Val letette a telefont, felsóhajtott és nagy erőfeszítésébe került, hogy ne törje darabokra a készüléket.

− Na? – kérdezte Jack. – Mit mondtak?

− Hogy a rövidebb utat befújta a hó, kocsival nem lehet odajutni. A hosszabb út pedig túl hosszú – dörzsölte meg Val a homlokát és a fiúra pillantott. Jack a konyhaasztalnál ült, előtte feküdt kiterítve a környék térképe.

− Biztos, hogy ők is a hosszabb úton mentek – morogta Jack. – Akkor pedig nem rég érhettek oda, főleg ebben az időben.

− Nekünk viszont nincs időnk – csapott a pultra Val. – Míg itt beszélgetünk, megölheti.

− Annie önvédelmi órákra járt, kihúzza egy ideig, amúgy is okos lány, biztos beszélteti őket – mondta Jack, miközben a térképet tanulmányozta. Val felvonta a szemöldökét és odalépett hozzá.

− Te mégis mit keresel ennyire? – érdeklődött, de a fiú csak leintette. Val ránézett a térképre, de semmi különöset nem vett észre rajta, megdörzsölte az arcát és várt. Jack még közelebb hajolt a papírhoz, majd hirtelen rábökött egy pontra.

− Megvan – kiáltott fel, és Valra nézett, aki értetlenül meredt rá. – Emlékszel, hogy azt mondta a gróf, a felesége sokszor lóháton ment a házhoz?

− Igen, gondolom a rövidebb utat használta, ami jelenleg járhatatlan. De ezt eddig is tudtuk.

− Még a rövidebb út is hosszú és a ló lábának sem tesz jót, ezért biztos vagyok benne, hogy egy erdei utat használt. Mégpedig ezt – mutatott Jack egy ösvényre, ami épp csak jelezve volt a térképen. – Sokkal gyorsabban odaért, mint kocsival, és mivel imádta a természetet, szívesebben is használta. Szerintem érdemes lenne megpróbálni, nem?

Val is közelebb hajolt a térképhez, alaposan tanulmányozta pár percig, majd a barátjára nézett és hátba csapta.

− Te vagy a megmentőm, Jack. Így előbb odaérek, mint Dave-ék, akik már elindultak a hosszabb úton. Megmenthetem Annie-t.

Jackre is átragadt Val lelkesedése és felugrott a székről.

− Megyek, felnyergelem a lovakat, hogy minél előbb indulhassunk. – Már fordult is az ajtó felé, mikor Val hangja megállította.

− Lovakat? Indulhassunk? Jack, te nem jöhetsz velem. – A fiú megtorpant és visszafordult a barátjához.

− Mi az, hogy nem mehetek?

− Helena és Justin veszélyes, te pedig civil vagy, nem keverhetlek bajba – rázta a fejét Val. – Ha bármi bajod esik, az én lelkemen szárad. Nincs kedvem azzal a tudattal feküdni és kelni, hogy valami történt veled. Itt maradsz a többiekkel.

− Azt hiszed, hagylak egyedül menni?

− Hagynod kell. Nem nyitok vitát, nem jöhetsz velem – sóhajtotta Val. – Tudom, hogy szeretnél, mert vonz, de szabály.

− És ha önként megyek? Vállalom a felelősséget. Még a kórházból is kijöhetsz saját felelősségedre – próbálta meggyőzni Jack. – Szükséged van rám. – Val szótlanul nézett rá. Tudta, hogy nem viheti magával a fiút, bármennyire is szeretné. Jack kihúzta magát és ellentmondást nem tűrően megszólalt. – Ilyen időben nem engedhetlek el lóháton, pláne, hogy nemrég tanultál meg újra lovagolni. Kell melléd valaki, ez a valaki pedig én leszek.

− Jack, értsd meg...

− Nem értem meg – szakította félbe Jack. – Szeretem Annie-t, ugyan nem úgy, mint te, de a barátom. Hidd el nekem, hogy ha Rita itt lenne, ő is jönni akarna. Meg akarjuk menteni Annie-t. Másrészt egyedül mégis mihez kezdesz?

− Van fegyverem – válaszolta Val, de magának is be kellett vallania, hogy szerette volna, ha a fiú vele megy. Egyrészt tényleg nem akart egyedül nekiindulni a havas erdőnek, főleg, hogy alig ismeri, másrészt kellett valaki, aki figyelőként jelen van.

− Akkor is kell melléd egy társ. Ha megígérem, hogy ott megállok, ahol mondod, és egy lépést sem megyek közelebb, mehetek? – kérdezte Jack. – Téged is féltelek. Bármi történhet veled.

− Jól van, ne győzködj tovább! – sóhajtotta Val. – Lehet, hogy elkövetem életem hibáját, de úgysem tudlak lebeszélni. Képes lennél utánam indulni és lehet, ezzel csak rosszabbat teszek.

− Képes is lennék – vigyorgott rá Jack. – Szóval, melyik lovat nyergeljem neked?

− Mindjárt meglátjuk ő is velünk akar-e jönni – mondta Val, kapta a kabátját, majd Jackkel a nyomában az istálló felé vette az irányt. A fiú egyre csak kérdezgette, melyik lovat akarja, de Val szó nélkül sietett végig a folyosón, hogy aztán megálljon egy ajtó előtt. Jack döbbenten meredt hol az ajtóra, hol a fiúra.

− Komolyan?

− Komolyan – felelte Val, majd lenyomta a kilincset és belépett Lirhez. A ló felemelte a fejét és a két fiúra nézett, orrlyukai kitágultak, ahogy belélegezte az illatukat.

− Szerintem ez őrültség – mondta Jack. – Lir eddig csak Annie-t és Lisát engedte felülni a hátára, amúgy sem vagy profi lovas. Egyáltalán miért őt akarod?

− Ez is olyan, mint az a ház, nem tudom. Őt akarom vinni, és remélem ő is jönni akar. – Lassan kinyújtotta a kezét Lir felé, miközben közelebb lépett hozzá. Az állat idegesen toppantott egyet, de azért megszagolta a felé nyújtott kezet. Val belenézett az állat hatalmas barna szemébe és finoman végigsimított a ló orrán. – Tudom, hogy még nem igazán közeledtünk egymáshoz, de szükségem van rád. Annie bajban van és kell egy ló, aki elvisz hozzá. Mind a ketten nagyon szeretjük Annie–t és nem hagyhatjuk, hogy komoly baja legyen, igaz? Képesek vagyunk együtt dolgozni, ugye? – Lir felhorkantott, majd fel s alá mozgatta a fejét. – Örülök, hogy te is egyetértesz velem. – Megpaskolta a ló nyakát. – Nagyon szeretem Annie-t, ugye tudod? Meg akartam védeni, de nem sikerült, mert túlságosan elvakított a szerelem. Justin és Helena rossz emberek, olyasvalamiért akarják bántani Annie–t, amiről ő nem tehet. Néha minket, embereket elvakítanak olyan dolgok, amikről ugyan azt hisszük, hogy az a helyes, mégis nagy hibákat követünk el. Együtt meg tudjuk védeni Annie-t. – Hirtelen csatok csattantak az ajtófélfának, mire Val hátrafordult. Jack mosolygott rá, kezében nyereg, kantár, zabla.

− Felnyergelem – mondta. – Te meg húzz lovaglócsizmát! – Val bólintott, majd kicsusszant a barátja mellett, aki halkan beszélve közeledett a lóhoz. Val léptei visszahangoztak, ahogy végigsietett a lovak boxai között az öltözőhöz. Miközben felhúzta a csizmáját, vetett egy pillantást Annie-ére, majd felsóhajtott. Már nincs tovább. Ha megtalálom, el kell mondanom neki mindent. Minden hazugságot, titkot. Meg fog haragudni. Tudom, ismerem már eléggé. És valamilyen szinten igaza is lesz. El kellett volna mondanom neki. Jobban kellett volna arra koncentrálnom, hogy bizonyítékokat találjak Justin ellen, mint hogy Annie-re fordítsam minden figyelmem. Ha azt csinálom, ami a munkám, akkor most nem lennénk ebben a helyzetben. A kurva életbe... tudtam, hogy nem lett volna szabad beleszeretnem. Ellen kellett volna állnom, legalább addig, amíg ennek az egésznek vége. Jaj, Val, ez már olyan mindegy. Ami volt, elmúlt. Most az a fontos, hogy Annie visszakerüljön. Még ha nem is hozzám. Felpattant, ellenőrizte, hogy a zsebében még mindig ott lapul-e a plusz tár, amire remélhetőleg nem lesz szüksége. Ha jók az információk, amit kapott, sem Helenának, sem Justinnak nincs fegyvere, de sosem lehet tudni. Nem szívesen használta volna a pisztolyt, ha Annie is a tűzvonalban van, de remélte, nem is kell.

Mire kiért az istálló elé, Jack ott állt kabátban, kezében a két ló kantárjával. Már épp beleakasztotta a lábát a kengyelbe, amikor Rita rohant át a fehér havon.

− Hova mentek? – kiabálta már messziről.

− Anna grófnő régi házába – kiáltotta vissza Jack. Val az orra alatt mosolyogva felmászott Lir hátára, aki meglepően nyugodtan tűrte. Megsimogatta az állat fényes, fekete szőrét, majd Ritára pillantott, aki épp ekkor ért oda hozzájuk. Mosolyt villantott Valra, majd átölelte Jacket.

− Nagyon vigyázz magadra! – A lány arca kipirult, de hogy a hidegtől, vagy a zavartól, senki sem tudta megmondani. Jack finoman mosolyogva, gyengéden kibújt az ölelésből.

− Ne aggódj, minden rendben lesz. Hazahozzuk Annie-t. – Jack felpattant Odin hátára. – Indulhatunk? – Val csak bólintott, majd csettintett, Lir pedig elindult. A nyugati csűrök felé vették az irányt, hogy aztán az erdőn átvágva megérkezzenek a házhoz.

− Tudod, nagyon szép pár vagytok – szólalt meg Val, miközben ügetésben megtették azt az utat a csűrig, amit alig fél órával ezelőtt.

− Mármint Rita meg én? – kérdezte döbbenten Jack.

− Mhm.

− Ugyan, mi csak barátok vagyunk, nem is gondoltunk semmi többre – mondta Jack. – De ezt tényleg most kell megbeszélnünk?

– Muszáj elterelnem a gondolataim – morogta Val. – Hosszú még az út.

– Áhá, értem – bólintott Jack, mert rájött, Val csak így lesz képes értelmesen gondolkodni. El kell zárnia az érzéseit, hogy ne csak Annie-re gondoljon. – Különben is, nekem más lány tetszik.

− Attól te még tetszel Ritának – felelte Val. – Mindenki látja, akinek csak van szeme, hogy szeretne tőled valamit. – Ránézett Jackre, aki zavarában beharapta az alsó ajkát. – Szerintem aranyos lány.

− Kár, hogy sosem a megfelelő emberbe és sosem a megfelelő időpontban szeretünk bele – sóhajtotta Jack. – Rita iránt csupán barátságot érzek, semmi többet.

− És a másik lány?

− Nem tudom, mit érez, majd talán ha... ha összeszedem a bátorságom, randira hívom. De... inkább siessünk – ajánlotta Jack és vágtára ösztönözte a lovat. Val nézte, ahogy előre rohannak és rájött, hogy a fiúnak ez nagyon kényes terep valamiért. Hosszan kifújta a levegőt, majd ő is bevágtatott az erdőbe, melyet sötétté varázsoltak a fenyők és a rajtuk megülő hó.

A lovak patájának dübörgése felverte az erdő békés csendjét, madarak reppentek fel, nyulak bújtak vissza odújukba, egy szarvas kapta fel a fejét, majd elrohant, amikor meghallotta őket. Valnak csak egy idő után tűnt fel, hogy már nem hallja a másik ló dobogását, hátrapillantott, és észrevette, hogy időközben messze elhagyta Jacket és Odint. Lassú lépésre fogta a lovat. A nyomasztó csend és a fehérség valami különösen félelmetes érzést keltett benne, ami a hideggel együtt csúszott végig a testén. Összedörzsölte a kezét, mivel itt sokkal hidegebb volt, mint a ház közelében és hagyta, hogy a ló ringató mozgása megnyugtassa. Bár a szíve még így is hevesen zakatolt, mint egy mozdony, az adrenalin ugyan dolgozott benne, de a hideg ellen ez nem nyújtott védelmet. Mire Jack beérte őket, a távolban már látszott a ház teteje. A lovak hatalmas, fehér pamacsokat fújtattak, mire Val megállította Lirt.

− Miért álltunk meg? – kérdezte Jack.

− A lovak túl hangosak, meghallhatják a patáik dobogását. Innen gyalog megyünk – mondta Val és leugrott a ló hátáról. Jack követte a barátja példáját és két vastagabb fához kötötte a lovakat. Val és Jack elindult a ház felé, a mély csendben úgy érezték, túl hangosan ropog a csizmáik alatt a hó. Szó nélkül másztak fel a fák között az alacsony dombra, ahol a ház állt. Amikor már látták az ablakait, Val lehúzta Jacket egy bokor mögé. – Te itt maradsz. Ha bármi olyant hallasz, visszamész a lovakhoz, felhívod Dave-et és hazamész. – Jack kesztyűs kezébe ejtette a telefonját. – Kérlek, legalább te ne akarj hősködni!

− Megteszed helyettem, mi? – Val egy mosolyt villantott a fiúra, majd megveregette a vállát. – Vigyázz, haver!

Val bólintott, elővette a fegyverét és elindult. Fellopódzott a házhoz, s a fal mellett haladva, vigyázva, hogy ne vegyék észre, az ajtó felé lopakodott. Bentről beszélgetés hangjai ütötték meg a fülét. Kissé megnyugodott, amikor Annie hangját is hallotta, hiszen ez azt jelentette, hogy még nem bántották. Ujja a ravaszra görbült, az egész teste megfeszült, hallása kiélesedett, minden hangra sokkal jobban figyelt, mint a hétköznapokban. Számára a fegyver nem a hatalmat jelentette, hanem a védelmet, azt a valamit, ami biztonságot nyújt neki. Az agya kikapcsolt, ilyenkor nem voltak személyes gondolatok, érzések. A hideg marta a torkát, a deszkák hangosan nyikorogtak, amikor fellépett a verandára. A következő pillanatban viszont már nem számított, hogy nyikorog a fa a talpa alatt. A csendet megtörő sikoly előbb megremegtette, majd tettre késztette. Mozdult a lába és az ajtó felé vetette magát.

* * *

Annie maga is meglepődött a saját mozdulatán. Villámgyorsan megragadta Helena csuklóját és megcsavarta. A kés a földre zuhant. Annie gondolkodás nélkül mozdult, előbb sípcsonttal térden rúgta a lányt, majd hátralökte. Helena megtántorodott, átzuhant a széken és felsikoltott. Annie megremegett, majd ökölbe szorította a kezét és készült megvédeni magát. Megdöbbent, mennyi bátorság van benne, hogy képes szembeszállni Helenával, akinek a szemében több dühöt, haragot és őrületet látott, mint eddig bárkiében. Helena dühösen sziszegve állt talpra a székbe kapaszkodva.

− Te kis cafka, azt hiszed, ennyivel megúszod? Megöllek! Érted? Megöllek! – Annie már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de az ajtó kicsapódott, Justin pedig előrezuhant.

− Rendőrség! Tedd le a kést, Justin!

− Val? – fordult Annie döbbenten az ajtó felé, de mielőtt bármi mást csinálhatott volna, Helena hátulról ráugrott és a földre döntötte. A lány súlya a földhöz szegezte, ujjai a torkára fonódtak és szorongatni kezdték, de az önvédelmi reflexe nem hagyta cserben. Miközben a tüdeje görcsösen próbált levegőhöz jutni, a keze fegyver után kutatott, amíg meg nem találta. Ujjait ráfonta a markolatra, majd lendületet vett és Helena felé vágott vele. Hallotta, ahogy a lány felhördült és oldalra dőlt, Annie pedig félregördült, négykézlábra állt és próbált levegőt kapni. Helenára pillantott, aki épp vérző karjára szorította a kezét, a kés ott feküdt mellette, vörösen a vérétől.

− Még mindig azt hiszed, legyőzhetsz – sziszegte Helena és felkapta a kést. – Azt hiszed, nem követed a halálba azt, aki miattad halt meg? – Annie felpattant és lassan az ajtó felé hátrált. – Most pedig menekülsz... gyáva vagy... − Helena is felállt és felé indult a késsel.

− Helena, kérlek!

− Könyörgéssel nálam nem mész semmire – nevetett Helena.

− Gondolkozz logikusan! Mit érsz el azzal, ha megölsz? – kérdezte Annie, de a hangja megremegett a félelemtől, ugyanis elnézte az irányt és a háta a falnak simult.

− Beth békében nyugodhat, én pedig felszabadulok – válaszolta Helena és élvezettel nézte Annie arcán a félelmet. – Beth miattad halt meg, ha meghalsz, ő is megnyugodhat.

− De te még ugyanúgy gyilkos maradsz – mondta Annie, mire Helena megrándult. – Megölted a testvéred, manipulálod az öcsédet, és most is gyilkosságra készülsz. Takaródzhatsz mindenféle okkal, de azon nem változtat, hogy pszichopata vagy. Te élvezed ezt.

− Igazad van – döntötte félre a fejét Helena, majd felnevetett. – Tényleg élvezem. És élvezettel fogom beléd vágni a kést. – A lány mozdult és Annie tisztában volt vele, hogy nem tud semerre sem kilépni, a kés pedig bele fog fúródni. Tompán, de hallott egy puffanást, majd Justin nyögését és, hogy valaki újra és újra azt ismételgeti, hogy „Rendőrség! Tegye le a kést, vagy lövök!". Felé pedig egyre csak közeledett a kés. Újra lefutott előtte az élete, a gondolatai ide–oda cikáztak az emlékek között, amit aztán egy nagy dörrenés szakított félbe. Annie egy pillanatra azt hitte, megsüketült, Helena nekizuhant, a kés kifordult a kezéből és a földre esett. Annie elkapta a lányt, de túl nehéz volt és lassan kicsúszott a kezei közül. – Beth... − suttogta Helena, mire Annie észrevette, hogy valami meleg folyik a kezére, majd mikor a kabátjára nézett, látta, hogy vér keni össze. A lány teste tompán puffant, mikor a földre ért. A körülötte lévő fát kezdte vörösre festeni a vére.

− Helena – nyögte Annie és ránézett remegő, véres kezére.

− Jól vagy, Annie? – jutott el a kérdés az agyáig és az is, ki kérdezte. Döbbenten nézett a fiúra, aki épp Justin hátán térdelt, kezében a pisztollyal. Távolról szirénák törtek be a vadon csöndjébe. – Jól vagy? – Annyira szeretett volna mondani valamit, de nem tudott. Könnyek égették a szemét, és nem értette, miért sirat olyasvalakit, aki meg akarta ölni, és akihez igazából semmi köze sincs. Végül bólintott Val kérdésére, majd Helena üveges szemébe nézett, amiben immár nem látott őrületet vagy dühöt.

Hirtelen nagyon sok ember lett körülötte, kiabáltak, beszélgettek, szirénák harsogtak, ő pedig sokáig csak állt és nézett az előtte fekvő holttestre. Aztán valaki kézen fogta és kivezette, majd egy rendőrfurgon hátuljába ültette, levette a véres kabátot és egy másikat terített rá, majd magára hagyta. Csak jó pár pillanattal később jött rá, hogy ez a valaki Jack volt. Most ott állt a verandán Val mellett. Val! Mit keres ő itt? Mit... lelőtte Helenát...

− Ezt még megkeserülöd, Val! – kiáltotta Justin, akit épp egy rendőr rángatott az egyik autóhoz.

− Én a helyedben csak az ügyvéded jelentében beszélnék, Justin – vágott vissza Val. – Gyilkosságért és gyilkossági kísérletért fogsz ülni. – A fiú tekintete rávillant és Annie csak ekkor vette észre, hogy a szemöldöke és a szája felrepedt, megalvadt vére odaszáradt az arcára. Miután a kocsi elrobogott Justinnal, Val feléje indult. Annie összehúzta magán a kabátot és nem tudott ránézni. Sokáig várt arra, hogy Val megszólaljon, miközben a fiú csizmáját bámulta.

− Annie, sajnálom! – szólalt meg Val. Annie felnézett rá, és nem tudta eldönteni, hogy a sírás vagy a düh kaparja a torkát.

− Hazudtál nekem.

− Csak a te érdekedben. Téged akartalak megvédeni. Ha elmondom, ki vagyok...

− Mert ki vagy? Szakács vagy rendőr? – kiáltott közbe Annie.

− Mindkettő – sóhajtotta Val. – Miután elvégeztem a szakközépiskolát, rendőrnek álltam. Ez egy hosszú és bonyolult történet.

− Ahogy minden az életedben – vágott vissza Annie. – Végig csak színészkedtél... mégis ki után kémkedtél? Utánam?

− Justin után. Túl sok vaj volt a füle mögött, amit nem lehetett rábizonyítani, kellett valami a kezembe. Nem volt a tervben, hogy te visszajössz.

– Például?

– Csempészés, drogkereskedés... – Val egy percre elhallgatott, majd nagyot sóhajtott. – Gyilkosság...

– Gyilkosság? – Annie idegesen nyelt egyet.

– Nincs rá bizonyítékom, de sok jel mutat arra, hogy benne volt... hogy ő bérelt fel embereket, hogy gyújtsanak fel egy istállót Tennessee-ben, majdnem tíz évvel ezelőtt...

- De akkor még gyerek volt!

- Az anyja barátai ettől még segíthettek neki. És szoros kapcsolatot ápolt velük. Sajnálom, de ő ölethette meg a szüleidet.

Annie levegő után kapkodott.

– Annie... – Val ijedten nyúlt a lány karja után, de ő elhessegette a kezével.

– Ne érj hozzám! Azt akarod mondani, hogy Justin áll a mögött a tűz mögött, ami a szüleim halálát okozta? Justin már akkor tudott rólam?

– Amíg be nem vallja, semmi sem biztos. Nincs bizonyítékom arra, hogy tényleg ő volt. Nem tudok semmit sem letenni az asztalra. Aki előttem ezen az ügyön dolgozott, tragikus hirtelenséggel meghalt és minden, amit csak összegyűjtött róla, eltűnt. Én csak néhány éve foglalkozom vele, és mielőtt idejöttél, nem tudtam, hogy te vagy az a lány, akiről azt gyanítottuk, Justin elveszett testvére. Csak akkor állt össze a kép, amikor az, akit rád állítottunk...

– Rám állítottatok? – nyögte ki Annie. – Ki volt az? Ki kémkedett utánam?

– Iván... – suttogta Val.

– Szóval Iván – dörzsölte meg a homlokát Annie. – Ki volt még a beépített embered a közelemben? Ki hazudott még nekem?

– Annie, mi csak téged védtünk. Azt hittük te leszel a kö...

− Te végig tudtad, hogy ki az igazi apám! – szakította félbe Annie.

− Tudtam – sóhajtotta Val, bár Annie nem kérdésnek szánta. A lány ökölbe szorította a kezét, könnyek folytak végig az arcán, amik túl forrók voltak a hideg levegőhöz képest. – Annie, én...

− Miben hazudtál még? Minden szavad hazugság volt? Minden, amiről beszélgettünk? Megbíztam benned – ugrott le Annie a furgon hátuljáról és dühösen meredt az előtte álló fiúra. – Megosztottam veled mindent, te pedig kihasználtál, mert kellett bizonyíték, hogy lecsukhasd Justint.

− Nem, ez nem így van – Val nagyot nyelt, majd kimondta azt a szót, amit más körülmények között akart kimondani. – Szeretlek.

Annie lihegve meredt rá.

− Elég a hazugságokból...

− Nem hazugság – kiáltotta Val és meg akarta fogni a lány kezét, de ő elrántotta. – Annie...

− Kérlek... csak hagyj nekem egy kis időt... Gondolkodnom kell. Sok ez most nekem – mondta Annie és visszahuppant az autóba.

− Rendben – suttogta Val, majd sóhajtott még egyet és visszasétált a házhoz. Annie hallgatta távolodó lépteit, miközben a teste egyre hevesebben remegett, majd felhúzta a térdeit és hagyta, hogy mindaz, ami ma történt, a könnyeivel együtt kifolyjon belőle.