-Zayn - kifejezéstelenül meredtem az előttem idegeskedő srácra. A gallérját babrálta és tökéletesen láttam, hogy izzad a tenyere.
-Zaaaayynnnnn! - ismételtem, elnyújtva a nevét. Rám figyelt egyfolytában, de hiába próbáltam megnyugtatni, ő csak annál inkább idegesebbé vált. Nagyot sóhajtva ültem le a folyosó közepére tolt padra, majd tölcsért formálva a tenyereimmel hajoltam előre.
-ZAYN! - ordítottam, magamra vonva mindenki figyelmét. Barátom mellém ugrott és a számra tapasztotta a kezét.

-Mit csinálsz? Normális vagy?! - morogta kelletlenül. Élesen beszívtam a levegőt és lefeszegettem az ujjait az arcomról.

-Úgy viselkedsz, mintha élet-halál kérdése lenne a tét - hitetlenkedtem.

-Mi van, ha elrontom? - a körmeit rágva ült le mellém. -Lőttek a jövőmnek!

-A jövőd a bandánk és ehhez nincs szükség holmi vizsgára - bólogattam, mikor kérdőn fordult felém. Mit gondol, én miért nem izgulok?

-Nálad vannak a jegyek? - kérdezte mellékesen, gondolom, hogy elterelje a figyelmét. Előhúztam a zsebembe gyűrt mozijegyeket, majd meglóbáltam őket Z arca előtt.

-A Halálfalók eljönnek érted! - hörögtem szinte hangtalanul, mire a szemeit forgatva tépte ki a két jegyet az ujjaim közül.

-Végzünk egyáltalán tizenegyre? - vetett egy pillantást a karórájára.

-Biztosan - legyintettem. -Oda fogunk érni.

-A film után beülünk Joanhoz? - kérdezte előkapva a telefonját. Az üzeneteit olvasta, erre gondolva pedig én is ránéztem a sajátoméra.

Sok sikert, Lou!:) -Harry

Elmosolyodva kapcsoltam ki a mobilom, nehogy megzavarjon a vizsga közben. Úgy három héttel ezelőtt mondtam Harrynek, hogy mikor lesznek a záróvizsgák. Megmelengette a szívemet, hogy emlékezett rá és gondolt rám.

-Bocs, haver, de nem. Harryvel ebédelek - adtam kései választ Z kérdésére.

-Hogy is van ez? Most akkor jártok? - kíváncsian közelebb csúszott hozzám és szinte belemászott az arcomba.

-Nem, még nem - a tompa csalódottság azért kihallható volt a hangomból, hiába próbáltam boldogan megnyomni a "még " szót.

-De folyton együtt lógtok. Észrevettem - grimaszolt, mire oldalba böktem.

-Szombaton indul egy egy hetes táborba, ezért vagyunk mostanában olyan sokat együtt - magyaráztam szomorkásan.

-Ó, nem csak mostanában - folytatta a morgolódást. -Már egy hónapja nem voltunk bulizni!

-Nem volt az annyi... - méláztam el egy percre, de Zayn rosszalló pillantása rögtön rám aggatta a bűntudat súlyos ruháját.

---

Egymást túlkiabálva robbantunk ki a terem ajtaján. Zayn a megmaradt pattogatott kukoricáját ölelte magához, míg én az összes szemetemet kidobtam az egyik kukába.

-Elrabolta a lelkét! - Z nem hagyta annyiban a dolgot.

-Mondom, hogy nem! Csak majdnem, a kettő nem ugyanaz! - ellenkeztem. Totál belezuhantunk a film adta világba és lányokat meghazudtolva beszéltük ki a történteket. Valójában kezdem azt hinni a hallottak alapján, hogy Zayn és én nem is ugyanazt a filmet néztük.

-Akkor is király lett volna, ha elrabolja a lelkét - motyogta lehajtva a fejét. A homlokomra csaptam a tenyerem tehetetlenségemben, aztán amikor kiértünk a mozi elé, együtt érzőn karoltam át a vállát.

-Majd írsz egy jó sztorit, amiben nyugodtan kiszívathatod a főszereplő lelkét - vigasztaltam. Felcsillantak a szemei, majd szélesen elvigyorodott.

-Vagy inkább egy dalt! - ötletelt. Magam elé emeltem a kezeimet, hogy én ebbe nem szólok bele, csinálja nyugodtan, de azért majd kíváncsi leszek Darren véleményére.

-Holnap a metrón? - kérdeztem oldalra pillantva. Ideje lenne elindulnom.

-Inkább deszkán - vállon veregetett, majd az ellenkező irányba fordult. -Remélem eltöröm a karom, úgy nem tudom megírni a töri írásbelijét - sóhajtozott.

-De töriből nincs is írásbeli... - ráncoltam a homlokom értetlenül.

-Most cseszted el a kedvem. Nagyjából egy életre - nyögte panaszosan. Tényleg nem értem, minek kell így felhúznia magát ezen a vizsgatémán.

Haza siettem, ledobáltam a cuccaimat és átöltöztem. Az időt elnézve, Harrynek még órája van, így ráérősen álltam a tükör elé.
Naponta többször is megteszem ezt, valójában mindig, amikor itthon vagyok. Minimum három órán keresztül beszélek magamhoz jelnyelven, folyamatosan fejlesztve magam. Aztán, amit már kisujjból kirázok, megmutatom Ethannek, aki újabb és újabb szavakkal bővíti a szókincsem. Martina valamelyik nap kedvesen (irónia) beszólt, hogy ki fogok akadni, amiért ennyire lassan megy a tanulás. Ő lepődött meg a legjobban mikor rájött, hogy tévedett. A jelnyelv tanulása beletelhet akár évekbe is, szenvedhetek vele hónapokat, de ez tőlem függ, és ezt már én is jól tudom. Én szabom meg, hogy mennyit tanulok és a fejlődés azon múlik, hogy mennyire vagyok eltökélt.

"Gyönyörű napunk van ma, nem igaz? Igen, remekül vagyok. Köszönöm. Elnézést, ez a hely szabad? Kérek egy zöld teát és egy csokis szeletet. Merre találom a mosdót? Hány óra?"

Árgus szemekkel figyeltem magam. Azt jeleltem, ami éppen az eszembe jutott és roppant boldog voltam, amiért egyszer sem akadtam meg.

"Harry."

A kedvencem.
Vajon már menthetetlenül szerelmes vagyok?
Vagy lenne még ebből a mély gödörből kiút?
Olyan romantikus lettem mostanában.
Ez borzasztó...

"Idióta, fejezd ezt be. Harry, Harry, Harry, Harry."

A combomra csaptam a kezeimet. Elég volt most a jelelésből. A fejemre kaptam egy baseball sapkát és a gördeszkámon gurultam a speckó suli felé, aminek még mindig nem tudom a teljes nevét, szóval marad az, ami. Mondjuk lehet, hogy nem ártana megjegyeznem, elvégre Harry még jövőre is ide fog járni. Csak egy évvel fiatalabb nálam, de érzem, hogy hamarosan úgyis piszkálni fogom őt emiatt. Kis pisis.

Magamban nevetve álltam meg az iskola előtt, majd a vaskerítésnek dőlve, a cipőm orrával kocogtatva a deszkám űztem el az unalmam. Nem szerettem várakozni, az már más, hogy én majdnem mindig kések mindenhonnan. Szóval ez egy isteni csapás, hogy mostanság egyre többször érezhetem a saját bőrömön a türelmetlenség ezen formáját. Talán öt perc se telhetett el, mikor az ajtón kiözönlött a diáksereg, csakhogy Harry gubancos hajkoronáját nem találtam közöttük. Összeszűkült szemekkel észrevételeztem, hogy többen is felém lesnek és furcsa pillantásokkal illetnek.
Annyira belemerültem a miértek kutatásába, hogy egy, az arcomon cuppanó puszira eszméltem fel. Harry mosolyogva nézett rám, majd felemelte a kezét és intett egyet.

-Sokat vártam rád - mondtam haragosan, azonban nem sokáig bírtam volna tartani ezt az arckifejezést. Harry ijedten pásztázta az arcom azon gondolkozva, hogy vajon most komoly vagyok, vagy csak heccelem és valójában nem is vagyok mérges.
-Öt percet - felszegtem az orrom, mikor a szemeit forgatva került ki és indult el az utca másik oldalára épült kajálda felé. Rájöttem, hogy duzzoghatok én itt akármeddig, ő bizony nem fog visszafordulni.

Elgurultam mellette és meglöktem a vállát, majd a járdán megállva néztem felé és őszintén örültem, hogy ekkor már stabilan álltam a lábaimon. Valószínűleg hatalmasat estem volna, ha a deszkán teszem meg a mozdulatot, mert Harry olyat tett, amit eddig még soha. Enyhén lehajtotta a fejét, így a haja előrehullott, de azért még rásegített az ujjaival is. Megrázta, aztán hátratűrte, de miközben felemelte a fejét, olyan arckifejezést mutatott, hogy megfordult velem a világ. Remélem, a nyálam azért nem folyt ki.
Egy mindentudó mosolyt villantott rám, majd kinyitotta a kajálda ajtaját és előre mutatott.

-A sulid előtt egy csomóan megbámultak - panaszkodtam grimaszolva, miután lenyeltem az utolsó falatot is és a tálcára dobtam az összegyűrt csomagolását. Harry az asztalon könyökölve, egyik kezével a sült krumpliját tartotta, míg a másikban a telefonja világított. Édesen elmosolyodott, majd felém mutatta az utóbbit.

Mert helyes vagy.

-Igen, valószínűleg ezért! - nagyképűen felszegtem az orrom.

Mit fogsz csinálni jövőhéten?

-Azt hiszem akkor fogjuk felvenni a következő dalunkat - rántottam meg a vállam. -És hiányolni foglak téged - oldalra billentette a fejét.
-Mihez kezdek nélküled?! - csaptam az asztalra drámaian.
Harry az öklére támasztva az állát, felvonva a szemöldökét nézett rám.
-Depressziós leszek - végképp hülyét csináltam magamból. -Hagyj békén.. - félretoltam a tálcámat és az asztalra fektettem a fejem.
Remek, Louis, csak így tovább! Képzeletben akkorát lekevertem magamnak, hogy majdnem fizikailag is égni kezdett az arcom.

Egy kéz simult a hátamra, oldalra tekintve pedig Harry széles vigyorával találtam szembe magam. Átült mellém és a lehető legközelebb csúszott hozzám, aztán úgy döntötte felém a telefonját, hogy kifordult helyzetemben is jól lássam a betűket.

Hiányozni fogsz!

Rákaptam a pillantásom, máris visszatérve a komfortzónámba. Halványan elmosolyodtam, majd felegyenesedve öleltem át őt.

-Másfél hétig nem látlak, mi lenne, ha ma valami emlékezeteset csinálnánk? - kérdőn nézett rám, de ahelyett, hogy folytattam volna a tervem részletezését, megtartottam magamnak, nehogy elrontsam a meglepetést.