Kezeimet a számhoz emelve fújtam meleg levegőt lefagyott tenyereimbe mikor megálltam egy percre, hogy szemügyre vegyem a majdnem elkészült hóemberünket. Harry a kiálló domborulatokat simította le, vagy éppen kipótolt egy hiányzó részt, nagyon úgy tűnt, hogy sehogy se zökkenthetem ki a munkából.

A művünk végül nagyobb lett, mint terveztük, talán ezért tetszett annyira a göndörnek, mert magasabb volt nála és úgy éreztük, valami maradandót építettünk, még akkor is, ha lehet, hogy holnapra elolvad az egész. Tényleg a fejébe vette, hogy a miénk legyen London legjobb hóembere.

"Kell neki orr." jeleltem miután közelebb léptem hozzá. Bólintott, de nem különösebben foglalkozott velem. Sarkon fordultam és lecsekkoltam Zaynéket, de ahogy megláttam, mit hoztak össze három óra alatt, elkapott a nevetés és hiába igyekeztem visszafogni magam, ha nem lett volna hideg, szerintem még a könnyeim is kicsordultak volna.

-Min röhögsz? - vetette oda Z és összefonta maga előtt a karjait.

-Semmi, semmi - csapkodtam a térdeimet.

-Kigúnyolod Olafot?! - sipított Niall és lehajolt, hogy „vállon" veregesse a térdéig érő hókupacot. -Ne aggódj, megvédelek - gügyögte, majd elszántan nézett fel rám. A nevetőrohamom csillapodott, sőt, még a mosoly is lefagyott az arcomról mikor a szőke egy hógolyót gyúrva közeledett felém.

-Mit csinálsz? - kérdeztem ijedten és lassú lépésekkel hátráltam. Az időjárás ellenére egyből levert a víz és éreztem, ahogy a tarkómon végigfut egy izzadtságcsepp. -Niall?!

-Ne nevesd ki Olafot! - mutatott rám, majd felém dobta a hógolyót, ami a vállamat találta el akkora erővel, hogy megtántorodva, tátott szájjal bámultam az előttem álló fiúra.

-Eszem ágában sincs! - emeltem magam elé a kezeimet. Megnyugodtam, hogy a dühe felém irányul és rajtam is vezeti le, ugyanis halál komolyan venném, ha a hóemberünket zúzná szét bosszúból. Nem csak az én, hanem Harry haragjával is szembe kéne néznie, lehet, hogy pont ezért változtatott célirányt, amikor térdre vetette magát és újabb hóbombákat gyúrt.

-Sose leszünk kész! - sóhajtotta Liam, feltehetőleg Zaynnek, de ő mintha meg se hallotta volna, tapsolt egyet és Niall mellé ugrott.

-Vicceltem, oké?! - próbáltam menteni magam, de tudtam, hogy csak az időmet vesztegetem. Nem volt más választásom; harcba kellett lépnem.

Elfutottam a kert végébe, hogy előnyhöz jussak és amikor meghallottam a szitkozódásokat a hátam mögül, ördögi vigyorra húzódott a szám. Nem foglalkoztam azzal, hogy a kesztyűm már vagy két órája teljesen elázott és szinte alig éreztem az ujjaimat, rekordsebességgel gyúrtam a fegyvereimet, közben néha hátrapillantottam, nehogy hamarabb elkészüljenek mint én. A legtöbb havat felhasználtuk az építéshez, ezért csalnom kellett, átugrottam Zaynék térfelére és amilyen gyorsan csak tudtam, feltorlaszoltam magam elé egy falat, ami éppen akkora volt, hogy hasra fekve megvédett a támadástól. A földre térdelve egymásra rakosgattam a hógolyókat és amikor Niall felkiáltott, elindítottam a röpke öt perc alatt létrehozott lavinámat.

Az tök mindegy, hogy szinte egyszer se találtam el őket.

-Béna vagy! - kuncogta Z, majd oldalba bökte Niallt, aki biccentett egyet és ekkor rájöttem: vesztettem.

Ameddig a szőke támadását védtem ki, Zayn lerombolta a falamat és a megmaradt hógolyóval ostromolt.

-Feladom! - nyüszítettem miközben a kapucnimhoz nyúltam, de csak annyit értem el vele, hogy a nyakamba dobált hómennyiség lecsúszott a pólóm alá. -Bassza meg!

-Folytassuk! - porolta le a kezeit Niall, mint aki jól végezte dolgát és visszaszökdelt Liamhez. Zayn rám nyújtotta a nyelvét és győztesen kihúzta magát, de aztán leengedte a vállait és bocsánatkérőn felém nyújtotta a kezét.

-Köszi - hálásan nyúltam érte, azonban az utolsó pillanatban elrántotta előlem a karját, így visszaestem a hóba. -Zayn!

-Nem érek rá, hóembert kell építenem! - futott oda a többiekhez.

Morogva felkeltem és trappolva mentem utána. Nem akartam még több bajt okozni magamnak, ezért az utolsó pillanatban jobbra fordultam és csak akkor vettem észre, hogy Harry eltűnt. Értetlenül néztem körbe, de sehol se láttam őt.

A lesöpört betonra lépve leporoltam a ruhámat és kibújtam a cipőmből, mielőtt bementem a házba. Apa a nappaliban egy filmet nézett miközben lelassult mozdulatokkal emelte a szájához a feltekert palacsintát, biztosan lekötötte a műsor. A meleg levegő egyből átjárt mindenhol és az ujjaimat is épségben éreztem, szerencsére. A konyhába siettem, reméltem, hogy ott van anya és Harry is, és nem tévedtem. Az öröm, amiért megtaláltam őket hamar átváltott aggodalommá, bár anyu arckifejezése nem erre adott okot.

-Mi történik? - kérdeztem kíváncsian és melléjük állva csatlakoztam az ölelésükhöz. -Én is tudni akarom!

-Szent ég, milyen hideg vagy! - rázkódott össze anya, de azért egyik karjával átölelte a vállamat.

-Ez kicsit ellentmondásos, nem gondolod? - vontam fel a szemöldököm. Harry derekára simítottam a tenyerem, mire felém fordította az arcát, amit addig anyu vállán pihentetett. –Na jó, mi történt?! - kérdeztem feszülten. Nem a képzeletem játszott velem, Harry szemei tényleg könnyesek voltak.

-Szerettem volna kedveskedni Harrynek, és tudatni vele, hogy már a családunkhoz tartozik, szóval... Tudod, elkezdtem tanulni a jelbeszédet - mondta anya zavartan. Kellett egy kis idő, hogy felfogjam mit is mondott, és mikor ez megtörtént, azt hittem felrobban a mellkasom a boldogságtól.

-Anyu! - sóhajtottam meghatódva. -El se tudod képzelni, hogy ez mennyit jelent nekem!

-Ne - emelte fel a kezeit, miközben hátrébb lépett. -Fiúk, ti nem tudjátok milyen az, amikor egy terhes nő túl érzelmes szituációba kerül, úgyhogy azt ajánlom menjetek vissza, még mielőtt elbőgöm magam! - figyelmeztetett.

Harry halkan felkuncogott és megragadta a pultra készített sárgarépát és gombokat. Az előbbit a kabátzsebébe nyomta, így szabaddá tette az egyik kezét, amivel megfogta az alkarom és a kertre nyíló ajtó felé húzott. Mielőtt kimentünk volna, magam felé fordítottam őt és egy puszit nyomtam az orrára.

-Anyám imád téged! - mondtam, mire szégyellősen félrenézett és elmosolyodott.

Levettem a sapkámat és a hóember fejére tettem, míg Harry ugyanígy tett a sáljával. A szomszéd fájáról szereztünk ágakat, amiket karnak használhattunk fel, az eredmény pedig elképesztő lett.

"Csinálok képet rólatok!" jeleltem, majd a farzsebemből előhúztam a mobilomat. Harry addig a hóember mellé állt és rövid hezitálás után úgy döntött, a legjobb pozíció az, ha átöleli a hóember derekát. Készítettem róluk pár képet, majd odafutottam hozzájuk és egy rakat szelfit is ellőttem.

-Na, hívjuk ki anyudékat! - fújtatott kelletlenül Zayn.

Szegény, nem bírja elviselni a veszteséget, és szerintem csak azért szólt hozzám miközben a forrócsokinkat ittuk, már a kanapén melegedve, mert Niallel keményen a hóba döngöltek. Imádtam a kialakult hangulatot. Anyuék a srácokat kérdezgették a hétköznapokról és a munkáról, hiszen ugyanúgy fontosak számukra a barátaim, mintha a saját gyerekeik lennének. Nagyot kortyoltam a forró italból, aztán mosolyogva támasztottam az államat Harry vállának, miközben figyeltem, ahogy a képeket válogatja és néhányat feltesz a netre, mindemellett pedig -mert nem maradhat el- válaszolt pár rajongói üzenetemre.

---

Miután húsz percen keresztül áradoztam Ethannek a fejleményekről, a párnámra dobtam a telefonomat. Szegényt alig hagytam szóhoz jutni, de azt mondta nem bánja, mindenre kíváncsi és szívesen hallgat meg engem. Örültem, hogy mindketten odafigyelünk a kapcsolatunkra, hiszen nagyon jó barátok lettünk és örökké tart a hálám iránta.

Harry az egész alakos tükör előtt állt és a nyakán lógó lánc medálját forgatta az ujjai között. Valószínűleg teljesen a gondolataiba merült, mert mikor mögé léptem és átöleltem a derekát, rémülten kapta rám a tekintetét. Az arcomat pásztázta és az ölelésembe dőlt. Végignézve magunkon jóleső érzés töltött el, tetszett a látvány. Úgy éreztem, hogy egymásnak vagyunk teremtve és nem csak a lelkünk vált eggyé az elmúlt időszakban. Nem tudnám elképzelni, hogy valaki más álljon mellettem, vagy, hogy valaki mást tartsak a karjaimban. Egy eltorzult tükörkép lenne belőlünk, amik nem mi lennénk.

"Fáradtnak tűnsz." jelelte. Nem akartam elengedni őt, ezért csak megvontam a vállam és a tarkójának nyomtam a homlokom.

A vendégágyként funkcionáló matracok korántsem voltak annyira kényelmesek, mint amilyennek kinéztek. Az éjszaka folyamán többször megébredtem és minden alkalommal az órát figyeltem, alig vártam, hogy végre elinduljon a nap. Ma este újra a rendes ágyon alszunk, az örömöm mégse felhőtlen.

Lassan benyúltam Harry pólója alá és puha bőrét cirógattam, miközben kósza csókokat nyomtam a nyakára. Élesen beszívta a levegőt és szembe fordult velem.

-Kívánlak - suttogtam.

Utáltam, hogy el kell fojtanom a vágyaimat. A házban mindig van valaki, éjszaka pedig egy szobában alszunk a srácokkal és tény, hogy nem tudunk csendben lenni, ezért konkrétan semmit se csinálhatunk. Ezzel nem számoltam amikor eldöntöttem, hogy még a szilvesztert is itt töltjük és tekintve, hogy még csak harmadik napja vagyunk itt, nem hiszem, hogy ki fogom bírni.

Harry a nyakam köré fonta a karjait és a számra tapadt, majd elnyújtott mozdulattal szántott végig nyelvével az alsó ajkamon.

-Baby, ezzel nem segítesz - húzódtam hátrébb. Kelletlenül szusszantam egyet mikor bocsánatkérőn nézett rám és végigsimított az arcomon. -Megyek, megnézem hogy állnak a srácok - bólintottam. Egyetértő mosolyt küldött felém, majd elengedett.

Liam és Niall a konyhában ebédeltek és közben valami lányról beszéltek. Merem remélni, hogy Liam most egy normális csajt fogott ki magának, aki nem akar keresztbe tenni a bandának.

-Hol van Zayn? - kérdeztem. Egyszerre mutattak a kert felé.

Felvettem a kabátomat és összehúzva magamon léptem ki a hidegbe. Z egy műanyag széken ült, nekem háttal, és csak a magasba szálló füst láttán tudhattam, hogy mit csinál. Megfogtam az egyik szabad ülőalkalmatosságot és mellé húzva ültem le rá.

-Nekem is adhatsz egyet - mondtam, mire hitetlenül fordította felém a fejét.

-Nem úgy volt, hogy már nem dohányzol? - kérdezte.

-Nem is, csak egyszeri alkalom - bólogattam. Vonakodva a zsebébe nyúlt és elővéve a dobozát egy szál cigarettát nyomott a kezembe, majd meg is gyújtotta.

-Az egyszeri alkalmakból pedig többszöri alkalmak lesznek - okoskodott.

-Miért üldögélsz itt kint egyedül? - hagytam figyelmen kívül a megjegyzését.

-Gondolkozom - biccentett. -Hamarosan átlépünk egy új évbe.

-Ja. Új lehetőségek, új emberek - sóhajtoztam.

-Új év, új én - húzta ki magát.

-Csak ezt ne - grimaszoltam. -Megyünk bulizni?

-Nem hiszem. Te akarsz? - fordult felém kérdőn.

-A többség dönt - válaszoltam kitérően.

-Hát, nekem nincs sok kedvem hozzá. Liam is nemet mondott, Niallnek meg mindegy.

-Jó - fújtam ki a füstöt megkönnyebbülten. -Harryvel akartam lenni.

-Ez fájt - tette a mellkasára a kezét.

-Tudod, hogy értem - forgattam meg a szemeimet. -Ő nem élvezte volna a nyüzsgést és a zenét.

-A szülinapi partimat is élvezte - tárta szét a karjait.

-Mert ittunk. Sokat - húztam el a számat.

-Megbántad? - bökött a csuklóm felé, amit most takart a kabát ujja.

-Nem - ráztam meg a fejem. -Lehet, hogy előbb utóbb magamra tetováltattam volna amúgy is.

-Ez olyan, mintha előre tudnád, hogy örökké együtt lesztek - ráncolta a homlokát.

-Részemről örökké ő lesz az, akit szeretni fogok - magyaráztam. -Ha a jövőben ő nem így fogja gondolni és elmegy, bennem nem fog változni semmi. És ezek nem nagy szavak, tudod miért?

-Na? - sürgetett kíváncsian, mikor elhallgattam egy pillanatra.

-Mert gondolkodás nélkül megtennék érte bármit. Úgy tudom, ilyet az ember egyszer érez az életében.

-Várj, szóval ha Harryvel történne valami...

-Akkor nem érdekelne, hogy egy csomó dologért vagyok felelős - vágtam a szavába.

-A szüleid és a barátaid sem?

-Nem. Lehet, hogy ez most neked sértő, de gondolom meg tudod érteni... - néztem rá várakozva. Oldalra hajoltam és a hamutálba nyomtam a végigszívott cigarettát. Zayn arcát látva összeszorult a torkom és az se segített, hogy elfordult amíg az öngyújtóját piszkálta.

-Az a baj, hogy nem, Lou. Nem tudom megérteni, mert nem érzem ezt - suttogta megtörten. Eszembe jutott az éjszaka, amikor megcsókolt, amikor annyira kétségbeesett volt, mert nem tudta helyre tenni a kapcsolatát Niallel.

Úgy éreztem szüksége volt rám, és én nem tudtam érte tenni semmit.