Alig fogtam fel a történteket, az érzések kavarogtak bennem és nem tudtam, miként álljak a dologhoz. Azok az emberek, akik a tudatlanság és ártatlanság csapdájában egy hideg, sötét cellába kerülnek, mit csinálnak? 
 Próbáltam magam biztatni, hogy majd egy jó ügyvéd segít rajtunk és hamar elfelejthetjük ezt az időszakot, holott éreztem, minden még csak most kezdődött. 

Zaynre néztem, mikor a szája elé emelve tenyerét tüsszentett, majd fintorogva húzódott közelebb a kemény ágyhoz. Egy szót sem szólt, és ez megvallva az őszintét; rohadtul idegesített. Miért nekem kell belőle kihúznom a miérteket? 

-Tudod, egy kicsit átvertnek érzem magam - mondtam lenyelve a durvább stílusú megjegyzésem. Jelen pillanatban nincs előttem, hogy a legjobb barátom, legszívesebben nekiugranék és elintézném, pont úgy, ahogy ő tette Edwarddal.

-Nem volt szükségem a szent szövegedre, bocsi - grimaszolt, miközben a falnak dőlt. Fejét hátradöntötte, kezeivel átkulcsolta a lábait és a plafonra meredt. 

-Hogy lehetünk mi barátok? - kérdeztem csalódottan. Z csak egy félpillantást vetett rám, próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné semmi, de én tudtam; sikerült bűntudatot ébresztenem benne. 

-Mióta ítélsz anélkül, hogy egyáltalán fogalmad lenne a dolgokról? - gúnyolódott. 

-Amióta nem szólsz hozzám, pedig lenne miről beszélnünk - vontam vállat. -Miattad vagyok itt.

-Nem kértem, hogy ott legyél - morogta. 

-Francba, Zayn! Mit kellett volna csinálnom? A barátod vagyok, természetes, hogy segítek! 

-Ha segíteni akartál volna, nem állítasz meg. Edward megérdemelte, amit kapott - biccentett. 

-És megérte? - hunyorogtam felé. -Megérte elijeszteni Niallt magad mellől? Megérte kockáztatni a bandát? Hm?!

-Én is megijedtem! - tárta szét a karjait. -Tudtam, hogy egyszer visszatér, de nem gondoltam, hogy most!

-Még mindig nem tudom, hogy mi volt köztetek - mondtam halkabban. Kelletlenül felsóhajtott és a földre szegezte szemeit. Közelebb akartam menni hozzá, valami mégis egy helyben tartott. Az eszem azt mondta, maradjon meg ez a három méter távolság. 

-Edward énekelni akart. Azt tanácsoltam neki, hogy inkább maradjon a doboknál, mert nincs jó hangja. Berágott rám és megfenyegetett, hogy akkor kilép a bandából, amit nem akartam. Egy csapat voltunk. De minden tönkrement... Nem voltunk már olyan jó barátok, mint régen és többször akart nekem keresztbe tenni Darrennél...

-Mikor? - szóltam közbe értetlenül. 

-Mit gondolsz, miért lett kevesebb szövegem az első albumban? 

-Azt hittem az közös megegyezésen alapult - suttogtam meglepődve. Előttem folytatták a harcot, és én semmit nem vettem észre belőle.

-Ekkor már én is dühös voltam, de igazán ott borult el az agyam, amikor közölte, hogy mégis kilép. Bementem Darren irodájába és aláhamisítottam a szerződésfelbontás apró betűs részét... Így Edward a pénz negyedét se kapta meg - sóhajtotta. -Amikor rájött, hogy én tettem, újra megfenyegetett, hogy ezt még visszakapom, csak sokkal fájdalmasabb módon. Nyilván kivárta a megfelelő pillanatot és rászállt Niallre, de biztos vagyok benne, hogy téged is behálózott volna.

-Nem hinném, hogy... - kezdtem ellenkezni, azonban az ajtó fülsértő nyikorgása megszakította a gondolatmenetemet. Felkeltem a földről és a rácshoz léptem, hogy mielőbb rálátást kapjak a látogatónkra. 

-Öt perc - hangzott el a kiszabott időtartam, amibe bele kell sűrítenem minden fontos kérdésem. 

-Srácok, mi a fene történt? - állt elénk Liam. Az enyhe csalódottságomat igyekeztem elrejteni és értetlenségtől csillogó, barna szemeibe néztem. 

-Szóltál már Darrennek? - kérdeztem sürgetőn. 

-Igen. Már intézkedik, de nagyon pipa rátok. Főleg, hogy Edward a neten osztogatja a szétvert arcáról készült képeket, és mindegyiken megjelöl titeket - húzta el a száját. 

-Te még tartod vele a kapcsolatot? - kelt fel Zayn is és csatlakozott hozzánk.

-Nem. Egy ideje már nem - ingatta a fejét. 

-Pedig megemlített téged, hogy még mindig milyen jó barátok vagytok - mondtam a homlokomat ráncolva. 

-Utánajárok az ügynek - köszörülte meg a torkát. -Darren alkudozik. Ha Edward még a hamisításért is feljelentést tesz, meg kell jelenned a bíróságon - nézett Zaynre komolyan. -Ha minden jól megy, holnap reggel kiszabadulhattok.

-Holnap reggel? - nyögtem fel. 

-Még mindig jobb, mintha súlyos testi sértésért három évet ülnétek - teremtett le mérgesen. 

-Találkoztál Harryvel? - hagytam őt figyelmen kívül. 

-Teljesen kivan. Majdnem nekiesett a recepciós hölgynek, mert az nem volt hajlandó beengedni az épületbe. Most kint vár, mondtam neki, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz - bólogatott.

-Basszus, Liam... - döntöttem a homlokomat a hűvös vasnak. -Meg kellett volna oldanod, hogy bejöhessen!

-Mi van?! Nem szegtünk még elég törvényt? - lökte meg a vállam Zayn. 

-Szegtünk? Aki bűnös itt, az egyedül te vagy - ráztam le magamról a kezét és visszafordultam Liamhez. -Oké, mondd meg neki, hogy holnap reggel nyolckor legyen itt, ne késsen.

-Jó. Kitartás! - engedett felénk egy félmosolyt, majd az őr mellé lépett.

-Ha nem tartja vele a kapcsolatot, miért hozta őt szóba? - vakarta a tarkóját Z. Szó nélkül sétáltam az ágyhoz, amire aztán ledőltem, barátkozva a ténnyel, hogy reggelre úgy be fog állni a derekam, hogy megmozdulni se bírok majd. Bár kétlem, hogy le tudom hunyni majd a szemem, valószínűleg egész éjjel kattogni fog az agyam. 
-Louis? 

-Hagyj békén - motyogtam a fal felé fordulva. -Kicseszettül hagyj békén.

-Te mit tettél volna a helyemben? - hallottam a tompa csattanást, majd az ágy széle besüppedt mellettem. 

-Mondjuk nem hamisítottam volna alá egy hivatalos papírt, aztán nem vertem volna szét az egykori bandatársam.

-Komolyan, Louis? Ha egy srác rámozdul Harryre, megpróbálja elszakítani tőled, te nem csinálsz semmit? - kérdezte, mire a nyelvemre haraptam. Igaza van...

-Ezt az egészet te csináltad magadnak...

-Tudom! Elrontottam, hibás vagyok! Rossz lépés volt... Sajnálom! - fogta meg a kezem. 

-Ha beavattál volna, most nem lennénk itt - mondtam, miközben mozdulatlan maradtam. Nem mutatok felé engedékenységet, elvégre, most haragszom rá.

-A saját, idióta fejem után mentem - felelte fojtottan. -Én... Nem akartalak belerángatni. 

-Jó - fújtam ki a levegőt. -Jó... - ismételtem. 

-Ne haragudj rám, Tommo - súgta lemondón, majd éreztem, ahogy felállt és hallottam halk, távolodó lépteit. 

Gyűlöltem, hogy egy hullámvasúton élek. Egyszer a fellegekben járok, egyszer pedig lekerülök a porba. Egyértelműen leesni könnyebb, mint fent maradni. Az a baj, hogy most már nem érzem, hogy a fent létem energiát adna a nehezebb napokra. Ki kell lépnem ebből az ördögi körből és muszáj változtatnom... mindenen. Komolyabban kell vennem az életet, a szerelmet, a családot és a munkát, oda kell tennem magam anélkül, hogy ellustulnék és legyintenék bizonyos dolgokra. 

Hihetetlen, hogy egy cellában kell rájönnöm arra -annyi hasonló felismerés után-, hogy képes lennék sokkal kiegyensúlyozottabban élni. A bizonytalanság a múlté... A változás a jelené... Az új Louis Tomlinson a jövőé. 

---

Nevesincs reggelit kaptunk, meg se próbáltuk lenyelni az undorító, nyálkás valamit, én lehörpintettem három pohár vizet, hogy mégse émelyegjek az éhségtől, Zayn pedig a kenyeret rágcsálta, egy szeletet úgy fél órán keresztül. Nem szóltunk egymáshoz tegnap óta, a bocsánatkérése után nem törtem magam, hogy beszélgessek vele. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. 

-Elmehetnek - biccentett az őr szigorú arccal, mikor kinyitotta előttünk az ajtót, majd az út további részén szorosan a nyomunkban volt egészen a kijáratig. Visszakaptam a telefonomat és a pénztárcámat, az előbbi segítségével értesülhettem róla, hogy Darren egyik fogadott sofőrje már az épület előtt vár ránk, hogy a hírekre és pletykákra éhes fotósok és újságírók türelmetlenek, de kitartóak és, hogy a stúdióban lesz megbeszélés háromkor. 

-Nem állunk meg - nézett rám Zayn és miután egyetértően bólintottam, lehajtva a fejét lépett ki a napfényes utcára, ahol már az első lépésünknél három mikrofon tolódott az arcunkba. 

Nem törődtem a hangosabbnál hangosabb kérdésekkel -mert ezek kiabálásból élnek...- és körbepásztáztam a tömeget, egyetlen egy arcot keresve. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, amikor oldalt megpillantottam Harryt, aki az egyik pulóveremet viselte, egészen az arcába húzta a gallérját. Utat törve magamnak siettem oda hozzá és úgy öleltem át őt, mintha magamhoz tudnék venni tőle egy kis életkedvet. 

-Menjünk - fogtam meg a kezét, mire a pulóver anyaga lehullott és az eddig takarásban lévő arca szembesítette a tömeget a ténnyel, hogy ő egész végig itt volt, mégsem vették észre. 

Zayn már az autóban ült az első ülésen, így amilyen gyorsan csak tudtunk, bemásztunk hátra. 

-Haza - mondtam, miközben felvettem a szemkontaktust a sofőrrel, aki határozott utasításomra nyomban a gázra lépett. 

Kissé csapzottnak éreztem magam, mikor beestem a szobám ajtaján és a puha ágyamba dőltem. A halk kattanás után nem sokkal két kar fonódott a derekam köré, remegve szívtam magamba a levegőt és ujjaimat a szögegyenes tincsekbe fúrtam a mellkasomon. Az elmúlt éjszaka egy lelkileg stabil, nemtörődöm stílusú srácnak meg se kottyant volna. Úgy tűnik, én nem ilyen vagyok. 

Percekig csak feküdtünk és némaságba burkolóztunk, de aztán eszembe jutott, hogy eldöntöttem valamit és ehhez -nem érdekel, mekkora felelőtlenségnek gondolja más- tartanom kell magam, a saját érdekemben. Oldalra nyúlva megnéztem a telefonomon, hogy mennyi az idő és nyugtáztam magamban, hogy háromig még simán eltűnhetnék akár a Föld felszínéről is. 
Harry felült, szembe fordult velem és aggódón mért végig.

"Hogy vagy?" kérdezte.

"Pocsékul. Olyan, mintha kicsúszott volna minden kezeim közül." jeleltem gondolkodás nélkül. Nincs szükségem rá, hogy Zayn meghallja, milyen gyenge vagyok valójában -pedig talán ő tudja a legjobban, hogy mennyire mélyre tudok zuhanni. 

"Niall..." emelte a kezeit újra, azonban én a fejemet rázva könyököltem fel.

-Nem érdekel - jelentettem ki határozottan. 

"Mit szeretnél?" csúszott hozzám közelebb. 

"Eltűnni." válaszoltam. "Elszökni mindenki elől."

"Szóval egyedül akarsz lenni." bólintott maga elé, majd a matracra tenyerelt és oldalra mászott, de még mielőtt felállhatott volna, elkaptam a derekát és visszarántottam magamhoz. 

-Veled - mondtam, mikor kérdőn nézett rám. 

"Nem tartom jó ötletnek..." hezitált, én pedig a pólója alá nyúltam, úgy öleltem át őt. 

-Bízz bennem - mosolyogtam rá. Gyengéden végigsimított az arcomon, mire lehunyva a szemeimet dőltem bele a mozdulatba. Elértem a célom.

Elővettem néhány tiszta ruhát ameddig Harry a fürdőszobában várta, hogy megteljen a kád. A szekrényem aljából a már túl régen használt hátizsákom is előkerült, leporoltam és kinyitva tettem az ágy mellé. 

-Így jobb lesz... - suttogtam magamnak. Nem elég megnyerő. Ha Harry nem lenne itt, talán visszatáncolnék és hagynám, hogy egyre több súly nehezedjen rám -nem mintha most nem kéne megküzdenem a lelkiismeretemmel. Ms. Cox csalódni fog bennem, már ha eddig nem tette a tegnap után, akkor most biztosan elvágom magam nála egy életre. A srácok, Darren, Eleanorék. Lehet, hogy még a bandából is kitesznek. A kérdés; feladnék mindent azért, hogy jobban érezzem magam? Önző vagyok...

Miután az utolsó ruhadarab is a földön végezte, óvatosan ültem be a forró vízbe Harryvel szemben, majd kényelmesen elhelyezkedtem és a kád szélére tettem a karjaimat. 

-Feszült vagy - állapítottam meg az arckifejezését látva. 

"Csak annyira, amennyire te." jelelte. "Szerintem tegyük le a terheket itt, és most."

-Ezt hogy érted? - ráncoltam a homlokom értetlenül. 

"Beszélj." mutatott rám. Szorosan összezártam az ajkaimat és nemet intettem a fejemmel. "Utána jobb lesz, hidd el." noszogatott tovább. 

"Ha rád erőltetem a saját érzéseimet, az nem fer." 

"Nem csak azért vagyok a barátod, hogy legyen kivel összefeküdni és szórakozni." vonta össze a szemöldökét. "Itt vagyok akkor is, ha rosszul érzed magad. Segíteni akarok. Utálom, ha szomorú vagy." görbültek lefelé az ajkai. 

"Nem vagyok szomorú. Csak stresszes." húztam fel a vállaimat. 

"A kettő majdnem ugyanaz." legyintett. 

"Én csak... Úgy érzem, most lett elegem az eddigi életemből." adtam meg magam. "Tudom, hogy mindenkinek vannak nehezebb időszakai, hiszen fura lenne, ha folyton csak a mosolyt látnánk az emberek arcán. Én mégis vágyom arra, hogy mindig boldog legyek. Nem akarok aggódni semmin, gördülékenyen szeretnék továbblépni."

"Hogy akarod elérni?" kérdezte kíváncsian. 

"Lesz időm ezen gondolkodni." mosolyodtam el. 

"Más ember, más felfogással." mutatta felém a gödröcskéit, majd előrébb csúszott. "Az én pasim." kacsintott és a combjaimra ejtve kezeit csücsörített. 

Két tenyerem közé fogtam az arcát és úgy csókoltam őt, hogy biztosan tudja, ha nem lenne itt velem, már rég összeroppantam volna a hatalmas nyomás alatt. Hiszen bárhogy nézem, minden oldalról egyértelmű, hogy ő tette egyszerűbbé és boldogabbá az elmúlt fél évemet. Ki tudja, hogyan léptem volna át egy-egy akadályt, ha nincs mellettem az a fiú, aki mindig tárt karokkal várt haza. 

-Szeretlek - szuszogtam elválva tőle, mire vizes ujjait a csuklóim köré fonta és hüvelykujjával simított végig a tetoválásomon. 
-Szeretlek - mondtam újra, és egy rövid, gyenge csókot nyomtam a homlokára.