Nyakig betakarózva fúrtam az arcomat a párnába, mikor az ablakon beszűrődő napfény átvette az ébresztőóra szerepét. Kettőkor még a parton sétáltunk Harryvel, érzem az utóhatását. Elnyomva egy ásítást bújtam közelebb a még békésen alvó fiúhoz, karjaimmal átöleltem a derekát és a vállának támasztottam a homlokom. 

Hosszú napnak nézünk elébe. A nosztalgikus éjszaka után elég is volt a faházból és a padló recsegéséből, valamint az ezeket kísérő körülményekből. Most először fogom kihasználni a munkám adta lehetőségeket és egy olyan helyre viszem Harryt, amit garantáltan imádni fog. Ugyan a hirtelen jött ötlet miatt ahhoz, hogy ezt megtehessem, a dupláját fogom fizetni az eredeti összegnek, de valahogy ez se tudott érdekelni. 

-Ne már... - suttogtam összeszorítva a szemeimet, mikor a hasam akkorát korgott, hogy bár Harry nem hallhatta, biztosan érezte. Nincs kedvem kimászni az ágyból, felöltözni és még a parkolóig is eljutni, hogy magamhoz vegyek egy hamburgert. 

Lusta és önző vagyok, mint már rég kiderült, és ez most is megnyilvánulni látszott. 
Apró csókokat hagytam Harry nyakán, hogy lassan felébresszem őt és útnak indulhassunk. Rövid fejszámolás után is arra a megállapításra jutottam, hogy minimum három órán keresztül ülök majd a volán mögött, ha pedig eltévedünk, ki tudja mikor érünk célba. 

-Jó reggelt, szerelmem! - üdvözöltem Mr. Utálom, ha felkeltenek Stylest mosolyogva, amit nem, hogy viszonzott volna, helyette eltolt magától és hátat fordítva nekem bújt a takaró alá. 
-Mindent értek - kuncogtam és a szűkös helyet figyelembe se véve másztam át rajta, hogy újra szembe kerülhessek vele. 
-Kelj fel, éhes vagyok! - mondtam, mikor hunyorogva rám nézett. 

"Én minek kellek hozzá?" kérdezte grimaszolva. 

-Félek - biggyesztettem le az ajkaimat. Bosszúsan felsóhajtott és a hátára fordult. 

"Hagyj még aludni, Louis." jelelte fáradtan. 

-Szerintem te egy hetet végig tudnál aludni egyhuzamban - forgattam meg a szemeimet. -Gyere, tovább kell mennünk! 

"Hova tovább?" vonta fel a szemöldökét. 

-A sárga köves úton...

"Az egy pocsék mese." vágott a szavamba.

-Ne légy morcos! - szóltam rá mérgesen, miközben felültem, majd nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. "Nem vagy kedves." jeleltem lenézve rá. Elgondolkodva pislogott felém, aztán lerugdalva magáról a takarót nyújtózkodott, akár egy macska, majd csücsörítve zárta le a szemeit. 
-Persze, reggel hisztizik, aztán csókot követel. Megszokhattam volna már... - fortyogtam, de azért lehajoltam hozzá és egy cuppanóst nyomtam a szájára. 

"Gyors leszek!" ígérte, majd behajtotta a fürdő ajtaját. 
Átöltöztem, eltettem az oldaltáskába a szennyest, megigazítottam az ágyat -hogy azért mégse széttúrva hagyjuk itt a takarítóknak- és még egyszer körbenéztem, nehogy itt felejtsünk valamit. 

Harry tényleg sietett, ezért pár perc múlva készenlétben dobtam be a fogkefémet is a táskába. Gondosan bezártuk magunk után az ajtót, a kulcsot pedig leadtuk a szakácsnak, mert nem akartam összefutni az utálatos nővel, aki tényleg nem felejt. Tegnap, amikor kifizettem neki az egy éjszakát, grimaszokat vágott és még rá is kérdezett, hogy hol hagytam a barátomat... Zaynre gondolt. Felettébb kínos volt, főleg, hogy még a házat is kiválasztottam és nem hagytam, hogy mást adjanak nekünk. Legközelebb évek múlva jövünk vissza, addigra remélhetőleg már nem ő lesz a kiadó. 

"Mit kérsz? Van itt... süti, hamburger, krumpli, csirke..." sorolta a reggelire valót Harry, miután beült a hátsóülésre és belenézett minden zacskóba. 

-Dobj előre valamit - vontam vállat. Könyökömmel a kormánynak dőltem és a kezemre fektettem a fejem, közben az előre nyújtott mixből falatoztam. Harrynek a dobj előre valamit annyit jelentett, hogy nem tudom eldönteni, mit akarok reggelizni, úgyhogy mindenből kaptam egy kicsit. 

"Már nagyon izgatott vagyok! Nem tudom, mire számítsak..." panaszkodott. Mellém mászott -nem, tényleg nem lett volna egyszerűbb kiszállni és beülni az első ülésre- és lábait maga alá húzva bontogatta ki a salátának kinéző fogalmam sincs mit. 

-Én se tudom, mire számítsak - sajnálkoztam, miközben elvettem a dobozos kólát a kesztyűtartóból. -Tényleg. 

"Várj, most akkor mégse tudod, hogy hova megyünk?" 

-Dehogynem - biccentettem. -Hamarosan te is megtudod.

"Hamarosan?" kérdezett vissza.

-Aha. Úgy három óra múlva - kacsintottam rá, és még azelőtt elkaptam róla a tekintetem, hogy láthattam volna a döbbenetet az arcán. Miután végeztem a reggelimmel, a maradékot félreraktam és jóllakottan dőltem az ülésbe. Csak most ne hagyjon cserbe az emlékezetem, mert még telefonos segítséget se tudok kérni. Magam előtt próbáltam vizuálisan előhozni a térképet, mert tényleg nem akartam eltévedni és az időt tekintve, nincs is olyan korán, mint amennyire azt gondoltuk és éreztük. 

A rádiónak köszönhetően kellemes dallam töltötte meg a teret, halkan dúdoltam Katy Perry egyik felkapott dalát. Nem különösebben kedvelem őt, azonban annyira nyomatják a rádióállomások, hogy akárhányszor ülök autóba és akármilyen hosszú útra készülök, mindig hallom a hangját. Nagyrészt autópályán vezettem, ám ahogy végigmentünk Maderán rájöttünk, hogy elfelejtettük a Halloweent. Őszintén, én azt se tudtam, hogy hányadikát írunk és szerintem Harry se, máskülönben biztosan megjegyezte volna a feledékenységem. Az udvarokról ránk vicsorgó töklámpások és a különböző, visszataszítóan félelmetes díszek egy pillanat alatt megadták a hangulatot és még akkor kitaláltuk, hogy mindegy hogyan, de mi is ünnepelni fogunk. Így miután letértem az autópályáról, rögtön megálltunk egy nagyobb bevásárlóközpontban és felkészülve az esetleges kínos és váratlan helyzetekre léptünk be az idegen területre. 

"Mennyit megyünk még?" kérdezte Harry, mikor félreálltunk egy kevésbé forgalmas helyen. 

-Nem túl sokat - bólogattam. 

"Akkor készítsd fel magad, mert nagy bevásárlást tartunk." jelelte és a kezemre mutatott. Ó, hogy én fogok cipekedni. Nagyon örülök neki...

-Minek? - értetlenkedtem. 

"Ha sokat kószálunk ott, ahova megyünk, másnapra az egész világ tudni fogja, hogy hol vagyunk." magyarázta. 

-Mi lenne velem nélküled? - sóhajtottam. Össze kell kapnom magam, egyelőre Harry tart mindent kézben. Én miért nem látok a dolgok mögé...? 

"Nem tudom és nem is akarom megtudni." mosolyodott el édesen, majd megfogta a kezem, összekulcsolta az ujjainkat és úgy vezetett át az üzleteken, mintha ténylegesen tudná, hogy merre tartunk. Végül is, bejött a terve, mert elhaladtunk egy kirakat mellett, ahol rengeteg Halloweenes kütyüt vehetünk, de azt mondtam, hogy ide majd visszatérünk, először vegyünk magunknak olyan kaját, amit több napon keresztül tudunk fogyasztani. 

-Baby, itt is vannak tökök - állítottam meg őt, mikor a bolt bejáratánál lévő kis emelkedőre mutattam, amin sorban álltak végig a különböző nagyságú alapanyagok. 

"Hozol egy kocsit?" kérdezte az önműködős ajtó felé biccentve -ott sorakoztak a bevásárló kocsik. 

Kiléptem, még udvariasan előre engedtem egy nőt, aki feltűnően sokáig méregetett engem -lehet, hogy felismert- és magamhoz húzva egyet a sok közül slattyogtam vissza Harryhez, aki úgy tanulmányozta a tököket, mintha szakértője lenne az ünnepnek. 

"Észrevetted, hogy páran fotóznak minket?" nézett rám kérdőn. Anélkül, hogy körbetekintettem volna, kelletlenül sóhajtva bólintottam.

"Inkább ne foglalkozzunk velük." feleltem, mire a középső két tökre mutatott.

"Azokat visszük."

---

Párszor meg kellett állnunk, hogy néhány rajongóval készülhessen egy közös kép, de ezen kívül hamar letudtuk a vásárlást. Mindent vettünk, amiről úgy gondoltuk, hogy szükségünk lehet rá, rendesen megpakoltuk az autót. 

Amikor elértük a táblát, ami hatalmas felirattal hívta fel a figyelmünket arra, hogy San Francisco tárt karokkal várt minket, akaratlanul is hatalmas mosolyra húzódott a szám. Főleg, hogy Harry úgy mocorgott mellettem, mintha ki akarna szállni a mozgó járműből. 
Nem vagyok őrült, tudom jól, hogy mennyire sokan élnek itt, mégis sikerült olyan részt kifognom, ahol kényelmesen el tudunk bújni és csodálatos kilátást kaphatunk a látványosságokra. 

A belvárosban úgy éreztem, elvesztettem Harryt. Az ablakra tapadt, szó szerint és azt hiszem, ha hozzászóltam volna, nemes egyszerűséggel lerázta volna a kezem. Ez nem azt jelenti, hogy én nem nézelődtem mindenfelé, sőt. Örültem, ha piros lámpát kaptunk, mert olyankor átadhattam magam én is a varázslatnak, ami tulajdonképpen csak annyiból állt, hogy még életembe nem jártam erre és rengeteg más, új dolgokkal kerülhettem szembe. 

-Meglepődtél? - kérdeztem Harryt, mikor leparkoltam egy családi ház előtt. Igaza volt Masonnek, valóban eltávolodtunk a nyüzsgéstől. 

"Mindenre tippeltem volna, csak erre nem." bólogatott. "Itt fogunk lakni?" 

-Itt - csatoltam ki a biztonsági övemet. 

Az eddig csak képről látott férfi sietős léptekkel közeledett felénk és mire kiszálltam az autóból, már a kezét nyújtva üdvözölt minket. 

-Örülök, hogy épségben ideértek! - köszörülte meg a torkát. 

-Köszönjük a lehetőséget! - mosolyodtam el halványan. Kissé feszélyezve éreztem magam nagy termete mellett. 

-Most intézzük el a költségeket, vagy szeretnének előbb körbenézni? - nézett egyszer rám, egyszer Harryre. 

-Most - feleltem rögtön. Minél hamarabb le akarom tudni ezt a részt. Úgy látszik felfogta, mert amint beléptünk a szomszéd házba, máris a tárgyra tért. 
-Előre fizetek, rendben? - kérdeztem. -Kilátástalan, hogy meddig leszünk itt.

-Ahogy könnyebb - tárta szét a karjait Mason. Így még nagyobbnak tűnt. 
Aláírtam néhány papírt, átadtam az előírt összeget és még egyszer megköszöntem, hogy bejelentkezés nélkül is fogadták a kérésem. 

"Nem ismert fel téged." jelelte Harry, mikor felléptünk a verandára. 

"Legalább nem szól senkinek." hatalmas megkönnyebbülés. 

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy első látásra beleszerettünk a házba. Nem volt túl nagy, annak ellenére, hogy itt is volt egy emeletre vezető lépcső. Odafent csupán egy szépen berendezett szoba és fürdő volt, míg lent a nappali, konyha és előszoba. Az i-re a pontot a kert tette, ami szintén csodálatosan nézett ki, ápolt volt minden növény és tetszett, hogy egy külön helyiség is ki lett alakítva, ha a lakók sütögetni akarnának. 

"Én szívesen laknék ilyen házban." lökte meg a vállam Harry és már sarkon is fordult, hogy célirányosan az autóhoz fusson. 

-És láttam az utca végén egy kisboltot - mondtam, miközben a vállamra vettem az egyik táskát és a hónom alatt tartva igyekeztem épségben bevinni a tököket, amiket aztán kivittem a kertbe, mert tudtam, úgyis ez lesz az első, amivel foglalkozni fogunk. 

A ruháinkat elrendezgettük a szekrényben, a táskákat pedig az ágy alá gyűrtük, hogy ne zavarjanak. Harry telepakolta a hűtőt és a konyhai szekrényeket is megtöltötte. Nekem már ennyitől is otthonosabbá vált az egész. Átöltöztünk és a megfelelő kellékek társaságában pihentünk le a kertben, egymással szemben. 

"Nem vagyok egy művészlélek." vallottam be szomorúan, mikor megfogtam a kiskést és hirtelen azt se tudtam, hogyan, vagy egyáltalán melyik szögből nyúljak a tökhöz. 

"Mondja ezt az, aki zenél." hitetlenkedett Harry. Ő már jóval előrébb tartott, mint én -és csak tíz perce ültünk le faragni. 

"Énekelni tudok. Na de rajzolni... Vagy tököt faragni..." fintorogtam. 

"Ne nyafogj, inkább csináld!" szidott meg szikrázó szemeit rám vetve, majd a kanalát, amivel kibelezte szerencsétlen tököt, megfogta és rátéve egy tökmagot lőtt felém. 

-Fúj! - kiáltottam fel finnyásan, mikor az arcomról kellett leszednem a magra ragadt sárga... cuccot? Trutymót? Belet?
Felfordult a gyomrom...

"Jót tesz a bőrnek." kuncogott, majd a tenyerét összepiszkolva ugrott fel.

-Harry - figyelmeztettem őt, megpróbáltam fenyegetőnek tűnni, de sajnos nem hátrált meg, így nem maradt más választásom; futnom kellett. -Ne! - tudtam, hogy nem látja halálra vált arcomat, de én, amikor visszanéztem rá, egyből felismertem gonosz vigyorát. Kis mocsok!

Elestem egy kiálló fűcsomóban, a lendülettől pedig hármat gurultam, de még így is az arcomra szorítottam a kezeimet. Éreztem, ahogy Harry zihálva a csípőmre ült és nyirkos tenyereit a csuklóm köré fonta. 

-Meg fogom bosszulni! - nyögtem, miközben résnyire szétnyitottam a kezeimet, hogy értse amit mondok. Rövid fáziskésés, aztán hirtelen mozdult, rám dőlt és puha ajkait az enyémekre nyomta. Mindent egycsapásra elfelejtve ujjaimmal a hajába túrtam és közelebb húzva magamhoz nyaltam végig az alsó ajkán. 
-Szemét vagy! - mondtam sértődötten, mikor átfordítottam őt a hátára és felé kerekedve csaptam le finom ajkaira újra. Lábait összekulcsolta a derekam körül, készségesen engedte, hogy én irányítsak és nyelvemmel vad táncba hívhassam az övét. Sóhajtva lökte fel a csípőjét, mire a kezéért nyúltam és az arcára szorítottam a tenyerét.

-Louis! - kiáltotta ledöbbenve.
 Nevetve felkeltem róla és a biztonság kedvéért három méterrel odébb álltam meg.

"Imádom, amikor a nevemet mondod, baby." kacsintottam és mosolyogva figyeltem, ahogy a pólójával törölte meg az arcát.