Reggel tízkor a telefonom hangosan zenélve adta tudtomra, hogy valakinek hiányzom. A szemeimet dörzsölve könyököltem fel, majd oldalra nyúlva, elvettem az éjjeliszekrényről a mobilomat. 

-Mi van? - szóltam bele álmosan. 

-Neked is szia - sóhajtotta Zayn. -Szólhattál volna, hogy nem jössz haza.

-Bocsi - köszörültem meg a torkom. -Elhúzódott az éjszaka - magyaráztam.

-Képzelem... - kuncogott. Elmosolyodva néztem a plafonra, mikor Harry mocorogni kezdett mellettem, fél perccel később pedig megéreztem ujjait a hajamban. 

-Csak ezért kerestél? - érdeklődtem. 

-Nem. Unatkozom - nyöszörgött. Értetlenül felvontam a szemöldököm, mire a gyengéd érintést a homlokomon is élvezhettem. Lehunytam a szemeimet és hagytam, hogy Harry végigsimítson a szemhéjaimon. 

-Miért, Niall egyedül hagyott? - kérdeztem elnyomva egy ásítást.

-Be kellett mennie a stúdióba. Darren beszélni akart vele - felelte kicsit megkésve. -Szóval igen, egyedül hagyott.

-Figyelj, akkor... gyere át, Harryvel innen megyünk majd autót venni - ajánlottam fel neki a társaságunkat. 

-Autót venni? - kérdezett vissza.

-Aha. Meguntam a metrót - morogtam. 

-Jó. Fél óra múlva ott leszek. Vigyek nektek valami kaját? - hallottam, ahogy feltápászkodott az ágyról és kinyitotta az ajtót. A kilincse állatira zörög, már meg is jegyeztem neki, nem egyszer, de mindig figyelmen kívül hagy. 

-Attól függ, honnan - billentettem oldalra a fejem. 

-A mekiből.

-Oké. De akkor siess, mert éhes vagyok - sürgettem, mire halkan felnevetett.

-Addigra öltözzetek fel! - figyelmeztetett, amire egy szemforgatás és hitetlen sóhaj volt a válaszom. -Szia!

Visszatettem a telefonomat a szekrényre és a már nagyon is éber fiú felé fordultam. 

-Jó reggelt, baby - köszöntöttem mosolyogva, miközben a derekára kulcsoltam a kezeimet és közelebb vontam magamhoz. 

"Kivel beszéltél?" kérdezte kíváncsian. 

-Zayn hívott, hogy unatkozik. Fél óra múlva itt lesz, hoz nekünk reggelit - bólintottam. Elégedetten szusszant egyet és a nyakamba fúrta az arcát. 

Szerettem ezeket a pillanatokat. Amikor csak pihenünk egymás karjaiban, miután egész éjszaka szeretkeztünk. Élvezzük a lustán eltelt perceket. Nem is kell ennél több, így le tudnám élni az egész életemet. 
Miközben a göndör tincsek közé hajoltam és mélyet szippantottam az édes illatból, a gondolataim mélyebb vizekre eveztek. Magamban a jövőt terveztem, pedig tudtam, nem szabad nagyon előre rohannom. De, ha úgy érzem, hogy ez a szerelem köztem és Harry között még nagyon sokáig kitart, miért ne álmodozhatnék? 

Amíg az előbb azt állítottam, hogy így le tudnám élni az egész életemet, szorosan tartva őt, most azt szeretném, ha együtt járnánk be a világot. Szükségünk van némi izgalomra, amit a külvilágtól kaphatunk meg és ami a legfontosabb, együtt élhetünk át mindent.
Nagyon túlzásba viszem ezt az egészet, ha azt mondom, hogy már a születésnapi ajándékán töröm a fejem? Tudom, hogy még nagyon messze van, de hatalmas dologra készülök, amit pontosan meg kell tervezni. Meg akarom lepni őt, olyat akarok neki adni, amit nem kaphat meg mástól. 

"Olyan szép vagy." jelelte, miután kissé elhúzódott tőlem és megvárta, hogy ránézzek. Elvigyorodva nyúltam a homlokához, félresöpörve egy kósza, odagöndörödő tincsét. 

-Tudom - adtam önmagam. Mint mindig. Harry gyengén a mellkasomra ütött, majd a fejét ingatva ölelt át. 
Nem viszonoztam a bókot. Tisztában van vele, hogy én hogyan látom őt. Tudja, hogy megőrülök érte és talán azt hiszi, csak túlzok. Pedig nem. 

Ha ránézek, egy gyönyörű, erős fiút látok. Hihetetlenül bátor és, ha a helyzet megkívánja, mindig talpraesett. Még a légynek se tudna ártani. Annyira ártatlan, hogy néha meginog az önbizalmam és megkérdem saját magamtól; tényleg én vagyok neki a tökéletes fél? Hiába mondja el százszor, hogy szeret, hogy velem akar lenni, én mégis úgy érzem, nem vagyok elég jó hozzá. 

Felkapta a fejét, amikor erősebben szorítottam magamhoz és kérdőn nézett rám. Mélyen beszívtam a levegőt és nemet intettem, mire felült és összeszűkítve a szemeit fordult felém.

"Min töröd a fejed?" kérdezte.

-Semmin... - húztam el a szám, mikor a kezem a meleg fekvőhelyre esett. 

"Akkor miért nem csókolsz meg?" hajolt közelebb. A könyökömre támaszkodtam fel, miközben bal kezemet a tarkójára téve húztam magamhoz, hogy teljesítsem a kívánságát.

Igen, vagyok annyira önző, hogy azt mondjam; nem fogom elengedni őt. Akkor sem, ha létezik olyan ember, akit tényleg megérdemel. Ő az enyém. Csak az enyém.

---

Az autók között járkáltunk, mindegyiket jól végig mérve, de eddig egyik se tetszett. Míg én a Volkswagen autókat kerestem, biztos voltam benne, hogy Harry alig várja, hogy a Range Roverekhez érjünk. Eközben Zayn minden autóra rámutatott és elmondta, hogy mi tetszik neki benne. 

-Őszintén, Louis. Miért nem kérünk segítséget? - kérdezte fél óra elteltével.

-Mert nem akarom, hogy befolyásoljanak a döntésemben - feleltem egyszerűen. 

-De így nem tudod, hogy melyik kocsi mennyit tud - folytatta.

-Mindegy - emeltem égnek a szemeimet, azonban amikor újra lenéztem, hirtelen megtorpantam. 

-Most mi van? - mordult fel Z, aki a kiszámíthatatlan mozdulatom miatt nekiütközött a hátamnak.

Nem válaszoltam. Pislogás nélkül meredtem a csoda autóra, amibe első látásra beleszerettem és félredobtam minden imádatomat a Volkswagenek iránt. Elkápráztatva sétáltam közelebb az éj fekete járgányhoz, aminek az elejéről ezüstösen csillogó betűkkel köszönt vissza rám a "Range Rover" felirat. Ahogy az ajtóhoz értem, a hátam mögül trappolást hallottam, majd karok fonódtak körém és az ismerős illat az orromba kúszott. Harry erősen ölelt, majd miután elengedett, szembe fordított magával és izgatottan kezdett jelelni.

"Ezt meg kell venned! Úristen, gyönyörű!" 

-Egyetértek - biccentettem. A szemei felcsillantak, összekulcsolta maga előtt az ujjait és édesen elmosolyodott.

-Illik hozzád - hümmögött Z, miközben megkerülte az autót. -Ez biztosan nem fog lerobbanni, ha hosszabb útra mész - közölte, mint egy profi. 

-Megveszem - jelentettem ki. -Baby, biztosan tetszik? - fordultam újra Harry felé, aki amolyan "most viccelsz velem?!" arckifejezéssel nézett vissza rám. 

"Ezzel viszel suliba." bólogatott, mire hangosan felnevettem és a kezéért nyúltam. 

-Ha szeretnéd, minden nap - ígértem, majd visszaindultunk az épülethez, ahol aláírhatom a fontosabb papírokat és megkapom a kulcsokat. 

Persze nem ment minden zökkenőmentesen, mert néhány irat elkeveredett és a jogosítványomat is túl hosszú ideig nézegették. Pár hónappal ezelőtt szereztem meg, nem lehet ebbe belekötni. Miután ők is rájöttek, hogy nem találnak rajtam fogást, átadták a kulcsot és egy férfi elmagyarázta, miket tud az autó. Mindenre figyeltem, szinte ittam a szavait, lélekben pedig már a volán mögött vigyorogtam a gyalogosokra. 

-Rendben, köszönöm - hálálkodtam, majd még megtudtam, hogy merre tudok innen kimenni, és ezzel be is ültem a saját autómba, amit már most imádtam. Zayn mondott valamit Harrynek, amit nem értettem, aztán kezet fogtak és beültek a hátsó ülésre. Homlokomat ráncolva fordultam hátra.

-Miért nem ült valamelyikőtök előre? - vontam fel a szemöldököm.

-Mert, ha karambolozunk, akkor mi túléljük - bólogatott Z. 

-Kösz a bizalmat - sziszegtem sértetten. Harry ártatlan mosolyára kaptam a szemeimet, mikor maga elé húzta a biztonsági övet. -Ne mááááár! - nyafogtam. Ekkor megpaskolta Zayn térdét, visszahelyezte az övet úgy, ahogy volt és középen előremászott hozzám. -Ez a beszéd! - füttyentettem, ahogy a vállamnak ütközött a feneke. 

-Csak semmi perverzség - motyogta Zayn, miközben arrébb csúszott és a két első ülés szélébe kapaszkodott. -Megyünk már?

-Ne sürgess! - szóltam rá. Unottan a tenyerére helyezte az állát és a hatás kedvéért még fel is sóhajtott. Harry bekötötte magát és áhítattal simított végig a kapaszkodón. Mintha minden kis részlet elvarázsolná őt. Beindítottam az autót és büszkén vezettem ki a körbehatárolt, kavicsos területről. Még teljesen új volt a helyzet, de szerintem ügyesen megbirkóztam vele. Igaz, mindenre duplán figyeltem oda, de idővel ez biztosan megváltozik és könnyed egyszerűséggel fogom irányítani az autómat. Mint akik már évek óta vezetnek. 

-Szedjük össze Liamet és menjünk a stúdióba, szerintem Niall már végzett - mondta Z, miközben előrenyúlt és a rádióval babrált. 

-Jó ötlet. Úgyis beszélnem kell veletek egy fontos dologról - feleltem egyetértve. 

-Fontos dologról? - kérdezett vissza feszülten. -Utoljára akkor hallottam ezt, amikor úgy volt, hogy elköltözöl.

-Nyugi - néztem rá a visszapillantó tükörben. Várta, hogy folytassam, de amikor egy időre lezártnak tekintettem a témát, az arcára kiült az őszinte rémület.