Ééééés igeeeen. Végre hoztam egy új fejezetet. Tudom, tudom... 

Kissé sokáig tartott. Bocsi.

Kicsit komolyabb hangvételűre sikeredett, de úgy gondoltam, hogy ez most kell. :D 

Remélem tetszeni fog. :)

Az első hét, amit párként együtt töltöttünk mesés volt. 

Még Betty is elismerte, hogy Zed álompasi. Pedig a legjobb barátnőmet nehéz volt lenyűgözni. De Zed levette a lábáról az első találkozásukkor. Mondjuk Bettynek az egyik gyengéje a vásárlás volt és neki szinte mindenki sokkal szimpatikusabbá vált, ha nem vágott pofákat és nem kezdett bele a tipikus férfi hisztibe a harmadik üzlet után. 

Zed pedig igazi harcos volt a vásárlásunkkor. Még a hatodik üzlet után sem panaszkodott és nem vágta rá minden ruhára, hogy jó.

Aztán szép fokozatosan csesződött el minden. Nem Zed miatt, hanem miattam. 

Az életem nem vált tündérmesévé. Igaz, kövér lányként enyém lett az álompasi. De a filmek nem mutatják meg, hogy a kövér lány ettől még inkább elbizonytalanodik magában és még nagyobb lesz az önkritikája. 

A filmek és a könyvek azt mutatják, hogy ettől a lány élete maga lesz a tökély és boldogság. 

Hát nekem inkább szorongás és kiakadás jutott.

Ha valaki ránk nézett miközben kézen fogva sétáltunk rögtön arra gondoltam, hogy biztosan magában azt mondogatja érdekből vagyunk együtt. 

Ha valaki nevetett a közelünkbe, akkor azt hittem biztosan rajtam. 

Arról nem is beszélve, hogy az intimitás teljesen kizárt volt. Legalábbis egyelőre nem engedhettem, hogy lekerüljön rólam bármiféle ruhanemű. Zed szerencsére nem is erőltette a dolgot. Párszor próbálkozott, de látva az elutasításomat nem siettette a dolgot.

Nem hagytam abba az edzést. Sőt még több időt töltöttem vele. Zed nem tudott róla, hogy sokszor még éjjel is alvás helyett felüléseket csináltam. 

Kevesebbet ettem. És, ha mindez nem elég... Még az után a kevés evés után is rögtön edzésbe kezdtem. 

Látványos volt az eredmény. Zed is megjegyezte. De nem úgy, ahogy vártam. Nem elismerősen, inkább aggodalmasan és megrovón. 

- Nem tetszik, hogy hirtelen ennyit fogytál - ráncolta a homlokát egyik nap miközben a kanapén ült. Átjött, hogy filmezzünk és pont felkeltem a távirányítóért. - Egy hét alatt ez nem egészséges. Eszel rendesen? 

- Persze - mosolyogtam és visszahuppantam mellé.  Persze, hogy hazudtam. Úgy gondoltam Zed ezt nem értené meg. 

- Cica, ugye semmit sem hallgatsz el előlem? - vonta fel egyik szemöldökét. A mellkasába fúrtam az arcom és megráztam a fejem. Finom illata volt.

Szóval így telt el két hét és bármilyen drasztikus is volt a változás, én nem voltam elégedett. Többet és többet szerettem volna.

Kezdtem úgy gondolni, hogy ez bizony már beteges. Ahogy a szervezetem is. 

Ugyanis rosszul lettem a munkahelyemen. 

Elfogott a szédülés. Apró kis pontok táncoltak a látóteremben.  A fülem  zúgni kezdett. Elájultam.

A világegyetem pedig szeret csúf tréfákat űzni velem, ugyanis Peter volt az aki felkapart a földről. 

- Dotty, minden rendben? - kérdezte, amikor már nagyjából összeszedtem magam és a kezembe nyomott egy pohár hideg vizet. 

- Igen, csak tegnap nem aludtam eleget - hazudtam újra. Ha az ember úgy átesik a ló túloldalára, mint én... Akkor hirtelen megrögzött hazudozó is válik belőle. Hisz az emberek aggodalmaskodni kezdenek, nekem pedig hárítanom kell. 

- Ettél ma már? - jött az újabb kérdés. 

- Hogyne ettem volna - nevettem erőltetetten. Délután három volt és valójában semmit sem ettem. Sőt, előző nap nem is vacsoráztam. Peter olyan szemekkel nézett rám, mint aki nem hisz nekem. 

- Elmondhatod nekem - erősködött. Én pedig manapság elég ingerült voltam és legszívesebben elküldtem volna a francba, de nem tettem. Visszafogtam a késztetést. 

- Nincs semmi, amit mondhatnék  - válaszoltam újra a vízbe kortyolva. 

- Az új barátod tehet róla, igaz? Egy pasi sem éri meg annyira, hogy így kikészítsd magad. Ha nem tetszel neki úgy ahogy, akkor elmehet a fenébe. 

Dühösen néztem rá. Peter tudott Zedről. Ugyanis, amióta összejöttünk úgy gondoltam kezelhetem Petert szimpla jó barátomként. Nem sokat meséltem róla. Hisz azért nem lettünk a legjobb barátok.  De azt tudta, hogy összejöttünk, ahogy azt is, hogy Zed másodállásban edzősködik. 

De Peternek nem volt joga ilyen kijelentéshez. Először is a fogyást pont, hogy miatta kezdtem el. Igaz, erről ő nem tudott. A másik pedig az, hogy nem ismerte Zedet, így nem volt joga ítélkezni felette. Lecsaptam a vizet az asztalra. A fele ki is loccsant. 

- Ne merészelj ilyesmiket mondani.  Semmit se tudsz Zedről és ő nem várja el tőlem, hogy úgy nézzek ki, mint egy modell. Ezt én akartam - morogtam dühösen. 

- Lehet, hogy te akartad, de ő sem akadályozta meg - vágott vissza Peter. Úgy tűnt ő is kissé felhúzta magát. 

Még, hogy nem akadályozta meg? Zed már össze is veszett velem egyszer az miatt, hogy vacsorára túl keveset ettem. Másnap meg arról kezdett beszélni, hogy fel kellene függesztenünk a közös edzéseinket egy időre. Én meg elleneztem a dolgot, de ő kitartott a mellett, hogy hagyjuk. Szóval kiabáltam vele egy kicsit, ő pedig csendben tűrte. A végén csak megölelt, megpuszilta a homlokomat és annyit suttogott; Nem nyitok vitát. Egy időre vége.

- Hagyjuk Peter! Neked ehhez semmi közöd.

- De nagyon is van - pattant fel hirtelen a székről. Majdnem hangosan elnevettem magam. Már csak az hiányzott volna, hogy hirtelen szerelmet valljon. Szerencsére nem tette. - A barátom vagy és nem nézhetem, hogy ennyire tönkreteszed magad. 

Hirtelen elém tolt egy tányért. Azt sem tudtam honnan varázsolta oda. Csirke volt és rizs. Éreztem, hogy megkordul a gyomrom.

- Most pedig egyél! - parancsolt rám. Nem nyúltam az ételhez, csak meredten bámultam. - Nézd, ha ennyire véded ezt a srácot...  Akkor biztosan van benne valami. Ő se akarja, hogy ezt csináld. Nem igaz? 

Nagyot sóhajtottam. Remegő kézzel nyúltam a villához. 

Leerőltettem az első falatot. Nehezemre esett a rágás. Szerettem volna, ha Peter elmegy és kiönthetem az ételt a kukába. De a férfi nem tágított és megvárta, míg az egésszel meggyürkőzöm. 

Később hálás voltam ezért, de azokban a pillanatokban megtudtam volna fojtani a fontoskodása miatt. A későbbi tettéről nem is beszélve.

Zed aznap eljött elém a munkába. Peter előbb végzett, mint én és amikor észrevette a barátomat, kötelességének érezte, hogy beszéljen vele.

Amikor Zed elé értem és a nyakába vetettem magam, nem viszonozta az ölelésemet. Ekkor már tudtam, hogy baj van. 

- Miért az éttermi pasitól kell megtudnom, hogy rosszul lettél? - kérdezte morogva. Meg fogom ölni, Petert - gondoltam. 

- Mert nem volt komoly. Csak kicsit elszédültem. Nem akartalak ezzel zavarni. 

- Elájultál - háborodott fel. - Szerintem ez nagyon is komoly. 

Elhúztam a számat. Nem igazán tudtam mit mondjak. Bár volt egy olyan  érzésem, hogy Zed nem is kér a magyarázkodásosomból. 

- Ezt abba kell hagynod. Azt hittem, hogy magadtól is rájössz, de láthatóan nem - mondta és zsebre dugta a kezét. 

- Haragszol rám? - kérdeztem könnyes szemekkel. 

- Én aggódom érted, Dotty - tört ki belőle és a szemeiben fájdalmat láttam. Lebiggyedt a szám és nem bírtam visszatartani tovább a könnyeket. 

- Sajnálom!

Zed mély levegőt vett és miközben a szememet törölgettem átölelt. Még egy ideig sírdogáltam és Zed egész végig átölelt. Megnyugtatón a hátamat simogatta. Amikor végre megnyugodtam egy lágy csókot lehelt az ajkamra. 

- Ígéred meg nekem, hogy nem csinálod ezt tovább! - kért. 

Szipogva bólintottam. 

- Ígérem.