-El... Többet nyelek, mint amennyi az arcomra kerül - jegyeztem meg fintorogva, mikor Eleanor egy újabb suhintást tett az arcomon az ecsettel. 

-Akkor ne pofázz, csukd be a szád - sóhajtotta. Ezúttal megfogadtam a tanácsát és a munkálatok végéig meg se szólaltam. A tükörbe nézve makulátlannak tűnt a bőröm, mintha nem lenne egy-két helyen pattanásom, számomra még mindig furcsa, hogy néhány sminkes dologgal... amiknek még a nevét se tudom, ennyire tökéletessé lehet tenni az arcom. Még a fekete karikák is eltűntek a szemeim alól, fogadni mernék rá, hogy otthon zuhanyzás után meg fogok ijedni a tükörképemtől. 

-Kerítsd elő Zaynt és Niallt - ráncolta a homlokát, miközben vetett felém egy kérlelő pillantást.

-Miért én? - kérdeztem vissza. Morgolódva lehajolt, hogy Liamet is kezelésbe vegye, engem pedig válaszra se méltatott. 

-Mert te már nem lepődsz meg - mondta a bandatársam. 

-Tévedésben éltek - jelentettem ki szárazon. -Ez az ő kapcsolatuk, nekem nincs hozzá közöm. 

-Mégis kínos kérdések elé állítod őket - kuncogta, azonban az arca újra kifejezéstelenné vált, mikor Eleanor szigorúan tekintett le rá. 

-Ismersz - mosolyodtam el én is. Megrántottam a vállam és a gerlepár keresésére indultam a hatalmas aréna épületén belül. Most, hogy jobban belegondolok, Harry sincs meg, pedig tíz perccel ezelőtt még a süppedős kanapén feküdt. Merem remélni, hogy Zaynékkel van, különben ellopom a statiszta hangosbemondóját és felhozom Z legkínosabb pillanatait. Ha nem találom meg őket, ezzel maguktól lépnek színre. Bár, lehet, hogy nem lenne jó ötlet tekintve, hogy néhány rajongó már a sorok között áll, pontosabban azok, akiknek egy neon zöld színű kártya lóg a nyakukban, VIP felirattal. 

-Shane! Nem láttad a banda többi tagját? - kértem segítséget az éppen szembejövő fiútól. Felhúzta a vállait és tanácstalanul nézett rám.

-Csak nem bújócskáznak? 

-Eleanor ideges, ezzel csak maguk alatt vágják a fát - forgattam a szemeimet és mentem tovább. Benéztem az összes mosdóba, az öltözőkbe és még a hátsóajtón is kilestem, hátha csak bagóznak. Mélabúsan lógatva az orrom sétáltam vissza Eleanorhoz, azonban kénytelen voltam megtorpanni az utolsó pár lépés előtt. Összeszűkített szemekkel igyekeztem rájönni, hogy Zayn hogy a fenébe került fel a plafonon lógó emelkedőre. És, hogy miért játszik óvodást nélkülem.

-Szia, Tommo! - integetett, miközben meghajtotta magát a lábával. Zavartan pislogtam az alatta idegeskedő emberekre, akik miközben próbálták leimádkozni a túl sok energiával feltöltött fiút, más oldalról a fülükön lógó szerkezetbe hadartak. 

-Hogyan mentél fel oda?! - hitetlenkedtem. A vékony, de erős zsinórra mutatott az emelkedő szélén. -Basszus, ez király! Várj, én is megyek! - mondtam izgatottan, majd az egyik műanyagszéken heverésző Niallre kacsintottam, miközben megragadtam a zsinórt és felugrottam. Néhány kiálló rész segített a biztonságos feljutásban, na meg Zayn az utolsó méternél a karját nyújtotta segítségként. 

-Remek! Most már ketten vannak fent! Miért nem állítottátok meg őket?! - kiáltotta a kopaszodó, idősebb pasas. -Fiúk! Fél óra múlva kezdődik a koncert, le kell jönnötök onnan! 

-Csak egy kicsit! - válaszoltam. -Egészséges késés a... nyolc perc - gondolkodtam hangosan. 

-Majd pont kiszámoljuk, hogy mennyit késsünk - vigyorgott Z, majd meglendítette a lábát. Követtem őt, felvettem a ritmust és a rögzítésnek hála nem repültünk el, csak enyhén ringatóztunk. 

-Ó, ne! Ringat a víz, ringat a víz! - kezdtem magas hangon. Zayn rám kapta a szemeit, pár másodpercig gondolkodott, majd a levegőbe bokszolt. 

-Senki se bánt itt, és ami számít - folytatta.

-Az nem az íz! - ordítottuk közösen. 

-Az ember úgy szeret, ha főz, a vízben nincsen semmi gőz! Élünk és halunk, nincs semmi bajunk, ringat a víz! Ringat a víz! - daloltuk felhőtlen vidámsággal. 

-Szöszi, felismerted a dalt? - Zayn előrehajolt, hogy rálásson a jól szórakozó Niallre. 

-Hogyne! Ezt mindenki ismeri! - tárta szét a karjait. 

-Na, akkor mi volt? - szóltam közbe kihívóan. Az állához emelte a mutatóujját és enyhén csücsörítve meredt maga elé.

-Hát nem aranyos? - kérdezte Z suttogva. -Lemegyek és megzabálom!

-Fúj - grimaszoltam odébb csúszva. -Ne előttem.

-Kis hableány! - kiáltotta Niall.

-Gratulálok, jeles - bólintottam elismerőn. -Nem tudod, hogy hol van Harry? 

-Kiment a VIP-es rajongókhoz Stephennel - vonta meg a vállát. Először majdnem lefordultam a magas emelkedőről válasza hallatán, de aztán gyorsan helyretettem magamban, hogy nincs miért aggódnom, Harry nem őrült meg, testőrrel lépett a fülsértően sikongató rajongók elé. Ezzel neki nincs semmi problémája.

-Azt hiszem, visszahozom őt - motyogtam, miközben ingatagon felálltam. -Ja, a sárkány tárt karokkal vár titeket. Eleanor mérges, vigyázzatok, nehogy megkopaszítson titeket bosszúból - adtam át az üzenetet, majd mikor talpra érkeztem, szembenéztem a rám vetülő, rosszalló tekintetekkel. 
-Legalább kipróbáltuk. Biztonságos - bólogattam ártatlanul.

A színpad mögé oldalaztam, onnan leskelődtem kifelé, szerencsére hamar megtaláltam a göndör hajú barátomat. Halvány mosolyra húzódott a szám, mikor Stephen a fejét fogva próbálta elhúzni Harryt az őrjöngő rajongóktól, akik mindenáron képet akartak csinálni vele. Annyira jól esik, hogy így szeretik őt, hogy könnybe lábadt a szemem a hirtelen megszállt hálától. Felszívtam magam, megigazítottam a félrecsúszott pólóm nyakát és egy mindentudó mosollyal az arcomon léptem ki a takarásból. 

-Hahó! - intettem boldogan, mikor a lányok észrevettek és ugrálva igyekeztek áttörni a színpad mellé állított kordonokon. Darren egy szóval se mondta, hogy nincs szabad járásunk az épületben, ezért nem is gondolnám, hogy lesz abból probléma, ha megállok pár fotó erejéig. 
-Hogy vagytok? - kérdeztem őszinte kíváncsisággal, miközben váltottam egy beszédes pillantást Harryvel. Egyszerre érkeztek a pozitív válaszok, kicsit bele is zavarodtam, de nagyjából megértettem, mit próbálnak túlkiabálni egymáson. 

-Két percen belül átengedik a többi rajongót is, ideje lenne visszamennünk - köhögte Stephen. Egyetértőn szeltem át a távolságot, ami eddig Harrytől választott el. Felém fordult és csillogó szemekkel pásztázta az arcom. 

-Menjünk - biccentettem. Intett, majd ugyanezzel a lendülettel kulcsolta össze az ujjainkat. 
-Jó szórakozást! Nem okozunk csalódást - intéztem szavakat a hangzavaros tömeg felé és ugyanazon az úton indultam vissza, amelyiken pár perccel ezelőtt jöttem ki, csak most nyomomban Harryvel és az erre az estére felbérelt őrrel. 

---

Azt reméltem, hogy a szombatot együtt tölthetem Harryvel és egy kicsit kikapcsolódhatunk. Miután tegnap este lenyomtuk a tőlünk telhető legenergikusabb koncertet, éjszaka a lehetőségeket pörgettem a fejemben. Elmehettünk volna piknikezni a parkba, vagy az Empizzázóba kajálni, esetleg abba a cukrászdába, ahol megismertem őt, de még a mozi gondolata se hangzott rosszul. Reggel, amikor ismertettem volna a terveimet a göndörrel, ő benyögte, hogy áthívta magához Jamiet, mert van egy közös feladatuk, amit határidőre kell megcsinálniuk. 

Így a kedvem a béka segge alá került, leköltöztem a nappaliba és bekapcsoltam egy filmet, aminek még a címét se tudom és jobban lekötött az, hogy felzabáljam az összes csokoládét, amit még a hét elején vettünk. Vajon bunkó lennék, ha most átmennék Harryhez és... nem, láb alatt lennék és nem tudna odafigyelni a feladatra. Nyögve csaptam a térdemre, mire az összegyűrt papírok szanaszét szálltak körülöttem. Nem hiszem el, tényleg mindent megettem.
Felhúztam a pólómat és a hasamra szegeztem a szemeimet. 

Ha idősebbek leszünk és lesznek ráncaim, valamint felszökik a súlyom, Harry akkor is szeretni fog? Vagy talál majd magának valakit, aki kívülről tökéletes...? 

-Jó reggelt! - zökkentett ki mély és kusza gondolataim közül Zayn rekedtes hangja. Felé fordultam és homlokomat ráncolva, hitetlenül horkantam fel.

-Dél van - mondtam. 

-Túl korán - bólintott ásítva. -Mit csinálsz?

-Tulajdonképpen, semmit - grimaszoltam. 

-Látom - mérte fel a kanapét, és én csak most próbáltam magam külső szemléletből megfigyelni. Úgy néztem ki, mint egy depressziós, vergődő hal. Bár, az elfogyasztott édességet figyelembe véve, inkább bálna. 

-Harry az egyik osztálytársával tanul - nyöszörögtem panaszosan. 

-Mióta is vagytok együtt? - kérdezte eltűnődve, miközben mellém feküdt. 

-Lassan fél éve - feleltem büszkén. Válaszomat csend követte.

-Én nem akarlak megbántani, meg semmi ilyesmi... - kezdte hezitálva. Felvontam a szemöldököm és sürgetőn néztem rá. -És nyugodtan mondhatod, hogy nem értek hozzá, ne szóljak bele, és...

-Nyögd már ki! - szóltam rá türelmetlenül. 

-Nem kéne ennyire ragaszkodnod hozzá - sóhajtotta. 

-Ezt hogy érted? - kérdeztem elkerekedett szemekkel. Van velem valami baj?

-Én csak... Nem szeretném, ha bajod esne. Nézd, akárhányszor külön vagytok, te meg vagy kötve. Néha hozzád se lehet szólni, ha meg mégis, látszik rajtad, hogy erőlteted az egészet, csoda, ha pár óráig lehet veled hülyülni. Fogalmam sincs, hogy Harry miképpen áll ehhez. Mi van, ha egyszer megelégelitek egymást?

-Olyan nem lesz - jelentettem ki határozottan. 

-A legjobb barátod vagyok, ezért nem fogok kertelni - nézett mélyen a szemembe. -Szerintem Harrynek szüksége van egy kis szabad térre. Ő biztosan nincs ennyire kiakadva, amiért most nem lehettek együtt, mint te, az összes édességet felfaltad! - szidott meg gyengén. 

-Nem vagyok ragaszkodó! - ráztam a fejem kétségbeesetten. 

-De, az vagy - biccentett sajnálkozva. 

Mintha ez a pillanat kellett volna ahhoz, hogy történjen valami, a bejárati ajtó kivágódott és beszélgetésünk alanya lépte át a küszöböt. Döbbenten figyeltük, ahogy Harry ledobta a táskáját a földre, majd a másikat is -amibe feltételezem a ruhái voltak- és könnyektől csillogó szemekkel keresett engem. Amint felfogtam az előbbi észrevételem, talpra ugrottam és elé siettem. 

-Baby! Mi a baj? Jamie megbántott? - állítottam rögtön kérdések elé és át akartam őt ölelni, de a mellkasomnak taszította a tenyerét és zaklatottan szívta magába a levegőt. Ijedten meredtem az arcára, amin már megszáradt könnyek zápora adott jelzést arra, hogy el kell intéznem azt a Jamie gyereket, vagy bárkit, aki sírásig bántotta Harryt. Szipogott egyet, majd végre felemelte a karját.

"Szerinted baj van a kapcsolatunkkal?" kérdezte remegve. Megütközve hátráltam egy lépést.

"Dehogyis! Honnan veszed ezt a hülyeséget?" jeleltem, amivel kiérdemeltem Zayntől egy ellenkező morgást. 

"Nem vagyok túl ragaszkodó? Nincs még eleged belőlem?" folytatta félve. A szavak szinte arcon csaptak, ahogy elért a tudatomig, mi is történt pontosan. 

Gondolkodás nélkül szorítottam markomba az autóm kulcsát, miközben egy mérges, egyben csalódott pillantást vetettem Zayn felé, aki ebből már rájött, hogy miről lehetett szó köztem és Harry között. A megbánás tükröződött vissza róla, de ahelyett, hogy leszóltam volna, vagy veszekedni kezdtem volna vele, a rosszabb utat választottam. Egyedül hagytam őt, hogy érezze, most szavak nélkül haragszom rá. 

Harry derekát karolva vezettem a kocsihoz, majd az első ötletemet elvetve, az üresen álló házhoz hajtottam. A tábla még mindig a kerítés előtt állt, nagy betűkkel invitálva a vevőket. Úgy ismertem ezt az épületet, mint a tenyeremet, hiszen itt laktam tizennyolc évig. Az ajtó zárva volt, ezért az ereszt használtam arra, hogy feljussak a szobám ablakáig, ott a kezemet nyújtottam Harrynek és felhúztam őt. Egészen a tetőig másztunk és egy pillanatig elkapott az ismerős érzés, de ahogy az égre tekintettem rájöttem, most nem kereshetünk hullócsillagokat, mint régen tettük. 

-Nem értem Zaynéket - mondtam, mikor leült elém, törökülésbe hajtogatta a lábait és komoly ábrázattal figyelt rám. -Én is megsértődtem, mert... nem érzem magam soknak.

"Nem vagy az." ingatta a fejét nemlegesen. "Miért foglalkoznak a mi dolgunkkal?" fintorgott.

-Talán csak féltenek minket - sóhajtottam kelletlenül. -Hogy majd egyszer megunjuk egymást.

"Én soha nem foglak megunni!" jelelte azonnal. Elmosolyodva dőltem előrébb.

-Ahogy én se téged. De ezt már megbeszéltük egyszer. Miért kavart fel téged ennyire? - értetlenkedtem. 

"Nem tudom..." felelte bizonytalanul. 

-Én sejtem - intettem le őt. -Azt gondolod, hogy majd jön valaki, aki jobb és tökéletesebb, pedig tudhatnád, hogy számomra te vagy a legszebb, legtökéletesebb fiú... - mondtam, minden egyes szóval közelebb hajolva hozzá. Végül egy apró puszit hagytam az ajkain, amik ezek után mosolyra görbültek. 
-És nincs igaza se Zaynnek, se Niallnek. Szerintem nem töltünk sok időt együtt, hiszen te suliba jársz, én dolgozom, valószínűleg nekik csak az van meg, mikor hétvégente együtt vagyunk és, mikor együtt alszunk.

"Én is így gondolom." bólogatott. 

-Ne légy szomorú! 

"Akkor is, rosszul esett..." húzta fel a vállait. 

-Nekem is - értettem vele egyet. -Majd ne felejtsük el felhozni nekik, amikor látjuk, hogy egyfolytában egymás szájában járnak - kacsintottam bosszúállón. Felkuncogott, én pedig ezt az alkalmat találtam megfelelőnek ahhoz, hogy még erősebb szárnyakat adjak neki. Hátranyúltam a farzsebemhez és elővettem a kissé meggyűrt papírt. 

"Mi az?" kérdezte kíváncsian, mikor az ölembe ejtettem a lapot. Feszülten a hajamba túrtam és megköszörültem a torkom.

-Írtam neked egy dalt - mondtam. Meglepődve billentette oldalra a fejét, majd izgatottan nyújtotta felém a kezét. 

Torkomban dobogó szívvel, pislogás nélkül vártam a reakciót, ami, legnagyobb örömömre nem maradt el. Először kifejezéstelenül olvasta a sorokat, majd arca két oldalán megjelentek az aranyos kis gödröcskék, végül pedig, mikor én már majdnem darabjaira tördeltem az ujjaimat, hálásan könnyező tekintetét rám emelte és megajándékozott a világ legszebb mosolyával.