Uralkodnom kellett az arckifejezésemen, nehogy elmosolyodjak. Megígértem Harrynek, hogy nem fogom kinevetni őt, tiszteletben tartom, hogy először próbálkozik és mérhetetlenül boldoggá tesz, hogy mindezt miattam csinálja. 
  A kertben ültünk a füvön, míg a teraszon Zaynék beszélgettek és néha felnevettek. Egészen a kerítés mellé helyezkedtünk, mert Harry csak úgy egyezett bele az ötletembe, ha nem hall minket senki. 

"Nekem ez nem megy, Louis." jelelte elkeseredetten. Eddig törökülésben ült előttem, de most kinyújtotta a lábait és közelebb csúszott hozzám. Így könnyen elértem a térdeit, hogy egy kis biztatás gyanánt megsimogassam. Tudnia kell, hogy itt vagyok mellette és mindenben segítem őt.

-Úgy kell, ahogyan látod. Nagyszerűen olvasol szájról, szinte mindent megértesz - mondtam. Egy pillanatra lehajtotta a fejét és halványan elmosolyodott. Tetszett neki, hogy megdicsértem. 

"Ez más..." sóhajtott. 

-Figyelj. Itt kell érezned - a torkára simítottam a tenyerem. -Ha itt érzed, hogy rezeg, akkor hangot adsz ki. Ha gyengén, akkor halk vagy, ha erősen, akkor már kiabálsz. De amikor nevetsz tudod, hogy felvetted a normális hangerőt - magyaráztam. 

"Szerinted én azt figyelem, hogy hogyan rezegnek a hangszálaim amikor nevetek?" vonta fel a szemöldökét. 

-Próbáld meg! - bólintottam. Elvörösödve rázta meg a fejét. -Kérlek! A kedvemért. 

Én tényleg nem akartam ráerőltetni semmit. Ha azt mondaná, hogy nem szeretné, én befejezném a biztatását és egy életre békén hagynám. Azonban látom rajta, hogy felkeltettem az érdeklődését és egy újabb kihívást állítottam elé. Csak túl félénk és retteg attól, hogy kigúnyolom őt, pedig soha nem tennék ilyet. Az ajkait résnyire nyitotta és nyögött egyet, majd ugyanezt megtette, csak hosszabban, eközben pedig a torkára tette a kezét. 

-Annyira izgató a hangod - sóhajtoztam elégedetten. -Mély és rekedtes, imádom! 

"Mély és rekedtes?" megütközve bámult rám, mire bólogatva helyeztem vissza a kezeimet a térdeire. 

-Nem mondta még senki? - kérdeztem. Azt hittem, hogy legalább Niall, vagy a szülei tudatosították vele, hogy mit hallanak, amikor ő nevet. 

"Nem. Még nem. És nem is tudom, hogy milyen a mély és rekedtes hang." felelte zavartan. "De, ha azt mondod, számodra izgató, akkor lehet benne valami jó."

-Tökéletes - jelentettem ki határozottan. -Mehetünk tovább?

"Akkor ezt jól csináltam?" 

-Igen - biccentettem. -Most próbáld meg leutánozni, amit mondok - megvártam, hogy beleegyezzen és szemei az ajkaimra függjenek. -Louis.

"Túl nehéz!" jelelte kétségbeesetten. A nyelvével próbálta ugyanazt a mozdulatot megtenni, amit én az imént. 

-Baby, nem nehéz. Amikor hangot adsz ki, el kell engedned a nyelvedet, amit előtte a szájpadlásodon kell tartanod - mondtam, majd újra kiejtettem a nevemet. Lassan bólintott, és úgy éreztem, most hagynom kell őt, csak egy minimális reakciót kell mutatnom, ha jól ejti ki a betűt. 

Elkápráztatva néztem őt, mert még úgy is gyönyörű volt, ahogy a nyelve félrecsúszott és aztán zavarában a tenyereibe temette az arcát. Megfogtam a kezeit és előrehajolva a szemeibe néztem.

-Nagyon jól csinálod - mosolyogtam rá. -Ez az egyetlen, ami nehéz a nevemben. Ígérem, több szót nem kell megtanulnod. És ezt sem, ha nem szeretnéd.

"De boldoggá tennélek vele." makacsolta meg magát. 

-Engem már azzal is boldoggá teszel, hogy velem vagy! - ellenkeztem. 

"Mi a következő lépés?" kérdezte, figyelmen kívül hagyva engem. 

-Még mindig csak utánozz engem - elengedtem őt és a hátam mögött támaszkodva, tagolva mutogattam el a helyes betűket. Bár Harry még mindig az L-nél tartott, csukva tartotta a száját, de én így is észrevettem, hogy a nyelvét a szájpadlásán tartja. Annyira aranyos volt! 

"Sokkal egyszerűbb leolvasni, mint kiejteni." grimaszolt. Valamilyen szinten egyetértettem vele. Neki nehezére esett, mert sosem csinált még ilyet, de az, aki már kiskorában is tanult beszélni, már ösztönből szaval. Biztos vagyok benne, hogy Harry el fogja felejteni a megfelelő kiejtést. Ha nem használja elégszer, kiesik neki minden, amit most egy óra alatt igyekszem neki megtanítani. 

-Louis - mondtam, amikor tátogva meredt rám. Mélyen felsóhajtott, majd életében először megszólalt. 

-Lou...

-Ez az! - kiáltottam. -Mindjárt meglesz! Eddig csodás! 

-Lou... - kezdte újra. Nem mertem pislogni sem, sőt, még a levegőt is benntartottam. -Louis...

A kezemet a szám elé kaptam, a pulzusom az egekbe szökött és nem bírtam ki vigyorgás nélkül. Talán a meghatódottság, de inkább a büszkeség még azokat a fránya könnyeket is előhozta. Harry furán méregetett engem, mire hirtelen megragadtam a vállait és hátradöntöttem őt a fűben. Felé másztam, a feje mellett támaszkodtam és szipogva néztem le rá.

-Mondd ki még egyszer! - kértem. Az arcára édes mosoly szökött, a pólómba kapaszkodott és közelebb vont magához.

-Louis. 

-Még egyszer! - halk, zokogással vegyült nevetésem megértéssel fogadta és eleget tett a kérésemnek. 

---

Egy körben ültünk a nappaliban, középen a tábla kapott helyet, amin a bábuink voltak és az egyik pakli kártya. A másikat szétosztottuk, mindenkinek ugyanannyi jutott. 

-Én most meggyanúsítom Liamet - köszörülte meg a torkát Niall és a lapjait nézegette. -Hogy meggyilkolta az üzletembert ezen a szent helyen...

-A fürdő mióta szent hely? - röhögött fel Zayn. 

-Csend legyen. Szóval Liam gyilkolt a fürdőszobában egy késsel - bólintott maga elé. Z közelebb hajolt hozzá és miután kiválasztotta a kártyát, megmutatta neki. Ezzel alátámasztotta, hogy valamelyik állítás helytelen. 

-Én jövök - dörzsöltem össze a tenyereimet. Két dobókockával dobtam, de csak az egyik számot léptem meg, így be tudtam térni a hozzám legközelebb álló helyiségbe. -Baby, én téged gyanúsítalak meg - fordultam a mellettem ülő fiú felé. Összeráncolta a homlokát, aztán mérgesen fújtatott egyet. Ő a tábla másik felén volt éppen és direkt úgy lépkedett eddig, hogy ott is maradjon. Csakhogy én keresztbe tettem most neki. -A nappaliban tetted, méreggel. Most pedig mutass valamit.

"Nincs olyan kártyám." jelelte. Felálltam és Liamhez sétáltam, mivel a szabályzat szerint akkor neki kell lapot mutatnia. 

-Ha neked sincs, én győztem - vigyorodtam el.

-Nem! Akkor kiestél! Be kell menned a medencébe, csak úgy érvényes a gyanúsításod! - ellenkezett Z. Szerencsére nem estem ki, Liam meg tudta mutatni a helyszínt. Tehát a nappali is kizárva. 

Ameddig Harry és Liam dobott, engem nem gyanúsítottak meg, ezért feltűnés nélkül körbe tudtam kémlelni a kártyákat. A legközelebbi áldozat Zayn volt, így óvatosan, apránként kezdtem felé dőlni. Éppen Niallhez beszélt, hogy biztosan ő a gyilkos, de amikor megroppant a könyököm, hirtelen rám kapta a szemeit és a mellkasára csapta a kártyáit.

-Tomlinson! Te csaló! Húzzál innen! - lökött hátra. 

-Csak viszketett a derekam! - védtem magam. Én csalni? Soha!

Hamar meguntuk a társasjátékot és végül győztes nélkül néztük meg, mi volt a borítékban. A lapok szerint Harry gyilkolta meg a gazdag üzletembert egy kalapáccsal a csillagvizsgálóban. Egyedül én gyanakodtam rá, mindenki azt hitte, hogy Niall neve szerepel a papíron. Szóval... én vagyok a nyertes. 

-Üvegezzünk - vetette fel az ötletet Liam és már sietett is ki a konyhába. Hallottam, ahogy anyától kért egy üres flakont, majd megdicsérte a vacsorát, aminek még csak az illatát érezzük. Visszajött hozzánk, leült a helyére és középre helyezte az üveget.

-Ki kezdi? - kérdeztem magam alá húzva a lábaimat.

-Először állítsuk fel a szabályokat - szólt közbe Niall. -Háromszor lehet felelni. Aki nem csinálja meg a feladatot, vagy nem válaszol a kérdésre, posztol a netre egy nagyon gáz fotót magáról.

-Rólam nem készült gáz fotó - jelentkeztem. 

-Ó, dehogynem. Emlékezz csak vissza, amikor Joannál buliztunk... - motyogta Zayn. Rögtön leengedtem a kezem és szégyenkezve pillantottam félre. 

-Én pörgetek elsőnek - Liam az üvegért nyúlt, majd akkora lendülettel forgatott, hogy majdnem egy egész percig azon stresszeltünk, hogy vajon ki lesz az első szerencsétlen. A kupak Niall felé mutatott, aki azonnal rávágta, hogy mer.
-Vallj szerelmet Tommo anyukájának.

-He? - hőkölt vissza a szőkeség. Oké, ez nagyon gonosz húzás volt Liamtől. Zayn és ő simán megcsinálták volna ezt a feladatot, de Niall csak nemrég ismerte meg anyát. 

-Jól hallottad - kacsintott. Niall nagyot nyelve feltápászkodott és lassú léptekkel közelítette meg a konyhát. Mi pedig mögötte osontunk, hogy ne keltsünk zajt. Anyu éppen egy újságot lapozgatott a sütő mellett, néha lenézett rá, gondolom hamarosan elkészül a csirke. 

-Mrs. Tomlinson... - krákogta Niall, mikor anya mellé bicegett, mire ő egy kedves mosollyal és kérdő tekintettel fordult felé. -Izé...

-Baj van? 

-Nem, dehogy! - emelte maga elé a karjait, mintha védekezne.

-Akkor, mit szeretnél? - kérdezte anya értetlenül.

-Én csak... be kell vallanom valamit - sóhajtotta Niall, majd hadarva folytatta. -Szerelmes vagyok magába!

Visszafojtva a nevetést, a falnak döntöttem a fejem, de anya válasza feltette az i-re a pontot.

-Már ezerszer megmondtam a fiúknak, hogy hülyeség ez az üveges játék.

De legalább tudjuk, hogy Niall bevállalós. Röhögve ültünk vissza helyünkre és én voltam a következő, aki pörgetett. Vihettem volna tovább a szálat, kitalálhattam volna valami kínos feladatot, mégsem tettem, pedig Zayn számított rá. Pont ezért játszott a kezemre. 

-Felelek - sóhajtotta könyökével a térdeire támaszkodva. Megkomolyodtam. Lehet, hogy két szemközt kellett volna megbeszélnem vele a dolgot, de már mindegy.

-Miről beszéltetek, amikor a garázsban voltatok? - kérdeztem. A nappaliban érezhetően feszült lett a légkör és én már meg is bántam, hogy felhoztam a témát. 

-Csak úgy gondoltam, elérkezett az idő arra, hogy Niallék is megtudják a titkomat - felelte Z. Az arca megrándult és nehezebben vette a levegőt. Persze, rögtön tudtam, hogy miről van szó. És így már az is tiszta volt, hogy rólam beszélgettek. 

-Zayn... - kezdtem, de felemelte a tenyerét, hallgatásra kényszerítve engem. Ezért nem szóltam, csak felé fordultam és olyan szorosan öleltem, mint talán még soha.