Miért nem írtál tegnap?:( -Baby

Ne haragudj, elfelejtettem visszakapcsolni a mobilom:/ -Én

Beszéltél Zaynnel? -Baby

Igen, minden okés. -Én

A bejárati ajtó hangos csapódását hallva összerezzentem és még inkább az engem körbeölelő pokrócba bújtam. 
Nemrég értem haza, első utam a fürdőszobába vezetett, ahol vettem egy forró zuhanyt, aztán letelepedtem a nappaliban és reméltem, hogy valahogy sikerül elérnem, hogy a kanapé magába szippantson. 

Biztos? -Baby

Mi volt anyukáddal? -Én

Örült, hogy hazajöttem. Kaptam egy kis fejmosást és fenyegetést, hogyha nem végzem el a sulit, apu irtó dühös lesz rám és nem fogja megbocsátani, de ezen kívül minden ugyanolyan, mint egy hónappal ezelőtt:) -Baby

De azért ne menjek a házatok közelébe, ugye? -Én

Ne... -Baby

Gondoltam:( -Én

Ma dolgozol? -Baby

Lesz egy rövid megbeszélés. Utána azt hiszem megyünk a srácokkal, kicsit kiengedjük a gőzt.:) -Én

Akkor nem találkozunk? -Baby

Elmegyek érted a suliba. -Én

Várlakˇˇ -Baby

Legalább vele minden rendben. Éreztem, hogy Ms. Cox engem fog hibáztatni, és igaza is van. Nem tudom, hogy meddig fog haragudni rám és nem jut eszembe semmi, amivel jóvá tehetném a hibámat. 

Egyedül voltam a házban. Zayn lelépett, ötletem sincs hova mehetett, de ha megkérdeztem volna se tudnám, mert nem szól hozzám. Vagy csak nem vette észre, hogy itthon vagyok. 
A fülemhez emeltem a telefont és a melegítő nadrágom kötőjét babrálva vártam, hogy a szeretett hang válaszoljon a hívásomra. 

-Louis?

-Anyu... - sóhajtottam. Sírhatnékom támadt arra gondolva, hogy mennyire messze vagyunk egymástól. Eddig nem foglalkoztam vele, mert volt mivel lekötnöm magam, de most... Van, amikor úgy érzi az ember, hogy az egész világ ellene fordult. Ekkor nem is vágy másra, csak az anyukája ölelésére és nyugtató szavaira. 

-Tudod, hányszor hívtalak? - dorgált meg halkan. -Úgy aggódtam érted!

-Tudom. Sajnálom... - hajtottam le a fejem. Bárcsak itt lehetne mellettem. 

-Mi történt? Néhány hete beszéltem Zaynnel, de egy épkézláb mondatot se tudtam kihúzni belőle! - panaszkodott és hallottam, hogy lekapcsolta a tévét. Örültem, hogy nem dolgozik, vagy ilyesmi, mert már minden bizonnyal elég nagy a pocakja. 

-Kicsit túlterheltem magam - vallottam be őszintén. -Azt hittem, hogy néhány nap pihenés jót fog tenni. Elvittem Harryt San Franciscoba. Gyönyörű házban szálltunk meg és nagyon jól éreztük magunkat - ködösítettem a történteket. 

-És bevált? - kérdezte kíváncsian. Szomorúan elmosolyodtam és felhúzva a lábaimat, a térdemnek támasztottam a homlokom.

-Nem... - feleltem rekedten. -Nem szabadott volna elmennem.

-Nem szabadott volna? Miért nem? Elvégre saját akaratod van, azt csinálsz amit akarsz! Persze határokon belül...

-Anya, ez nem így megy - forgattam meg a szemeimet. -Ha apa lelépne egy szó nélkül hetekre, szerinted utána még meglenne az állása? 

-Nem szóltál senkinek? - éreztem a döbbenetét. -Zaynnek sem?

-Összevesztünk - mondtam burkoltan. -És ez most komoly.

-Ugyan már. Nem bírtok sokáig haragban lenni egymással - kuncogott. 

-Legyen így - bólintottam magam elé. -Én...

-Mondd csak - biztatott, mikor elhallgattam és erősen az ajkamba haraptam. 

-Te mit tennél, ha rájönnél, hogy amit eredetileg jónak gondoltál, valójában hatalmas hülyeség volt? - kérdeztem bátortalanul. Párszor átrágtam magamban a szavakat, nem akartam megkockáztatni, hogy még telefonon keresztül is olvasson belőlem. 

-Visszacsinálnám? - hümmögött.

-Nem lehet visszacsinálni - ingattam a fejem elkeseredetten. Ha csak ennyiről lenne szó, nem ülnék magányosan a kanapé közepén azt gondolva, hogy másodperceken belül rám dőlnek a falak. 

-Tanulnék a hibámból. Nem követném el újra - válaszolta végül. 

-Értem - köszörültem meg a torkom. 

-Miért?

-Öhm... Csak Zaynen gondolkodtam - hazudtam. 

-Tényleg elég komoly lehet, ha ennyire magad alatt vagy miatta - tűnődött el hosszasan. Biztosan megoldást keres a problémámra. 

-Mindegy - zártam le a témát, mert nem akartam még jobban behálózni magam. -Te hogy vagy?

-Jól. Valamelyik nap csináltam egy naptárat...

-Amit a boltban is megvehettél volna? - vontam fel a szemöldököm, mintha láthatná az arcom. 

-Te meg a kreativitás - morgolódott sértetten. 

-Ne haragudj! - nevettem fel halkan. -De ugye nem erőltetted meg magad?

-De. Piszok nehéz volt minden alkalommal felemelni az ollót - gúnyolódott. 

-Anya! - hitetlenkedtem. -Mi van veled?!

-Ó, semmi. Csupán izgatott vagyok, na meg picit szomorú, mert már elég régen láttalak.

-Nekem is hiányoztok - mondtam. -Apa is, vele meg már ezer éve nem beszéltem!

-Ha tudnád, mennyit dolgozik - sóhajtotta. -Alig van itthon.

-Ez lesz most már mindig? - értetlenkedtem. 

-Dehogy. Azt mondta, hogy az ünnepekre elvégez minden munkát, gondosan kiszámolta, hogy így mennyivel többet hoz haza és mennyit tudunk majd félretenni - magyarázta. 

-Ne ezen múljon! Szívesen küldök pénzt, egyáltalán miért nem szóltatok? - kérdeztem felháborodva. 

-Ilyen nem fog megtörténni - közölte szárazon. -Érezned kell, hogy az a te pénzed. Megdolgoztál érte!

-De... 

-Nem.

-Szeretném visszaadni mindazt, amit tőletek kaptam - suttogtam. 

-Édesem, ez nem erről szól. A mi szeretetünk feléd teljes mértékben feltétlen, a gondolat meg se fordult a fejünkben, hogy egyszer számon kérjünk rajtad mindent! - győzködött, de tudtam, hogy ő is érzi; ebből nem fogok engedni. 

-Nem nyitok vitát - jelentettem ki határozottan. -Én mindent meg fogok tenni, hogy jól éljetek és az öcsém is megkapjon mindent.

-Vissza a lendületből - szólt rám. -Inkább azt mondd, hogy mikor jössz Londonba!

-Az ünnepeket szeretném veletek tölteni - mondtam elgondolkodva. -Harryvel hamarosan beszélni fogunk ezekről a dolgokról. 

-Én nagyon örülnék, ha ő is jönne veled - szinte láttam magam előtt, ahogy izgatottan elmosolyodott. 

-Meglátjuk. Legközelebb te hívj, jó? Nem tudom fejben tartani az időt - bosszankodtam. Még szerencse, hogy nem délután jutott eszembe telefonálni neki, biztosan dühös lett volna rám, hogy miért zargatom őt hajnalok hajnalán. 

-Várj, letöltöttem azt az alkalmazást... Amin a barátaiddal tartottad a kapcsolatot!

-Igen? - fojtottam vissza a kuncogásom. Anya és az internet világa? Ne. 

-Azon is beszélgethetünk - ajánlotta fel. 

-Jó ötlet - helyeseltem. -Vigyázz magadra.

-Te is! - hallottam, ahogy puszit küldött, majd bontotta a vonalat. 

Lesöpörtem a vállamról a puha anyagú pokrócot és felálltam, azonban azzal a lendülettel ültem is vissza. Lehunytam a szemeimet, mikor tudatosult bennem, hogy a nappali készül a feje tetejére állni, legalábbis úgy forog, mint azokban az idióta nyereményjátékos műsorokban a szerencsekerék. 

-Mi a szar? - nyögtem kábultan. Vettem néhány mély levegőt és próbáltam valami nyugtatóra gondolni, de hirtelen semmi nem jutott eszembe, ezért lassan az oldalamra dőltem, betakaróztam és türelmesen vártam, hogy elmúljon a szédelgés. 

Ebben a pillanatban a pokolra száműzném Shanet (ha tehetném), hogy aztán őrült módjára visszahúzzam, mert bármennyire gyötör a bűntudat a tegnap estére gondolva, rohadt jól éreztem magam. Az egész világ az enyém volt, néhány kiesett pillanattól eltekintve tényleg felhőtlenül boldognak éreztem magam. 

---

-Ezek szerint megkapta az üzenetem - állt meg előttem a fehér köpenyes férfi. -Dr. Bowman.

-Louis Tomlinson - fogtam vele kezet. -Hol van...

-A kolléga felmondott, ha ez lett volna a kérdése - bólintott. -Én folytatom a diagnózis felállítását. 

-Értem - hebegtem. -De a diagnózis már meg van...

-Nem teljesen. Jöjjön - intett és végigvezetett a folyosón, aminek végén kitárta előttem az irodája ajtaját. 

-Mit ért az alatt, hogy nem teljesen? - értetlenkedtem, miközben leültem az egyik székre. 

-Úgy tűnik komolyabb vizsgálatra lesz szükség - felelte nyugodtan. Inkább unottan. 

-Nem - ellenkeztem. -Nincs kivizsgálás - most mi van? Előröl kezdünk mindent? 

-Vállalja a kockázatot? - vonta fel a szemöldökét. 

-Mindent vállalok - hadartam. Hosszú másodpercekig meredten nézett rám, azt hittem rávágja, hogy ez így nem lehetséges -miközben tudom, hogy igen-, de szerencsére egy sóhaj után aláírt pár papírt. 

-Ez esetben lehetősége nyílik rá, hogy részt vegyen egy kísérleten, mint megfigyelő.

-Mondja, azért ódzkodik ettől, mert fájdalommal jár? - kérdeztem. Hátha van egy kis együttérzés benne.

-Szó sincs erről - hallucinálok, vagy tényleg elmosolyodott? -Ön még nagyon fiatal.

-Ez mit befolyásol? 

-A tapasztalatokat. Nem fogok mellébeszélni, Mr. Tomlinson - könyökölt az asztalára. -Nem vagyok pszichológus, mégis tudom, hogy mekkora lelki teherrel jár ez a folyamat.

-Tisztában vagyok vele. Mindent átgondoltam, doktor úr. Kétszer is! 

Fél órával később türelmetlenül doboltam a kormányon, miközben Harryre vártam és az órát szuggeráltam. Annyira belemerültem a nyolcas szám bámulásába, hogy nagyot ugrottam, mikor a telefonom megrezzent mellettem. A frászt hozta rám. 
Idegesen nyitottam meg az üzeneteimet, mint egy paranoiás bolond, aki még a betűkben is valami hátsószándékot, veszélyt lát. 

Átjössz ma este? -Shane

Komolyan? Ez nem ért volna rá délután?-_- -Én

Én nem megyek ma be.. -Shane 

Mert? -Én 

Darrennel tegnap lerendeztem mindent.:) -Shane 

Pedig te voltál az egyetlen reményem:O -Én

Vigyázz, még a végén szétszednek az oroszlánok. o.O -Shane 

Nem vagy vicces. -Én

Bocs. Szóval. Átjössz?;) -Shane

Aha. -Én

Újabb szívszélütés közeli élmény; Harry nagy erővel vágódott be mellém. 

-Sziaaaaaa - szorítottam a mellkasomra a tenyerem. Intett egyet, majd felém hajolt és nyomott egy üdvözlő csókot a számra. 

"Mi van, megijedtél?" jelelte szórakozottan. 

-Ma ilyen napom van - tudtam le ennyivel és kitolatva a parkolóból, az Empizzázó irányába indultam. 

Mire találtam helyet a kocsinak és gond nélkül bemehettünk a pizzázóba úgy éreztem magam, mintha kihagytam volna egy éjszakát és a szervezetemnek most lenne belőlem elege. Majdnem az asztalra borultam, ezért kedvesen fordulva Emma felé megkértem őt, hogy hozzon nekem egy erős kávét. 

"Egész hétvégén tanulni fogok." panaszkodott Harry, miközben az arca grimaszra rándult. "És még így se biztos, hogy beérem a többieket."

"Kértél haladékot?" kérdeztem. Sajnáltam, hogy most miattam kell jóval többet tanulnia, mint általában. Ráadásul ez az utolsó éve, azaz a legnehezebb...

"Persze. De jobb lenne, ha hamar letudnám." vont vállat. "Menni fog."

"Segítsek?"

"Nem kell." nézett rám furcsán. "Megoldom."

-Te tudod - emeltem magam elé a kezeimet. Leadtam a rendelésünket és elégedetten kortyolgattam a forró koffeinbombámat. 

"Nem akarsz mondani valamit?" kérdezte komolyan. 

-Nem? - ráncoltam a homlokom. 

"Miért hazudtál?" ingatta a fejét rosszallóan. "Nem is beszéltél Zaynnel."

-Nem akartam, hogy ezen rágódj - magyarázkodtam. 

"Nos, remélem azért nem bánod, hogy őket is meghívtam." pillantott félre. Arra néztem, amerre ő, vagyis az ajtó felé és majdnem lefordultam a székről, mikor rájöttem, hogy nem hülyéskedett, a srácok tényleg eljöttek. 

-Harry... - motyogtam összegörnyedve. Nem mintha így láthatatlanná válhatnék, de a remény hal meg utoljára, nem igaz? 

-Sziasztok! - köszönt Liam magas hangon és helyet foglalt mellettem. Niall leült Harry mellé, Zayn pedig elhúzott egy széket az egyik üres asztaltól. 

-Mizu? - nézett körbe a szőke, tekintete végül megállapodott rajtam. -Rég láttunk, Louis. 

-Az ott borosta az arcodon? - bökött oldalba Zayn. 

-Ha piszkálni akartok és beszólogatni, köszönöm, de nem kérek belőle! - fortyantam fel idegesen. 

-Nyugi... Beszélgetni jöttünk - az egyetlen, aki képes normális színben megszólalni. Köszönöm, Liam. 

-Miről? - kérdeztem. 

-Az elmúlt hetekről - biccentett. 

-Nincs mit mondanom - jelentettem ki. 

-Mi miért nem mehettünk kirándulni? - biggyesztette le az ajkait Zayn. 

-Ne légy bunkó - szólt rá Niall, majd felém fordult. -Nem haragszunk, Louis. 

-Tegnap nem ez jött le - fintorogtam és odébb húzódtam, mikor Liam az oldalamnak dőlt. Döbbenten figyelte a reakciómat, amit még én magam sem értettem igazán. Fullaszt ez az egércsapda. 

-Oké, először haragudtunk rád. Aztán hazamentünk, rendeltünk pizzát - Emma a csípőjét ringatva távozott az asztalunktól, miután elém tette a pizzámat. -, és dumáltunk. 

-Az király - krákogtam. Felfordult a gyomrom. Ezért nem szóltam Zaynre, amikor elvett egy szeletet a tányéromról. Nem fogom megenni, hiába parancsolom magamra, hogy ma még semmit nem ettem, most már muszáj lenne, egyszerűen nem megy. 

-Nem lehetne onnan folytatni, ahol még minden jó volt? - kérdezte sóhajtva. 

-De - bólintottam. -Folytassuk - Harryre néztem, aki szintén rajtam tartotta a szemeit. 

Hiába akartam hitegetni magam, hogy tényleg ennyire könnyű minden, hogy a barátaim egyszer csak beléptek a pizzázóba és minden ítélet nélkül megbocsátottak. Valamiért azt éreztem, hogy csak játék az egész. Nem gondolják komolyan. 

Nem gondolják komolyan. 

Nem, nem, nem. Nem gondolják...

-Kijössz cigizni? - a váratlan érintés a vállamról eltűnt, ahogy felkiáltottam és térdre borultam. 
Zayn, Liam és Niall egyszerre ugrottak fel, hogy utánam kapjanak, egyedül Harry maradt a helyén és nézett rám úgy, mintha a lelkembe látna.

Mi történik velem?