nyújtott át egy szürke színű eszközt.

- Egy gyanuszkóp? - húzta fel fél szemöldökét a boszorkány.

- Igen, és egy malíciamutató - adta át a másik, leginkább egy tükörre hasonlító tárgyat. - Láttam a múltkor, hogy neked nincs. Amit őszintén nem is értek. Alapfelszerelés kéne legyen.

- Köszönöm. - Ana meghatódott a varázsló figyelmességén. Nagy gonddal mélyesztette táskájába a gyanuszkópot és a malíciamutatót, mintha valamiféle kincsek lennének. Belegondolva pedig annál sokkal többek voltak. Egy férfi őszinte gondoskodása.

- Azt szeretném, hogy óvatos legyél és vigyázz magadra.

- Igyekszem. - Ana bólintott, Sirius pedig visszatelepedett mellé a padlóra, kezében volt még valami.

- És itt van még ez is. Ezt itthagytad a múltkor. - Azzal átnyújtotta Anának a fényképalbumát.

- Erről meg is feledkeztem - nyúlt érte a lány.

- Jó alaposan átnéztem a képeid, és van pár személyes kedvencem.

- Tényleg? És melyik?

- Ez például - fellapozta az albumot, és rámutatott az egyik képre. - Olyan felhőtlenül boldognak tűnsz itt. Kár hogy nem fürdőruhát viselsz - tette hozzá széles vigyorral, amit Ana úgy megszeretett. - Bár már az is haladás, hogy nem egy puccos talárban vagy a tengerparton.

- Fogd be - vonta össze a szemöldökét, és tettetett haraggal nézett rá.

Ana egy fiúval volt lefotózva, aki a karjaiban tartotta, úgy pörgette őt oda-vissza. Rövidnadrág, és egy felsőtestét nagyrészt takaró, apró lyukú nyári felső volt rajta. Önkéntelen megégett vállához nyúlt, amit még nem volt kész felfedni a varázsló előtt. Ahogy a többi égési sérülését sem, amiket mindig gondosan takart ruhája.

A képen Ana teli szájjal kacagott, miközben próbálta szalmakalapját a fején tartani.

A boszorkány kivette a képet, és megfordította. Côte d'Azûr 1989. állt rajta.

- Igen, ez egy klassz nyár volt - mondta elmélázva.

- Ő itt...

- Igen, ő Jacob. - Fogta, és visszahelyezte a képet a helyére.

- Szoktatok még találkozni?

- Nem. Évek óta nem láttam. Valahogy sosem alakultak úgy a dolgok. De levelezni szoktunk. Amerikában maradt, két éve nős, és egy gyönyörű kislány apukája. Egyszer küldött róla képet.

Sirius egymás után hajtotta a lapokat, amiken a lány különböző, szebbnél-szebb talárokban pózolt.

- Van más oka is, hogy folyton extravagáns talárokban jársz, azon kívül, hogy piperkőc vagy?

Ana maga elé meredt. Mindig szerette a kitüntetett figyelmet, szerette magára vonni férfiak elégedett pillantását, és örült, hogy ezt úgy tudta elérni, hogy nem volt kint mindene. Sőt, alig engedett valamit láttatni magából talárjai által. Csak kevés embert engedett a ruha alá, ahogy csak kevés ember ismerte lelkének mélyebb rétegeit. Egyetlen férfi látta eddig megégett bőrét, a többi, akivel dolga volt, el sem jutott az ágyig, vagy ha mégis, sosem vetkőzött le igazán. Mindig maradt rajta annyi ruha, ami gondosan takarta testének torz részeit.

- Van - vallotta be végül. - De nem szeretnék erről beszélni.

Sirius megsimította kézfejét, jelezve, hogy megértette a dolgot. Lapozott párat az albumban, és egy fekete-fehér, mugli fényképezőgéppel készült képre mutatott.

- Ez az abszolút kedvenc. - A lányon nem volt más, csak egy fehér színű férfi ing, ami combja felső harmadáig ért. Egy háromlábú széken ült, egyik térdét maga elé húzva. Fejét a térdére hajtotta, kezeivel átölelte a felhúzott lábát. Arcán gondtalan mosoly terült szét. Haját átfésülte csak az egyik oldalra, így kissé kócosan hullott alá. Bal válláról hanyagul lecsúszott az ing, így téve szabaddá nyaka és kulcscsontja kecses vonalát. Adriánával sokat dolgoztak a kompozíción, hogy úgy legyen minden beállítva, hogy ne látszódjanak felsőtestét torzító égési sérülései.

- Ó, igen, ez egy portréfotózás volt. Mikor azon a mugli helyen dolgoztam, azt hiszem említettem már, hogy London külvárosában béreltem lakást, és volt egy lakótársam is, egy mugli lány, Adriana. Adriana, igen, aki árnyékokat gyűjtött - kacagtak fel mindketten az emléken. - Szóval, Adriana fotósnak tanult az egyetemen, és miután végzett, ahhoz hogy munkát találjon kellett egy portfólió. Egy profi modellt nem tudott volna megfizetni, az árnyékai pedig senkit sem érdekeltek, így megkért engem, hogy hadd fotózzon. Születtek elég pikáns darabok is azon a fotózáson, de azt nem láthatja akárki - tette hozzá pajkosan.

- Hmm, pedig igazán kíváncsivá tettél. - Sirius megint olyan közel volt hozzá, hogy Ana engedve őrült csábításának, a varázsló vállára hajtotta a fejét.

- Egyszer talán megmutatom - csúszott ki a száján, amit a fáradtság rovására írt. Ujjaik a szokásos táncukat kezdték járni, majd Ana mozdulatai teljesen leálltak. Megriadva kapta fel a fejét. - Mennem kell. Holnap munka, és este ráadásul őrszolgálatom lesz a Minisztériumban.

- Itt is aludhatsz - szólalt meg a varázsló, és elnevette magát Ana csodálkozó arcát látva. - Van egy csomó szoba itt.

- Köszönöm, de inkább hazamegyek. Tudod, még le kell mosnom az arcom, ha látnál a maszkom alatt, megijednél. - Sirius csak a fejét csóválta. - Meg különben is, otthon vannak a ruháim, nem mehetek be abban a ruhában, amiben ma voltam, az, az milyen már...

- Világos, Miss Piperkőc - tapasztotta tenyerét a lány szájára. Ana kikerekedett szemeket meresztett rá. Érezte a férfi bőrének ízét az ajkain, hideg szemeiből különös, meleg fény áradt, gyomra hatalmas bukfencet vetett, ahogy Sirius ujjai akaratlanul is végig simítottak az arcán. - Kikísérlek. - suttogta, és maga elé engedve őt, lekísérte a földszintre. - Jó éjt, Ana.

- Jó éjt! - köszönt el ő is, furcsa érzései egészen hazáig kísérték.

☆☆☆

Másnap Ana a Minisztériumban igencsak unatkozott. Ritka napok voltak azok, mikor nyugodt és kényelmes munkatempóban tudott dolgozni. Nem is bánta, hiszen elméjébe időről-időre befurakodott Sirius Black képe, és a róla való egyre több ábrándozás. Munkaideje lejárta után csak annyira ugrott ki az Abszol útra, hogy megvegye apjának szánt ajándékát, majd vissza is tért a Minisztériumba, és kicsit előredolgozott. Annyira belemerült munkájába, hogy észre sem vette, mennyire elszaladt az idő. Elindult az alagsor felé, amikor hirtelen éles sípolás ütötte meg a fülét Mafalda Hopkirk irodájából. Kíváncsisága vezette lépteit, elképzelése sem volt, mi lehet a hang forrása. Az irodához érve értette meg, mi történt, és ijedtében leverte a víz. Az iroda falán lévő mágikus Nagy- Britannia térképen, Little Whinginnél a Harry Potter-patrónus bűbáj felirat villogott, és egy bagoly el is tűnt a levéllel, aminek a másolata egy, a térkép melletti fakba került. Ana gyors kihúzta, elolvasta és elmormolta a varázsigét, amivel remélte, hogy eléri Dumbledoret.

- Expecto patronum- erősen koncentrált a Roxfort igazgatójára és a levélben olvasottakra. Feltűnt, majd egy pillanat múlva kámforrá is vált ezüst pillangója. Csak remélni tudta, hogy patrónusa időben célba ér, ha célba ér egyáltalán. Ilyet még sosem csinált azelőtt. Visszahelyezte a levelet, és abban a pillanatban sietett be az irodába maga Mafalda Hopkirk, hálóköntösben.

- Á, szia, Ana. Te még itt? - kérdezte a boszorkány, de nem is figyelt a lányra. Kivette azt a levelet, amit az előbb tett vissza Ana a helyére. - Mindig mondom, hogy kéne egy éjszakás segéd, már épp lefekvéshez készülődtem - morgott magában. - Ez a Harry Potter fiú mi a Merlin szakálláért varázsolgat már megint otthon!? Ráadásul patrónus-bűbáj. Hallottál te már ilyet? Küldenem kell a pálcamegsemmisítő osztagot, ez már sajnos nem az első eset nála.

Ana próbálta megőrizni hidegvérét, de nagyon is ideges volt a hallottak miatt.

- Szerintem várj még azzal Mafalda. Hisz nem tudni, miért varázsolt. Ha önvédelem volt, akkor nem járhat érte büntetés. Márpedig patrónus-bűbájt nem használ az ember csak úgy. Veszély esetén pedig a kiskorúak is varázsolhatnak, ezt törvény mondja ki. Ha eltörik a Potter fiú pálcáját anélkül, hogy magyarázatot adhatna a történtekre az nem vetne jó fényt sem rád, sem a Minisztériumra. Főleg ha bebizonyosodik, hogy indokolt volt a pálcahasználat.

A boszorkány egy percre a gondolataiba mélyedt.

- Igaz, igaz, Anabelle. Az automatikus levél már kiment, de írok egy helyesbítőt és kiírjuk tárgyalásra az esetet.

Ana kissé megnyugodott. Vajon miért idézett meg Harry patrónust? Nem tudta, miben reménykedjen. Abban, hogy valóban dementorok ellen kellett használnia, vagy sem. És ki vigyázott ma rá? Hogy történhetett ez meg? Mafalda megírta az új levelet és a mágikus ablak alatt ülő körülbelül tizenöt bagoly egyikének adta, ami rögtön kámforrá vált, hogy valahol a szabadban bukkanjon fel, és induljon útnak. A madár eltűnésével egyidőben érkezett meg Dumbledore is.

- Jó estét, Miss Hopkirk, tudnánk beszélni? Miss Drops - biccentett Ana felé.

- Akkor én most megyek is. Szép estét, Mafalda. Dumbledore.

Ana lesietett az alagsorba, felvette a láthatatlanná tevő köpenyt, és remélte, Dumbledore mindent el tud simítani.

☆☆☆

Azon az estén nagy volt a fennforgás a Grimmauld téren. Dumbledore, ahogy megkapta Ana üzenetét, egyből értesítette a Rend többi tagját.

- Megölöm ezt a Mundungust, csak kapjam a kezeim közé! - őrjöngött Mrs. Weasley, Mrs. Blackket megszégyenítő módon. - Pitiáner tolvaj, hát hol volt, mikor Harryt kellett volna felügyelnie? Adja Merlin, hogy Dumbledore elsimítsa az ügyet.

Mrs. Weasley egész este sértések és átkok tömkelegét zúdította Mundungusra, és mikor a varázsló megjelent, kevés híja volt, hogy az asszony valóban fejét vegye.

Dumbledore nem jött el aznap este a Grimmauld térre, csak egy üzenetet küldött, hogy egyelőre, minden rendben, leginkább Anának köszönhetően. Másnap estére egy rendkívüli gyűlést hívtak össze, hogy megtervezzék Harry Potter átköltözését a főhadiszállásra.

- Ana? Hogy került vajon ő a képbe? - kérdezte Mrs. Weasley, miután Arthur felolvasta Dumbledore levelét.

A válaszra másnap reggelig kellett várniuk, amikor Kingsley érkezett a Black házba. Elmesélte, hogy előző este Ana az őrszolgálat miatt épp akkor járt Mafalda irodájánál, mikor beérkezett a riasztás Harry bűbájgyakorlásáról, valamint a boszorkány rögtön értesítette is Dumbledore-t a történtekről. Utána pedig emlékeztette Mafaldát a törvény azon pontjára, ami kitér a kiskorúak bűbájgyakorlására vészhelyzet esetén.

- Aztán persze ma kora reggel Caramel egyből meg is találta Anát, és kerdőre vonta, hogy meri segíteni azt a Harry Pottert, aki szégyenbe akarja hozni a Minisztériumot Dumbledore-ral karöltve. Pont a köpenyért mentem, mikor berontott az irodájába - mesélte a varázsló. - Én mondom nektek, hogy nem semmi az a lány, mert, amit akkor Caramel kapott tőle, azt nem teszi ki az ablakba - nevetett Kingsley mély, zengő hangján.

- Miért, mit mondott? - érdeklődött Sirius, aki nem győzött hálát adni magában a lánynak, amiért kimentette keresztfiát ebből a szorult helyzetből.

- Azt, hogy őt ugyan nem érdekli Harry Potter további sorsa, de a Minisztériumnak törvényei vannak, amiket elfogulatlanul kell alkalmazni mindenkire, illetve mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Valamint közölte Caramellel, hogy ha ez a Minisztérium olyan hely, ahol a saját törvényeiket nem tartják, és tartatják be, úgy ő nem kíván ilyen helyen dolgozni a jövőben. Persze Caramel egy értelmes szót sem tudott kinyögni, hebegett-habogott, miközben forgatta kalapját a kezében. Látnotok kellett volna, végül még ő kért bocsánatot Anától.

- Valóban szép kis ultimátum - mosolygott Mr. Weasley is. - Caramel pontosan tudja, hogy Ana kulcsfigura lett a Minisztériumban az Uniós tervek miatt. És a miniszter szeretné, hogy ez összejöjjön. Még ha nem is lenne Anának igaza, akkor sem mozdítaná el a helyéről.

- Mostmár vissza kell mennem. Csak kilógtam, hogy elmeséljem nektek, hogy mi volt. Este találkoztunk!

Sirius kikísérte a varázslót. Bár féltette Harryt a kicsapástól, mégis büszke volt keresztfiára, hogy ilyen szépen elbánt a dementorokkal, és hamarosan viszont látja végre. Ő nem neheztelt annyira Mundungusra, mint Molly, de annak nem örült, hogy a seftelései miatt ennyi mindenkit hozott kellemetlen helyzetbe. És Ana... Hát igen. Karakán nő, ő megmondta. Eleresztett egy elégedett mosolyt, és érezte, hogy a lány még egy szeletet kihasít magának a szívéből, a fene egye meg!

☆☆☆

Ana kimerülten érkezett a főhadiszállásra, kezében kávéstermoszt szorongatott, hogy ébren tudjon maradni. Alig aludt húsz órát az elmúlt öt napban, így igencsak ráfért a koffein. Hangulata nem volt rózsás, haragudott Mundungusra, és kialvatlansága csak fokozta rosszkedvét. Mikor megérkezett, Sirius sietett elé. A varázsló jókedvűnek tűnt, de Anát ez most igencsak bosszantotta.

- Szia, Ana - köszönt neki kedvesen és mosolyától Anának elszállt minden haragja. Végül is Sirius nem tehet semmiről. - Kicsit nyúzottnak tűnsz. Gondolom, az elmúlt huszonnégy óra nem volt gyalog galopp. Tudok érted tenni valamit?

Anát meghatotta a férfi figyelmessége, és ahogy ott állt előtte, egyetlen vágya volt csak, hogy a varázsló karjaiba bújjon és aludjon egyet. De ezt nem mondhatta ki.

- Nincs valami élénkítő elixíred? Ez a kávé már semmit sem használ.

- Tarts ki még egy kicsit. Gyere. - Sirius besegítette a konyhába, és rögtön hozott neki egy széket, hogy le tudjon ülni.

A nagy asztal körül, most jóval több szék volt elhelyezve, mint egyébként, hisz minden tagot vártak aznapra.

- Köszönöm - nézett rá hálásan a lány. - Itt pont jó lesz, talán nem leszek annyira szem előtt, ha elaludnék.

- Én pedig azt köszönöm, amit Harryért tettél. Most már elég karakánnak tartod magad?

- Ez természetes, Sirius. Beszéltem Amelia Bonesszal is ma. Tudod, ő Wizengamot tag is. Fel fogják menteni, egészen biztos. - Halvány mosolyra húzta a száját. - Igen, egy kicsit már lehet, hogy elhiszem.

Sirius nem tudta hogyan fejezze ki háláját, de nem is volt ideje ezen gondolkodni, mert már nyitódott is az ajtó, és a Weasley házaspár lépett be rajta. Nem sokkal később sorra jött a többi rendtag is egymás után. Utoljára Rémszem és Dumbledore lépett a helyiségbe. Mordon mágikus szeme csak úgy pörgött üregében, a varázsló maga pedig komoly arcot vágott. Dumbeldore, mint mindig, higgad arckifejezéssel nézett körbe, mielőtt beszélni kezdett.

- Mint tudjuk, tegnap este egy igen kellemetlen incidens történt Harryvel, amit Anabelle-nek köszönhetően, amennyire lehetett, elsimítottuk. Harryt és unokatestvérét két dementor támadott meg tegnap este egy sikátorban, és mivel őrzője nem volt a helyén - itt jelentőségteljesen Mundungusra nézett, aki viszont rá sem merte emelni tekintetét Dumbledore-ra -, ezért neki, magának kellett patrónust megidéznie. Meghallgatáson kell majd résztvennie, ahol az esküdtek döntenek majd bűnösségéről. Nem tartom valószínűnek, hogy elítélik, én magam fogom védeni őt. Az eset nem segíti Harry megítélését a Minisztérium szemében, mivel az elutasítja annak lehetőségét, hogy valóban dementorok járhattak Little Whinginben.

Erre a mondatra nagy zúgolódás tört ki a helyiségben, különböző, nem túl kedves jelzőkkel illették a minisztert. Dumbledore felemelte a kezét, jelezve, hogy folytatni kívánja.

- Harry Pottert három nap múlva hozzuk át ide, a lehető legminimálisabb mágiát használva. Ennek részleteibe Alastor fog beavatni benneteket.

- Köszönöm, Dumbledore! - kezdte recsegve Mordon. - Nos, a legjobb megoldásnak azt találtuk, hogy Pottert seprűn hozzuk el a Privet Drive-ról. A fiú jól repül, tudtommal. Önkéntesek jelentkezését várom, akik segítenek Pottert védelmezni az úton. Te nem, Sirius - mondta, mikor Sirius keze elsőként a magasba röppent.

- Én megpróbáltam - morogta Anának kedvtelenül. A lány nagyon megsajnálta a férfit. Szomorúan mosolygott rá és megszorította a kezét.

- Szóval, akkor Tonks, Lupin, Shaklebolt, Dodge, Diggle, Jones, Podmore és jómagam, az nyolc. Rendben, akkor felvázolom a tervet...

Ana ekkor már nem tudott figyelni arra, amit Mordon mondott, csak üveges szemmel bámult maga elé, keze még mindig Siriusén nyugodott. Csak akkor riadt fel, és húzta vissza, amikor hallotta saját nevét Mordon szájából.

- Drops, rádbízhatjuk ezt a feladatot?

- Öhm, igen, persze - mondta a lány, de igazából fogalma sem volt, mire bólint rá. Félve fordult Sirius felé.

- Mit is kell pontosan csinálnom? - suttogta felé. Sirius majdnem hangosan felnevetett.

- Majd elmondom.

- Aha, oké - bólogatott kótyagosan, majd visszasüppedt a székébe.

Mire Rémszem felvázolta, hogyan és milyen útvonalon hozzák ki Harryt otthonából, egy óra is eltelt. Másról ez alkalommal nem ejtettek több szót, ehelyett hétfő estére egy újabb nagy gyűlést hívtak össze. Miután Mordon befejezte, Ana Siriushoz fordult.

- Elég ciki, de fogalmam sincs miről beszélt Mordon, de tényleg. Mi lesz a feladatom?

- Neked kell megadni a jelzést a felszállásra, ha minden tiszta.

Anának rémület ült ki az arcára, és teljesen elfehéredett.

- Mi a baj? - értetlenkedett a varázsló.

- Ezt ugye nem a levegőből kell fellőnöm?

- Nem. Elég a talajról - válaszolta megnyugtatón.

- Hála Merlinnek!

- Drops! - hallotta ekkor újra a nevét, ami kibillentette révedezéséből. Mordon közeledett felé hangos kopogás kíséretében. - Itt van a cím, ahonnan a jelzést várjuk. Az első, piros színű jelet hétfő este, pontban nyolckor lődd fel, ha tiszta a terep. Magasra küld, hogy jól lássuk. Utána jöhet a zöld jelzés. Ha gyanús dolgot érzékelsz, piros jelzést küldj megint, és akkor másfelé kerülve folytatjuk az utat. Remélem minden tiszta.

- Igen, értem.

- Helyes - recsegte Mordon, majd elbicegett.

- Akkor, azt hiszem, én mostmár tényleg megyek. Úgy látom, nagyjából mindenki elment már - fordult Siriushoz.

- Rendben. Kikísérlek.

Mire Ana elindult, már csak a Weasley-k maradtak. Elköszönt tőlük, és Siriusszal a bejárati ajtó felé vették az irányt.

- Minden rendben lesz? - kérdezte a fáradt lánytól. - Nehogy amputoportálj nekem!

- Ma milyen gondoskodó vagy, Sirius - nézett fel varázslóra. Az megállította, kezét a lány két vállára tette.

- Nem lehetek elég hálás azért, amit Harryért tettél.

- Bárki megtette volna, szerencse volt, hogy pont arra jártam...Jajj ne, már a fejem is kezd fájni - dörzsölte meg halántékát. - Remélem ma már... - de Ana nem fejezte be a mondatot, a hirtelen halántékába nyilaló fájdalom eltompította látását, térdei megroggyantak, és az összeeséstől csak Sirius dereka köré fonódó karja mentette meg. Egy pillanattal később, feje már a varázsló mellkasának simult, szívének egyenletes dobogása halkan kúszott fülébe, megnyugvással töltve el bensőjét. Mint egy kellemes, lágy dallam, úgy ringatta őt álomba másodpercek alatt. Érezte, a férfi ölelő karjaiban biztonságban van, végre hazatalált. Sirius pedig érezte a lány elernyedő restét.

- Ana? Hé, Ana. - A lány azonban nem válaszolt. Sirius felkapta az ölébe, Ana feje önkéntelenül a varázsló mellkasának dőlt, karja erőtlenül lógott teste mellett. - Akkor itt maradsz.

Sirius mosolygott magában, hogy a lány ilyen hirtelen elaludt, és látszólag olyan mélyen, hogy semmi sem ébreszthetné fel. Mikor felért a szobájába, lefejtette róla talárját, úgy fektette be az ágyba.

- Nos, egy pár perce még nem gondoltad volna, hogy az ágyamban éjszakázol. - Sirius még percekig nézte az alvó lányt, aki olyan mély álomba merült, hogy azt sem érzékelte, Sirius végigsimítja arcát és csókot nyom a homlokára.

- Szép álmokat, Anabelle Drops.