Harry karjait erősen fogva, néha hátrapillantva rá húztam őt végig az úton. Ezúttal ő döntötte el, hogy merre menjünk és a választás egy mellékutcára esett a város szélén, ahol az út egyik oldalán családi házak, míg a másik oldalán egy tisztás nyert helyet magának. Amióta itt vagyunk, egy autó se jött erre, ezért a járdáról az útra léptünk.

Harry a gördeszkán állt és élvezte, ahogy húzom őt. Próbálgatta, hogy hogyan lehet kanyarodni és fékezni, párszor pedig letette az egyik lábát is, hogy kicsit meglökje magát. Alaposan körbenéztem, majd szembefordultam vele és tovább hátráltam.

-Megpróbálod egyedül? - kérdeztem. A fejét ingatta, majd leszállt a deszkáról, ezzel megálljt parancsolva nekem is. Kíváncsian figyeltem, ahogy lefelé mutat, majd a deszka közepére állt és rám szegezte a mutatóujját. Beletelt pár másodpercbe, hogy rájöjjek mit akar mondani, de mikor megragadta a kezeimet és felhúzott magához, vigyorogva léptem a lábai mellé. Átkaroltam a derekát, aztán meglöktem magunkat olyan erősen, hogy legalább pár métert el tudjunk gurulni. Nem estünk el.
Megbízik bennem annyira, hogy ne tegye le a lábát attól tartva, hogy elengedem őt.

Soknak tűnik az a másfél hét. Az utóbbi időben tényleg rengeteget voltunk együtt és most már nem tudnám, és nem is akarnám nélkülözni Harryt. A gördeszkát a hónom alá szorítva sétáltam a göndör hajú fiú mellett, aki olyan érzéseket váltott ki belőlem, amilyenekről még csak álmodni se mertem eddig. Mielőtt megismertem őt azt vallottam, hogy nincs szükség holmi érzelmekre ahhoz, hogy együtt legyek valakivel. Vannak barátaim és családom, ők kiteljesítik azt, amit boldogságnak hívhatok, a testi szükségletekhez pedig találok mindig mást.
Erre jött Harry, és minden elméletemen keresztül húzott egy jó vastag vonalat.

Sötétedett, mikor a házunkhoz értünk. Az ablakokon kiszökött a fény, ezért egy nyugtató mosolyt engedtem Harry felé jelezve, hogy nem lesz semmi baj.

-Hahó! - kiáltottam el magam, mikor beléptünk az ajtón. Hangos csörömpölés a konyha felől, majd anyu arca bukkant fel előttünk.

-Nahát, téged is látni? - kérdezte csodálkozva, kis sértődöttséggel a hangjában.

-Bocsi - beharaptam a szám és magam mellé húztam Harryt. -Ő itt Harry Styles.

-Szia! - anya kedvesen rámosolygott, aztán kérdőn fordult felém, azonban én ügyesen kitértem a minket érő kérdések elől.

-Felmentünk! - és ezzel rohantam is fel a lépcsőn, magam elé engedve az összezavarodott Harryt.
-Ne is foglalkozz vele - mondtam legyintve. Az ablakhoz léptem és felnéztem az égre. A szerencse velem volt, mert szinte egyetlen felhő se takarta a csillagokat. Türelmetlen voltam, nem akartam tovább várni. Megfordultam és az ajtó előtt álldogáló fiú felé nyújtottam a kezem.
-Ezt látnod kell! - nem értette, mit akarok mondani.

Nem tudva, hogy mit tegyen csak állt ott tovább és kételkedve méregetett engem. Megrántottam a vállam és kifordultam az ablakon, majd az ereszen lépkedve húztam fel magam a tetőre. Amikor lenéztem, Harry ijedt tekintetével találkoztam. Mintha parancsolni akarna a szemeivel, elképzeltem, ahogy azt mondja; "Normális vagy?! Gyere le onnan!"
És engedelmeskedhettem volna neki, de az én ötletem valahogy sokkal jobbnak bizonyult, ezért tudomást se véve róla dőltem a hátamra. Csupán két percet kellett várnom, a lábamon megéreztem erős szorítását, így felültem és segítettem neki épségben feljutni. Zihálva mellém dőlt és az arckifejezéséből ítélve, még mindig nem fogta fel, hogy a tetőn vagyunk. A szemem sarkából láttam, hogy az arcomat figyeli, magyarázatot követelve, azonban mikor rájött, hogy nem tőlem fog választ kapni, megadóan fordította fejét az ég felé.

Azt akartam, hogy ugyanazt lássa, amit én. A csillagok útján végigcikázó, a szemünknek láthatatlan vonalakat, amik elképesztő mintákat alkotnak és olyan hatással bírnak felettem, mint a felhők adta figurák. Kiskoromban kiültem a kertbe és a felhőkből olvastam, elefánttól egy labdázó kislányig, mindent beléjük képzeltem. Aztán valahogy meguntam, és az első komolyabb veszekedésem után a szüleimmel, bezárkóztam a szobámba és hirtelen felindulásból kimásztam az ablakon. Nem akartam, hogy megtaláljanak, és a tetőn mégis ki keresett volna?
Akkor láttam meg először ebből a szögből a felhőtlen, sötét eget az egymásra telepedő csillagok tompa fényében.

Most, az egyik úgy döntött, ideje leválnia a többitől. Hosszú fénycsóvát húzva maga után, pont felettünk száguldott el és ezt látva, Harry felkapta a karját és az irányába mutatott. Mutatóujjával követte a csík halvány vonalát, majd megállapodott azon a ponton, ahol a csillagunk kihunyt.
Hiába próbálnék negatívan állni ehhez a tényhez, az az aprócska tűzgolyó azért aludt ki, hogy kívánhassunk egyet, nem másért.

Magamban ismételve a saját kívánságom, felnyúltam Harry kezéért és ujjainkat összekulcsolva engedtem le magunk közé. Minden, amit akartam, az Ő volt.

---

-Csukd be a szád, hősszerelmes! - Liam megfogta az állam és feltolta, aminek hála majdnem elharaptam a nyelvem. Szúrós szemekkel néztem rá és kiegyenesedtem ültömben, kíváncsian körbenézve a srácokon.

-Ne hívj így - ráncoltam a homlokom, miközben a számba tömtem egy maroknyi sült krumplit. -Miről van szó?

-Arról, hogy a vizsgahét után elmennénk kiengedni a gőzt - ismételte Zayn a szemeit forgatva.

-Oké, menjetek - bólogattam.

-Te is jössz - hitetlenkedett Edward, mire határozottan megráztam a fejem és, hogy komolyan vegyenek, még a kaját is letettem ameddig elmagyaráztam a kézenfekvő indokom.

-Nem nyúlok egy lányhoz sem. Hősszerelmes vagyok, nem rémlik? Te mondtad - rosszallóan néztem Liamre, aki válaszul felvonta a szemöldökét.

-Senki nem mondta, hogy csajozni megyünk - szólt közbe Z.

-Hát akkor? - értetlenül dőltem előre, végigpásztázva az arcukat.

-Bulizni megyünk...lányokkal.

-Engem hagyjatok ki ebből - mondtam, ingerülten eltolva magamtól az ételt.

-Louis! Még nem jártok Harryvel. Nincs megkötve a kezed és ne viselkedj úgy, mint egy hisztis csaj - emelte felém a mutatóujját Zayn. A levegő körülöttünk egyre feszültebbé vált, megkongatva a fejemben azt a bizonyos vészcsengőt. Le kell innen lépnem.

-Kösz, hogy folyton emlékeztetsz rá - morogtam a kezembe véve a dobozos kólát. Még egy kicsit...

-Mondjuk ezt sem értem. Beszarik vagytok, hogy nem bírjátok ezt megbeszélni egymással? - még szerencse, hogy előttem ül, és nem mellettem. Alkalmazni tudja az átható tekintetét és porig tud alázni, amit nekem úgy látszik, önként dalolva hagynom kell.

-Meg fogom kérni, hogy legyen a barátom. Hamarosan - bólintottam.

-Ez az, ami nem te vagy! Mióta hezitálsz? Van valami abban az átkozott kölyökben, ami megrémít?

-Vigyázz a szádra, Zayn - szóltam közbe. Rideg hangom hallatán összeszűkítve a szemét hajolt előre.

-Zayn... - suttogta Edward, kettőnk között kapkodva a tekintetét.

-Tudod, ha ennyit változol miatta, lassan kilököd magad a társaságunkból - sziszegte.

-Zayn! - ennél a pontnál Liam is felszólalt. Felvontam a szemöldököm és összefontam a mellkasom előtt a karjaimat. Nem fogok veszekedni vele.

-Rendben - válaszoltam hűvösen. Hitetlenül az asztalra csapott, a szája most először anélkül nyílt szóra, hogy gondolkozott volna előtte.

-Attól még, hogy buzi vagy, viselkedhetnél férfiként - véleményét csend követte.

Ez volt a pillanat, amit nem szabadott volna kivárnom. Zayn hamar rájött, hogy mit mondott és ijedtséggel kevert bűntudat ült ki az arcára. Valahogy nem tudott érdekelni. Lassan felálltam.

-Louis..? - Edward a kezem után nyúlt, de anélkül, hogy egyáltalán ránéztem volna, elléptem az asztalunktól. Úgy gondolom, a legjobb, ha most egy darabig jegeljük a dolgokat.

A sétát választottam hazafelé a metró helyett. Ki kellett tisztítanom a fejem és ehhez nem találtam jobb módot, minthogy gyalog számoljam a járdát követő négyzetes formákat.
Ismertem Zaynt, talán négyünk közül én a legjobban. Tudtam, hogy most ideges a vizsga miatt, nem szabadott volna engednem eldurvulni a helyzetet. Ehelyett csak hallgattam, és végül én szenvedtem meg a vita végét. Talán két nap, maximum három, és bocsánatot fog kérni. Én pedig, mint mindig, elnézően nevetve fogom meghívni egy italra.
De ez a jövő.
Most még hagyhatom, hogy a sértettségem eluralkodjon rajtam és gondolkozhassak az elhangzottakon.

-Attól még, hogy buzi vagy, viselkedhetnél férfiként.