Miután megvacsoráztam, leültem a Playstation elé. Úgy nyomkodtam a kontroller gombjait, mintha ettől erősebben ütne a karakterem. A koncentrációm nem volt a toppon. Folyton a ma történeteken járt az eszem, így körülbelül minden ellenséget csak harmadszorra sikerült  legyőznöm. 

Azt hiszem kijelenthetem, hogy Zed az egyik legfurcsább ember, akivel valaha találkoztam. Ahogy azt is kijelenthetem, hogy nagyon beférkőzött a gondolataim közé. Túlságosan is. 

Amióta csak haza értem rá gondoltam. Erősen próbáltam nem így tenni... De sikertelenül próbálkoztam. 

Először bunkó módon beszólt, hogy nem fér el tőlem. Aztán meg flörtölősre váltott és behízelegte magát az edzőmnek. Én meg hagytam...

Összezavarodtam tőle. 

Nagyot sóhajtva dőltem hátra a kanapén és hagytam kicsúszni a kezemből a kontrollert. A plafont kezdtem bámulni, miközben a játék háttérzaja visszhangzott a nappaliban. 

A tévé feletti digitális órára pillantottam. Hajnali egyet mutatott. 

Remek... Ma is sikerült időben elaludnom. 

Bevánszorogtam a fürdőbe. Végig néztem magamon a tükörben. Az arcom egész elviselhetően nézett ki.  Kicsit ugyan kerek, de annyira nem vagyok túlsúlyos, hogy a kilók ott is látványosak legyenek. Lágy vonásaim voltak, magas arccsont, telt ajkak. Az orrom nem volt se nagy, se kicsi. A szemem csokoládé barna és hosszú pillák keretezték. 

Ám a többi...

A legproblémásabb részekre fogunk összpontosítani, ami neked a comb, csípő és has - idézem fel Zed szavait. 

Belecsípek a hasamba és megszorongatom a zsírt, ami felhalmozódott az évek során. Aztán megfordulok és megnézem a méretes fenekem. 

Magam is jól tudom, hogy ezek a részeim a legproblémásabbak. De azért ilyen nyíltan hallani valaki szájából... Jobban fájt, mint hittem. Pedig nem volt semmi bántó a hangszínében. Csupán tényeket közölt. 

Enyhén megrázom a fejem és elkezdek vetkőzni. 

Mielőtt belépnék a zuhany alá, még egy utolsó pillantást vetek a testemre. 

Vajon eljön az a pillanat, amikor büszke leszek rá? 

Nem volt újdonság... De másnap késében voltam. Egyik kezemmel a hajamat fésültem, a másikkal a szempillámat festettem. Tökélyre fejlesztettem a kapkodás művészetét, így egyszerre képes voltam több dolgot is csinálni. Miután végeztem magamra kapkodtam az egyik fehér ingemet és a hozzá illő kosztüm nadrágot. Ide-oda ugráltam a lakásban. Felkaptam a dossziémat, majd a táskámat. 

Ekkor kezdett csörögni a telefonom. 

- A fenébe - káromkodtam és kotorászni kezdtem. Felveszem a telefont és a vállam, meg a fülem közé szorítom, miközben a kulcsot megpróbálom a zárba helyezni. - Dorothy Wix - szólalok meg.

- Szia, cicám! - hallatszik a másik oldalról. Egy percre megdermedek. Biztos csak képzelődöm.

- Zed? - kérdezem kétkedve. Komolyan ő hívott? Máris? Ez a srác tényleg nagyon fura vagy nagyon elkötelezett. De én inkább a fura felé hajlok. 

- Ki más? - nevet. 

- Miért hívsz? - kérdezem meglepődve. 

- Mindenkit ilyen kedvesen szoktál üdvözni? - kérdezi. Jogos, de mellettem szóljon, hogy tényleg nagyon meglepett. 

- Ne haragudj! Csak, azt sem tudom hol áll a fejem -mondom ki az igazsághoz mérten. 

- Bocsánatkérés elfogadva - vágja rá. - Gondoltam emlékeztetlek, hogy át kell küldened nekem a beosztásod. 

Teljesen kiment a fejemből... Pedig amikor tegnap este haza értem még emlékeztem. Aztán beszélgettem Betty-vel, megjött a pizza, anyám is felhívott és máris elterelődtek a gondolataim.

- Oké, oké. De most késésben vagyok - hadartam. 

- Remélem reggeliztél. 

- Hogy jön most ide a reggeli? - döbbenek le és hirtelen megtorpanok. 

- Szóval nem. 

Ami azt illeti sosem szoktam reggelizni. Ha az ember olyan későn kel fel minden nap, mint én, akkor örül, hogy egyáltalán időben beesik a munkahelyére. 

Végre sikerült bezárnom az ajtót, aztán a lifthez sietek. Megnyomom a hívó gombot, miközben arra gondolok, hogy gyalog talán előbb leérnék. Minden egyes másodperc kínszenvedés, míg a rozoga szerkezet felér a ötödikra. 

- Nem szoktam reggelizni - válaszolom. 

- Akkor ezen változtatnunk kell - jött a vidám felelet és esküszöm szinte láttam magam előtt, hogy egy hatalmas mosoly terül el az arcán. 

- Később beszélünk! - búcsúztam, nem felelve a kijelentésére. Bontottam a vonalat mielőtt válaszolhatott volna. Szerintem ilyet se tett még vele egy nő sem és ez elégedettséggel töltött el. Épp ebben a percben érkezett meg a lift. 

A földszintre érve Nina-val találtam szembe magam. A napom rosszabb már nem is lehetne. Mindig próbálom elkerülni őt. Ha van időm még akár el is bújok, amíg el nem tűnik. 

Nina-t még a gimiből ismertem. Legnagyobb balszerencsémre két éve pont az enyémmel szemközti lakásba költözött. Tisztán emlékszem, amikor először megláttam kisebb szívinfarktust kaptam. A középiskolai éveimet megkeserítette, hisz akkoriban ő volt a menő, szépségkirálynő típus. Ezt pedig kellőképpen ki is használta. Mindig megragadta az alkalmat, hogy gúnyolódjon rajtam és ott bántott ahol csak tudott. 

A külseje azóta mit sem változott. Mi több, gyönyörűbb volt, mint valaha. 

A testalkata akár egy modellé. Hosszú, feszes lábak. Lapos has. Kerek, méretes mellek. Angyali arc. Hátközépig érő, éjfekete hajzuhatag. 

Minden fiú és férfi oda volt érte - ahogy most is- és bár sok rosszat mondhatok róla, azt az egyet nem írhatom a listára, hogy egy ribi, aki mindenkivel lefekszik. Egész gimi alatt csak két fiúja volt és amióta ideköltözött még csak három pasit láttam megfordulni nála. 

A jelleme  pedig azóta borzalmasabb lett. Ugyanis már nem nyíltan piszkált, hanem burkoltan. Én pedig sosem álltam a sarkamra és küldtem el melegebb éghajlatra. 

- Szia, Dotty! - köszönt széles mosollyal. - Óh, rettentő forróság van odakint. Biztos jó választás ez a ruha? Hisz még én is csurom víz vagyok... - mondja és hagyja a levegőben lebegni a mondat másik felét. Végig néz rajtam és tisztán látom a gúnyos csillanást a szemében. Azt hiszem sosem fogom megérteni, hogy felnőtt emberek miért élvezik, hogy másokat bánthatnak. 

Legszívesebben mondanék valami frappánsat. Ám helyette csak ennyi hagyja el a számat;

-  Köszi a tanácsot, de nincs rá időm. 

Köszi a tanácsot? Köszi a tanácsot? Most komolyan? Még meg is köszönöd neki, hogy bántott? - kiáltja mérgesen az elmém. 

Amikor elhagyom az épületet szembesülnöm kell vele, hogy valóban izzasztóan nagy a forróság. Szinte levegőt sem kapok. Máris érzem, hogy a homlokomon megjelennek a veríték cseppek. 

A nagyváros felhőkarcolói nem eresztik be a friss szellőt, helyette benn tartják a forróságot. A buszmegállóban már egy kisebb hadseregnyi ember várakozik. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, hogy időben érkeztem és még nem ment el a járatom.  

Viszont felszállva a járműre, a sok test közé beszorulva a megkönnyebbülésem máris a múlté. Izzadság szag, még nagyobb forróság, síró gyerek ricsaj. Egy kéz a hátamba fúródik, egy másik véletlenül letaperol... Micsoda remek mulatság a tömegközlekedés. 

Tényleg vennem kell egy kocsit...

Szerencsére csak négy megálló és végre leszállhatok a szörnyű járműről. Azonban a ruhám csupa izzadság folt. Utálom beismerni, de Nina-nak igaza volt. A ruha választásom szerencsétlen. 

Csak remélni merem, hogy Peter így nem lát meg. 

Az első utam a mellékhelyiség felé vezet, hogy kicsit összeszedjem magam. Kicsit megvizezem az arcom, megtörölgetem magam nedves törlőkendővel és szusszanok egyet. A hajam rémes. Csatakosan tapad a fejbőrömhöz. Az arcom teljesen kipirult. 

Csipogni kezd a telefonom, így előveszem. 

Egy új üzenet:

BEOSZTÁS!

Mérgesen fújtatok. 

Micsoda egy rámenős alak. Egyetlen perc alatt képes felbosszantani. Ez pedig igen nagy szó, tekintve, hogy nem is ismerem és általában békeszerető vagyok. 

Nem válaszolok, csak hagyom, hogy a mobil újra eltűnjön a táskám mélyén. 

Az idő vánszorgott. A napi munka rémesen unalmas volt. Petert sem láttam sehol. De ez nem volt újdonság, hisz ő más munkarendben dolgozott, mint én. De azért sajnáltam, hogy nem futottunk össze. Ebédszünetben elküldtem Zed-nek a beosztásomat. Nem sokkal később visszaírt nekem egy mosolygós smile-t. 

Kíváncsi voltam, hogy milyen tervet állít össze. Illetve kicsit féltem is. Féltem, hogy nem leszek elég jó és kitartó. Féltem, hogy feladom. 

Tudtam, hogy mindez elszántság kérdése. De az emberek mindig könnyen beszélnek róla. A valóságban azonban semmi sem olyan egyszerű. Ráadásul nehéz eltérni a napi megszokásoktól is. Nehéz száműzni olyan dolgokat az életedből, amik addig természetesek voltak. 

Van olyan, akinek könnyebben megy. De tudtam, hogy én nem ehhez az embertípushoz fogok tartozni. 

Reméltem, hogy Zed mellett minden egyszerűbb lesz...