-Van egy kis gond! - a fülemre szorítottam a telefonom, de még így is kénytelen voltam egy kicsit feljebb emelni a hangot, hogy rendesen értsem Darrent. -A repülőteret elárasztották az újságírók, meg a kamerások és...

-Long Beachen? - vágott a szavamba. 

-Igen. Mit csináljunk? - kérdeztem kétségbeesetten. 

-A többiek is ott vannak?

-Nem, csak én és Harry. Zaynék délután indulnak haza - mondtam körbenézve. Sikerült egy helyet találnunk, ahova nem fér be túl sok fotós. Harry a válltáska pántját szorongatta és a száját harapdálva igyekezett megoldást találni a hirtelen ért problémánkra. 

-Rendben, a lényeg, hogy ne essetek pánikba. Ne nyilatkozzatok semmit és próbáljátok kikerülni őket. Értesítem a repülőteret, hogy vegyenek titeket előre és néhány biztonsági őrt is megpróbálok izzítani, de ezt nem tudom biztosra ígérni - hallottam a hangján, hogy neki is teljesen új ez a dolog. Nem nyomta ki a telefont, így fültanúja lehettem, ahogy egy másik mobilról kissé agresszíven beszél a központtal. Úgy éreztem magam ebben a pillanatban, mint a legnagyobb sztárok egyike, azonban a One Direction még bőven az elejét járja, így meglepett az idecsődült tömeg. Mondjuk már a yachton is észrevettem pár fotóst...

-Baby, írj egy üzenetet Zaynnek, hogy vigyázzanak magukra. Szerintem innen majd a keresésükre indulnak - miközben beszéltem, néhány szót a szabad kezemmel jeleltem, hogy Harry biztosan megértse amit mondok. Egyetértően bólintott és a táska oldalához kapva vette elő a telefonját, miközben befelé fordult a kíváncsiskodó tekintetek elől. 

-Mindjárt ott lesz két őr, majd ők segítenek, az átvizsgálásnál pedig már kinyitották a kapukat. Értesíts, ha átértetek! - ezzel Darren bontotta a vonalat, én pedig a zsebembe csúsztatva a készüléket, a nyakamat nyújtogatva kerestem a felénk siető biztonságiakat. Amikor megérkeztek, előre mutattak és az egyik közelebb hajolt hozzám.

-Keresztezve vezetünk titeket, hogy mindegyik oldalról védve legyetek. Ne álljatok meg, biztonságban át fogtok jutni - biccentettem, miután megkaptam az utasításokat és figyeltem, ahogy az őr a fülére akasztott szerkezetet nyomogatja. Amikor intett egyet, összekulcsoltam az ujjaimat Harryével és lehajtottam a fejem annyira, hogy még lássam a fekete sportcipőket, amiket nyilván követnünk kellett. 

Harry közelebb lépett hozzám és az én lábaimra szegezte a szemeit, védve őket a vakító, másodpercekig villanó fényektől. A kérdéseket elengedtem a fülem mellett, úgy tettem, ahogy Darren mondta. A téma Edward volt, a készülőben lévő albumunk és a kapcsolatom Harryvel. Ugyan lett volna válaszom mindenre, tartottam a szám és megkönnyebbülve fogadtam, mikor átsegítettek minket a kapukon. Abba a helyiségbe értünk, ahová már nem lehet bejutni repülőjegy nélkül, itt néztek bele a táskánkba. Miután megköszöntem a segítséget, az őrök eltűntek, gondolom most fogják eloszlatni a tömeget. Harry zaklatottan túrta hátra a haját és zavartan pillantott rám.

-Ez nekem is új volt - húztam el a szám. Elengedte a kezem és a szemben lévő újságoshoz ment, míg én küldtem egy sms-t Darrennek. Aztán körbenéztem a nagyobb téren és elgondolkodtam, az emberek táskájából kiveszik azokat a dolgokat, amiket aztán itt bent újra megvásárolhatnak. Sosem értettem... 

"Louis, címlapon vagyunk.." jelelte Harry, miután a kezembe nyomta a szénsavmentes vizet, aztán felmutatta az újságot. Valóban, az egyik legnevesebb lap elején kaptunk helyet, egy yachtos fotóval. Mivel mással? Nem válaszoltam semmit, átöleltem a derekát és a járatok felé indultam, mivel a bemondó szerint már engedélyezik a felszállást. 

Énekes egy hallássérülttel? A két véglet!

A homlokomat ráncolva olvastam el a főcímet, miután kényelmesen elhelyezkedtem a párnázott ülésen és úgy tartottam az újságot, hogy Harry is lássa a lényeget. Idegesítő, és legfőképpen pofátlan dolog volt lefényképezni minket a nyaralásunkon. A két oldalon, ami rólunk szólt, szerepeltek képek a hajókázásunkról, a karaoke verseny előtt és közben történtekről és még arról is, ahogy napoztunk a parton. Jó, hogy nem törtek ránk a nyaralóban is, komolyan. 

"Hátráltat a kapcsolatunk?" kérdezte Harry, miután az utolsó cikket is végigolvasta, ami az identitás és a karrier keresztezését mutatta be, nem éppen jó szögből. 

-Nem. Ez teljes mértékben hülyeség - hitetlenkedtem. -A zenénket kell szeretni, nem azt, amilyen életet élünk - morogtam felháborodva. Harry kérdőn nézett rám, valószínűleg nem értette az utóbbi mondatom, így készségesen ismételtem meg magam. 

"Ugye nem lesz baj?" kérdezte félve. A bizonytalanságot látva a szemeiben, még jobban felment bennem a pumpa csupán az ostoba média miatt. 

-Figyelj, baby. Minket nem fognak szétválasztani, oké? - a kezéért nyúltam és szorosan összefontam az ujjainkat. -Így foglak szorítani. Nem engedlek el. 

Hátradöntötte a fejét és mosolyogva bólintott egyet, azt hiszem, megelégedett a válaszommal. 

---

Harry arcát simogatva ébresztgettem őt négy óra elteltével. Az utolsó pillanatig vártam, olyan édesen aludt, hogy számomra az idő csak úgy repült, miközben néztem őt. Kinyitotta zölden csillogó szemeit és bárgyú mosollyal illetett, majd a biztonsági övét becsatolva fordult az ablak felé. 
 Amikor leszálltunk, megcsapott minket a hideg levegő. Örültem, amiért hallgattam Ethanre és tettem el egy pulóvert, mert az otthoni hőmérséklethez képest, itt megfagynék. Megálltunk egy padnál és elővettük a melegebb ruhákat, ezután a kijáratnál várakozó embereket mértük végig, táblákat tartottak fel nevekkel. Beletelt pár percbe, hogy megtaláljam a mindig buzgó férfit, a feje felett lóbálta a tábláját. Széles mosollyal fogadott és rögtön szoros ölelésbe vont, mikor elé értünk.

-Alig hiszem el, hogy tényleg itt vagytok! - mondta a vállamat lapogatva. 

-Hát még én! Végre találkoztunk! - vigyorom majdhogynem a fülemig ért. Oldalasan kifordultam és a félénken mosolygó göndörre mutattam. -Ő Harry. Harry, ő Ethan - a bemutatkozást követően ők is megtartottak egy rövidebb ölelést és Ethan átváltott jelelésre. 

"Ha tudnád, mennyit hallottam már rólad..." félpillantást vetett rám, mire én felhúztam a vállaimat és szó nélkül hagytam, hiszen igaza van, minden beszélgetésünk fő témája a göndör barátom volt.

"Remélem, csak jókat." sandított rám ugyanúgy Harry. 

-Oké, mehetnénk már? - kérdeztem türelmetlenül. Ráérnek beszélgetni, nem? Ethan az autójához vezetett minket. -Tina?

-Otthon van. Azt hittem izgatottabb lesz a holnap miatt, de vígan és nyugodtan süti nektek a habrolókat - kuncogta beindítva a motort. 

-Angyal! - kiáltottam fel. Már kellően éhes voltam és a hír, hogy Martina süteménnyel vár minket, csak még jobban beindította a fantáziámat, képzeletben habrolók között fürödtem, néha elkaptam egyet-egyet és beleharaptam az isteni csodába. -Hé, te kellően izgatott vagy már? - érdeklődtem egy kicsit előre dőlve.

-Csak örülök, hogy annyi időpont változtatás után végre összejött az esküvő. Már minden a helyén van és sokat gyakoroltunk, tudod. Ettől függetlenül kissé félek, hogy valamit elrontok - vallotta be egy halvány grimasszal az arcán. Mielőtt válaszolhattam volna, megállt az autó egy családi ház előtt, és ebben a pillanatban kivágódott az ajtó. Biztos voltam benne, hogy Martina az ablakból figyelte, hogy mikor érkezünk meg. Amint kiszálltunk, ő futni kezdett és esküszöm azt vártam, hogy majd boldogan a nyakamba ugrik, mert végre találkozhatunk, de nem ez történt. Még Ethan is nagyot nézett, mikor a menyasszonya Harry karjaiba rohant. 

-Megtanultam láthatatlanná válni? - kérdeztem sértődötten. Martina olyan gyorsan jelelt, hogy biztos voltam benne, ha beszélne, akkor sem érteném, mert hadarna. De így meg főleg nem tudtam kivenni egy szót sem a mondandójából, amit egyébként Harry felé intézett. 

-Tereljük be őket, mert a végén tényleg féltékeny leszek - motyogta Ethan és átkarolva Tina vállát akarta elszakítani az újdonsült cinkostársától, azonban a nő még ekkor sem engedett fel, megkerülte az autót és engem is átölelt. Végre. 

-Azt hittem, engem már nem is üdvözölsz! - mondtam csalódottságot mutatva, mikor két tenyere közé fogta az arcom. Megforgatta a szemeit és miután kaptam tőle egy puszit, beinvitáltak minket az otthonukba. Kellemes hangulat fogadott az előteret látva, és ameddig Ethan elvitte a táskánkat, Tina a konyhába vezetett minket. 

"Már biztosan éhesek vagytok! Egyetek, aztán jöhet az élménybeszámoló!" jelelte. Az asztalra tett egy tálcát, tele süteménnyel. Rögtön rávetettem magam és mivel teli szájjal nem illik beszélni, felmutattam a hüvelykujjam jelezve, hogy nagyon finomat készített. "Mindenre kíváncsi vagyok!"

"Martina," az én figyelmemet is felkeltette Harry csodálkozó arca és egy pontra szegezett tekintete, miközben jelelt. 

"Mondd, drága." biztatta folytatásra Tina, azonban Harry leporolta a morzsákat a tenyeréről és felugrott az asztal mellől. 

-Mi a...? - elkerekedett szemekkel követtem végig, ahogy a nappali bejáratához rohan és felkapja a szőrös kis állatot. Amikor a macskával a kezei közt tért vissza hozzánk, mosolyogva ingattam a fejem. Hogy hogyan fogom őket szétválasztani, azt nem tudom, mert a macsesz úgy fekszik ki a göndörnek és dorombol neki -amit bár ő nem hallhat, de érzi-, mintha ezentúl örökké ilyen kényeztetést várna el. Kezdhetek aggódni, Harry macskaimádatát tekintve képes lesz engem kitúrni az ágyból, csakhogy megfelelő helyet biztosítson a kis szőrcsomagnak maga mellett.