Laptoppal az ölemben dőltem az ágytámlának, vártam, hogy életre keljen a készülék. Eközben Harry is megérkezett, egyik kezében egy tányér volt tele muffinokkal, a másikkal egy tálcát tartott, két pohár almalevet egyensúlyozva rajta. Miután mindent lerakott az éjjeliszekrényre, mellém mászott és a süteményen nyammogva nézett a képernyőre. 

Ezúttal náluk voltunk, mivel most haragban vagyunk Niallel és Zaynnel, ők foglalták el a Malik házat. Ms. Cox a hír hallatán, hogy most pár napig náluk élek, elkezdett sütni finomabbnál finomabb ételeket, persze mondtam, hogy ez nem szükséges, de válaszként azt kaptam, hogy megérdemlem, mert cuki vagyok. Nehezen bírtam ki nevetés nélkül. 

-Valami egyszerűre gondoltam, mert szükségem van a pénzre - mondtam, majd beírtam a keresőbe a kulcsszavakat. Harry kérdőn felvonta a szemöldökét, mire megráztam a fejem, de az sem segített, hogy a rejtélyes mosolyom csak még jobban felkeltette a göndör érdeklődését. 
-Majd elmondom, ha sikerül elérnem - biccentettem. Nem árulhatom el neki, hogy a szülinapi ajándékára kell a pénz, mert kitérne a hitéből és egyből ellenkező üzemmódba kapcsolna, jönnének az elcsépelt szavak, hogy neki nem kell semmi, elég, ha vele vagyok, meg ilyenek. Szeretném meglepni őt, és ezt nem tudom a jelenlétemmel megtenni tekintve, hogy már túl jól ismer. 

"Cica, biztos vagy ebben?" kérdezte, miután eltüntette az utolsó falatot is. Határozottan bólintottam és lejjebb görgettem a lehetőségek között. 

-Lehet, hogy nem fog tetszeni Zaynnek, de... Úgyis egyfolytában Niallel lóg - rántottam meg a vállam. 

"A legjobb barátod. Szüksége van rád." folytatta aggódón. 

-Baby, ettől még nem leszünk ellenségek - forgattam a szemem mosolyogva. 

"De ő ezt a lépést úgy fogja venni, hogy azért csinálod, mert haragszol rá." jelelte. 

-Haragszom rá, de nem ezért akarok elköltözni - mondtam, komolyan gondolva az elhangzott szavakat. -Hanem, mert ott majd egyedül lehetünk és miután betöltötted a tizennyolcat, hozzám költözöl - félénken pillantottam rá, mert őszintén, rettegtem a válaszától. Nem tudhatom, hogy ő szeretne-e velem élni. Szerencsémre azt a reakciót kaptam, amit reméltem; a szokásos mozdulatával beletúrt göndör hajába, majd szélesen vigyorogva simított végig a karomon. Ezt beleegyezésnek vettem. 

"Honnan tudod, hogy még akkor is itt fogtok élni?" kérdezte.

-Mindig lesz egy hely, ahova hazatérhetünk. Darren szerint a turné közben hotelekben fogunk aludni, de ez nem tart örökké - tártam szét a karjaimat. -Segíts választani! - kértem őt, mire közelebb csúszott hozzám és végigmérte a kínálatot. 

Órákig keresgéltünk, ha találtunk egy szépnek ható házat, elmondtuk, hogy mi lehet benne hátrány és már görgettünk is tovább. Teljesen elzsibbadtam, az egyetlen, ami életben tartott Ms. Cox sütije volt és az almalé -pedig nem is szeretem az almát. Már éppen feladtuk volna, amikor felvillant egy ablak. Nagyobb ház, mint amilyet akartam, de egyszerűen tökéletesen nézett ki. És mindenkihez közel volt, negyed óra alatt még Liamhez is eljutok onnan, pedig ő a határon lakik, egy kis túlzással. 

-Tíz percre lesz tőled - mutattam a térképre. A telefonomért nyúltam, bepötyögtem a felírt számot és gyomromban az izgatottsággal vártam, hogy fogadják a hívásom. 

-Agatha Montez, miben segíthetek? - a vonal túlsó végéről érkező határozott hang úgy meghökkentett -mivel nem vagyok hozzászokva a hivatalos telefonbeszélgetésekhez-, hogy hirtelen még a saját nevemet is elfelejtettem.

-Őőőőő, izé... Jó napot, Louis Tomlinson vagyok. Uhmm, szeretnék érdeklődni az eladó házról az Almo...

-Igen-igen, tudom miről beszél! Csodálatos utca, remek szomszédok, mikor szeretne körbejárni? - kérdezte. 

-Hát... nekem ma is jó - motyogtam. 

-Tökéletes! Délután három óra megfelel? 

-Persze - bólintottam magam elé, majd a nő bontotta a vonalat, miután elköszönt. Magam mellé dobtam a telefonom és elégedetten csaptam össze a tenyerem.
-Délután megyünk házat nézni! 

"Ilyen gyorsan?" lepődött meg Harry. 

-Ugye milyen király? - vigyorogtam rá. Boldog voltam. Most kezdem csak el igazán a saját életem, és ez annyira feldobott, hogy nem tudtam Zaynre gondolni, hogy neki mi lesz a véleménye erről az egészről. 

"Louis... Figyelj, gondold át ezt még egyszer. Kérlek!" jelelte a barátom, miután letette a laptopot a földre és, hogy hatásosabb legyen, az ölembe mászott. 

-Nem bízol bennem? - kérdeztem elkomorodva. -El tudom magam tartani, teljesen...

"Féltem Zaynt!" vágott a szavamba. Elnémulva néztem rá, feldúlt arckifejezését nem tudtam hová tenni. "Így egyedül lesz abban a hatalmas házban, megint. Mi van, ha újra padlóra kerül? Te vagy az egyetlen, aki segíthet neki. Hiába szerelmes Niallbe, még ő se tudná visszarántani, ha esetleg a mélybe zuhanna."

-Nem értem, miért kerülne padlóra? - értetlenkedtem. 

"Nem emlékszel? Azért..." megakadt, szomorúan lesütötte a szemeit és fél pillanatig engedte, hogy a szomorúság átvegye rajta az uralmat. Aztán újra rám nézett és folytatta. "Azért bántotta magát, mert egyedül volt. Ez most se változott, a szülei még mindig sokat vannak távol."

-Baby, aranyos, hogy ennyire aggódsz, de évekig külön éltünk Zaynnel és mégis mellette voltam - mutattam rá az igazságra. 

"Ha lesz egy saját házad, kevesebb időd marad a barátaidra." magyarázta. 

-Kizárt - ellenkeztem. 

"A saját életed lesz előtérben. Tudod, mire jöttem rá?" vonta fel a szemöldökét, majd kissé mérgesen arrébb lökte a kezem, mikor az a pólója alatt kalandozott. Felszusszantam és beadtam a derekam, teljes mértékben rá figyeltem. 

-Mire?

"Talán azért próbáltak rávilágítani minket arra, hogy túl sokat vagyunk együtt, mert félnek. Mi itt vagyunk egymásnak, de az ő kapcsolatuk még nagyon kezdetleges, nem értik meg és nem tudják hova tenni, hogy hirtelen kevesebbet foglalkozunk velük. Szükségük van ránk, mint barátokra. És nem elég néhány óra, amikor leültök játszani a tévé elé."

-Igazad van... - feleltem halkan. Elfogott a bűntudat, amiért Harrynek kell rávezetnie engem is a fontos dolgokra. 

"Rosszul érzem magam, mert Niall a testvérem és mindig mellettem állt. Az utóbbi időben annyira elhanyagoltam őt, és nem vettem észre. Kellett ez a közjáték, hogy a szavak mögé lássak."

-Próbáltam úgy viselkedni Zaynnel, mint régen, szerintem a kapcsolatunk nem süllyedt, de... Lehet, hogy úgy érzi, most már nem számíthat majd rám, mert nem ő az első - húztam el a szám. 

"Cica, ne tégy sorszámokat az emberekre." ráncolta a homlokát hitetlenül. "Mindenki, aki fontos számodra, ugyanazon a szinten legyen."

-De nem szerethetek mindenkit úgy, mint téged - mondtam tágra nyílt szemekkel. Halkan sóhajtva elmosolyodott és legyintett egyet.

"Tudod, hogy értettem. Szeretjük egymást, de ugyanúgy fontosak a barátaink. Ezentúl nem engedhetünk a rózsaszín ködnek, ereszkedjünk vissza a földre." 

-Úgy imádlak! - vigyorogtam rá, majd egy hálás puszit nyomtam az arcára. -Köszönöm.

"Most értelmesnek érzem magam." nevetett fel. 

-Meglátszik, hogy irodalmat tanulsz emelt óraszámban, amúgy - kacsintottam rá. -De te mindig is értelmes voltál. És ezért is szeretlek, az összes többi tulajdonságod mellett - csücsörítettem. 

-Louis - mondta, miközben a nyakam köré kulcsolta a karjait. Elégedetten hunytam le a szemeimet, miközben élveztem, hogy a szokásos, mindenen felülmúló érzés, a büszkeség és szerelem keveréke egyesül bennem. -Louis, Louis, Louis - motyogta, majd édes ajkait az enyémekre illesztette. 

---

Igazat adtam Harrynek és lemondtam a délutáni találkozót Agathaval. Nem érdemes megtéveszteni magam azzal, hogy majd saját életet kezdek, mert eddig is így tettem. Attól kezdve, hogy anyáék elköltöztek Angliába, én magamra maradtam és tulajdonképpen hálásnak kéne lennem, amiért a legjobb barátommal lakhatok. 

Leparkoltam a ház előtt és egy ártatlan pillantást váltottam Harryvel, majd, mivel hazaértem, stílusosan kivágtam a bejárati ajtót. 

-Szép napot kis család! - kiáltottam el magam. Lerúgtam a cipőmet és a neszek irányába indultam. Bár már evidensnek kellett volna lennie, hogy a nappaliban lustálkodnak, én attól még a konyhába is benéztem. 

-Sziasztok - köszöntek egyszerre. Gondolom azt várták, hogy majd odamegyünk hozzájuk és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, de mivel Harry is ugyanolyan bosszúálló, mint én, kicsit megleckéztetjük őket. 

Visszatértem a konyhába, ahol a göndör már a csirkét pirította a saját receptje szerint elkészülő sushihoz. Odanyúltam, de azonnal meg is bántam, mert a forró serpenyő megégette az ujjam. 

"Te nem vagy normális!" ripakodott rám Harry, miután az arcomról lekövetkeztette, hogy nagy fájdalmaim vannak. A mosogatóhoz álltam és hideg vizet engedtem az égő felületre, közben azért nyertesen forgattam a számban a csirke darabot. Már most nagyon finom. 

Nem kellett sokat várnunk, öt percen belül megjelent Zayn és Niall, bánatos és egyben félő kifejezéssel. Felültem a pultra, persze úgy, hogy ne zavarjam a mellettem sürgő-forgó fiút, aki szintén észrevette a plusz két főt. 

-Mi is kapunk majd...? - kérdezte halkan Niall. Nemtörődöm stílusban megrántottam a vállam és folytattam az ujjam ápolását. 

-Ma nagyot léptem előre - kezdtem, ám mielőtt folytatni tudtam volna, Zayn megszólalt.

-Louis, én nagyon sajnálom, hogy...

-Elköltözöm - vágtam a szavába. Megdermedt, úgy tűnt, hogy még levegőt se vett, miközben pislogás nélkül meredt rám. -Nagyon szép ház, közel Harryhez, és... - meséltem boldogságot színlelve, azonban elhallgattam, amikor Zayn végre megmozdult. Lehajtotta a fejét, de még így is láttam a könnyeket, amik elárasztották a szemeit. Hogy tudtam akár csak egy pillanatig is komolyan gondolni, hogy magára hagyom őt, ráadásul azzal a címmel, hogy haragszom rá?
-Zaynie! - sipítottam. -Hogy képzeled azt feltételezni rólam, hogy itt hagynálak?! - vergődtem a pulton, amit Harry rosszalló tekintettel követett. 

-Annyira utállak! - nyögte Z, majd ugrott egyet, éppen csak annyi időm volt, hogy leszálljak a pultról, már a vállamon nyugtatta a fejét. -Tényleg nagyon sajnálom, nem akartunk titeket megbántani!

-Pedig sikerült, de ne foglalkozzunk vele - sóhajtottam engedékenyen, miközben Zayn válla felett mosolyogva néztem, ahogy Harry Niall karjai közé bújik. 

-Képzeld, Liam átjön és hozza a barátnőjét - mondta, miután elengedett és szemében izgatott csillogással tapsolt egyet a levegőben.

-Ő még él? - lepődtem meg gúnyosan. Z vállat vont és oldalra nyúlt, azonban nem érte el a még meleg csirkét, mert Harry rácsapott a kezére. 

-Hé! - biggyesztette le az ajkait. 

"Hogyha megeszitek, nem lesz belőle sushi." jelelte a göndör bosszankodva. 

-Tommo, ideje lenne megtanítanod nekem a jelnyelvet, nem gondolod? Sosem fogom megérteni Harryt - hümmögött Zayn, miközben leült az asztalhoz. -Tanítsátok ketten - mutatott Niallre. -Ez tök menő!

-És nehéz - bólintottam. -Mondjuk én pár hónap alatt megtanultam, de nekem volt motiváló erőm - karoltam át Harry derekát, készségesen engedte, hogy magamhoz húzzam és egy puszit nyomjak a nyakára. 

-Szöszi, ezentúl jelelve kommunikálhatsz velem - jelentette ki határozottan. Niall kapott az alkalmon, vigyorogva intézett szavakat Zayn felé jelnyelven, amin Harry édesen felnevetett, de én nem értettem. 
-Oké, mit mondtál? 

-Sosem tudod meg - nyújtotta rá a nyelvét a szőke. 

-Louis? - nézett rám reménykedve szegény, de én is csak a fejemet ráztam nemlegesen.

-Tippem sincs - mondtam. -Annyit értettem belőle, hogy ész.

-Mert ez egy nehéz szólás, nem használatos a hétköznapokban - szólt közbe Niall. 

-Niall egyszerre orvos és tanár - hüledeztem. 

-Már miért lennék orvos? - ráncolta a homlokát.

-Múltkor rávezettél, hogy csak úgy lehetne gyerekem, ha valamit beültetnének... ide - idéztem őt szó szerint, miközben a hasamra mutattam. 

-Gúnyolódj csak, ez is azt mutatja, hogy okosabb vagyok nálad - húzta fel az orrát, de rögtön visszaváltott normális kifejezésre és Zaynre mutatott. -Ha még egyszer elkezdesz hörcsögözni, megverlek.

-Hűha, milyen harcias pasid van, Zaynie - röhögtem. Niall persze kiállt volna magáért, de az ajtó kattanása mindannyiunkat hallgatásra késztette. 

-Fiúk, megjöttünk! - zengte be az egész házat Liam hangja. 

-Konyha! - kiáltottam, majd megfordítottam az ölelésemben Harryt és a vállának támasztottam az állam. Ellazult a karjaim között, azonban amikor régen látott barátunk feltűnt, oldalán a barátnőjével, feszültté vált és a hasán összekulcsolt ujjaimra tette a kezét. 

-Sziasztok! - intett Liam teljesen felvillanyozódva. Tényleg, nagyon boldognak tűnt. Lepacsizott Niallel és Zaynnel, majd miután látta, hogy nincs kedvem elengedni Harryt, felénk csak egy mosolyt és biccentést intézett. 

-Azt hittük, már meghaltál - jegyezte meg Niall. 

-Nincs akkora szerencsétek - forgatta a szemeit, majd maga mellé húzta a lányt, akit csak most tudtam végigmérni. Szép volt. És ennyi. Nem igazán tudnám tovább elemezni, olyan pont Liamhez illett, vagy nem is tudom. Bár a szőke hajáról egyből eszembe jutott pár szőke nős vicc, amiket muszáj lesz elsütnöm, remélem nem fogom velük megbántani őt. 
-Ő itt a barátnőm, Ashley. Ash, ők a legjobb barátaim, Zayn, Niall, Louis és...

-Harry - fejezte be helyette Ashley. Felemeltem a fejem és kérdőn pislogtam rá.

-Ti ismeritek egymást? - kérdeztem. 

-Ami azt illeti, igen - mosolyodott el. Rossz érzésem támadt ettől a mosolytól és összezavart, hogy Harry köszönés helyett kibontakozott az ölelésemből és folytatta a sushi készítését. Úgy tett, mintha Ashley itt se lenne, ettől pedig olyan feszültté vált a levegő, hogy egyikünk se tudta, mit kellene lépnie.