Az utolsó esténket töltjük Londonban. Ez idő alatt kiélveztem, hogy bármikor összefuthattam anyával a házban és újra lehettem olyan gyerekes, mint rég. Tehettem fel értelmetlen kérdéseket, amire csak a szemeit forgatta és lefekvés előtt mindig kaptam egy jó éjt puszit. Apával eltöltöttem egy amolyan apa-fia estét, elvitt az egyik kocsmába, ami egyébként elég fura volt. Nem szerette, ha iszom, és otthon ez nem is megengedett. 

Egy családi filmet néztünk, mind leköltöztünk a nappaliba, itt fogunk majd aludni. Apa és anya egy fotelben ültek összebújva, míg a fiúk a kanapén terpeszkedtek. Természetesen felirat is került a filmre, hogy Harry is élvezhesse ezeket a pillanatokat. Csak egy pohár vízért mentem ki a konyhába, azonban amikor visszatértem, egy fővel kevesebben ültek a tévé előtt.

-Hol van Zayn? - kérdeztem a homlokomat ráncolva. Liam a kert felé mutatott, mire mélyen felsóhajtottam és az üvegasztalra tettem a poharamat. 

A teraszról levezető lépcső legfelső fokán ült, nekem háttal, ezért csak a feje felett magasra szálló füstről jöhettem rá, hogy dohányzik. Nem különösebben érdekelt, ha egyedül akart lenni. 

-Nem tetszik a film? - hümmögve ültem le mellé. A zsebébe nyúlva elővettem a dobozt és egy cigaretta szálat tettem az ajkaim közé. Zayn felém hajolt és tüzet adott a sajátjával. 

-Csak nem tudok odafigyelni rá - vonta meg a vállát. Néhány percig némán meredtem magam elé és élveztem, ahogy a nikotin végigégeti a tüdőmet. Szükségem volt rá, mert Z olyan feszültséget árasztott, hogy hirtelen én is rossznak láttam a világot. Kellett egy löket, ami nyugtató hatással van rám. 

-Miért pont most? - sóhajtottam. Pofátlan kérdés. Akkor hozza fel a múltját, amikor akarja. 

-Nem tudom... - felelte hezitálva. -Niallel hamarosan újabb szintre lépünk a kapcsolatunkban. Én csak... nem szeretném, ha megijedne.

-Szerinted elítélne érte? - hitetlenkedtem.

-Nem. Dehogyis. Ő nem olyan - ingatta a fejét, miközben fájdalmasan elmosolyodott. 

-Akkor mitől parázol? - dőltem előrébb, hogy az arcára lássak, de ahogy ez megtörtént, hátrahőköltem. -Zayn?! 

-Hagyj most békén, Tommo - nyögte fojtott hangon. 

Zayn arról volt híres, hogy mindig mókát csinál mindenből, hogy segítőkész mindenkivel és őt ez teszi boldoggá. Voltak rossz megszólalásaink, de kinek nem? Csak szórakozni akartunk. 
 Amióta ismerem, egyetlen egyszer láttam őt sírni. Ejtett kósza könnyeket, de azok semmiségekért voltak és soha nem is foglalkoztunk velük. A sírás más dolog. Zayn Malik nem szokott sírni. 

-Történt valami, ami miatt előjöttek az emlékek? - kérdeztem óvatosan. A megdöbbenéstől nehezen vettem levegőt, ezért hamar elnyomtam a cigarettámat. Nem tudtam hova tenni, hogy most hirtelen ennyire letargiába került. Hiszen nem volt semmi probléma, már évek óta nem gondolt a rossz időszakára. Igazán boldognak tűnt. 

-Pont ez az, hogy nem - válaszolta megkínzott hangon, szavait hüppögés követte. Lecsúsztam a lépcsőről, térdre vetettem magam és elé másztam. Végignéztem, ahogy eldobta a csikket és az arcára helyezte a tenyereit. 

-Hogy viselkedhettek a fiúk annyira nyugodtan, miután elmondtad nekik? - suttogtam. -Ez bánt téged? Hogy nem vettek komolyan?

-Lehet, hogy azt hiszik, csak sajnáltatni akarom magam - nevetett fel keserűen. -Nem érdekel, megbízom bennük és ezért mondtam el mindent.

-Tudják, hogy te nem vagy olyan - nyugtattam. -Ha nincs nagy baj, fittyet hánysz az egészre - mosolyodtam el, azt remélve, hogy őt is jobb kedvre tudom deríteni. 

-Bazdmeg, úgy bőgök, mint egy csaj - morogta dühösen dörzsölve az arcát. Szipogva emelte rám csillogó szemeit, mire félrebillentettem a fejem és a térdére helyeztem az egyik kezem.

-Megmutatod? - kérdeztem. Eltátva a száját húzódott hátra.

-Mi van?! - emelte fel a hangját. 

-Csak meg akarom nézni, hogy mennyire látszik - magyaráztam. 

-Nem. Kizárt. Akkor te is megtörnél és az lenne az utolsó, amit akarnék - rázta meg a fejét határozottan. 

-Szerintem ezt már megbeszéltük - forgattam meg a szemeimet. -Ami volt, az elmúlt. Megváltoztunk, ahogy körülöttünk mindenki. 

-Kivéve a szüleimet - grimaszolt. 

-Engem nyugodtan hívhatsz apának - mondtam komolyan. Az arcomat pásztázta, majd felismerve, hogy csak tudatni akarom vele, hogy mellette állok, előre dőlt és a vállamra hajtotta a fejét.

-Olyan hülye vagy - kuncogta. 

-Megijeszt a depis éned - mélyesztettem az ujjaimat a hajába. -Talán azért, mert már eltelt pár év azóta, hogy szembe kellett vele néznem.

-Ezek után biztos, hogy nem fogok engedni ennek a szarságnak - motyogta a vállamba. 

-De az se jó, ha magadba fojtod - ellenkeztem. -Na, mutasd meg.

Kelletlenül sóhajtozott, de azért felállt és a nadrágja kötőjéhez nyúlt. Nem volt tökéletes fényviszony, én mégis jól láttam a bőrén éktelenkedő hegeket. 

---

-Ébresztő! - a kiáltást követően egy test nehezedett rám, a takaró alól kilesve pedig rájöttem, hogy ma Zaynen volt a sor, ő keltett minket. 

-Mennyi az idő? - nyögtem összeragadt szemhéjakkal miközben közelebb bújtam Harryhez. 

-Fél hét - kaptam a megsemmisítő választ.

-Zayn, lecsaplak! - mordultam fel mérgesen. Átkaroltam a mellettem fekvő göndört, aki apránként nyitogatta a szemeit, közben a mellkasomba fúrta az arcát. 

-Fenyegetőzöl? - kérdezett vissza Z, aztán már csak annyit vettem észre, hogy a levegőt ölelem. Felültem és ijedten figyeltem, ahogy Harry a takaróba kapaszkodva rángatja a lábát, hogy kiszabaduljon az erős fogásból. 

-Mi a szar?! - kiáltottam.

-Látod, fel tudsz kelni - nevetett fel gonoszan a borzalmas ébresztőóránk, majd hátat fordított és maga után vonszolta Harryt, mint egy rongybabát. 

-Engedd el! - négykézlábra vergődtem magam és a barátom segítségére siettem volna, azonban valaki elkapta a bokámat és egy helyben tartott. 

-Bocsi, nem engedhetlek el! Szükségünk van Harryre - közölte Niall sajnálkozva.

-De ez... - kezdtem, de valaki a szavamba vágott. 

-Louis! 

Hirtelen, mintha lefagyott volna minden. Niall meglepettségében elengedte a lábamat és Zayn is megtorpant, elkerekedett szemekkel nézett le a hideg kövön fekvő fiúra. 

-Mi a picsa?! - visította, miközben hátrált egy lépést. -Ez Harry volt?

-Nem vagyok biztos benne - szólalt meg a szőkeség teljesen lesokkolódva. Felálltam, kihúztam magam és büszkén lépkedtem Harry mellé. Elfogadta a felé nyújtott kezemet és egy szégyellős mosolyra húzva a száját, átkarolta a derekamat. 

-Ő volt - bólintottam. 

-De... mégis hogyan? - értetlenkedett Niall. 

-Hát úgy, hogy megtanítottam neki a nevemet - emeltem égnek a szemeimet. Mintha nem lenne nyilvánvaló. 

-Ez tök király! Az enyémet is megtanulod? - ugrott elénk Zayn, azonban csak egy fintort és fejrázást kapott válaszul. -Naaaa! Miért nem? - biggyesztette le az ajkait. 

"Megtanulnám, de mivel végigrángattál az egész nappalin, bocs, inkább nem." jelelte Harry, mire Z kérdőn felém fordult.

-Azt mondja, hogy nem, mert végighúztad a nappalin - bólogattam. 

-Ne haragudj. Most készül a reggeli, de Niallel nagyon, nagyon de nagyon nagyon szeretnénk sushit enni, amit csak te tudsz megcsinálni - hadonászott kétségbeesve. 

-És ezért kellett őt elrángatnod mellőlem? - háborodtam fel. 

-Nem, azzal csak téged akartalak bosszantani - legyintett. 

-Köszi, én is szeretlek - mondtam sértetten, mire rám kacsintott és megragadta Harry kezét, hogy a konyhába invitálja, ahol anyáék és Liam már a reggelin ügyködtek. 

-Hé, Zayn! Ott a fejed! - kiáltottam fel, mikor megláttam egy plakátot a banda képével. 

-A tiéd nagyobb - nyújtotta rám a nyelvét.

-Én pedig tökéletesen nézek ki rajta - sóhajtott fel Liam. Az egoista mindenit neki!

-Mint a halál - biccentettem. 

-Szerintem a gitárom a legszebb - gondolkodott Niall is. 

-Milyen már, hogy egy csomóan utánunk fordultak, de nem állítottak meg minket? - néztem végig rajtuk, miközben Harry hátának döntöttem az arcom. Mivel csak úgy fértünk el az autóban, hogy ő az ölemben ült. 

-Tegnap világtrendek voltunk a Twitteren - fordult felém oldalasan Liam. -Azt találgatták, hogy hol vagyunk jelenleg, mert Darren kiadott egy fotósorozatot, amit még Los Angelesben csináltak rólunk.

-Figyelemelterelés - világosodtam meg.

-Ez kedves tőle - folyt bele a beszélgetésbe apa. 

-Nem tudom. Szerintem nincsenek hasonmásaink, főleg nem egy helyen, szóval ez az egész hülyeség... - mondtam. 

-Pedig, ha hiszed, ha nem, úgy tűnik, hogy itt nagyobb a hírnevetek, mint bárhol máshol - nézett rám a visszapillantó tükörben. Ha igaza is van, ebben az egy hétben nem ezt tapasztaltuk meg.