sosem tudom igazából, mit csinálok. hagyom, hogy a szél lökdössön ide-oda, de közben mégsem akarok elmozdulni a helyemről. furcsa vicc az élet - valóban csak az tud rajta nevetni, aki meséli. próbálom meglátni az arcát, az arcod, valakinek a vonásait a felhőkben. helyette találok egy térképet, ami elvezet a határozott döntések földjére. végignézek az ösvényen; tiszta, fényes, nincsenek akadályok. összetekerem a térképet, aztán átfutok az út másik oldalára. egy perccel később már két utcával arrébb járok a délutáni busz ablakának döntött halántékkal.