Emma szemszöge:

Amy csak úgy eltűnt, és agódtunk érte. Főleg Steve. Nagyon érzékeny és törődő ember. Mikor felvete a telefont csak mondta, hogy a mosdóban van, így megnyugodtunk. Sietett vissza hozzánk állítása szerint, mi pedig a sátrainknál vártuk.

- Szerinted minden rendben van vele? - kérdeztem Steve-et agódva. Még a legkisebb incidneseknélnis felkelt a legjobb barátom, most pedig nem szólt.

- Biztos vagyok. Amy talpraesett lány. - mondta barátom magabiztosan, hitt is magának. Én kevésbé.

Amy hamarosan meg is érkezett, kicsit pacuhán felöltözve. Nem kérdőjeleztem meg, hiszem csak a mosdóban volt. Kicsit szomomorkás volt a hangulata, de nem nagyon. Nem tudtam mi baja, de nem akartam megkérdezni. Úgy is mondani fogja.

- Nincs egy rendes fiú ebben az államban. Ebben az országban. Ezen a földön. - mondta durcásan ahogy leüllt a sátor elé a fűbe.

Ötletem sem volt ez honnan jött így neki reggel, de szokásom szerint nem kérdőjelezem meg. Csak egyet értettünk vele barátommal, majd én eldöntöttem, mrlegvigasztalom a legjobb barátom. Elmegyek fagyiért. Ott hagytam őket, és édességért rohantam.
Egy hatalmas sor állt az egyetlen fagyisnál. Nem bántam, beáltam. Előttem egy ismerős arc volt, de nem is tudtam honnan. Mikor hátranézett, megláttam a borostás arcát. Ő volt az aki tegnap Kesha közben odajött hozzánk.
Jajj.

Nem volt kedvem hozzá, nem néztem felé, de ő akkor is köszönt. Kényszer mosolyt erőltettem arcomra, majd vártam a hosszú kínos sorban.

- Tudod, igazán a faházam felé jöhetnétek a barátnőddel. - nevetett, nekem pedig most kezdtek előjönni az emlékek.

Csak a szemébe nevettem, semmi konkrétat nem mondtam. Ő részletesen elmagyarázta merre találom, és azért tudat alatt megjegyeztem, hátha Amynek fel tudom majd ajánlani. Tényleg! Amy!

Kiálltam a sorból, és a sátrainkhoz siettem. Szólni akartam barátnőmnek, de nem voltak sehol. Lehúztam a sátrunk cipzárját, de semmi. Majd barátnőm sátrat is megnéztem, de bár ne néztem volna meg.

Ott ültt a sátor hátsó részében a két legjobb barátom. Egymás szájában.