-Majd fogunk egy taxit. Csak a kulcsot hagyd kint a lábtörlő alatt! - mondtam még egyszer körbefordulva. Talán hatodjára tettem meg az ismétlődő mozdulatot, mindig azzal a reménnyel, hogy a hatalmas üvegajtó szétnyílik és belép rajta a banda többi tagja.

-Szó se lehet róla! Apád szívesen kimegy értetek, tudod milyen nehéz éjszaka taxit találni? - veszekedett tovább anya, kitartóan hajtva a magáét. Bosszankodva felsóhajtottam és a falnak dőlt Zaynre néztem. Zsebre dugott kezekkel, pókerarccal próbálta leplezni, hogy mindjárt leesik a feje a fáradtságtól.

-Jó. De, ha késünk, megoldjuk egyedül az utat - egyezkedtem.

-Louis, baj van? Olyan feszült vagy. Te is tudod, hogy jobb, ha apád átveszi az irányítást, hiszen ti még nem voltatok Londonban. Az első lépésetek is rosszra vezetne - dorgált meg szándékos gyengédséggel, mert tudta, hogy azzal én is beadom a derekam.

-Csak álmos vagyok. Hajnali fél öt van, már rég be kellett volna csekkolnunk, de Liamék még sehol sincsenek - panaszkodtam. Már bánom, hogy külön menetelt beszéltünk meg a srácokkal.

-Ne aggódj, ti vagytok a One Direction - kuncogott fel. -Ha azt mondjátok, a gép később indul, akkor az úgy lesz.

-Azért ez nem így van... - forgattam meg a szemeimet.

-Mindenesetre, szólj, ha később érkeztek - váltott újra komoly hangvételre.

-Jó. Majd hívlak, ha leszálltunk - ezzel elköszöntem tőle és idegesen a zsebembe nyomtam a telefonomat. A mellettem álló, magányos bőröndömbe rúgtam, hangos zajt csapva a visszhangzó falak között.

-Niall azt mondta, elaludtak, de mindjárt itt lesznek - szólalt meg Z kisvártatva. Gondolom azt hitte, még egy kicsit dühöngök és kiélem a mérgemet a táskámon.

-És még én kések el mindenhonnan... - morgolódtam, mire odakintről riasztó hangja csapott az uralkodó csendbe. Sarkon fordultam, és ebben a pillanatban nyílt ketté az ajtó, amin aztán a három jómadár lépett be.

Harry halálra vált arccal, meghökkenve sietett hozzám és értetlenül fogadtam, mikor a nyakamba csimpaszkodva, félve pislogott a tajtékzó Liam felé. Niall eközben hangosan nevetett, mintha nem éppen hajnali fél öt lenne és nem lennénk mind rohadt álmosak.

-Mi történt? - kérdeztem, miközben átkaroltam a reszkető fiút és a homlokához nyomtam az államat. -Mit csináltál vele?!

-Hogy én?! - mutatott magára Liam, majd azzal a lendülettel az ablakra irányította a kezét. -Úgy becsapta a kocsim ajtaját, hogy megbolondult a riasztó! - emelte feljebb a hangját.

-Egyébként ez nem így volt. Liam nem várta meg, hogy Harry becsukja az ajtót, lezárta az autót - nevetett Niall. -Csak szegény fáradt.

-Ne Harryn töltsd ki az ingerültségedet, oké? - ripakodtam rá sértetten. -Mindannyian nagyon álmosak vagyunk, majd a repülőn alszunk. De könyörgöm, viselkedjetek!

-Ezt pont te mondod? - horkant fel Zayn, mire felé se nézve, felmutattam a középső ujjamat.

Körülbelül ezerszer elmondtuk, hogy mennyire kikészültünk a koránkeléstől. Ehhez képest a repülőn nem, hogy aludtunk volna, dehogyis. Helyette mintha mindenkibe visszaszállt volna az elkóborolt lelke, az éberség felütötte a fejünket. Már egy ideje a levegőben voltunk -aminek nagyon örültem, mert azt hittem, végül mégiscsak a későbbi járattal tudunk majd elmenni- és felmértük a körülményeket, ezek szerint találtuk fel magunkat.

Liam egy újságot olvasott hangosan motyogva, amit az ülése alatt talált, valami nőknek való napilap múltheti része. Niall egy kis sráccal keveredett vitába. Mint a filmekben, amikor egy nyugodt repülőútra számít az ember, de pont mögé kap helyet egy idegesítő kölyök, aki egyfolytában az ülést rugdalja, mert unatkozik. Csakhogy a mi esetünkben most minden fordítva történt, mert Niall nem bírt magával. Zayn a fejjel lefelé ülést gyakorolta és már kezd felmenni bennem az a bizonyos pumpa, amiért egyfolytában megrúgja a vállamat, amikor felveszi a lendületet. És, hogy tényleg, egyáltalán ne legyen nyugtom, Harry a combomat tapogatta és olyan kéjesen harapdálta a csókolni való ajkait, hogy az őrület határára sodródtam.

Egyedül én viselkedem helyénvalón, pedig engem sem illetnek a normális jelzővel.

---

Miután megkaptuk a reggelit, ami egyébként ebéd volt és egészen addig éheztünk, végre tudtam egy kicsit pihenni. Liam zenét hallgatott, Zayn és Niall halkan beszélgettek egymással és Harry olyan édesen aludt a vállamon, hogy félretettem az önzőségem és nem ébresztettem fel őt, pedig már alig éreztem a karomat. Helyette az arcát pásztáztam akkora beleéléssel, hogy majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor itallal lettem megkínálva.

Tíz óráról van szó, azt hiszem, életem leghosszabb és egyben legunalmasabb idejéről. Miután majdnem a mosdóba hurcoltam Harryt, ő visszavonulót fújt, pedig már majdnem belejöttem a szabályokat nem ismerő játékába.

-Hé, Louis - bökte meg az oldalamat Z, mire rákaptam a szemeimet. Akkor vettem csak észre, hogy én is félálomba zuhantam.

-Mi van? - krákogtam halkan.

-Anyud hányadik hónapban jár? - kérdezte kíváncsian.

-Nemrég lépett be a negyedikbe - mosolyogtam rá.

-Akkor már van hasa? - csillantak fel a szemei. Kuncogva bólogattam, majd visszahajtottam a fejemet Harryére.

-Még nem túl nagy, de már lehet látni - tettem hozzá. -Félek, hogy az öcsém menőbb lesz nálam - folytattam.

-Nem lesz nehéz dolga - jegyezte meg csipkelődve.

-Kapd be, Zayn - nyújtottam rá a nyelvem.

-Szóval fiú lesz? - hagyott figyelmen kívül.

-Hát, én nem tudom - húztam el a szám. A kilátástalanság merész helyzete, ami minket talán nem is érint igazán.

-Nem szeretem a gyerekeket - hajolt előrébb Niall, hogy rendesen rám lásson. Az előtte ülő srác hirtelen hátrafordult és megfizethetetlen arckifejezéssel ostorozta őt. -Mi van?

-A bácsi nem szereti a gyerekeket? - kérdezett vissza vékony hangon.

-Tudod, mit mondok? - a szőke az ülésbe kapaszkodott és bizalmasabb hangsúlyt vett fel. -Szeretem a gyerekeket. Csak téged nem.

-A bácsi ronda - kiáltott fel a fiú, néhány furcsa tekintetet magára vonva. Mondjuk azok után, amit a srácok lerendeztek az út kezdetén, egy kisfiú hitetlen kiáltása megváltásként érhette az utasokat.

-Mi van?! - mordult fel Zayn, miközben Niall oldalának dőlt. -Hol van az anyukád?

-Nem vagyok öreg. Ne bácsizz! - közölte a sértett fél, miközben összefonta maga előtt a karjait.

-Pedig nagyon öregnek néz ki - bandzsított a kölyök és ijedten bújt el az ülés támlája mögé, amikor Niall felé kapott.

-Ne foglalkozzatok vele - sóhajtottam nemtörődöm stílusban.

-Nehogy elhidd, amiket mondott! Te csodálatos vagy! - vigyorogva figyeltem, ahogy Zayn a magába zuhant szőkét pátyolgatja.

Harry mozgolódni kezdett, óvatosan felnyúlt és megtapogatta az arcomat. Amikor a szememhez ért rájöttem, azért csinálta, mert nem tudta eldönteni, hogy ébren vagyok, vagy sem. Elhúzódtam tőle, mire nyújtózkodva feszítette magát az üléshez.

"Jól vagy, cica?" ráncolta a homlokát, mikor teljesen felém fordulva végigmért.

Amióta volt az a szörpös botlásom, cicának szólít, de állítása szerint csak azért, mert imádja a macskákat. Engem nem zavar, habár inkább ő olyan, hogy úgy bújik hozzám, mint egy simogatásra vágyó kiscica.

"Persze." féloldalasan rámosolyogtam, de nem viszonozta, helyette az ölemre mutatott. A számmal 'O' alakot formálva, elvörösödve pillantottam vissza rá.

"Mit szólnál hozzá, ha kimennénk a mosdóba?" merészen felvonta a szemöldökét és már fel is állt az ülésről. Feltűnően kelletve magát, még egy utolsót nyújtózkodott felém dőlve, majd egy kacsintás kíséretében indult el a mosdóba.

Kérdem én, tehetek róla, hogy ő felhergelt, és azóta nem is tudok másra gondolni, csak arra, hogy miket tehetne az ujjaival, amikkel eleinte a combomat markolászta?

És tehetek arról, hogy beindít a tudat, hogy egy repülőgépen szeretkezzek vele?

Nem.

-Hova mész? - kérdezte Zayn, mikor feltápászkodtam mellette és hirtelen felé fordultam. -Úristen, tartsd kordában a kígyódat! - visította.

Elkerekedett szemekkel, totálisan ledöbbenve meredtem rá.

-Zayn - kezdtem mély levegőt véve.

-Nem szóltam! - csapta a szájára a tenyerét. Egy vonallá préseltem az ajkaimat és hátráltam egy lépést, mire a járat legrosszabb utasa -a kisfiú- rám nézett.

-A bácsinak van kígyója? Megnézhetem? Nem félek ám tőlük, az állatkertben meg is simogattam egyet! - dicsekedett boldogan, gyermetegen csillogó szemekkel.

Úgy néztem rá, mint aki minimum a Marsról jött, miközben képzeletben átkoztam a most fojtottan vihorászó Zaynt. Ennek a fiúnak nincsenek szülei, hogy velünk foglalkozik?

-Nem... a kígyó... nagyon... félénk...? - dadogtam zavarodottan és tovább hátráltam. Úgy tűnik, ez volt az a pont, ahol Zayn végleg elveszítette az önkontrollt. Nem meghazudtolva magát visított fel, miközben két ülés közé csúszva terült el a padlón.