Egy külön chat-csoportot hoztam létre, amiben a Zaynnel közös barátainkkal osztottam meg a buli helyszínét és időpontját. Aki nem válaszolt, megkerestem a telefonszámát és felhívtam, nem törődve a késői órákkal. 

A nappaliban voltunk, Harry a kanapén feküdt, míg én annak a szélén ültem és fél kezemmel masszíroztam a lábát. Liam pedig a fotelben foglalt helyet. Szépen szólva szocializálódtunk; mindhárman a telefonunkat nyomogattuk, míg a göndör az osztálytársaival beszélgetett, én és Liam szervezkedtünk. 

-Lehet, hogy meg kéne hívnunk Edwardot is? - kérdeztem kételkedőn. Valójában nem akartam, hogy ő is itt legyen, de szükségem volt a megerősítésre.

-Nem. Zayn utálja őt - ingatta a fejét Liam.

-Te még beszélgetsz vele? - vontam fel a szemöldököm.

-Néha rám ír, hogy milyen a meló, meg ilyenek. Én is érdeklődöm felőle, de már rég nem ugyanolyan a kapcsolatunk, mint mondjuk egy fél éve - sóhajtotta keserűen. Ők tényleg nagyon jól kijöttek egymással. Nem tudom, én biztosan a barátaimat választottam volna, hiszen velük képzelem el a jövőt. Jöhetne bármilyen lehetőség, vagy ajánlat, még csak meg sem fordulna a fejemben, hogy kilépjek. Ők a családom.

-Kíváncsi vagyok, azért annyi lenne a minimum, hogy küld egy köszöntő üzenetet Zaynnek - grimaszoltam. Ha jobban belegondolok, szerencsésebb lenne, ha inkább nem is hallatna magáról. 

Az ünnepelt éppen egy családi vacsorán vesz részt a város leghíresebb éttermében. Nagyon izgult, elvégre alig látja a szüleit, most biztosan mindenről kérdőre vonják őt. Nem rossz emberek, sőt. Csak még mindig nem értik, hogy a szeretet többet ér a pénznél. Zaynnek szüksége lenne rájuk, amikor rosszul érzi magát, vagy szorult helyzetbe kerül, de ilyenkor általában nem hazajönnek hozzá, hanem egy vastag borítékot küldenek, rengeteg pénzzel. Persze a csapat ellensúlyozza a fájdalmat, most kicsit együtt tudok vele érezni. Én se tehetem meg, hogy gondolok egyet és átrepülök Londonba, csak, hogy leüljek egy teára anyával. 

-Andrew? - szóltam a telefonba, amikor a vonal túlsó végéről csupán recsegést hallottam. -Hahó!

-Hé, szia Tommo! Rég beszéltünk. Mizu? - végre. Már minden eshetőség végigfutott a fejemben, hogy miért nem hallom őt -és nem a jó dolgok közül. Fő a pozitivitás. 

-Nagyon rég - értettem vele egyet. -Hamarosan itt van Zayn szülinapja. Rendezünk neki egy házibulit, amire hivatalosan is meg vagy hívva - vigyorodtam el. 

-Tudod, hogy én minden partiban benne vagyok - kezdte. Rossz érzésem támadt. -De...

-De? - sürgettem őt.

-Ah, hagyjuk. Ott leszek! - hallottam, ahogy valószínűleg az asztalra csapott. Nem különösebben érdekelt, hogy merre kószál, a lényeg, hogy a suliban Z haverja volt, tehát itt a helye köztünk. 

-Király! Üzenetben elküldöm a részleteket! - bólintottam magam elé. 

-Marissa is jöhet? - kérdezte még, mielőtt kinyomhattam volna a készüléket.

-Mi van? Együtt vagytok? - hitetlenkedtem.

-Már a végzős bál óta - büszkélkedett. Nem hiszem el. Emlékszem, amikor nagy arccal elénk vetette, hogy majd gerincre vágja a csajt, mert anélkül úgyse menne el vele a bálba. 

-Hát, barátom. Gratulálok! Hozd őt is, mindenkit szívesen fogadunk - kuncogtam. Oké, ez most tényleg lesokkolt. 

Elköszöntem tőle, mert Liam is hangosan invitálta Leot, akit egyébként nem bírunk, de ő adta meg a lehetőséget, hogy fellépjünk a bulijában. Adok-kapok, nagyjából az egész lényege ennyi lenne. Miközben az útbaigazítást részleteztem, vetettem egy fél pillantást Harryre, aki már percek óta mozdulatlanul feküdt mellettem, és hiába nyomtam meg erősebben a lábujját, nem figyelt fel rám. Homlokomat ráncolva fordultam felé és a torkomra forrtak a szavak, amikor megláttam csillogó szemeit és széles vigyorát. Végigsimítottam a vádliján, mire enyhén megrázta a fejét és rám nézett. 

-Mi van? - kérdeztem kíváncsian. Felült és elém tette a telefonját. Először fel sem fogtam igazán, hogy mi szerepel a kijelzőn, de ahogy kibogarásztam az összegyűjtött képekből a lényeget, egyre nagyobb mosolyra húzódott a szám. Az ölembe került a mobil, míg Harry izgatottan kezdett jelelni.

"Hát nem aranyosak?" 

-Imádnak téged - kacsintottam. A rajongótáborunk készített egy montázst, néhány utcán elkapott fotóból és az általunk feltett szelfikből. Több ezren osztják a közösségi oldalakon, abban reménykedve, hogy észrevesszük -ezúttal bejött a tervük. A saját telefonomon beléptem az oldalamra és én is úgy, mint Harry, megosztottam a csodás képet. 

"Minket imádnak." bólogatott. Egyetértőn biccentettem és odahajoltam hozzá egy cuppanós csókért. 

Ebben a pillanatban, a bejárati ajtó kicsapódott és hangos nevetések töltötték meg a házat. Visszahelyezkedtünk, én váltottam egy komoly pillantást Liammel és immáron a Twitteren lógtam, mivel ismerem Zaynt, kotnyeles és kíváncsi természetű, tuti belenéz majd a telefonomba. 

-Sziasztok! - intett be Mr. és Mrs. Malik, de már tovább is álltak, felsiettek az emeletre. Zayn pedig elégedett arckifejezéssel húzta le magáról a pulóverét, majd arrébb tolta Harry lábait és mellém ült. 

-Na? Milyen volt? - érdeklődött Liam.

-Nagyon szuper! - nevetett fel Z halkan, miközben közelebb dőlt és a mobilomra nézett. Annyira tudtam. 

-Spagettit ettél? - kérdeztem visszafogva a vigyorom. 

-Igen. Honnan tudtad? - döbbenten húzódott hátrébb, a reakciója miatt képtelen voltam tovább tartani magam, felröhögtem. -Most mi van? - értetlenkedett. Összegörnyedtem, a kezeimet a szám elé emeltem és fuldokolva nevettem. A szemem sarkából láttam, ahogy Harry segítőkészen nyúlt Z arcához, aki meghökkenve, szinte kővé dermedt. 

-Louis, jól vagy? - kuncogott Liam, miközben rám mutatott. 

-Nem! - kiáltottam. Zayn sértődötten a kezemre ütött és felállt. 

-Olyan köcsög vagy! - tárta szét a karjait. 

-Ne... Ne haragudj! - szuszogtam és a félig kicsordult könnyeimet törölgettem. -Nem hiszem el, hogy a szüleid nem szóltak...

-Sötét volt - felelte kimérten. -És hátul ültem a kocsiban.

-Egész este az arcodon volt az étlap? - kérdeztem. Összefonta maga előtt a karjait és lassan bólintott. -Oké, nekem végem! 

-Jó, békén lehet hagyni! - dobbantott egyet a lábával, majd szándékosan belém rúgott és a fürdőszobába rohant. Harry rosszallón ingatta a fejét, ami arra kényszerített, hogy levakarjam az arcomról a kárörvendő vigyort. 

"Szülinapja van!" dorgált meg enyhén. 

-Még nem! - ellenkeztem. 

"Akkor se kellett volna kinevetned. Veled is előfordult már, hogy ottmaradt a csokis süti máza az arcodon." jelelte, aztán a mellkasomra bökött. 

-Csak egyszer fordult elő! - védtem magam. Igazából nekem is rosszul esett volna, ha kinevetnek, mert elfelejtettem használni a szalvétát, de ebbe eddig nem gondoltam bele. Mert hát, az én esetem egészen másképp alakult, Harry a legjobb módszert alkalmazta a csokimáz eltüntetésére...

"Cica, gonosz vagy." jelentette ki, de a megszólításból tudtam, nem is olyan mérges, mint amennyire azt mutatja. 

-Csak egy kicsit - mondtam. Ösztönzőn a fürdő felé biccentett, mire felvontam a szemöldököm és közelebb csúsztam hozzá. A szemeit forgatva mosolyodott el.

"Kérj tőle bocsánatot." 

-Kér a halál - grimaszoltam. Ilyen dologért nem fogok bocsánatot kérni. Harry összeráncolta a homlokát, de ahogy félrenézett, megenyhültek a vonásai. 

"Akkor adj egy puszit." csücsörített. Természetesen teljesítettem a kérését, de amikor elhúzódtam tőle, szinte megfagyott bennem a vér. A ruhám átázott, jégkockák hullottak az arcomra és az ölembe, azonnal vacogni kezdtem. 

-Mi a szar?! - kiáltottam idegesen. Mögöttem Zayn állt egy vödröt tartva a kezében. Nem kellett sokat gondolkodnom ahhoz, hogy rájöjjek; összejátszottak Harryvel és ilyen módon álltak bosszút rajtam. 

---

Összeszedetten, konkrét sorokkal a fejemben ültem le az üres lap elé. Nem gyakran írunk papírra, inkább laptopon dolgozunk, mert ott könnyebb az elrontott szavakat helyettesíteni, vagy éppen törölni az egész sort. Ez most egy kivételes eset, mert a saját gondolataimmal alkotok valamit és nem fogom engedni, hogy a többiek beleszóljanak. A kanapén foglaltam helyet, míg Liam és Shane a zenén dolgoztak, Niall és Zayn pedig... azt hiszem, próbálják megenni egymást. Hogy nem fulladnak meg? Már idáig érzem a nyáltengert. Fúj. 
Szóval ezt érzi Z, amikor én és Harry szeretgetjük egymást? 

A szövegre koncentrálva forgattam a ceruzát az ujjaim között. Eszembe jutott a göndör angyal, akiről szól a dal és most még jobban hiányzott, mint egyébként szokott. A faliórára pillantva rájöttem, még mindig csak fél kilenc van. Borzasztó lassan telik az idő nélküle. 
Pislogás nélkül, a feketén fogó grafit sercegését hallgatva írtam félig a papírt és csak az idegesítő cuppanás tudott kilökni a komfortzónámból. 

-Nem akartok mondjuk nyögdécselni is a nyáladzás mellé? - csattantam fel dühösen a szerelmes párosra nézve. Meglepődve fordították rám a figyelmüket, miután nagy nehezen elváltak egymástól. 

-Mi bajod van? - ráncolta a homlokát Niall.

-Dolgozhatnátok. Azért vagytok itt - mutattam rá a lényegre. -Otthon is el tudtok merülni egymásban. Minden értelemben - tettem hozzá somolyogva, engedve a feszült tartásomból. Nem akarok összeveszni velük. 

-Van időnk... - rántotta meg a vállát Zayn. Kelletlenül fújtattam és nekik háttal fordultam, majd eldőltem a hosszú kanapén. A térdeimet felhúztam, rátettem a lapot és folytattam a munkát. Tökéletesre akartam írni a dalt, mert Harry lesz az első, aki el fogja olvasni és értékelni. Bár, ahogy ismerem, ő még ahhoz is elfogadón áll hozzá, amit utál, csak, hogy ne bántson meg engem. Mindegy, talán tetszeni fog neki annyira, hogy utána ne vágja hozzám a matek könyvét. Mindig gúnyt űzök az iskola felé érzett gyűlöletéből, le kéne állnom erről a rossz szokásról. 

Sosem fogod fele annyira se szeretni magad, mint amennyire én szeretlek téged...

...

Talán ha tudatom veled, hogy én itt vagyok neked...

...

És én épp megengedtem, hogy ezek a kis dolgok kicsússzanak a számon...

Mert ez Te vagy

Te vagy 

A mellkasomra ejtettem az íróeszközt és a kellemes hatást váltó, falécekkel bevont plafonra emeltem a tekintetem. Ahogy Harryre gondoltam és a dolgokra, amiket utál magában, nem volt más vágyam, csak, hogy most azonnal magamhoz ölelhessem őt. Mert én viszont mindent imádok benne, számomra ő tökéletes, és ezt a szövegbe is beleírtam. Tisztában vagyok azzal, hogy enyhe önbizalomhiányban szenved, ahogy néha napján én is, de azért na. Én tudom magamról, hogy tökéletes vagyok. 

Az egóm növelésében a telefonom pittyegése zavart meg, ötletem se volt, ki kereshet ilyenkor. Az óra lassan a delet üti, mégis elrepült az idő a kalandozással és dalírással. 

Az utolsó két órám elmarad, végeztem -Baby

Hirtelen felültem, még a lap is kiesett az ölemből. 

5 perc és ott vagyok! -Én

-Srácok, én elkészültem - hazudtam szemrebbenés nélkül. Egy emberként fordultak felém, mire felemeltem az időközben összegyűrögetett papírt. -De azért még hazaviszem, hogy át tudjam nézni - mondtam. 

-Rendben. Holnapután dolgozunk rajta! 

Mindenkivel lepacsiztam, Zaynnek szóltam, hogy ma nem leszek otthon, nyugodtan töltse az időt a szüleivel. A kocsikulcsot előhalászva a zsebemből futottam az autómig, mert innen mégsem öt percre van a speciális iskola, de talán vagyok olyan szerencsés, hogy ebéd időben kihaltak az utak. 

Hát, nem voltam ekkora mázlista. 

-Menj már! Nem látod, hogy zöld?! - ordítottam félig kihajolva az ablakon, aztán ráfeküdtem a dudára. A vörös audi volánja mögött ülő férfi a középső ujjával hálálta meg, hogy szóltam. Nem akarom tudni, hogy mit csinált, ami miatt nem látta a lámpát. 

Megálltam a suli előtt, Harry először a hátsó ajtót tárta szélesre, bedobta a táskáját középre, majd beült mellém. Mielőtt újra a gázpedálra léptem volna, megvártam, hogy a göndör észrevegye magát és végre megkaphassam az üdvözlő csókomat. Pár másodpercig még helyezkedett, majd előrenézett, de amikor nem indultunk, összeráncolta a homlokát és értetlenül fordult felém. 

-Neked is szia - sóhajtottam elégedetlenül. "O" alakot formált a szájával, aztán elfojtva a mosolyát fogta két tenyere közé az arcom. Számítottam édes ajkaira az enyémeken, de ehelyett csupán egy homlokpuszit kaptam. Elkerekedett szemekkel pislogtam rá, és már készültem reklamálni, de ő az államnál fogva előre fordította a fejem és összecsapta a tenyereit. 

Nem tudtam mire vélni a viselkedését. Így pedig azt se tudtam, mit kellene rá reagálnom. Az ujjaimmal dobolva lassítottam le egy kereszteződésnél és hajtottam tovább, egyenesen a pláza felé. Igen, ezt szerettem volna, azonban a következő utcánál Harry hirtelen oldalra rántotta a kormányt.

-Basszus! - kiáltottam fel rémülten. A keskeny úton leállítottam a motort és a mellkasomra szorítva a kezeimet préselődtem bele az ülésbe. -Baby, mi a francot csinálsz?! - nevettem fel idegesen, várva a magyarázatot Harrytől. Kicsatolta a biztonsági övét, rátenyerelt a könyöktartóra és egyik lábát lendítve ült az ölembe. -Harry? - megszeppenve simítottam kezeimet a csípőjére, miközben ő olyan intenzíven nézett rám, hogy önmagamat meghazudtolva, félénken pillogtam egymagamban. Mi ütött belé?