Szinte öntudatlanul tettem egyik lábamat a másik elé. Az elmém még nem fogta fel, hogy hová is tartok éppen. Talán csak képzeltem a mosdóbeli eseményeket, vagy ha igaz is volt minden, Tom tutira ott sem lesz a bányánál. Azóta megint átkattant benne valami, és biztos megszívat.

Hét előtt öt perccel értem a bekötőutat lezáró sorompóhoz. Az idő már jócskán lehűlt és sötétedett is. A nagyi ennek ellenére repesett a boldogságtól, amikor elmondtam neki, hogy Tomhoz megyek egy kicsit haverkodni, és rám tukmált egy fürt banánt, hogy ne menjek üres kézzel vendégségbe. Nevezett banánt aztán kénytelen voltam egy kinézete alapján csóringerek lakta ház küszöbén hagyni, nehogy Tom félreértse.

Valósággal meglepődtem, amikor megláttam, hogy Tom a bányabejárat rácsának dőlve vár. Nem gondolta meg magát, és nem vert át. Még csak cigi sem volt a kezében – a cigi pedig már annyira hozzá nőtt az emlékeimben, hogy szinte el sem tudtam képzelni nélküle –, csak összefonta a karjait maga körül, mintha fázna. Amikor észrevett, ellökte magát a rácstól. Ahogy odaértem hozzá, megfogta a kezemet – hideg ujjai az enyémek közé siklottak, amitől megborzongtam –, és bebújt a lyukon. Én is követtem.

Bent a járatokban még hűvösebb volt, mint kint, de a barátságtalanul tátongó sötétség mélyén valami narancsos fény pislákolt, mint a remény. Tom a csilléhez vezetett, amibe a múltkor bemásztunk. Kis teamécsesekkel rakta körbe. A szívem kihagyott egy dobbanást.

Azt sem tudtam, mit mondjak. Sosem gondoltam volna, hogy Tom ilyen romantikus lélek. Legszívesebben megöleltem volna, de időben figyelmeztettem magamat: nem mutathatok érzelmeket, nehogy megint pánikba essen. Hogy hogyan fogom így meggyőzni arról, hogy az átok csak a képzeletében létezik, fogalmam sem volt, de azt reméltem, idővel sikerül valami megoldást találnom, és akkor végre kiszabadulhat a magára kényszerített érzelmi karanténból.

– Igazán nem kellett volna – mondtam, és közönyösen zsebre vágtam a kezemet.

– Ó – nyögte Tom egy árnyalatnyi csalódottsággal a hangjában, és nekiállt eltaposni a gyertyákat.

– Várj – ragadtam meg a karját. – Nem mondtam, hogy nem tetszik.

Tom halványan elmosolyodott, és megkegyelmezett a többinek. Egymás után bemásztunk a csillébe – még most is olyannak tűnt, mint egy ötszemélyes koporsó a ravatalon, épp csak a virágok hiányoztak. Belül nem is volt olyan koszos, mint ahogy emlékeztem. Aztán belém hasított a gondolat: egek, lehet, hogy kimosta? Még ezt is el tudtam képzelni. Tom a széleire is tett mécseseket, hogy vetüljön egy kis fény odabentre, ahol párnák és takarók vártak minket. Nem lehetett könnyű mindent ide cipelni, de igyekeztem nem kimutatni az elragadtatásomat. Amikor letelepedtünk odabent, egy darabig csak néztük egymást: nyíltan mélyedtünk a másik szemébe, ahogy eddig még sosem mertük. Egy kis rózsaszín pír jelent meg az arcán. Aztán kinyújtottam felé a kezemet.

– Gyere – suttogtam.

Erre az ölembe mászott, és lovagló ülésben a combomra ült, ahogy pár órája a suli mosdójában. Mintha elektromos feszültség járta volna át hirtelen a testemet. Az ujjaival végigsimított az arcomon, mintha tanulmányozná, és közben én is végigtanulmányoztam őt: sima porcelán bőrét, a szeplőit, szögletes állkapcsát. Aztán egyszer csak átölelt. Meglepett a hirtelen érzelemkitörés és ugyanakkor mégsem. Szerettem volna viszonozni, de nem lehetett. Úgy kellett tennem, mint aki csak a testét akarja, ezért belemarkoltam a fenekébe. Tom felsóhajtott, aztán kicsit elhúzódott, és megcsókolt. De nem úgy, ahogy a mosdóban: most finoman és őrjítő lassúsággal fedezett fel és ízlelgetett, miközben lágyan a hajamba túrt. Borzongás futott végig a gerincemen. Forróság ébredt a testemben, ami igazából már hosszú ideje ott szendergett, arra várva, hogy életre kelhessen.

A csókunk elmélyült, és egyre szenvedélyesebb lett. Csak annyi időre váltunk szét, hogy áthúzza a fejemen a pulóveremet és vele a pólómat, mert az övemet már egy újabb heves csók közben csatolta ki. Én is lehúztam róla a felsőket, aztán a farmerjaink és az alsóink következtek. Legutoljára a hajgumit is kihúzta a hajamból, élvezettel figyelve, ahogy előre omlanak a tincseim. Amikor már teljesen meztelenül ültünk egymás karjaiban, rászánta az időt, hogy alaposan végigszemléljen, egy porcikát sem hagyva ki. Elégedett lehetett a látvánnyal, mert elmosolyodott, és megnyalta az ajkát, ami duzzadt és cseresznyepiros volt. A bőrét mézszínűre festették a gyertyák imbolygó fényei, fekete hajába is arany tincseket loptak, de a szeme egyértelműen a vágytól csillogott. Alig hittem el, hogy tényleg ezt a karcsú testet ölelem. A szívem úgy vert, hogy azt hittem, kihallatszik.

– Hogy szeretnéd csinálni? – kérdezte alig hallhatóan, mintha a hangos szó megtörhetné a varázst.

Addig csak Martinnal volt tapasztalatom a szexben, és noha szerettem volna kipróbálni az aktív szerepet, ő nem volt hajlandó passzívnak lenni, ezért lettem én az. Kezdetben csak kézzel vertük ki egymásnak, de aztán felkeltette a kíváncsiságomat az anál iránt. Alaposan előkészített, még cseresznye illatú síkosítót is vett – úgy illatozott tőle a seggem, mint egy cukrászda –, de ahogy azt sejteni lehetett, rohadtul fájt. Utána fél napig egy zacskó fagyasztott kukoricán ülhettem – legfelső árkategóriás, minőségi csemegekukoricán, mert Martin nem vásárolt gagyit. Nem mondhattam el, hogy különösebben élveztem ezt a fajta szexet, még később sem, de valahogy hozzá szoktam, mert Martin magától értetődőnek vette, hogy onnantól így csináljuk, az örömszerzést pedig megoldottuk máshogy.

Most fel sem fogtam, mire kaptam lehetőséget. Ha azt mondanám Tomnak, hogy szeretnék én lenni az aktív, valószínűleg nem utasítaná el. Talán Gabriellel is ebben a felállásban szexeltek. A gondolatra harag járt át, ami elkezdte megmérgezni a pillanatot, úgyhogy Martint is és Gabrielt is nyakon ragadtam, és kihajítottam a csillénkből. Még ha ötszemélyes is, csak kettőnknek van benne létjogosultsága.

– Lehetnék aktív? – kérdeztem. Bólintott. – Csak... úgy még sosem csináltam.

– Akkor maradjunk ebben a pózban.

Mögém tett egy párnát, hogy a meztelen hátammal ne a hideg fémhez dőljek, aztán magunkra terített egy takarót is. Kellemesen bevackolódtunk, és így még izgalmasabb is volt, hogy nem láttuk egymást teljesen, csak éreztük a bőrt a bőrön. Csók közben felfedezőútra indult a keze: pont olyan finoman és ingerlően járva be a testemet, ahogy korábban már többször is elképzeltem. Amikor a merevedésemet simogatta, képes lettem volna elélvezni.

– Ne – ragadtam meg a csuklóját.

– Nem jól csinálom?

– Túl jól csinálod.

– Érzékeny a tested.

– Na hallod, ha te veszed kezelésbe.

Önelégülten elmosolyodott, és halvány pír jelent meg az arcán. Egy darabig csak finoman csókolóztunk, a keze pedig ezalatt a mellbimbómra fókuszált, én pedig az övére – kis piros málnákká húzódtak össze az érintésem alatt –, majd egy idő múlva benyúlt a takarók közé, és kihúzott két kis tasakot: az egyik óvszer volt, a másik síkosító. A fogával széttépte a fóliát, de akárhogy ügyeskedett, képtelen volt felhelyezni rám az óvszert, mert remegett a keze. Nem akartam átvenni tőle, hogy magam tegyem fel, mert azzal csak még jobban zavarba hoztam volna. Végül sikerült megküzdenie vele.

– Készen állsz? – kérdezte fojtottan. Ő már egyértelműen készen állt, az izgalma rá volt írva.

Bólintottam.

A teljes adag síkosítóval beborított, jó alaposan, aztán kicsit feljebb emelkedett, közelebb húzódott, és halkan sóhajtva lassan magába fogadott. Forró borzongás járt át, a lélegzetem is elakadt, és megint képes lettem volna elmenni. Mintha megérezte volna, megállt, és percekig csak csókolt. Közben saját magával kezdett játszani, de a látvány olyan ingerlő volt, mintha rajtam játszott volna azokkal a finom ujjakkal.

– Majd én – vettem volna át a munkát, de megrázta a fejét.

– Ne. Nem kell ilyesmivel foglalkoznod. Csak koncentrálj a saját élvezetedre.

Nem vitatkoztam. Ha Tom adni akar, akkor azt el kell fogadnom. Őrületes volt látni, ahogy mozogni kezdett, és közben magát izgatta. A szemét becsukta, az ajkai elnyíltak, az arca kipirult, és gyöngyözött a merevedése. Átöleltem a derekát és közelebb húztam. Lelassult velünk az idő, aztán megállt, és pillanatokra tört szét. Ez nem dugás volt, ahogy Tom szerette volna hinni. Ez szeretkezés volt. A szívem úgy vert, mintha versenyt sprinteltem volna, és a gyönyör hullámait erőszakkal kellett visszafognom, nehogy idő előtt elborítsanak és maguk alá temessenek.

Tom egyre gyorsabban hintázott a csípőjével, és a keze is egyre szaporábban dolgozott. Majd nem bírta tovább, egy apró, fojtott nyögéssel megborzongott, és szorosan átölelt. Ez már engem is átlendített azon a bizonyos ponton, az egész testemen átviharzott a gyönyör, miközben a karjaimban tartottam őt, és a tudatom boldog elégedettséggel ellebegett valahová messzire.

Az oldalunkon fekve, kis kifli- nagy kifli pózban pihentünk meg. Ő háttal feküdt nekem, én pedig átfogtam a derekát, és mélyen beszívtam a haja citrusos sampon illatát. Az illat olyan friss volt, hogy valószínűleg csak pár órája moshatott hajat. Direkt, erre az alkalomra. Szerettem volna én is belevetni magam ebbe a szerelembe, hogy kimutathassak mindent, amit érzek, és elhalmozzam őt ragaszkodással, törődéssel, figyelmességgel, de a tetteim és mozdulataim csak vágyat és birtoklást árulhattak el, és ez megőrjített. Fogalmam sem volt, meddig fogom ezt bírni. Ki kell találnom valamit, hogy megtörjem ezt a nem létező átkot. Ki fogok találni valamit. Tom halkan szuszogott, de tudtam, hogy nem alszik. Megsimítottam a hasát, mire a szuszogás egy pillanatra megállt. Aztán nevetett egy aprót.

– Csiklandós vagy? – kérdeztem halkan. Fogalmam sem volt, miért nem beszélek hangosabban. Talán mert így intimebb volt a hangulat.

– Nem, csak eszembe jutott valami.

– Micsoda?

– Hát... amit meséltél, hogy lebuktál anyád főnökével.

– Akkor, amikor történt, nem volt vicces.

– Tudom, sajnálom. Azért elmeséled bővebben?

Kelletlenül sóhajtottam.

– Egek, ugye anyád nem akkor tudta meg, hogy meleg vagy? – fordult felém. Egészen közelről láthattam az orrán a szeplőket.

– Nem, már tizennégy éves korom óta tudott róla. Azóta, hogy megtalált nálam egy homoerotikus magazint, amit egy lomtalanításból guberáltam ki. Ezen viszonylag könnyen túltette magát. Bár nem mondhatni, hogy örült a fejleménynek, de legalább nem akart kitagadni.

– Akkor nem ez verte ki nála a biztosítékot.

– Nem, hanem az, hogy lefeküdtem a főnökével: azzal a főnökével, aki mindig is pikkelt rá, megalázó feladatokat adott neki, és folyton kereste az okot, mi miatt rúghatná ki. Ezt árulásnak könyvelte el. Talán én is annak vettem volna. Érted, minden nap azért gürizik és viseli el a poklot, hogy legyen mit enni adnia a gyerekének – másik munkát találni meg nem olyan egyszerű, ha az ember köpni sem tud úgy az utcán, hogy ne találjon el egy munkanélkülit –, erre az összeszűri a levet minden nyomorúsága okozójával.

– Ne hibáztasd magad. Nem direkt így tervezted, vagy igen? – kérdezte.

– Nem, de nagyon is jól tisztában voltam vele, hogy kivel szűröm össze a levet. Amikor Martin megemlítette, hol dolgozik, már tudtam, hogy ő anya gonosz kisfőnöke, akinek itthon a nevét is tilos kiejteni. Elhitettem magammal, hogy anya csak eltúlozza a dolgokat, és Martin egyáltalán nem az a szar ember, akinek ő megpróbálja beállítani. Pedig az volt.

Tom kíváncsian felvonta a szemöldökét. Látszott rajta, hogy szívesen hallana erről még többet, de nem forszírozta a dolgot. Érezhette, hogy nem lenne ildomos rákérdezni, így inkább talán csak remélte, hogy magamtól mondom el. Nyögtem egyet, mert erre a dologra rágondolni is fájdalmas volt. De a nagyját már úgyis elmeséltem neki, amikor beragadtunk Hollyék fürdőszobájába, ezért úgy döntöttem, hogy akár a többit is megoszthatom vele.

– Kis naiv taknyos voltam még, és fülig szerelmes. Ő meg kihasználta ezt. Nem csak a munkahelyén játszotta a főnököt. Eleinte még tetszett is a határozottsága, de aztán egyre inkább úgy éreztem, mintha tojáshéjakon kellene lépkednem. Sokszor volt ingerült, a legkisebb dolgokon is felhúzta magát...

Nem volt kedvem tovább részletezni: elmondani olyanokat, hogy mennyiszer kellett jeget szorítanom az arcomra, hogy ne liluljon be, meg mindenféléket összehazudoznom, amikor megkérdezték, mi történt velem. Tomnak mintha így is összeállt volna valami: elkomolyodott, és összevonta a szemöldökét.

– Bántott is? – kérdezte.

Az első szexuális együttlétünk után talán nem ez volt a legmegfelelőbb beszédtéma, de hát Tom kérdezett rá, én pedig válaszoltam.

– Néha.

Tom összegyűrte a keze ügyében lévő takarót.

– A rohadék – mormogta. – Meg sem érdemelt téged.

– Sokáig azt hittem, hogy én nem érdemlem meg őt.

– Akkor ezt felejtsd el! Egy ilyennél csak jobbat érdemelsz.

Elmosolyodtam. Aranyos volt, hogy ilyen harciasan a védelmemre kelt.

– Nekem is megvannak a magam hülyeségei. A lebukás is az én bénaságom miatt történt.

Megint kíváncsian nézett rám, azzal a "nem merek rákérdezni, de azért csak mondd el, légyszi" tekintettel, így aztán belekezdtem.

– Egyszer anyának hétvégén is dolgoznia kellett, én meg otthon döglöttem egyedül, és unatkoztam. Felhívtam Martint: neki nem kellett aznap melóznia, úgyhogy mivel tiszta volt nálunk a levegő, úgy döntöttünk, most ő jön át. Kivételes dolog volt, hogy jött, amikor hívtam, mert mindig ő döntötte el, mikor találkozzunk. Kész szerencse, hogy anya akkor kapott rajta minket, amikor már az ágyban feküdtünk, takaró alatt, mert előtte épp a konyhapultot avattuk fel. Az lett volna még látványos meglepetés.

Tom nevetett egy aprót.

– Hogy reagált?

– Nem rendezett jelenetet, csak végigmért minket, és szó nélkül kifordult a szobából, mi meg szó nélkül felöltöztünk. Martin faarccal elment, én pedig azt hittem, a világ oltásának nézek elébe, de az ellenkezője történt: akkor vette kezdetét a nagy hallgatás. Ami igazából még rosszabb volt, mintha ordibáltunk volna.

– Micsoda? Anyád hozzád sem szólt? Sarah leordította volna a fejemet.

– Nem tudtam olyat mondani neki, ami megenyhíti. A végén már meg sem próbáltam: mintha a falnak beszéltem volna. Szó szerint. Bármit mondtam, nem válaszolt. Amikor sírva kértem bocsánatot, csak megitta a kávéját, és bement a szobájába. Hátborzongató volt, hogy egy hétig egy szó sem hagyta el a száját. Onnan tudtam meg, hogy a nagyihoz akar paterolni, hogy egy nap, amikor haza mentem, össze volt csomagolva a cuccom, és a tetején egy vonatjegy várt, Hammerfallsba. Amikor az utolsó isten hozzádot mondtam, arra sem felelt, csak becsukta mögöttem az ajtót. Azt hiszem, mindent elrontottam köztünk. Csak remélni tudom, hogy egyszer megbocsát.

– Biztosan meg fog – simította meg a hajamat, aztán elhallgatott, és egy darabig csendben maradt. – Most azt kellene mondanom, hogy sajnálom, ami veled történt, de ha nem történt volna meg, akkor most nem lehetnék veled – szólalt meg végül. – Te pedig talán még mindig együtt lennél azzal az alakkal.

– Lehet – feleltem halkan.

Tom hitetlenkedve csóválta a fejét.

– Csak azt sajnálom, hogy át kellett élned ilyen szörnyűségeket. De itt már nem fog senki sem bántani.

Elmosolyodtam. Talán igaza lesz.

– Reméljük – feleltem.

– A nagyid is tudja, hogy meleg vagy?

– Ő nem – húztam el a számat. – Eddig még sosem jött ki úgy a lépés, hogy elmondjam neki.

– Pedig jófejnek tűnik. Biztosan elfogadná.

– Ja, biztosan. De egyelőre elég neki az is, hogy hozzá cuccoltam, a nagy bejelentéssel még várok egy kicsit.

– Persze, igazad van.

– Te elmondtad Sarah-nak?

Az ajkába harapott.

– Nem.

– Miért nem? Ő is megértőnek tűnik.

– Sok baja van velem. És sok baja van rajtam kívül is. Arra gondoltam, hogy majd akkor mondom el, amikor elköltözöm tőle.

– Talán nekem is ezt kellene tennem – bólogattam. Egy darabig megint csendben pihentünk. – És te voltál már mással is Gabrielen kívül? – szólaltam meg aztán laza hangsúllyal, mintha akkor jutott volna eszembe a kérdés, noha hosszú ideje furdalta már az oldalamat a kíváncsiság.

Tom megrázta a fejét, nekem pedig kellett pár másodperc, hogy leessen, mit is jelent ez. Az a rohadék nem elég, hogy prostituálttá tette, még a szüzességét is elvette! Tomnak olyasvalakivel kellett volna ezt átélnie, akit szeret, nem egy szemétládával, aki pénzért akarja megdugni. Habár egy szerelmi kapcsolatban történő szeretkezés esélye Tomnál nem volt túl valószínű ezzel az átoknak nevezett rögeszméjével.

– De ő sosem bántott – jegyezte meg, mert talán sejtette, mire gondolok.

Nem tudtam eldönteni, hogy higgyek-e neki vagy sem.

– Csak prostit csinált belőled.

– Nem szorított fegyvert a fejemhez.

Mindössze tett egy mocskos ajánlatot egy tapasztalatlan fiatal srácnak, akinek fogalma sem volt, mire mond igent. És utáltam, hogy Tom ennyire védi. Amit Gabriel tett, azt nem kéne mentegetni. Különben is, pusztán csak üzleti kapcsolat van köztük, vagy nem? Vagy nem? Megfeszült az állkapcsom.

– Szeretnék kérni valamit – kezdtem, de rájöttem, hogy a hangom túl kedves, túl tapintatos. Túl őszinte.

– Persze, nyugodtan – felelte azonnal. Szinte fájt, milyen készséges.

– Ne találkozz többet Gabriellel – mondtam az előbbinél jóval határozottabban.

Tom lélegzete benn szorult egy pillanatra. Azt hittem, sokáig fog gondolkodni, esetleg vitatkozik majd, alkudozik, megsértődik, és már szinte biztos voltam benne, hogy mindent elrontottam, amikor végül csak ennyit felelt:

– Rendben.

Másnap reggel, amikor az ágyamban fekve felébredtem, egy pillanatig azt hittem, hogy az előző nap meg sem történt. Talán csak álmodtam. Bizonyíték sem utalt rá, hogy lefeküdtünk volna Tommal. Ám a testem emlékezett: magába szívta Tom hajának illatát, sóhajai hangját, mozdulatai emlékét, bőrének érintését.

A suliban viszont csodák csodájára nem került többé. Nem volt miért. Már nem kellett amiatt aggódnia, hogy szerelmes lehetek bele. Úgy viselkedett velem, mint egy átlagos osztálytárssal, akivel kényszerközösségbe rendelte a sors: nem volt utálkozás, de barátkozás sem. Az a fajta semleges közöny lengett be minket, amibe általában öt mondatnyi kommunikáció fér egy tanév leforgása alatt. Már nem menekült szünetekben az udvar túlsó végébe, sőt, a matek házit is elkérte tőlem, hogy lemásolhassa. Aztán visszaadta, megköszönte, és megint elfordult. Tisztára, mint egy olyan ember, akinek az égvilágon semmi köze hozzám. Azt leszámítva, hogy előző este egy forrót szexelt velem. De ez is volt a cél: hogy szexen kívül semmi se legyen köztünk. Ez a semmi pedig fájó ürességgel tátongott köztünk, és tudtam, hogy Tomnak legalább annyira fáj, mint nekem.

Pár nap múlva az egyik szünetben odajött hozzám az udvaron, és intett, hogy húzódjunk távolabb a többiektől.

– Mi az? – kérdeztem, és már aggódni kezdtem, mert úgy tűnt, mint aki zavarban van.

– Öm, nos, az van, hogy Gabriel beszélni szeretne veled.

Megdermedtem.

– Azt ígérted, nem találkozol vele többet.

– Telefonon dumáltunk – felelte bosszúsan. – Ahogy kérted, elmondtam neki, hogy ami köztünk volt, annak vége.

– És hogy valami más meg elkezdődött. Velem. Nagyszerű. – Felment bennem a pumpa.

– Megemlítettem neki, ha már rákérdezett az okára – vont vállat.

– És akkor most beszélni akar a fejemmel?

– Nem kell ezt ilyen drámaian felfogni. Csak dumálni akar.

– Mégis miről? Mi másról, ha nem arról, hogy elszedtelek tőle?

– Hé, Gabriel nem ilyen. Csak egy kicsit szeretne megismerni.

– Megismerni? Minek? Az apádnak érzi magát, vagy mi? – bukott ki belőlem, de egyből meg is bántam.

– Kyle, kérlek – nyögte.

Ez utóbbit nem kellett volna mondanom, de Tom szerencsére nem gurult be. Legszívesebben kijelentettem volna, hogy egy ilyen emberrel, mint Gabriel nem vagyok hajlandó szóba állni, de ezt Tom valószínűleg gyávaságnak könyvelte volna el, úgyhogy nem maradt más választásom, mint belemenni a dologba.