Sziasztok! Újabb novellácska érkezett nektek, nem rég írtam, és nagyon remélem, hogy akadnak Bananafish fanok. 🥰⭐

Ha szeretnétek novellát kérni, akkor tessék kommentben sikítani! 😍

Nagyon várom a visszajelzéseteket, hogy mit gondoltok erről a kis sztoriról.

All the love!

Nico 🏳️‍🌈🐑

The lynx's POV

- Unatkozom - jelenti ki, miközben a lábát lóbálva ül a kanapén. Félig lecsúszva gubbaszt, a pólója felgyűrődve villogtatha a hasát, de ő ennek ellenére egészen nyugodtan kapcsolgatja a tévét. - Hallod? - pislog rám.

- Aha.

Eddig az asztalon könyökölve bámultam minden mozdulatát. A tea, amit főzött nekem, már rég kihűlt, mert a reggelizés helyett inkább csak rá fordítottam a figyelmemet.

Felnevet az érdektelen válaszomon, aztán megáll valami csatornánál a tévében.

Mellé huppanok, a kezemben tartok egy, az asztalról legkönnyebben elérhető müzlis dobozt, és akadozva felolvasom neki a hátulját.

- Gabuna - mondom lassan, ő pedig lenémítja a tévét. - Rost. Mag... Maaa... Magok. Magok?

- Igen - szelíd fényű szemmel néz rám, mosoly nélkül és lágyan.

- Átergének...

- Allergének. És gabona.

- Hmm?

- Ezeket rosszul mondtad - óvatosan elmosolyodik, maga alá húzza a lábát és felém fordul.

- Igaz. Szóval, allergének, nyomokban mo... Ezt mi?

- Gy.

- Mogy... Nem megy - szívom a fogaim közé a levegőt ingerülten. - Peanut.

Megrázza a fejét, aztán tétován felém nyújtja a kezét. Látom, hogy minden mozdulatát meggondolja, óvatos, vagy félénk, ezt nem tudom eldönteni.
Az egyik ujjával finoman elsimítja az egyik rakoncátlan tincsemet a szemem elől. Éget, ahol hozzám ér, az eltelt hónapok ellenére idegen a lágysága.

- Próbáld újra - kéri halkan és közelebb hajol. Összeugrik mindenem. Így képtelen vagyok figyelni bármire is, ha ennyire közel van. Az ujjára tekeri a hajamat és a fülem mögé tűri. - Hátha így rendesen látsz majd.

Halkan sóhajtok egy kicsit, de ez már nem az ingerültség hatása. Borzasztóan melegem van, a szám kényelmetlenül száraz és bárhogy próbálok nyelni, nem megy. Megköszörülöm a torkomat.

- Mogyoró. Mogyorót tart.

- Tartalmaz.

- Tartalmaz. Mogyorót tartalmaz. Nyomokban mogyorót tartalmaz!

Ostoba büszkeséggel nézek rá.

- Nagyon helyes vagy - mondja hirtelen egészen elpirulva.

- Mi van? - kérdezek vissza egy kicsit túl durván.

- Nagyon helyes vagy, ahogy itt ülsz és próbálsz lenyűgözni engem - az orrát az arcomhoz érinti. - Ez egy nehéz nyelv, de te annyira próbálkozol.

- Próbálkozom... - mormolom és engeden lecsukódni a szememet, ahogy az orra hegyével cirógatja a bőrömet.
Nem tudom, hogy van ennyi türelme és kreativitása ahhoz, hogy újabb és újabb ilyesféle gesztusokat találjon ki számomra. Tömény és idegen nekem ez a szeretetnyelv, néha inkább kibújnél alóla, mert elviselhetetlen az, hogy én nem tudom viszonozni.

- Tudom - mosolyog, és az ajkaival is bejárja az orra útját a profilomon. - Nyugalom - suttog halkan, ahogy megfeszülök alatta. - Nem bántalak.

- Kevés vagy te ahhoz - horkanok fel önelégülten, hogy leplezzem a zavaromat.

- Ugyan - mosolyodik el, ahogy lassú puszikat hagy rajtam. - Szerintem jó lennék benne, de én nem akarlak bántani - hirtelen a szemembe néz, ami még borzalmasabb, mint a tevékenységem a közelében. - Tudod?

- Tudom.

- Akkor ne félj attól, hogy a közeledben vagyok - végig rajzolja az ajkaim vonalát a mutató ujjammal, én pedig finoman ráharapok. - Én szeretlek.

- Tudom.

Felé döntöm a fejemet. Azt akarom, hogy megcsókoljon. Újra és újra elsimítja a hajamat, aztán egy rövid puszit ad a számra. Összehúzott szemmel nézek rá.

- Ennyi?

- Igen - mosolyog, miközben újra elhúzódik tőlem. - Előbb hagylak felnőni, mielőtt valami komolyabb dologba kezdünk.

- De volt már ennél - a te szavaiddal élve - komolyabb csókunk - húzom el a számat.

- Igen, egy börtönben - nevet fel. - Néhány tekintetben olyan kisfiú vagy még - az ölembe ül, a lábát két oldalt a derekam mellett tartja. - De ne aggódj, én megvárlak.

- De én többet akarok. Érted, amit mondok? Azt akarom, hogy megcsókolj. Le akarok feküdni veled! Szenvedélyt akarok, és nem csak ilyen lopott puszikat, mert végre itt vagy és kivártam ezt a jót az életemben! Fizettem azért, hogy legyen valami ilyen jó nekem!

- Nem vagyok áru, Ash - a hajamba túr. - Értem nem tudsz fizetni.

- De, tudok. Magammal fizettem - utálok könyörögni, de megteszem, ha kell. És most kell.

Sokáig hallgat, a szelíd fény a szemében aggódóvá válik, az arca elkomorul, és hirtelen érzem köztünk azt a két év különbséget. Talán én vagy az, aki többet látott, de ő az, aki többet élt.

- A testednek hiányzik a szenvedély. De néha még attól is megiejdsz, ha megcsókollak - suttog. - Fel kell nőnöd egy kicsit.

- Felnőttem! - csattanok fel indulatosan és megszorítom a combját.

- Túl hamar és túl gyorsan. De nem minden téren - lassan simogat. - Adj időt magadnak. Én nem megyek sehova - rázza a fejét. - Mondtam, hogy örökre, emlékszel?

- Nem kértem, hogy örökre.

- Én választottam ezt - újra elmosolyodik, de a szeme időtlenül csillog tovább. - És jól választottam.

- Jól..?

- Igen. Nagyon jól.