Sikerült a lehető legszörnyebb helyet kapnom az étteremben. 

Aznap a szüleimmel ebédeltem és ilyenkor mindig egy puccosabb helyen szoktunk asztalt foglalni. Leginkább talán azért, mert egy elegáns helyen jobban visszatudják fogni magukat. Még ennyi év elteltével is képesek marni egymást. Ami meglehetősen nevetséges. 

Fél évente egyszer megemberelik magukat és eltöltünk közösen némi időt. Ezt a szokást a válás után nem vezettük be. Én nem igényeltem... Hisz sokszor veszekedés volt a vége. De a szüleim valamiért kitartóan ragaszkodtak hozzá. Azt hiszem azért, mert leginkább maguknak szerették volna bizonyítani, hogy képesek pár órát kibírni egymással. 

Szóval ott tartottam, hogy a legrosszabb helyet kaptam. Körülbelül úgy jártam, mint az egyik régi filmben, a Feketék fehéren-ben. A konyha bejárata túl közel volt. Az egyik pincér már kétszer is meglökött. A hatalmas zöld dekorációs növény pedig félig az arcomba lógott és nem győztem arrébb tolni. 

Az ember kifizet egy vagyont és ezt kapja cserébe - morgolódtam. 

Belekortyoltam a vízbe és ekkor pillantottam meg anyát, akit az egyik alkalmazott felém terelget. Anyu, mint mindig most is lélegzetelállítóan néz ki. Az ilyen közös ebédeken meg aztán pláne ki tesz magért, hogy apa orra alá dörgölhesse mit veszített. A haját kócos kontyba rendezte, a sminkje makulátlan és egy olyan testre simuló ruha van rajta, amit én sose mernék felvenni. 

- Apád már megint késik - mondta köszönés helyett. 

- Szia, anya! Téged is jó látni - mondtam kissé mogorva hangnemben, hogy észre vegye a modortalanságát. Felálltam és arcon csókoltam.

- Bocsáss meg, kincsem! - szabadkozott. - De egy perc alatt fel tud bosszantani. 

Aztán hirtelen elhallgatott. Pedig már készen álltam a kis monológjára. Végig mért. 

- Kincsem, te fogytál - mondta mosolyogva. Elpirultam. Az utóbbi napokban én is észrevettem, hogy az edzésnek végre látszata is van. Egyes ruháim nem feszültek annyira. Sőt az egyik nadrágom konkrétan lógott rajtam. Leginkább a pocakom és a combjaim lettek kisebbek. A mérlegre egyelőre nem mertem rá állni. Nem szerettem volna csalódni, hogy többet mutat, mint ahogy én képzelem. - Csak nem az Peter az oka? 

Anyunak már többször is beszéltem Peter-ről és arról, hogy nagyon kedvelem őt. Így nem csodálkoztam rajta, hogy rögtön rátapintott a lényegre. Anya azt tanácsolta, hogy próbálkozzak nála. De ő mindig is magabiztos volt ilyen téren, én azonban soha. 

- Most inkább ne beszéljünk erről - hárítottam. Nem szerettem volna a férfiról beszélni. Minap ugyanis újabb barátnőt szerzett magának. Butaság ugyan, de ez fájt nekem. Így próbáltam kiűzni őt a gondolataimból. Ami meglehetősen jól ment, pláne, ha Zed-el voltam. 

Bár nehéz is volna bármilyen másik férfira gondolni, ha Zed épp előtted áll. 

- Ahogy szeretnéd - vont vállat és mindketten helyet foglaltunk. Szerettem, hogy anyu nem feszegette a témákat, ha nem akartam róluk beszélni. Miután a szüleim elváltak, én anyuval maradtam. Apa jóval távolabb költözött. Így csak egy hónapban egyszer találkoztunk. Amit annyira nem is bántam, mivel nem kedveltem az új családját. Próbáltam nem előítéletes lenni. De egyszerűen nem bírtam elviselni a hisztis ikreket és Megan-t, akinél kényesebb nőt még életemben nem láttam.

Nem értettem, hogy a mindig józan gondolkodású apukám, hogy választhatott éppen ilyen nőt. De az élet ment tovább és úgy tűnt, apu boldog. 

Szinte végszóra apu is megjelent. A nyakkendőjét igazgatta, miközben felénk közeledett. Anyu elhúzta a száját. Körülbelül olyan arcot vágott, mintha titkon azt remélte volna el sem jön. Felálltam és megöleltem. Apu puszit nyomott a homlokomra. Majd anyuhoz fordult és fagyosan biccentettek egymásnak. 

Vicces, de a mai napig nem tudom pontosan annak az okát, hogy miért döntöttek a válás mellett. Apu nem csalta meg anyut, Megan-nal a válás befejezte után kezdett találkozgatni. Méghozzá nem is rögtön, hanem jó pár hónapra rá. Anyu sem csalta meg aput, ebben biztos voltam. Ráadásul én úgy vettem észre, hogy nem veszekedtek sokat. Régebben próbáltam kideríteni, de mostanra feladtam. Hisz mindketten azt mondták, ez bonyolult és ne feszegessük a témát. 

Beszélgetni kezdtünk. A hangulat egész  jó volt. A szüleim még egymással is hajlandóak voltak beszélni. Apu anya munkája felől érdeklődött, anyu pedig az ikrekről kérdezett. Ekkor azonban megláttam Peter-t, ahogy belép az étterembe. A karjába pedig nem más csimpaszkodott, mint Nina. A szemeim elkerekedtek. 

Ez most komoly? NINA? 

Nem. Biztosan csak egy rémálom kellős közepébe csöppentem. Mivel lehetetlen, hogy Peter új barátnője éppen ez a csaj legyen. Ha ez igaz, akkor a világegyetem cseszettül elbánt velem.

Éppen az irányomba fordultak, így elegánsan a padlóra vetettem magam. Körülbelül olyan lehettem, mint egy rozmár, ami a zsákmányra vetül.

- Dotty mit művelsz? - kérdezte anyu. Kihallottam a hangjából a döbbenetet. 

- Leejtettem a villámat - cincogtam vékony hangon. Négykézláb az asztal terítője mögül kandikáltam ki. Peter és Nina leültek az asztalhoz. Nina csodásan festett. Türkiz színű blúzt és hófehér testre simuló nadrágot viselt, magassarkúval. A haja pedig olyan hullámos volt, mint a régi porcelánbabáké. Bájosan rebegtette a szempilláit a férfira. Peter előrenyúlt és megfogta a kezét. Az ujjaik összekulcsolódtak. 

- Cica, te vagy az? 

A szemeim tányér nagyságúra tágultak. Hátra kaptam a fejem és Zed állt felettem. A kezében egy tálcával egyensúlyozott és öltöny volt rajta. Itt dolgozik? 

- Tudtam én, hogy a te formás popsidat látom - mosolyodott el szemtelenül. Jesszusom és ezt a szüleim is hallották. Apu azonnal a torkát kezdte köszörülni. - Mit keresel a földön? 

- Én... - kezdtem, de erre nem igazán volt jó magyarázatom. Vissza másztam a székemre és a növényt, ami eddig annyira idegesített, istenítettem. Eltakarta az arcomat és Peter, meg Nina amúgy is egymással volt elfoglalva. - Leejtettem a villám. 

Zed felvonta az egyik szemöldökét. Aztán a szüleimre nézett, akik kíváncsian meredtek rá. A kellemetlen helyzet a következő volt: Zed vajon szeretné, ha bemutatnám őt a szüleimnek? 

Végül úgy döntöttem, ez alap udvariasság és biztosan nem fogja félreérteni. 

- Apa, anya, Ő itt Zed Adams. Ő az én - elakadtam. Ő az én mim? Edzőm? Az olyan fura. Pedig ez volt az igazság. Nevezhettem volna barátnak? Hisz azért töltött velem időt, mert fizettem neki. Bár tény, hogy többször is volt olyan, hogy edzések után még velem volt... De még így se merném azt mondani, hogy barátok vagyunk. Zed lerakta a mellettünk lévő üres asztalra a tálcát. 

- Az egyik barátja vagyok - segített ki és elbűvölő mosollyal anyu felé emelte a kezét. 

- Nicol Watt - mutatkozott be. Aztán apuval is kezet rázott. 

- Devon Winx - morogta az orra alatt. Aput már kevésbé varázsolta el Zed megnyerő modora.

- Nagyon örvendek!

- Honnan ismeri a lányunkat? - mosolygott anya. A szemeim csillogtak. Rosszat sejtettem. 

- Ez egy vicces sztori - nevetett halkan. - Egymásnak ütköztünk. Én aznap meglehetősen morcos hangulatban voltam, ezért kicsit durvábban szóltam neki, mint kellett volna. A lányuk viszont jól leteremtett a bunkó miatt. Nagyon meglepődtem, de hamar összeszedtem magam és tudtam, hogy ezzel a csajszival muszáj lesz jóban lennem. Hisz belevaló és nem fél megmondani a magáét - fejezte be és közben rám vigyorgott. 

Az arcom azonnal felforrósodott és az asztal terítőjét kezdtem gyűrögetni. 

Anya nevetett és még apa is megeresztett egy mosolyt. 

- Szívesen maradnék még, de sajnos még csak most kezdődött a műszakom - sóhajtott Zed és újra a kezébe vette a tálcát. - Örültem, hogy megismerhettem magukat! Veled pedig holnap találkozunk  - nézett rám és intett búcsút. Figyeltem, ahogy átszalonozik az asztalok között. Sóhajtottam egyet. 

Teljesen megfeledkeztem Peter-ről, akivel ebben a percben összeakadt a pillantásunk és mosolyogva integetett nekem. Jaj, ne. Visszaintettem, hisz most már úgyis mindegy volt. Nina persze azonnal felém fordult. Egyik szemöldöke a magasba szökkent, majd ő is felém integetett és még mosolygott is. Most biztos én leszek a téma... Csak abban reménykedtem, hogy Nina nem fog kapásból a cikis iskolai sztorikkal indítani. 

Az este ennél furábban nem is alakulhatott volna. A szüleim kérdésekkel kezdtek bombázni.

Anya: Ő az udvarlód? 

Én: Nem.

Apa: Pincérként dolgozik? Akkor biztos nem fejezte be az iskolát, igaz? 

Én: Nem tudom. 

Anya: Nagyon vonzó. Gondoltál rá, hogy...?

Én: Nem. Eszembe se jutna. 

Apa: Mit akar kezdeni az életével? Mindig pincér akar lenni? 

Én: Honnan tudnám? 

És a kérdések csak jöttek és jöttek. 

Zed akárhányszor elment az asztalunk mellett anyu megállította pár másodpercre. Zed pedig türelmesen válaszolt mindenre és attól sem jött ki a sodrából, ha apu faragatlan volt vele. Peter pedig felém-felém pillantgatott. 

Alig vártam, hogy eltűnhessek az étteremből.