Egy évvel később...

− Még egy kicsit feljebb. Még egy kicsit. Most tökéletes! – Jack kivette a szájából az utolsó szöget és odarögzítette a táblát, ahova mondták.

Annie O'Connor összefonta a kezét a mellkasa előtt és büszkén nézett a táblára, melyre nagy, zöld betűkkel a Remény fénye nevet írták. Jack nagy puffanás kíséretében leugrott a létráról, majd ő is a táblát fürkészte.

− Lehet, elcsépelt, de nekem tetszik – mondta Annie, mire a fiú hátrafordult és rávigyorgott.

− Neked kell, hogy tetsszen, te vagy a főnök. – Ezzel összecsukta a létrát, majd az istálló felé indult vele.

Annie tekintete a kerítés mögötti házra tévedt, ami már olyan volt, mint az otthona. Ő tudta a legjobban, mennyi minden változott rajta, amióta a gróf és Lisa kiköltözött belőle. A grófi rezidenciát olyan hellyé alakították, ahol az ide érkező beteg gyerekek és a szüleik nyugodtan maradhatnak, amíg a kezelés tart. Apró, kényelmes szobákat alakítottak ki, a lenti nagy szalon játszószobává alakult. Mindenre gondoltak, amire a sérült, beteg, esetleg mozgáskorlátozott gyerekeknek szüksége lehet. Valamelyik ló nyihogása szakította félbe a gondolatait, Annie mosolyogva pillantott feléjük. Miután a gróf ráhagyta a házat és a lovakat, alaposan átgondolta, mely lovakat érdemes megtartania a gyerekekkel való foglalkozáshoz, melyiket versenyeztetni és melyiket eladni. Minden ló, amely végül elment innen, jó helyre került.

− Annie! – kiáltott egy jól ismert hang. A lány a hang irányába fordult és meglátta Lisát, aki épp akkor ugrott le a karám egyik lécéről és felé rohant. Nevetve tett egy lépést hátra, amikor a kislány a karjaiba szaladt. – Annie, ez annyira szép lett. Itt biztos nagyon jó helye lesz a beteg gyerekeknek. Azért néha én is eljöhetek, ugye?

− Te bármikor jöhetsz, Lisa – mondta Annie és megsimogatta a kislány szőke fejét. Alig egy évvel ezelőtt még félt, hogyan tudja feldolgozni azt, hogy találkozott az igazi apjával és kapott egy húgot. Nem tudta, hogyan álljon ezentúl a grófhoz és Lisához, hogy megváltozik-e a kapcsolata Nickkel, Frank bácsival, Julia nénivel és az unokatestvéreivel. Aztán rájött, hogy ez nem változtat semmit azokon az érzéseken, amiket eddig a bátyja és a családja iránt érzett, ahogy azok iránt sem, akik felnevelték. Neki ugyanúgy a szülei, a testvére, a nagybátyja, Julia néni és unokatestvérek maradtak, csak most már csatlakozott a szeretteihez Lisa és a gróf is. Stefan nem várta el tőle, hogy velük éljen, hogy úgy tegyen, ők egy család, hiszen igazán nem is ismerték egymást. Az Ashwin család végül úgy döntött, elhagyja azt a házat, ami túl sok fájdalmas emléket őriz, és Stefan Annie–re hagyta. A lány pedig megvalósíthatta az álmát, létrehozott egy olyan helyet, ahol beteg gyerekeken segíthet, mégpedig lovakkal. Rita lépett mellé egy szinte nyakig festékes munkásruhában. Brigit ugyan elhagyta a birtokot, de Rita és Jack szívesen maradt segíteni Annie-nek a lovakkal.

− Stella nem telefonált? – kérdezte a lány.

− De igen. Este jön ünnepelni – vigyorgott Annie, mire Rita is szélesen elmosolyodott.

− Ezek szerint most már Dr. Stella Brans.

− Bizony.

Rita elnézett a lány válla felett, így előbb észrevette a kocsit, mint bárki más.

− Neked pedig megjött a vendéged.

Annie megpördült és amint meglátta a kocsit, a torkába ugrott a szíve. Hallotta a fülében saját szívének a dobogását, de nem az idegességtől, hanem a boldogságtól. Amikor a kocsi lefékezett nem sokkal előtte, megharapta az alsó ajkát és próbált nem feltűnően vigyorogni. Ahogy kinyílt az utasülés felőli oldal ajtaja, már lépett is és szorosan magához ölelte a fiút. Érezte, ahogy a fiú is magához vonja. Annie lehunyta a szemét és belélegezte a már olyan régen nem érzett illatot. Sokáig nem mozdultak, csak álltak ott összeölelkezve. Most nem érdekelte, hányan vannak körülöttük, hogy hányan nézik. Most csak ők ketten voltak.

− Úgy örülök, hogy itt vagy, Nick – suttogta Annie a fiú fülébe, majd nagy nehezen elhúzódott tőle.

− Örülök, hogy meghívtál, Annie – mondta Nick és a húgára mosolygott. Annie végigsimított a fiú arcán.

− Lefogytál. Na, nem baj, itt majd felhízol, olyan szakácsom van, hogy a tíz ujjadat megnyalod a főztje után – kacsintott rá a lány.

− Azt mindjárt gondoltam – vigyorgott Nick, majd a házra nézett. – Húha, ez aztán a kégli.

− Tetszik? – fordult meg Annie. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez az enyém.

− Pedig csak hidd el! Nagyon szerencsés vagy, hugi.

− Itt majd rendbe jön a te életed is – mondta Annie.

− Te vagy Annie bátyja? – szólalt meg hirtelen Lisa, mire mind a ketten ránéztek. Nick mosolyogva lehajolt hozzá.

− Igen, te pedig bizonyára Lisa. Sokat hallottam rólad.

− Én is rólad. Annie, megmutathatom Nick szobáját? – kérdezte lelkesen a kislány.

− Persze – mondta Annie, majd Nickre nézett. – Rita segít becipelni a cuccodat. – A fiú megszorította a húga kezét, majd Lisával és Ritával elindultak a ház felé. Annie zsebre tett kézzel nézett utánuk, örült, hogy Nick elfogadta a meghívását, és úgy döntött, ideköltözik. Úgy gondolta, jót fog tenni a testvérének a levegőváltozás és tényleg leteszi a drogot. Az állatok, a természet és a gyerekek biztos, hogy jó hatással lesznek rá. Hirtelen egy kéz fonódott a derekára.

− Na, mit gondolsz, mikor tudunk kezdeni? – Annie mosolyogva fűzte az ujjait a fiú ujjaiba.

− Remélhetőleg hamarosan. Ha rábólintasz a konyhára. – A fiú felnevetett, majd megcsókolta a haját. – Szerinted sikerülni fog? Jönnek egyáltalán?

− Biztos vagyok benne – fordította maga felé a lányt. Annie belenézett abba a szürkés-zöld szempárba, ami még mindig megremegtette a lábát. – Ez volt az álmod, most már azon gondolkodj, mi lesz a következő.

− A következő álom már kettőnké.

− Szeretlek, Annie.

− Szeretlek, Val – suttogta a lány, majd megcsókolta. Szerette hallani, amikor a fiú azt mondja neki, hogy szereti, bár nem várta el, hogy mindennap hallja. Annak idején, a történtek után azt hitte, a kapcsolatuknak egyszer és mindenkorra vége, de aztán rájött, mindenkinek jár még egy esélyt. Ráadásul pár hét után úgy hiányzott neki a fiú, mintha a lelke egy része tűnt volna el. Még egyszer leültek, komolyan elbeszélgettek, meghallgatta Val magyarázatát és adott még egy lehetőséget maguknak. Ám a legnagyobb örömet azzal okozta Annie-nek, amikor kijelentette, otthagyja a rendőrséget, hogy szakács lehessen. Annie pedig úgy döntött, hogy az álmának Val is a része, így ő lett a ház szakácsa, ő fog minden itt lakóra főzni. Miután elszakadtak egymástól, csak álltak összeölelkezve és nézték azt a házat, ami ezentúl az életük lesz. Annie hosszan felsóhajtott és élvezte a pillanatot. Amióta Vallal volt, rájött, hogy a szerelem teljesen más, mint ahogy eddig képzelte. Nem csak szavakból és hangokból áll. Olykor nem kellenek a szavak. A szerelem egy mozdulat, egy tett, egy pillantás, egy ölelés. A közelsége, a szeme, a szája, a haja, a teste, a szíve. A belső tulajdonságai. Jók és rosszak egyaránt. A rossz szokásai, amiket elviselsz, amik egy idő után nem számítanak. A szerelem egy pillantás, amiből mindent kiolvasol. A Szeretlek egy fontos szó, de néha hangtalan. Most sem kellettek szavak. Érezte és tudta, hogy ki fog tartani mellette, ameddig csak lehet.

− Nos... átlépünk a kapun? – fogta meg Val a kezét. Annie csak bólintott és együtt átsétáltak a tábla alatt, amit az előbb Jack szögelt fel. A lány hosszan sóhajtott. – Na, milyen érzés?

− Furcsa... bizsergető. Olyan nehezen hiszem el, hogy ez megtörténik.

Val mosolyogva homlokon csókolta.

− Márpedig megtörténik. Megyek, megnézem a konyhámat, aztán ünneplünk.

Annie mosolyogva figyelte a fiút, és rájött, hogy sosem fog tudni betelni sem a hangjával, sem a mosolyával, sem a mozgásával. Neki Val volt a drogja.

Összerezzent, amikor Lir meglökte a vállát. Annie rávigyorgott, majd magához vonta az állat fejét. Tudta, hogy az életben semmi sem biztos. Emberek tűnnek el és bukkannak fel, barátságok köttetnek és bomlanak fel, szerelmek szövődnek és szakadnak meg. Ismeretlenek és ismerősök hagynak nyomot a szíve homokjában. De egy valamiben biztos volt. A lovak sosem fogják megbántani, sosem fogják elhagyni. A lovak mindig szeretni fogják, és mindig mellette maradnak. Hiszen nekik ez a dolguk. Annie megpaskolta Lir nyakát, majd arcát belefúrta selymes szőrébe.

Ahol lovak vannak, mindig otthon leszek.

„Ha egy ló társává fogad, neked adja mindenét: erejét, kitartását, vad szellemét. De cserébe nem kéri el mindened, elég neki megbecsülő Szereteted!"