Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy nagyon rövid fejezet. :D 

De sajna most csak ennyire futotta. Örültem, hogy egyáltalán volt időm és kedvem írni. xD

Sóhajtva dőltem az ágyra, arccal előre. A párnába fúrtam a fejem és sikítottam egyet. Aztán a hátamra gördültem és a plafon felé emeltem a kezem. 

- Miért épp engem ver így a sors? - kérdeztem hisztérikusan, mintha ugyan választ kaphatnék erre. 

Mielőtt Peter és Nina távoztak volna, mindenképpen szükségesnek érezték, hogy az asztalunkhoz jöjjenek és elköszönjenek. Amikor Peter bemutatkozott, anyu szemöldöke magasra szökött és azonnal felém pillantott. Próbáltam minél kisebbre összehúzni magam. 

Apunak láthatóan Peter azonnal szimpatikus lett. Amit mondjuk nem csodálok, hisz sikeres üzletember és a modora is megnyerő volt.

Nina meg úgy bájolgott velem, mintha legjobb barátnőnk lennénk ősidők óta. 

Az apám volt olyan "kedves" és megkérte őket, hogy üljenek le hozzánk pár percre. Nina azonnal lecsapott az alkalomra. Már itt gyanús volt nekem a dolog...

Anya arcán látszott, hogy nem tetszik neki mindez. Ő tudta, hogy ki Nina. Hisz annyi éven át mindig neki panaszoltam el a sérelmeimet. Az ő vállán sírtam ki magam, ha bántott. Aztán, amikor beköltözött a szomszédba, természetesen azonnal őt hívtam. 

A beszélgetés első fele nem volt vészes. Apu, Peter minden szavát itta, akár egy szomjazó a sivatagban. Ráadásul Peter még azt is megjegyezte, hogy milyen csinos vagyok. Fura, de kivételesen a bók hallatán nem vert olyan hevesen a szívem, mint vártam.

Aztán persze Nina lecsapott.

- Igen, igen. Nagyon csinos vagy Dotty. De szerintem ez a szín nem a legjobb választás - mondta.

- Hm, lehet - mormogtam. Anyu összehúzta a szemöldökét. 

- Nagyon is jó választás, Nina. De a te sápadt bőrödhöz valóban nem menne - szólt be anya mosolyogva. Au! Nina szeme elkerekedett és a tányérját kezdte nézegetni. Egy ideig nem is mondott semmit. Ám nem sokáig maradt csendben.

- A suliban annyira vicces volt minden - nevetett Nina. Szinte már olyan elragadónak tűnt, hogy képes lett volna engem is becsapni. - Volt például egy eset, amikor olyan jól elszórakoztunk Dotty-val a bálon. 

Elhúztam a számat, ám nem mondtam semmit. Az a bál szerepel a top három legrosszabb élményemben. Anyu felhorkantott és kicsit erősebben tette le a poharát az asztalra. Még az itala is kilöttyent. Úgy tűnt, hogy úgy döntött nem tartotta a száját. Próbáltam az asztal alatt megrúgni, jelezve, hogy fogja be. De helyette aput találtam el.

- Arra gondolsz, amikor megaláztad a lányom? - tudakolta ördögi mosollyal. - Neked valóban jó móka lehetett. 

Nina arca azonnal elfehéredett. Hebegni kezdett. Peter pedig megilletődötten nézett a párjára. 

Ebben a tökéletes pillanatban jelent meg Zed. 

- Hozhatok még valamit? 

- Egy ásót - motyogtam, ugyanis legszívesebben elástam volna magamat szégyenemben. Hiába beszéltem halkan, Zed még így is meghallotta. 

- Minek neked ásó, cica? - kérdezte és a kezével a székemre támaszkodott. Nina a hebegést is abbahagyta. Tekintete a szívdöglesztő pincérünket pásztázta, aki helyette engem részesített előnyben. Vicces, de szó szerint az arcára volt írva a nem tetszése. 

- Dotty, nem mutatsz be a barátodnak? - kérdezte doromboló hangon. Legszívesebben rávágtam volna, hogy NEM. Zed a lányra emelte a szemeit, de még mindig nem láttam bennük különösebb érdeklődést. Anyu megint szükségesnek érezte, hogy közbe szóljon. 

- Zed, Dotty barátja. - Úgy megnyomta a barátja szót, mintha az valójában mást jelentene. Mintha Zed és én egy pár lennénk. Nina szemöldöke azonnal a magasba szökött. 

Mivel Zed nem kezdett heves tiltakozásba, ezért rajtam volt a sor. De bár ne tettem volna...

- Nem úgy a barátom, hogy a párom vagy a pasim. Hisz az teljességgel kizárt lenne. Nem igaz? - hadartam. - Meg persze nem is úgy, hogy barátok extrákkal - idegesen nevettem. - Habár vannak extrák, de nem olyanok.

Óh, te jó ég... Ezt valóban ki mondtam? Apu megrökönyödve nézett rám. Anya halkan kuncogott. Amire semmi okot nem láttam, hiszen ez nem vicces volt, hanem tragikus. A többiekre nem mertem nézni. Ám meghallottam, hogy Zed is nevet. Fellélegeztem. Ha nevet, akkor biztos nem haragszik - gondoltam. 

- Most már tényleg mennünk kell - szólalt meg Peter hirtelen. Felkelt és magával húzta Nina-t is. - Egy élmény volt - mosolygott. Hát az biztos...

Nina valami olyasmit motyogott az orra alatt, hogy ő még maradna, de azért a másik után tipegett. 

Nem sokkal utána mi is elhagytuk az étteremét. Még utoljára váltottam pár szót Zed-el. Leginkább csak a bocsánatáért esedeztem. Biztosított róla, hogy nincs miért elnézést kérnem. Ám én nagyon nem így éreztem. 

Talán az este egyetlen pozitívuma az volt, hogy a sok-sok egyéb tényező miatt a szüleimnek esélyük sem volt, hogy esetleg összekapjanak. 

Késő volt ugyan, de rá írtam Betty-re. Szinte azonnal érkezett a válasz. Mivel nem akartam a történteket lepötyögni, inkább felhívtam. Az egész beszélgetést végig kacagta. Ha nem rólam lett volna szó, akkor biztos én is viccesnek találtam volna. 

- Nem tudom, hogy ezek után képes leszek-e Peter szemébe nézni. 

- Ugyan már - nevetett. 

- Veled sosem történnek ilyesmik - motyogtam. 

- Igen. Az én életem végtelenül unalmas. Csak a munka - sóhajtott nagyot. 

- Unalmasnak azért nem mondanám. Hisz mennyit utazgattál. 

- Persze.  Munkaügyben. Ha tehetném inkább cserélnék veled. 

- Jelenleg, ha megoldható lenne dalolva adnám át neked az életem. 

Ezen mindketten jót nevettünk. 

- Tudod. Szerintem Peter helyett, Zed-re kellene koncentrálnod. Amúgy is kinek kell Nina levetett pasija? Még a végén megfertőzi a rosszindulattal és még te is elkapod. Plusz gondolj csak bele - kezdte vészjósló hangon. - Azokat az ajkakat kellene megcsókolnod, amiket ő is. Olyan lenne, mintha Nina-val smárolnál. 

- Fúj!  Mégis honnan jön ez a sok baromság? - kérdeztem és még a hideg is kirázott.  - Tudod mit? Inkább leteszem, még mielőtt tovább szőnéd a kis elméletedet. 

- Elmenekülsz az igazság elől? - kiáltotta. 

- Jó éjt, Betty! - mondtam és még mindig magyarázott valamit, de inkább kinyomtam.