-Megőrültél? - förmedtem rá idegesen, miközben megragadtam a vállait és eltoltam magamtól. -Mégis mi a szart csinálsz?!

-Nem tudom...? - nézett rám elkerekedett szemekkel. Ugyan a tekintete teljesen elhomályosult, úgy pislogott felém, mintha ténylegesen felfogta volna, hogy mit tett. -Mi a francért csókoltál meg?!

-Hogy én? - hőköltem hátra döbbenten. 

-Én szeretem Niallt - bólogatott bizonytalanul. -Ne csókolózz velem, mert nagyon szeretem őt!

-Te csókoltál meg engem - grimaszoltam.

-És ne próbáld meg rám kenni - tápászkodott fel a földről, majd leporolta a kezeit, mintha piszkosak lettek volna. Lefagyva követtem figyelemmel, ahogy elbotorkált az ajtóig, majd észbe kapva pattantam fel én is, és az üres üvegeket visszatettem a polcra. 

-Mégse szeretheted annyira... - motyogtam, majd kikerültem őt és sietős léptekkel szeltem át a kertet. Égve hagytam a villanyokat, hogy az a jómadár betaláljon, bár kétlem, hogy ilyen állapotban ez bármit is segítene. A nappaliba mentem, bebújtam a takaróm alá és mozdulatlanul vártam, hogy Zayn is megérkezzen. 

A nappalira sötétség telepedett, két perccel később pedig besüppedt mellettem a kanapé. Némán meredtem magam elé, elfogadva a tényt, hogy nem fogok tudni elaludni. 

-Nincs igazad - suttogta, mire összerezzenve nyomtam arcomat a párnának. -Szeretem őt. De... 

-De? - nyögtem halkan, mikor már egy ideje csendben volt, azt hittem, hogy bealudt, de ekkor meghallottam az ágynemű sercegését, majd éreztem, ahogy karok fonódnak a derekam köré. 

-Ő nem szeret engem - lehelete a tarkómra csapódott, miközben olyan fájdalmasan beszélt, hogy az én szívem is összeszorult. 

-Honnan veszed? - kérdeztem.

-Tudom - sóhajtott. -Nem bocsátott meg.

-De azt mondtad, hogy...

-Kibékültünk - vágott a szavamba. -De már semmi sem olyan, mint előtte volt. 

-Ez nem jelenti azt, hogy nem szeret téged - mondtam és megfordultam, hogy szembe kerüljek vele. A szemem már kellően hozzászokott a sötéthez, bár úgy is láttam volna Zayn könnyes pillantását a Hold beszűrődő fényének köszönhetően. 

-Sajnálom, hogy megcsókoltalak - mosolyodott el bánatosan. -Ne mondd el Harrynek, kérlek.

-Nem fogom - biccentettem. -Csak a kétségbeesettség miatt volt.

-Bárcsak érzéketlen lehetnék - bújt hozzám közelebb, arcát a nyakamba fúrta, én pedig mindkettőnket gondosan betakartam. 

-Ne akarj az lenni - súgtam a fülébe, de erre választ már nem kaptam. 

A reggelünk kapkodással indult, mivel rájöttünk, hogy elfelejtettünk ajándékokat venni karácsonyra. Még időben. 
Ráadásul Zayn totál másnapos volt és szinte mindenen kiakadt, ettől én is ideges lettem és majdnem a fejére borítottam a joghurtomat mérgemben. Nem tudom, hogyan sikerült végül mégis teljes nyugalommal autóba ülnünk, de mintha kicseréltek volna mindkettőnket, vagy mintha a reggel meg se történt volna. A belvárosba mentünk, azon belül is a plázába, mert ott elvileg bármit meg lehet venni. 

-Anyukád minek örülne? - kérdezte, amikor az üzletek mellett sétáltunk és mindennek csak a kirakatát néztük meg. 

-Szerintem vegyünk nekik baba cuccokat - ötleteltem lelkesen, mert ezzel mindkét szülőm ajándékát letudhatjuk. 

-Nem korai? - vonta fel a szemöldökét kérdőn. 

-Szerintem nem - rántottam meg a vállam. -Februárban van a kitűzött dátum.

-Akkor menjünk fel az elsőre - fordult be a lépcsőházba. 

-Honnan tudod, hogy ott van a bolt? - értetlenkedtem. 

-Nem nehéz észrevenni... - vigyorodott el és ahogy felértünk az első emeletre, rögtön megértettem az okát. 

Pár óra elteltével elégedetten ültünk le az egyik étterem előtt ebédelni, kezünkben néhány megpakolt táskával. Hiába vagyunk tizennyolc évesek és fiúk, annyira odavoltunk a babaruhákért és a cuki plüssökért, hogy nem is válogattunk, amire rámutattunk és azt mondtuk, hogy tetszik, tettük is be a kosárba. Utána Harrynek is megvettem az ajándékát és Zayn is választott valamit Niallnek, majd újra összefogtunk, hogy Liamnek is meglepetést okozzunk. Gondoltam rá, hogy talán Eleanort és Darrent is felhívhatnánk, hogy találkozzunk, de hamar elvetettem az ötletet. Mindenki a családjával ünnepli a karácsonyt, nincs képem zargatni őket. 

-Tudod mit furcsállok? - nézett rám Zayn a hamburgere mögül. 

-Nem, de mindjárt meg fogom tudni - bólintottam. Bájos mosolyt küldött felém, majd nagyot harapott a zsemléből. 

-Hogy még nem írtál Harrynek - folytatta teli szájjal. Fintorogva nyújtottam felé egy szalvétát.

-Megbeszéltük, hogy majd ő ír rám - adtam az egyszerű magyarázatot. -Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki az ajándéka...

-Ebben biztos vagyok - forgatta meg a szemeit. -Szerintem ő már annyinak is örülne, ha a kezébe nyomnál egy kiflit és hozzátennéd, hogy boldog karácsonyt.

-Miért pont kiflit? 

-Mert nem hamburgert akartam enni, hanem hotdogot - mutatta fel a félig megevett ebédjét és az arckifejezésétől olyan szinten nevethetnékem támadt, hogy le kellett tennem a villámat és a szám elé emelnem a kezem. -Na! Meg ne fulladj!

-Nem akarok! - kuncogtam. 

Miután úgy véltük, hogy már semmi dolgunk nincs a plázában, hazamentünk és minden ajándékot becsomagoltunk. Tanultunk a tavalyi hibánkból, ugyanis most vettünk öntapadós matricát, így nem ragasztóztunk össze mindent és viszonylag hamar elkészültünk. Legalábbis háromkor már Liamék ajtajában toporogtunk, hogy boldog karácsonyt kívánhassunk neki és a családjának. 

-Ez nagyon kedves tőletek, köszönjük! - simított végig a karomon Mrs. Payne, mikor a kezébe nyomtam a csokoládét. Többre nem futotta...

-Nem maradtok még egy kicsit? - kérdezte Liam, miközben a háta mögé tette a dobozt. Kár, pedig szívesen megnéztem volna az arckifejezését, mikor meglátja, hogy mit vettünk neki Zaynnel. 

-Sajnos nem, még dolgunk van - felelte Zayn. Meglepődve pislogtam rá, mert én még szívesen maradtam volna. Kérdő tekintetemet látva az ég felé nézett, majd sietősen átölelte Liamet. 

-Holnap reggel találkozunk - mondtam zavartan, mikor rám került a sor a búcsúzkodásban.

-Gyerünk, nem érünk rá egész nap! - trappolt előre Z és türelmetlenül állt meg az autó mellett.

-Hozzánk gyere, jó? Onnan indulunk a repülőtérre - fordultam Liamhez, aki bólintott egyet és izgatottan elmosolyodott. 

Benne most sem csalódtunk. Gondolom ugyanúgy járt, mint mi, nem hiába vagyunk barátok. Valószínűleg délután bemegy a plázába és felvásárol mindent, amit lát, hogy majd azt mondhassa holnap, hogy szándékosan nem adta oda ma az ajándékainkat. 

-Hova megyünk? - kérdeztem Zaynt, mikor beültem mellé az autóba. Hátrafordult, majd legnagyobb döbbenetemre egy virágcsokrot húzott elő a hátsóülésről. 

-Harryékhez - mondta. 

-Niall örülni fog a virágnak - motyogtam elismerően, miközben a kulccsal babráltam. 

-Ez Ms. Cox-nak lesz - köszörülte meg a torkát, mire rákaptam a tekintetem. 

-Mi?!

-Te adod majd oda neki. Szerintem örülni fog - szagolt bele a csokorba. Amíg ő elégedetten igazgatta a beakadt, apró leveleket és virágszirmokat, az én torkomra ráfagyott a jeges rémület. Miről zagyvál itt nekem?

-Nem szeretném zavarni őket...

-Louis - kezdte sóhajtva. -Indulj.

-Haza? - kérdeztem reménykedve.

-Nem - rázta meg a fejét határozottan. Bizonytalanul indítottam be az autót és a szokásosnál is lassabban vezettem, eközben a gondolataimmal viaskodtam és elmormoltam magamban száz imát, hogy keletkezzen dugó a főúton, vagy építés, vagy akármi, ami megakadályozhatná, hogy odaérjünk Harryékhez. 

Sosem voltam jó a bocsánatkérésben. 

-De nem is hoztam ajándékot! - akadékoskodtam, mikor már a ház előtt álltunk. Zayn átkarolta a vállam és egy pillanatig azt hittem, hogy megölel, de ehelyett előre lökött olyan erősen, hogy majdnem orra buktam. 

-Gyerünk, Tomlinson - utasított acélos hangon. Nem tehettem mást, becsengettem és leizzadva vártam, hogy az ajtó kinyíljon előttem. 

Amikor ez megtörtént, szerencsémre nem Ms. Cox-al találtam szembe magam elsőnek, hanem Niallel, aki szélesen elvigyorodott mikor meglátott minket. 

-Sziasztok! - állt félre az útból. Csak félszemmel tudtam lecsekkolni a házukat kívülről, hogy mennyire kitettek magukért, de bent már nem tehettem ezt meg, annyira szembetűnő volt, hogy megbecsülik ezt az ünnepet. A falakról karácsonyi díszek lógtak le, a plafonon három égősor vezetett különböző irányokba. Egy a konyhába, egy a nappaliba és egy az emeletre. 

-Hű! - tört fel belőlem és a szőke elé léptem. -Gyönyörű a házatok! - mondtam, miközben egy baráti ölelésbe vontam. 

-Anyu műve - forgatta meg a szemeit. 

-Ők hol vannak? - kérdeztem és feltűnően körbenéztem. 

-A nappaliban. Fát díszítünk - bólintott.

-Ó, akkor nem zavarunk! - indultam a bejárati ajtóhoz, azonban Zayn megragadta a karom és szigorú kifejezéssel az arcán nézett rám. 

-Nem zavartok - nevetett fel Niall. 

Az említett helyiségbe érve egy tökéletes családi kép került elénk. Nem csak Zayn -akinek főleg nem megszokott a helyzet-, de még én is megtorpantam a falnál. Azt hiszem egy másodpercre mindketten belegondoltunk abba, hogy mennyire szerencsés Niall és Harry, amiért a szüleikkel tölthetik a mindennapokat, de főleg az ünnepeket, amik amúgy is erről szólnak. És, hogy mi milyen oknál fogva nem tehetjük ezt, elkeserítő tény az életünkben. 

-Fiúk! - kiáltott fel Mr. Horan, mikor észrevett minket. Éppen két díszgömb fonalát bogozta ki egymásból. -Nahát, titeket is látni errefelé? - sietett oda hozzánk. Erős ölelésbe vont minket, ami egy plusz löketet adott ahhoz, hogy a fánál álló nőre nézzek -lehetőleg félelem nélkül. Elvégre, ha Mr. Horan nem haragszik rám, előbb vagy utóbb Ms. Cox is megbocsát... Talán most. 

-Én... - indítottam elvékonyodott hangon miután elé léptem és a mellkasomhoz emeltem a virágcsokrot. Elhallgattam, összeszedtem a bátorságom, ami úgy igazán csak akkor sikerült, mikor Ms. Cox arcán halvány mosoly jelent meg. -Szeretnék bocsánatot kérni. Mindenért. Sosem akartam rosszat senkinek, egyszerűen csak nem éreztem a helyemet a világban és szükségem volt rá, hogy valaki fogja a kezem - mondtam őszintén. -Tudom, hogy önző dolog, és nagyon sajnálom....

-Szeretem a rózsát - vágott a szavamba. Hőkölten bámultam rá, mire kikapta a kezemből a virágcsokrot és ezzel egy időben ölelt át. -De téged jobban - nyomott egy cuppanós puszit az arcomra. 

A lelkem mintha fel akart volna robbanni, olyan mértékű boldogság költözött belém. A megkönnyebbülés teljes egészében átjárt és felhőtlen örömmel tudtam fogadni Harry karjait a derekam körül, miután Ms. Cox elment, hogy vázába tegye a virágokat. 

-Szia - fújtam ki a sokáig bent tartott levegőt. Rendesen lélegezni se mertem az utóbbi pár percben...

"Köszönöm, Lou!" jelelte, majd a számra hajolt egy rövid pusziért. 

-Most, hogy szent a béke - szólalt meg Mr. Horan és egy tálat nyújtott felém. -Egyetek sütit!

-Erre vártam egész évben! - tapsolt Zayn és olyan gyorsan termett mellettem, hogy még azelőtt vett a süteményből, hogy én megtehettem volna. Mosolyogva, a fejemet ingatva választottam ki egy karácsonyfa formát, de előtte alaposan megnéztem, hogy még milyenek vannak.

-Mi miért nem csináltunk sütit? - kérdeztem Z-t. Leültem mellé a kanapéra és az édességen nyammogtam, addig Mr. Horan feltette az utolsó díszeket is a fára, Niall pedig, mintha erre várt volna, máris elé állt a telefonjával és készített róla vagy száz képet. 

-Mert nem tudunk sütni - rántotta meg a vállát barátom. Harry a karfára támaszkodott mellettem és úgy nézett végig a nappalin, hogy nem mondta, mégis lehetett látni rajta, mennyire elégedett. 

-Ti is felturbóztátok már a házat? - kérdezte Niall, és hirtelen egyikünk se tudta, mit feleljen. Ms. Cox két pohárral és egy üdítővel a kezében tért vissza hozzánk és közben figyelt a beszélgetésünkre. 

-Nem, és nem is fogjuk - válaszolta halkan Zayn. 

-Minket ez nem zavar - tettem hozzá gyorsan. 

-És a szüleitek? - ráncolta a homlokát Harry anyukája és helyet foglalt a fotelben. 

-Nincsenek itthon - mocorogtam zavartan. 

-Egyedül töltitek a karácsonyt? - kérdezte Mr. Horan döbbent hangon. 

-Együtt - vigyorodott el Zayn, miközben az oldalamnak dőlt. 

-Maradjatok itt estére! - ajánlotta Ms. Cox. 

-Nem akarunk zavarni - ellenkeztem. -Meg amúgy is pakolnunk kell, holnap utazunk!

-Mégiscsak szenteste! - csattant fel hirtelen. -Vacsorázzatok itt, megnézünk egy filmet, bekapcsoljuk a fényeket. Muszáj látnotok! Utána is lesz idő bepakolni - érvelt. 

-Zayn? - néztem a mellettem ülőre. 

-Maradunk - bólintott határozottan. 

Egyikünk sem akart egyedül lenni szentestén.