❄❄❄

❄ Gale ❄

❄❄❄

Gale hatalmas fejfájással ébredt, de minden kellemetlen érzést és rossz döntését felemésztette a tudat, hogy nem volt egyedül. A kajai lazán fonódtak Astarion köré, gyengéden egymáshoz szorítva a testüket. Mélyen magába szívta a férfi kellemes levendulás illatát és egy pillanat erejéig még arról is megfeledkezett, hogy szörnyen hasogatott a feje.

Astarion ujjai gyengéden szorultak a tenyerére, és mielőtt még észbekaphatott volna a férfi megfordult a szorításába és rá vezette a saját, csillogó kék szemeit. A mosolya szégyenlős volt, de Gale látni vélte őt.

– Hogy érzed magad? Be kell ismernem rosszul nézel ki. – A bal tenyerét az arcára simította, kisöpörve néhány fürtöt a szemei elől.

– Olyan mintha mindjárt felrobbanna a fejem.

– Tegnap elég sokat ittál, szóval nem is csodálkozom – kacagott fel a férfi. Majd feltornázva magát mosolyogva fölé dőlt és egy apró csókkal üdvözölte. Gale jólesően felsóhajtott, és egyenesen a barátja hasába fúrta az arcát. Itt a bőrén érezte a másik melegét és még a fejfájása se tűnt olyan kibírhatatlannak. Astarion ujjai a fürtjeibe olvadtak, megrebbentek a szempillái és akaratlanul nyögött fel. – Hozok egy pohár vizet, mit szólsz?

– Nem maradhatnánk egy kicsit még ágyban?

– Dehogynem – bújt vissza hozzá egyenesen betemetve a tagjait a testével. Az arcát a mellkasára fektette a tenyerét pedig a hasára fektette. Gale magán érezte Astarion lélegzetvételeit, a bőrén a bőre melegét, hiszen az egész testük összesimult és még a lábuk is összeért!

Hevesen vágtázott a szíve, mert hirtelen megértette mennyire is közel voltak egymáshoz. A tegnapi nap egy különös homályban telt, ahol nem nagyon gondolt bele a történtekbe, csak engedte, hogy arra vigye az áram, amerre kívánja, de most a reggeli törékeny fények között, hirtelen minden annyira nyersnek és valódinak tűnt. Eddig mindent egy álomnak hitt, hiszen mégis melyik valóságban választhatta volna őt Astarion? Az a gyönyörű, okos, tökéletes Astarion, aki most az ő derekát cirógatta? A saját érzéseivel sem volt egészen tisztában, de egy valamit tudott, egy valamiben biztos volt, hogy szerette ezt a férfit, és hogy akarta azt a valamit, ami kettejük között bimbózott. Nevezhette kapcsolatnak? Az anyja házában mindez csak egy színjáték gúnyjával tetszelgett, de akkor, amikor senki sem látta őket, miért értek egymáshoz? Miért csókolta meg őt, ha nem szerette volna ugyanannyira?

Vajon mindig is így érzett iránta? Csak eddig túlságosan elvakították az érzelmei ahhoz, hogy felismerje miért volt Astarion mindig annyira más a szemében, mint mindenki más? Tudta, hogy a férfi gyönyörű volt, hogy vonzó volt bárki számára, akinek volt szeme, hogy vicces, okos és talán a maga módján tökéletes is, de eddig sosem kívánta őt. Sosem szerette volna megcsókolni, a bőrén érezni a bőrét, egyszerűen csak csókolni órákon át. Gale ismerte az érzéseit, együtt élt velük már harminckét éve, és tudta, hogy mindezt nem csak az ünnepi hangulat szülte a szívébe. Szerette Astariont, sőt, ha elég bátor volt talán azt is beismerte magának, hogy szerelmes volt belé.

– Beszélnünk kell majd, Gale. – Törte meg végül a csendet Astarion, úgy mintha a gondolataiban olvasott volna. – Mindarról, ami történt. Bármennyire is kényelmes nem beszélni róla, a szótlanság általában csak ront a helyzeten, és-és én nem akarlak elveszíteni, drágám. Hátha újat mondok, de fontos vagy nekem, talán az egyik legfontosabbak egyike, ezért nem hagyhatom, hogy puszta történések tönkre tegyék ezt a sok évnyi barátságot. – Gale ujjai megtorpantak, majd mélyen magába szívta a levegőt. – Gale?

Nem mert lenézni a férfira. Történések? Ennyi volt mindez Astarionnak? Hiszen megígérte neki, hogy nem játszott vele. Gale szíve nem volt erős, sem sérthetetlen. Elég volt neki néhány rosszul megfogalmazott szó és máris könnyek szöktek a szemeibe.

– Gale? – feltornázta magát és ijedten nézte az arcát. – Mit mondtam?

– Ez az egész nem jelentett neked semmit? – fakadt ki lenyelve a kitörni készülő könnyeit. Dühösen fordult el tőle és felpattanva az ágyról máris átkozni kezdte a döntését, mert egyenesen megfordult vele együtt a világ. – Baszki.

– Micsoda? – horkantott fel a férfi. – Gale, drágám beszélj kérlek érthetően mert most kibaszottul nem értek semmit.

– Nem jelentett neked ez a néhány nap semmit?

– És mégis miből szülted ezt? Mégis melyik szavam árulta el ezeket a bölcs gondolatokat számodra?

– Történések? – sziszegte a fejéhez kapva.

– Pont ezt értettem azalatt, hogy beszélnünk kell – tett egy félszeg lépést az irányába. – Talán igyál egy picit és frissüljünk fel mielőtt leharapjuk egymás fejét, oktalanul.

– Astarion...

– Később!

Lenyelte a szavakat majd bólintva megindult a fürdőszoba felé. Végig a férfi szavai körül jártak a gondolatai, még akkor is, amikor felfrissülve a haját törölgetve visszament a hálószobájukba, csakhogy az üres volt. Értetlenül felvonta a szemöldökét, majd a nedves törölközőt a radiátorra fektetve megindult lefelé. Még innen is hallani vélte az édesanyja és Astarion szóváltását.

– Jó reggelt kedvesem! – üdvözölte az anyja egy mosollyal. Gale hálásan átvette a bögre kávét, majd helyet foglalva a pultnál félszemmel végig a férfit követte. – Jól szórakoztatok tegnap?

– Persze – mosolyodott el őszintén majd elfogadva a kész reggelijét csendben megreggelizett. A tányérokat elmosogatva pedig szembesült az édesanyja listájával.

– Tudod, hogy vendégeket várunk és teljesen megfeledkeztem bevásárolni. Astarion volt olyan kedves, hogy felajánlotta a segítségét, el tudnátok ugrani néhány alapanyagért?

Így találta végül magát tetőtől-talpig bebugyolálva a téli ruháiban. Astarion végig kerülte, mintha a reggeli szavai egyedül az ő elméjébe léteztek volna, egyetlen egy szóval sem említette a kitörését, sőt úgy viselkedett mintha az előző nap meg se történt volna. Kellő távolságot tartott és illedelmes válaszokat nyújtott a kérdéseire. Gale dühösen rótta a sorokat. Nem értette a Astariont. Ő értett volna valamit félre? Mégis mi történhetett néhány pillanat leforgása alatt?

A bevásárlókocsiba dobta a tésztát, kipipálva egy újabb árut a listájukról. Gale annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre se vette, hogy ki állt meg nem olyan messze tőle. Mikor felpillantott már túl késő volt ahhoz, hogy visszavonulót fújjon, mert egyenesen Mystra tekintetébe ütközött. Gale a külön töltött évül alatt sokat merengett azon, hogy mégis milyen érzés lenne újból látni a nőt. Egy dolog volt beszélni róla, egy dolog volt együtt élni a gondolatával, és más volt szemtől szembe látnia azt, aki annyira megkeserítette az elmúlt éveit. Szembe találni magát azzal, akire annyit gondolt. Mintha újból ott találta volna magát a hálójukba értetlenül figyelve az előtte lezajló eseményeket. A feleségét látni egy idegen, fiatal férfival, a saját ágyukban. Milyen érzés is lehetett szembenézni valaki olyannal, aki éveken át megfosztotta a saját akaratától, aki mellett nem érezte másnak magát mint egy semmit sem érő porszemnek? Szörnyű, gyomorforgató, csontropogtató? Fájdalmas. Mit számított, hogy több száz órát töltött azzal, hogy túltegye magát a traumáin, mikor azok forrását pont itt látta maga előtt? Megbicsaklott a térde és biztos volt benne, hogy a bevásárló kocsi tartotta meg a súlyát. Összekoccantak a fogai. Rettegett. Kicsinek érezte magát azok alatt a kutakodó fekete szemek alatt. Sírni támadt kedve. Mit keresett itt Mystra? Mit keresett ő az ő karácsonyában? Az ő városában? Mégis mi keresnivalója lehetett itt, ha nem is élt itt semmi rokona?

Ennyire gyűlölte volna őt a sors, hogy még a legszebb ünnepét is tönkreteszi egyetlen egy pillanat alatt? Mystra arca kiolvashatatlan volt, nem voltak rajta érzelmek, nem volt benne semmi, mint egy megoldhatatlan gordiuszi csomó. Ez zavarta össze az évek során. Sose tudott belőle olvasni, sose tudta mire gondol, mit érez, mert Gale nem értette a szavakat, amelyeket mondott. Egy megfejthetetlen rejtvény volt számára, ami kezdetben tetszett neki, hiszen kutató volt, élt a megoldatlan kérdésekért, de az évek során belefáradt ugyanazokat a köröket futni.

Éppen, amikor megcsuklott volna egy erős mellkas megtartotta. Két kéz fonódott a dereka köré és megérezte őt. Astariont. A hátát a hátán, az arcát a nyakhajlatában, a tenyerét az ő kezein és már nem is tűnt olyan veszélyesnek a pillanat. Megérkezett az ő páncélja, ami forró balzsammal borította be a felszakadó sebeket és megvédte a lelkét további sérülésektől.

Ott abban a pillanatban meglátott egy érzelmet Mystra arcán. Harag volt ott, düh ült meg a ráncaiban, undor ahogyan összevonta a szemöldökét. Ezeket az érzéseket ismerte Gale, de ahogy tovább kutakodott a vonásai között észrevett egy újat. Mystra megbántottsága.

– Ne is figyelj rá, drágám.

– Idejön.

– Nem vagy egyedül, Gale. Shh. Csendesen – súgta a fülébe.

– Gale! – harsant fel az a jól ismert hang. Gale összerezzent, de Astarion nem eresztette. Együtt tették meg a kötelező lépéseket és ez megnyugtatta a férfit. – De rég nem láttalak. Megváltoztál – ismerte be halkan, figyelmesen vezette végig rajta a szemeit, halványan elhúzta a száját, mikor a tekintete okvetlenül Astarion arcára esett. – Az ünnepekre jöttél látogatóba? Nem hiszed el, de nem rég összefutottam Morenával! Igazán hiányzott nekem, meg is hívott egy vacsorára, amit aztán le is mondott, mondván mégsem érkezel majd vendégsébe karácsonykor, és lássanak csodát, mégis sikerült kikerülnöd a munka forgatagából? És még nem is egyedül? – Egy gúnyos mosoly szökkent fel az ajkaira. – Nem is várt fejlemények, talán együtt vagytok?

– Ha nem lenne egyértelmű – sziszegte Astarion.

– Mystra – nyögte ki végül Gale lenyelve a torkában otthont ütő gombócot. – Hát te mit keresel itt?

– Látogatóban vagyok, akárcsak te.

– Ó, igen?

– Kis város ez – hümmögte elhúzva a száját. – De nem válaszoltál az előző kérdésemre, valóban együtt lennétek?

– Úgy gondoltam Astarion válaszát annak veszed – húzta ki magát.

– Hogy úgy – nevette el magát. – Nem is tudom mire számítottam.

– Bármennyire is kellemes volt összefutni veled ezen a csodálatos napon, sajnos dolgunk van – morrant fel Astarion.

– Egy valami nem változott ez alatt az egy év alatt – mosolyodott el. – Ugyanolyan bájos maradtál, Astarion.

– Mystra! – dörrent fel Gale.

– Őszintén? Mindig is sejtettem, hogy kire fáj a fogad, Astarion. Mint egy kis árva úgy cuppantál rá Gale-re, egyetlen egy pillanatra se eresztve el. Mire vártál a pénzére? Fogadni mernék, hogy örültél, mikor meghallottad a válásunk hírét.

– Hogy is ne örültem volna, te mocskos ribanc! – mordult fel a férfi és mielőtt még utána kaphatott volna Astarion már a másik arcába nyomult. – Tönkretetted az életét és azt hiszed nem akarnék jobbat a barátomnak, mint te?

– Ó Astarion átláttam rajtad már az első pillanattól kezdve! Ne játszd meg itt nekem az agyadat! Mindketten tudjuk miről beszélek, minden hülye kis kalandod csak egy szemfényvesztés volt, végig rá fájt a fogad! Élezted a karmaidat mikor kaphatsz utána, és mit mondjak? Gratulálok! Megkaptad! Milyen érzés? Nem is olyan csodálatos, mint első látásra? Ismerős drágám, kívülről jobbnak tűnik, mint belülről.

– Kotródj a szemeim elől! – súgta egy lépéssel megszüntetve kettejük távolságát. – Soha ne is lássalak magam előtt, megértetted?

– Ne is vesződjünk további szavakkal. Gale jó volt újra látni téged – pillantott rá a nő felhevült pillantással, majd egyetlen egy további szó nélkül megfordult és ott hagyta őket a bevásárlóközpont egyik elhagyott sorában.

Gale lehunyta a szemeit. Mire is várt? Egy kedves ölelésre, talán egy bocsánatra? Önkéntelenül sírta el magát és mikor megérezte a barátja érintését a bőrén összerezzent. Nem tőle félt, inkább az emlékeitől. Igaza volt Mystrának? Tényleg olyan romlott lett volna? Vajon Astarion is érezte ezt? Vajon, ha enged az érzéseinek ugyanott köt ki, mint egy évvel ezelőtt? Szerethető volt ő?

– Gale, drágám, kérlek nézz rám – szólongatta halkan a férfi. Gale szipogva rázta meg a fejét, de Astarion tenyerei körbefogták az arcát. – Nézz rám, kérlek.

– Menjünk innen – kérlelte halkan.

– Gale!

Ijedten pattantak fel a szemei, de csak Astarion volt az.

– Hallgasd meg mit mondok, figyelj minden szavamra. Bármit is mondott Mystra, nem igaz. Nem igaz, mocskos hazugságok, mert ez ő, mert csak ehhez ért, hogy tönkre tegyen másokat. Csodálatos vagy, minden perc amit melletted tölthetek egy igazi áldás. Mit számít ennek a ribancnak a szava, amikor itt van mellette az, amit én mondok?

– Szörnyű dolgokat mondott rólad.

Astarion elnevette magát. – Hát persze, hogy még most is miattam aggódsz.

– Nem igaz semmi, amit mondott.

– Úgy van, ha nem hisszük el a szavakat rólam, akkor azokat se hisszük el, amiket rólad mondott. Ostoba ribanc.

Gale halkan felnevetett. Fojtogatták a ki nem mondott szavak, a nyelve belebotlott saját magába és mégsem szólalt meg. A csendet választotta pedig Gale szerette megtölteni a néma pillanatokat, mindig akadt valami mondanivalója. Ebben a pillanatban mégis jól esett ez a halovány csend, ahol nem érzett mást a bőrén csak Astarion érintését, ahol a homlokuk összesimult, a puha tenyereit az arcán. Egy mély lélegzetet vett majd egy apró csókot hintett Astarion ajkaira. Talán ez az apró gesztus többet mondott minden szónál. Astarion kék szemei az arcára vetültek, könnyedén ölelte magához, a karjaival szorosan körbefonva a testét.

Mégis mit gondolt Mystra? Hogy egyetlen szavával képes lesz tönkre vágni az ünnepeit? Úgy gondolta, hogyha a semmiből feltűnik majd újból a padlón végzi apró darabokban, míg a nő szemei jólesően követik a véres szilánkokat? Ki volt mégis ő? Hogy beszélhetett ilyen hangnemben hozzájuk? Hogy engedhette meg magának ezeket a rút szavakat? Gale, hogy szerethetett bárkit is, aki ilyen kegyetlenségekre volt képes? Valóban szerette őt?

– Hogy érzed magad? – motyogta csendesen Astarion.

– Dühös vagyok – ismerte be halkan, közelebb bújva a másik testéhez, beleolvadva a férfi érintésébe.

– Érthető. Mi mást érzel még?

– Ingerült? Zavart? Hálás?

– Hálás?

– Neked, Astarion – súgta bele a kabátjába. – Köszönöm, hogy mellettem maradtál, nem tudom képes lettem volna szembenézni vele egymagam.

– Persze, hogy képes lettél volna – rázta meg a fejét hevesen. – De nem kellett egyedül megküzdened ezzel a súllyal, és örülök, hogy támogathattalak. Elviselhetetlenül viselkedik. A féltékenység az arcára volt írva, ha nem dühített volna fel ennyire talán el is nevettem volna magamat.

– Mégis mire lenne féltékeny? – horkantott fel hitetlenül, de mielőtt még kiléphetett volna Astarion karjaiból, a férfi ujjai a csuklója köré fonódtak. – Astarion?

– Mire lenne féltékeny? Gale, drágám, mire nem? Szembe kellett néznie azzal, amit elvesztett, a saját őrültségéből. Mystra képes lett volna itt ezen a kibaszott folyosón nekem esni és puszta kezekkel szeretett volna megkopasztani. Egyenesen a bőrömön éreztem a belőle áradó gyűlöletet.

– De hiszen azt mondta...

– Szerinted miért mondta azt, amit? Így próbálta meg meggyőzni saját magát az igazáról. Szándékosan szeretett volna neked fájdalmat okozni, csakhogy enyhíthesse azt az ürességet, amit te hagytál a szívében. Azt hitted bármelyik szavát komolyan gondolta? Gale – nevette el magát hitetlenül a férfi. – Hiszen Mystra már azóta próbált visszaszerezni téged, amióta aláírtad az átkozott válási papírokat! Hibázott, erre ő is rájött és képtelen elviselni a veszteség ízét. Mindenki tisztában van ezzel, csak te nem.

– Vissza akar kapni? – hüledezett. Astarion tekintete összeszűkült, az érintése szorosabb volt. Mintha saját magától szerette volna visszatartani őt.

– Drágám.

– Sose mennék hozzá vissza – rázta meg hevesen a fejét és az ujjait Astarion tenyerére simította. – Ne érts félre. Egyszerűen nem fér a fejembe ez az egész. Miért akarna pont engem?

– Mert csodálatos vagy, Gale. Szerethető, okos, vicces, törődő. Bárki szerencsés lehet, aki megkaphat.

Gale elmosolyodott. Közelebb dőlt hozzá és felnézett, egyenesen azokba az égkék szemekbe.

– Akkor te egy kifejezetten szerencsés ember lehetsz.

Astarion szemei felcsillantak. A fejét hátravetve nevetett fel és minden további szó nélkül az ajkaira dőlt. Itt nem kellett senki előtt megjátszaniuk magukat, de mégis édes volt az ajkain érezni a másikat.

❄❄❄

Esélyük se volt megbeszélni a reggel félbehagyott témájukat. Mire hazaértek az édesanyja azonnal munkába fogta őket és mire végeztek a vacsorával és rendbe szedték a házat a csengő már élesen felcsengett. Gale félszemmel felmérte magának a barátját. Astarion idegesnek tűnt.

– Mi felmegyünk átöltözni! – sietett válasszal, és mielőtt még meghallhatta volna valamelyik rokona hangját kézen ragadta a férfit és minden további szó nélkül felsiettek az emeletre. – Minden rendben? – súgta halkan Gale. Az egyik tenyerét Astarion kihűlt orcájára simította, míg a másikat az álla alá helyezve tornázta egy szintre a tekintetüket. Olyan sok minden történt egy nap alatt. Mystra, a reggeli beszélgetésük és most az egész vendégsereg. Megértette volna, ha Astarion mindezek után visszakozna. Nem szeretett volna semmit a másikra erőltetni, hiszen megígérte Isobelnek, hogy tiszteletbe tartja Astarion határait. A napok alatt viszont minden, amiről azt hitte biztos, hirtelen megcáfolódni látszott. Egy őrült játékba kezdtek és még mindig nem ismerték egymás őszinte érzéseit. Talán többet beszéltek a halk, gyengéd érintések, a néma gesztusok, de Gale gyűlölte a bizonytalanságot. Kérdései voltak, szerette volna, ha az az akármi, ami kettejük között bimbózott végre nevet kapott volna. Astarion kék szemei az arcára ugrottak, hatalmasat nyelve húzódott vissza. – Astarion?

– Készüljünk el, már itt vannak a vendégek!

– Astarion – nyúlt újból érte, de akárcsak a reggeli köd, amit megérintenek a napsugarak, hirtelen szertefoszlott, kicsúszott az ujjai közül. – Feltettem egy kérdést, kérlek válaszolj rá.

– Mégis mit gondolsz, hogy érzem magam? – förmedt rá. Az ingerült szavak felsértették a bőrét, de tudta, hogy ezeket csupán a félelmei szülték. Nem ért hozzá, de megpróbált közelebb kerülni Astarionhoz.

– Mitől félsz?

– Mitől nem? – húzódott vissza még inkább. – Az egész családod itt lesz! Mindenki, a nagyanyád, az unokahúgaid! Mi van ha ők nem lesznek olyan elfogadóak mint az anyád? Mi van akkor, ha bármelyikük is látott rólam valamit? – Astarion elsápadt. – Jézusom, mi van ha valaki látott rólam valamit?

– Hé, Astarion. Őszintén mondom, nem hiszem, hogy bármelyik rokonom látott rólad valamit, régen volt már az. És ha mégis, akkor mi történik?

– Kibaszottul mi történik? Ezt kérdezed? – kiáltott fel dühösen. – Megaláznak, bántani fognak, megkérdőjelezik a döntésedet, hogy miért engem választottál...

– Nem érdekel egyikük véleménye sem – kapott a csuklója után, majd tehetetlenül a férfi elé térdelt. A tenyerét a két remegő kezére simította és egyenesen azokba a szürke szemekbe pillantott. – Nem fognak bántani, ha pedig mégis szót emelnek rád elhagyjuk az ebédet, nem hagylak egyedül, Astarion. Bárki bármit mondd feleannyira se ismernek, mint én téged.

– Ők a családod.

– Te meg a barátom vagy – súgta halkan, a hüvelykujját a férfi szemei alá simította, láthatatlan könnyeket itatva fel az ujjaival. – Akit szeretek, akibe szerelmes vagyok – nyögte végül ki a saját könnyeit pislogva ki a szemeiből. Astarion tekintete elnyílt.

– Micsoda? Miről beszélsz?

– Beszélni akartál az érzéseinkről, hát akkor beismerem, Astarion. Kibaszottul beléd szerettem, ha erre nem jöttél volna rá a napokban. Minden gondolatomban ott vagy, és-és tudod, hogy mennyire rettegtem a kapcsolatoktól, mennyire féltem újból érezni valamit, de most, hogy tudom, hogy melletted érezhetek, hogy te vagy a szerelmem forrása, már nem félek annyira. Bízok benned, jobban, mint saját magamban. Tudom, hogy te sosem bántanál meg. Szerelmes vagyok beléd, és badarság lenne ezt tovább tagadnom. Minden porcikámmal szeretni akarlak. – Közelebb vonta őt magához, éppen annyira, hogy összeérjen az orruk. Astarion hevesen szívta magába a levegőt, és végezetül az ő ujjai is megtalálták maguknak. – Szeretlek, Astarion.

– A legrosszabb pillanatot választottad erre – nevette el magát a férfi. Lesütötte a szemeit. – Egy dologban nem hazudott Mystra. Már régóta szeretlek, drágám és ha márt színt vallunk, muszáj őszintének lennem veled. Nem hiába ajánlottam fel magamat erre a hétre. – Az egész arca vöröslött, és mentőövként kapaszkodott a pólójába. – Azt reméltem, hogy talán ha el kell játszanunk, hogy együtt vagyunk, majd te is érezni kezdesz valamit. Kihasználtalak...

– Nem használtál ki senkit! – vágott a szavaiba. – Ne beszélj hülyeségeket. Az érzéseimért kizárólag én vagyok felelős, nem manipuláltál kapcsolatba. Verd ki ezt az egészet a fejedből.

– De hát...

– Voltak reményeid, tagadhatatlan, hogy érzésekkel kezdtél bele ebbe az egész káoszba, amit kialakítottunk, de úgy hiszed én nem éreztem semmit? – nevette el magát hitetlenül. – Talán nem olyan egyértelmű, hogy mindig is szerettelek, és talán én se voltam sokáig tisztában a saját érzéseimmel, de Astarion. Hát nem volt mindig is evidens, hogy veled minden olyan más volt? Vak voltam, de ez a néhány nap elég volt ahhoz, hogy felnyíljanak a szemeim.

Astarion hitetlenül elnevette magát, nyoma sem volt az előző könnyeknek. Boldognak tűnt. A szemei felfelé konyultak, a tekintete sarkában megültek a nevető ráncai és egyenesen ragyogott az arca. Izgatottan ölelte magához, és apró csókokat hintett a bőrére.

– Tényleg szeretsz?

– Tényleg – kuncogott fel ő is. Csiklandozta a férfi lélegzetvétele. Mosolyogva dőltek el az ágyon apró csókokat csenve el a másik szájáról. Astarion ujjai a hasára simultak. – Szeretlek, Astarion.

– Én is szeretlek – mormolta. Kettő koppanás szakította őket félbe. Gale ijedten rándult össze. Morena dugta be a fejét az ajtónyíláson.

– Kapjátok össze magatokat! Ráértek heverészni vacsora után is! Itt van a nagyanyád, Gale!

– Nem mondhatunk ellent, az anyádnak.

Gale megforgatta a szemeit, de egy utolsó csókot csendbe a kedvesétől végül beleegyezően bólintott. Ki volt ő, hogy ellentmondhasson Morena Dekariosnak? 

❄❄❄

kisebb kihagyással, de itt vagyok! sajnálom, hogy egy picit eltűntem, de most újult erővel térek vissza! remélem elnyeri a tetszésetek ez a kis fejezet :)

köszönöm a támogatást az előző fejezetekre! 

puszi kyra!