Sziasztok! Itt volna a LBlanka által kért novella. Nagyon sokat késtünk vele, amit igazán szégyellünk, de reméljük, nincs harag. 😰 Reméljük, tetszik ez a kis Piroska témájú, Hannigram szösszenet.
Kellemes olvasást!

- A rendőrség három napja keresi Abigail Hobbsot, aki rejtélyes módon tűnt el a tegnap délután. A szülők elmondása szerint a nagyanyjához indult, viszont egyiküket sem találták a lakásban. Ha bárki bármit tud, kérem, hívják az alábbi számot - hadarja a bemondó.

A fehérrel kiírt telefonszám reménytelenül villog a tévé kijelzőjén, mintha tudná, az égvilágon semmi esélye, hogy Abigail Hobbs előkerüljön. Valószínűleg az emberek is ugyanezt gondolhatják, mert senki sem néz az eltűnt lány képére. Pár nap múlva ő is olyan sorsra jut, mint a többi eltűnt kislány. Elfelejtik az emberek. Ha jobb környezetben nőtt fel, akkor a családja emlékét őrzi, de más nem. Ilyen ez a kis város. 

Egyedül Will Graham bámulja döbbenten a híreket, mintha nem találkozott volna még ilyen esettel. Többen is összesúgnak a háta mögött, a kettyós nyomozó, mondják. Annak ellenére, hogy rengeteg ügyet megoldott, hírneve valahol mélyen el van ásva az emberek mellé, akiket nem tudott már megmenteni. 

A férfi belekortyol a forró teájába. A szokásos reggelit fogyasztja, a szokásos kis étteremben. A kutyája, Tucker, farkát csóválva pislog fel rá. Pontosan tudja, mit akar a gazdája, egyszerűen megérzi.

- Vadászni megyünk, kisöreg - áll fel, s pénzt hagy az asztalon.

Még egyszer nem fog túljárni az eszemen, most végre elkapom, gondolja a hatalmas erdő előtt. Tulajdonképpen, mindig elhatározza, hogy börtönbe zárja az eltűnésekért felelős valakit, de az erdő valamiért mindig ellene játszik. Hiába ismeri a helyet úgy, mint a tenyerét, az óriás fák mintha álomport hintenének a szemére, s sosem tudja elhozni az elejtett prédát, a Farkast. Mert hogy így nevezi azt a titokzatos valakit, aki a fák mélyén él, s ravasz módon egyengeti a város lakóinak fonalait. 

Egy szarvas áll előtte. Testes, gyönyörű példány, sötét szőre megcsillan a lombokon átszűrődő fény miatt. Agancsa még fenségesebbé teszi, ő az erdő királya. Fejét közelebb tolja a férfihoz, mintha végtelenül megbízna benne. Will óvatosan nyúl felé, maga sem tudja miért, de érzi, hogy ő a szarvas alatvalója, s a préda az erdőben nem más, mint ő maga, ha nem követi az állatot. 

Valami csepeg, idegesítően csepeg. Talán az állat is hallja, érzi, hogy valami nincs rendjén, szemében felvillan a zaklatottság. Aztán, mint akit puskából lőttek ki, elrohan az erdő mélyére. Will Graham pedig szédelegve szalad utána a forgó világban. 

Tucker intenzív ugatása veri fel. Egy hatalmas ház előtt ácsorog. A szarvas sehol. 

- Mi történt, Tucker? - kérdi a kutyát, mintha választ adhatna. 

Felnéz. A fekete, fából készült vadászház gyászos kinézetét a vörös és fehér virágok dobják fel. Az ablakokon át halvány fény szűrődik ki. Tökéletesen megmunkált ház, mintha a pokol egyik menedéke lenne, csak úgy árad belőle egy furcsa energia, amely egyszerre vonzó és taszító. Itt maga az ördög lakik. Habozik bekopogni, pedig pontosan tudja, mi vár rá. De megteszi. Megteszi Abigail Hobbs miatt. 

- Áh, Will! Már vártam - nyit ajtót a ház tulajdonosa meglepett mosollyal, ami pillanatok múlva ellégedett vigyorrá húzódik. - Jöjjön be. 

- Üdv, Hannibál - fel sem nézve a férfire lép be. Nyomasztó, egyben csábító szag öleli körbe a vendéget. - Gyors leszek, csak néhány kérdés. 

- Épp a vacsorát készítem, örülnék, ha maradna. 

- Vacsorázzak együtt a farkassal? - nevet fel, pedig egyáltalán nem találja humorosnak. El is hallgat gyorsan, de a férfi csak mosolyog. - Néhány kérdés, s megyek is. 

Hannibál megértően biccent, majd a nappaliba vezeti. A tágas szobát méregdrága bútorok és ízléses szobrocskák töltik ki, egyedül a papírok halmozódnak az asztalon rendetlenül.

- Mondja, Hannibál, hallott valamit Abigail Hobbsról? - kérdi Will, ahogy helyet foglalnak egymással szemben.

- Igen, ha jól tudom, eltűnt. Van valami hír róla?

- Ne játsszuk megint ezt - motyogja a férfi. - Tudom, hogy maga volt. Mindig maga az.

A szemben ülő férfi jóízűen felnevet, szemében sötét fény csillan fel.

- Jaj, Will, még mindig nem mondott le erről? - viszont választ nem vár, feláll a fotelból, s a konyha felé indul. - Megkínálhatom valamivel? Azonnal tálalom a vacsorát is.

Will Graham ingerülten nyalja meg az ajkát. Pontosan tudja, hogy okosan kell kevernie a lapjait, ha nem, ez a Farkas túljár az eszén, s ismét elbukik. Nem engedhet meg magának egy újabb szégyenfoltot, van abból elég.

Követi a férfit. Az ebédlőben a vacsora ínycsiklandó illata hívogatja, elcsábítja, hogy véletlenül se tudjon ellenkezni. Az asztal megterítve várja, két személyre, a vörösbor már kitöltve pohárba.

- Foglaljon helyet - utasítja barátságos hangon a házigazda, s kihúzza a széket Will számára.

- Látom, több személyre főzött.

- Sejtettem, hogy jön.

Hogyne tudta volna. Mindig eljön ide egy lány eltűnése után, s mindig úgy kerül haza, hogy semmire sem jutott.

Körbenéz. Az asztalon mindenféle, exotikus fogás várja, étvágygerjesztő külsővel, de egyikről sem tudja megmondani, mi az. Hannibál felvázolja a mai est fogásait, de nem tud figyelni, szüntelenül Abigail Hobbs jár az eszében.

- Mondja, Hannibál - pillant egy idő után a tányérjára kirakott, fűszeres húsra. - Ez a nagymama, vagy a lány?

A férfi abbahagyja az evést, arcán kegyetlen vigyor jelenik meg. Csendesen leteszi az evőeszközöket, feláll.

- Tudja, mi a baj az ilyen vadászokkal, mint maga, Will? - áll meg a háta mögött, s lehajol, hogy a férfi fülébe tudjon suttogni. - Túl könnyen el lehet csavarni a fejüket.

Will Graham nagy levegőt vesz, ahogy a férfi a nyakára csókol. Hiába szidja magát, újra abba a csapdába esett, amibe legutóbb. A Farkas karmai közül már nem szabadulhat, túl gyenge hozzá. Így csak hagyja, hogy az állat azt tegyen vele, amit akar.

Hannibál folytatja a kis akcióját, úgy ízlelgeti a férfit, ahogy egyik prédáját sem. Ő különleges áldozat, nem fogja megfőzni és megenni, mint a többi áldozatát.

Vele teljesen más tervei vannak.