Türelmetlenül toporzékoltam, mint egy kisgyerek és felbosszantott, hogy Harry nem vesz rólam tudomást. Néha, a szeme sarkából rám pillantott, de továbbra is nyugodtan válogatott a polcokon lévő dobozok között. Majd, mikor a gyümölcsösnél jártunk, szándékosan húzta az időt azzal, hogy az almákat vizsgálgatta, mintha nem lenne mindegyik ugyanolyan ízű. Fújtatva hajítottam a kosárba a zacskót, miután végre odaadta nekem és úgy tűnik, nála ekkor telt be a pohár. Arra számítottam, hogy majd leszid és elmond mindennek, de ehelyett a felindultság egy röpke másodperc alatt eltűnt az arcáról és cinkos mosolyra húzva az ajkait mért végig. 

"Mit fogsz csinálni, ha majd együtt élünk? Én biztos, hogy egyedül nem megyek el bevásárolni." jelelte határozottan. Szükségem volt egy kis időre, hogy felfogjam a szavait, és mikor ez megtörtént, a mondandója másik részét figyelmen kívül hagyva léptem hozzá közelebb. 

-Bevállalom - bólogattam és fél karommal átöleltem a derekát. -Bárcsak már ott tartanánk!

"Ne siettesd az időt." ingatta a fejét vigyorogva. "A végén arra ébredsz, hogy löttyedt a feneked és mindenféle ránctalanítót használsz, mert folyton sérül az egód." 

-Most lelomboztál - biggyesztettem le az ajkaimat. 

"Bocsi, cica." végigsimított az arcomon és röviden megcsókolt. 

Ameddig ő folytatta a lényeges dolgok válogatását, én eljátszadoztam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha együtt élnénk. Valószínűleg nem lenne időm a néhai idióta képzeteimmel foglalkozni. 

Bármennyire szerettük volna az egész napot együtt tölteni és kiélvezni, hogy Ms. Cox ma engedékenyebb volt tekintve, hogy előbb lett vége az óráknak Harry sulijában és holnap se lesz tanítás, nekem még be kell mennem délután a stúdióba, este pedig Liamékhez vagyunk hivatalosak vacsorára. 

Mrs. Payne invitált meg minket magukhoz a hálaadás alkalmával, az indoka csupán annyi volt, hogy nem szeretné, ha Zayn és én egyedül töltenénk ezt az ünnepet. Szóval nem mondhattunk rá nemet -és nem is akartunk, elvégre ki lenne annyira hülye, hogy kihagyja a szórakoztató, de annál kínosabb történetek áradatát Liamről? Éhezünk a srác cukkolására. 

"Jó lenne, ha nem rendelnétek kaját, hanem felhasználnátok amiket most vettünk." nézett rám Harry komolyan, mikor már az autóban ültünk. 

-Baby, nem látod rajtunk, hogy igyekszünk? - kérdeztem hitetlenkedve, mire a szemét forgatta. Biztos vagyok benne, hogy otthon az orrom alá nyomja az összes kajálda szórólapját.  

Ha mégsem jön össze az éneklés, esküszöm, hogy jósnak megyek. Kitartóan álltam Harry hosszadalmas beszédét a gyors kajákról és közben azon gondolkodtam, hogy az elém tett szórólapok közül holnap melyik étteremből rendeljek valami finomságot. 

-Oké, értettem - intettem felé, de megállás nélkül folytatta a monológját. -Harryyyy - nyüszítettem elkínzottan, majd hirtelen a combja alá nyúltam és felemeltem, mire azonnal a nyakamba kapaszkodott és meglepődve nyikkant fel. A pultra ültettem és körbefogtam a derekát.
-Ugye nem azt akartad mondani, hogy kövér vagyok? - vontam fel a szemöldököm. 

"Nem. Csak azt, hogy feleslegesen vásároltunk be, ha nem használtok fel semmit." magyarázta. 

-Aha... - szűkítettem össze a szemeimet. 

"Ne nézz így." szólt rám sértődötten. 

Kuncogva közelebb hajoltam hozzá és egy csókot csentem tőle, miközben a pólója alá nyúltam és végigsimítottam forró bőrén. 

-Tudod, milyen nap lesz holnap? - kérdeztem izgatottan, apró köröket rajzolva a derekára. 

"Péntek." nyújtotta rám a nyelvét.

-Ó, tényleg? - nevettem fel. -Lesz egy meglepetésem számodra.

"Tudod, hogy ezt utálom." sóhajtott. 

-Azért csinálom - kacsintottam rá. 

-Reméltem, hogy hoztatok kaját - ütötte meg a fülem Zayn hangja, majd hangos recsegés és nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy tudjam, éppen a szatyrokban kutat valami harapnivaló után. 

-Répát és almát, de van ott egy kis narancs is - dünnyögtem előredőlve, fejemet Harry vállára hajtottam. 

-Viccelsz - röhögte Zayn, de aztán elnémult és szinte magam előtt láttam csalódott arckifejezését. -Áruló...

-Nem hívjuk át Niallt és Liamet? Innen indulhatnánk a stúdióba - köszörültem meg a torkom, miután végre Z felé fordultam, aki elkerekedett szemekkel tartotta maga előtt a natúr joghurtot. 

-Ilyet ki eszik nálunk? - kérdezte fennhangon. 

-Harry csinál majd belőle csirkét - bólogattam okoskodva. 

-Ebből? - emelte magasra a dobozt. -Azt hogy a francba? 

"Varázslat!" jelelte Harry, majd leugrott a pultról és a szatyrokhoz lépett. "Szerinted? Ez csak töltelék lesz." magyarázta Zaynnek, aki majdnem elhitte, hogy majd abból a doboz joghurtból varázslattal egy jó nagy csirke lesz vacsorára. 

-Megtanít minket főzni - mondtam és Z máris szóra nyitotta a száját, hogy teljes beleéléssel ellenkezni kezdjen, azonban az ajtó csapódása közbevágott, és folytatni sem tudta, mert Niall szökdelve érkezett a konyhába, míg Liam mögötte kommentálta, hogy nem jól teszi a lábait. 

-Hali! - lépett elém a szöszi, és miután lepacsiztunk egy testvéri ölelésbe vonta Harryt. 

-Pont most mondtam Zaynnek, hogy hívjunk át titeket - mosolyogtam, miközben meglapogattam Liam vállát és afelett láttam, ahogy Niall mint egy koala, úgy csimpaszkodik Zaynre, aki szemmel láthatóan nem bánja a dolgot. 

-Előttetek járunk egy lépéssel, mint mindig - bólogatott Liam és kézbe vett egy almát. -Jöttem lecsekkolni, hogy mennyit esztek.

-Mi? - vontam fel a szemöldököm értetlenül. 

-Anyám a nyakamra jár, ma már vagy hatszor elmondta, hogy szóljak, ne egyetek semmit, mert ötfogásos vacsorával vár titeket - panaszkodott.

-Te meg majd eszel a kutyával? - vihogott fel Z és ő is leült az asztalhoz, ölébe húzva Niallt, aki hármunk között kapkodta a tekintetét. Én vállaltam a mesélő szerepet, és miközben segítettem Harrynek kipakolni a szatyrokból, felelevenítettem a híres történetet.

-Leonál, az egyik volt osztálytársunknál voltunk házibuliban, amikor Liam kivételes alkalommal annyit ivott, hogy még másnapra se józanodott ki. Az úgy volt, hogy Mrs. Payne elkészítette a reggelit, amit Liam el is vett, de nem az asztalhoz ült, hanem a kutyatál mellé. 

-Hogy megjegyezted! - mordult fel az áldozat és nagyot harapott a gyümölcsbe. 

-Ezt nem lehet elfelejteni! - felelte Zayn csillogó szemekkel. -Bárcsak ott lettünk volna mi is!

-Na, ezért tartok a ma estétől - nyöszörögte Liam, miközben az asztalra borult. -Nincs véletlenül más programotok?

-Ha lenne is, lemondanánk - biccentettem és elkaptam Harry kezét, mikor el akart sétálni mellettem. Összekulcsolta az ujjainkat és mosolyogva simult az oldalamhoz.

-Ti is ma ünnepeltek? - kérdezte Zayn Niallt, aki bólogatva helyezkedett úgy, hogy féloldalasan láthasson ránk és ugyanígy a barátjára. 

-Anyu már hajnalban a pulyka felett ült.

-Sosincs túl korán - mondtam bölcsen, de nem sokáig bírtam ki nevetés nélkül. 

Hazavittük Harryt, és miután fájdalmas búcsút vettem tőle erre a fél napra, a stúdió felé vettük az irányt. Zayn a telefonját nyomogatta, Niall pedig az ablakon bámult kifelé és a kapaszkodót szorongatta, szerintem azért imádkozott, hogy nehogy meghaljon út közben, ugyanis Liam versenyt indított, amit gondolkodás nélkül elfogadtam és felvettem a kesztyűt. A Range Rover hasított Riverside utcáin, messze lehagyva az egyébként kiválóan működő Audit. 

-Zayn! - kiáltott fel Niall, mire én is a visszapillantó tükörre kaptam a szemeimet. -Ha most Louis kinyír minket, tudd, hogy szeretlek! 

-Jaj már, szöszi. Louis nem nyírna ki minket - kuncogta Z, aki fel se nézett a telefonjából. -Ne aggódj, ahhoz, hogy mi meghaljunk, ennek a kocsinak össze kéne törnie, és Louis sosem vállalná a kockázatot, mert tudja, hogy Harry szétrúgná a seggét.

-Hogy jön ide Harry? - értetlenkedett a szöszi. Leparkoltam a stúdió előtt és hátrafordultam hozzájuk.

-Ő választotta a kocsit - adtam magyarázatot a kérdésére. 

-Ha nem kapok pirosat, simán lehagytalak volna - bizonygatta Liam, miközben elém vágott és szándékosan rám csapta az ajtót. Jót szórakoztam rajta, egyszerűen képtelen veszíteni. 

A porta előtt megláttam Shanet, aki hosszú léptekkel közeledett felém. Megtorpantam a falnál, Liam és Niall mit sem sejtve, hangosan beszélgetve siettek a teremhez, de Zayn megállt mellettem. Hallottam, ahogy halkan felmordult, mikor a srác elénk ért. 

-Mit akarsz, Shane? - kérdeztem gorombán. 

-Beszélgetni - bólintott.

-Nem érünk rá - szólt közbe Zayn, miközben egyik lábáról a másikra állt és feltűnően sokszor pillantott a kijárat felé. 

-Tommo, csak pár perc, esküszöm! - Shane arcáról kínos mosoly üvöltött rám, bizonyítva, hogy komoly dologról van szó.

-Mondd - sóhajtottam megadóan. 

-Négyszemközt... 

-Biztos, hogy nem - jelentette ki Z és közelebb lépett hozzám. 

-Oké - érkezett a fáradt sóhaj. -Csak... Nekem fontos ez a munka, és...

-Elég - emeltem fel a kezem, megállásra kényszerítve őt. -A hármunk titka.

-Kezet rá - engedett fel megkönnyebbülten. Undorodva fogtam vele kezet, majd egy grimasszal az arcomon töröltem a tenyerem a nadrágomba. Legalább valamiben egyet értünk. 

Senki nem tudhatja meg, hogy mit csináltunk.

---

Másnap reggel nyolckor kipattantak a szemeim. Nem számított, hogy előtte való este sokáig időztünk Liamnél, egyáltalán nem voltam fáradt. Sőt, nem tudtam mit kezdeni az energiával, amit a mai nap fontossága dobott rám, ezért halkan -hogy Zayn fel ne ébredjen- kitakarítottam a nappalit és a konyhát, készítettem magamnak szendvicset és lecsekkoltam a foglalást, hogy minden rendben menjen. Már ezzel is eltelt egy kis idő, de nem elég, így leültem a kanapéra és válaszoltam néhány rajongó üzenetére a neten. Végigpörgettem Harry Instagram oldalán és mindegyik képe alá kommenteltem valamit, aztán a kamerára böktem és készítettem egy fotót magamról, meg a vörös rózsáról, amit tegnap délután vettem és végtelenül hálás voltam az égnek, amiért nem hervadt el az éjszaka folyamán. 

Amikor az óra delet ütött, gyalog indultam el, gondosan az arcomba húzva a kapucnimat. Ez volt az én védőfalam, legalábbis szerettem ezt hinni. 

Itt vagyok a házatok előtt:) -Én

Az üzenetem után halk kacaj szökött ki a számon, mert Harry nem hitt nekem, és először az ablakon kinézve bizonyosodott meg róla, hogy valóban itt vagyok. Olyan gyorsan sietett hozzám, hogy el kellett kapnom, nehogy tovább menjen, vagy esetleg elsodorjon engem és mindketten a földön végezzük. 

-Szia - mosolyogtam rá és két kezem közé fogva az arcát csókoltam meg őt. 

"Már nagyon vártalak." jelelte lassan, majd ujjaival a hajamba túrva hajolt még egy csókért. 

-Induljunk - bólintott, majd a kezét nyújtotta és hiába nézett Ms. Cox kifejezéstelen arccal a küszöbről, én boldogan kulcsoltam össze az ujjainkat. 

A meglepetésem Harry számára az ebéd volt a város legnevesebb éttermében. A rózsát este adom oda neki, mielőtt belépünk a szobámba, ahol majd összeolvadhatunk és egészen hajnalig szerethetjük egymást. 

"Nekem is van egy meglepetésem." bökte ki, mikor letette a kanalát az asztalra és úgy döntött, éppen eleget leselkedett a díszes étteremben. "De az nem ilyen költséges..."

"Alig várom, hogy lássam." jeleltem, majd átültem mellé és apró puszikat hintettem az arcára. Édesen elmosolyodott és elfordult az asztaltól, hogy szembe legyen velem. Megkaparintottam egy göndör tincset, amit aztán percekig el sem engedtem, hagytam, hogy a mutatóujjam köré csavarodjon, akárhányszor hozzáértem. 
-Hihetetlen, hogy az enyém vagy - mondtam, mikor kénytelen voltam hátrébb húzódni tőle, mert a pincér éppen most döntött úgy, hogy elviszi a tányérokat. 

"Számomra az hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt, és még mindig nem untál meg." pislogott felém elszomorodva. 

-És ez nem is fog bekövetkezni. Megígérem neked, hogy még sok-sok fél évet fogunk együtt tölteni - vigyorodtam el. 

"Szavadon foglak." kuncogott fel, én pedig örültem, hogy sikerült elűznöm a negatív gondolatait. 

Az ebéd után Harryn volt a sor, hogy megmutassa a meglepetését. Kíváncsian követtem őt, hagytam, hogy vezessen, azonban amikor a speciális suli elé értünk, értetlenül néztem rá.

-Minek jöttünk ide? - vontam fel a szemöldököm. Harry a folyosó felé biccentett, de nem adott magyarázatot, ezért inkább követtem őt. Odaköszöntem a takarítónak, aki szerintem egyedül uralta ma az iskolát. Elsuhantunk hat osztályterem mellett, egyre szaporábban szedve a lábunkat, míg végül befordultunk egy rövidebb folyosóra. Ott is, az utolsó terem volt, aminek ajtaja előtt Harry megállt és izgatott csillogással a szemében pillantott rám. 

"Tudod, hogy rajz szakkörre járok." kezdte félénken. Bólintottam, így folytatta. "Nem vagyunk sokan, ezért mindenki kapott egy termet ezen a soron." magyarázta. "És... Ez az enyém." 

És mintha ez lett volna a végszó, a terem elém tárult és egy teljesen más világ hívogatott magához. Nem haboztam, átléptem a küszöböt. Egyetlen egy szék állt középen, körülötte pedig festővásznak, szétdobált papírok félig elkészített rajzokkal. Mindegyiken elidőztem és hatalmasat dobbant a szívem, mikor némelyik festményről az önarcképem köszönt vissza rám. De tetszettek azok az alkotások is, amik macskákat, vagy éppen a naplementét ábrázolták. 

-Harry... - kerestem a szavakat, mikor reménykedve figyelte a reakciómat. -Baby, ezek csodálatosak! - préseltem ki magamból az egyetlen értelmes mondatot, de még ezt is gyengének véltem ahhoz képest, amit éreztem. 

"Mutatok valamit." jelelte és a sarokban lévő vászonhoz ment, ami le volt takarva egy lepedővel. Pár lépéssel előrébb araszoltam és feszülten vártam, hogy mit rejt a vékony anyag.
 Mindenre számítottam, kivéve persze erre, és mikor Harry felfedte előttem a rajzát, úgy éreztem; ha most azonnal nem takarja le újra, itt, a falnak döntve fogom őt megdugni.